1000 leütés

A menekültek/migránsok iránti együttérzés annyira megmozgatta (egyébként nyilván helyesen) a baloldali és liberális képzeletet, jobb esetben pedig a lábakat is, hogy a FB-on és a tranzitzónákban jó néhány napja ritkán látott összefogásnak lehetünk szemtanúi. Egy másik kérdés, hogy a politikai nézetrendszer és az együttérzés miért jár Magyarországon pro és kontra párban (vajon ellentmondás-e együttérezni és nem érteni egyet a menekültek/migránsok tömeges letelepítésével?). Az én kérdésem most mégis az, hogy akik sosem látott érzelmi és cselekvési egységre képesek az idegenek érdekében, azok miért nem képesek ugyanerre a saját országuk érdekében, magyarán miért nincsenek kint az utcákon és a nyilvánosságban hasonlóan céltudatosan a politikai változás érdekében, amire egyébként (ugyanők) nyilvánvalóan vágynak.

Van erre magyarázat persze: a közvetlen, konkrét emberi szenvedés (vagy a képzelete) keltette fájdalom, illetve empátia. Az, hogy ez az empátia feltört, nem történhetett meg anélkül, hogy ezek az idegenek megjelentek közvetlenül a szemünk előtt, a városban, viszonylag szűk helyen, sokan, sok kép és hang mellett, földönfutóként, reménykedőként, távoli országok hírnökeiként, egy új élet lehetőségében bízva (szenvedélyes zene). Velük ellentétben a feltehetően még szegényebb és nagyon régóta nélkülöző hazai cigány vagy gádzsó milliók ellenben jól el vannak rejtve a fészbukos közönség elől, a segítő szervezetek pedig teszik a dolgukat jó esetben ugyanazon a fordulatszámon, mint néhány éve -- ebben aztán semmi szexi nincs az ég világon.

A segítség kijárt vendégbarátság és a szégyen okán is, amit a segítők a magyar kormánnyal szemben éreznek. De ugyanez a szégyen nem sarkallja látványos együttérzésre a nyilvánosságot, nem özönlik az élelem, a játék, a simogató pillantás a hazai nyomorultak felé. Pedig a legót ott se ismeri mindenki. A nyomorultjaink peche mindössze annyi lenne, hogy nem szervez nekik senki menekülési útvonalat és/vagy csempészi őket a fővárosba? Ha ők megjelennének, és ellepnék a köztereket tízezer számra, az szülne csak empátiát? Vagy az már inkább a rettenet lenne?

A hazai nyomorultak helyzete ebben a hazában nyomorultabb bárkiénél. Nem bombázták szét még a lakhelyeiket, legföljebb a devizahiteleik omlottak össze, és nem szervezi őket meg senki, a kétségbeesettségük megszokássá vált, ezért a túlnyomó részük nem mozdul -- nemhogy Németországba, de Budapestig sem --, hogy felhívja magára a figyelmet. A magyar fészbukos és tényleges segítő szándék előtt nincsen látvány, ezért a koncentrált érzelem és segítség elmarad. Azt már nem is mondom, hogy ugyanez a szándék (pedig mennyi értelmiségi készséget takar!) nem tudja vizionálni a korrupciós, alkotmányos, vagy általában a minket körülvevő absztraktabb Armageddont, amelyről sosem lesz Keleti pályaudvari látlelete, és így nem is mozgatja meg. Végképp nem beszélve arról, hogy megmozgathatná ezt a szándékot éppen egy jó ország képzete is, amely adott esetben elég lehetne ahhoz, hogy létrehozza az összefogást. A FB-on egy komment a Bécsbe induló menekült-vonat kapcsán: "legyetek szabadok!" -- a saját országunk kritikája. És mi, mi mikor legyünk szabadok? Nagyon érdekes, milyen nehéz is magunkat megmenteni! Hozzánk képest a menekülteknek isteni sorsuk van Magyarországon. Elég elmenniük innen. De nekünk kezdenünk kell vele valamit.

Ui. A félreértések elkerülése végett nem a segítőket bírálom, nem a segítőkkel van a baj (hogy lenne?!), hanem a koncentrált társadalmi önmentés, a megfelelő reflexeknek és képességeknek ezzel a hiányával, ami miatt az ország nem tud strukturálisan különböző (nyugatias) pályára állni. Az előbbiből tudott szélsebesen mozgalom válni, az utóbbiból (ha más időkeretben, más intenzitással is) - nem. Az analógia erről szól.

Egyrészt, Tapolca ide vagy oda, a Fidesz nagyon vezet még, másrészt nem tudjuk -- ha 2018-ról beszélünk. Ám a kormányzás megrekedt, egyelőre nem képes újítani. A politikai kormányzásról beszélek -- szakmai kormányzás sosem volt, az ország nem fejlődik, eseti "vak tyúk" döntések, és közben pimasz ferdítések vannak, mint legutóbb a balos kormányzás idején tapasztalható tanévkezdési "káoszról" -- hát ha van káosz, az azóta van, hogy KLIK van, bár nem értem, min lehet egy ilyen szervezet esetében csodálkozni. Szakmai kormányzás tehát nincs, a politikai kormányzás motívumait viszont a Jobbik diktálja, és ami történt -- hogy a Fidesz lemondott az önálló napirendről, és túltolja a migráns témát politikai szinten (a közvélemény felé) -- óriási hiba. A Fidesz sosem lehet olyan jó az etnikai, önvédelmi, "nemzeti" témákban, mint a Jobbik -- miért? Legfőképp, mert feladta a szakmai kormányzást, és a választók pontosan értik, hogy nincs benne több, mint az ideológiai, szimbolikus állásfoglalások lehetősége, ezek viszont nem illeszkednek egy biztos kormányzati útitervbe, és ha már így van, akkor hitelesebben hangzanak jobbikos szájakból. (Strukturális problémává nőtte immár ki magát a szavak sámáni erejébe vetett hit a kormánypártban. Azt hiszik, a valóságérzékelés mindenképp felülírható a nagyhangú öblögetéssel -- ennek a lehetősége azonban csak addig áll fenn, amíg van bizalom és hit egy adott politikai alakulat körül. Mostanra már inkább visszaüt.)

Valójában Orbán egy belül üres csigahéj, és ezt vélhetően egyre többen látják. Erkölcsi tartás és vízió nélkül nincs, ami motiválja és egységet teremtsen a kormányzásában, napról napra, közvéleménykutatásról közvéleménykutatásra él, tehát valójában nem használ ki sokkal több eszközt, mint a saját ellenzéke -- a viszonylagos ereje mindössze a propagandagépzetéből adódik. Ha viszont -- ahogy megtörtént -- ez a politika egyoldalúan a "nemzeti" témákban látja a kiutat a kormányzati válságból, azzal átadja a kezdeményezést azoknak, akiknek ugyan kisebb a sajtójuk, de -- közvetlen, lokális emberi tőkéjük és az erkölcsi fölényük révén -- sokkal erősebb a nyilvánosságuk. A Fidesz tábora ráadásul enervált, a Jobbiké pedig -- ha nem is olyan lelkes, mint egy-másfél éve, de -- tele van bizalommal. A Fidesz-szavazók is pontosan kiismerték már a vezetőjüket, de egyelőre kivárnak. Ebből akár jelentős beszakadás is lehet Fidesz-oldalon.

Orbán persze több sírból visszahozta már a pártját (ahova előtte rendszerint ő lökte be), de óhatatlanul kopik, ötéves kormányzásának vitathatatlanul legerősebb motívumai a pofátlanság és a korrupció, a kormányzás megújulásának szellemi és anyagi forrásai végesek, az odds-ai stratégiai szinten egyre rosszabbak. (Arra, hogy 2018-ban kormányfő lesz a két évvel ezelőttinél szerintem jóval nagyobb kockázat mellett lehetne fogadni, noha közeledünk a dátumhoz.) Lehetséges-e még olyan fideszes téma, egy újabb adu, amelyik újra háttérbe szoríthatja a bűn rossz kormányzás lehúzó erejét? Nyilván sok, drágán fizetett ember gondolkodik most ezen -- de arra egyre kisebb az esélyük, hogy szélsőségesnek állítsák be (magukhoz képest) a Jobbikot. Mégis, ha érti az olvasó, ezen gondolkodnak. Nem a társadalmi válság megoldásán és a szakmai kormányzás maradék lehetőségein. Az újabb hazugságon gondolkodnak, és nem a magyarok életéről és érdekeiről.

A Nyugat felépített egy kisebb-nagyobb döccenőkkel működő civilizációt, de hogy rögtön jelezzem, mi is jelent ez: a nagyobb döccenőit (pl. a birodalmainak elvesztését, a világháborúkat, Auschwitzot, a hidegháborút, a gazdasági válságokat) is sikerül kezelnie, és a civilizációt egy új szinten stabilizálnia. A kompetens civilizáció képes a problémáit többségükben megoldani. Igen, ebbe belefér, hogy (gazdasági, katonai, kulturális) erőt alkalmaz, ami mellesleg szintén a fölény egyik jele, de messze nem ez az agresszív expanzió adja a stabilizációra való képességét, hanem a felhalmozott társadalmi tőkéje, belső ereje (tudása, társadalomszerkezete, a problémamegoldó képessége, az emberek közötti kapcsolatok minősége). 

Ezzel szemben -- vegyük ki most országunkat ebből a térségből -- Magyarország folyamatosan veszít az utóbbi ötszáz évben: területet, erőforrást, vagyont, perspektívát: folyamatosan az áldozat helyzetében van (ami a legrosszabb, a saját szemében is), képtelen megoldani a problémáit, és ami a legfontosabb, képtelen őket rövid- vagy legfeljebb középtávon megoldani, hanem hagyja ezeket olyan mértékben rétegződni, hogy azok már "zsákutcát" képezzenek. A rövid- és a középtávú problémamegoldás hiánya, majd a képtelensége a társadalmi integráció, innováció, és életképesség hiányának fontos ismérvei. Ebből a legtöbben persze csak a megkereshető pénz nem elégséges voltát látják, de a dolgok összefüggenek.

Se realitásérzék, se erőforrások a megoldáshoz, se megoldás. Helyette önáltatás, sodródás és válság.

A magyarok az utóbbi években hirtelen növekvő számban fedezték fel, hogy az országuk nem úgy működik, ahogyan szeretnék, amire növekvő számban válaszolnak -- nem a társadalmi megoldás iránti igénnyel és ennek kikényszerítésével, hanem -- egyéni kivonulással, disszidenciával. Országunk uralkodó elitje úgy kezeli ezeket a fejleményeket, hogy egyrészt örül annak, hogy megszabadul a potenciális bajkeverőktől, másrészt megpróbálja aláásni a Nyugat hitelességét, hogy növelje a saját legitimitását. A nacionalizmusnak -- mióta a baloldal kimúlt -- ez a magyarországi terepe.

A szír stb. helyzet csak a sokkszerűségében tér el a magyar helyzettől. A szíreknek ugyancsak azzal kellett -- radikálisabban -- szembesülniük, hogy nem működik a társadalmuk, ezért arra veszik az irányt, amerre a működő civilizációt tudják. Összeköti azonban a szíreket és a magyarokat, hogy lemondtak az országukról (eddig kb. hasonló arányban), és a személyes életüket át akarják helyezni a működő országokba ahelyett, hogy megoldanák a belső problémákat. A szírek menekülése egyfelől szánalmat kelt, másfelől felveti a kérdést, hogy miért nem oldják meg az otthoni ügyeiket. A saját véleményem ismert: nem hiszem, hogy ekkora, kulturálisan felkészületlen tömeget egy éppen az aktuális (hatékonysági és integrációs) válságát átélő Nyugat anélkül tudna befogadni, hogy az alapvető éthosza sérülne. Félő, a kulcs döntéshozók szerint ez az éthosz már kevésbé fontos, mint a gazdasági versenyképességünk, de ez egy másik kérdés. Ne feledjük, a Nyugat egyelőre a kelet-európai EU-tagokat se tudta integrálni (szerintem túl hamar és túl gyorsan próbálta). Ám az üzenet akkor is az: keleti nyitás ide vagy oda, sok duma ide vagy oda, tőlünk Nyugatra működnek a dolgok, a belátható Keletre nem. Nem kívánok magunknak további kísérletezést az unortodox megoldásokkal, de kisebbségben vagyok.

Kész Zoltánról, a kétharmad "lebontójáról", gyakorlatilag nem hallani semmit, mióta elfoglalta helyét a parlamentben. Pedig az egy olyan tett volt, amely után érdemes lett volna kihasználni az ismertséget és a bizalmat, és elkezdeni építeni -- valamit. Ehelyett Készről megtudtunk sag und schreib annyit, hogy bezáratná a köztévét, és hogy -- meglepő módon -- igent mond az olimpiára, de közben június második feléig mindössze két napirenden kívüli felszólalást jegyzett parlamentben... és mi is van még? Nem emlékszem... Illetve, mindez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a kezembe került egy márciusi cikk, amely előzékenyen hozza a közleményét, miszerint Orbánnak stb. a személyes vagyonával kell beszállni a Quaestor ügyfeleinek kártalanításába. Ugyan ez egy meglepő felszólamlás volt egy radikálisan piacpárti politikustól, ám más elvek mentén legalább megmagyarázható -- csakhogy azóta nemigen történt semmi ebben az ügyben sem.

Nos, pont a sajtónak ezt az előzékenységét kellene kihasználnia, ha nem végállomásként, hanem ugródeszkaként tekintene a megszerzett pozíciójára. De Kész Zoltán valamiért hallgat. Akitől a kormány és a rendszer értő kritikáját várták sokan („A hatalom igazi kritikáját várják tőlem a választók. Ígérem, ezt kapják”), több mint visszafogott a bírálatban. Esetleg elmondhatná, miért. Én ugyan nem vagyok veszprémi választó, de érdekelne. Talán másokat is.

Méltányosnak találom közölni Zoltánnak a FB-oldalamra írt válaszát, alatta a viszontválaszommal: Mivel Péter megszólított, úgy érzem, válaszolnom kell. Bár fel is emelhetted volna a telefont, hogy feltedd ezt a kérdést, hisz vagyunk olyan viszonyban. Gondolom, nem az alapján ítél meg a választókerületem, hogy ebben a 3 hónapban hányszor szólaltam, vagy inkább szólalhattam fel a parlamentben. Szerencsére nagyon is sok mindent volt szerencsém már csinálni itt helyben, bár főleg az ismerkedésé volt eddig a főszerep. Ajánlom, hogy kövesd a Veszprém és Kész oldalt, ahol tudomást szerezhetsz arról, hogy merre jártam, s mikben próbáltam előre menni. Off the record: a Cato kép Szlovéniában készült egy konferencián, amit történetesen a Cato is szponzorált. Rettentően mulatságos, hogy sok helyen már vezércikkben is foglalkoztak azzal, hogy a Koch testvérek beépített ügynöke vagyok. Szóval Péter, az elérhetőségeim ismered, szívesen beszélgetek veled és nyitott vagyok a konstruktív ötletekre.

Sok víz lefolyt a Rajnán, mióta Merkel azt találta nyilatkozni -- először -- öt éve, hogy a multikulturalizmus megbukott. Azóta kiderült, hogy a két kelet-német származású állami vezetőnek (Merkel mellett Gauck elnöknek) többet jelent Németország stratégiai pozíciója Európa élén, mint Európában; a válságból az európai partnereinél erősebben kikerülő Németország EU-stratégiája alapvetően megváltozott, jóval agresszívabbá, a német stratégiai és gazdasági érdekek képviselete pedig egyenesen machiavellisztikussá vált. Merkel az utóbbi öt évben megkérdőjelezhetetlenül az első számú európai vezetővé vált, noha az EU vezetőjeként gyakorlatilag nem tesz semmit, az EU ebben az időszakban inkább gyengült befolyásban a tagállamokkal és a külvilággal szemben is. Ez azonban német érdek -- legalábbis átmenetileg.

Ebbe a megváltozott magatartásba illeszkedik a muszlim bevándorlók iránt megmutatkozó hivatalos rokonszenv, amely végre megnyilvánult a halogató politikájáról ismert Merkel ajkain is, és azt tükrözi, hogy Németországnak jóval fontosabb a saját perspektivikus gazdasági pozíciója (aktív népességének pótlása és a nyugdíjrendszerének finanszírozása), ennek mintaként való érvényesítése Európában -- illeszkedve az euró relatív olcsóságát és a német gazdaság termelékenységét kihasználó német gazdasági érdekekhez --, mint a kontinens kulturális integritása, még fennálló értékegysége, vagy éppen az országai és intézményei közötti befolyási egyensúly. Mindezért nem drága a német gazdasági és politikai elitnek Európa arculatának teljes -- és számukra sem belátható -- átalakítása sem. Ahogy ma egyre gyakrabban hallani, Németország a 2010-es évekre végre megnyerte az évszázados harcát az Európa feletti uralomért, és már csak az a kérdés, mit kezd vele. 

A machiavellisztikus német politikába jól illeszkedik Orbán (szégyellős, de valóságos) támogatása akár a liberális demokrácia megkérdőjelezhetetlenségét is feladva, Görögország benntartása az eurozónában, és az Amerikával szembeni hűvös viszony. „Ez nem az az EU, amelyet szeretnénk” – idézte a kancellárt online kiadásában a Bild című lap a növekvő németországi és európai bevándorlás elleni tiltakozások kapcsán. Mondhatta volna, ez nem az az EU, amelyet Németország szeretne. Érdekes lesz látni, hogy mi lesz a Jobbik nyomása alatt lépegető magyar kormány határ menti intézkedéseire a válasza -- azt várom, megint kompromisszum születik, amiért Orbán benyújtja, vagy már benyújtotta a számlát Berlinnek (pl. német befektetések és a saját politikai támogatása formájában). A politikában egy dolog számít, egy dolog vált ki tiszteletet: az erő. Abban is biztos vagyok azonban, ha a Fidesz képes lesz nyerni a Jobbik(-MSZP koalíció) ellen 2018-ban, nálunk is megkezdődik majd a szírek vagy az aktuális muszlim (esetleg keresztény) migránsok letelepítése. A nyugdíjrendszerünk ugyanis nekünk aztán tényleg romokban van, a népesség fogyása pedig csak gyorsulni fog.

A tanárainál fontosabb emberek jellemzően nincsenek senki életében, talán a legszűkebb családját leszámítva. A tanárai végig kísérik életének legfogékonyabb korszakait, egy jó tanár (ahogy egy rossz is) alapvetően befolyásolhatja mindenki életét, pályáját, felfogását önmagáról, másokról, a társadalomról, az értékteremtésről, gyakorlatilag bármiről. Elsősorban az általános iskolai és középiskolai pedagógusokról beszélek, akik nem egyszerűen méltatlanul, nem egyszerűen megalázóan, hanem ostoba és irracionális módon alulértékeltek és alulfizetettek ebben az országban.

Egy tanár egy napi munkájával több értéket termelhet áttételesen, mint bármelyik bankigazgató, oligarcha meg politikus. Egy társadalom kompetenciája nyugszik a vállain. Nincs ebben semmi túlzás. Ehhez képest a tanárok képzése és önképzése, igazgatása (KLIK, Pedagógus Kar, iskolavezetések és szülői szervezetek, minőségellenőrzés), képviselete (szakszervezetek), megbecsülése és motiválása olyan szegényes, olyan alacsony minőségű ebben az országban, ami évtizedekre előre radikálisan csökkenti az ország GDP-termelő erejét és általában a boldogságra való képességét. 

Minden magára valamit adó országban a tanárok bérezése bőven középosztályi státust biztosít nekik. Ezért ma nem túlzás azt mondani, hogy egy magára valamit adó kormány legalább átlag félmilliós havi bruttó fizetéssel honorálná a tanárait. És természetesen a mai kormányunk nem ilyen. El tudok képzelni egy olyat, amelyik ilyen lenne. Én a diplomás minimálbér háromszorosával kezdeném a frissen belépő tanítóknál, és legalább az ötszörösével a gimnáziumokban. Ezzel kezdeném, de nem tartok ördögtől valónak milliós bért sem egy elismert, érett tanárnak. (Ugyanis stratégia kérdésről beszélünk, amelyre a költségvetésnek nagyobb arányban kell áldoznia, mint Svájcban vagy Németországban.) És akkor még semmit sem szóltam az oktatási infrastruktúráról, és a tanórákon kívüli programokról, amelyek komoly beruházásokat és ráfordításokat igényelnek. Országszerte egyenletesen. Ebből az országból nem lesz addig semmi, amíg az alapvető hiányosságokat nem pótoljuk, és rendbe nem tesszük az értékeinket. A legégetőbbeket a leghamarabb.

Petrás Mária népi énekestől visszavonták a Zsidó Nyári Fesztivál szervezői a felkérést, amely alapján fellépett volna a rendezvényen, mert P.M. nép énekest valaki összefüggésbe hozta radikáljobbos rendezvényekkel, talán éppen a Magyar Szigettel is. (Valami ilyesmi.) Petrás repült, vele szállt (önként) a Muzsikás együttes is, nagyon helyesen. Mai napi hír az is, hogy a Klubrádió napi rendes "közvéleménykutatása" szerint a betelefonálók, ha jól emlékszem, 88%-a (az előbbitől függetlenül) egész egyszerűen betiltaná a Magyar Szigetet. Nem akarom most hosszan bizonygatni, amit minden józan ember sejt, hogy a baloldali-liberális közeg az ég egy adta világon semmivel sem toleránsabb, mint a jobboldali -- azt akarom megmutatni, hogy a toleranciára való folyamatos felszólítás a baloldalon nem csak kontraproduktív, elfogult (hiszen a tolerancia a liberális hagyományba tartozó norma), hanem, hogy teljesen szembemegy a józan ésszel is.

Ami viszont kétségtelenül konzervatív elfogultság: hogy az előítélet alapjaiban kulturális, identitás- és önvédelmi reflex. Előítéletesnek lenni ésszerű. Az előítéletesség egy bizonyos fokig a túlélés záloga, utána persze éppen az ellenébe is fordulhat, ha akadályozza az alkalmazkodást (vagy másokat fenyeget, amivel visszacsapást és agresszióhullámot vált ki), de a lényeg: nem ab ovo hülyeség. Az, ami konzervatív elfogultságnak (antropológiának) tűnik, viszont távolról sem az, ha az előítéletesség másik oldalát, a tolerancia mindennapi gyakorlatát nézzük. Nincs ugyanis olyan politikai ideológia vagy beállítottság, amely eleve toleránsabb lenne a másiknál. A liberálisok esetében a fénytörést az okozza, hogy ők a toleranciát kvázi kisajátítják, és csak ebben az értelemben nevezhetik magukat "toleránsnak" (pontosan, ahogy a jobboldaliak "nemzetinek"), de leíró értelemben -- a többi, ellentétes nézőpont elfogadóiként -- semmivel sem sikeresebbek a toleranciában, mint bárki más.

A liberálisok "toleranciája" nem tényleges toleranciára (a másik elfogadására) utal, hanem arra, hogy ez az önkép (hogy ők toleránsak) a csoportképződésük alapja, a közösségük szervezőelve (más egyéb mellett). Ez azonban olyan privát elv, amelyhez komoly tartalmi elvárások járulnak, és így akarják (az elvárásokkal együtt) kiterjeszteni mindenki másra. A toleranciáról szól-e például a melegházasság? Igen, ha a liberálisok -- tartalmilag bekötött -- toleranciértelmezését vesszük. Nem, ha (a sztereotip) konzervatív politikai értékrendet (amely szerint a jogkiterjesztés nem okvetlenül erősít egy kultúrát). A liberálisok toleranciája intoleráns a többiek saját (privát) elveivel szemben.

De nem a kritika a célom itt, hanem a megértés. A liberálisoknak sincs kevésbé szükségük közösségre, amelyben biztonságban érzik magukat, mint a radikáljobbosoknak. Mindössze a közösségek szervezőelvei és -értékei mások. A liberálisok sem kevésbé agresszívek, mint a radikáljobbosok (erről itt-ott forgolódva magam is éppen elégszer meggyőződtem egyetemi szobáktól a nyilvánosság tereiig sokfelé), csak ők a "tolerancia" privát értelmezése nevében teszik ezt. (Hajszálra úgy, ahogy egy virtigli jobboldali számára sem lehet "nemzeti" egy baloldali liberális.)

Tehát összefoglalva: a tolerancia értéke viszonylagos, ahogy a gyakorlata is borulékony, bárki gyakorolja is. Intoleranciára viszont szükség van az identitásunk egy részének megőrzése érdekében. A konzervatívok szerint az identitás jelentős része a személyen túli világban van lehorgonyozva, ezért nagyon fontos a közös kultúra viszonylag intakt megőrzése, vagy legföljebb belátható módosítása. A muszlimok tömeges befogadása a liberálisok szerint tolerancia (és emberiesség stb.), a konzervatívok szerint viszont énünk jelentős részének veszélyeztetése (is), amellyel szemben az intoleranciának ésszerű helye van.

Azt suttogják, Orbán Viktor véletlenül betévedt egy kormányülésre, és valakitől megtudta, hogy ő a miniszterelnök. Na, ettől úgy haragja gerjedt, hogy "egybehangzó értesülések szerint a közigazgatás átalakításának lassúsága miatt kemény bírálatot fogalmazott meg", olyan keményeket, hogy azokat magának a Giró-Száz nevű embernek (a maga lábán álló szállodatulajdonosnak, százmilliós piaci közpénz-megbízásokat kapó ex-tanácsadónak, mindösszesen ügyes embernek) kellett utána letagadnia, aki a rá jellemző jó ízléssel meg is tette ezt: "Azonban még sok teendő van ahhoz, hogy Magyarország ne csak azt mondhassa el magáról, hogy Görögországgal ellentétben sikeresen elkerülte a gazdasági és társadalmi csődöt, hanem azt is, hogy sikeresen tudta végbevinni és a mindennapok részévé tenni a polgári berendezkedés programját. Ehhez azonban még mindnyájunktól – a teljes államapparátustól – nagyon sok és odaadó munkára van szükség” .Erre mondják, ajjaj, talán kevesebb odaadó munka több lenne, bár vettük az őszinte, feltáró önkritikát, elvtárs. (Nincs még elég pénzed.)

Miniszter- meg államtitkárcsere mégsem lesz, mert csak elvonná a lakosság figyelmét a migránsügy kellemes ringatózó hajójáról. Viszont "gőzerővel folyik a korrupció elleni harc" -- a.m. sorban nyírják ki a milliárdos kormánytagokkal és százmilliós kormányközeli lieblingekkel konkuráló cégeket és pályázatokat.

Szerető Szabolcs szerint Állítólag azt hívják politikai kormányzásnak, hogy van egyrészt a politika, és van másrészt a szakértelem, az előbbi betöri az utóbbit, de ha mégsem tud érvényt szerezni az őrültségeinek, akkor államtitkárhelyettes- meg főosztályvezető-csere jön, csókolom. Milyen kellemetlen is az, amikor a miniszterelnök nem ér rá kormányozni, a főminiszterének pedig tele van a bakancsa, menne már a német üzleti életbe, mert annyi releváns tapasztalatot szerzett már idehaza, hogy a német GDP valóságos lökést kapna tőle, a minisztereknek pedig (leszámítva a zseniális Balogot, aki minden napunkat képes bearanyozni: itt és itt) jobb dolguk is annál, hogy a tárcáikkal foglalkozzanak. Hadd mondjam ki, Orbánt szabotálja a kormánya. Lám, benyit a kormányülésre (mintegy véletlenül), ott ül vele szemben az a sok bamba tahó, akiket ő tett gazdaggá, akik a maga erejükből álltak a saját lábukra, és még csak arra sem méltatják, hogy azt a kis kormányoznivalót elkövessék a birtokaik igazgatásának szüneteiben. Mintegy a nyár végén derül ki, hogy az egész kormányzás csak egy kerítés körüli habverésről szól, az iskolák egy részében először kezdődik úgy az év, hogy nem volt semmiféle felújítás a  nyáron, és éjszaka beülhet mellém (meghívásra) egy cigányasszony a taxiba, hogy a hálálkodás közepette, amiért nem gyalogolnia kell, azt mondja, öt gyereke van, 110 ezret keres zsebbe, nincs bejelentve, ezért a főnöke kedvére terrorizálhatja, most pl. néhány órával hosszabb ideig tartotta bent raktárt pakolni (nota bene, mindkettejüknek jobb így, a valóság Magyarország alján így meg még ígyebbül működik). Ez persze csak egy szűk keresztmetszet a nemzeti kormányzásból, de már ebből is látszik, hogy mennyivel jobb, hogy nemzeti, és nem pl. nemzetietlen, kormányunk van.

Szerintem ideje volna Orbán Viktorért tüntetni egyet. Abszurd, hogy mindenféle nyikhajok csak új akadályozhatják az ország rendbetételében. Fricz Tamást kérdezem, esetleg a CÖF nem tehetne-e valamit.

Azt mondja egy Hegel nevű úr, hogy (az a bizonyos) bagoly napnyugtakor kezdi meg a röptét -- kvázi, amikor lehetővé válik már a nap áttekintése (vagy nem zavarja a szemet a túl sok fény). Azt hiszem, alkalmas itt ez a metafora, hiszen az illiberális állam kifejezésnek is leáldozott már, nemhogy Orbán Viktor, de még egy koszlott, feltörekvő megyei fidesz-párttitkár sem használja, nem vált be mintegy.

A megértéshez: a liberális demokrácia olyan kormányzati forma, amelyben a többségi döntések az egyéni szabadság(jogok) iránti alkotmányos előírásokkal (rule of law) egészülnek ki: bizonyos személyes (és közösségi) jogok normál esetben nem korlátozhatók, ami biztosítja, hogy az egymást váltó többségek ideológiai különbségei ne veszélyeztethessék az egyének (és közösségek) szabadságát és méltóságát. Se a társadalmi hatékonyságot.

A liberális demokrácia berendezkedése természetesen lehet ilyen meg olyan minőségű. Magyarországon pl. elég rossz minőségű volt 2010 előtt is, mert nem vált a politikai kultúra elidegeníthetetlen részévé, az alkotmányos intézmények egyensúlya billegett, a hatékonyságuk változó volt, és megengedték a korrupciót, és konkrétan az állam meghekkelését az ellenzék által. Nem véletlenül lehetett simán megdönteni a liberális demokráciánkat.

Mármost erős kétségek vannak (szél)jobbos körökben a liberális demokrácia hatékonyságával kapcsolatban -- Magyarországot összevetve pl. Szingapúrral a felvilágosult jobbosok az utóbbira esküsznek. Én azt javaslom, ne menjünk bele ebbe a vitába, mert almát a körtével nem érdemes. Elvégre nem hasonlítjuk kis hazánkat Luxemburghoz sem, ugye? Nézzük meg inkább, hatékonyabban működik-e az ország, mióta "illiberális" a demokráciánk. Hatékonyabban? Persze, hogy nem. Még egyszer, nem az a kérdés tehát, hogy bárki szívéhez közelebb áll-e ideológiai alapon, hanem az, hogy hatékonyabban működik-e. Felszámolta-e a korrupciót? A polgárok szolgálatát egyszerűbben, olcsóbban, és nagyobb közelégedettségre végzi-e? Kisebb-e a beszedett adók mennyisége, és azok jobban hasznosulnak-e? Nőtt-e az átláthatóság? A megrendelő polgárok megbecsülése? A válasz: nem, nem, nem, nem, nem. Sőt, sőt, sőt, sőt, sőt. Az "illiberális" demokrácia két célt szolgál (pontosan azt, amire ki lett találva): Orbán hatalmának bebetonozását és a korrupció intézményesítését.

Tehát miért elkötelezettje továbbra is a jobbos szavazók nagyobb része az illiberális demokráciának? Fogalmam sincs. Én azt mondom, alkalmas liberális demokráciát kell csinálni. Ettől nem kell az országnak liberálisba fordulnia (lelki szemeim előtt látom, ahogy a liberális demokrácia összekötődik polgártársaim neuronjaiban az oltárra köpő transzvesztita pedofilek vasárnap déli városligeti piknikjével, rendőri védelem mellett), nem kell a jogszabályainknak, a törvénykezésünknek, és a politikai kultúránknak (még) alacsonyabb minőségbe fordulni -- sőt! A liberális demokrácia konkrét törvénykezése képes egy adott ország politikai kultúrájához és értékrendjéhez idomulni, a liberális jelző nem arra utal a szóösszetételben, hogy fertő. A liberális arra utal: ellenőrzött. Nem tehet meg a manipulált többség nevében cselekvő egy usque három politikus azt, amit csak akar.

Személyes beszélgetéseim alapján azt is tudom, hogy a Fidesz-szavazók egy része már szégyelli a választását, vagy legalábbis csalódott, de nem tud kihátrálni, mert akkor szembe kellene néznie önmagával. Szerintem nem kell túlzásba vinni a lelkifurdalást. Mindenkinek volt oka Orbánra szavazni, aki oda szavazott, és ha a fickó becsapta a szavazóit, akkor nem szégyen kihátrálni mögüle. Sőt. Kell! Hazafiúi/Honleányi kötelesség. Válasszák a Polgári Konzervatív Pártot!

Széky János egy érdekes cikkben összegzi, mi jellemző az Európát elárasztó migránsok kibocsátó országaira. Az, "hogy 1) békeidőben sem voltak demokráciák. (2) Muszlim többségűek (kivéve Eritreát, ahol azonban az olasz gyarmatosítás előtt egy muszlim dinasztia uralkodott). (3) A területükön – mint a világ legnagyobb részén – eredetileg valamilyen honi vagy idegen monarchia gyakorolta a hatalmat. (4) A monarchiát egy ponton világi köztársaság váltotta fel, és egyszersmind katonai (vagy legalábbis fegyverekkel megalapozott és fenntartott) diktatúra volt. És (5) a mai kibírhatatlan állapotokhoz vezető folyamatban döntő szerepe volt valamilyen marxista tényezőnek."

Összegezve, a migránsok marxista és diktatórikus hagyományokkal rendelkező, muszlim többségű államokból érkeznek. (Ami viszont NEM jellemző ezekre az országokra: hogy nagy többségükben nyugati gyarmatok lettek volna, vagy nyugati kizsákmányolástól szenvedtek volna.) Röviden, az Európába érkező tömegnek semmiféle demokratikus, jogállami kultúrája nincsen, viszont elég erősen intoleráns vallási környezetből jön.

Mármost lehet azt hinni, hogy ennek semmiféle jelentősége nincs, ha van jó akarat, emberség, és összefogás. Sajnos azonban ez nem igaz. Az emberség stb. ideája és intézményei a nyugati civilizáció eredményei, és fenntartani csak nagy többségi konszenzussal és tanult gyakorlattal lehet. Lehet számon kérni ezt a gyakorlatot a jelenben, a migránsok szomorú sorsát látva ("be kell fogadni őket"), de hogyan fogja garantálni az EU és a tagállamok az érvényesülését, ha egyre nagyobb tömegek belülről fogják gyengíteni ezt a gyakorlatot?

Hogy miért gyengítenék? Hát azért, mert sosem tanulták meg. Otthon nem ezt látták. Majd az EU-ban megtanulják? Hát kérem, az az EU, amelyik Magyarországgal (a magyar politikai kultúrával) szemben sem tud érvényt szerezni az európai liberális demokrácia értékeinek, az vajon mennyire lehet alkalmas arra, hogy idegen emberek tömegeivel szemben garantálja a demokrácia minőségét? Ez az EU, ebben az állapotában? Hadd kérdezzem meg még a magyar valóság ismeretében: ha liberális barátaink annyira nem tolerálják a magyar illiberalizmus logikáját, miért vállalják azt, hogy megszeretik majd a muszlim illiberalizmusét? Ha nem tudták megvédeni a liberális demokráciát Orbánnal szemben, vajon milyen csodaszert vetnek be, ha a demokrácia európai válságára kell válaszolniuk?

De ők nyilván másban gondolkodnak. A liberálisok erős késztetése a politikai korrektség mindent egyenlősítő logikájának körbehurcolására a világban valamiért mindig a Nyugaton veszi a kezdetét, és ezúttal is így van. (Nem sok liberális hirdeti a semlegességet és a toleranciát Iránban vagy Eritreában.) Az újabb körút lassan indulni látszik a kötelező kultúrafelejtés jelszavával. Elvégre, ha mi és a muszlimok is elfelejtjük majd a saját identitásunkat a nagy európai összeborulásban, akkor valóban semmi sem fenyegeti majd az Örök Békét.

Egy valami miatt azonban hadd legyen aggodalmam: kétlem, hogy a most érkező gyengék és kiszolgáltatottak valaha is olyan kiszolgáltatottak lesznek majd a befogadó EU-ban, hogy hajlandók legyenek identitásuk egyetlen grammjáról is lemondani. Akkor sem, amikor mi már az össze kilónktól megszabadultunk a kimeríthetetlen, politikailag korrekt jó szándékunkban.

Hogy látom a liberálisokat? Úgy, mint akik se a kultúránkra, se a liberális demokráciára nem tudnak vigyázni -- hiszen nem látják az összefüggéseket a kettő között. A kevésbé cinikusabbja az emberiesség és a politikai korrektség közötti úton grasszálva vakarja a fejét a Szabadság-szobor süllyedése láttán. A többiről meg hadd ne beszéljek.

(De mivel még a politikai korrektektől sem áll távol az autoritás tisztelete, íme a jövőnk: "Európa pusztulásának nyomorúságos hétköznapjai. Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól... Undorító ez a színjáték; Európát a gyávaság és az erkölcsi debilitás pusztítja el, a védekezésre való képtelensége és a nyilvánvaló erkölcsi kátyú, amelyből Auschwitz óta nem tud kikecmeregni..." Kertész Imre A végső kocsma, 2014)