1000 leütés

A Telegraph-beli Orbán-interjúról az MTI / hetivalasz.hu / telegraph.co.uk alapján.

„Ahogy öregszem, hajlamosabb vagyok szkeptikusabb lenni. Az értékeket fontosabbnak tartom, mint a pénzt."

Jelentése: eddig többre becsültem a pénzt az értékeknél (bármit jelentsenek is ezek), de mostanra elég pénzem lett, törődhetek az értékekkel is. (Az nem deríthető ki, ennek mi köze a szkepszishez.) Stadionom van a kert végében, kelet-európai mércével elegáns vagyok, és kelet-európai mércével (tízévenkénti rendszeres forradalmárkodás után újra) konzervatív. Marketing pozíció: a hal megvénült, de annál szimpibb. Mint ilyen hal (vezető) készen áll a nemzet atyjának szerepére.

"A nemzeti szuverenitás egyre fontosabb a fejemben. A kérdés az: ki kormányoz minket? - ez a kulcskérdés."

Jelentése: nagyon szeretnék tovább kormányozni (mert olyan jó vagyok ebben), és nagyon nem szeretném, ha bárki megzavarna eközben. (Itt húztam, mert valóban nem voltak az előző mondatok méltányosak az interjú kontextusát tekintve, bár Orbán egész munkásságát tekintve nagyon is.)

Az interjú más részeiből kiderül, hogy néhány tekintetben korszakváltásra van szükség az európai (globális?) politikai gondolkodásban: egyebek mellett a személynek (a Vezetőnek) el kell nyernie az őt megillető helyet a politikában (az intézmények ellenében). Marketing pozíció: mi itt Magyarországon vagyunk a jövő. Konkrétan Ora et Labora(tórium), Soli Deo Gloria, de azért elsősorban Viktor rules, nerds.

A cikk utolsó bekezdésében a miniszterelnök személyiségére térnek ki: Orbán személy szerint nem szerény ijedős, kész felvenni a harcot. A boksz nemes sport - jelenti ki harciasan, majd hozzáteszi Nyugaton, a politika gyakran „csak karrier". Számára ennél sokkal több. 

Jelentése: Nagyon mély nyomot akar hagyni. Nagyon.

Visszaemlékszik a nehéz időkre, a késő 80-as években, amikor a Fidesz még kis pártként szemben állt a szovjetekkel, a szakszervezetekkel, a milíciákkal és az államapparátussal. „Ezzel voltunk körülvéve, és nyertünk. Hasonlítsa össze a kockázatot most - ez csupán semmiség." - mondja Orbán.

Jelentése: azé a múlt, akié a jövő (vagy legalább a jelen, de elég pofátlan emellett). A rendszerváltásnak ez a keresetlen behazudása a természetesen fogalmatlan angol újságolvasóknak Orbánt nem a Hősök terére, hanem a Csiperke utcai óvodába helyezi -- horizontilag.

Lehet, hogy Putyin szerepére kényszerülök -- vallotta be végül. Persze, csak ha a kényszer úgy kívánja, és nem nő elég ütemesen a gazdaság. Márpedig nem nő, mert Orbán nyomorgatja. Tehát Putyin lesz? Vagy csak arról van szó, hogy Európa Miniszterelnöke belengette az Armageddont arra az esetre, ha Európa elzárja a pénzcsapokat? Mert ez néz ki, ugye?

Is there a risk that he could become an authoritarian strongman, the Vladimir Putin of his country?
"The risk is there," Mr Orban rather surprisingly admits, though it is much smaller if Hungary is economically successful.

Lehet belőle egy magyar Putyin is, ha nem vigyázunk. Orbán az a fajta veszélyes ember (nem adok full diagnózist), aki szereti, ha tudjuk, hogy mit akar, mert szereti az elismerést és szereti kiváltani a döbbenetet. Ezért mindig elmondja előre, mit akar. És mi rendre múló rosszullétként kezeljük a bejelentéseit. Ez alkalommal aligha tudnánk nagyobb bakot lőni.

Épp elég baj, hogy a Hollandia elleni vereséget Orbánisztán szimbolikus vereségeként lehet megélni.

Épp elég baj, hogy a vereség körülményei elég pontosan tükrözik azt, hogy Magyarország miért áll vesztésre egy racionálisabb világban: rogyásig öntött állami pénzek a Vezér megalomániájába adóleírásokkal együtt százmilliárdos(!) közpénzvesztést okozva, és egyszer talán kiderül, tízmilliárdokra rúgó korrupciós célt is szolgálva; a sportág csakis személyi kultuszokra és diktatúrákra jellemző kezelése; csakis a Fideszre jellemző torz valóságkép és elviselhetetlen kommunikáció a kevés elért eredmény és a rakásnyi kudarc tálalásában; a hollandiai zakó várható menedzselése, ami újfent semmit nem fog meg oldani, mivel maga a magyar foci bűzlik -- mivel maga az ország bűzlik*.

Épp elég baj, hogy a rezsicsökkentés és a foci ("panem et circenses") világa elég pontosan megmutatja, milyen szinten űzik a Fiatal Demokraták a politikai hivatást, amihez már csak a sokrétű kiszámított agressziót kell hozzávenni, hogy a kép a lehető legpontosabb legyen.

Épp elég baj, hogy elveszett a közös erkölcsi és politikai mércénk a hatalom megítélésében, minek utána az oligarcháktól az emberarcú fideszeseken át a helyközi vérszívókig mindenki megtalálhatja a maga legitim okát Orbán rendszerének kiszolgálására, és már közmegvetéstől sem kell tartaniuk (legfeljebb közutálattól, ami nem ugyanaz).

Épp elég baj, hogy talán ez a vereség kellett a magyarok egy részének ahhoz, hogy rácsodálkozzanak az ország állapotára -- legalább megsejtve, hogy a szájkarate ellenére a focinkéval nagyjából azonos ívet írhatott le a nemzet is. Hogy ha két ország között lehet ilyen különbség fociban, miért ne lehetne ugyanúgy társadalmi képességekben, gazdasági erőben, nemzetközi presztízsben, és népeik perspektíváiban. Talán megsejdítik, hogy a második Orbán-kormány a rendszerváltás eddigi mélypontja, a Vezér maga pedig a közjó szempontjából csak egy kényszeresen hazudozó sarlatán (ami nem zárja ki persze, hogy a magánjavai szempontjából profi érdekmaximalizáló legyen, de kétségkívül vagy az egyik, vagy a másik).  

Mindez elég baj eddig is. De az ország kiütése még előttünk áll.

(Állítólag Devecseri öngólja bravúros volt. És a legmagyarabb: magyar lőtte be magyarnak. Ahogy szoktuk.)

*"Itt Dániában rohad valami." (Shakespeare: Hamlet, Nádasdy Ádám fordítása)

A szabad piac a szabadság legfontosabb eszköze. Ha nincs hol megélni a szabadságot, nincs értelme a (köz)szabadságnak. Nem véletlen, hogy a szabad piac priméren erkölcsfilozófiai fogalom, ahogy a közgazdaságtan is az erkölcselmélet részeként indult.

Ma már nem az. A szabadság, a szabad piac és az ezeket vizsgáló (alapvetően erkölcsfilozófiai érdekeltségű) klasszikus politikai gazdaságtan leáldozása is együtt vette kezdetét az 1870-es években. Mára a gazdasági és politikai rendszerek is egyre inkább az oligopóliumok (kevés eladó, nagyszámú megosztott vevő, korlátozott verseny) irányába tolódtak el, és ezzel -- a tulajdon koncentrálódásával és centralizálódásával -- párhuzamosan gyengül a szabad piac és csökken a közszabadság is.

Magyarország technikai értelemben demokrácia, de a politikai piacának oligopol (és plutokratikus, azaz a vagyonosok uralmát támogató) volta miatt a gyakorlatban oligarchia (azaz a kevesek uralma).

Az oligarchikus politikai piacon a verseny nem csak abban az értelemben korlátozott, hogy választási jogszabályokkal, a (gazdasági, tömegkommunikációs, szellemi) erőforrások koncentrálódásával, és az állam privatizálásának eredményeként (nálunk összesen két teljes értékű) résztvevőre szűkül, hanem ezen felül abban is, hogy a részvevők között a verseny erősen korlátozott, háttéralkuk mentén, a közös érdekek folyamatos egyeztetésével, adott esetben az állami erőszak eszközeinek bevetésével a kisebb vagy potenciális szereplők ellehetetlenítése és kizárása közepette zajlik, a társadalom alávetése mellett és céljából. A rendszer precíz neve talán az oligarchikus kartell lehetne. Ebben a rendszerben szabadságról beszélni enyhén szólva illúzió.

A pártok (aktuálisan a Fiatal Demokraták és az MSZP) közötti oligarchikus egyeztetésekre számtalan nyilvános bizonyíték vagy elérhető bizonyítékok híján elszórt tanúvallomások, célzások, informális tudás van kezdve a spontán privatizációval és az állami vagyon elosztásával, a közbeszerzésekből való egyeztetett részesedéseken és a hazai és nemzetközi alvilági nagy bulikban (pl. az olajszőkítésben, a Gripen-ügyben, a játékkaszinó piac átalakításában) való felső vagy középszintű közös részvételen át az ügynökkérdés, Hernádi stb. fedezéséig, de hosszú még a lista.

A két erőcentrum közötti, érdek- és információközösségen alapuló egyensúly persze folyamatos változásban van. Én kétségesnek találom, hogy ez az egyensúly középtávon, mondjuk, 10 éven belül meg tudna bomlani bármelyik irányba (szerintem a 2014-gyel kezdődő ciklus része lesz -- nem kis részben a jobboldali kormányzat gazdasági fiaskója miatt -- a centrális erőtérből az egyensúly felé történő egyeztetett visszarendeződés, persze a szokásos felszíni adok-kapok mellett). A logika szívósságát és életerejét mutatja, hogy a baloldali blokk egy éven át tartó "megképződésében" és az MSZP magára találásában nagy szerepet játszott a naiv Bajnai sikeres betördelése az oligarchikus kartellbe, és ezt a Fiatal Demokraták és a szocik együtt érték el. Orbán és Simicska érdeke egy szoci vezetésű ellenzék, amelyik azért kellőképp tagolt is, amelynek elismerik és támogatják a befolyását az ellenzéki oldalon, és ezért -- lásd a Mesterházyval való udvarias bánásmódot -- megalkusznak vele, sőt adott esetben támogatják is (ez esetben Bajnai másképp nehezen magyarázható korai megtámadásával).

A harmadik pólus kialakulása mindkét oligarchikus centrum rémálma. Demokratikus ellenzékről beszélni pedig pont olyan beetetés, mint keresztény-nemzeti oldalról -- mármint, ha az ember nem a társadalom alávetésének egy ignoránsabb és egy tudatosabb stratégiáját jelöli ezekkel, hanem erkölcsi álláspontokat. A megnevezések mögött semmi erkölcsi nincs, pontosabban az oligarchikus centrumok mögöttük felsejlő erkölcsi álláspontok a többség számára egészen pontosan -- némi fokozati eltéréssel talán -- a szolgaságot jelölik. Ennyi.

Ilyen körülmények között új játékosnak belépni erre a piacra, amelyik nagyon távol van a szabad piactól, elég nehéz -- ha nem is lehetetlen. Mondanom sem kell, az új játékosnak az LMP-nél jóval karakterisztikusabban (azt kell mondanom, hihetőbben, azt kell mondanom, nem a rezsim részeként) kell az oligarchikus kartell rendszere ellen fordulnia. Amelyről Bajnai jól megérezte annak idején, hogy van, de nem tudta pontosan, hogy mennyire erős. Most már tudja. Nem is beszél már korszakváltásról. Nem beszél rezsimváltásról sem. Már csak a kormányváltásért rimánkodik, hogy stabilizálhassa a helyét a kartellban.

Érdekelne egy-két dolog a baloldal kapcsán. Sorolom:

1. Hogyan veszik elejét (mielőtt felüthetné a fejét) a baloldali politikai kultúrában bevett kiadásnövelési - GDP bezúzási - adósságnövelési ciklusnak?

2. Ennek érdekében hogyan tervezik csökkenteni az államháztartás kiadásait és növelni a GDP-t?

3. A GDP növelése érdekében milyen versenystratégiát látnak Magyarország előtt, milyen vízióba illeszkedik ez a stratégia, milyen koherens döntésekkel ültetik át a stratégiát a gyakorlatba?

4. Hogyan birkóznak meg a munkanélküliséggel egy regionálisan leszakadó piacon, amelyet sújt az EU magas munkanélkülisége és legföljebb lassú kilábalása a válságból?

5. Hogyan tervezik integrálni a magyar társadalmat, vagy nem tervezik, és beállnak abba az Orbán által kimondatlanul követett stratégiába, miszerint az ország viszonylagos versenyképességét a jövőben is az alacsony bérek fogják biztosítani, és a társadalom durván fele mélyen ez európai átlagos életszínvonal alatt fog élni ebben az évszázadban?

6. Hogyan kívánják megfékezni a GDP ötödére rúgó korrupciót?

7. Hogyan segítik elő a civil társadalom és a demokratikus politikai kultúra megerősödését?

8. Hogyan érik el a jelenlegi alkotmányos körülmények és politikai megosztottság közepette a közpolitikájuk hatékony érvényesülését?

9. Milyen stratégiájuk van a Magyarországot évszázada megosztó kulturális és világnézeti törésvonalak áthidalására?

10. Mi biztosítja az ígéreteik és a válaszaik hitelességét? 

(+1. Miért érzem azt, hogy minderről még semmit nem tudok? Szégyellem, de csak az jutott el eleddig hozzám, hogy OV-t le kell váltani. Persze lehet, hogy lemaradtam valamiről.)

Egy megrendelő

Olvastam a Kis János 70. születésnapjára írt köszöntőket, amelyeknek -- leszámítva azt, hogy Kis János erkölcsi színvonala önmagában is okot adhatna az ünneplésre egy ilyen országban, mint a mienk -- semmi értelmük nem volt. Nem volt, mert nem vetettek mindenekelőtt számot azzal a ténnyel, hogy az ünnepelt által képviselt világnézet 25 év alatt elveszítette a kontextusát nem csak idehaza, de az egész világban. Az ünnepelt könyvei után a projekt is beköltözött az antikváriumba.

Szabad piac már régóta nincs, de a big business és a big government 2008 óta tartó fokozott összefonódása és kettős korrumpálódása hosszú időre összetörte azt az illúziót, hogy a gazdasági szabadság legalább részben visszaállítható a Nyugaton. Az emberjogi liberalizmusra nagy csapás a fokozódó állami terjeszkedés, a magánszféra elleni egyre agresszívabb etatista és korporatív hadjárat, otthon a liberális politeia és a pluralizmus szembefordulása, külügyi "relációban" a szabadságjogi kultúra exportjának szomorú imperialista felhangjai, aztán így tovább, az individualizmus leszűkülése gazdasági individualizmusra a feltörekvő piacokon, az igazságosság liberális projektjének (Kis János egyik fő témájának) úgyszólván teljes bezárulása, és általában a globális jogállami küzdelem hitehagyottsága. Az elszabadult, rövidtávú profitmaximalizáló szemlélet tönkreteszi az ember szociális és természeti környezetét, amire a magyar liberálisok válasza -- a hallgatás.

Az amerikai középosztály meggyengülésével éppen elvész a liberalizmus legfontosabb tömegbázisa a világban. A hitelciklus összeomlása aláásta nem csak a gazdasági, hanem általában a nyugati vezetésű kulturális progresszióba vetett bizalmat --  de ezzel is csak az derült ki, amit a konzervativizmus már régóta állít: hogy a nyugati élet és kultúra fundamentumai rogytak meg már jóval korábban. A tradicionális nyugati értékek, a szabadság, a hagyományok, a korlátozott állam, a tulajdon, a közösségi élet, a visszafogott költés, a műveltség nem bírták a tömegdemokrácia, a neofasiszta-jóléti állam, és a korporatív érdekek hármas nyomását. Mindebből semmi sem látszik a magyar laudációt tanulmányozván. Arra, hogy a liberalizmus képtelennek bizonyult megvédeni a szabadságot, a magyar liberálisok válasza -- a folytatódó hallgatás. Mintha nem is ezen a bolygón élnének.

Magam nagyon régen írtam egy kritikai tanulmány Kis Jánosról "Liberalizmus a morális egyenlőség igézetében" címmel. A lényege az volt, hogy a liberalizmusnak nincsen meg a hazai kulturális közege, és erről még a legokosabb, legerősebb integritású hazai képviselője sem vesz tudomást. Nos, ezt a tanulmányt éppen úgy megírhatnám ma is, azzal a különbséggel, hogy alátámaszthatnám egy korrupt párt azóta bekövetkezett, jól megérdemelt eltűnésével, a hazai liberális szcéna teljes kiürülésével (már csak szegény FG kering körülöttünk a félmillió szavazóját a szoci listán keresve, hol máshol). Attól tartok, a Kis János ünneplésére összegyűlt régi harcosok máig nem értik, mi történt velük, miért ürültek ki az utcák mögöttük, az erszények körülöttük, és az illúziók bennük (is). És csak csodálkoznak, hogy végtelen magyar ortodoxiájával még mindig Orbán a legmodernebb politikus a Kárpát-medencében. Mondjam azt, provincializmus? Tehetségtelenség? Önzőség?

Helytől és kortól függetlenül a konzervativizmust egyetlen akarat élteti: a társadalom megőrzése. Ebből következik elsősorban a tradíciók éltetése, másodsorban a korlátozott állam (mint olyan hatalmi központnak a visszafogása, amely a legnagyobb eséllyel eshet neki a társadalomnak és verheti szét annak evolúcióját).

Amikor én ezen a blogon a kis állam mellett érvelek, nem térek el Burke-nek és de Maistre-nek a francia pre-totalitárius forradalmi állam ellenében született hagyomány- és intézményalapú társadalmi konzervációs álláspontjától. Hosszan sorolhatnám még az antietatista elődöket, akik a politikusok közül Thatcherig, Reaganig érnek. (Azóta elég zavaros lett a helyzet, gondoljunk a konzervatív-szocdem koalíciózás gyakorlatára Németországban, bár ettől még a két oldal eredeti megkülönböztetésének nem nagyon van alternatívája.)

A mai magyar jobboldal nyilván nem konzervatív, bár vigyáz -- és a hatalom csaknem teljességének birtokában hatékonyan vigyáz -- arra, hogy a jelzőt nem engedje át másnak se. A Fiatal Demokraták Szövetségének nem célja a társadalom megőrzése, illetve evolúciójának sértetlenül hagyása -- ellenkezőleg. Pont a burke-i és a de maistre-i szándék ellenében agresszívan és hegemón módon beavatkozik a társadalom önfejlődésébe, radikálisan újraosztja az erőforrásokat, állami plutokráciát alapít, és ennek érdekében hallatlanul megnöveli az állam súlyát a társadalom ellenében. A hagyományokat és ezek intézményeit is, amennyire lehet, államosítja (erre vezet az egyházi státusz újragondolása vagy az állami hitoktatás bevezetése, a nacionalizmus mai konstrukciója) vagy a pártkormányzati centrumhoz köti (lásd a család definícióját és állami támogatását, a kisközösségek és a civil társadalom felszeletelését, és általában a hatalommegosztás rendszerének bedöntését), a tápláló forrásaiktól (a spontán társadalmi igényektől és társadalmi reflexiótól) szakítva el őket.

Ebben a rezsimben elérték, hogy minden hagyománynak és minden hagyományra el kellett kezdeni reflektálni, mert az állam megkövetelte tőlük az állásfoglalást önmaguk politikai besorolásával kapcsolatban. Ez a változás -- ha nem is okvetlenül érthető minden olvasóm számára, de hely hiányában itt nincs időm kifejteni -- a rezsim végleges szembefordulását jelentette a tradicionalizmus és a konzervativizmus nyugati gyakorlatával. A Fiatal Demokraták Szövetségének oligarchikus etatizmusa nagyon távol esik attól, amit a konzervativizmus atyjai és összes későbbi képviselői gondoltak.

A szervezett etatizmusnak nem ellenfele az államon kívüli szféra domináns egoizmusa. A magyar nép szomorú kárvallottja annak az évszázados folyamatnak (az egyetlen olyan töretlenül kitapintható motívumnak, amely végigkíséri az utóbbi 3-400 év politikatörténetét), hogy a magyar uralkodó rétegek (a mindenkori politikai osztály) mindent megtesznek a magyar polgárosodás megakadályozása érdekében (aminek során a zsidók sajátosan eljátszották a potyautas kedvezményezett és a tragikus sorsú kárvallott szerepét is, természetesen mindkét esetben alárendelve a színkeresztény uralkodó rétegek világszemléletének és politikai céljainak).

Sajnálatosan ebbe a legortodoxabban ortodox kontextusba illeszkedik az Orbán-rezsim gyakorlata is. A polgárosulás elmaradása -- az uralkodó osztályok népellenessége, az utóbbi kiszolgáltatottsága az erőforrásokat teljes egészében birtokló felső töredékréteggel szemben, az alul folyó konkurenciaharc a maradékért és a kegyekért, a tőkefelhalmozás elmaradása és a kapitalizmusra jellemző társadalmi viszonyok és képességek fejletlensége, mindennek következében a társadalmat átjáró bizalmi vákuum, és a hatékony társadalmi rendszer hiányában folyamatosan érzékelhető nemzetközi versenyhátrány és pozícióvesztés -- érhető tetten a magyar emberek túlnyomó egoizmusában. Itt okkal és kiszámítottan nem terem babér semmilyen időleges vagy tartós összefogásnak -- ezért marad az állam mint egyetlen legitim politikai aktora a társadalomnak, amely kijelöli az egoista magyar ember törleszkedési pályáját -- és persze ennek okán a kritikájának tárgyát is. Etatizmus és egoizmus kölcsönösen egymást erősítik már évszázadok óta, egyre erősebb présbe fogva a társadalmat, kiirtva belőle a potens autonómia helyeit.

Leegyszerűsítve, ab ovo nem bízunk senkiben és semmiben, ezért az állami szféra és az egyes ember között nincsen olyan sűrű közeg, amely a társadalmat hatékonyan működtethetné. Bár a legtöbb embernek fáj az állam, még mindig nagyobb bizalommal van iránta, mint bármelyik ismeretlen -- ugyancsak kárvallott -- honfitársa iránt. Mert az állam adott. Nem kellenek szociális kompetenciák a létrehozásához és a működtetéséhez. És mert visszatérően apellál a magyar ember végtelenül hamis önképére. Megfontoltan felmagasztalja a magyar ember ostoba egoizmusát, amely pedig a nemzet évszázados, mélyen megalapozott sikertelenségének záloga. Megfontoltan hazudik neki, amit az kedvtelve fogad. Így sajátítja ki az állam a politikát is, amely pedig egy sui generis társadalmi tevékenység. A politika állami monopolizálása a társadalom alávetésének fontos momentuma. Ha már megtörtént, és a társadalom bele is nyugodott a fejleménybe, attól kezdve az állam (egy állampárt) határozza meg a politika nyelvét, definíciós készletét, perspektíváit, és beférkőzik a választók agyába. Na, innen már nagyon nehéz fordítani. És Magyarország eljutott ide.

Mind emiatt az államnak, illetve a politikusoknak nem is érdekük a társadalmi közeg sűrítése és autonómiájának biztosítása. Az Orbán-rezsim semmivel sem bizonyítja jobban a polgárosulással és a konzervativizmus közegével szembeni állásfoglalását, mint a társadalom szétzilálásával, megalázásával, részeinek egymással szembe fordításával és államhoz rendelésével, a politikum nyelve feletti dominanciával, az orwelli Óceánia-Eurázsia hadviselés jól ismert motívumainak szisztematikus alkalmazásával. Gratulálok mindazoknak, akik segítettek ennek a projektnek az összerakásában, égjenek a pokolban míg a világ és két nap.

Az etatizmus és ez egoizmus kettős kultúrájának egyetlen alternatívája az individualizmus és a társadalmi kooperáció kultúrája. Ha minden a jelenlegi leosztás mentén folyik tovább (és teljesen minden ebből a szempontból, hogy a problémára minimum vak MSZP és a problémát kihasználó Fiatal Demokraták vezetésével történik ez), akkor a sorsunk a további lecsúszás, legfeljebb a stagnálás lesz. Az államot le kell építeni! A társadalmat fel kell szabadítani az állami nyomás alól, és az ostoba, gőgös egoizmust kooperációra képes, hatékony indvidualizmusba kell átsegíteni, ami a közösségek megerősödésében és a bizalomhiány oldódásában (is) megmutatkozik majd, és visszahat majd egyfelől az egyének önértelmezésére, másfelől ez a kártékony, élősködő állam és a közrosszat szolgáló politikusok kontrolljának egyetlen hatékony módja. Ez a konzervativizmus programja röviden. Minden egyéb ennek nevezett "csomag" vakság, műveletlenség, porhintés, cinizmus vagy nemzetrontás -- adott esetben konzervatív bőrben. Már nagyon régen elvesztettem az emberjogi liberalizmusomnak a maradékait is. A cél a jó élet, de az egyének külön-külön sose jutnak el hozzá.

A sikeres társadalom öt elvét látom: kooperatív szabadságok, plurális közösségek és tradíciók, korlátozott és szolgáló állam, minőség, hatékonyság. Ez a modern konzervativizmus értékrendje, és a modern konzervativizmus mindenekelőtt értékekben és ezek mérlegében gondolkodik. A többi sikertelenséghez és lealjasuláshoz vezet, valamelyik sorrendben. Aztán szegénységhez és közömbösséghez. És "a hierarchikus (zárt - HaFr*) társadalom egyetlen lehetséges alapja a szegénység és a közömbösség." (Orwell - Orbán)

(*Én tudom, hogy néhány honfitársam egy zárt tradícióval látná biztosítottnak Magyarország politikai túlélését a csúnya globalizáció -- úgy is mint kolera -- idején, amely egyszer majd úgy is elmúlik. Nem fog. Magyarország fog elmúlni a vágyott zárt tradíciójával együtt. Vajon mi képviseli az autentikusabb konzervativizmust: a plurális élet vagy a közös halál?)

Üzenem Árpinak, négy harcban fogunk találkozni, üzenem a baloldalnak, reménytelen.

A négy harcból legalább hármat meg kell nyernie és egyet döntetlenre hoznia a nyugatos tábornak. A nyelvharc, a mozgósítási harc, a szívekért (lelkekért) és az agyakért (elmékért) folytatott harc együtt fogják eldönteni a háborút. Nyilván vannak, akik szeretnék hinni vagy szeretnék elhitetni, hogy nem lesz itt háború, én meg uszítok. Most fél percre abbahagyom az írást, és elmegyek röhögni. Az illetők vagy nem élnek Magyarországon, vagy fiatal demokraták.

Legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy lesz egy-két (nemzetközi) szabály, amelyik nem esik áldozatul a háborúnak, de erre is kevés az esély. A tét óriási. Orbán a saját bevallása szerint is az egész életét veszítheti (egyetértek vele), a szocik az egész pártjukat, ezért az utóbbiaknak úgy kell tenniük, mintha elhinnék magukról, hogy nyerni tudnak, amiért rögtön hátrányból is indulnak: Orbánnak csak az országot kell becsapnia, a szociknak magukat is.

A baloldal esélytelen ebben a háborúban, nem is szabad rábízni -- szerintem májusban sem fogják tudni, mi történt velük. Az az igazság, hogy ennyi ember ilyen jól Magyarországon még sosem élt ilyen gyenge politizálásból, mint a szocik & tsaik. Kádár forog a sírjában. Minden szocikra leadott szavazat elvesztett szavazat, minden értelemben.

A Fiatal Demokraták Szövetségének elnöksége és nyúlványai (az egyik nyúlvány a sok közül maga a Fiatal Demokraták Szövetsége) egy professzionális rablóbanda. Szent Ágoston barátom írta 1700 éve, hogy az állam a legnagyobb rablóbanda, de ez ma már nagyon marxistán hangzik (ti. Ágó menet közben elvesztette a nyelvharcot). Az állam nem rablóbanda, hanem olyan, amilyen a lelke és a teste. És a magyar államba a Fiatal Demokraták Szövetségének elnöksége és nyúlványai költöztek be mindenestül. Tehát rablóbanda. Ördögűzés lesz, tesó.

Ehhez kívánok magunknak kitartást, bátorságot, körültekintést, ép elmét és szerencsét.

1. Orbánék pénzügyi stratégiájában a devizahitelek kivezetése elsősorban a rezsim külső zsarolhatóságának csökkentése miatt lett volna fontos (és csak másodsorban a valutánk elinflálásához fűzött kétes érdekből), most, hogy ez nem tűnik járhatónak a forint megreccsenésétől való félelemben, a globális (vagy európai) érdekeket képviselő bankvilág lépéselőnybe került (noha természetesen fölényben volt mindig).

2. Európa integrálódni fog. Azokat a kormányzatokat, amelyek az érdekperiférián belül vagy a határán nem hajlandók erre (Magyarországé most ilyen), bele fogják kényszeríteni az integrációba, vagy megdöntik őket. Akkor érdektelenné válik, hogy Orbán éppen ezt kerülendő tartja minden körülmények között 3% alatt a hiányt, nem fogja tudni elkerülni akár a behódolást, akár a bukást. A Nyugatnak megérte eddig szemet hunyni Orbán rezsimje fölött, mert a kormányfő olyan csomagot nyomott le a magyarok torkán, miközben azok az imádattól részegen táncoltak és éljenezték, ami öt Bokrosnak is a dicséretére vált volna. Minden banki veszteséggel együtt (amit ráadásul be is hoznak az országnak nyújtott "piaci" hiteleiken) még mindig sokkal olcsóbbak vagyunk Merkelnek, mint Görögország. Talán még nyernek is a fene nagy szabadságharcunkon.

3. Magyarországot ugyanazok a bankok finanszírozzák, mint az IMF-et. A bankvilágtól való függetlenség illúzió, ahogy illúzió az ország függetlensége is mint olyan. És egyre drágább illúzió. (A legfüggetlenebbek akkor maradnánk, ha okosan integrálódnánk, de a felcsúti kultúra már megette ezt a lehetőséget.) A függetlenségünk utolsó morzsáit Matolcsy éppen most számolja fel a devizatartalékok forinthitelekbe fordításával egy teljesen elszámított gazdaságélénkítési projekt keretében. Az az igazság, hogy Matolcsy az utóbbi 25-30 év legnagyobb gazdasági kártevője (habár a mezőny erős), személyesen felelős a gazdasasági és pénzügyi, és legújabban a stratégiai pozícióink radikális romlásáért -- azért mondom, hogy személyesen, mert a főnöke nyilvánvalóan és még látványosabban analfabéta gazdasági kérdésekben, és az egyetlen ember, aki talán azt mondhatta volna neki, hogy nem, az Matolcsy lett volna. Magyarország most beszorult Matolcsy két farpofája közé, egyfelől fiskális, másfelől monetáris nyomás alatt van, a kormányzat mindkét nyomást a másik pozíciójának további aláásásával próbálja orvosolni, ráadásul a nyakunkon a választások ezzel az irreális költségvetéssel és a szervilis Vargával.

4. Nevetséges dolog tehát a függetlenséggel kampányolni, de mégis működni fog, mert a magyar nép nagyobbik része annyira felkészült gazdaságismeretből, mint egy lámpaoszlop. A probléma, hogy Orbán nem csak kihasználja ezt, de fixálni is akarja egy generációra.

5. Orbán menni fog, vagy így, vagy úgy. Csak úgy jöhetne jól ki ebből a térből, ha hirtelen 5%-ra ugrana a GDP növekedés, de mint tudjuk, ez nem olyasmi, ami csak úgy ugrál. Nálunk momentán jól strukturált lejtőn van.

Hogy az elején kezdjem, Warren Buffettet idézve, ez nem az az ország még, amelyet bármelyik idióta eligazgathat (mégis azok igazgatják) -- de (közel) azzá kell tenni. Ez az idiótabiztos állam csak abban az esetben valósulhat meg, ha az állam viszonylag kicsi, szabályozottan és átláthatóan működik, és hatékony. Az az állam szolgálja a közjót, amelyik ilyen, ennél nem kell több vagy más. A közjót az emberek és a társadalom állítják elő (és ezzel ők definiálják), az államnak mindössze az a dolga, hogy megkönnyítse és szolgálja a közjó előállítását a megfelelő intézményrendszer fenntartásával, amelynek a versengő pártok és a versengő nyilvánosság az első és legfontosabb kritériumai.

Az államot (és az azt képviselő ilyen meg olyan embereket) nemzetmentő szerepben feltüntetni a nemzet hanyatlásának első, de annál biztosabb jele. Ha egy államnak (illetve az államot kisajátító politikai frakciónak, erős embernek) víziója van, netán nemzetet akar menteni, abból rövidesen tömegmészárlás lesz. Röviden, az államot a helyére kell rakni végre, ami azt illeti -- más okból --, az egész, egyre versenyképtelenebb Európában is. A mi eszményünk a szabad társadalom és a szolgáló állam. 

Mármost a mi mozgalmunknak persze van víziója is (illetve nem annyira persze, mert pl. a baloldalon nincs ilyen, és a jobboldalon is csak egy rafinált fajta, amelyben a vízió és a közjó evidensen elválik egymástól, amely így a nemzetet illetően nem is tekinthető víziónak). A mienk röviden ennyi: irigyelt ország. Miért alkalmas vízió ez? 1. Bevallott vagy bevallatlan (vagy máris kihasznált) vágya ez mindenkinek, tehát inspiráló. 2. Alkalmas a jelenünk, a magyarság állapotának és lehetőségeinek reális felmérése (piszkosul nem vagyunk az). 3. A többi nemzet kontextusába helyez minket, amennyiben az ő mércéik (a globálisan elérhető, ortodox mércék) szerint akarunk irigyeltté válni, egyebekben pedig -- mivel csak az irigyelhető, ami a közös sztenderdek szerint az -- irány a fekete lyuk. 4. Rögzíti a sorsunk versengő voltát (nem válhatunk sikeressé, ha nem válunk versenyképessé), 5. Kijelölhet egy utat, amelyen végig lehet menni értelmes és szisztematikus munkával. A mi víziónk tehát az irigyelt nemzet.

A kapitalizmus a legracionálisabb -- had nevezzem így -- filozófia. Vagy életmód. Irigyelt nemzetté nem lehet másképp válni - hangsúlyozom, nincs az az Isten, hogy másképp lehetne --, csak a lehető legjobban, leghatékonyabban megvalósított kapitalista filozófia alapján (ki hiheti komolyan, hogy néhány tucat karrierpolitikus és bürokrata agya helyettesítheti egy innovatív társadalom potenciáját?). E kapitalista filozófia persze alkalmazkodik a néplélek adott állapotához, de csak annyira, amennyire a működése szempontjából muszáj.

A magyar népben órási tartalékok rejlenek egy hatékony kapitalista rendszer működtetése szempontjából, mert 1. annyira az elején jár még ennek az útnak, 2. az egoizmusnak olyan tartalékai vannak benne (amelyet most az állam kihasznál az alávetésében), hogy a kapitalista individualizmus szabályozott etikai környezetében ez rendkívüli innovációs erőt tudna mozgásba hozni -- összehasonlíthatatlanul nagyobbat, mint pl. a túlfegyelmezett német társadalomé. Rendszer és individualizmus kettős spiráljában kell gondolkodnunk, aki ebből kilép, főleg ha egy egész nemzet teszi ezt, akár a kötélhez is nyúlhat.

A kapitalizmus az autonóm egyén és a koordinált társadalom filozófiája, amelyben az államnak -- jó esetben -- csak szolgálói szerep jut. A legsikeresebb kapitalista embertípus és a legsikeresebb, leghatékonyabb társadalmi közeg az, amelyben az emberi integritás, a tehetség/oktatás, és a kedvező szokások egysége együtt jelentkeznek, és megtermékenyítik a kultúrát. A jól szabályozott kapitalizmus képes a leginkább az elesettek és hátrányos helyzetűek felemelésére, a társadalom integrálására, a politikum hatékony felhasználására.

A kapitalizmus olyan anyagi és szellemi kultúrát teremtett eddig is, amelybe csak a kulturálatlanság, a bosszúvágy és a gőg keresztezéséből támadó politikai rémalakok tudnak nemzetrontást meg hanyatlást beleolvasni. A minél több ember magántulajdonán alapuló társadalmi interakciók rendszerének tehát nincsen alternatívája (ez a kapitalizmus), ha egy nemzet irigyeltté akar válni. Ha a havasi pásztorok lelkét és életmódját ápolná a legszívesebben, akkor persze van (alternatíva). De akkor se felejtse el, hogy mindig lesznek, akik titokban vagy látványosan megnyírják a juhait, ellopják a bárányait, és közben röhögnek az programszerű ártatlanságán. És ezek általában ugyanazok lesznek, akik felküldték a havasokba.

Lurdy, október 5 (szombat), 10 óra. Találkozzunk!

A magyar politikai osztály teljesen eltévedt, de makacsul egyre mélyebbre hatol a tévedéseinek dzsungelében, mert nincs, aki megakadályozza ebben.

A tévedés óriási és köze van az elmaradt magyar polgárosuláshoz és féloldalas modernizációhoz. Ebben az óriási problémahalmazban a jelenlegi politikai minőség nem lenne képes rendet vágni akkor sem, ha akarna. De nem is akar. A magyar politikai osztály szűk látókörű, önző és cinikus. Hagyományosan az, ebben nőtt fel, ezt tanulta, így szocializálódott. Erkölcsi nívója gyenge, hazudni vagy megalkudni mindig kész, együttműködési képessége nem terjed túl a kollégiumi szobán. Ez nem populista retorika, ez tény: mutatja az ország állapota, hangulata, versenyképessége, jövőbe vetett alacsony hite. Tudjuk, hogy így van. Ebből a tudásból kellene kiindulnunk, ha újat akarunk.

Ami nem lesz könnyű. A magyar politikai osztály a sajtó, a lekenyerezett rétegek, az állami kényszer felhasználásával rabul ejtette a magyar társadalmat, semmiről sem vagyunk képesek már beszélni, csak az állam, a pártok és a pártpolitika körül folyó dolgokról, arról, amiről ők akarják, hogy beszéljünk, az ő szemüvegükön át nézzük a világot, azok kottájából játszunk, akiknek elvileg az urai lennénk. Aki meg már nem hajlandó erre, az inkább nem beszél, de nem hoz létre alternatív politikai tereket, nem törekszik kitörni a csapdából. Vergődünk. Vergődünk, mert eleve elfogadjuk azt érték- és érdekrendszert, értelmezési keretet, amit ránk kényszerítenek, és utána már csak ebben a keretben tudunk gondolkodni -- szükségképpen saját magunk ellenében.

Bár mindenki tudja, hogy a politikusok hazudnak és korruptak, mégis egyiktől a másikig szaladunk, és képesek vagyunk betörni egymás fejét ezek miatt -- vagy ha nem, hát visszavonulunk a magánéletbe. Mintha oda nem jönnének utánunk. Közben rossz a közhangulat, a legpesszimistább és a legbizalmatlanabb nép vagyunk a kontinensen. Mindez tény, nem populista retorika. De nem cselekszünk a tények alapján. A legjobb esetben is a legkisebb rosszat választjuk, ami a lehető legrosszabb, hamis realizmus. Mindez az elmaradt polgárosodásnak, a kifejletlen polgári öntudatnak, a gyenge együttműködési képességeknek és közbizalomnak, és a polgári egzisztencia hiányának a hatása. Nem hiszünk a saját megérzéseinkben, balsejtelmünkben, tudásunkban. Félünk. Közben meg várjuk a csodát, ami nem jön. És a politikai osztálynak érdeke, hogy ez így maradjon. Érdeke, hogy az általa felállított keretrendszerben gondolkodjunk róla, bizonytalanok, frusztráltak, megosztottak és reményvesztettek maradjunk -- függők.

A politikusaink korruptak, hazugok és hozzá nem értők. Az érdekeik már nagyon régóta szembemennek a társadalom saját jól felfogott érdekével, a közjóval. Aki függésben akar tartani egy népet, az nem akarhat jót neki. Óriási hiba lenne hát abban bízni, hogy ezek valaha is véget vetnének a korrupció, a szegényedés és a bizalmatlanság uralmának. Felmerül a kérdés, mégis meddig várjunk. Mennyire hosszan rakjuk még magunk előtt az utat a türelem, a gyávaság és az egymás iránti bizalmatlanság köveiből?

Tényleg lemondtunk volna a jó élet lehetőségéről? Ebben az egy életben, amely mindenkinek megadatott? Rettenetesen hangzik.

Ha mégse, akkor szokjuk meg a gondolatot: semmi sem lesz másképp, ha nem teszünk érte. Semmi. Oszt jó napot, minek éltél?

A mai utunkról mihamarabb le kell térni, túl sokáig koptattuk már a lábunkat rajta, és ahol kínálkozik egy elágazás, azt meg kell fontolni. Ez az elágazás egy másik, sikeres, boldogabb társadalom felé a politika visszavételén és a szolgáló, hatékony, ellenőrizhető államon át vezet. Amennyivel szabadabb vagy, öntudatosabb a társadalom, és amennyivel kisebb, hatékonyabb és ellenőrzöttebb az állam, annál több pénz marad a zsebedben, annál több esélye van az autonómiának, a társadalmi koordinációnak, a sikeres nemzetnek. A politikai osztály és az állam végérvényesen a fejünkre nőtt! A 2014-es költségvetés tervezete szerint a Fidesz-állam már a GDP 55%-át akarja magához vonni és újraosztani (tekintélyes részét önmagára): Mármost milyen világ az, amelyben az állam névleges urai (a polgárok) közül milliószámra élnek napi betevő és perspektíva nélkül, miközben a megbízottjuk számolatlanul hányják ki a pénzüket az ablakon?! Ezt a világot szolgaságnak hívják.

Amennyivel olcsóbbá, hatékonyabbá, ellenőrizhetőbbé  tudjuk tenni az államot, annyival kisebb érdeke lesz a rossz politikusoknak benne dolgozniuk. Kiszűrjük a rossz politikusokat.

Ha velünk akarsz tartani egy mozgalom és egy párt alapításában, amely többek között ezt tűzi ki célul, gyere el szombaton (október 5-én) de. 10 órára a Lurdy Konferenciaközpontba (Lurdy-Ház, Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 12-14) egy beszélgetésre. Ne mondj le az országról, magadról és azokról, akik fontosak neked! Mi pedig adunk neked ehhez terepet, eszközöket, izgalmat és méretes feladatot.

Mert nem kisebb embert, mint Orbán Viktort és a szemléletét kell legyőzni! A többi utána már magától megy.