1000 leütés

Nem lehet fotelből, ágyból párnák közt, klubok asztalai mellől elküldeni a versenyképtelen társadalmat bebetonozó Fideszt, ahogy nem lehet megelőzni a porlepte, korrupt, minden sarkon fogadkozó, de teljesen inkompetens baloldali pártok visszatérését sem!

Az állami önkény a nyakunkon, az ország lecsúszását csak a vakok és a korrupció haszonélvezői nem látják, minden nappal távolabb kerülünk a civilizációtól, amelyben az értékteremtés, a teljesítmény és a mások iránti tisztelet a mérce.

A Polgári Konzervatív Párt felkínálja az együttműködés lehetőségét egy versenyképes, méltányosan működő, polgári országért mindenkinek, aki ugyanezt akarja! Jelentkezz önkormányzati képviselő-jelöltünknek a lakhelyeden! Írjál a pkonzervativok@gmail.com címre!

Itt a Te alkalmad a cselekvésre! Ha elmulasztod, azzal elveszíted minden jogodat a nyafogásra és a bírálatra! Ősszel vagy harcolsz magadért, a családodért, az országodért, vagy ha nem, azzal közlöd mindenkivel: belenyugodtál a romlásba.

A lelked rajta! Légy velünk! Oszd meg ez a felhívást, hátha másokat is érdekel!

Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának, pont annyira, amennyire a korábbi elhidegülésének örültünk, mert bármit tesznek, világos belőle, hogy a Kapcsolat szoros. Ha netán a kedves fogyasztó eddig azt hitte volna, hogy minden piacon ő az úr, most kb. egy pillanat alatt beláthatta, hogy minél kevesebb szereplő játszik -- határozza meg az árakat -- egy adott piacon (a Telekom különböző hazai piacain pl. 2-4, és az egyik mindig az állam mint szabályozó, vevő, és mint potenciális versenytárs egyszerre), annál nagyobb az esélye, hogy nem érvényesül a piac árcsökkentő hatása.

Csak ritkán fajul oda a helyzet fejlett gazdaságokban, hogy az oligopol piacról így elsodorja a leplet egy földrengésszerű botrány, de ilyenkor egy pillanatra belepillanthatunk abba a szakadékba, amelyik normál körülmények között csak a fogyasztók pénztárcáját terheli, a kicsit fasisztább államokban, mint a magyar, azonban a nyilvánosságot és a demokráciát is sújtja.

De menjünk egy kicsit messzebb, itt van az Egyesült Királyság, ahol egy nagyon magas színvonalú szocialista lap, a Guardian, kvízt indított a csokiszeletek kalóriatartalmának kép alapján történő kitalálására, méghozzá abból az apropóból, hogy a konzervatív (!) kormány egy ideje már kampányol az egészségesebb mértékű cukorbevitel mellett, mire a Mondelez most leveszi a polcokról a 250 kalóriánál többet tartalmazó Cadbury csokiszeleteket. Igen, mondhatjuk, ki Brüsszel, ki a csokiszeletek ellen vonul, és vajon nem férfiasabb-e akkor az előbbi, de mindent összevetve vajon nem totál degenerált-e az a világ, ahol a kormányok békeidőben ellenségképet gyártanak és csokiszeletek ellen kampányolnak felváltva.

Nem degenerált, csak szocialista. Az egész Európai Unió egy szocialista (control freak) agysorvasztó gépezet, amelyet ellenérdekelt szocialista (control freak, adott esetben fasiszta) államok nyúznak belülről, mire az a még több szocializmus, még több állam jelszavával válaszol, miközben a kontinens gazdasága nem éppen meglepően egyre veszít az erejéből.

A szocializmusban az óvodáskorúak szellemi állapotában tartott fogyasztók versengenek egymással (hát van itt verseny, kérem, ha perverz is) a hatalmi központok (gazdasági, közpénzosztó és szabályozó monopóliumok) kegyeiért, kínálati piac, amely alacsony hatékonyságú, lehúzza a fogyasztókat (legyen szó a gazdasági vagy az állami szolgáltatások igénybe vevőiről). A fasizmustól csak az különbözteti meg, hogy a big business, a big government és a nagy szindikátusok oligopol egyeztetéseit, illetve a társadalom gyarmatosítását vagy egyenesen kisemmizését nem kíséri erőszak, mert a társadalom önként adja meg magát a fejleményeknek (nyilván folyamatos agymosás mellett). Magyarország még nem fasiszta állam, de ha a fogyásnak induló erőforrások elosztásában konfliktusok állnak majd be az érdekcsoportok között, és ezalatt a társadalomban is megnőnek a feszültségek, miközben a szétforgácsoltsága nem csökken, akkor a szocializmus stabilizálása érdekében a három B (nálunk inkább csak kettő) még bármihez folyamodhat.

A magyarok nem hiszik el, hogy mindenekelőtt az állam túltengése és a tulajdonosi (piaci) szemlélet hiánya a bajaik okozója. Rohadtul nem az, hogy milyen arányban vannak igaz magyarok meg buzik köztünk. 

Egy régi, n.b. kommentelőm írt mailt, érdeklődve, hogy miért nem gyalázom a baloldalt is.

Itt válaszolok, hogy a létező ún. baloldal nem érdekel. (Amellett, hogy ezt viszont ilyen-olyan módon közérthetővé tettem már néhányszor.)

Tessenek végre megérteni, hogy a politikai identitás és a kritika a civilizációban nem zárják ki egymást, sőt. Az ember szeretné jobban érzi magát ott, ahova a szíve meg az esze húzza, ezért bírál. A törzsi lojalitások rendszerében persze ez ok az elkárhozásra, és nálunk kétségtelenül ez uralkodik. Na, mondd már! Volt már rosszabb is. Engem ennek ellenére a jobboldal érdekel, érdekel, ahogy száz éve, mióta csak van, nem tud érvényt szerezni önmaga implicit nemes vonásainak, érdekel, ahogy áldozatul esik minden jött-ment ideológiának, érdekel, ahogy elaljasul, érdekel az érzelmi komplexitása, a mitológiája, és a belső ereje, mert még mindig benne látom a jövőt. Nem a mai arcában, hanem leginkább az ideájában.

A baloldal ezzel szemben nem érdekel. Nem kedvelem a materializmus és az emberi jogok összecsúszásában keletkezett dehumanizált, nihilista világot. Kifejezetten viszolygok a baloldal politikai reprezentánsaitól (nagyon kevés, főleg bajnaista arccal szemben vagyok csak neutrális, de már látom rajtuk is kiütközni a politikai zombik jegyeit), és nem kritizálom őket szisztematikusan, mert olyannyira alatta vannak a szemhatáromnak. Nem gondolom, hogy bármi jó jöhetne arról az oldalról, amely a saját teljes romlását most éppen Gyurcsánnyal (!) akarja megfordítani, ez a legnagyobb ötlete, mert egyéb köze nincs a magyar valósághoz. A baloldali értelmiségnek pedig kívánom, hogy mindannyiunk érdekében lépjen végre túl önmagán.

Ez van, I am so sorry.

Ha hinni lehet a pletykáknak (és miért ne, ha van bennük ráció), a kiváló Lázár "Cenzor" János fogja váltani a még kiválóbb Orbán Viktort a miniszterelnöki székben 2017-ben, amikor az utóbbi birtokba veszi a Sándor palotát (vagy az egész Várat, még nem tisztázott). Ennek megfelelően megkezdődött a leendő elnök kivakarása a napi politika ragadós szennyéből, amelybe Lázár úr magabiztosan és kedvvel vetette bele magát. Mit vetette, nem várt elánnal habozza azt!

Miközben Paczolay & gengnek hála minden nap várhatom, hogy melyik troll indít szemét (trash) kommentekkel támadást a blog ellen (mindenesetre észrevehető lesz majd, ha meghozták a direktívákat, pajtások, mert nem csak rám fog vonatkozni), vagy mikor zörget be Sáling Gergő az ajtón azzal, hogy társszerző akar lenni, mert sehol sem merik alkalmazni a pöttyös múltjával ebben a szabadságharcos országban, miközben egy Jordán Tamásnak is bizonyítania kell már a hűségét azzal, hogy nála is kinyílott a pitypang, miközben a jobbos értelmiség szerint továbbra is minden szép, és jó, és igazságos... na, ilyenkor érdemes csak értékelni azt a törekvést, hogy Valaki végre maga mögött akarja tudni ezt a szennyet. Magyarország Tényleges Elnökéhez Méltatlan Ez A Sárdobálás. Akkor is méltatlan, ha a sarat az ő utasítására hordták, teszik-veszik, és ha valami okból a hű János elakadna kreativitásban (amit nem hiszek), ezentúl is mindig számíthat Rá.

Mégis, kell a népnek (már csak ez hiányzik az összképből) a Jó Ember, a Haza Atyjának fikciója, aki majd olykor-olykor látványosan megdorgálja az Ő miniszterelnökét, ha nagyon elszalad vele a ló meg a puska. Európa erős embere tönkretette a demokráciát, az ország hagyta. Most visszavonul egy Tiszteletre Méltó Pozícióba, amelyet előtte alkalmas módon újrafazoníroz. Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Mig egy kerékfogát ujítni kell.

Gondolja ő.

Szokva vagyunk már ahhoz, hogy a kormány szemhatára Lehel vezértől a 23. század végéig terjed, amire minden oka megvan, hiszen számosan vannak benne elismert történészek és futurológusok, leginkább two-in-one. A fő Two-In-One egyik kezével kiosztja a Holokausztért viselendő felelősséget, a másik kezével már tapintja a "győzteseket" az átalakuló világban, pl. Nazarbajev kazah elnököt, aki mostanában a Two-In-One legnagyobb (egyben maradék) barátja.

Vannak mögötte persze kisebb formátumú, de azért nem lebecsülendő történészek is, nem akadémikusok, de mondjuk, olyan egyetemi tanár szintűek. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest említeném elsősorban, aki a mai Trianon emléknapon odanyilatkozott, hogy "Trianon nem volt szükségszerű: bekövetkeztének alapvető oka többek között az volt, hogy a nemzet nem volt egységes."

Ne akadjunk fent most azon, hogy mi jelent a "szükségszerűség" a társadalomtudományokban, amikor eggyel kevésbé embert próbáló szinten is hiába mantráznánk Semjén Zsoltnak, hogy 1) a nemzet akkor éppen duális monarchiában volt a Habsburg-birodalommal, relatív kisebbségben nem csak ezen belül, hanem etnikumként a Magyar Királyságban is, amely nem volt etnicista alapú nemzetállam, az egységét -- nacionalisták számára elég érthetetlen módon -- legfeljebb Őfelsége személyétől, a jogrendjétől, a köztisztviselői kartól, a vasútvonalaitól és a fürdőitől remélhette; illetve 2) ha valami a nemzet akkori bukását okozta, az éppen az volt, hogy idővel valóban megpróbált (nem szőröstül-bőröstül, hanem éppen csak kulturálisan) egy kicsit "egységesebbé" válni, de már ezzel is elidegenítette az ugyanúgy nemzeti eszmélődésbe esett nemzetiségeit, amelyek alkalmas időben nem szégyelltek összefogni az antant hatalmakkal a saját céljaik érvényesítése érdekében. És ezzel a széles koalícióval szemben nem volt esélye az országnak akkor sem, ha a kivérzett, kiábrándult, éhező hadsereget nem eresztették volna szélnek.

Lehet tehát egy furcsa értékrend szerint "szükségszerűtlennek" nevezni Trianont, de csak annyira, amennyire a mohácsi vereséget. Vagy az '56-os forradalom bukását. Vagyis tök értelmetlenül. Kivéve persze, ha mindent a balbitangokra akarunk kenni. Akiknek egyébként semmi közük a magyar uralkodó osztály 1918-ig tartó rombolásához.

Annyit esetleg lehet mondani, hogy jobb (az egységessel éppen ellentétes) nemzetiségi politikával talán elkerülhető lett volna Trianon, de ahhoz huszonhárom másik feltételnek kellett volna teljesülnie még, amelyekkel nem untatnám Semjén Zsoltot. Csak egy közülük a Károlyi-kormány nagyobb rátermettsége. Egy másik pedig a dualizmus kori fürjvadászó, nagyot mondó, hasznavehetetlen politikusok ideje korán való belekényszerítése egy nyugatias, klasszikus liberális ethoszú, teljesítményelvű életpálya modellbe.

Egyébként ez úton is kondoleálunk a magyar népnek a Magyar Királyság halála miatt. Voltak jó évei. Szemben a jogutódaival.

Azokon túl, amikről a legutóbbi posztban írtam (Szabadság téri emlékmű, az önkormányzati választási törvény Budapestet érintő átalakítása, a kommentelésre vonatkozó AB-döntés, a civilszervezetek és a velük kapcsolatban álló személyek listázása, a reklámadó és várható kiterjesztése a közösségi médiára, a választási ajánlóíveken szereplő nevek eltitkolása, ma reggel az Origo főszerkesztőjének kirúgása), különösen fülsértő volt Szájer szájából hallani, ahogy Juncker jelölését "hatalomátvételi kísérletnek" aposztrofálja, jelesül a nemzetállamok fölött. Tudvalevőleg Orbán veszített abban a harcban, amit az elnökválasztással kapcsolatos néppárti pozíció megfordítása ellen vívott, és tudjuk, nem szeret veszíteni -- innen az új, az eddigieknél is militánsabb frazeológia. Én a "nemzetek Európájának" pártján állok, de rosszul viselem a verbális háború nyilvánvaló, tudatos eszkalálását. Különösen a tudatos eszkalálását.

Biztos vagyok benne ugyanis, hogy ami most folyik, csak egy nagyobb tervbe illeszkedik, és ez a terv lehet éppenséggel annak előkészítése, hogy az ország (ami azt illeti, Orbán vágya szerint minél több ország, Putyin vágya szerint pedig mindegyik ország) távol tartsa magát egy föderális EU-tól. Ennek olajozottabb elfogadtatása érdekében idehaza eltűnjenek az EU-párti hangok a médiából, és tovább közeledjünk az ázsiai politikai kultúrához. Az Origo megfegyelmezése különösen fájdalmas azért, mert a német állam résztulajdonában álló anyavállalat cége teszi ezt, ami azt jelenti, hogy a demokrácia ügye messze nem olyan fontos a németeknek sem, mint a pénzük. Ez lenne a stratégiai szerződések titkos záradéka, pecsét a big biz big gov szisztémán?

A nyugatos értékrendszerű, jogállami érdekű kisebbség passzivitása ma minden nappal közelebb löki az országot a katasztrófához. A mai, Kossuth téri tüntetés egy jó kezdet az ellenállás magára találásában. De csak a kezdet.

Kiindulópont: Azok az értelmiségiek, akik a fidesz által felépített világban találták meg a politikai otthonukat (vagy maguk is részt vettek ebben az építkezésben), a „nemzeti öncélúság” hagyományát követik. Ennek lényege az „európai mintakövetés” hagyományának tagadása, vagyis annak a politikai gondolkodásmódnak az opponálása, amely szerint a történelmi fejlődés menete lineáris és ebben a fejlődésben mi mindig hátrébb vagyunk az élen járó, a fejlődés menetét meghatározó nyugathoz képest. Az európai mintakövetés hagyománya szerint ezért a magyar társadalmat (akár saját pillanatnyi érdekei ellenében is) hatalmi eszközökkel kell felzárkóztatni. Mivel a mintakövetés modelljében a nép még kiskorú és felvilágosulatlan ezért a felvilágosító „elitnek” nincs szüksége a „népi gondolkodásmód”, vagyis a babonák világának empatikus megértésére. Az empátia hiánya így a felzárkóztató elit európaiságának legfontosabb bizonyítéka lesz, amin az a tapasztalat se változtat, hogy a mintául szolgáló nyugati modellekben nem sok nyomát lehet találni az ilyen felvilágosító empátiahiányos attitűdnek. Az európai mintakövetés modellje ezért kontra produktív. A modellt követve sohase lehet felvilágosult népünk, hiszen a mintakövetés valódi funkciója az európainak mondott elit pozícióinak biztosítása.

Ez ellen a modell ellen lázadnak a „nemzeti öncélúság” hagyományának továbbéltetői. Lázadásuk tehát jogos, de nem kevésbé torz formája a politikai gondolkodásnak, mint a meghaladni kívánt mintakövető modell. A nemzeti öncélúság programjának hívei ugyanis nem veszik figyelembe (mert nem is hajlandóak erre), hogy a saját hagyományaik jóval fiatalabbak az európai mintakövetés hagyományánál, hiszen csak az utóbbi által okozott méltánytalanságok érzékelését követően lehetett megfogalmazni azokat. A „mintakövetők” értékvilágának érvénytelenítésére használt „ősi”, „eredeti”, „autochton” hagyományok konstruáltak, és nagyon is új keletűek. Ebből az ellentmondásból következik minden olyan jelenség, amely egy külső szemlélő számára érthetetlen a nemzeti öncélúság gondolatvilágában. A „konstruált hagyomány”, az „újpogányság” vádjával szemben például azzal védekeznek, hogy csak az idegen hagyományok által kifejlesztett értékvilág szemüvegén keresztül láthatatlanok az ősi magyar hagyományok, hiszen ez utóbbiakat nem érteni, hanem érezni kell. A „szív rezdülése” lesz tehát az a döntő bizonyíték, ami eldönti, hogy az egymással versengő hagyományok és gondolatvilágok közül melyik minősül magyarnak, ősinek, ősi magyarnak, sajátnak. A dolog hamisságára tehát sohase derülhet fény, hiszen az „érzelmi politizálás” okait firtató valóságmagyarázat (például az, amely szerint nem a régóta elnyomott ősiség tör éppen felszínre, hanem „csak” az aktuális méltánytalanságokból táplálkozó lázadás vágya elégül ki) nem elégítheti ki az érzelmi szükségleteket, vagyis érvénytelen. Marad a kamaszos lázadás, amiből persze semmi érdemleges nem sülhet ki, de ez nem is szempont.

A magyar „nép” tehát nem eredendően kiskorú, hanem a nemzeti öncélúság „hagyományának” köszönhetően lesz olyanná, ahogy azt az „európai mintakövetők” elképzelik. A nemzeti öncélúság programját pedig az „európai mintakövetés” hagyományában rejlő hamisságnak köszönhetjük, annak, hogy a kérdéses tradíció valós funkciója egy „nem európai” módon kiválasztott elit legitimálása. Az eltérő politikai világképek küzdelmének tétje így nem az, hogy milyen volt a magyar és milyen lesz, hanem az, hogy melyik elitkonstrukciós modell győzedelmeskedhet. Jelenleg az nemzeti öncélúság érzelmi politikája áll nyerésre. Ennek oka pedig valószínűleg az, hogy csak az érzelmi azonosulást igényli (tehát nem kell rejtegetnie azt a motívumot, amit a rivális modell hívei ritkábban ismernek be) és ezért elitizmusa áttételesebben érvényesülhet. Az érzelmi politizálás népiessége ugyanis csak látszat, ami abból ered, hogy aktuálisan valóban több és demokratikusabban bejárható mobilizációs csatornát birtokol.

A régi-új rend értelmiségi hívei előtt tehát nincs határ, nincs olyan külső kritérium, amelyet ne lehetne megugrani annak idegenségéből következően. Mivel olyan világot akarnak létrehozni, ami eddig (szerintük) csak láthatatlanul létezett, ezért teljes hiábavalóság azt várni tőlük, hogy igaz konzervatív szívükre hallgatva ügyeljenek a jól bevált eljárásokra. Azok majd csak most jönnek létre, amire tényleg „jó esély” van, hiszen külső és belső mérce hiányában minden éppen uralkodó eljárás „jól bevált”-nak tekintendő.

Szabadság téri emlékmű, az önkormányzati választási törvény Budapestet érintő átalakítása, a kommentelésre vonatkozó AB-döntés, a civilszervezetek és a velük kapcsolatban álló személyek listázása, reklámadó, választási ajánlóíveken szereplő nevek eltitkolása, ma reggel az Origo főszerkesztőjének kirúgása... csak az utóbbi napok termése a Fidesz-rezsim gátlástalan intézkedéseinek lassan könyv hosszúságú listájáról.

Miközben az ember (konzervatív létére) pirul a baloldali pártok négyéves produktuma láttán, egyre feszítőbb a kérdés, hogy a magát részint jól bevackolt, részint egyszerűen társutas jobboldali értelmiségben mikor szólal meg a vészcsengő. Vajon még mindig úgy érzik a magukat ide soroló magyarok, hogy ez így mind jó, és szép, és nemes, és igazságos, és ha igen, hol lesz az a határ, amit már nem lépnek át a kollaborálásban? Tippelgessek? Nem muszáj. Mindenki fel tudna sorolni még egy-két-három fokkal radikálisabb etatizmust, az önkényuralom fokozatait (bársonyostól a leplezetlenen át a koncepciózusig és a véresig), és meg tudjuk számolni a jogállam megmaradt kapaszkodóit, amelyekből ki-ki az ízlése szerint még hajlandó elengedni egyet, kettőt, n-1-et. A kérdés, mit tesz majd az illető, ha elengedte valamennyit? Mit vár cserébe? Mi lesz itt? Úgy véli, meg tudja majd okolni, miért adta fel a nyugati civilizáció könnyel és vérrel megszerzett legfontosabb vívmányát, a jogállamot? Mi az az igéző idea, amit látni vél már most a távolban? Vagy nem lát semmit, de reméli, hogy két-három (de legalább az Egy) ember bölcsessége versenyre kelhet az évszázadokéval? Mi ez a radikális civilizációellenesség, ami megszállta képzett értelmiségiek ezreit?

És ha mégsem a jövőbe vetett hit, akkor mi a motivációja arra, amit most tesz? Az alternatíva hiánya? Bosszúvágy? Igazságérzet? Lojalitás? Pénz? Félelem? Társas ösztön?

És még mondja valaki, hogy nincs pluralizmus Magyarországon! Ennek ellenére érdekelne, hogyan határozza meg magát a jobboldali hazafi manapság. Hogy néz ki az az értékrend, amely igazolni tudja mindazt, ami itt folyik? Végtelenül képlékeny-e vagy vannak fix pontjai? Hogy viszonyul a civilizációs normákhoz? A humanitás hagyományához? Valamiféle közös erkölcsi rendhez? Az európai történelem tanulságaihoz? Szeretnék valakitől választ kapni, tanácstalan vagyok. Írjon posztot az illető erre a blogra, leközlöm, ha megüt egy szintet.

Legyen ez a címe: "Amit egy jobboldali értelmiségi ma tudhat."

PS.: Köszönet Csermely Péternek!

A Polgári Konzervatív Pártot a napokban jegyezték be jogerősen, és indulni fogunk az önkormányzati választásokon mindenütt, ahol elégséges erőt tudunk kiállítani, várhatóan egyelőre a tízezer fő fölötti településeken. Önkormányzatiság gyakorlatilag nem létezik Magyarországon, a választásokat inkább nevezhetnők a kommunista rezsimre emlékeztetve tanács választásoknak, de addig, amíg pluralizmus van, a választás aktusa a legfontosabb, nem a hatalom minősége. Ezért indulni fogunk.

Felhívok minden érdeklődőt, akit érdekel a helyi önkormányzati munka, osztja a PKP világnézetét és átfogó célkitűzéseit, nem volt tagja az állampártnak, illetve legalább két éve nem tagja ma létező pártoknak, írjon a pkonzervativok@gmail.com címre. Ösztönözzük a fiatalokat is a jelentkezésre már 18 éves kortól.

Felhívom a potenciális anyagi támogatók figyelmét a pártunkra. Kérem őket, hogy tovább részletekért ugyancsak írjanak a megjelölt email címre.

A választástól függetlenül szívesen vesszük szakmai tanácsadók jelentkezését bármely közpolitikai kérdésben.

Minden típusú jelentkezést természetesen bizalmasan kezelünk.

Polgári Konzervatív Párt