1000 leütés

Visszahull a '89-es metafora a kiötlőjére, de a mi bánatunkra. Szerettük volna, ha a '99-es Orbán Viktor megmarad annak, aki volt, és beváltja a '09-es Orbán Viktorral kapcsolatos várakozásokat. Nem így történt. A 21. századunk egész első fele mehet rá erre.

Bayer -- sokakat nyilván meglepő -- csalódott publit írt a minap, de nem kommentáltam, mert Bayert nem kommentálok. Most Rajcsányi Gellért siratja el Orbánt (és idézi meg Bayert, aki mégis csak leverni látszik a cölöpöket valahol).

Mindkettejüktől megkérdezném, mint Rajcsányi teszi Bayertől:

És mi lesz a mi következő húszegynéhány évünkkel? A rendszerváltás ígéreteivel? A második, nemzeti együttműködős rendszerváltás fogadkozásaival?

Mit is írt az ügy kapcsán Bayer Zsolt? „Valaminek azért muszáj maradnia... Tudni kell valamit mondani a legvégén, valami érvényeset...”

Meghallgatnánk akkor, mi is az, ami maradt. Meghallgatnánk, mi az, ami mégérvényes.

Tehát, MI AZ, ami még érvényes?

Coda:

Hadd óvjam őket előre, senkit sem kioktatva: fognak még csalódni. Ha nem vették észre nagyjából pont négy éve (azt le sem merem írni, hogy 12 éve) azt, hogy mi a játék neve, és a III/2-es kinevezése kellett ehhez, hát örülök neki.

Készüljenek fel a még sokkal rosszabbra.

Annak idején rabul ejtette őket az antikommunizmus kimérája, tegnap még jószerivel bármit elnéztek a komcsik elleni harc címén, de mára zavartan veszik észre, hogy maguk is a komcsikat szolgálják. Na és holnap?

Holnaptól bevallottan szembemennek korábbi önmagukkal, és társutasok egy bűnös rendszerben.

Meddig még?

Schiffer András pártja pár század százalékkal megugrotta a parlamenti küszöböt, négy évvel korábban ugyanennyivel a 7,5%-ot, és ha diszkontáljuk is a rossz nyelveket, amelyek az övénél nagyobb hatalomnak tulajdonítják nemcsak -- ami vitathatatlan -- az előző ciklus tört LMP-jének frakcióalapítási jogát, de -- ami nem volna meglepő -- a 2010-es parlamenti és az önkormányzati választásokon összeszedett ajánlóit is, akkor sem mondhatjuk, hogy az LMP-nek jutott tortaszelet egy fikarcnyit is nőtt volna. Sőt. Ehhez képest Schiffer már saját karikatúrájaként nyomja az "álbaloldallal" kapcsolatos identitásteremtőnek szánt, de látványosan hatástalan mantrát, legújabban kiegészítve az olyan sületlenségekkel, hogy "a neoliberális eszméket hirdető, baloldalinak nem nevezhető ellenzéki pártok ugyanazt a tortát osztják újra", miközben -- hihetnők -- az övé bezzeg látványosan dagad. Még egyszer: nem dagad. Fogy. Ahogy a baloldalé is. Ezen kívül az ún. baloldalnak semmi köze a neoliberalizmushoz sem, amely szót Schiffer pont olyan kiszámított, parlagi módon használja, mint bármelyik jobboldali propagandista -- tehát kb. semmi nem igaz abból, amit állít. A lelke rajta. Ez a HírTV-s interjúja ennek megfelelően egy helyét nem találó, médiailag viszont aránytalanul elkényeztetett, agresszív kis hisztérika (-us?) szomorú önmegmutatkozása volt.

Schiffernek nyilvánvaló érdeme, hogy a pártja nem süllyedt el a szétesését követően. De lehet, hogy szét se esett volna, ha ő nem az az agresszor, aki. Kétségtelenül igaza van abban, hogy az egész baloldali brancs a feje tetejéig sáros abban, ami a kormányzása címén itt korábban folyt, és vétkes abban, hogy az Orbán-rezsim berendezkedhetett. Ezzel együtt az LMP-ről hovatovább semmi mást nem tudni, minthogy egy mérges ember rendszeresen üvöltözik a TV-stúdiókban a baloldali feltámadás egymást követő halasztódásainak apropóján, viszont fogalmunk sincs arról, hogy mi az az LMP, és mit akarna kezdeni az országgal. A mérges ember képtelen pozicionálni a pártját, már másodszor képtelen volt a maga jogán (és nem protest szavazatokkal, ugyanakkor tegyük fel, nem is szavatszámlálói segédlettel) bejutni a Házba, és minden toporzékolás dacára képtelen volt nagyító nélkül is látható szavazatmennyiséget rabolni az "álbaloldaltól". Miért? Mert az öntudatossága dacára nem végezte el a feladatát, nem tudott négy évnyi parlamenti és nyilvánosságbeli forrásokkal a háta mögött pártot és szavazóbázist fejleszteni, identitást és érzelmeket adni a "zöld" politikának, és egyáltalán elhitetni magáról bármit is azon túl, hogy az egyre nehezebben magyarázható értékű önállóságának érdekében kész bármikor még egyet fúrni a kormány ellenzékének amúgy is reménytelenül süllyedő bárkáján -- sőt, jószerivel ezt tartja a pártja egyetlen küldetésének.

Pedig a friss gondolatokat és egy ellenállhatatlan személyiség felfuttatását nem akadályozták volna a baloldali pártokat finanszírozó "nagytőkés" csoportok. Schiffer maga annyit szerepelhet a nyilvánosságban, amennyit nem átall, kapott annyi bizalmat a választóktól, amennyit bárki kaphatott volna -- mégis gyenge, mint a harmat. Kudarcának nem oka a mások nagytőkései, ahogy a nagytőkések sem garanciái semmiféle sikernek -- gondoljon az MSZP-re.

A belinkelt interjút hallgatva felvetődik, vajon van-e egyáltalán egyetlen nem populista (és fél másodpercnél tovább is megálló) érve Schiffer Andrásnak. Közben persze tudni lehet, hogy adott esetben, a parlamentben stb. többször is van. A politikai tehetség mégis abban nyilvánul meg félreismerhetetlenül, hogy ezeket be tudja vinni a nyilvánosságba, és identitást tud teremteni a viszonylag száraz gondolatok köré is. Nos, Schiffer erre nyilvánvalóan képtelen: a nyilvánosságban nem tud érvényt szerezni a saját világnézetének és szakpolitikai napirendjének, viszont folyamatosan kompromittálja egy "más politika" reményét azzal, hogy elakadt lemezjátszóként ismételgeti egy rossz politikai stratégia kliséit. Az LMP-nek momentán egy funkciója van a pártéletben, 5%-nyi elvhű (értsd: se ez, se az) protest szavazó otthona lenni. Ez nem perspektíva, viszont pl. az adott fővárosi választási rendszerben főpolgármesterséget érhet a Fidesznek. Ha Schiffer nem tud paradigmát váltani a háttérszervezésben, és a baloldal kevésbé utálatos elemeinek integrációjában (amit nem tesz, csak jobban elidegeníti őket), akkor kifejezetten káros a tevékenysége -- a demokrácia szempontjából biztosan. De tegyük fel, szívós munkája eredményeként 4 év múlva 8 százalékos párt lesz. Na és? Mi ennek az értéke?

Az úr rátelepedett egy pártra, amelyik így soha nem lesz képes győzelemre vinni a rendszerellenesség politikáját, nem lesz képes létrehozni még a centrumot sem, és természetesen sosem lesz képes elfoglalni a baloldalt. Csak ennyit nem. Tessék mondani ezek után, mire lehet képes?

Félreértés ne essék, az RTL szemét (trash) tévé, és bár most beleállt a kormánnyal szembeni küzdelembe, ettől nem válik erkölcsi mércévé. Azt sem mondom, hogy csak anyagi okokból teszi, amit tesz (a harc kedvezhet a nézettségnek, és akár visszavonulásra is kényszerítheti Orbánt), van abban jogos felháborodás is, de sose feledtetheti az eddigi meghunyászkodását, a társadalom és a közélet lezülléshez való hozzájárulását. Tudom persze, nem közszolgálati, bla, bla, akár olyan megítélés alá is eshet, mint a Telekom (mi közünk nekünk a demokrácia minőségéhez, pajtás, nyereségorientált vállalat vagyunk, cseszd meg -- amit a szabadság érdekében el is kell fogadnunk), na de akkor is világos, hogy egy depolitizált, bármilyen humánusnak nevezhető üzenetre képtelen, a társadalmat a nemi szervek, a főzőműsorok és a kiloccsant agyvelők háromszögében elhelyező, és közben mérhetetlenül befolyásos entitás egy társadalomnak csak és kizárólag a kárára szolgál. Minél többen nézik, annál inkább. (És itt súlyos összeütközésbe kerül egymással a szabadság és az értékek ügye, ami egy konzervatív liberális kánonban kisebb, a liberális -- polgári -- konzervatív értékrendben viszont annál nagyobb, visszatérő feszültséget okoz. Ezt a feszültséget nem most fogjuk feloldani.)

De az RTL Klub méltó partnerére talált a politikának ugyanilyen színvonalú Fidesz-kormányzásban, és annak újdonat vezérhangyájában, Lázár úrban. A szemét politika dühkitörései és az RTL helyi főnökének, Herr Gerkens-nek a szavai a Magyar Narancsban (miszerint kénytelenek voltak belenyugodni abba -- bár nem értenek vele egyet! --, hogy a Való Világ nevű világra szóló szemetet 7-től még nem, csak este 9-től sugározhatják, holott szerény, bár több skálán védhető véleményem szerint éjfél után szabadna csak stb!) ugyanannak az éremnek a két oldala. Az RTL és a Fidesz-kormányzás egyformán a tömegtársadalmak és a prosztóság kiszolgálására és kihasználására létrehozott és üzemeltetett, szemét vállalkozások.

Ez van. Én meg mindig visszajövök az elvonókúráról, se a szavamat nem tartom be, se az idegeimet nem kímélem. Ezzel kell élnem immár.

Már éppen barnulni indultam, amikor a kezembe került Ansinn bejegyzése a Kapitalizmus blogon, amelyre hadd reagáljak még, annál is inkább, mert mindenképpen méltóbb befejezése a politikai idénynek egy szimpatikus bloggertárs szimpatikus blogon megjelenő posztját pertraktálni, mint a Professzorok Battyhány Körének jellemtelen szellemtelenségét (amelyről az ezt megelőző poszt szólt).

Pro primo, amikor Ansinn azon kesereg, hogy "a kutyát sem érintenek meg az itt közzétett gondolatok, az ország helyzetének romlásáról szóló vészjelzések", valószínűleg alapvetően téved. Téved, mert azt hiszi, hogy csak az ő vagy a mások posztjainak a tartalma számít, pedig ennél sokkal nagyobb a posztok jelentősége. A poszter és a kommentelő ugyanis akkor is a szabadságot élteti, ha egyike-másika a maga ügyefogyott vagy éppen fizetett módján a szabadságot gyalázza. Amikor a blogszféra (illetve általában a kommentelés) maradt a magyar közéleti interakció (a közösségi politika) egyetlen fóruma, akkor mindenki, aki blogol vagy kommentel, ilyen-olyan mértékben a szabadságot és a közjót -- azaz Ansinn érdekeit -- szolgálja. Ennek a jelentőségét pedig nem lehet túlbecsülni.

Ehhez képest másodlagos, hogy ki milyen állításokat tesz, szórakozni vagy offolni jön-e, bár kétségtelenül vannak fokozatok -- ám minden, ami történik velünk, az országot reprezentálja, nem Orbánt. Ha igaz az, hogy a szerző "boldogan és jól akar élni, méghozzá abban az országban, amelynek nyelve, történelme formálta", akkor azt kell mondanom: íme a hely. Itt kell boldognak lenned, mert ez a te országod, ez formált téged. Becsüljük meg hát a kommentelőinkben azokat, akik a kultúránk részeseiként korábban öntudatlanul formáltak minket, bloggereket, és most, hogy felfedik magukat, és naponta megnyilatkoznak, általuk magunkat is jobban megismerhetjük. És végeredményben csak győzhetünk ezzel, mert írás van, olvasás van, és megértés van (ha nem is mindig kölcsönös).

Pro secundo, nem okvetlenül igaz, hogy bloggertársunkra az "öregkori nyomor és megalázások sora vár", bár megalázkodásokra még nyilván kényszerülhet. Ez csak akkor igaz, ha eleve nem veszi észre a bloggolás határait, illetve a határaiba beleütközve elkezdi káromolni az Úristent (gondolok itt a Jónás-idézetre) ahelyett, hogy a saját impakt faktorának növelésén kezdene el gondolkodni. Én néhány társammal gründoltam egy pártot (amelyet a szerző is kedvesen megemlít), hát elmondhatom, hogy bár ily módon eggyel túl vagyok már a posztoláson, ennek a határaiba is nap mint nap beleveri az orromat a nép. Nem Orbán és a bandája, hanem a nép és nyilvánosságbeli képviselői, akik hol érdektelenséggel, hol cinikusan, hol rosszindulattal, hol szatirikusan, de mindent összevetve kevés jóindulatot, támogatást, vagy bizalmat adva közelítenek ehhez a csírának is apró kezdeményezéshez -- de semmi más ez, mint az a valóság, amelyet -- nem legyőznünk, hanem -- meghódítanunk kell. Akinek van füle, hallja a különbséget. Ha nem ez volna a valóság, szükség sem volna ránk. Mármost kérdem (kedvesen) Ansinnt, hogy amikor megjelentek a posztjaim arról, hogy tagokat, önkormányzati képviselőjelölteket toborzunk -- hol volt ő akkor? Hol volt akkor, amikor eggyel előbbre léphetett volna -- úttörőül szólva, pajtások -- a közösségi munkában? Mert azt nyilván nem gondolja, hogy bárkinek a posztjai itt forradalmat, vagy akárcsak erjedést fognak elindítani!

Ez az ország, ez a nép, lehet választani, hogy elmenekülünk, de a Kapitalizmus blog szerzőit nem így ismertem meg. (Ansinn sem akar, mások azonban igen.) A blogolás ideje lejárt. Mellékcselekvésként viszont űzni kell. De a frusztráltság és az illúzióvesztés nem vezet sehova, az ellenfeleink erre hajtanak.

Mindenkinek jó nyaralást, aki megteheti.

Barátaim, Olvasóim!

A blog és a blogger nyári szünetre vonul, találkozunk augusztus végén, ha még él majd nemzet e hazán.

Üdv,

HaFr

Az MTI kiadott egy közleményt, miszerint Orbán Viktor megdicsérte a Professzorok Batthyány Körének elmúlt évtizedben nyújtott teljesítményét, konkrétan amiért az "szellemi támogatást nyújt a magyar politikai egészének". A kormányfő reméli, hogy a profok a jövőben is kitüntetik a bizalmukkal, és segítik a munkáját.

Ha megnézzük ennek a körnek a kellemesen retró honlapját, az angol ajkúaknak szóló tájékoztatás szerint a tagok "erősen elkötelezettek a hagyományos európai társadalmi erények mellett", valamit "erkölcsi és szellemi támogatásban részesítenek minden arra méltó politikai pártot és politikust, amelyek és akik egy civil Magyarországért dolgoznak".

A Kör eddigi munkásságából néhány dolog már kiderült. A Fideszt és vezetőjét különösen méltónak tartják az erkölcsi és szellemi támogatásra, nyilván mert erősen elkötelezettek a hagyományos európai társadalmi erények, az európai egységtörekvések és a civil társadalom szervezése mellett. Más pártokkal és vezetőkkel való kapcsolatukról ellenben nincsenek hírek, pedig a kormányfői jellemzés szerint a politika egészét támogatják. De nem vagyunk Tóta W. meg effélék, hogy ízibe összebarkácsoljunk itt egy szillogizmust az MTI-közleményből és a Kör önképéből, amelyből az világlana ki, hogy a professzorok számára Fidesz a politika egésze -- csupán óvatosan megkérdezzük, hogy a Körnek -- amelyik a saját reprezentációja alapján leginkább egy kereszténydemokrata irányultságú szervezetnek tűnik -- vajon milyen oka van azt hinni hazánk közelmúltja alapján, hogy Orbánnal egy platformon áll.

Véleményem szerint, amelynek cáfolatát természetesen örömmel veszem, a Professzorok Batthyány Köre -- egyes tagjainak ezzel ellenkező eseti állásfoglalásai dacára -- nem más, mint egyike Orbán, a Fidesz és a magyar kormány szervilis szatellit szervezeteinek, amelyik közleményben undorodik a szoborlefejezési performansztól és az azzal összefüggésbe hozható, "gyűlöletkeltő, uszító" politikai erőktől, pedig mindössze (ha már a társadalmi erényekre hivatkoznak) az európai pluralizmus és a (nehéz) tolerancia társadalmi erényeit kellett volna gyakorolnia ahhoz, hogy legalább nyilatkozatot ne adjon ki ebben a tárgyban, különösen akkor, ha szobor ide vagy oda, a demokrácia lefejezése, majd felnégyelése tárgyában viszont előzékenyen vagy türelmesen hallgat. Ezek szerint legalábbis nem veszi elég komolyan az európai történelmi tapasztalatot és a 20. század tanulságait.

A Kör az a szervezet is, amely az oktatásügyet érintő folyamatos megszorítások és autonómia-korlátozás virágnyelven történő felemlegetése mellett leírta, hogy "az oktatásügy minőségi átformálásának Hoffmann Rózsa államtitkár jól ismert elvei, mély szakismerete és érzelmi azonosulása adtak hitelt". A Kör az a kör, amelyik Schmitt Pál plágiumából és krónikus hazudozási performanszából azt hozza ki tanulságul, hogy a TF-et nem kellett volna a Semmelweis Egyetem karává (egyetemi szintre) emelni, de láss csodát, az rövidesen önálló egyetemi rangra emelkedik (újabb pont a méltó politikusoknak). A Kör az a kör is, amely szerint különösen vigyáznunk kell, hogy amikor hazánk ellen (brr) "kettős mércét alkalmaznak", mindenkinek feddhetetlennek kell maradnia, és Schmittnek ezért kell mennie. És mindenki valóban az maradt, Professzor urak, ideértve azt is, akivel nemzeti konzultálnak?

Nehéz karakánsággal vagy legalább konzisztens értékszemlélettel vádolni a professzor urakat, amikor csak úgy tudnak közlemény kiadni, hogy a gyakorlatot adott esetben finoman vagy éppen hazugan helytelenítik (legfőképp az oktatási rendszerünkkel szemben elkövetett visszaélések tűnnek nehezen megemészthetőnek ebben a körben, ami azért jelentős önkorlátozás, már-már lobbimunka ahhoz képest, hogy mi folyik ebben az országban), de azokat, akiknek a neve összeforrott a gyakorlattal, közben elvtársiasan dicsérik vagy megértik. Egy rossz pártszóvivő szintjén gyurcsányoznak és beszélnek a "nemzetközi érdekek hazai kiszolgálóiról" és a külföldi támadások belföldi "sugallmazóiról" (amiről nem lehet mást mondani, mint színtiszta sztálinista frazeológia), úgymond, az alkotmányos rend ellen kiállván, miközben az alkotmányos rend (a sajtó tulajdonosi rendszerének durva átalakításán, a választási rendszer manipulálásán stb. stb. keresztül megeső) ismételt, szisztematikus, tudatos kormányzati aláásására nem fecsérelnek egyetlen szót sem. Erősen kíváncsi vagyok ezek után, hogy melyek azok ez európai értékek, amelyekkel a professzorok nem fordulnak végül szembe a közleményeikben.   

A Professzorok Batthyány Köre Orbán Viktor legitimációs céllal tartott szatellit szervezeteinek egyike. Az értékrendszere nem kereszténydemokrata, hanem fideszes. A közleményei belesimulnak a Fidesz pártpropagandájába. A kör nem érdemel tiszteletet senkitől, aki a jogállam, az európai társadalmi erények, és a közjó alapján áll. Ha van is reputációja a tagjainak, azt nem a szervezettől nyerik. A mártír Batthyányt a mellvédjükre emelni cinizmus és történelemhamisítás. Pont úgy az, mint bármelyik historizáló szobor, amelyik mostanában városszerte emelkedik. Ezt teszi a gyávaság, a szervilizmus és a saját értékrendszer feladása -- legyen önkormányzati aktatologató az ember, vagy professzor.

Kún Béla repülőgépen menekült az országból.

Délután - úgy öt óra felé - a Hungária-szállóban székelő szovjet-ház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.

A gépet maga a népbiztos vezette.

Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát is látni lehetett.

Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.

Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket.

Karjairól vastag aranyláncok lógtak.

Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság-téren, valami Patz nevezetű - Patz Károly-József - meg is találta.

Legalább a Krisztinában ezt beszélték.

Két cikk is megjelent ma (itt és itt), amelyek teljesen hülyebiztosan elmagyarázzák (mert ezt még mindig magyarázni kell az értelemtől jobbra), hogy ez a kormány romlásba viszi az országot (és ha még mindig magyarázni kell: igen, a Medgyessy és a Gyurcsány vállain állva, de abszolút szuverén módon). A cikkek udvariasan érzékeltetik nem csak azt, hogy a kormány tagjai jószerivel válogatás nélkül, folyamatosan hazudnak; hogy az egyetlen esélyünk a túlélésre a német és holland adófizetőktől kapott pénz meg a német és holland multik közterhei, de azt is, hogy ebbe az országba piaci alapon nem fognak belátható időn belül annyit beruházni, és nem lesz olyan növekedés, hogy akár csak 2045-re előre tudnánk hozni a felzárkózásunkat az EU mai (!) átlagához. Sok oka van ennek, hadd ne soroljam, de a legvégső, a legszilárdabb, a legnehezebben felszámolható, hogy a társadalmunk olyan nehézkedéssel esik vissza a versenyképességben, hogy azt már igen nehéz lenne megfordítani egy hozzáértő garnitúrával is. (Ezzel szemben megnéztem magamnak Hoffmann köznevelő mai utódát meg az egész HR minisztériumot, ezeket a karaktereket, a szervilis tekinteteket, hát térdre, imára! ezek valóban tükrözik a tehetségünket, és képesek lesznek a maradék erőnket is kiszipolyozni.)

Az eredmények máris csőstül jönnek: egy harmadik, tegnapi kimutatás szerint megbízhatóan az utolsó három között vagyunk az EU szegénységi ranglistáján! Ez csak tíz-tizenkét év eredménye, miközben Orbán szemmel láthatóan az egész életére berendezkedik itt. Én nem tudom, mi kell még a híveinek, hogy felébredjenek, és a posztkommunista baloldalnak, hogy végre felismerje, pont annyira el kell takarodnia, mint Orbánnak, mert a többség megnyeréshez akkor sem lehet elég jó, ha füvet kell majd legelnünk, mert nem lesz más.

A nemzet egyre nagyobb bajban van. Viszont egyre több a historizáló, beteg gondolatokat életre keltő emlékművünk, amelyek kapcsán jókat lehet vitatkozni az identitásunkról meg a történelmünkről (legfőképp egy primitív, erőszakos nemzeti kultusz örvén és az előrenézés helyett!), a politikusi és kiszolgálói öntudatnak nincs párja az egész kontinensen, olyan magabiztosságot sugall minden mozdulatuk, mintha egyenesen Szingapúr vagy Svájc nőtt volna ki a Kárpátok között. De nem, hölgyek, urak -- egy potenciális Bangladest tetszettek összehozni. Még egy ilyen ostoba, pökhendi, veszélyes bandát nem ismer a fejlett világ! Meg egy ilyen gyenge, tétova, csodaváró népet se!

Ami a címben feltett kérdést illeti, ha piaci alapon nem lehet ezt az országot működtetni, valakinek majd valamilyen szívességet tennünk kell, amely -- finoman szólva -- nem lesz piac- és eurokonform. Mit fog majd ígérni Orbán valamelyik keleti hadúrnak, hogy megdobjon néhány milliárd dollárral, amelyből átmenetileg betoldozzuk a költségvetési lyukakat? Mennyiért fogja eladni az országot és odaláncolni egy Nazarbajev, Putyin stb. minőségű alak szekeréhez, nyilván a nemzeti függetlenség jegyében? Vagy -- el se tudom képzelni -- esetleg inkább lemond, és elismeri az inkompetenciáját azon túl, hogy végül is sikerült ezt a népet teljesen megbolondítania?

De legalább lett egy közszolgálati TV-nk a nagy ijedségben. Lehet, hogy legalább annyian fogják nézni rövidesen a híradóját, mint a Mónika-show-t.

Ma megint elmentek össze-vissza ezren tüntetni -- pedig a liberális demokrácia egyik legfontosabb jogintézményének, a sajtószabadságnak a védelméről volt szó. Budapestet, a polgári, liberális Magyarország utolsó helyőrségét nem érdekli a szabadság ügye, és amennyiben egy picit érdekli, leginkább radikális, balos fiatalokra bízza.

Lehet ezt így meg úgy magyarázni, de megmagyarázni aligha. A maroknyi tüntető felett ott magasodott már az egykori szabadelvű, utóbb a Nemzeti Munkapártot megalapító Tisza István újratelepített emlékműve -- az ember persze nem tud nem Orbán karrierjére gondolni vele kapcsolatban (bár, gondolom, a tömegbe lövetést, a háborút, és merényleteket Orbán akkor is meg akarná takarítani magának, ha a jogszűkítés politikáját már nem). Az erőszakos, céltudatos, "úrnak, magyarnak egyként rongy" Tisza vezette ki a Magyar Királyságot a liberalizmus intézményrendszeréből, a polgárosodás és a mérsékelt szociális reformok érájából a nyilvánvaló hanyatlásba, ráadásul -- nem megvetendő szimbolikus jelentőséggel -- az ún. őszirózsás forradalom napján lőtték le. De ő volt az is, aki az 1918-as lemondási beszédében az ártatlan Monarchia elleni összefogással és tervszerű háborúpártisággal vádolt meg gyakorlatilag mindenkit, aki eszébe jutott -- nem véletlen, hogy a Horthy-rendszernek is kedvelt figurájává vált (ekkor kapott megbízást Zala György a most rekonstruált szoborcsoport elkészítésére), ahogy nem véletlen az sem, hogy az ellenségképre építő, versenyképtelen, nacionalista, antiliberális fideszes mitológiában is megtalálta mára a helyét. 

Tisza emlékművének helyreállítását akár annak beismeréseként is felfoghatnánk a mai establishment részéről, hogy nincs kiút velük a napos oldalra: Tisza rendkívül kudarcos második miniszterelnöksége a hanyatló, mély konfliktusoktól szabdalt országban utóbb Trianon egyik közvetlen okának bizonyult, míg az eredeti szobrot felavató, a húszas évek végéig hivatalosan "fajvédő", a miniszterelnöksége alatt nemzeti munkaprogramot hirdető, modernizáló autokrata, Mussolini-hívő, a kormányzatot a saját híveivel feltöltő Gömbös a második világháborúba való belépésünket kiváltó német szövetség élharcosa volt: életműveik mindent összevetve a kudarcos válságkormányzás és az öngyilkos "nemzeti" elkötelezettség szomorú példái, beemelésük a nemzeti Pantheónba igazi rossz ómen az Orbán-kormány -- és reméljük, nem az egész ország -- várható sorsát illetően. Rejtélyes és aggasztó, ahogy a már elbukott társadalomszervezési kísérleteket meglehetős szolgaisággal másolja ez az ostoba, felelőtlen kormányzat.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbánt rabul ejtette egy bukott eszme, a grandeurrel kevert nemzeti öncélúság, amelyet délibábként üldöz, de sose fog elérni, amely súlyosan korlátozza a realitásérzékét és a politikai képességeinek a köz érdekében való alkalmazhatóságát. A jobboldal megint lejáratja a nemzetet a nép előtt, táptalajt adva az olyan kétségbeesett gondolatoknak, mint az Európai Egyesült Államok, és felemelve olyan pártokat, mint a Gyurcsányé.

Teljesen mindegy immár. A demokratikus felhatalmazása megvan, az ellenzéki gondolat maga, de főleg az ellenzéki gondolat mozgósító ereje láthatatlan bármivel szemben, amit Orbán épít. Jobboldalon többnyire hazugságokból, de konzekvens világkép épül, amivel szemben se konzervatív liberális, se progresszív-modernista, se szocialista oldalon nincsen ellenszer vagy ellenajánlat. Az előbbi diadalmenetének csak a realitás szabhat gátat.

A tévesen Lázárt kipécéző Kettős Mérce további tüntetések megszervezését helyezte kilátásba. Helyes. Mindig lesz mi ellen tüntetni. De mikor lesz tüntetés egy jól összeszedett, hiteles, alternatív világkép mellett, ráadásul úgy, hogy azon legalább öt jegyű számban megjelenjenek a szabadságukat és a hazájukat féltő polgárok?

Tisztában kell lennünk a helyzetünk végtelenül kiábrándító voltával.

A szabadságunk leáldozása és maradékának féltése szerencsétlen módon összecsúszott egy multi belső szervezeti döntésével -- lehetne mondani száraz (gyáva?) média tónusban. Az ügy mindenesetre a cégek etikai kódexein és CSR (társadalmi felelősségvállalási) politikáján túlmutató problémákat vet fel, a kérdés, van-e olyan mérce, amellyel egyértelműen minősíthető a vállalatok társadalmi felelősségének az a része, amely egy kicsit is problematikusabb az elesett gyerekek táboroztatásánál és a nyúlsimogatók szponzorálásánál.

Az érvelés megerősítésének kedvéért vegyünk egy analógiát: a kapitalista vállalatok jogszerű (nem tiltott, megengedett) környezetszennyezésének (vagy -károsításának) és a tulajdonosi (részvényesi) érdekeknek az összeütközését. Az ortodox felfogás szerint egy vállalatot a részvényesei (vagy legfeljebb még a munkavállalóinak) érdekei irányítják, tehát szorosan véve a környezetkárosítás megengedett egy vállalat számára, ha nem ütközik az adott joghatóság szabályozási rendjébe. (Sőt, adott esetben támogatandó is, itt van éppen az eladósorba került ecuadori esőerdők példája.)

A környezetkárosítás és az emberi- és polgári jogok közvetett károsítása analóg gyakorlatok abban az értelemben, hogy egyik sem tilos, a példáink alapján mindkettő jogszerű, az ellenük való tiltakozás csak a származékos kárukkal érvelhet, amelyekkel szemben viszont származékos hasznok szegezhetők szembe (Ecuardorban az olajkitermelésből származó adóbevétel, Magyarországon a centrális erőtér zavartalan expanziójából a társadalomra következő vélt javak), de se a származékos károk, se a származékos javak nem kell, hogy befolyásolják egy vállalat döntését...

...ha az nem olyan kulturális vagy civilizációs közegben fejti ki a tevékenységét, amelyben bizonyos származékos károk (pl. a környezetpusztítás vagy a szabadságjogok érvényesíthetőségének korlátozása) semmilyen körülmények között sem válhatnak üzleti, technokrata vagy haszonelvű mérlegelés kérdésévé -- vagyis nem olyan társadalomban, amelyben egyértelmű, hogy az ilyen károkozás nem mérlegelhető: alapvető civilizációs és erkölcsi cenzúra (kizárás) alá esik.

Egyetértve blogtársunkkal , a Telekom csak azt teszi meg Magyarországon, amiről úgy gondolja, hogy nem sérti az üzleti érdekeinek egyensúlyát, konkrétan azt, amit a társadalom megenged neki -- de amit nyilvánvalóan nem tehetne meg Németországban vagy Ausztriában. A Telekomot elsősorban azért lehet elmarasztalni, mert kihasználja a magyar társadalom erkölcsi és szabadságjogi normáinak erózióját, és ahelyett, hogy hosszabb távra tervezve kényesen ügyelne ezek erősítésére (a tágabb CSR jegyében), enged a rövidtávú (részvényesi, munkavállalói) érdekeinek, ami természetesen érthető, de ez esetben pont oda helyezi a Telekomot, ahova az ecuadori nyomort kihasználó kínai olajtársaságot. A gyenge minőségű korporációk szintjére. 

A Telekom német vezetése valójában a magyar társadalmat nézi le, és helyezi el ezzel már Ázsiában, de meg kell értenünk: ez a viselkedés csak tükre a sajátunkénak, amellyel mi már ezt megelőzően elhelyeztük magunkat ugyanott. A most folyó tiltakozási hullámot lehet azzal vádolni, hogy radikális balos, multiellenes, ellenzéki stb., de valójában a megmaradt európaiság vágyát tükrözi, ezért a konzervatív szempontokkal is kvadrál, amelyek a szabadság rendjét és a polgárosodást (a gazdagodást és az erkölcsi tökéletesedést) támogatják. A magyar állam és a Telekom közpénzen kötött további boltjainak ez lehetne az egyetlen megbízható ellenszere.

Az Occupy Telekom mozgalom tehát hasznos lehet a jövőnk szempontjából, de hiba lenne tőle, ha öncélú (randalírozás, protest) maradna. Sáling Gergő főszerkesztő menesztése nem csak a szabadság tágabb ügyére, hanem a társadalmi képességeink perspektivikus megerősítésének feladatára is rámutat, amely nem intézhető el a lázadás horizontján. (Ezzel közel azonos, inkább az állam korlátozására kihegyezett érvelést tett közzé szintén ma reggel Seres László a Kapitalizmus blogon.)