1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.05.10. 08:49 HaFr

Fizeted-e a demokrácia árát vagy potyautas vagy?

Kezdődik a "sorosozás" a PKP-vel kapcsolatban is, ami lehetőséget ad arra, hogy újra beszéljünk némely evidenciákról. A PKP-t természetesen nem támogatja Soros, de ennél sokkal fontosabb, hogy a sorosozók ugyanazzal a lélegzettel mondják azt is, amikor adományt gyűjtünk, hogy 1. "Na, ezek is tarhálnak a néptől", 2. "Azért mennek politikusnak, hogy könyékig turkáljanak a lóvéban".

Világos, hogy egy teljesen összefüggéstelen "gondolatmenettel" állunk szemben. Nem akarom hosszasan boncolgatni azokat az érzelmeket, amelyek egymásra rétegződve egyetlen reflexé állnak össze: ami a bizalmatlanság. Inkább egy praktikus érvet fogalmaznék meg, amelyik az értetlenséget próbálja oszlatni.

Párttá szerveződni nem egyszerű, különösen a hazai körülmények között, és aki részt vesz ilyesmiben (mármint egy ambíciója szerint valódi párt fejlesztésében), az seregnyi kockázatot vállal mások helyett is egy olyan piacon, amelynek a szabályai finoman szólva tökéletlenek -- nem véletlenül nem vesznek sokan részt pártalapításban, bár sokan szeretnek viccelődni azzal, hogy egy délelőtt megtehetnék. Nos, nem.

Egy ilyen termék, ami -- tegyük fel, lenne ilyen -- egy jól működő párt, nagyon drága, ezért kevés van belőle, szűk a kínálati oldal egy anómikus piacon, ahova betörni irdatlan nehézségekkel jár. Röviden, nem lesz ilyen párt, ha valaki nem költ rá sokat. Ez a valaki lehet egy ember (Soros, Simicska, Orbán, vagy a maga a Sátán), vagy lehet sok -- de valakinek ki kell fizetni azt a kockázati felárat, amit egy ilyen start-up beindítása és működtetése megkíván. Egy bizonyos pontig tudják ezt finanszírozni a pártalapítók, hiszen vállalták ezt (időben, pénzben, elvesztett más irányú lehetőségekben, stresszben stb.), de mivel a (zárójelben feltüntetett) erőforrásaik korlátosak, további (anyagi, szellemi, társadalmi) tőke bevonása nélkül elsorvad a kezdeményezés vagy olcsóvá, gagyivá válik. 

A pártok közösségi támogatása a demokrácia ára. Sok kis adománnyal elérhető, hogy egy párt -- ha megerősödik -- ne váljon oligarchikussá, amire aztán tényleg rá lehet ütni valamelyik oligarcha billogját. Ugyanakkor a pártnak tenni is kell valamit annak érdekében, hogy bizalmat ébresszen maga iránt, és akár csak száz forint se legyen kidobott pénz, amit ráköltenek. A PKP igyekszik most felmutatni, hogy van ok a bizalomra iránta. Ezzel együtt örömmel vennénk, ah a fenti gondolatmenet szellemében, ezzel párhuzamosan, egyre többen döntenének amellett, hogy kifizetik a demokrácia árát, és akár anyagilag, akár lábmunkával, akár szakértelmükkel, akár a presztízsükkel támogatják a pártot. Lehet elkezdeni száz forinttal és laza tanácsadási szereppel, és ahogy a start-up bizonyíthatóan jól gazdálkodik a kevés tőkéjével, talán egyre többen kapnak kedvet arra, hogy egyre többet fektessenek be.

El kell dönteni tehát, lesz-e aki kifizeti a demokrácia árát, vagy mindenki (túl sokan) potyautasként képzeli el magát. Ez utóbbi esetben a termék is olyan lesz -- ahogy a végén a demokrácia is. Nem létező.

Szóval, ha valaki apróban akarja kezdeni, íme egy számlaszám: Polgári Konzervatív Párt 10918001-00000074-87840006

31 komment

2017.05.09. 20:15 HaFr

Politikai ajánlat jobboldali szavazóknak

A Polgári Konzervatív Párt (PKP) célja a Fidesz visszaszorítása a jobboldalon, mert a kormányfő pártja elszabadult hajóágyúként tör-zúz a magyar fedélzeten. Meg kell állítani, le kell cövekelni, hogy újra oda lőjön, ahova a hajónk megőrzése érdekében lőnie kell. Először is ne a saját legénységére. Másodszor is ne a saját árbócainkra. Harmadszor pedig a tényleges ellenségre, feltéve, hogy van ilyen, és miután ezt pontosan azonosítottuk.

A Fidesz visszaszorítása csak egy centrum felé zárt, tisztán jobboldali párttal képzelhető el, mert a jobboldali szavazók nagy része érthetően nem akar centrum- vagy baloldali pártokkal közösködni. Mi tehát manapság az a jobboldali politika, amely a nemzet érdekeit szolgálja?

Ennek kulcsszavai a nemzet mellett a család, az ország erőforrásait a legjobban növelni képes kapitalizmus, és a minden ember erkölcsi felelősségét és kiválósága lehetőségét biztosító legteljesebb polgári szabadság.

A PKP vállalja az ezen értékeken alapuló politikai és gazdasági rendszer kialakításában való részvételt, amelybe visszahelyezve a Fideszt ez a párt is vissza tudna találni egykori polgári önmagához. Olyan jobboldali kormányzásra van szükségünk, amely megállítja a nemzet kivérzését, a mai kormányzati szlogeneken túl tényleges okot ad a külföldre vándorló magyaroknak a visszatérésre, a tőkénket gyarapítja, és valóban Európa egyik legerősebb nemzetévé teszi a magyart. Röviden, radikálisan javítani kell a nemzeti versenyképességet, miközben megőrizzük a saját kultúránkat is.

Ehhez már az új kormányzati ciklus első felében alapvető, átfogó oktatási és egészségügyi reformra, a korrupció radikális visszavágására, az állami funkciók komoly részének önkormányzati és regionális újraosztására, az alkotmányosság megerősítésére és a produktív jobboldaliság alapján álló nemzeti megbékélésre van szükség.

Nem hiszünk a mai baloldali pártok kormányzóképességében. Nem akarjuk visszaengedni a hatalmat azok kezébe, akik egymás között sem tudnak dűlőre jutni alapvető politikai kérdésekben, egymással sem tudnak összefogni a kormányzás érdekében -- hogy lennének hát képesek ugyanezek egy nemzetet vezetni? Ahhoz viszont, hogy a jobboldaliság a nemzeti modernizáció, a politikai stabilitás és a kulturális regeneráció mentén vonuljon be a nemzet történelmébe, alapvető változásokat kell elérni a mai kormányzati etikában és hatékonyságban. Ha a Fidesz -- láthatóan -- nem képes erre, akkor a polgároknak meg kell bízniuk a kormányzással egy, mellesleg a Fidesz reformját is szolgáló polgári pártot.

A PKP nem fogja kurtítani a polgárság megszerzett jogait, ellenkezőleg, gyarapítani fogja őket -- viszont a korrupció visszaszorításával és a kormányzati, majd társadalmi hatékonyság növelésével előállított értéktöbblet minél nagyobb részét az alsó társadalmi rétegek értékteremtésen -- tehát nem segélyen -- alapuló felzárkóztatására fogja fordítani, ami tovább növeli majd az ország általános versenyképességét, erejét és értékét a magyarok és a külföld szemében. Nem tágítható tovább a polgári élet lehetőségével már rendelkező és az iskolázatlanabb, versenyképtelen rétegek közötti szakadék anélkül, hogy a nemzet végleg kárát ne vallja. Fél országgal nem lehet felzárkózni a Nyugathoz, a modernizációs tartalékainkat fel kell tárni és az ország javára fordítani, hogy idővel minél kevesebb embert kelljen eltartania a társadalomnak, jelentősen csökkenhessenek az adók (főként az elviselhetetlenül magas ÁFA és a munka közterhei), és tartósan gazdagodjanak a családok, amelyek aztán el tudják tartani a hazai tulajdonú vállalkozásokat. 

Magyarország helye Közép-Európában van. Arccal a Nyugatnak. Várjuk szimpatizánsaink jelentkezését pártmunkára, támogatónak, szakértőnek többféle vonalon. Írjanak/írjatok a pkonzervativok@gmail.com-ra.

19 komment

2017.05.09. 16:47 HaFr

Szabad-e kávézni Bayer Zsolttal?

Hírlik, Szél Bernadett, Gulyás Márton és a TASZ elfogadták Bayer Zsolt meghívását (sőt, mintha a TASZ képviselője maga kezdeményezte volna azt), hogy együtt porciózzák ki, ki a felelős az eldurvuló köznyelvi erőszakért, vagy valahogy így fogalmaztak Áder János nyomában. Nos, ezzel másról sem tettek tanúbizonyságot, mint a tökéletes politikai inkompetenciájukról.

Szél Bernadett, Gulyás Márton és a TASZ (és Bayer Zsolt) ugyanis leginkább arra lettek gondosan kiválasztva (a meghívott utcai "aktivisták" bővülő köre mellett), hogy együttműködjenek a Fidesz tisztá(bb)ra mosásában, amikor az utóbbi -- nem véletlenül egy időben -- a Jobbikot igyekszik betolni az erőszak- és gyűlöletforrás szerepébe a jobbikos képviselő fenyegetőzése kapcsán, enmagát pedig a béke hozójaként igyekszik eladni a választói és a külföld felé. Amikor a nevezettek szabályosan elalélni látszanak attól a tisztességtől, hogy egy szellemi keretlegény asztaltársává és a Fidesz eszközévé válhatnak a 2018 tavaszáig tartó cukiságkampányban, nem veszik észre azt a kontextust, ami egy Orbán-ellenes francia elnök, Merkel várható győzelme, az EU Néppárti frakciójának keménysége/keménykedése, a Fidesz hazai agressziójával szembeni növekvő jobboldali türelmetlenség, illetve mindez és a 2018-as választások között feszül. Gratula.

A kávét természetesen nem Bayer találta ki, hanem a Fidesz spin doctorai, és egyedüli funkciója, hogy segítsen kihúzni a Fidesznek a választásokig tartó időszakot. Ez vette rá Orbánt a brüsszeli bájolgásra, arra, hogy bájologjon Macronnak, innen Áder beszédének konstruktív hangvétele, és ez lesz (átmenetileg) a CEU szerencséje is, ha jól számítok. De aki azt hiszi, hogy a hétfői presszóasztalnál (nem mellesleg a széles nyilvánosság előtt) egy valóságos belső bizalmas fejet fog hajtani az erény előtt azok társaságában, akiket legszívesebben elveszejtene (és némelyikük őt), illetve hogy nem fogjuk visszakapni kamatosul Orbán kényszerű megalázkodását a nagyobb erők összjátéka előtt -- ideértve, hogy el kell kerülnie a hazai ellenzék és a Nyugat morális stb. egymásra találását --, az pontosan visszaigazolja, hogy a megfelelő nyilvánossággal rendelkező kisebb ellenzéki szereplők miért nem jutnak előrébb.

A jobboldal nem hagyhatja, hogy ilyen játszmákban vergődjön az ország végezetéig.

15 komment

2017.05.06. 14:08 HaFr

Nem az EU-ból való kilépéstől kell tartanunk

Nem ettől kell tartanunk. Attól kell, hogy Orbán kihasználja az EU magállamokra és perifériára való, már megindult kettészakadását, ami egyre inkább járható útnak tűnik a jövendőbeli magállamok vezetői számára is. Ezek nem akarnak a jelenlegi EU-struktúrán belül már tovább bajlódni Magyarországgal, ugyanis a jelenlegi struktúra alkalmatlan az autokratikus kormányzatok megfékezésére; ugyanakkor érdekük fűződik az egységes szabad piac fenntartásához (a tőke- és a munkaerő-áramláshoz), amihez Orbánnak is érdeke fűződik. Az ő fejével a legnagyobb hátrány, ami érhet minket, az a forrásmegvonás lesz 2020 után, de a miniszterelnökünk már erre -- a szegénységre -- is elkezdte felkészíteni a híveit. Kirakni tehát nem fognak minket. Egy, nincs rá mechanizmus, kettő, senkinek nem érdeke Magyarország kilépése az EU-ból és a NATO-ból és formális csatlakozásunk valamiféle orosz szövetséghez. Az Orbán-kormány külső megdöntéséhez kár reményt fűzni.

Orbán stratégiája nem túl bonyolult, és alighanem ugyanez már legalább öt éve.Jó neki a magországok erősebb integrálódása önállóan hagyott periférikus rendszerekkel, ahogy jó neki a nacionalizmusok erősödése és "a nemzetek Európája" is. A CEU-ügy ennek megfelelően a lényeget tekintve érdektelen számára, mert ha marad a CEU, ha nem, semmi súlya ennek az ügynek a lényegi stratégiája szempontjából -- egyedül annak volt valami jelentősége, hogy az egyetem védelme -- ha csak rövid ideig is -- nagy tömegeket mozgatott meg. A stratégia amúgy nyilván a saját hatalmon maradását szolgálja, ami viszont így is, úgy is, a civil szervezetekre, az ellenzéki pártokra és a demokrácia megmaradt intézményeire gyakorolt nyomás további erősödésével fog járni.

Amíg nem lesznek kint százezrek az utcákon szerte az országban folyamatosan, addig -- ebben a választási rendszerben -- marad az orbánizmus. Nem az EU-ból való kilépéstől kell tartanunk, hanem az EU-tagság belpolitikai normáinak teljes erodálódásától.

72 komment · 1 trackback

2017.05.04. 08:50 HaFr

Illúzió a Fidesz 2018-as leváltása

2018-ban nem lehet "leváltani" a Fideszt. Ennek az esélye gyakorlatilag zérus. Abban az értelemben nem lehet, ahogy az ellenzék gondolja: hogy a Fidesz "eltűnjön" a politikai palettáról, de még abban az értelemben sem, hogy ellenzékbe szoruljon. Ehhez az kellene, hogy a mai (a Medián legutóbbi kutatása után is) bőven kétmilliós biztos szavazói tábora kb. 1,3 millió alá csökkenjen, és ezzel párhuzamosan a szavazói nagy része vagy a Jobbikhoz, vagy a az MSZP(-DK)-hoz áramoljék. Akarjuk az előbbit? Hát az utóbbit? De még ezt követően sem volna világos, milyen koalíció jönne létre a parlamentben, amely kormányozni is tudna.

Hozzáteszem, nem is szabad ilyen vágyakat táplálni, mert a Fidesz -- a maga rendíthetetlen, 1998 óta stabilan kétmilliós táborával -- igényt elégít ki, amit nem lehet megerőszakolni. Kész, ez van, a Fideszre szüksége van a kollektívumnak.

Ellenben sokan vetik fel, ej, de jó lenne, ha egy jobbközép párt felnőne, na az tudná csak a Fidesz táborát tartósan erodálni. Ez valószínűleg így is van. De egy jobbközép párt nem tud úgy felnőni, hogy a baloldali-liberális-posztideologikus szavazók voksaira ácsingózik, hanem annak a mai Fidesz-szavazók és néhány százezer bizonytalan fejébe kell "beférkőznie" és azon belül, a saját a kliséiket és meggyőződéseiket átrendezve kell alternatívát nyújtania. Másképp nem megy, nem is szabadna mennie. A balos -- "európai" jobbközépre áhítozó -- közvéleményben ellenben egy balos kép él az ilyen jobbközépről, amelyik alapvetően comme il faut, centrista, szolidáris, legalább enyhén progresszív, sorolhatnám -- csupa baloldali jelző, kicsit kvalifikálva, kicsit "toleráns", megértő kiadásban.

Tovább megyek, ha megjelenik egy ilyen párt, pl. a MoMa, az lesz is olyan hülye, hogy attól kezdve a baloldali vezetőkkel parolázik, és együtt fújják a balos kulturális krédót. Az ilyen párt maga is (piaci-) konstruktivistává válik: azt kezdi hirdetni konzervativizmus és jobbközép címén, amilyennek látni akarja a jobbközepet; és nem véve a fáradságot arra, hogy a létező kompetenciákból építsen magának hátországot, doktrínákkal nyomul az ilyen táborral szemben. "Ezzé kell válnod", tehát "ezt várom el tőled": piaci ésszerűséget, európai viselkedést, nyugatos értékrendet. Hiba. Ez a párt sosem lesz elfogadható a mai magyar jobboldalon, ahol szavazatokat kellene gyűjtenie, pontosabban éppen annak az 50 ezer embernek fog megfelelni, amelyik valójában libertárius-felvilágosult-posztmodern. Egy jelentősen premodern, polgárosulás előtti Magyarországon.

Végül pedig, ha jelentkezik egy olyan párt, mint a PKP, amelyik vállalja annak az ódiumát, hogy kimondja: a Fidesz még itt lesz a belátható időben valamilyen formában, mert vaskos igényt elégít ki, és a Fidesz leváltani nem, csak visszaszorítani lehet, ezért adott esetben -- világos feltételek mellett -- érdemes megfontolni a koalíciót is vele, az ilyen párt a fentebb idézett, sóhajtozó üzemmódban lévő közvéleménytől rögtön megkapja a magáét. Az értelem nagyobb dicséretére persze.

Van a NER, amelynek része a Fidesz-rendszert kiszolgáló jobb- és baloldal. Nem beszélve most ezek lényegi kollaborálásáról, a NER-t a fentebbi érvekből kiindulva nem lehet áldozat nélkül legyőzni, amit ezek nem tudnak -- mert nem alkalmasak -- meghozni. Ilyen áldozatot csak jobbközép párt tud meghozni azzal, hogy az egyébként NER-kollaboránsok utálatától övezve, ám alternatívát állítva a Fidesz-szavazóknak, a megfelelő körülmények előállása esetén bevonul egy Fidesz-kormányba, ami semmivel sem nagyobb -- ellenben a közjót szolgáló -- "kollaborálás", mint minden egyes nap a NER-t legimitálni és a Fidesz-rezsimet a saját impotenciánkkal-korruptságunkkal fenntartani, de közben semmi hatást nem gyakorolni rá. Talán mondanom kell, nem az a lényeg egyelőre, hogy sikeres lesz-e a PKP. Hanem az, hogy ez egy politikai stratégia. Szemben a többivel, amelyik wishful thinking (de legalább a Momentum és a poszt-schifferiánus LMP részéről harc és 2022-re szóló remény is).

(Igazság szerint a vágyak egy esetben fordulhatnak valóságba: ha Nyugatról durván beavatkoznak a magyar választásokba, aminek lehetnek forgatókönyvei. Ez azonban '89 repríze volna: megint nem a saját erőnkből vívnánk ki a szabadságunkat. Adott esetben türelemmel. A magyar "leváltósdi" betegség újabb kitörése helyett megküzdve érte, lépésről lépésre, a társadalom nevelődése közepette. És ehhez hozzátartozik egy 2018-as Fidesz-kormány is, amelynek csak az erején és az irányultságán tudunk módosítani. Ezt akarja a PKP, véleményem szerint, a többiekénél jóval nagyobb realitásérzékkel és felelősséggel.) 

44 komment

2017.05.02. 11:35 HaFr

Hol ronthatja el a Momentum?

Számos biztató jel mellett tegnap azért kiütköztek a Momentum mai "tudásának" korlátai is. Az esemény jó szervezettsége, jó dizájnja, a nem megvetendő méretű tömeg, a kiegyensúlyozott és a mai valóságunkhoz mérten különösen jó színvonalú beszédek mellett a gondolat még nagyon nincs készen. 

Leszámítva a pártrendszerünk okozta nehézségeket, hogy a legnagyobb szavazatszerző potenciállal az ellenzéki oldalon még mindig a régi posztkommer pártok (MSZP és DK) rendelkeznek; hogy a Szél Bernadett és Hadházy vezette LMP-hez képest a Momentum nemcsak hátrányból indul, de nincs megkülönböztető versenyelőnye sem (miközben nyilvánvalóan más a véleményük a kapitalizmusról, de vajon előnyt jelent-e ez a Momentumnak?); leszámítva, hogy a lét és nem-lét határán billegő Együtt, a nem-létbe és feledésbe forduló Fodor-féle szatellit párt, a Párbeszéd és a MoMa nem hajlandók levonni a konzekvenciákat a választói magatartásból és becsukni a boltot; illetve leszámítva, hogy az utóbbi hetek tüntetéshullámai gyakorlatilag érintetlenül hagyták a Fidesz szavazótáborát, és legfeljebb 2-3% bizonytalant hoztak be a liberális-balos ellenzék táborába, döntően a Momentum oldalára, szóval leszámítva azt a pártstruktúrát, amelyik ilyen körülmények között alighanem lehetetlenné teszi momentumosok egyéni választókerületi győzelmét és a majdani frakcióalakítását, a Momentum kiforratlannak látszik a gondolkodásában is.

A fő stratégiai ötletük -- hogy a "nemzet" liberális-centrista feltámasztásával megszólítják a "nemzeti oldal" bizonytalan vagy hátráló szavazóit, miközben a törzsbázisuk azért a technokrata-újbalos-liberális Y és Z generációs, nyugatos, értelmiségi és "yuppie" réteg -- nem fog működni a Fidesztől ellesett, vagy ami az oroszellenességet illeti, valaha oda tartozó jobbos klisékkel. Márpedig ezt láttuk tegnap a nemzeti színek használatától kezdve a trianoni sebek megemlítésén keresztül a családi tematikáig sok mindenben anélkül, hogy -- BB barátom szavával élve -- erős felülkeretezéssel új politikai értelmet adnának a nemzeti stílusú gondolkodásnak annak érdekében, hogy a liberális balosok és a megcélzott jobbos tábor egyszerre lásson bennük ellenállhatatlan vonzerőt.  Látványosan gyengébb a párt ambíciója ezen a téren, mint, mondjuk, a másik oldalon, a technokratikus probémaorientációban. Pedig a választások sosem problémák, hanem narratívák mentén dőlnek el ("történetet" kell mesélni és identitást kell alkotni) -- az előbbi csak posztkommer fixáció, amely húsz éve folyamatosan vereséget szenved ebben az országban is a (populista) narratívák ellenében.

Nem populista narratívát viszont máig nem ismerünk, mert ugyan vannak nem-populista pártok (a fentebb említett, már post mortem állapotban lévő alakulatok), de ezeknek nincsenek narratíváik. A fideszes nemzeti sallangok reaktív becsempészése a technokratikus nyugatosságba sem az. Ez inkább "a két szék között a pad alá" élményével fenyeget, mint a pad eluralásával. El lehet vele jutni valameddig, de nem okoz áttörést, "forradalmat" az önképünkben, amely kellően vonzó lehet a mások technokratikusságával és a mások nemzeti retorikájával szemben.

A Momentumnak nincs még története az országról és nagyon előreszaladt a saját identitásával kapcsolatos várakozásaiban. Ezekben még nincs munka, nincs kellő gondolat. Szent István és Széchenyi jó kiindulópontoknak ígérkeznek -- amely nevek el is hangzottak a beszédekben --, de a name dropping nem elég, különben ezek ugyanúgy hullanak majd ki a rostán (ez esetben a technokratikus magabiztosság rostáján), mint a Fidesz esetében (a cinizmusén). Nemzeti modernizációs párttá válni -- ami szerintem a Momentum ambíciója -- nem fog menni azokkal a könnyed kézmozdulatokkal, ahogy beemelünk "nemzeti" témákat a beszédeinkbe, majd azonmód mellékes, eszközpozícióba nyomjuk le őket.

A Momentum "nyugatossága" és "nemzeti volta" egyaránt kiérleletlen állapotban van még. Ha a Nyugat alatt azt értik, hogy csak mert néhányuk néhány évig egyetemre járt ott, adott esetben valakik a környezetükben dolgoztak is már ott, ettől már pontosan tudják, mi a Nyugat helye a magyar történelemben és, ami most még fontosabb, a jövő nyerő politikai képletében, az nem több, mint, khm, "fiatalság". Ha már a fiatalságnak annyi előnyét hallhattuk tegnap, hát legalább annyi hátránya is van. A magabiztosság mellett az arrogancia. A szenvedély mellett a tapasztalat hiánya. A csillogó értelem mellett a józan ész kezdetlegessége. Az ambíció mellett a belátás hiánya. Bátorság helyett vakmerőség.

Generációs kérdéssé -- ráadásul egy versenyképes generáció kérdésévé -- szűkíteni az ambícióikat csak nem akarják. Ez roppant kis merítés lenne a magyar közéletben, lassú növekedési lehetőséggel. A bécsi cukrászdanyitás retorikája ráadásul visszatérés lenne ahhoz a korábbi SZDSZ-es horizonthoz, amely éppen a beágyazatlansága miatt nem válhatott modernizációs platformmá. Ennél jóval többre van szükség.

Nem kell mindennel -- súlyos, bonyolult országképekkel és politikai stratégiával -- megterhelni a választókat. De attól még ezeknek a beszélők fejében ott kell lenniük, különben ha nem is a harmadik, de negyedik beszédtől kiütköznek a gondolattalanság hátrányai. Nem jön létre versenyképes narratíva, kiütközik a hozott anyagok összebarkácsolásának minden veszélye, eldöntetlen marad a "vemhes vagy nem vemhes" kérdése, mert nem jött létre egy új szintézis, egy új minőség abban a gondolatban, amely egyedül adna értelmet a cselekvésnek. Maradnak a "cselekvés körei" (de egyelőre inkább csak a trollkodás, az utcai jelenlét és a meglehetősen szellős országjárás) cselekvési program helyett, maradnak a szenvedélyek a komplex intelligencia helyett, és lesznek (újra csak) politikusok az államférfiak helyett. Pedig ez utóbbiak is lehettek volna, mert látni a jó szellemet, a jó "anyagot", ami megformálásra vár.

Idáig ez elég volt. Ezután egyre kevésbé lesz. Egy év múlva meg egyáltalán nem lesz elég semmire.

112 komment

2017.05.01. 09:37 HaFr

Infantilizmus és cinizmus: a közéleti rombolás értelmiségi útja

"Igazatok van, sz...unk az ellenzéki együttműködésre! Mi napozunk." "Aki eddig nem jelentette be a miniszterelnök-jelöltségét, ne izguljon: van még idő!" "O.V. mindenhez ért és mindent tud. Pontosabban: mindent is."

Nagyjából az első három poszt, amint ma reggel kinyitom a Facebookot. Tombol az értelmiségi idiotizmus Magyarországon. Annyi a megmondó ember, mint égen a csillag, de mindenesetre jóval több a pártaktivistánál. Az értelmiségi idiotizmusra jellemző a jelenségek egyszerre felületes és radikális (emotív) megítélése, a Facebookra redukált folyamatos íráskényszer, amely szinte kizárólag kritikai vagy destruktív szemszögből nyilatkozik meg, de a legfontosabb tévhit mégis a még annyira lapos gondolatok és a céltudatos cselekvés teljes elválása. 

A közéleti értelmiség ellenzéki része egyszerűen képtelen felfogni, hogy "Orbán leváltásához" a pártokon keresztül vezet az út, és a pártmunka -- noha keserves, idő-, pénz- és egóemésztő munka -- nagyságrendekkel hasznosabb egy demokráciában (vagy az annak helyreállítására tett kísérletben), mint bármilyen "szellemi alkotás" a Facebookon és mint bármilyen tömegélmény az Andrássyn. Amikor Karácsony Gergelyt az 1% alá küzdött Párbeszéd kormányfő-jelöltté választja, ebben a gesztusban a felületes szemlélő ugyan azonnal észreveheti a komikumot, de aki egy centivel is tovább lát az orránál, az pontosan tudja, hogy a pártja döntése megfelel egy olyan intézményes rend logikájának, amelytől egyedül várhatjuk a közélet normalizálódását.

Karácsony lehet eredménytelen pártvezér (és itt az önkritikám is megszólal), de még így is nagyságrendekkel több haszna van a karakterének (zsánerének), mint egy egész napi Facebook termésnek a közéleti buborékokban. Ez utóbbiak, ahol nem az a fő kérdés, hogy melyik pártnak hogyan segítsünk, hanem hogy ki tudja a következő infantilis, cinikus, destruktív, vagy éppen a következő nem egészen két percre érvényes "lényeglátó" ütést bevinni, az aktuális sztármegnyilvánulásokért (legutóbb Kontler nem kellő önkritikával kiadott -- a.m. rossz -- leveléért) autoritással lelkesedni stb., tovább rombolja a magyar közélet minőségét azon túl is, ahova a pártok túl- vagy inkompetenciája el tudja juttatni azt. A magyar értelmiség beszédmódja az emotív erkölcsiségé (vö. A. McIntyre) és az állényeglátásé (pace Bibó). Bal-, de jobboldalon is a radikalizmus köpönyegéből bújt elő, a liberális intézménytisztelethez és gyakorlati etikához semmit nem konyít, a politikához (közéleti változás programmatikus generálásához) természetesen semmit nem ért, dolgozni ebben a bonyolult közegben nem tud, nem is akar.

A közéleti értelmiségnek valójában fogalma nincs a liberális demokrácia egyszeregyéről, hogy ti. annak fókuszában az intézményrendszer és kultúrája, nem a véleményvezérek önképének és ideologémáinak visszaigazolása áll. Fontoskodó, túldimenzionált identitásküzdelme, amelyet demokratikus relevanciával próbál felruházni, már azelőtt vezető ok volt a hazai politikai rendszer elsilányulásában, hogy Orbán először kimondta, hogy "Gyurcsány". A magyar közéleti értelmiség képtelen -- sose tudott -- konstruktív munkát végezni a liberális demokrácia érdekében, amely az egyik oldalon annak teoretikus feldolgozása, majd ennek nyomán a normáinak megalkuvásmentes és fókuszált hirdetése, a másik oldalon a pártmunka volna. A közéleti értelmiség ebből semmit sem csinál: teoretikusan nívótlan, pártmunkához lusta és gőgös. A populizmus nélkülük sehol sem tartana. Nem tudják megemészteni, hogy a közegünk egyetlen politikust termelt ki, Orbánt, aki mindig utcahosszal előttük halad -- de legalább most el lehet mondani róla önelégültséggel, hogy a semmibe. Ez utóbbi ugyan igaz lehet, de mai baloldali értelmiségtől ne várjuk azt, hogy valaha is képes lesz a "valamihez" nemhogy elvezetni, de akárcsak rámutatni is.

7 komment

2017.04.30. 08:02 HaFr

Mi az, ami tartható Orbán mai világnézetéből?

Előrebocsátom, nem tudjuk, világnézet-e ez valóban, vagy csak hatalmi megfontolás, hiszen Orbán, mióta ismerjük, volt már radikális liberális, nemzeti liberális, polgári, keresztény-nemzeti, populista is a mai autokratikus nacionalista énje előtt. A kérdés tehát politikai: azaz a választókra és Magyarországra vonatkozik, és itt csak néhány kritikusabb policy tükrében vizsgálom.

Ebből a szempontból, a gazdaságot nézve, az alacsony hiánycél és az alacsony infláció, a közfoglalkoztatás rendszere és az egykulcsos szja továbbvihetők. Az egykulcsos adó számomra elsősorban erkölcsi kérdés (az állam minél kevésbé szóljon bele a polgárai életébe, de ha már az adózáson keresztül ezt teszi, akkor nincs erkölcsi alapja megkülönböztetni a polgárokat), mindamellett, hogy szociális értelemben csak marginálisan "igazságtalan", hiszen az adóbevételeknek mindössze kb. 10%-át teszi ki, a tehetősebbek pedig fizetnek extra közterheket a fogyasztási adókon és közvetve a foglalkoztatóik által utánuk fizetett járulékokon keresztül. A szociális és adózási kérdéseket el kell választani egymástól, és míg az előbbi kezelését egyébként is decentralizálni kell, nem szabad az adózás bevételi oldalán érvényesíteni.

A közfoglalkoztatás (közmunka) nagy része valóban improduktív, de jobb, mintha nem lenne, és az oktatási, ezen belül a felnőttképzési rendszer megerősítésével a szükségesre szorítható. A magyar gazdaság hanyatló versenyképességén nem segít, de a tágabban vett társadalmi igazságosságnak, a stabilitásnak és a közrendnek alkotóeleme. Az alacsony államháztartási hiány és infláció, ha valóban fenntarthatók, akkor a pénz értékének megőrzésén keresztül abszolút támogatható konzervatív célok. Továbbra is prioritásként kezelendő a családtámogatási rendszer: a gyereknevelés és -iskoláztatás az egyik legfontosabb értékteremtő tevékenység, ami egy nemzet szempontjából elképzelhető.

Ugyancsak továbbvihető a migráció kezelése, leszámítva a mai gyakorlat procedurális, emberjogi és humanitárius vetületeit, amelyek rémisztőek. A lényegi kérdésben azonban, hogy Magyarországnak se szüksége, se java nem fűződik a nem nyugati-keresztény-felvilágosodás alapú kultúrákból érkező emberek befogadásához, kezdettől egyetértek Orbánnal, ahogy -- más megoldás híján -- a kerítés dolgában is. Magyarország töredékes modernizációs múltjának és erős etnikai kohéziójának ismeretében a nagy tömegben érkező migránsok újabb kezelhetetlen feszültségforrást vinnének az amúgy is gyötrődő önképünkbe, ami egy darabig -- amíg rá nem találunk az organikus modernizáció útjára -- még biztosan kerülendő.

Az EU ügyében magam is nemzetállami alapon gondolkodom részint az előbbi megfontolások alapján (a modern magyar nemzet még nincs kész: befejezetlenül hagyni az organikus modernizációt akármilyen üdvös -- de főleg gazdasági érdekű -- föderatív értékrend alapján káros lenne és újabb meg nem oldott kérdéssel szaporítaná a zsákutcáink számát). Ezzel együtt Magyarország nyugati irányultsága megkérdőjelezhetetlen a szememben, és a Kelettel kokettáló (ami ez esetben már több a kokettálásnál) magyar kormánypolitikát nem kevesebbnek, mint hazaárulásnak tartom.

87 komment

2017.04.28. 13:55 HaFr

Gyurcsány, a magyar ellenzék fő veszteségforrása

Tegyük már egy pillanatra mérlegre Gyurcsányt a magyar ellenzék szempontjából! Hol is van a hozzáadott értéke? Hát, nem nagyon találni. Gy. csakis veszteséget képez, amennyiben megosztotta a baloldal vezető erejét, az MSZP-t (tegyük most félre, hogy az MSZP maga mekkora "érték"). Hozzáadott értéke nincs a baloldalon - amit ő tud, azt nélküle is tudnák. Plusz választót nem hozott, ellenkezőleg, elriasztja őket. Részint a személyiségével, részint az aktuális megszólalásaival, részint a pártjának "szövetségi stratégiájával" folyamatosan rombolja a hatékony ellenzékiség esélyeit a baloldalon azon túl is, hogy az MSZP-t ketté hasítva annak ellenzéki jelentőségét és önbizalmát eleve jelentősen csökkentette, ami az amúgy is korrupt kommunista utódpártot lehetetlen feladat elé állította a -- sorban tizenhetedik -- megújulásában.

Gy. legutóbbi epic failje az Orbánnak adott 72 órás határidővel, hogy majd akkor kapunk tőle egy olyan dokumentumot Orbán orosz ügynök voltáról, ami már végképp, de végképp ellehetetleníti Orbán helyzetét, semmi másra nem volt jó, mint az oroszellenes ellenzéki narratíva hiteltelenítésére. Gyakran megfogalmazódott már több elemzőben, hogy Gy.-t ezért tartja (tartja ki?) a Fidesz -- mert van olyan ostoba és narcisztikus, hogy képtelen nem megszólalni és képtelen nem folyamatosan a saját egoista perspektívájából nézni az országot. Viszont amire ráröpül, abból biztos ellenzéki kudarc lesz. Most is megtette, most is várhatjuk, hogyan használja ki ezt a Fidesz.

Egyrészt persze a baloldali hatékonyság esélyei nélküle is eleve korlátosak, tekintve a liberális és baloldali szellem vergődését ebben az országban és tekintve a többi baloldali párt kompetenciáit. Másrészt miért érdekel ez az egész engem, konzervatívat? Nyilván azért, mert a baloldal erősödése jót tenne a jobboldal átalakulási lehetőségeinek is. A Fidesz kénytelen volna összezárni, ami még több sorosozást, még több Kósa-interjút és még több korrupciót hozna, ami jót tesz a polgárság eszmélődésének: világosabban látná mindenki, hogy a jó kormányzásnak esélye sincs a Fidesz jelenlegi erkölcsi és szakmai hozzáállásával, a baloldalt nem ezekkel akarja legyőzni, hanem olyan problémák kergetésével, amelyeknek lenne civilizált és hatékony megoldásuk is -- de a Fidesz leginkább csak propagandát és gyűlölködést akar belőlük faragni.

Írhatnék ide valami szép befejező gorombaságot, de minek. Én csak sóhajtozhatok, Gy. a baloldal sara, ami mindenkire ráfröcsög, de a népség csak járja tovább a táncot.

17 komment

2017.04.26. 07:47 HaFr

A PKP választási stratégiája

A Polgári Konzervatív Párt jobboldali, a nemzeti modernizáció alapján álló, konzervatív polgári párt. Célja az ország versenyképességének javítása, felzárkózásunk a nyugati magországok társadalmi szerkezetéhez a középosztály jelentős szélesítése, a politikai kultúra modernizálása és a nemzetek Európájának hatékonyabb működtetése révén, megőrizve az identitásunk és a hagyományaink javát. A PKP a szabadság, a társadalmi méretű kapitalizáció, az erős közösségek és a gazdag Magyarország pártja. Ide eljutni azonban nem fogunk holnapra.

A PKP hiába tekinti a felsorolt és fel nem sorolt értékeket és célokat a magáénak, ha a magyar társadalom politikai súlypontja jelenleg az etnikai nacionalizmusban és az államelvűségben van. Ezt nem lehet megerőszakolni (szemben azzal, ahogy a progresszivista, baloldali pártok gondolják). A PKP-nak a magyarság mai kulcskompetenciáival kell számolnia, amikor meghirdeti a politikai programját (mint itt feljebb), tehát a választási programjában kénytelen egyelőre csak egy szűkebb rétegre gondolni: azokra a polgári vagy polgárosulni vágyó, Orbán kormányzásában csalódott nyugatos jobboldali rétegekre, amelyek a PKP híján továbbra is a FIdeszre szavaznának, mert attól tartanak, hogy Orbán és köre leváltása és elszámoltatása érdekében az olyan pártok, mint a MoMa és a Gémesi-féle Új Kezdet összefognának akár a baloldali pártokkal is. 

A PKP több okból nem tenne ilyet. Legfőképp, mert nem baloldali párt, és az értékmeghatározottságunkat mindennél komolyabban vesszük. Vajon mi értelme lenne a PKP-nak összefognia ilyen pártokkal, miféle kormányzás kerülne ki abból? Ki is zárjuk az ilyet.

Kettő, a ma baloldal többszörösen lejáratódott, meghasonlott, kaotikus miliő, ezzel társbérletbe kerülni bármilyen praktikus cél érdekében csak kompromittálna minket. Ezért se tennénk sose ilyet.

Ezért jeleztük -- ami sok félreértésre adott okot az elmúlt hetekben --, hogy csak a Fidesszel fognák össze, ha az mandátumarányos (tehát a választások nyomán megszerzett parlamenti képviselők számának arányában, azaz a parlamentben) kisebbségbe kerülne. Ez esetben -- ha a PKP is bejut -- megfontolnánk, hogy a saját modernizációs nemzeti értékeink és programunk alapján együttműködésre lépjünk a Fidesszel, amelyet egy ilyen vereség és kisebbségbe kerülése esetén valószínűleg már nem is Orbán fog vezetni. Ha Fidesz nem hajlandó a programunk nagy részét a közös kormányzás alapjává tenni, akkor nem fogunk koalícióra lépni. Bármilyen Fidesszel nem vagyunk hajlandók együttműködni, és ösztönözni fogjuk a Fideszt legalább az 1999-2000-es, az első Orbán-kormányzás csúcspontja körüli önmagának megtalálására - erkölcsi és kormányzati téren is.

Az a Fidesz sok szempontból nem ez a Fidesz lesz. Persze sok szempontból ugyanez. Ezért lenne ez a koalíció kényszerű, mégis szükséges az ország szempontjából. Inkább ez, mint a Fidesz-Jobbik, az MSZP-Jobbik, vagy a szétaprózódott baloldali pártok koalíciója, amely körülbelül egy hónapon belül megbukna a saját belső harcai miatt. Hogy lennének képesek együtt kormányozni azok, akik 7 éve nem voltak képesek országos szinten semmilyen kérdésben hatékonyan összefogni - leszámítva talán Majtényi László köztársasági elnöki jelölését, ami azonban semmiféle stratégiai gondolkodást és politikai érettséget nem követelt?

A PKP nem a Fidesz ellen van, hanem a Fidesz múltbeli vagy jelenlegi szavazóiért. (Hagyományos magyar betegség a szavazók ignorálása a pártelitek verekedése közepette.) Ha meg tudjuk győzni a Fidesz eddigi szavazóinak egy részét, hogy nem kockáztatják velünk a baloldali stb. kormányzást, viszont készek vagyunk a (sokkal termékenyebb) jobboldali kormányzásban való részvételre, akkor azzal -- úgy véljük -- versenyképes ajánlatot tettünk nekik. Ezen fogunk dolgozni az elkövetkező évben.

35 komment

süti beállítások módosítása