1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.04.22. 20:29 HaFr

Újra kell gondolnunk a polgári jobboldalt

Orbán Viktor rossz lóra tett, amikor a polgárság megerősítése helyett a szélsőségek és politikai csatornakultúra irányába nyitotta ki a Fideszt. Olyan örvénybe került ezzel a párt, amelyből már nem jöhet ki jól. Nincs olyan fogódzó, amely a butasággal, az erkölcstelenséggel és a hatalomimádattal szövetkező csőcselék egyre szilárduló masszájából civilizált irányba, a nemzet érdekének megfelelően tudná visszatéríteni a pártot. 

A civil- és CEU-ellenes prosztó világkép egyetlen dologról szól: Orbán hatalmának biztosításáról. Csak még a 2018-at lépjük meg, imádkozik Orbán, és nincs tekintettel senkire és semmire, a legkevésbé a magyarokra. A leginkább azokat nézi le, akiknek a szavazatát célba vette - ezek túlnyomó része Orbán számára két, megfelelő helyre húzott x-re alkalmas néptömeg.

Régóta tudjuk, hogy Orbánnak nincs kimeneti stratégiája, nincsen B-terve arra az esetre, ha az ország versenyképtelensége fokozódik; nincs B-terve arra az esetre, ha az eltávolodásunk az EU-tól azzal kezd el fenyegetni, hogy az országot kirakják abból a közösségből, ahonnan a civilizációs mintáit meríti a honfoglalás óta, és a karjaiba löki annak a kultúrának, amely 300 éve folyamatosan fenyeget minket. Magyarországot a Nyugat finanszírozza. Pont. Kinőni ebből a sorból csak megfeszített, szívós munka árán lehet, amelyben a nemzet folyamatosan növeli versenyképességét, gazdagságát és szellemi javait, megőrizve a legjobb hagyományait, komolyan véve a legjobbjaink sok száz éves tapasztalatait népünk erényeiről, hibáiról.

B-terv híján Orbán nem tehet mást, mint hogy egyre mélyebbre hatol abban a zsákutcában, amelyben fokozatosan elmaradnak mögöttünk a szövetségeseink és ránk találnak a törökök, az oroszok, Irán, és még ki tudja, a jövőben hányféle keleti és déli diktatúra képviselői. Széchenyi, Deák, Bethlen, Antall forognak a sírjukban.

Mindössze egyetlen szál elvarrása maradt a polgári jobboldalnak, hogy felszabaduljon. Annak megértése, hogy NEM lehetséges egy 15. századi területű független Magyarországon 20. század eleji (etnikai) nacionalizmus alapján a 21. században versenyképessé válni. Tehát NEM. Ilyen öszvér nincs. Aki ezzel kecsegtet, az vagy bolond, vagy hazaáruló. Lehet választani. Ezért választani kell az értelmes nemzeti modernizáció és a latorállamok lepusztulása között is. Erre a választásra van kb. egy év. De jobb minél hamarabb megtenni.

Ennek híján mi vár ránk? Magyarnak lenni Európában egyre zavarba ejtőbb, hála a kormányzatnak. A szélsőjobb szemében a "magyar" név ismét olyan epikai jelzője lett a kiválóságnak, amely nem kíván magyarázatot, többek között azt sem, ki kaphatja meg, és kitől tagadják meg. A "magyar" név nem egyre szebb lesz, hanem beszennyeződik. Orbán megnyitotta az utat a csőcselék irracionális, erőszakos politikai kultúrája előtt, amely mára egyre dominánsabbá válik a Fideszen belül. Ezekkel került társbérletbe a jobboldali polgárság -- és vajon mikor kezdi el kényelmetlenül érezni magát benne? Ahelyett, hogy végre segítene ez a réteg a maga szellemi fölényével rendbe rakni, amit a világról és saját magyarságunkról tudni kell, hagyja, hogy neki diktáljon a legrosszabb történelmi minőség, amelyből a korabeli nyilasaink és bolsevikjaink kikerültek. Mert voltak ilyenek, magyarok, nem vagyunk mentesek tőlük.

A magyarság erős etnikai világa bezárkózásra és sérelmi reakciókra ösztönöz a külvilággal, Európával, más kultúrákkal szemben. Ez tagadhatatlan, de kezdeni kell vele valamit. A mi felelősségünk, polgároké, rendet tenni a bonyolult, egymásra rakódó problémáink között, megőrizve az identitásunkat, de beilleszkedve Európa nemzetei közé. A nemzeti gondolatot modernizálni kell, hogy a java megmaradjon, de képessé váljon egy versenyképes társadalom irányítására. A szabadság, az anyagi jólét és az egymás iránti tisztelet kora még előttünk van. Ne mondjunk le róla! (A május 13-a délutánra meghirdetett találkozó későbbi időpontra halasztva.)

48 komment

2017.04.20. 20:53 HaFr

Fidesz: fordulat 2002 és 2004 között, és a jobboldal elárulása

 

A Fidesz 2002-ben négy évnyi polgári kormányzás után ellenzékbe került. 2001-től már lehetett tudni, hogy az MSZP várható szociális demagógiájával szemben a Fidesz csak egy másik fajta demagógiával, a parttalan nacionalizmussal maradhat biztosan hatalmon, de sokan reménykedtünk abban, hogy kellő egyensúlyt fog találni a párt a polgári program és a nemzeti elkötelezettsége között - elvégre ez utóbbi lett volna Magyarország hosszú távú érdeke. Orbán azonban úgy fogta fel a vereséget mint a polgári alternatíva vereségét, amely nem elég erős ahhoz, hogy kellő szavazóbázist biztosítson neki. 2004-re teljesen le is mondott a kormányzása programjáról: jött az olcsó zakós, zsíros hajú Orbán és a teljes fordulat a proletár szavazóbázis felé. Akiket fel kellett volna emelnie, azoknak a legrosszabb ösztöneire kezdett hatni, majd 2010-től a végletekig élezte azokat.

A 2010 utáni Orbán országgal-világgal tudatta, hogy lemondott a polgári Magyarország víziójáról, amivel elárulta a jobboldalt. Egy plebejus-nacionalista program mentén összeillesztette (kisebb részt) a baloldalnak, (nagyobb részt) a jobboldalnak a nyugati civilizáció értékrendjére kevésbé érzékeny rétegeit, az antikommunista propagandával megtévesztette a nemzeti oldal magasabb státusú szavazóit, akik jó időre elfeledkeztek arról, hogy a leghathatósabb antikommunizmus az érdemelvű piacgazdaság, a közösségek miriádjára épülő versenyképes nemzet és a gonddal ápolt nemzeti kultúra ötvözetéből jön létre. Nem a pártvezérek hatalmi monopóliumából, a korrupcióból és az ellenvélemények elfojtásából.

A jobboldal plebejussá és demagóggá formálódott Orbán hatalmi aspirációi alatt. Az egyre ritkábban bevetett polgári propaganda csak az ötödik kerék a kocsin. A jobboldal polgári része csak most kezd ráébredni arra, hogy amivel hitegették, az közben a nemzet áfiumává vált: antikommunizmus helyett volt pártfunkcionáriusokkal és a kommunista titkosszolgálathoz kötődő alakokkal megtűzdelt, rossz minőségű nacionalista államkapitalizmust és oroszbarátságot kapott (miközben eleink és példaképeink 1849-ben, 1919-ben és 1945 és1989 között visszatérően az oroszok ellen harcoltak a polgári Magyarországért.) Legkésőbb 2015 óta világos, hogy Orbán a legrosszabb időket idézve újra az oroszok szövetségét keresi, újra a magyar polgárok és polgárosodás ellen. Márpedig amikor a magyar kormányzat és oroszok érdekei egybeesnek, ott jaj a nemzetnek, jaj a polgárságnak. Orbán szembemegy a magyar nemzet újabb kori történetének legfontosabb tapasztalataival -- és a polgárok pontosan érzik, hogy ebből nem következhet semmi jó. Nem erről volt szó.

Annak ellenére, hogy amit Orbán tett, az mára nyilvánvalóan a jobboldal és a nemzet elárulásává fajult, mi a Fidesszel képzeljük el a jobboldal megújulását. Nekünk nem ügyünk a baloldal és nem kérünk a baloldali ellenzéki káoszból. Csak a Fidesszel lépnénk koalícióra, de nem bármilyen Fidesszel. Ma, amikor a nemzetből a nacionalizmus legolcsóbb, legterméketlenebb, legmanipulatívabb verziója maradt, változtatni kell a Fideszen. Akár segíthetünk is neki ebben. A nemzeti érdek szolgálata a múlté, fel kell támasztani. A polgári rétegek kisebbségben vannak a Fidesz szavazótáborán belül, és a párt nem az ő általuk kívánt irányba vezeti az országot. Itt az idő -- itt van újra megannyi korábbi, eltékozolt alkalom után --, hogy ezek kihátráljanak a mérgező közegből és végre önmagukra és a bennük rejlő legjobbra szavazzanak, és ezzel akár segítsék a Fideszt is visszatalálni az elhagyott vágányra. (A május 13-ára hirdetett találkozó későbbi időpontra halasztva.)

27 komment

2017.04.16. 11:37 HaFr

Sorosról - polgári megfontolások Orbán Viktor mai interjúja kapcsán

"Sokaknak viszket a tenyere" - mondta Orbán Viktor vasárnap reggeli interjújában a Kossuth Rádió riporterének felvetésére, aki azt olvasta az interneten, hogy a provokátorok a húsvéti körmenet megzavarására készülnek, és akinek azért ilyenkor a gyomra görcsbe rándul, és csak azt kérdezi: Meddig még? (index.hu)

Nos, az utóbbi -- a kormányrádió szervilis felvezetése ellenére -- egy valóbban releváns kérdés. Először is, szerintem Európa jövője szempontjából valóban van jelentősége a migráció kezelésének, és Orbán valóban kisebbségben van az EU-n belül a saját véleményével. Ezen kívül az is igaz lehet -- Soros György releváns írásainak, kijelentéseinek és a CEU ethoszának ismeretében --, hogy az ez etnikai alapú (tehát nem az alkotmányos, állampolgári stb.) nacionalizmus és a globalizmus összeütközésében Soros az utóbbi oldalán áll, pontosabban az utóbbi oldaláról szemléli a nemzetek feladatait, többek között -- a migráció kapcsán -- a határok lebontásában. Soros pénzügyi befektetői tevékenységét, különösen a valuták manipulációit, magam nagyon kritikusan szemlélem, és -- szemben vele -- nem tartom elválaszthatónak tőle vagy helyrehozhatónak a filantrópiai tevékenységével.

Ehhez tudni kell, hogy Soros jóval kritikusabb a piac önkorrekciós mechanizmusaival szemben megfelelő intézményes környezetben is, mint én, így mindent összevetve ugyanazt a radikális intervencionista vénát látom végigfutni a pénzügyi, mint a politikai és a politikafilozófiai tevékenységében. Soros nem liberális, hanem radikális. Sőt, gyakorlatilag azt hánytorgatja fel teoretikusként a piacnak, elítélve az ún. piaci fundamentalizmust és a fejlődő országokra gyakorolt negatív hatását, amit piaci szereplőként maga is kihasznál, és ebben éppen analóg gyakorlatot mutat Orbán politikájával, amelyik ugyancsak azzal vádolja -- a nemzet megtámadásával és gyengítésével, valamint oligarchikus korrupcióval -- az ellenfeleit, amit maga is tesz! A problémám éppen ebből adódik Sorossal kapcsolatban, hogy ti. hazardőr és amorális az erkölcsök közösségi értelmében, miközben a beavatkozásai nem piaciak, noha nyilván a piacon zajlanak -- hanem éppenséggel piac-kritikusak, azaz a generikus piaci korrekciók megelőzését szolgálják a korrigálandó tendenciák átmeneti inflálásával, majd egyetlen grandiózus home runnal, shortolással, amely - ha a pénzpiacon történik - olyan veszteségeket okozhat egy pénzügyi rendszerben, lásd Thaiföld, Oroszország, ami megrendítheti egy ország politikai rendszerét is, és utat nyithat diktatúrák felemelkedése előtt. A téma azonban nyilván hosszabb kifejtést igényelhetne, amire itt nincs alkalom.

A "Meddig még?" ezért nem a jó és a rossz küzdelmének megválaszolása, hanem jó esetben a körültekintő mérlegelésé. Amit Orbántól nem várhatunk. Orbán pozíciója ugyanis nem a népmesei legkisebb fiúé, ami a szóban forgó interjújából is világos. Orbán mérhetetlenül korrupt, versenyképtelen kormányzása nem lehet pozitív ellenpólusa a globalizációs radikalizmusnak. Ha -- szigorúan az érvelés kedvéért -- feltesszük, hogy a Soros-hálózat működését és a migráció tétjét megközelítően helyesen látja is, az interjúja világos hazugságai ("Ma erős a gazdaság, az ország a saját lábán áll és ellen tud állni minden nemzetközi pénzügyi zsarolásnak" - nos, mindennek éppen az ellenkezője az igaz), a történet igen vastag orosz szálának elhallgatása stb. nagyban csökkentik a jó szándéka hitelességét.

Magyarország két pogány - Orbán és Soros - között? Bevethetném ezt politikai jelszóként, ha kellően populista lennék. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb. Előbb-utóbb vagy megszokjuk, hogy a fekete-fehér álláspontoknak soha sincsen igazuk, és képessé válunk komplexebb gondolkodásra a politikában (jelen esetben úgy, hogy az Orbán-metafora és a Soros-metafora jelentésében is van igazság, még ha a metaforák nem is utalnak semmire), vagy megmaradunk vesztes nemzetnek. Még egyszerűbben: Orbán szájából hamis az igaz is, hát még a félig igaz. Az ország vereségre van ítélve, ha nem találjuk ki a nemzeti (jellegű és érdekű) modernizáció algoritmusát, amit Orbán nem akar. Mennie kell, ahogy vele a problémák Sorosra egyszerűsítésének is.

32 komment

2017.04.15. 10:51 HaFr

Konzervatív reflexiók Orbán Viktor húsvéti interjújára

Orbán Viktor Magyar Időkben közölt interjúja élvezetes olvasmány. Tanúság arra, hogy Orbán pontosan tudja, mit várnának tőle a szavazói értékrendben és kormányzati teljesítményben, miközben a napi teljesítménye ennek gyökeresen az ellenkezője. Az interjúja emiatt is különösen cinikus.

A kézenfekvő párhuzam Krisztus és "magyarok közösségének" feltámadása között természetesen blaszfémia, de az egész kormányzása blaszfemikus. Isten szabadságot adott az embernek az erkölcsi életében - ha van a hétköznapokra lefordítható üzenete a Feltámadásnak, az a szeretet és a szabadság egymásba játszása. Szabadság nélkül nincs felelősség és erkölcsi képesség (a kormányzatilag definiált nemzeti értékrendhez és kollektív normákhoz igazodó embernek beszűkülnek a döntési lehetőségei, ezzel az erkölcsi élete), míg -- hasonlóképp -- ha a felebaráti szeretetet felülírják az etnicista szempontok, akkor nem beszélhetünk istenkáromlás nélkül keresztény politikáról. Így általában nem is beszélhetünk ilyesmiről, mert a politika logikája nemzeti és hatalomelvű, óhatatlanul törzsi/idegenellenes (ennek csak a mértéke változhat) és kényszerelvű. De akkor a minimum, hogy nem vesszük a szánkra hiába Krisztus nevét, hacsak nem önkritikusan. Éppen az ellenkező módon annak, ahogy Orbán teszi.  

Orbán beszámolója a kormányzása alatt elért eredményekről nagyjából és egészében hazug. Nem méltatom a kritikára, mert annyian megteszik -- többnyire pontosan. Szeretnék azonban egy dolgot kiemelni, ami a narratívát illeti. Az interjú belehelyezése a keresztény és egyúttal a szabadságharcos narratívába, amely kétségtelenül az elképzelhető legsikeresebb, a legtöbb pozitív asszociációt kiváltó politikai pozíció ebben az országban, olyan torzulást okoz folyamatosan a magyar jobboldali kultúrában, amelynek a kára egyelőre felbecsülhetetlen. Röviden érintettem már: Orbán kormányzása nem keresztény. Most azt is hozzáteszem: semmi köze a magyar szabadságharcos hagyományhoz, mert olyan ellenfeleket helyez elénk (Brüsszel, Soros, a migránsok), amelyek differenciálatlan összekapcsolása és egységes negatívumként való megjelölése, egy, önmagában hazug, kettő, megkérdőjelezhetetlen pozitívumként tünteti fel az ellenpólust, Orbánt és társaságát, eloldva az egész narratívát a tényektől, így a kormányzás legitim, tényszerű bírálatának lehetőségétől. A narratívák eloldása a valós problémáktól, felismerésüktől és megoldásuktól a magyar történelem legfontosabb politikai hagyománya, és a sérelmi nacionalizmus az ennek megfelelő legfontosabb politikai ideológiája.

A globalizációt csak az erős nemzetek tudják a saját javukra fordítani. A magyar nemzet nem erős, ellenkezőleg. És 2010 óta rohamosan gyengül. Külsőleg szétszabdalt Trianon óta, az államhatárokon belüli politikai kultúrájában mélyen megosztott, társadalmi képességeiben gyenge, a versenyképessége hanyatlik már a régió országaihoz képest is, a szociológiai szerkezete kedvezőtlenül alakul, nő a gazdasági menekültjeinek száma, szétszakadnak a családjai, radikálisan nő a szegénység, a politikai rendszere mélyen korrupt, sorolhatnám. Ezek tények. Az orbáni narratíva ezekből semmit sem tükröz, hanem döntően hatalmi érdekből, kisebb részt hozzá nem értésből olyan irányba transzponálja a jobboldali szavazók világlátását, amely lehetetlenné teszi, hogy a közöttük nagy számban előforduló polgári elemek alkotó módon tudjanak szembe nézni a valós állapotunkkal, és képessé váljanak a koordinált értékteremtésre. Röviden: a nemzeti-szabadságharcos mítosz takarásában Orbán csaknem mindent megtesz, amivel az ellenfeleit vádolja: kivérezteti az országot, táplálja annak önsorsrontó megrögzöttségeit és lenézi annak polgárait.

A kormányzás talán a legkártékonyabb hatása, hogy lefogja a nemzeti érdekű modernizáció erőit. A legjobban azokat bénítja, akik valaha bíztak, esetleg még ma is bíznak Orbánban. Miközben a polgárok látják, hogy az országa hanyatlik, a politikai érdekérvényesítésüknek nincs esélye a torz fidesz-jobboldali (valójában destruktív nacionalista) miliőben. Nem tudják korrigálni a domináns narratívát, hogy az megmaradjon nemzeti elvűnek, de termékennyé váljon, nem tudnak közösségi alternatívát létrehozni a valóságnak a szellemüket megülő hamis reprezentációjával szemben. Orbán egész interjúja ennek a hamis reprezentációnak a kifejezése. "Jó lenne, ha igaz lenne", gondolja az eszmélő polgár, "de mivel nem tudjuk érvényesíteni a növekvő korrekciós igényünket, mert nincs az orbánihoz hasonlóan ideális narratívánk, feszüljünk hozzá ahhoz, ami van." Ez a folyamatos hozzáfeszülés és adaptációs kényszere határozza meg a jobboldali értelmiség és a polgárság mindennapjait. A jobbjaiét legalábbis.

A nemzeti identitás/függetlenség igénye és a globalizáció valósága közötti konfliktus ugyancsak tény. De a nemzeti függetlenség ügyét rábízni arra, aki a problémát megjelöli, de attól kezdve, hogy megjelölte, kizárólag csak árt a kezelésének (megoldani nem lehet ugyanis), a jobboldali közvéleménynek a '30-as, '40-es évek zsákutcás mozgásához hasonló dinamikáját mutatja. Az etnikai függetlenség (akkor trianoni revízió, ma a még sokkal torzabb Brüsszel-Soros-migráció kevercs) oltárán feláldozza a problémák helyes felismerését és az erkölcsileg és politikailag helyes megoldását, csak mert nem elég tehetséges és/vagy konzekvens ahhoz, hogy kidolgozza a modern jobboldaliság nemzeti narratíváját. És mivel erre képtelen, behunyja a szemét az ország hanyatlása, bűnös szövetségekbe kényszerülése és a kormányzati hazudozás láttán. Ez a konzervatív minőség vállalhatatlan a Polgári Konzervatív Párt számára. A pártot azért hoztunk létre, hogy kiutat ajánljon a hamis narratívákból, miközben megőrzi a nemzeti és polgári érdekek számára a kormányzás lehetőségét. Az értelmes konzervativizmus lehetősége egyúttal Széchenyi örökségének folytatása is, amely a függetlenséget a (klasszikus-zsidó-keresztény-polgári identitását megőrző) Nyugaton, a magyarságot a modernben, a fejlődést az aktuális kompetenciákban és a hagyományban horgonyozta le. Ez megoldja nemcsak a silány fideszes kormányzás, hanem annak "ellenségeinek", a Soros-stb. "fenyegetésnek" az ügyét is, mert teljesen irrelevánssá teszi azt már problémafelvetésként is. Ha az ember ebből a perspektívából olvassa Orbán interjúját, az egész egyetlen megdöbbentő halandzsának tűnik, nem véletlenül. (A május 13-ára hirdetett találkozó későbbi időpontra halasztva.)

Orbán mára nagyon leadta az igényeit, és ehhez igazítja az olvasói várakozásait is. "Mit jelent a magyar politikában jól állni? Az ország megvan." Ennyi. Gondoljunk bele, mit jelent ez a kérdés és ez a válasz egy miniszterelnök szájából. Meddig adjuk még le az elvárásainkat?

111 komment

2017.04.13. 10:01 HaFr

Család, Haza, Szabadság

A szerencséseknek Istennel. Boldog Húsvétot!

2 komment

2017.04.12. 11:18 HaFr

A jobboldaliak csalódtak a Fideszben

Közös várakozásunkat, hogy 2010-től az Orbán-kormány nemcsak véget vet a Medgyessy és Gyurcsány nevekhez fűződő kormányzati tehetetlenségnek, hanem a hatalmas parlamenti többségével elindítja Magyarországot a polgári modernizáció útján, mára végképp a csalódás váltotta fel. Ahelyett, hogy megmutatta volna a jobboldali választóknak, hogy a balos kormányoknál jelentősen jobban ért a kormányzáshoz, amit a nemzet és a magyar családok iránti elkötelezettséggel párosít - megteremti a széles polgárosodás alapjait és hazánk szuverenitását a versenyképességünk növelésével szolgálja -, ez a kormány mára a nemzeti közelmúltunk szégyenévé vált. Egyre nehezebb közösséget vállalni vele.

Nem hiszem, hogy a kormány és a Fidesz vezetése már abba az irányba vezetné az országot, ahol a Fidesz párttagjainak és szavazóinak többsége látni szeretné azt. Mi, volt Fidesz-szavazók, akik többször is bizalmunkról biztosítottuk a pártot a 1998 óta, egyre nagyobb arányban veszítjük el a reményünket, hogy ezzel a vezetéssel az ország és a párt előrébb tudna jutni, és vissza tud kapcsolódni a nemzeti jövő szolgálatába. A kormány és a párt vezetőinek személyes érdekei és a nemzet érdekei között egyre világosabb az ellentét, ami nem tűrhető tovább a nemzeti elkötelezettségű polgárság számára. A kormány és a Fidesz megtévesztik az egykori és mai szavazóikat: visszaélnek a bizalmunkkal, és egyre gátlástalanabbul teszik ezt. Erkölcsi és kormányzati döntéseik vállalhatatlanok számunkra.

A kormány és a párt vezetésének radikális EU-ellenes fordulata (az EU építő bírálata helyett) és baljós közeledése az orosz birodalomhoz, amely Magyarország történelmében háromszáz éve kivétel nélkül a legellenségesebb külpolitikai tényező volt, az ország és polgárainak érdekei ellen van. Az Orbán-kormány ostobán belefutott Putyin ölelésébe, amiért az ország, minden egyes magyar család és polgár fogja megfizetni az árat. A korrupciót még úgy-ahogy elnéztük, mert a magyar sajátosságokból következik, aminek ugyan nem örülünk, de kollektíve közünk van hozzá -- a hazaárulás azonban más! Azért a nemzet sosem bocsát meg.

A Fidesz mai vezetésével szemben a mi meggyőződésünk, hogy Magyarországnak Nyugaton a helye; a saját közép-európai, magyar identitásával, de az Unió nemzetállamainak szövetségében, szuverenitását visszaszerezve az azt eltékozló Orbán-kormánytól; kritikus távolságot tartva Brüsszeltől, de építve az Unió tagállamainak és polgárainak közös értékrendszerét és együttműködését. Ahogy a saját kontextusában Széchenyi vagy Bethlen gondolta.

A 2014-ben alakult Polgári Konzervatív Párt várja a csalódott Fidesz-szavazókat, hogy kellően erőssé válva elkezdhessük a jobboldal konszolidálását.

44 komment

2017.04.11. 16:17 HaFr

Magyarország műveleti terület

Magyarország hadban áll. Régóta felvonulási területe az orosz titkosszolgálatoknak (megkockáztatom, már kettős hatalomról is beszélhetünk hazánk területén), de az Orbán-kormány az első a rendszerváltáskori magyar közelmúltban, amely a saját hatalma stabilizálásának érdekében is hasznosítja az oroszok erőteljes ajánlkozását (vö. hazaárulás), amely ajánlkozást elháríthatatlanná teszi - több forrás és gyanú szerint - Orbán személyes zsarolhatósága. Valamikor azt is tudni fogjuk pontosan, hogyan nyílt meg a magyar történelemnek ez az egyik legsötétebb fejezete, de erre még várni kell. Mindenképpen igaz, hogy a nagyhatalmak titkosszolgálati és dezinformációs hadviselésében hazánk a frontvonalban van, ami csak erősödni fog, i) ahogy a kriminálisan gyenge Obama-adminisztrációt felváltó Trump-kormányzat felvenni látszik a kesztyűt az oroszokkal szemben, ii) az EU már nem taktikázhat tovább Orbán kezelésében, (iii) illetve a magyar ellenzék frissül és egyre nagyobb támogatást kaphat az Orbán-ellenes választói többségtől.

De még messze nem vagyunk túl a nehezén. Várható még egy egyoldalú moszkvai nyilatkozat, amelyben az oroszok "védhatalmi szerepet" vállalnak Magyarország fölött (praktikusan a magyar kormány fölött) a paksi beruházás stratégiai és a térség biztonságát érintő jellege miatt, kvázi mi leszünk az oroszok túszai a NATO ellenében. (Persze a kormánymédia ezt is a szuverenitásunk jeleként fogja előadni.) Ne feledjük, hogy a magyar kormány funkciója Putyin kezében Európa destabilizálása, amelynek csak első fejezete volt az Orbánra a migrációban kiosztott szerep. A Paks-szerződésnek praktikus következményei lesznek az ország nemzetközi státusára és mozgásterére. Az EU sosem feledhető bűne, hogy ehhez -- erkölcsi züllése, inkompetenciája és korrupciója eddigi mélypontján -- a hozzájárulását adta.

Orbán évek óta háborús frazeológiát használ, amely végül elhozta a háborút is ránk. Ez nem az egész társadalmat egzisztenciálisan veszélyeztető, fegyveres harc lesz eztán sem, hanem "mindössze" az erkölcsi és tudati állapotunkat eddig is igénybe vevő agresszió fokozódása, amely jó eséllyel kiegészül az ellenzék és a civilszféra prominenseinek személyes üldözésével, fenyegetésével, rosszabb esetben koholt perek és eljárások latba vetésével, 2018 után a parlamenti demokrácia további korlátozásával és nagy valószínűséggel az EU-ból való kilépésünkkel. Hogy ezzel automatikusan belekerülünk-e egy Moszkva-Teherán-Ankara-Belgrád szövetségi körbe, az szinte mindegy. Így is, úgy is a semmibe hullunk, ha nem teszünk valamit -- most.

11 komment

2017.04.08. 11:35 HaFr

A Kelet igazsága. Kétféle modernizáció: progresszivista és konzervatív

 

Tegyünk különbséget kétféle modernizáció között: a progresszivista csak a célt látja, a konzervatív -- miközben a célja is más, mint az előbbié -- a kiinduló helyzetet is. A progresszivista előtt kizárólag az áhított cél lebeg, amely a haladó, versenyképes, egyenlőségelvű, fogyasztói társadalom, az egyenlőség változó, de expanzív jelentéstartományában. Ide akár szelíd, akár nem annyira szelíd erőszakkal is hajlandó eljuttatni egy társadalmat. A konzervatív felméri, honnan indul, milyen kontextusba lép be, milyenek annak a népnek a jelenbeli kompetenciái, amely kapcsán a modernizációs kényszer megfogalmazódik, aztán eldönti, hogy mit akar -- ha akar egyáltalán valamit -- kezdeni a feladattal.

A konzervatív egyfelől nem akar semmit kezdeni a feladattal, mert úgy véli, hogy egy népnek mindig a tényleges képességeit tükrözi az, amilyen állapotban van, tehát mindent összevetve nagyon erősen meg kell indokolni, hogy miért akarjunk egy másik embert, főleg emberek tömegeit kivetni abból az állapotukból, ahova a saját belátásaik, történelmük, képességeik juttatták (őket). Háromféle problémával nézünk tehát szembe a modernizációs programok kapcsán: a (puszta) célszerűségükkel, a (szükséges) erőszakéval, végül pedig (az emberen túllépő) kollektivista szemléletükkel. Ezek aligha problémák egy progresszivistának, de több mint problémák egy konzervatívnak.

Ugyanakkor modernizációs kényszerben is vagyunk, amit a konzervatív is elismer. A magyaroknak egyenként és összességükben, ha akarnak, ha nem, olyan hazai és nemzetközi környezetben kell helytállniuk, amelyben a mindennapi viselkedésük és eredményeik meghatározzák nem egyszerűen az anyagi boldogulásukat, hanem az önkiteljesítésük, tehát az értelmes élet lehetőségét. A modernizáció parancsa már több száz éve korparancs, és megpróbálni nem megfelelni neki (el- és bezárkózni) nem visz közelebb a konzervatív társadalmi gyakorlathoz, legfeljebb egy hagyományelvű, rigid, hanyatló kultúrához. A konzervativizmus nem egyenlő a tradicionalizmussal. A konzervativizmus az autentikus és az értékteremtő élet metszéspontjában látja az embert, és ha az utóbbitól elesünk, azzal aláássuk az önkiteljesítésünket, amely óhatatlanul másokkal (más emberekkel és nemzetekkel) összefüggésben, a velük való kooperációban érhető csak el. A modernizációt nem lehet elkerülni. A feladatunk, hogy ragaszkodjunk annak ember- és értékközpontúságához (szemben a progresszivisták erőltette társadalmi eszménnyel). Az értékek között pedig az első és legfontosabb érték az emberek közötti kohézióhoz nélkülözhetetlen erkölcsös élet lehetősége, kezdve az olyan egyszerű kulcsszabályokkal és -intézményekkel, mint a viszonosság, az arany középút vagy a tulajdon. Ehhez viszont szabadságra, önreflexióra, műveltségre és megfelelően működő intézményi struktúrákra (erős családokra, autonóm közösségekre, minél szabadabb piacra, és jogállamra) van szükség, de szükség van a technológiának, a tudománynak és a politikának a humanitás szempontjaitól már rég függetlenedett értékrendjeinek folyamatos kritikájára. 

Mivel a konzervatív politikai gyakorlatok fókuszában az ember áll (szemben a progresszívokéval, amelyben az elérendő társadalmi ideál, és benne egy embereszmény: a toleráns, homogén, felvilágosult Ember), a konzervatív modernizáció -- azaz a versenyképes reflexív kompetenciák és gyakorlatok elterjedése -- védendőnek nevezi ki az embernek és közösségeinek (elsősorban a családoknak, másodsorban az autonóm társulásainak és a nemzeteknek) az értékteremtő fennmaradását, amellyel gátak közé szoríthatják a dehumanizációt (jöjjön az akár a tudománnyal, akár a gazdasági élettel, akár a modernizációt kísérő szociális feszültségekkel). 

A dehumanizáció (az emberek természetes különbségeinek, erkölcseinek, kultúráinak, lokális fogódzóinak leépülése) nem csak feltartóztatandó a modernizáció során, hanem a mi elképzelésünk szerint a modernizációt ezek köré kell szervezni. A zárójelben felsorolt, fenyegető veszteségek nem egyszerűen a korral járó, vagy a maguk módján "minden korra jellemző", szükséges és folyamatos alakulását tükrözik az emberi életnek, hanem egyetlen folyamatos degeneráció jelei. A progresszivizmusra jellemző relativizmus a "meghaladandó értékek" kezelésében (szemben a saját ideális társadalmával, amelynek értékrendje az egyetlen, amelyet kivesz a relativizmus alól) olyan veszélyeket rejteget az emberi faj számára, amelyek a genetikától a kibernetikán át a környezetrombolásig és a túlterjeszkedő/fasiszta államokig jó néhány évtizede már velünk vannak, de hosszabb távon elpusztítják az erkölcsös, autentikus individuumok életlehetőségeit. Ez nem egy "természetes" folyamat (ez az egyetlen "természetesség", amit a progresszivisták elfogadnak, minden más hivatkozást a természetre butának és/vagy konstruáltnak tartanak), hanem az ember által létrehozott és táplált intézmények (gazdaság és piac, tudomány, technika, állam) lázadása az ember ellen.

Az ember kikerült saját cselekvési láncolatának céljai közül. A konzervatív modernizáció célja Magyarországon is olyan társadalmi kompetenciák létrehozása, amelyek az adott népünk adott képességeiből kiindulva megőrzik az értelmes és értékes emberi élet lehetőségét ebben az országban. Ebben a folyamatban nem elhanyagolható konfliktusokkal is szembe kell néznünk majd, amikor nem akarunk más mintákat átvenni csak azért, mert máshol esetleg már beváltak (de legalábbis úgy tűnnek). Ez a nép ugyanis máshonnan indul, mást kíván, tovább megyek, vannak még sanszai arra, hogy ne tékozolja el olyan értékeit a természetes emberi életnek, amelyek máshol már a múlt lapjaira tartoznak. Ahogy a progresszívok nem értik, miért nem lehet a maguk módján liberális politikát csinálni ebben az országban, úgy egyelőre azt sem értik, miért lehet felfedezni (legalábbis rekonstruálni) az igazság magvát a Fidesz liberális világrend elleni lázadásában. Ezért elégedjünk meg most azzal, hogy egy konzervatív kormánypolitikát az élet fenntartásának, művelésének és kiteljesítésének kell szentelni, amely magától értetődően várja el csaknem az egész jelenlegi helyzet újragondolását az alapvető kormányzati erkölcstől, az oktatáson és a piac szemléletén át a család- és szociálpolitikáig mindenben. A konzervatív kormánypolitika foglalata: a magyarok szolgálata az erős nemzetre és erős piacra való felkészítésükkel.

88 komment

2017.04.05. 12:38 HaFr

A baloldali szavazóknak 2018-ban választaniuk kell az identitásuk és a polgári demokrácia helyreállítása között

Ha tetszik, ha nem, a Polgári Konzervatív Párt veszélyezteti a leginkább -- ha egyelőre a legjobb esetben is csak minimálisan -- a Fidesz többségét azzal, hogy csak vele lépne koalícióra a saját jobboldali modernizációs programja alapján. Szeretném nagyon pontosan jelezni: minden más -- értsd, minden más -- párt a jelenlegi pártstruktúrában és választási rendszerben a NER-t vagy (a Jobbik esetében) a putyinista koalíciót erősíti. A PKP megerősödésének alternatívája, ami a NER bomlását illeti, kizárólag a "forradalom". Ezért mindenki, aki élhető országot akar 2018 után, jól teszi, ha a PKP-ban gondolkodik. Mi nem fogunk soha balos szavazatokra hajtani, de akinek minden összevetve fontosabb a polgári demokrácia, mint a saját politikai identitása, annak eljött az idő az utóbbi zárójelbe tételére. A baloldaliak nyilván undorodnak ettől a gondolattól, de az egész átgondolása kb. fél percet kíván.

A hatékony modernizációs politika halála egy versenyképtelen országban az identitások harca. Éppen ennek vagyunk tanúi Magyarországon. Nem egyszerűen a jobboldali-nemzeti és a baloldali-progresszivista tábor csap össze elhanyagolható kisebbségek gyűrűjében, hanem a baloldalon ezen túl 6-8 egymást se meghaladni, se egymással összefogni nem képes párt is. A jobboldalon is megoszlanak az identitások, de azokat a Fidesz képes nagyrészt lefedni és/vagy egységes szavazóbázissá formálni, amihez hasonlót 7-8 éve nem látunk a baloldalon. Ez a képtelenség újabb súlyos választási vereségbe fog torkollni az utóbbi számára, mert gyakorlatilag kizárható, hogy egyetlen párt kiemelkedjen a hátralévő időben, amely dominálni lesz képes.

A baloldali identitások harca egymással és a Fidesszel az elsődleges oka a polgári demokrácia legitimációvesztésének. Míg jogszabályi oldalon a Fidesz nyírta ki a demokráciát, addig a saját inkompetenciájával a baloldal ásta alá az erkölcsi erejét és legitimitását. A baloldali szavazóknak szembe kell nézniük 2018-ban életük talán legnehezebb politikai választásával: vagy hatalomra segítenek egy pártot (a PKP-t), amely nem az ő pártjuk, de a polgári demokrácia helyreállításában és az ország modernizációjában érdekelt a maga konzervatív programja alapján, vagy -- "forradalom" híján -- a baloldali identitásuknak engedve, baloldali pártra szavazva, felkenik Orbán Viktort minimum újabb négy évre. És ez a négy év kegyetlen lesz.

A PKP -- ahogy az utóbbi posztjaimban magyaráztam -- csak a kisebbségi Fidesszel lenne hajlandó koalícióra lépni, de ha kellő súllyal (támogatottsággal) teszi ezt, akkor képes lesz érvényt szerezni nemzeti-modernizációs programja kulcsfejezeteinek. Minél nagyobb lenne a relatív erőnk, annál nagyobb lehetne a relatív változás. Az alternatívát nem ismétlem. Akit érdekel ezek után, mit akarunk pontosan, az jöjjön el meghallgatni engem az utcán május 13-tól. (Btw., aki azt hiszi, van királyi út kifelé ebből katyvaszból, kisujj eltartva a herendi csészétől, az valójában nem itt él. Irigylem.)

114 komment

2017.04.04. 09:56 HaFr

Nem vagyunk Bokros 2.0. Még egyszer a PKP-Fidesz koalícióról

Néhány napja közzétettem egy bejegyzést, amelynek hatására, ha jól számolom, negyvenen leiratkoztak a párt honlapjáról és több tucatnyi -- elsősorban baloldali és liberális -- ismerősöm csalódását fejezte ki. Értem a csalódásukat meg nem is.

Kicsit cinikusan szólva, szerintem mindenki örülhetne közülük, hogy a PKP nem áll be a baloldali iszapbirkózásba n+1-dik szereplőként (lásd a kurrens példát, Zuglót, ahol négyféle formációban indulnak baloldali pártok az egyetlen ellenféllel, a Fidesszel szemben, és ami különösen indokolja a cinizmusomat, hogy ezzel, a posztomnál sokkal nagyobb jelentőségű eseménnyel bezzeg senki se foglalkozik).

Aztán. A PKP jobboldali-konzervatív párt, a szavazóink jobboldalon vannak, akár a mai magyar értelemben vett jobboldalt, akár a modern konzervativizmust, akár az antietatista, jobboldali liberalizmust nézzük. A PKP-nak a legutóbbi ismereteim szerint nem célja baloldali szavazókat toborozni, arra van még további nyolc párt.

Még tovább menve, a PKP -- ha kellően megerősödne -- sem volna hajlandó baloldali párttal koalícióra lépni. Erre harminchét okunk van, amelyek felsorolásától most eltekintek. A PKP egyedül -- mint írtam -- a Fidesszel hajlandó koalícióra lépni, ha az kellő mértékű kisebbségbe kerül, és ebben nyilván nem az a szempont diktál, amilyennek a baloldali szimpatizánsok gondolják a Fideszt, hanem az, amilyennek a saját -- reménybeli -- szavazóink döntő része gondolja azt. Sem én, sem a PKP nem lesz soha képes meggyőzni a Fidesz szavazóit arról, hogy úgy gondolkodjanak a pártjukról, mint ahogy azt a baloldali szimpatizánsok szeretnék, sőt speciel én sem gondolkodom úgy a Fideszről, ahogy a baloldali szimpatizánsok szeretnék. Szerintem a Fidesz létező igényt elégít ki a magyar társadalomban, és akinek ez nem tetszik, fogalmazzon meg vele szemben egy hasonlóan versenyképes igényt. Látjuk, ez nem megy. A Fideszt mi korrigálandónak, visszaszorítandónak és nem megsemmisítendőnek gondoljuk; az utóbbi cél a magyar nemzet igényeinek és az élhető ország kialakításával kapcsolatos feladataink súlyos félreértése lenne.

Az inkriminált posztom kárhoztatása ezért rosszabb esetben pótcselekvés, jobb esetben csalódás egy megalapozatlan hitben. Konkrétan abban, hogy mi vagyunk Bokros/MoMa 2.0. Nem vagyunk. Egy, totál értelmetlen volna (lásd feljebb), kettő, mi tágabb értelemben -- ha tetszik, két lábbal a magyar rögvalóságban állva, a szemünkkel pedig egy versenyképes ország horizontját kutatva -- vagyunk magyarok. Nem csak a fejünkkel és a szemünkkel. Hajlandók vagyunk belátni, kik számára kell konzervatív alternatívát nyújtanunk. És azok nem a CEU és nem a New School diákjai. With due respect and sympathy, of course.

Sapienti sat. (Béndek Péter)

159 komment

süti beállítások módosítása