1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.05.02. 11:35 HaFr

Hol ronthatja el a Momentum?

Számos biztató jel mellett tegnap azért kiütköztek a Momentum mai "tudásának" korlátai is. Az esemény jó szervezettsége, jó dizájnja, a nem megvetendő méretű tömeg, a kiegyensúlyozott és a mai valóságunkhoz mérten különösen jó színvonalú beszédek mellett a gondolat még nagyon nincs készen. 

Leszámítva a pártrendszerünk okozta nehézségeket, hogy a legnagyobb szavazatszerző potenciállal az ellenzéki oldalon még mindig a régi posztkommer pártok (MSZP és DK) rendelkeznek; hogy a Szél Bernadett és Hadházy vezette LMP-hez képest a Momentum nemcsak hátrányból indul, de nincs megkülönböztető versenyelőnye sem (miközben nyilvánvalóan más a véleményük a kapitalizmusról, de vajon előnyt jelent-e ez a Momentumnak?); leszámítva, hogy a lét és nem-lét határán billegő Együtt, a nem-létbe és feledésbe forduló Fodor-féle szatellit párt, a Párbeszéd és a MoMa nem hajlandók levonni a konzekvenciákat a választói magatartásból és becsukni a boltot; illetve leszámítva, hogy az utóbbi hetek tüntetéshullámai gyakorlatilag érintetlenül hagyták a Fidesz szavazótáborát, és legfeljebb 2-3% bizonytalant hoztak be a liberális-balos ellenzék táborába, döntően a Momentum oldalára, szóval leszámítva azt a pártstruktúrát, amelyik ilyen körülmények között alighanem lehetetlenné teszi momentumosok egyéni választókerületi győzelmét és a majdani frakcióalakítását, a Momentum kiforratlannak látszik a gondolkodásában is.

A fő stratégiai ötletük -- hogy a "nemzet" liberális-centrista feltámasztásával megszólítják a "nemzeti oldal" bizonytalan vagy hátráló szavazóit, miközben a törzsbázisuk azért a technokrata-újbalos-liberális Y és Z generációs, nyugatos, értelmiségi és "yuppie" réteg -- nem fog működni a Fidesztől ellesett, vagy ami az oroszellenességet illeti, valaha oda tartozó jobbos klisékkel. Márpedig ezt láttuk tegnap a nemzeti színek használatától kezdve a trianoni sebek megemlítésén keresztül a családi tematikáig sok mindenben anélkül, hogy -- BB barátom szavával élve -- erős felülkeretezéssel új politikai értelmet adnának a nemzeti stílusú gondolkodásnak annak érdekében, hogy a liberális balosok és a megcélzott jobbos tábor egyszerre lásson bennük ellenállhatatlan vonzerőt.  Látványosan gyengébb a párt ambíciója ezen a téren, mint, mondjuk, a másik oldalon, a technokratikus probémaorientációban. Pedig a választások sosem problémák, hanem narratívák mentén dőlnek el ("történetet" kell mesélni és identitást kell alkotni) -- az előbbi csak posztkommer fixáció, amely húsz éve folyamatosan vereséget szenved ebben az országban is a (populista) narratívák ellenében.

Nem populista narratívát viszont máig nem ismerünk, mert ugyan vannak nem-populista pártok (a fentebb említett, már post mortem állapotban lévő alakulatok), de ezeknek nincsenek narratíváik. A fideszes nemzeti sallangok reaktív becsempészése a technokratikus nyugatosságba sem az. Ez inkább "a két szék között a pad alá" élményével fenyeget, mint a pad eluralásával. El lehet vele jutni valameddig, de nem okoz áttörést, "forradalmat" az önképünkben, amely kellően vonzó lehet a mások technokratikusságával és a mások nemzeti retorikájával szemben.

A Momentumnak nincs még története az országról és nagyon előreszaladt a saját identitásával kapcsolatos várakozásaiban. Ezekben még nincs munka, nincs kellő gondolat. Szent István és Széchenyi jó kiindulópontoknak ígérkeznek -- amely nevek el is hangzottak a beszédekben --, de a name dropping nem elég, különben ezek ugyanúgy hullanak majd ki a rostán (ez esetben a technokratikus magabiztosság rostáján), mint a Fidesz esetében (a cinizmusén). Nemzeti modernizációs párttá válni -- ami szerintem a Momentum ambíciója -- nem fog menni azokkal a könnyed kézmozdulatokkal, ahogy beemelünk "nemzeti" témákat a beszédeinkbe, majd azonmód mellékes, eszközpozícióba nyomjuk le őket.

A Momentum "nyugatossága" és "nemzeti volta" egyaránt kiérleletlen állapotban van még. Ha a Nyugat alatt azt értik, hogy csak mert néhányuk néhány évig egyetemre járt ott, adott esetben valakik a környezetükben dolgoztak is már ott, ettől már pontosan tudják, mi a Nyugat helye a magyar történelemben és, ami most még fontosabb, a jövő nyerő politikai képletében, az nem több, mint, khm, "fiatalság". Ha már a fiatalságnak annyi előnyét hallhattuk tegnap, hát legalább annyi hátránya is van. A magabiztosság mellett az arrogancia. A szenvedély mellett a tapasztalat hiánya. A csillogó értelem mellett a józan ész kezdetlegessége. Az ambíció mellett a belátás hiánya. Bátorság helyett vakmerőség.

Generációs kérdéssé -- ráadásul egy versenyképes generáció kérdésévé -- szűkíteni az ambícióikat csak nem akarják. Ez roppant kis merítés lenne a magyar közéletben, lassú növekedési lehetőséggel. A bécsi cukrászdanyitás retorikája ráadásul visszatérés lenne ahhoz a korábbi SZDSZ-es horizonthoz, amely éppen a beágyazatlansága miatt nem válhatott modernizációs platformmá. Ennél jóval többre van szükség.

Nem kell mindennel -- súlyos, bonyolult országképekkel és politikai stratégiával -- megterhelni a választókat. De attól még ezeknek a beszélők fejében ott kell lenniük, különben ha nem is a harmadik, de negyedik beszédtől kiütköznek a gondolattalanság hátrányai. Nem jön létre versenyképes narratíva, kiütközik a hozott anyagok összebarkácsolásának minden veszélye, eldöntetlen marad a "vemhes vagy nem vemhes" kérdése, mert nem jött létre egy új szintézis, egy új minőség abban a gondolatban, amely egyedül adna értelmet a cselekvésnek. Maradnak a "cselekvés körei" (de egyelőre inkább csak a trollkodás, az utcai jelenlét és a meglehetősen szellős országjárás) cselekvési program helyett, maradnak a szenvedélyek a komplex intelligencia helyett, és lesznek (újra csak) politikusok az államférfiak helyett. Pedig ez utóbbiak is lehettek volna, mert látni a jó szellemet, a jó "anyagot", ami megformálásra vár.

Idáig ez elég volt. Ezután egyre kevésbé lesz. Egy év múlva meg egyáltalán nem lesz elég semmire.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3912473333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.05.02. 17:02:35

@leany10: Ettől sokkal érdekesebb az kérdés, miért van az, hogy egy a semmiből előtűnő párt azonnal médiafelületet kap.

abdul hackeem 2017.05.02. 17:44:05

Ez akkor most segitsegnyujtasi, egyuttmukodesi ajanlat lett volna?

abdul hackeem 2017.05.02. 17:48:17

@digipenna: Nem hallottal meg a kollegiumokrol, muhelyekrol? Itt az ideje megismerkedni veluk...
Eleg sokan voltak tenap azon a felvonulason.

abdul hackeem 2017.05.02. 17:58:34

@nevetőharmadik: Miert nem segitunk nekik?
En tisztelem a tenni akarasukat.
Szimpatikus a munkajuk (263k alairast gyujtottek).
Nem voltak kisz-tagok.
Uj gondolataik is vannak.
Fiatalok, a sajat jovojukert emlik fel a szavukat, es ebben igazuk is van.
Szerintem nagyon jol tudjak, mivel lehet a rendszert bomlasztani.
De... vagyok annyira paranoid, hogy idetegyem: ha majd a programjuk es koalicios partneruk is kiderul

exterminador 2017.05.02. 18:04:21

@nevetőharmadik: mondjuk, ebben teljesen igaza van. Egyszerűen nem látom, hogy a Fidesz miért ne tudná fölényesen behúzni 2018-at.

Brix 2017.05.02. 18:07:27

Szeritem egy új parlamenti párt születését látjuk most. Fekete-Győr a fiatalkori Orbánra emlékezetet: szenvedélyesen beszél és tud hatni az emberek érzelmeire, még külsőleg is hasonlít hozzá.... Nyilván még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy az ellenzék legfajsúlyosabb politikusává váljon, de jó esélye van rá. Valószinű, hogy a többi liberális, törpepárt: Együtt, PM, Liberálisok és leginkább az LMP szavazóit "fel fogják zabálni " és 2018-ban bejutnak a parlamentbe. Azok a pénzügyi csoportok, akik eddig támogatták az "impotens" ellenzéki pártokat, ezután a Momentumra tesznek , mert velük sokkal inkább lehet 2022-ben egy kormányváltást elérni, mint a posztkommunistákkal vagy a liberális törpékkel...
Az idő halad, ami azt jelenti, hogy a Fidesz és a posztkomcsi pártok politikusai és szavazói is egyre öregszenek, a fiatalok már nem látnak alternatívát bennük, így örülnek , hogy találnak új generációs politikai erőt, amelyik talán jobban képviseli majd az érdekeiket. Vagy ha nem, akkor is inkább a fiatalokra fognak szavazni...A jobbik , az MSZP, LMP, és a többi liberális párt soha sem fogják leváltani a Fideszt, mert náluk stagnál, vagy csökken a pártdinamika, a Momentumnak még lehet rá esélye!

VT Man 2017.05.02. 18:09:52

@nevetőharmadik:
"Mondjuk én majdnem félrenyeltem, amikor pár hete Fekete-Győr azt nyilatkozta, hogy Orbán leváltása nem 2018-ban, hanem 2022-ben reális cél."

Legalabb o nem hazudik, mint a tobbi politikus.

nevetőharmadik 2017.05.02. 18:11:52

@abdul hackeem: Azért nem segítünk, mert nem nyitottak rá. Ők azt hiszik, hogy a 263k aláírás azt bizonyítja, hogy náluk a bölcsek köve és mindent tudnak. Ahhoz meg már a magam 34 évével is öregnek érzem magam, hogy egy-két évet beleöljek a vesszőparipájuk céltalan hajtásába, hogy aztán pont sehol ne tartsunk - ahogy a poszt is írta.

dekoninckxx 2017.05.02. 18:14:20

Ez bizony nagyon jó elemzés. 42 éves fejjel én is kb ezt szűrtem le, csak nem vagyok politikai elemző, hogy így meg is fogalmazzam

nevetőharmadik 2017.05.02. 18:20:13

@exterminador: Nem az a baj, hogy te nem látod, hanem hogy ő sem. És ha most nem látja, 2018 után sem fogja látni, azaz 2022-ben sem váltja le a Viktort. Sorra látjuk a nyugati világban, ahogy egy éven belül kormányokat megszorongató vagy le is váltó mozgalmak-pártok alakulnak, tehát lehetséges ezt megugrani. Ha valamiért nálunk mégsem lenne lehetséges, akkor 2018 után még kevésbé lesz az, bármi is az ok.

(Adalék: 444.hu/2017/04/25/francia-uj-hullam )

@VT Man: Majd megkapja az Őszinte Lúzer Plecsnit Tölgyfalombokkal.

BiG74 Bodri 2017.05.02. 18:31:11

A Momentumnak pont annyira szükséges a kritika, mint bármely más pártnak, mely képes azt elviselni. Kritika kell, még akkor is ha nem jön át.
Tudtommal a Momentumban dolgozók a politikai paletta szélesebb skáláját képviselik. Ezért is nyilatkozták, hogy várhatóan a párt hosszabb távon ezen gárdával nem tartható össze. A Momentum szerintem pont, hogy jól érezte meg, hol kell a szavazatokért indulni. Nem kell a fidesz minden mozdulatát elutasítani, azokat a pontokat kell támadni, melyekben már csak a hithű agyhalott, vagy fityiszes fizetett droidok állnak a nagy orbán és sleppje mellett.

2017.05.02. 18:47:21

Igazabol ket dolgot kell nagyon gyorsan meglepjenek: eloallni valami programmal es vizioval, ami sok potencialis szavazot meg tud szolitani, ez a dolog szakmai resze, es ebbe, ahogy a poszter is irja, beletartozik a Magyarorszag vizio is. Keves par szlogent bedobni, de tulbonyolitani sem szabad, mert akkor meg nem megy at az uzenet. Egyetemistak, idejuk van, konyvtar van, es biztosan talalnak a tarsaik kozul segitoket, akik jol irnak stb. A masik, amire nagyon kell vigyazzanak, az az image-epites. Szoval, ha a Momentum eddig megismert arcainak van valami stiklije (fuves cigi, sertodott baratno, botranyos video valami bulin, vagy barmi mas bulvarban hasznosithato dolog) azt most irto gyorsan rendezniuk kell, mert a nepszeruseguk egyetlen kulcsa az ujdonsag es a velelmezett tiszta mult. Mocskos kampany jon, csak olyan alljon az elre, akinek patyolattiszta a keze es a multja, kulonben a tobbi part lerantja oket is a sarba.

Nincs közöttünk csicska 2017.05.02. 18:47:35

@nevetőharmadik: ja azok a mozgalmak a ballibsiket váltják le úgyhogy kicsit nehéz lesz a világ aktuálisan leggyülöltebb kolerájával a ballibsizmussal embereket győzködni

höhö

Nincs közöttünk csicska 2017.05.02. 18:50:59

@Kishableany: ja, pénz már nem is fog kelleni meg simicska sajtó

csak vízió kell

és neked választójogod is van gondolom

bazmeg

ricardo 2017.05.02. 18:57:06

@nevetőharmadik: Az sem biztos, hogy 2022-ben lesz Momentum. (4K, Milla meg a többi, amiknek már a nevére sem emlékszünk.)

Moin Moin 2017.05.02. 18:57:40

(Nem írok a Momentumról!)

(...Különben is: külföldön fizetett ügynök vagyok!!!)

ekat 2017.05.02. 19:01:21

Én eredetileg menni akartam tegnap, de megláttam ezt a Trianonozó nemzethy-dolgot, és meggondoltam magam.

Huszonkilences 2017.05.02. 19:06:00

- Fekete-Győr nagyapja TSZ-elnök és komcsi megyei párttitkár volt a pártállamban, mert akkor az volt a kurva jó üzlet.
- Az apja bankár lett a rendszerváltás után, mert akkor meg az volt a jó üzlet.
- Fekete-Győr barátunk pedig az Orbánnal elégedetlenek vállán felmászva menő politikus akar lenni, mert úgy sejti, lesz itt piac erre és majd ebből fog tudni kurva jól megélni. (Ez kb. az Orbán íve amúgy.)

Köpnöm szabad?

nevetőharmadik 2017.05.02. 19:08:49

@Nincs közöttünk csicska: Tudom, hogy a fingot visszaszívni nem lehet, de azért próbálkozz csak serényen!

BiG74 Bodri 2017.05.02. 19:14:08

@abdul hackeem:
Csak valamelyik segg fityiszbajnok hetvenedik nickje, pofája nagy és mocskos, hamar kibasszák mindenhonnan, oszt jöhet a következő nick szegény betegembernek.

Jazo 2017.05.02. 19:14:21

A fő probléma velük is az, hogy képtelenek, pontosabban nem akarnak összefogni az ország, az emberek, a választóik érdekében másokkal, akár csak 1 nap erejéig. A választási matematika nem túl bonyolult és abból elég könnyen kiszámolható, hogy az ellenzéki szavazatok szétaprózódása nagy mértékben a Fidesznek kedvez. Ezt ők is tudják, vagyis ha ez így marad a választásokig, akkor ők is csak Orbánnak segítenek egy újabb 2/3-os eredmény eléréséhez.

Sajnos jelenleg az tűnik valószínűnek, hogy szinte az összes ellenzéki párt fontosabbnak tartja az 1-2 leeső listás helyet az ország jövőjénél...miközben összefogással és közös listával nem csak leválthatnák a fideszt, de egyenként is több helyhez jutnának.

Nincs közöttünk csicska 2017.05.02. 19:21:00

@Jazo: mondjuk elég fura is lenne ha a kiskörúti zsidók, meg az országos nácik összefognának a buzulmánokkal és úgy kergetnék el Zorbánt

vmi ilyesmi ezeknek a köcsöggyerekeknek is az álma, majd felébrednek hamarosan.

dare 2017.05.02. 19:27:58

Könnyen eshetnek az Lmp hibájába ezzel a különutas politikával, és nincs garancia arra nézve sem, hogy 4 év múlva kormányváltó erőként tekintsünk majd rájuk.
A két párt közül valamelyiknek lépnie kell egy komolyabbat, és be kell állnia a Jobbik mögé.
Klasszikust idézve, nincs idő a teszetoszáskodásra, nem tudjuk mit hoz a jövő, és a lendület csökkenni fog ebben a politikai darálóban, csak ők még ezt nem érzik.
Később meg lehet őket darálja be majd valami pártkezdeményezés, sose tudni.
Én titkon reménykedek abban, hogy valamelyikük nyit majd 18-ban, és a kormányváltást nem odázzák el céljaikért, mert itt és most lenne alkalom egy szoros küzdelemre.
A baloldal is erősödik, ők is visznek el szavazókat, egy harmadik erő igencsak esélyesként léphetne fel, ha lényegi kérdésekben azonos a világnézet, akkor nincs értelme várni.
Harmadik erő, és nem 4-ik, 5-ik, 6-ik, 7-ik...stb.
Szedje össze a baloldal az erőit, szedje össze a jobboldal is, ennek csak így lenne értelme.
Nincs idő várakozni, lépni kell valakinek.

abdul hackeem 2017.05.02. 19:34:20

@Nincs közöttünk csicska: te csicska, te miert nem a vitya arckonyvet boldogitod a valasztekos szokincsu mondataiddal?

Nincs közöttünk csicska 2017.05.02. 19:36:29

@dare: 'Könnyen eshetnek az Lmp hibájába ezzel a különutas politikával, és nincs garancia arra nézve sem, hogy 4 év múlva kormányváltó erőként tekintsünk majd rájuk. '

Az ellenkezőjére garancia, hogy ma a választók jó 70%-a jobboldali. Akkor már csak az a kérdés ki fog budapesti buzi zsidókkal kormányt váltani?

Volt már zsidó buzigyerekekre példa magyar korm. pozícióban, csak az nem volt vmi nagyon demokratikus forradalom.

dare 2017.05.02. 20:03:13

@Nincs közöttünk csicska: Ne ezen a szinten vizsgálodjunk, mert ez a lemez már nem sláger.
Engem az se érdekel, ha orgiákat akar rendezni a parlamentben az esélyes ellenzéki jelölt, ha van tehetsége, alkalmazkodókészsége, elszántsága, kitartása, és talán ami a legfontosabb, normális hangnemben tud politizálni, felőlem nincs akadálya, kormányozzon.
Eddig se nagyon néztem parlamenti tudósításokat..

nick papagiorgo 2017.05.02. 20:03:42

Elismerem a Momentum teljesítményét, amivel berobbantak a politikába, de kb. a teljes ellenzéknek annyi a politikája, hogy "váltsuk le Orbánt".
És utána?
Balladai homály....

És jelen pillanatban ez az érvényes a Momentumra is.

(A hülye gondolatokat, pl. erősítsük meg a szakszervezeteket, meg "fizessenek a gazdagok", nem számítom ide. Utóbbiról nagyon jól tudjuk mi is ez, bruttó 250 felett gazdag vagy, és majd a te megemelt adódból támogatjuk az úgynevezett szegényeket (akik kihozzák magukat minimálbérre). Kösz, egyszer már átéltem, többször nem kell. És átéltem pl. azt is, hogy családok költöztek szét - papíron- a szocik által kitalált fasza gázártámogatás miatt - mert csak az egy főre jutó jövedelmet nézték, az lebegett a szemük előtt, mint valami szent Grál.).

Ha csak ennyi van a tarsolyban, az kevés lesz. Mindenkinek.

Jazo 2017.05.02. 20:08:02

Lehet hogy a képviselőik és a választóik között vannak szélsőségesek, de a nagy többségük átlag, sőt mintapolgár. Talán csak annyiban nem átlagosak, hogy van saját véleményük és kiállnak mellette. Rá kellene jönniük, hogy nem kell tartani attól, hogy elveszítenek szavazókat, ha egy napra összefognak a jó ügy és az ország érdekében.

A Fidesz szavazóinak nagyobb része szélsőséges. Szélsőségesen buták, befolyásolhatók és hiszékenyek.

BiG74 Bodri 2017.05.02. 20:20:49

@nick papagiorgo:
Nem mindenkinek lesz kevés, sokfélék az emberek. Speciel nekem is kevés így, pláne, hogy belengették, vannak konkrét tervezeteik. De sokan vannak a valami ellen szavazók.

nick papagiorgo 2017.05.02. 20:31:22

@BiG74 Bodri:
De a "valami ellen szavazók" nem váltanak kormányt.A "valami ellen szavazók"-ban egy a biztos, hogy Orbánra nem szavaznak, de ettől még szavazhatnak a Jobbikra, a baloldali összefogásra (ha lesz egyáltalán),az LMP-re a Momentumra, meg ki tudja még mire.

Simán elképzelhető, hogy a szavazók 40%-a Orbánra szavaz, 60%-a meg nem. De ettől még Orbánnak akár kétharmada is lehet.És pl. nekem is egy bazi nagy dilemma, hogy mit csináljak, mert egy "szivárványkoalíciót", ahol bent van a Jobbik, a baloldal, a Momentum, meg még ki tudja ki, abszolút nem tartok kormányképesnek, még ha mind össze is fognak, hogy Orbánt leváltsák. Szép dolog ez az orbánleváltás, de utána az országot irányítani is kellene ám, és egy ennyire "vegyes" társaságot erre egyáltalán nem látok alkalmasnak. Kb fél év alatt széttépnék egymást, jól szétcsesznének mindent ("minden vesszen amit Orbán csinált"), aztán meg újabb választásokat kellene kiírni, ahol megint Orbán nyerne. Ugyanott tartanánk, csak elcsesztünk fél évet.

TothLali 2017.05.02. 20:32:15

@Nincs közöttünk csicska: Biztos nincs 70% jobboldali. Különben nem csupa baloldali párt lenne a Parlamentben. (A Fidesz a legbaloldalibb.)

Tyreo 2017.05.02. 20:40:33

@Jazo: amíg nincs MSZP-Jobbik összefogás addig teljesen mindegy, hogy mit csinál egy 2%-os párt.

Rébusz 2017.05.02. 20:42:30

Sikerült belehallgatnom a beszédbe, azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Azok a bumfordi gesztusok, az az erőltetett retorika... Ez mi volt?! Valami országos HÖK-ös politikai burleszk? Arra is csak a fejemet fogom, hogy az aktuális kormánypárt az egyetlen rabló ebben az országban mindig, de hogy valaki ennyire a nép ártatlanságát hangsúlyozza.. Csak körül kellene nézni, akárhová megyünk, mindenhol korrupció, urambátyámozás, adócsalás megy. A cégeknél, a munkahelyeken, aki megteheti, az meg is teszi.
A magyar politikai életben nagyon megy a másik párt kritizálása, az pedig, hogy félni kellene, nem tudom, hová tenni. Ez itt Magyarország és nem Észak-Korea. Ennek az országnak egy higgadtabb és józan politikára és politikusokra lenne szüksége. Haragos, dühös, ellenséges, uszító stb. van és volt már eddig is bőven. Hiába a nemes célok, ha nem ismerik az odavezető utat.

BiG74 Bodri 2017.05.02. 20:46:03

@nick papagiorgo:
Igazad lehet az elejével, a koalicióssal meg biztosan.

BiG74 Bodri 2017.05.02. 20:48:20

@Rébusz:
Most pontosan mit vársz? Azt mondják az embereknek, akiktől a hatalmat várják, hogy azért lop a kurmány, mert ti is tolvajok vagytok? Szerencsétlen általánosítás.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.02. 20:51:58

Én még nem hittem el nekik hogy nem borulnak össze Gyurcsánnyal és az MSZP-vel, az első adandó alkalommal.

De Még bármi lehet.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.02. 20:53:39

@TothLali:

Szerintem nemzetire gondolt nem jobboldalira.

Manapság már aki a nemzeti identitástudat, és nacionalizmus ellen kampányol az már hála az égnek nem rug labdába.

nick papagiorgo 2017.05.02. 21:01:37

@BiG74 Bodri:
kösz.
Nekem az a dilemmám, hogy a szocikra tuti nem szavazok, azoknak kb. az programjuk, hogy "négymillió ember éhezik" és a többinek kellene őket eltartania.Azokra, akik meg az alapjövedelmet hirdetik, még egy jó nagyot köpök is, ez kb a kommunizmus maga, az ember pénzt kap csak azért, mert van. Ez nálunk jóval fejlettebb országokban se sikerült, legutóbb Finnországban próbálták egy 2000 fős mintán, megbukott az is - de majd itt nekünk sikerülni fog. Még azt se sikerült eldönteni, hogy szarban van a gazdaság, vagy nincs (mert ha abban van, akkor nem lehet megvalósítani az alapjövedelmet, ugye. Ha meg nincs, akkor meg mégiscsak jól csinál a Fidesz valamit).

Ehhez képest a Fidesz gazdaságpolitikája az egykulcsos adóval sokkal szimpatikusabb. A Fideszben viszont ez az állandó "harcolás" nem tetszik, folyton meg kell állítani valakit, vagy le kell győzni valakit, én meg nem vagyok az a kimondott Rambó.

A Jobbik politikája jelen pillanatban átláthatatlan számomra, most épp vagy cicákat simogatnak, vagy az Új Gárdába toboroznak (mert a régi ellenük fordult), most akkor hogy van ez.Nem vagyunk mi cigányellenesek, de azért jobban teszik, ha meghúzzák magukat. Meg ezek.

Úgyhogy jó lenne egy "normális" párt. Szerintem eléggé sokan várnak erre :)

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.02. 21:10:44

@Kun Derelye:

A megosztás valóban megtörtént, de az egykor egységes baloldal megosztásában a Fidesznek csak akkor van sara, ha a Gyurcsányt, aki feldarabolta apró cafatokra őket, ők fizetik.

Rébusz 2017.05.02. 21:11:35

@BiG74 Bodri: Arra céloztam, hogy egyértelműen olyan utalást tett a beszédében, mintha a politikusokon kívül álló világ az valami steril szféra lenne, miközben ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak.
Másrészről ne legyünk már olyan naívak, hogy ne tudjuk, a politikához közel kerülve senki nem maradhat tiszta. Ha valaki politikai pályát választ, annak számolnia kell vele, hogy néha piszkos lesz a keze. Országokban, ahol tőlünk jobb az életszínvonal, ott is van korrupció, az emberek mégis jól élnek, mert az országot jobban vezetik, jobb intézkedéseket hoznak. Nem vágják a fát maguk alatt, mint nálunk.

nick papagiorgo 2017.05.02. 21:18:11

@Kun Derelye:
egyfelől nincsenek fideszes apukák/anyukák a háttérben.

Másfelől vegyük észre, hogy ez az "oszd meg és uralkodj" az MSZP ill. DK dumája, akik a saját "kiskakas a szemétdombon" pozícióikat féltik (most nem Téged akarlak megsérteni ezzel). Ne induljon senki ellenünk, mert az veszélyezteti az "egységet". És? És akkor hogy képzeljük? Majd 20 év múlva betolják a tolókocsis Gyurcsány Feri bácsit, a fődemokratát, és "ellenfele" lesz az MSZP épp aktuális pártelnöke, Konyak Lajos? Vegyük észre azt is, hogy az MSZP kb mindig ugyanazt mondja, csak egy-kétévente lecserélik az aktuális fickót, aki a párt élén áll, de ettől jottányit se lesznek se okosabbak, se szimpatikusabbak.

Szóval, konzerváljuk ezt a rendszert? :)

nick papagiorgo 2017.05.02. 21:23:58

@Rébusz:
nem "azért élnek jól" mert az országot jobban vezetik.
Annak ellenére élnek jól. Olyan gazdagok, hogy még a hülye politikusaik se tudnak túl nagy kárt okozni :)

Például Nagy-Britannia, ahol "jól" élnek, de a bölcs politikusaik most épp kivezetik az országot az EU-ból :)

Celtic 2017.05.02. 21:57:06

@leany10: Ja, hogy ez egy letezo part akarkijenek a bejegyzese. Az mas. En speciel jol ereztem magam es manapsag mar azt is elorelepesnek ertelmezem, ha valaki nem akar valamit tenni (mint a Ketfarkuak), legalabb akkor rombolni sem.
Oszinten elegem van a vilagmegvalto joemberekbol, de pl. Bajnaira es Bokrosra nem hiszem, hogy rajtam kivul sokan szavaznanak.

morph on deer 2017.05.02. 22:10:19

"...nem jött létre egy új szintézis, egy új minőség abban a gondolatban, amely egyedül adna értelmet a cselekvésnek."

Ez igaz, csak szeretném figyelmedbe ajánlani azt a zavaró körülményt is, hogy a szavazók döntő többsége (kétharmad?) már az alapfogalmakkal is hadilábon áll!
Ha most valaki/bárki 'up to date' paradigmákkal állna elő, még tolmáccsal sem jutnának sokra, garantáltan!

Az említett hiányosságok mellett a jó hír az, hogy legalább jól szervezettnek tűnnek az akcióik. Már csak a tartalom nem konzisztens, de ez már így is 50% előny a többiekkel szemben :)

fortin 2017.05.02. 22:54:10

Ez most komoly? MIután a szavazni elmenő közönség lényegében teljes egészében "foglalt", azaz van pártjuk, komolyan gondolja bárki, hogy majd az MSZP-től vagy a DK-tól átmennek a szavazók ehhez a fiatalos klubhoz? Vagy az LMP-től, akik épp azt k1nálják, amit ők, csak éppen van egy zöld programjuk is. Vagy talán fidesz-szavazókat gondolnak átcsábítani??? Vicces...

Huszonkilences 2017.05.02. 22:54:23

@BiG74 Bodri: Nem kenem össze Orbánnal a nyálamat!

elemes 2017.05.02. 23:04:12

Kicsit egyetértek de inkább nem

dare 2017.05.02. 23:52:24

@vaffanculo: Egész jó.
Kiegészíteném azzal, miért nehéz megszólítani a tömegeket az ellenzéki pártoknak, miért is nem sikerül a bázisépítés.
Ebben ez a váltógazdaság a ludas legfőképp, olyan szinten ráépítették a politikájukat a gyűlöletre, hogy sokan sírva menekülnek az egésztől ha meghallják, vagy meglátják őket.
Mihelyst megjelenik valami új erő, ők ott vannak rögtön, és lerántják őket sikeresen a mélybe.
Aki nem áll be mögéjük, az megkapja mindkettő médiafelületén a házi áldást, egyszerűen ellehetetlenítik, hamis képet sugalmaznak róla (vagy ha igaz is, az felnagyított), és szinte a nyelve hegyére teszi a szimpatizánsoknak mit mondjon vagy gondoljon az adott kezdeményezésről.
A Jobbikkal és az Lmp-vel viszont nem tudnak mit kezdeni, kérdés persze ez szándékos-e részükről, vagy tényleg megakadtak a torkán a váltógazdagságnak.
Bennük lehetne meg a potenciál a váltáshoz, bár a Jobbik is ütött meg uszító hangnemet, és az Lmp is vette már fel a kesztyűt, még akkor se mérhető az elánjuk hozzájuk képest.
A szimpatizánsaik úgy ugranak mindenre és mindenkire, mint az éhes farkasok a vadra.
Abból meg általában sok értelmes eszmecsere nem szokott kikerekedni, csak annyi, ki tudja a másikat minél vulgárisabban elküldeni a fenébe.
Nem értem én ezt az egészet, vagy csak nem akarom megérteni, nem tudom, de tény:
az összes kis párt + az Lmp és a Jobbik széllel szemben vizel, kitartóak ugyan, de ez nekünk nem sok mindenre elég.
Közben unaloműzésként figyelhetjük hogyan erősödik a baloldal.
Jó program ez, olyan fordulatos, tele izgalmas helyzetekkel.

11110000 2017.05.03. 00:42:11

Momentum = Fidesz.
Ne hagyjátok magatokat átverni.

Csak meg kell nézni a főnököt: huszonéves, jogász végzettségű, hőbörgő, borostás focibuzi.

Mindkettőnél.

(És az apja Fidesz-potentát, ahogy Orbán faterja is vállalati párttitkár volt.)

Kell még több párhuzam?

Gacsaj Pisti 2017.05.03. 01:46:19

Hát, az elnök úr gesztikulálása olyan voilt mint egy paródia. Egy önhitt, pökhendi politikus paródiája.

11110000 2017.05.03. 03:46:15

@Gacsaj Pisti:
Jaja, pont olyan, mint Orbán Geci Viktor.

prof_bp 2017.05.03. 03:56:20

Most akkor ez a blog a PKP, vagy ami a honlapon van? Nem tudom hova tenni...

prof_bp 2017.05.03. 04:09:26

@nick papagiorgo: Teljesen egyet értek veled. Viszont a PKP-ról amit így fél óra alatt meg sikerült tudnom, az is inkább csupa ellentmondás. Szóval hol az a "normális" párt?

bigdata 2017.05.03. 06:16:13

@fortin: a szavazni elmenő közönség foglalt, az el nem menő részben meg azért nem megy el, mert minek. Orbán, Gyurcsány, mszp leszerepelt, lmp rétegpárt, a mini pártok nem véletlenül minik, a jobbik szalonképtelen. Taktikai okból lehet szavazni mondjuk az lmp-re, de nem tömegek nem fognak elmenni sorba állni csak ezért. Tehát van mozgástér a 40-45% passzív választó egy részének bevonására. Az esélyeshez húzás pszichológiája révén van esély a baloldali pártoktól, sőt a jobbiktól elvonni szavazókat, és van esély a fidesztől elfordulók megszólítására.

_andris 2017.05.03. 07:08:52

Kizárásos alapon fogok szavazni, vagy momentum, vagy lmp, de lehet, hogy most először senkire. Úgysem sokat számít az az egy szavazat, amivel rendelkezem.

Hidvégi Mihály 2017.05.03. 07:45:26

Ez nagyon fontos mondat: "a lét és nem-lét határán billegő Együtt, a nem-létbe és feledésbe forduló Fodor-féle szatellit párt, a Párbeszéd és a MoMa nem hajlandók levonni a konzekvenciákat a választói magatartásból és becsukni a boltot"

A Momentum megmozgatott most kb. 10 000 embert, korábban volt, hogy ennek a többszörösét. Ergo kívánatos lenne, ha azok az ellenzéki pártok, kezdve a MSZP-vel, folytatva a Jobbikkal, DK-val stb. meg persze ez el nem hangzott még kisebbekkel, mind-mind legjobb lenne ha becsuknák a boltot.

És segítenék azt az egyet, amelyik utat talált ennyi emberhez. De fiatalok, támogatni kell őket, körükből ne kerüljön ki miniszterelnök, mert épp úgy félrecsúszhat, mint csúszott szerencsétlen Orbán.

Hidvégi Mihály 2017.05.03. 07:46:46

@_andris: Nincs igazad uram, egyetlen szavazat is számít. Orbán kétharmada is egy szavazatokból állt össze.

sőőtnagyonis 2017.05.03. 08:27:38

Nincs semmi ellentmondás a Fekete véleményének a változásában, hiszen a realitás talaján igyekeznek politizálni.
Arra nincs felkészülve, milyen gyors változásokat idéznek elő. Azt hiszem megbocsájtható neki, ha eredményes munkát végeznek Megakarják szólítani a vidéki polgárokat is, akiknek a saját problémáik ismeretében akarnak segíteni. Hihetetlenül bonyolult feladat, demagógiamentesen végrehajtani ezt a feladatot, de megfelelő szakértelemmel, kiállhatnak a társadalom elé. Az első olyan pártszerveződés amely átlépi Budapest határát, és a vidékiek szervezését is fontosnak tartják.
Azt is látni kell, hogy sokan várják már, hogy a társadalom önszerveződésének részesei lehessenek. Butaság olyat várni egy fiatal csoporttól, hogy a mai politikai káoszban frappánsan illeszkedjen a vájt fülű minden hájjal megkent pozícióhajhászoknak is.
A többi kis párt azért maradt magára, mert leragadtak egy réted politizálás mellett, holott a társadalom egészét kell megszólítani. Ehhez találták meg időben a hangot.

pottompanna 2017.05.03. 08:28:17

@ricardo: Azért a szüleik között elég sok az ismerős, leharcolt arc :)

Kivlov 2017.05.03. 08:28:27

óvodások.
megküzdenek majd az 5%-ért is...

Lexa56 2017.05.03. 08:47:48

Azt azért szögezzük le, hogy a momentum nem baloldali. Amúgy meg az aréna elég széles mindenki számára. Eddig kevesebb olyasmit tettetk és mondtak, amitől ne lennének szimpatikusak (hozzáteszem SZÁMOMRA), mint a legtöbb párt. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. Akárcsak a többi párt esetében.

Sunder 2017.05.03. 09:19:50

Nekem is tetszik ez az elemzés. Gratulálok!

Hozzátenném: nem ártana, ha néhány szakember is becsatlakozna hozzájuk innen-onnan, mert bizonyos területeken a tapasztalat hiánya végzetes lehet még akkor is, ha politikai értelemben sikeresek lesznek. Vegyük példaként a külpolitikát, pont Magyarországon, pont a jelenlegi geopolitikai helyzetben. Ott kevés a nyers idealizmus és tenniakarás. Mint ahogy a sima "maradjunk benne az EUban és jóvan' " is.

A nép álmodik, a nép figyel, de jelen pillanatban még csak ilyen felvillanások vannak. Én pedig nem akarom, hogy az egyetlen érv egy párt mellett a "váltsukleazorbánt" legyen. Annál azért több kell.

2017.05.03. 09:41:20

Nekem inkább az jött le, hogy nem akarnak kihagyni embereket. Talán már most kicsit vegyes társaságból indulnak ők is, egyébként nyilván érdekük is. Mindenesetre kíváncsian figyelem a fejleményeket. Nekem is az jutott eszembe, hogy legalább nem vén köcsögök, na ezek nem voltak tuti komcsik. Biztos nem fognak mindent jól csinálni, de nagyon szükség van egy generációváltásra és az öregek - exkomcsik - már sokáig nem fogják húzni. Én még a Jobbikot vagy Lmp-t sem tartom elég frissnek, vannak ott is jó tendenciák de az amolyan fél generációváltás...

2017.05.03. 09:59:53

A Momentum gyakorlatias eszközökkel tud operálni. A szélesebb rétegek számára homályos politika filozófiai gondolatok helyett képesek ütősen megjelenni, kampányolni. Persze ez nem jelentia azt, hogy képesek megérteni a hazai politikai problémákat.
Viszont, Péter, a fejtegetéseid az eszmerendszerekről megmaradnak egy nagyon szűk réteg délután folytatott, netezős, olvasgatós sávjában. Így csupán az jut, hogy az írásaid lassan áthajlanak választékosan értelmiségi fikázásba.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.05.03. 10:02:41

@je suis chauve: sztem most éppen rosszul látod -- az én írásaim abszolút gyakorlatiasak (persze nem abból a szemszögből, hogy ma Mezőberénybe volna jobb menni vagy Komlóra), ahogy ez a momentumos darab is elég világos abból a szempontból, hogy mi van meg nekik és mi nincs, ez utóbbi nélkül viszont nem lehetnek nagyok -- tehát igen csak gyakorlatias vagyok

DrGehaeuse 2017.05.03. 10:14:39

@Jazo: "A Fidesz szavazóinak nagyobb része szélsőséges. Szélsőségesen buták, befolyásolhatók és hiszékenyek."
Ez így nekem túl sommás!

A fityisz szavazóinak egy része ilyen. Más részének meg szélsőségesen telel lett a hócipője 2010-ig a szadesz-maszop "kormányzás" és propaganda elqrásaival meg a gyurcsány féle "eredmények"-el. Ez oly mértékben becsípődött náluk, hogy még pénztároslőrinc+arrogánstóni+andyvajna+stb. összes mocsoksága és orv-bán minden aljas hazugsága is kevésnek látszik, hogy ezt kikezelje belőlük.

Ezek a szavazók AZONNAL és boldogan fognak szavazni egy olyan programra ami egyszerre vállal garanciát, hogy gyurcsány-bajnai és a szadeszmaszop balfékség nem tér vissza és nem lesz több orv-bán hazugság meg fideszlopás.

Igéret szintjén ezt eddig sajnos csak a vonábbik vállalja meg az LMP. De sajnos a vonábbiknak van ez a kis nyilas bukéja, az LMP meg gyengusz egyedül. A PKP sem fogja megváltani ezt a kis hazát egyedül.

Carmichael 2017.05.03. 10:20:25

A Momentum hatékonyan megszólított több tízezer embert valaminek az ellenében.
Ha ezt képesek lesznek megismételni úgy, hogy egy pozitív cél (értsd politikai elképzelés, program) érdekében mozduljon együtt ennyi ember, akkor lehet és kell őket komolyan venni.
Láthatóan nagyon gyorsan haladnak velük az események, a saját politikai irányvonalat, elképzelést még nem sikerült kialakítaniuk, de ők is érzik, hogy ezen dolgozniuk kell. Az ő jövójük attól (is) függ, hogy mit választanak.
Kérdés, mi lesz a céljuk, és - várhatóan ettől is függően - elvi alapú politizálást választanak (mint a PKP), vagy célalapút, ahol a populizmust is bevetik majd szavazatszerzés érdekében.
Én egyelőre rokonszenvvel nézem őket, van bennük potenciál, lendület, lelkesedés, idealizmus (amik a mai politikai közéletből fájoan hiányoznak) remélem értelmesen sikerül becsatornázni mindezt a követlező egy évben.

ricardo 2017.05.03. 11:08:11

@pottompanna: Ja,nézd meg az anyját, vedd el a lányát.

DrGehaeuse 2017.05.03. 11:12:35

@Sunder: A 2018-as választáson, ha a jelenlegi folyamatokat és törekvéseket előre vetítjük, a fityisz győz. Az egyetlen kérdés az lesz, hogy lesz e orv-bán-nak 2/3-a?

Több nagy tévedésben van a (nemkormányzati) politikusok és közvélemény nagy része.

1. A többség azt hiszi, hogy az orv-bánfityisz leváltása egy "demokratikus" kormányzó erővel elegendő az ország sorsának jobbrafordításához. Holott a balsorsunk oka a NER és annak működési módja. Ami Nemzeti Együttmutyizás Rendszere -ként értelmezendő.
2. A többség egy jó része érzékeli ugyan a NER problematikáját (ide tartoztam én is még húsvét előtt), de félreérti a NER mibenlétét és (annak megtévesztő volta miatt) működésmódját egyaránt.
3. Szinte senki sem veszi komolyan és még a legfelkészültebb ellenzéki alkotmányjogászok is elsiklanak afölött, hogy magyarország permanens alkotmányos válságban van időtlen idők óta. Praktikusan 1918 óta nincs elfogadható alkotmányunk amit a NÉP magáénak vall és legább nagy vonalakban ismer és nemzeti hitvallásaként tekint reá.

Nincs és nem is volt SOHA itt kérem KÖZTÁRSASÁG. Nem hogy 3. de még 1. sem. Ami volt, az az 1989 Október 23. és 1989 November 26. között létezett Ideiglenes Köztársaság (Tehát ez is csak egy félköztársaság, hagyomány és köztudatba való beágyazódás nélkül). Ezt a négyigenes parasztvakítással azonnal kiherélték és megkezdték a népszuverenitás elvének korlátozását, 2011-ben pedig az alaptörvényesítés során teljesen ki is iktatták. 2012 Január 1. -óta magyarországon a hatalom nem a NÉP-é. A NÉP csak a hatalom forrása, tehát a hatalom azé aki megszerzi azt a néptől, tegye azt bármekkora csalás, hazugság, megtévesztés, fenyegetés és felelőtlen ígérgetés útján.
Mivel az 1989-es (ideiglenes) alkotmánytörvény is szűk és önjelölt (magukat ellenzékinek deklaráló) csoportok alkuja volt az állampárti diktatúra képviselőivel (ebben az értelemben politikai MUTYI) nem is nagyon akadt komoly erő amely a védelmére kelt volna 2011-12-es megsemmisítésekor.

legyetek 2017.05.03. 11:14:56

Ha Fekete-Győr sok mindenben Orbánra emlékeztet, akkor nem szabad rá szavazni, mert lám, Orbán is mit tett ezzel az országgal.

kvp 2017.05.03. 12:51:07

Ma Magyarorszagon van egy reteg akik a nyugati tipusu, liberalis es kozmopolita, ugynevezett europai egyesult allamok tamogatoi. Ez egy nagy kozos, amierikai mintara integralt allamot jelent, ahol sok kozossegi nyelv mellett van egy hivatalos egyseges is. Ez Europaban lehetne a nemet vagy a tagallamoktol fuggetlenul egyre nepszerubb arab is. Ezt a kozmopolita rendszert azert tamogatjak ennyien, mert lehetoseget jelent a tanult es gazdagabb reteg szamara, hogy ne ragadjon be Magyarorszagon, hanem Europaban es tagabb ertelemben a vilagon barhol boldoguljon. Viszont ahhoz, hogy ez mukodhessen kell egy megfelelo kormany, egy megfelelo allamrend, amit a Soros fele nyilt (parhuzamos) tarsadalmak alapitvany olyan jol leirt. Az emberek, az aruk, a toke, szabad mozgasa, nem csak Europan belul hanem az egesz vilagon. Egy ilyen tarsadalmi rendszer megteremtesenek sok nyerese lenne a mostani gazdagabb ertelmisegi fiatalok kozott, mig mindenki mas ugyanolyan jogokkal es lehetosegekkel rendelkezne, mint barki mas, ami jelen esetben korulbelul az afrikai menekultekkel azonos eselyeket jelent.

A kerdes az, hogy a magyarorszagi lakossagbol hanyan szeretnenek valodi globalis vadkapitalista gazdasagi rendszert, liberalis ongondoskodo (mindenki sajat zsebbol fizet mindent) allammodell mellett. Hanyan vannak akik utaljak annyira a mostani allamkapitalista rendszert es annak vezetoit, hogy inkabb jojjon helyettuk barki ezt az orszagot vezetni, legyen az kulfoldi szakerto vagy nyugati bankar, esetleg csak siman kulfoldon tanult, liberalis kozmopolita politikus. Tehat a szavazason lehet a ket rossz kozzul valasztani, melyik lenne roszabb az embereknek. Valoszinuleg inkabb a melyiket utaljuk jobban lesz a donto erv. Ez egy ismeretlen indulo eseten meg jol is johet a vilag nagytokes vezetoinek, mivel igy sokkal konnyebben tudjak a sajat embereiket hatalomhoz juttatni, amit megfelelo tarsadalmi politikaval (pl. minden helyi lakosra legalabb 2 fiatal bevandorlo) akar hosszu tavra is stabilizalni lehet.

Ahogy nyugaton (pl. Londonban, Ausztriaban es ugy nez ki nemsokara Franciaorszagban is) sikerult liberalis, de az iszlamizmust tamogato vezetoket hatalomra juttatni, ugy itthon is meg lehet probalni. A Momemtum politikai celjairol sokan nem lehet tudni, de le akarjak valtani a mostani kormanyt es egyik tamogato szervezetuk a Migszol, aminek a vezetoje tobbszor is hivatalosan felszolalt a rendezvenyeiken. Ma ugy nez ki a helyzet, hogy a globalista kapitalizmustol elvalaszthatatlanna valt a liberalis kozmopolitizmus es az europai kultura elleni harc, amit leghatasosabban a bevandorlok szamanak tovabbi novelesevel lehet segiteni. A gazdasagi iranyvaltasnak (allamkapitalizmus helyett liberalis globalizmus) az az ara, hogy be kell engedni hozza a lakossag tobbszorosere rugo idegen tomeget (keletrol es nyugatrol is), kulonben a vilag globalista vezetoi nem hozzak el hozzank a globalis piacgazdasag es nemzetkozi vadkapitalizmus rendszeret, ami annyira nepszeru a Momemtum tamogatoi koreben. (most az, hogy ez a rendszer mennyire lenne jo a tenyleges magyar lakossagnak mar mas kerdes)

bigdata 2017.05.03. 13:18:37

@kvp: ezt hívják árnyékbokszolásnak?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.03. 13:43:30

@Huszonkilences: Ez gyorsan ment. :-) Szerinted elképzelhető Orbánnak olyan kihívó, akiről nem lesz egyből ilyesmi leírva? Vajon miért van az, hogy ebben az országban bárki, aki csak pici eséllyel is árthat Orbánnak, egyből pebofil kommcsi sörös migráncsos,bankár, értelmiségi tanár, kónbendit, Brüsszel, Merkel lesz? Mi lehet az oka? Nem fura ez?

Tomiko 2017.05.03. 13:45:13

"A magabiztosság mellett az arrogancia. A szenvedély mellett a tapasztalat hiánya. A csillogó értelem mellett a józan ész kezdetlegessége. Az ambíció mellett a belátás hiánya. Bátorság helyett vakmerőség"

Ez igaz, de van, hogy hátárok áttöréséhez arrogancia, szenvedély, ambíció kell. A határokon belül jól mozog a józan ész és belátás képesség, no meg a bátorság is. De most nem ez kell.

bigdata 2017.05.03. 13:48:01

@je suis chauve: a narratívával kapcsolatos megjegyzése viszont helytálló. A baloldali narratíva pl. rendesen megkopott az utóbbi évtizedben, míg a konspirációs teóriák reneszánszukat élik, ezt látjuk világszerte. Ahogy a reklámiparban kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni, úgy a politikában az aktuális ellenséggel (szegény cigányok egész háttérbe szorultak a menekültek, az iszlamisták és a soros-bérenc libsik mögött, a zsidókra meg már csak Lovas István áldoz nagy néha lábjegyzeteket). Mivel a fidesz párhuzamosan több témában a nemzetközi nyilvánosság előtt is durván beleállt a hazudozásba, ebből jelentős sérülés nélkül már nem lehet kijönni és konszolidálódni. Az egyetlen járható út a lejtőn lefelé vezet, tippelni sem merek, hova. A momentumnak ennél jobb és tartalmasabb narratíva jelenleg nem is kell, a vállalható alternatíva bőven megteszi.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.03. 13:58:42

@kvp: "Ma Magyarorszagon van egy reteg akik a nyugati tipusu, liberalis es kozmopolita, ugynevezett europai egyesult allamok tamogatoi. "

Igen, az USA is milyen szarul járt vele... nyilván ugyanilyen domináns szerepben töltötték volna az elmúlt 100 évet, ha kis picaszarnyi országok maradnak.

A véleményed amúgy végletes, szerintem meg nem ennyire feketék és fehérek a dolgok. Egyet tudok: az erkölcsileg és mentálian is leamortizált fidesz vezetést le kell váltani. Nagyon szeretném, ha lenne olyan alternatíva, melyre nem hányingerrel kell szavazni.

2017.05.03. 14:10:51

@legyetek5ó6éú2: ez a megállapítás emlékeztet az úton átfutó fekete macska esetére:)

BiG74 Bodri 2017.05.03. 14:29:07

@kvp:
Ezt a szöveget a párt valahanyadik kongresszusán elő is adhatnád.

DrGehaeuse 2017.05.03. 15:24:25

@kvp: Orv-bán éppen most dolgozik ezerrel azon, hogy a haveri köre (pénztároslőrincz; garancsipista; takonyárpi; arrogánstóni; vajnaendi stb.) olyan mocskosul gazdag legyen, hogy az idők végezetéig biztosítsák a maguk számára hogy "hogy ne ragadjon be Magyarorszagon, hanem Europaban es tagabb ertelemben a vilagon barhol boldoguljon" még akkor is, ha se elég esze se elég tehetsége, se elég becsülete (ebből van a legkevesebb) nincs ahhoz, hogy normálisan, hasznot termelve működtetni tudjanak cégeket olyan piacon ahol nem ők írnak maguknak törvényeket, és nem kapnak kéretlenül is pénzhegyeket állami bankoktól és nem kapnak többszörösen túlárazott megrendeléseket az államtól és az önkormányzatoknak nevezett fideszkomisszároktól.

Nekem se tetszenek az európai egybesült álmok, pláne nem azok (gyurcsótány) akik idehaza a legvehemensebb képviselői. De abból a kártékony siserehadból amit orv-bán a nyakunkra ültetett jobban elegem van mint a bajnaiból balaha volt. Pedig ezt 2010-ben még el se tudtam volna képzelni.

DrGehaeuse 2017.05.03. 15:39:55

@kvp: Egy nagy lófütty van ma magyarországon apukám de nem "államkapitalizmus". A Nemzeti Együttmutyizás Rendszere (ez van) igazándiból egy il-liberálisnak hazudott valójában a feudális anarchia legszebb tüneteit produkáló Oligarchikus korumpokrata magángazdaság. Rablóvezérei az értéktermelésben nem érdekeltek csak a garantált hasznú túlárazott és közpénzlenyúló szolgáltatásokban és infrastruktúrális beruházásokban. Arrogánstóni pl. a pénzesmigráns bizniszben feltalálta a törvényileg garantált pofátlan extraprofittermelő bennfentes kereskedés intézményét.

DrGehaeuse 2017.05.03. 16:01:51

@kvp: A "liberalis ongondoskodo (mindenki sajat zsebbol fizet mindent) allammodell" egy baromság! Ez egy gazdasági modell. Az állam ott qrta el, hogy államosította a társadalombiztosítási pénztárakat (OTI helyett lett SZTK most meg OEP+NYUP.)

Éppen az önkormányzó társadalombiztosítási pénztár-modell volt pl. a Horthy rendszer egyik legsikeresebb intézménye. Most se kellene mást tenni. Ösztönözni kellene a közalkalmazottakat és a munkásokat (bérből és fizetésből élők), hogy alakítsanak hatékony érdekképviseleti egyesületeket (Munkástanácsok a'la 1956) a saját pénztáraik felügyeletére, hogy azok hatékony tőkegyarapító és kicsi de biztos haszonot termelő befektetéspolitkát folytassanak. A munkaadókat (ZRt.-k, NyRt-k, FKT-k, Bankok, Holdingok stb.) pedig törvényileg kötelezni kellene, hogy profitjuk egy részét a dolgozóik által alapított társadalombiztosítási pénztárak (ahány gazdasági ágazat annyi és annyiféle lehet belőlük) a művelt hazafias érzelmű értelmiségnek pedig lesz szíves nem derogálni hogy résztvegyen a kialakítáűsban és működtetésben (a kézrekent enyvet mellőzve).

Celtic 2017.05.03. 17:02:40

@_andris: De szamit. Es en a helyedben megfontolnam a Ketfarku kutyakat is. De meg egy ev visszavan, szoval meglatjuk, ki lesz. Talan osszefognak...

Hidvégi Mihály 2017.05.03. 17:04:55

@DrGehaeuse: Doktor úr, jegyezni kéne amit ír, mert aranyat ér minden sora amit kvp-nek válaszolt.

Én Gyurcsány lemondásánál voltam elképzelhetetlen boldogságban s nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, amit még ennél is jobban várok (Bajnai sztem több hasznot hajtott, mint az összes minielnök a rendszerváltás óta, kivéve talán Hornt /pedig nem tartom magam szoci érzelműnek/)

abdul hackeem 2017.05.03. 17:51:25

A kovetkezo szoget is beverte a Momentum a ner koporsojaba az ujravalszthatosagi nepszavazasi kezdemenyezessel. A nemzethy nemvalaszthatosagi bizottmany nevu operettszervezet meg tiz szoget az elutasitas indoklasaval. Nem kene ezt a kerdest (sem) elengedni.

abdul hackeem 2017.05.03. 17:58:58

@legyetek5ó6éú2: orban siman megbolondult 2002-ben, mert egy masik bolond megbolonditotta a fel orszagot.
Ennyi.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2017.05.03. 20:32:57

@abdul hackeem: Orbán mindig őrült volt. Nekem már 93-ban gyanússá vált, hogy nincs vele valami rendben. 96-ban meg már biztos voltam, hogy a csendes őrült klasszikus esete.

DrGehaeuse 2017.05.04. 07:05:01

@Hidvégi Mihály: Kedves Mihály bátyám! Rám nézve hízelgő szavait köszönöm bár nem érdemeltem ki.
Ennek a hárombetűs agyaskodónak próbáltam felnyitni a szemét, de valószínűleg hiába.

kvp 2017.05.08. 02:32:10

@DrGehaeuse:

Ertem en hogy jobb lenne egy teljesen demokratikus rendszer es tamogatom is, mert nem igazan hianyzik egy uj magyar arisztokracia kialakulasa. A gond az, hogy a teljes ellenzek a globalizmust tamogatja mint megoldast minden helyi tarsadalmi problemara. Ez alol nem kivetel az osszes uj part vagy csoport sem. A nemzetkozi nagytoke altal kepviselt es magyar torvenyek altal elerhetetlen nemzetkozi nagytokes arisztokracia uralkodasa mennyivel lenne jobb? Max. az, hogy nem latni oket es nincs nevuk, max. a bankjaiknak es befektetesi alapjaiknak.

A gond ott van, hogy a nagytokesek es modernebb valtozatuk, a nemzetkozi nagytokesek nem igazan szoktak jotekonykodni es ha tisztan a globalis piac szabalyait kovetnenk itthon is, akkor afrikaval es azsia pechesebb reszevel versenyzunk a globalisan megtermelt javakert. Ez a verseny nyerteseinek (nagytokesek, kozmopolita ertelmiseg) jo, mindenki masnak nagyon rossz.

Teljes mertekben onzetlen, a nemzeti erdekeket szem elott tarto politikai ero ma nincs. Ami van, az aktualis kormany, a kisebb rossz egy allamcsodot vagy gorogorszagi osszeomlast okozo globalista vezetessel szemben. Egyszeruen nincs valos alternativa, mivel egyetlen ertelmesebb ellenzeki csoport sem hajlando a nemzeti erdekeket a sajatjai ele helyezni. Valodi kozvetlen demokraciarol pedig ilyan alacsony reszveteli aranyok mellett nem igazan lehet almodni.

Kijelenthetjuk, hogy a mostani valasztasi rendszerben egyszeruen tobbseget kell szereznie az egyesult ellenzeknek, amivel az a gond, hogy az emberek tobbsegenek a sajat erdekei ellen kellene szavaznia, tisztan a gazdagabbak iranti gyuloletbol. Ez utobbi, ismerve a magyar tortenelmet, meg akar mukodhet is. Az, hogy varhatoan a globalis vadkapitalizmus visszaterese rosszabb lenne at atlagemernek mar mas kerdes.

DrGehaeuse 2017.05.09. 15:08:30

@kvp: "nem igazan hianyzik egy uj magyar arisztokracia kialakulasa" ?

Rossz hírem van. Ez már megtörtént. Ilyenek mint Simicska, Csányi, Leisztinger, Pénztároslőrinc, stb. ma már nagyob foldbírtokok fölött rendelkeznek mint a Báró Csekonics, Hatvany, meg a Grassalkovitsok, Széchenyiek, Zichiek stb anno a Horthy idején.
Ettől is rosszabb hír, hogy ezek pont olyan globalista off-shore oligarchák mint nyugati "versenytársaik". Az unijós agrártámogatásokat (+hazai költségvetés által adott kiegészítést) felmarkolják, a hasznaikat meg elrejtik a NAV elől. Jó esetben annyi haszna van belőlük az országnak, hogy az éhbérnél valamivel többet fizetnek (nem túl nagy számú) magyar alkalmazottaiknak (persze ha bejelentik őket).

Az ellenzék a globalizmust nem "mint megoldáast minden helyi társadalmi problémára" képviseli, hanem mint saját céljaik megvalósításának keretét.
Hogy a "Globalizmus" lehet hasznos is egy kis ország számára, azt ékesen bizonyítja Írország és a Balti országok (különösen Észtország) példája. Az Írek 25 évvel ezelőtt még Európa szegényei voltak, Portugália és Görögország szintjén, már abszolút élvonalbelinek számítanak. Az Észt modell talán még a 60-as évek "német gazdasági csoda" néven emlegetett folyamatain is túltesz. Mindkét helyen nagy visszaesést okozott a 2008-2009-es válság, de előtte is és utána is a legnagyobb növekedést produkálták és nem csak a felső 1% életszinvonala nőtt ezáltal.
Okos nemzeti politika + globális trendek kihasználása az ország érdekében + jó oktatás - kb ez a siker titka.

Sajnos abban igazad van , hogy "Teljes mertekben onzetlen, a nemzeti erdekeket szem elott tarto politikai ero ma nincs".
Ennek elsődleges oka talán az, hogy nincs tisztázva (a társadalom túlnyomó többsége által elfogadott módon) a "Nemzeti Érdek" mibenléte. A NER önjelölt műveletlen ál-elitje (NERIT) nem hajlandó tanulni a jól működő külföldi gyakorlatokból (Észt digitális állam, Ír kereskedelempolitika, Finn oktatási rendszer, stb.). Pontosabban nem tanul szinte egyáltalán. Tanuljanak mások, és majd kihasználjuk a tudásukat a magunk hasznára.
Na ebből lett elege kb. 500000 aktív és tanulni hajlandó magyarnak akik küldöldre mentek.

Frick László Intézet 2017.09.04. 06:20:51

Az LMP egy lejárt projekt. Afféle Haydn Búcsúszimfóniaszerűen szedelőzködnek -igazából a "párt" kettészaakításával kezdődött. Mennek megélhetési politikusnak, Sunyi R. Benedek túrkevei* pl megyei szinten képzeli el.

Az LMP és a Momentum ugyanannak a Szolgálatnak ugyana-afféle projektje, csak persze korábbi. Az LMP indulásakor a blog, mint műfaj fiatalba számított Magyarországon, A Csúszás miatt későn jött és "etikailag" annyira neccesen, ahogyan azt Szily László, az index ZRt blog-leányválalati igazgatója a bérblogokról itt a bloghún úgy írta meg, hogy nagyon ügyesen nem említette a politikai bérblogokat.

A természettörvény alatt minden élettelen és a mikro-nano-nano-nano kvantumterületeken (pl egy Naprendszerecskén belül) még ráadásul az élőszervezetekben is, minden létrejövetelében benne van a halála is.

Az LMP történetének a lényege az, hogy a politika nem lehet MÁS, ugyanis a politika a hazudozás művészete. A Zoon Politicon-t valahogy vezetni kell és ez a Zooo az igazságot nem szenvedheti és nonszensz az, hogy lehetne olyan politikus, aki nem hazudik. Lehet tó, lehet száraz a partja, lehet az a száraz part akár nedves, lehet azon béka, de ha kuruttyol, akkor nem döglött. Ha döglött, akkor nem kuruttyol. Ha él és döglődik, akkor nem pazarol energiát kuruttyolásra, hanem ássa be magát a nedvességbe remélvén, hogy lesz még valaha a tóban víz.

Minden út az első lépéssel kezdődik és amikor az LMP indult, akkor tollászkodott a Jobbik 2.0.

És ahogy a könnyen olvasható, szórakoztatóan tudományos alapműben Graham Greene ezt meg MUTATTA, ÁBRÁZOLTA tehát nem kitalálta, hanem [képzelt]riportszerűen Pyle bájos, művelt, fejlettamerikai, egyetemet végzett és feltétlenül jószándékú alakjában a kontra angol és alkoholista cinikusnak téveszthető, valójában semmibenhívő újságíróval (aki ő maga) kontrapunktozta:

Egy "kéz" adta a pénzt az LMP-re és a Jobbik 2.0-ra.

Ahogy Graham Greene A csendes amerikai -jában a Szolgálat, akit a magyarok vagy izraeliek eléggé önellenható vicces ostobán a szegény öreg 87 éves bácsi nevére hazudnak el félénken. A sö, az o, a rö hang is három, meg a szí, az áj, az é is három hang, tehát a sorosozás fölösleges hangtautológia.

A [csendes amerikaaiban a] Szolgálat a baloldali biciklibombás terroristákat és Thé tábornok félfasiszta nacionalistáit EGYARÁNT támogatta.

Most meg nagyjából az a cél, amit a Momentum "képvisel".
A cél a 2018-as választások szar+vas tumbler stílusú fostos recskázásba fojtása. Mindenki hasikója repedjen a röhögésbe.

nem az orbánváltás a cél, ugyanis a Momentum feladata nem belpiacos.

Az Európai Anarchia fenntartása nem lehetséges csupa Macron, Merkel és ZSünker alakú "jóemberekkel". Kell a feszültség, hogy a ZártTartály-ban az entrópia beinduljon.

Nem Orbán vagy Macron a kérdés. Orbán kell és Macron. Szydlo kell és Merkel.

Ehhez képest a Magyar Történet nada, semmi,pthiha és érdektelen.
A cél nem az orbántalanítás, hanem még annál is nagyobb tömegek elundorítása a politikától, mint ahány milliókat az MSZP-t széjjelkúró Gyurcsány elundorított.

Hamis eredményt ad az MSZP és a DK összekapcsolása, mert a kapocs mindössze az orbángyűlölet.

Az összestöbbi egymást kizáró, az MSZP konglomerátum zöme, a maradék frakciói belátják, hogy Ferikéjük kúrta széjjel, kevesebben pedig, hogy lopta széjjel az MSZP-t.

Valóban orbántváltani akarók mindössze az MSZP szavazóbázisában vannak, a többiek szétszórtan

és a Momentum ezért fog még szakadozni, hogy mégszétszórtabbak legyenek a protestszavazatok.

Legyenek protest-szavazatok, de ne koncentráltan, semmiképpen ne orbánváltó koalícióra.

NYerjen Orbán, de csak alig -ez a cél.

Az az "osztozkodás" amit az un "ellenzék" most folytat, KIZÁRJA az orbánváltást. Naív az, aki azt hiszi, hogy az osztozkodókat, a Gyurcsányt az MSZP-vel összepasszintván "karakterrombolók" az MSZP szavazóbázisból aggykirálykatonát"-ozók orbánt váltanbának -nem. Szopatják az orbángyűlöletbe megveszekedett tömegeket, ez nem olyan könnyen felismerhető, átlátható és kontár habomyiánus bullshit, hanem igazi matulista-fikaista vérgeciésg. Orbánék pöcsetlen-töketlen agitációja egy szavazatot nem hoz, viszont a Momentum és a többi mob-"párt" népszopatása széjjelszórja a protest-szavazatokat.

Nemhiába, a Laboratoár De Ganyá Parí jelmondata: "Mert megérdemlitek!" :D
A Momentumot érdemlik azok, akik a maradék józaneszüket már a gyűlölködésben elveszítették :D

lábjegyzet: Ennyi se kéne a Jobbik 2.0-ra, mert a Jobbik 2.0 -át a létrehozói az LMP mellé, a lecsóba szánják, nem kell, nem szükséges már, minek.

Gyurcsányék 2004-2009 körül úgy képzelték, hogy majd a Jobbik 2.0 a másikszélről marja le és széjjel a FIDESZ-t...
ez így lesz ebben a 2018-as rémbohózatban is, összesen ennyi funkciója marad a Jobbik 2.0-nak, aztán rohadhat a lecsóban...

2017.09.04. 10:39:36

@Frick László Intézet:
hát ott kezdem(a végén mer háttal nem kezdünkmondatot), hogy a jobbik a bekövetkezendő fejleményektől függetlenül még nagyon is szükséges párt.
a fidesznek.
és mivel a fidesz képes a "rivális" (:P) "kihívó" (xD)pártokat kívülröl(belülről) alakítani, ezért bizton lehet állítani, hogy a jobbik marad 2018 után is, legfeljebb nem vona lesz az elnök.
a jobbik az a kommunikációs fasz (és mumus), amivel a fidesz verheti a csallánt, ha valami nagyon drasztikus mondandója van, amit direktbe még német sz. se!
a többi marad ilyen, amilyen(már ha marad egyáltalán). egy biztos a fidesz, orbán épít valamit, ami látszik, hogy valamilyen.
van benne "munka" hiszen egyre csak gyűlik, gyűlik.
az, hogy milyen, az már jóval a hatalomra kerülésük előtt sejthető volt, hogy a saját (nemzeti föld- és pénzügyi h h) el/lekötelezetteiken kívül nem lesz jó, nem lesz demokratikus és ezt már egyszerű tsz.-ben megöregedett nyugdíjas anyókák, apókák is sejtették, csak éppen azt nem, hogy amit az eddigiek csináltak az annyira nem fenntartható sem a reáliák, sem a kommunikáció szintjén, hogy a fidsze nélkül is lebomlana, mint trágyadomb, csak soká tartana.
nincs politikai erő amelyik azt mondhatná, hogy építeni akar.
nem toldozni foldozni, kicsit ebbe, kicsit abba, persze a saját zsebekbe, hanem egy olyan pannó amilyet a fidesz csinál, csak az övé patyomkin és még annak is szar minőségű.
bal/lib-ék az eu-tól várják ezt, de hiába.
márpedig, ha ennek ilyen ereje van bizonyos közvéleményalkotó társadalmi rétegekben, akkor meg kell várni, amíg ez is széjjel rohad.
vagy jön valaki és tényleg megcsinálja, vagy kiderül, hogy ezt sem lehet.
ez van benne a levegőben és sokan ezért is maradnak sokan odahaza a rémbohózat alkalmából, még ha lesznek is rossz sejtéseik a saját jövőjüket illetően is
süti beállítások módosítása