1000 leütés

A magyar konzervatív tradíció nemzeti és keresztény. Mára azonban, negyed évszázaddal a rendszerváltás kezdete után, a legtöbbünk hite -- úgy érzékelem -- megrendült abban, hogy akár a nemzet, akár a kereszténység konzervatív-politikai értelmezése valaha is identitásképző és összetartó erővé tudna válni a szélesen értelmezett középosztályban, tágabban az országban. Ha nem akarjuk áltatni magunkat, ideje hát kimondani, hogy a magyar konzervatív tradíció kudarcot vallott. A konzervativizmus romjain szélsőséges és radikális jobboldali erők és kormányzati politika terpeszkedik, amely azonban bírja a polgári konzervativizmus emlékét és illúzióját tápláló, illetve keresztény-konzervatív értékrendet magánéletében híven követő magyarok jelentős részének támogatását. Az okok. Egyrészt a magyar konzervatívokat egyelőre nem ereszti a nemzetnek az az értelmezése, amely az ország középrétegeinek, polgári és birtokos családjainak mindig is identitást adott -- hiába bizonyosodott be nem egyszer erről a nemzetképről, hogy kirekesztő, antimodernista, közjó - és végső soron nemzetellenes. Másrészt a magyar konzervatívok engedtek a megosztó politika valóságértelmezésének, és -- nem először a magyar történelemben -- inkább asszociálják magukat a szélsőjobbal és jogfosztó, nepotista, antidemokratikus kormányzati politikával, mint a (konzervatív) liberális közép lehetőségével.

E két okból a magyar politikai konzervativizmusnak -- ha továbbra is konstitutív erő akar maradni -- újra kell értelmeznie magát: új nemzeti tradíciót és új politikai centrumot kell létrehoznia, amíg még megteheti. Az új politikai tradíció felfogásom szerint a réginek nem a felszámolását, hanem a letisztulását és a koherenciájának kiépülését jelenti a szabad polgárok, a modern nemzet és az alkotmányos állam elvárásainak megfelelően, amelyben az antietatizmusnak, a meritokráciának, a szabadságnak és a természetjogias erköcsnek vezető motívumoknak kell lenniük. Az ellenforradalmi és az etnicista (államnemzeti) konzervativizmust leszámítva, amelyeket ideje lenne meghaladnunk, mert antimodernisták, szélsőségesek és versenyképtelenek, az összes járható út kommunitárius (közösségelvű individualista), amelynek első és legfontosabb princípiuma az egyén, második pedig az egyén valóságának értelmet adó közösségek hálózata. Az ilyen konzervativizmus szükségképpen csak az egyik közösségnek tartja a nemzetet, és a nemzet képviseletében az államot. Az ilyen konzervativizmus pluralista, büszke, erősen értékelvű, antietatista, textualista (szöveg- és nem intézményközpontú, pl. biblikus, nem egyházias), a decentralizált rend híve, és keresi a közösségi jelentésadás lehetőségét. A tulajdon, az önkéntes szolidaritás, az átlátható állam, az ember oktatásnak és erkölcsi nemesbítésének harcosa. Történelmi ikonjai a (nem véletlenül) mindig érvényes Széchenyi, Kemény, Szekfű, célja a dzsentri-vármegyei-illiberális nemzeti hagyománnyal szemben a hagyomány liberális-konzervatív-nyugatias átértelmezése, amely valószínűleg egyedül lehetne képes a magyar nemzeti kiegyezés alapjává válni akként, hogy megnyitja az átjárót a nemzeti szabadelvűség felé, lehetővé téve egy új széles polgári közép eszmei megalapozását.

Hoppál Péter (Fidesz) azt mondta, hogy az Európai Unió a "nyilvánvalóan hazug" Tavares-jelentés "továbbfonásán" dolgozik. "Jövő kedden folytatódik a rezsieljárás az Európai Parlamentben, ezért a Fidesz arra kéri a miniszterelnököt és az ország vezetését, ne hagyja, hogy a folyamatok olyan irányba menjenek, melynek következtében a rezsicsökkentést fel kelljen adni Magyarországon" - fogalmazott a szóvivő. Hozzáfűzte: fontos, hogy a kormányfő "kitartson a magyar elszántság mellett".

A politikus szavai szerint a Tavares-jelentésből is látható, hogy az európai és a magyar baloldal szövetkezett, látható, hogy újra a magyar családokat szeretnék megsarcolni, a magyar háztartások kárára szeretnének politizálni. "Ahogy 2010 előtt, úgy a magyar baloldalnak most is egyetlen törekvése van, az, hogy az extraprofitot termelő ágazatok terheit csökkentse" - mondta.

A pimaszság Lenin-csúcsán járunk. A kormány által okozott háztartási költségnövekedésnek csak egy szeletét képes visszaadni a rezsicsökkentés (azt is mások -- a szolgáltatók -- pénzéből), de az állampárt képes a kudarcos gazdaságpolitika védelmében jó előre hisztériát kelteni. A tipikus fasiszta gyakorlat rétegeit látjuk: rosszul kormányozni, a népet alávetni, terrorizálni és az orránál fogva vezetni, miközben a monolit hatalmi tömb egyik oldala (a párt) kérleli a másik oldalát (a kormányt), amelynek ugyanaz az ember a főnöke, hogy ugyan már ne hagyja magát a nemzetközi és belföldi ellenséggel szemben. Ebből látszik, hogy semmilyen szakirodalom nem kell a diktatúrához talán az egy Lenin Állam és forradalmán túl, amely nyilván elfogyott a közkönyvtárakból az utóbbi három évben, nem tudom, nem csekkoltam. De innen gratulálunk fiatalnak és öregnek, akik részt vesznek ebben a játszmában. Remélem, egyszer majd eljön értük a lelkiismeretük. Ha lehet azonban, biztos, ami biztos, előtte még egy demokratikus állam rendőrsége is.

Magyarországon mindig is mókás dolog volt konzervatívnak lenni, és így van ez most is, mondhatjuk egyik szemem sír, a másik folyamatosan röhög, viszont ha három szemem volna, a harmadik már megüvegesedett volna az unalomtól. Természetesen a politikai konzervativizmusunk non plus ultrája, sőt egyetlen tárgya mióta világ a világ, a keresztény-nemzeti hagyomány (utánérzésének) őrzése. Csakhogy ebben az országban quite conservative gesztus volt nemzetet aulikusan szolgálni (romantikusoknak: elárulni) és érte földbirtokokat kapni, néhány évtizeddel utána kegyelmes úrékhoz vármegyei útjukon dörgölőzni, de a modernizáló abszolutizmust megfúrni, helyben jobbágyi fehérnépeket zrikálni, de ipart nem teremteni, csatától elmenekülni, birtokot elinni, majd újabb néhány évtized múlva passzívan ellenállni, megint utána Trianon fölött keseregve rablott zsidó vagyonból meggazdagodni, nyilasokat ízléssel támogatni, a következő évtizedekben ismét passzívan ellenállni, most éppen a buziházasság felvetésén keseregni, de a diktatúrával pariban lenni -- édes Istenem, hadd reméljem őszintén, hogy jól kijegecesedett már a nemzeti hagyományunk, mindenki pontosan érti, mire vagyunk konzervatívok, és nem kell még két évszázad identitáserősítő süllyedés! Vazze!!

Na amikor a kommunizmus béjött ebbe az országba, termékeny talajt talált az elmebeteg politikájának, mert a nemzet, amelyik nem szabad és nincs tisztában önmagával, de folyamatosan úgy tesz, mintha, annak halálosan mindegy, hogy milyen magot szórnak belé, a lényeg, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával. Orbán most kétségtelenül a legfőbb politikai rossz, de megírtam már a hierarchiát, hadd ne idézzek klasszikust. Orbán a mi emberünk. Our Man in Havana. De a mindössze gátlástalan politikai taktikus Orbán nem lenne a szocik és a madaras demokraták nélkül, akik csak szervezettségükben és tehetségben maradnak el mögötte az illúziórombolás és a harácsolás mezején (és most is erre készülnek), nem lenne Kádár és Horthy nélkül, nem lenne az évszázados vármegyei hazudozás nélkül, nem lenne az eltékozolt ország nélkül.

És főleg nem lenne nélkülünk, galambocskáim, akik hol rút haszonlesésből, hol beszariságból, hol érdektelenségből, hol bölcsességnek álcázott megannyi allűrből nem növesztjük ennek a nyomorult embernek az árnyékát az égig! Nyafi-büfi indul! Boldog a nemzet, amelyet ilyen emberek vallanak a magukénak.

Elmondom nektek, emberek, a keresztény-nemzeti hagyomány passé, vége, körénk tekeredett mint hínár, ellenünk fordult. A hazát újra kell gondolni, mielőtt meg nem fulladunk. A hazát kell védeni, nem a leszerepelt, kártékony önképet és a tarthatatlan, szétesett, pusztító hagyományt. Én ne lennék konzervatív?

1

1.

Az ember önként vállal bizonyos kötöttségeket a személyes szabadságának kárára az állammal, a társadalommal, a nemzettel, a kulturális sztenderdekkel, a családdal, a barátokkal, a munkaadójával stb. szemben. Az önként vállalat kötöttség feltétele azonban, hogy az ember pontosan tudja, hogy milyen természetű és milyen mérvű kötöttségekről van szó, és mennyit kíván értük feláldozni a szabadságából. (Néha persze erre csak határhelyzetekben jön rá, amikor hirtelen úgy érzi, "valami nem stimmel" az adott viszonyban. Addig öntudatlan.) Az önként vállalt kötöttségek esetében azok gazdagíthatnak is, és ezt is teszik -- mindenkit annyira, amennyire alkata engedi. Van, akinek a boldogsága nagyobb, van, akié kisebb személyes szabadságot kíván, és megfordítva kisebb és nagyobb kötöttséget enged meg. Az viszont nem tradeoff (a szabadságunk becserélése), ha félünk megismerni és belátni a kötöttségeinket. Vagy ha be is láttuk őket és nem tetszenek, mégsem teszünk ellenük. Az szolgaság. Az már az emberi méltóságunk becserélése. Pedig az emberi méltóság a legvégső érték. 

2.

Annak kapcsán, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte a (heteroszexuális) házasság védelmében született szövetségi törvény (DOMA) azon részét, amely megtiltja szövetsé2gi juttatások folyósítását homoszexuális pároknak.

-- Akárki akármit gondol, nincs olyan értékrendi vagy ideológiai platform, amelyről sikeresen és koherensen volna védhető a homoszexuális párok házassága állami elismerésének tiltása. Minden egyes érv végső soron körben forgóvá válik azzal, hogy csak az adott értékrendben tud kivívni érvényességet, tehát ha valaki pl. az intézményes keresztény álláspontot vallja (amely azonban, fontos, nem Krisztus és a szeretetparancsolatok álláspontja), akkor csak egy "keresztény államban" tudná az álláspontját koherensen elismertetni, egy, az állam és az egyházak elválasztásán alapuló semleges államban nem. (Btw., az sem igazolható, hogy a homoszexualitás jobban sérti a közerkölcsöt, illetve a homoszexuális házasság nagyobb -- ahogy egyesek szeretnek érvelni -- önellentmondás, mint a papi pedofília. De ha így van, akkor hát miért nem üldözzük és szankcionáljuk társadalmilag/államilag az utóbbit? Vagy legalább egyházilag az ordináció visszavonásával? Csak mert a homó házasság nem bevett, a papság meg bevett? Vagy mert a heteró házasság is bevett és a papi státus is az? Tehát erkölcsösebb elviselni a pedofil papságot, mint a homó házasságot, csak mert az előbbi nem hoz létre intézményes viszonyt Isten színe előtt? Aha. És a bűn mint a keresztény ember primér viszonya Istennel? A papi pedofília kisebb bűn lenne, mint a homó házasság? Sajnos, mivel mindezek az érvek agyrémnek bizonyulnak, azt kell hinnem, hogy azért van nagyobb önellentmondás a homó házasságban, mert a papi pedofíliában semmi önellentmondás nincs, bocs. Na jó, vagy mert vitatkozni sem akar róla a transzcendens tartományok lakója, olyan természetesnek veszi -- mit is? Egyáltalán, mi az, hogy természetes, kedves testvéreim az Úrban? Nem folytatnám most, úgyis már vérig sértettem minden érzékeny lelket, de a gondolatmenet lejátszható a családdal és további olyan, a szabadságra és méltóságra potenciálisan veszélyes intézményekkel kapcsolatban is, amelyeket egy ideológia bevon édes cukormázzal, és nem veszi észre -- vagy nagyon is észreveszi --, hogy a cukormáz alatt hús-vér emberek, nota bene keresztények, fuldoklanak.)

Szóval, amíg a homoszexuális párok házassága nem okoz igazolható károkat az ezzel egyet nem értőknek (figyelem, nem tekinthető kárnak az utóbbiak frusztrációja, mert ilyen erővel a tolerancia kényszere is betiltható lenne!), addig a tiltakozóknak tűrniük kell. Mint ahogy tűr mindenki minden nap -- más ügyekben. Ettől felnőtt és nem paternalista egy társadalom: nem lehet államapucihoz szaladgálni mindennel, ami Tibikének, Ibikének, vagy az érsek úrnak nem tetszik. Ahogy az amerikai LB fogalmaz, senkit sem lehet "méltóságában és személy voltában sérteni, akit az államok törvényei (amúgy) védenek". Hozzáteszem, a korlátozó törvényt még az elvileg liberális Bill Clinton írta alá. A világrend azonban azóta még világosabbá vált, és bíztatok mindenkit, nem ez fenyegeti a legjobban Magyarországot... A fenyegetést belül kell keresni, mindig az aktuális kormánykörökben.

3.

Az állami lét legbiztosabb jegye az államelvű gondolkodás. A polgár elfelejti önmagát, a valaha volt embert, és megokolja önmagát mint állami lényt. A polgár pl. el sem tudja képzelni, hogy majdnem minden, ami közte és állama között zajlik, az minden racionális (igazolható) mérce szerint illegitim, semmilyen kötelezettséget nem alapoz meg az engedelmességére. Az állam elszedi magántulajdona (jövedelme) nagy részét, amelynek csak bizonyos hányadát kapja vissza, azt is részint más értékké (pl. utcává, múzeummá) konvertálva, de az értékkkonverzió algoritmusát (avagy az elbitorolt magántulajdon megtérülését) senki sem vezette még le neki, jóllehet az állam borzasztóan drága (korrupció, bürokrácia) és alacsony hatékonyságú ügymenetét (információhiány, rossz döntések és gyenge kivitelezés ára) ismerve, ez a tudás minden bizonnyal kiábrándulást hozna.

A polgár tulajdonától az állami költésig vezető úton annyi veszteségforrás van, hogy bármennyire szükség van múzeumra és bölcsődékre, és bármennyire értelmetlennek tűnik sok esetben az értékkonverzió algoritmusát és a befizetett adók pontos megtérülését kutatni, pusztán az a tény, hogy létezhetne átláthatóbb algoritmus, illegitimmé teszi az állami szerepet a mai állami funkciók többségében. A közjavak elméletében ugyanis az államnak nagyon szerény szerep jut, szemben a közjavak gyakorlatával, amelyben majdnem mindent visz. Pedig rövidebb konverziós láncon a megtérülés átláthatóbb lehetne: a polgárokhoz közelebb, közvetlenebb részvétellel és szorosabb ellenőrzés mellett a magántulajdon átváltoztatása sokkal-sokkal hatékonyabb lehetne, és ez a hatékonyság -- az állam folyamatos ellenpropagandájának dacára -- kiterjedhetne a mai állami funkciók többségére, értékben akár 70-80%-ra is. Mivel ezek a funkciók átkerülnének más intézményekhez, természetesen szó sem volna az "anarchia" kockázatáról. Anarchiát ma csak azok emlegetnek ennek kapcsán, akik lusták vagy leszoktak arról, hogy végiggondoljanak alternatívákat, vagy az állam ellenérdekelt alkalmazottai, beszállítói. Ma az a normális, ha ökölszabályként abból indulunk ki, hogy minden befizetett adóforint egyharmadát vagy egyszerűen ellopják vagy nagyon alacsony hatékonyságú konverzión keresztül éri el a célját, további harmada alacsony hatékonysággal, a maradéka pedig optimális hatékonysággal változik át. Ám nem csak az adókról van szó. Ugyanúgy felvethetném az állami ideológia, a társadalmi értékrend és a közjó értelmezésének kérdéseit, amelyekben az állam szintén teljesen fölösleges, legtöbbször káros szerepet tölt be. Nem erős kormányra és erős államra, hanem erős társadalomra lenne szükség, amelynek alapját nem a miniszterelnök személye, hanem a polgárok boldogsága, kreativitása, és patriotizmusa jelenti.

A polgár feladata az volna, hogy államlény voltát levetkezve felülkerekedjen a helyzeten, és Camus-vel szólva fellázadjon az alattvalói státusa ellen. Ez a lázadás egyébként ilyen-olyan formában rendszeresen megtörténik a világtörténelemben, de nem mindegy, hogy milyen helyzetben, mekkora hullámokat vetve: vérengzésekbe vagy csak egy viszonylag hatékony intézményrendszer további javításába torkollik.

A polgár mindenesetre rövid és hosszabb távon is akkor jár jól, ha a lábait a személyes szabadságában és az állammal szembeni folyamatos gyanakvásban veti meg. Az erős államot pedig kifejezetten a saját kudarcaként fogja fel.

Mivel ez az egész a jelenlegi formájában úgy reménytelen, ahogy van, a politika kínálati gazdasága megfertőzi és tönkreteszi a magyar társadalom immunrendszerének maradékát, nő az apátia és a "kisebbik rossz" választására való pszichés ráhangolódás, kezdeményezek egy politikai mozgalmat Ez a Mi Hazánk elnevezéssel az etatista, közjó-ellenes, egyik oldalon főképp pimasz és gyorsan ölő, a másik oldalon főképp impotens és lassan ölő pártokkal szemben, de főkép valami mellett.

DE! Ez a mozgalom nem az én mozgalmam lesz (mert én magamtól is tudok mozogni, nem kell hozzá nyilvános elhatározás), hanem mindenkié, aki nagyjából egyetért szűken az első bekezdésben, bővebben a korábbi több tucatnyi posztban foglaltakkal. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha MI közösen nem csináljuk meg (jobb híján a kezdeményező -- személyem -- ajánlotta keretekkel), akkor nem lesz. A mozgalom lényege, hogy bár van avant garde-ja, ezért nem kell mindenkinek 24 órát zsibongania körülötte, mindenkinek bele kell adnia, amit nem túl nagy erőforrással (pénzzel, idővel, odagondolással, ötlettel, szakmai ismerettel, berendezéssel stb.) bele tud adni, és mindenkinek tudnia kell, hogyha végül leszereplünk, az mindenkinek a szégyene lesz, legfőképpen pedig a magyar nép azon nemtörődöm részéé, amelyik nem elkötelezett a jelenlegi pártok mellett, bizonytalan, passzív, vegyesen siránkozik és hallgat, ha nem is tud róla, jobban is érezhetné magát az országban -- tehát bár van szabad vegyértéke --, mégis képtelen tenni a közjóért. 

Egy mozgalom akkor szolgálja legnagyobb eséllyel a közjót, ha mindenki részt vesz benne, aki a közjóra hatással kíván lenni. Ezért ez a mozgalom nem akar a pártok alternatívája lenni, legalábbis, amíg kellően sikeresnek értékelvén pártot nem alakítunk belőle, amire elvileg még lenne idő, de persze az ügyészség majd megmondja -- de teljesen felesleges, beláttam, már most pártot alakítani. A pártnak közbülső eredménynek, nem kiindulópontnak kell lennie. A legkedvezőtlenebb esetben is kényszeríteni kell tudnunk azonban a pártokat az autonóm, önszerveződő közösségi akarat figyelembe vételére. Mindenki tudja már, kis támogatás, ki változás, nagy támogatás, nagy változás.

A missziónk a civilizált (nyugat-)európai demokrácia és a hatékony közösségi együttműködés intézményi és politikai feltételeinek megteremtése.

Ehhez a blog szellemében én a következő fő orientációs pontokat javaslom magunknak: személyes szabadság és szabadságjogok terének növelése; alkotmányreform; állami hatalom jelentős részének szétterítése a társadalom más intézményei között; a bürokrácia felszámolása; a korrupció letörése bevált, máshol már kipróbált módszerekkel; politikai átláthatóság és a politikusok feletti ellenőrzés hatékony megszervezése; gyermektámogatási rendszer az éhezés és az oktatási esélyegyenlőtlenség felszámolására; köz- és felsőoktatás szabadságának radikális kiterjesztése állami minőség-ellenőrzés és kiemelt finanszírozás mellett; az állami újraelosztás és adóelvonás fokozatos csökkentése; a szabadpiac erősítése az oligopolisztikus tendenciákkal szemben; tulajdonosi ethosz erősítése az alkalmazotti szemlélettel szemben; kis- és középvállalkozási ösztönzőrendszer átlátható pályáztatási és elbírálási szempontok mentén; nagyobb hozzáadott értékű pénzpiaci, kutatási és szolgáltató tevékenységek megtelepedésének támogatása; EU bürokrácia és érték nélküli tevékenységek visszaszorításának képviselete (centralizáció és decentralizáció optimális egyensúlya).

Email címek: ezamihazank@gmail.com, ezamihazank@yahoo.com, ezamihazank@freemail.hu

Facebook

Népgyűlést hirdetek 2013. szeptember 7-re Budapesten (helyszín még nincs). Mindenféle jellegű támogatásnak örülök/örülünk.

Menjünk előre, amíg még tehetjük. Ha már nem mehetünk, tudni fogjuk, ennyi volt az ország, és legalább nyugodtan halunk meg: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Béndek Péter

A Morbus hungaricus-t hamar elkapó magyar demokrácia még azért javában itt téblábolt közöttünk, amikor azok a derék emberek, akik a hétvégén összegyűltek a Humortalan Humorista (a bennfenteseknek Teddy) kertjében, már elkezdték ásni a sírt neki, az antibiotikumokat gondosan elpakolva még előle. Ástak. Korán kezdték. Sírásás közben néha koppant a szerszám, kifordult a földből egyik-másik régebbi áldozata a múltnak, úgymint szabadság, igazmondás, szolidaritás, közjó, igazságosság, ezeket a derék emberek félredobálták -- pontosan tudták, kik voltak ezek, talán a haláluk napját és körülményeit is vissza tudták volna idézni, hiszen öreg sírásók voltak --, és ástak tovább. "E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz a pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette."* Szép is ez.

Mármost amikor a tífuszos beteget -- mivel már nem állhatta a szenvedéseit -- végül jobb létre szenderítette (a nép nagy ujjongása közepette, mondom, merő kegyeletből) az Első Kuruzsló (más fordításban az Első Gyilkos), akkor ezek a sírásók elkomorultak. Hát nem szép, hogy az Első Kuruzsló ilyesmire vetemedik, mondták, mintha bizony az Első Gyógyítónak hívták volna azt, és ne pont azt tette volna, amit várni lehetett tőle. De ebbe a darabba bizony Kuruzslót írt a szerző --  a sírásók mellé. Nem Gyógyítót. Sírásók és kuruzslók ugyanis egymás kezére dolgoznak. A Gyógyító egyikére sem. Meg mert ez egy tragédia, nem lányregény. Szóval a sírásóknak nem volt min csodálkozniuk.

Na mindegy, ezek a sírásók éppen ezen a hétvégén éppen tíz év után újra összegyűltek, hogy kicseréljék a tudományukat. Na miről? A sírásáról. Miért éppen tíz év után? Azt csak a jó Isten tudja. Egy halvány fogódzót adhat, hogy a tíz év tetemes részében sírásó-kormányok irányították a még élő magyarok birodalmát, és az bizony életnek édes, kormányzásnak szeplőtelen, demokráciának meg igazán vérpezsdítő volt volt. Nem is kellett miatta aggódni és Szárszóra járni.

Most gőgicsélnek, szenvelegnek, puszikáznak és emlékeznek. Utánpótlást gyűjtenek a sírásó karnak középkorúakból és ifjakból, Első Sírásó-jelölteket lapogatnak, hátha szerencsét hoz. Előjöttek a három évnyi hosszú tél után, amikor felengedni látszik a föld, és a csákány már nyomot hagy benne. Kelet-ajropéer ízlés, közepesen hideg sör, fakuló emlékek, rózsa ujjú hajnal: népünk (ön)gyilkos humora. Kuruzslók és sírásók között halkan lépdelünk.

*Shakespeare: Hamlet, V.1.

Hadd legyek egy kicsit közvetlen.

Mióta csak a politika valamennyire is érzékelhető és véleményezhető (kb. 500 éve), folyik a nyafogás ebben az országban a közállapotok miatt. Mondhatni, itt csak azok nem nyafognak, aki eladták a lelküket az aktuális rezsimnek, mindenki más -- az irigyek, a kimaradottak egyfelől, a pórnép és a lemaradottak másfelől, aztán a totál kiábrándultak és cinikusak mindig népes tábora, végül pedig a maroknyi közjó iránt elkötelezett író, költő, politikus, agrárszakember és kukás -- nyafog, nyafizik, panaszkodik, hamut hint a fejére vagy tobzódik magában, felemeli vagy lehalkítja a hangját, fontoskodik vagy "alámerül és kibekkel", okoskodik és ravaszkodik, vádol és védekezik... de soha, még véletlenül se cselekszik. A magyarok történeti eredetű egoizmusa (szolipszizmusa) és szociális kompetenciáinak hiánya miatt hatalmon lenni Magyarországon régóta a világ egyik legjobb boltja. Sokat nem kell domborítani, egy kis hízelkedéssel, hergeléssel és fenyegetőzéssel mindig is úgy meg lehetett osztani ezt a népet, hogy csak na. Remekül. Utána pedig Hawaii, amíg a következő hirig (érzelmi hullám), ami a magyarok egyetlen akcióképes közösségi ereje, el nem söpri a rezsimet, hogy aztán újra kezdődhessen minden.

Én persze nem vagyok Széchenyi, de hülye sem. Néhány dolog azért tagadhatatlan. A régi idolok mind abba pusztultak bele, hogy képtelenek voltak úrrá lenni ezen a dinamikán, sose tudták elindítani az országot azon az úton, hogy túlnyomórészt az értelem, a konszenzussal működtetett intézmények, a jogok és a kötelességek egysége, a tulajdon, az átláthatóság és a tolerancia váljanak az országot működtető fő erőkké, akárcsak a polgári társadalmakban, és ennek eredményeként végre alapja is lehessen a nemzeti büszkeségünknek, más, mint ami ma van: részint a hazug mítoszok és az önáltatás, részint az eleink bukásának ünneplése. (Mert tipikus, hogy a saját ünnepeinket sem ismerjük. Nem tudjuk, miről szólt '48 (és '18), kicsit a szájat húzva '56 és '89, mert a lényeget, a nyugati modernizációhoz való felzárkózás és a nemzeti függetlenség közös igényét mindig az előbbi kárára -- igen, igen, egykori ellenségeink szája íze szerint (!) -- értelmezzük.  A bukott forradalmaink hagyománya egyoldalúan a nacionalizmust erősíti, a forradalmaink ugyanarra a kaptafára húzva -- hogy a nyugat elárult, a kelet meg (nyugati ösztönzésre) megszállt minket, azaz magunkra maradtunk --, a személyes szabadságon alapuló polgári modernizáció igényének elfelejtése mellett, a legkártékonyabb hagyománya az országnak, nem véletlen, hogy alapvetően ugyanazokkal a hangsúlyokkal tudja ünnepelni Horthy, Rákosi, Kádár és Orbán: uralomra készülvén a (zavarosan értelmezett) szabadság és a proletár/szociális/nemzeti emancipáció nevében, uralmon lévén az állameszme és az aktuális állami ideológia nirvánájában.)

Egy nacionalista forradalom ortodox nyugati modernizációs igény nélkül -- Árpád-sávos Márcziussal, államilag szentesített endogén-paraszti/trafikos-önkizsákmányoló úton -- mindig nélkülözéshez és háborúkba vezetett. Most sem lesz másképp. A jobboldal adekvát válasza? De hát a baloldal lop! Ez így van. Mit várnánk erre a normális nyugati demokráciában? Hogy megerősítik a jogrendet. Csakhogy ma a jobboldal a nacionalizmussal helyettesíti a jogrendet, pacifikál és újraszervezi a lopás algoritmusát. Példaszerűen magyar viselkedés. Egyre mélyebben a zsákutcába. Mit kéne még jobban megérteni ennél, hogy valamit tegyünk is?

Szóval, én személyesen piszkosul unom már a nyavalygás minden stációját, forrását és konstellációját. Elegem van a fürdős kurvákból, akikké váltunk, elegem van a hazug megoldásokból, a nemzeti aljasságból, a ressentiment-ból és az égig érő ostobaságból, elegem van a másokra mutogatásból és a vesztes tradíciónkból -- és főleg elegem van a semmit tevésből. Ha ezt is elszúrjuk (értem ez alatt a rendszerváltást), amikor a sok hülye, félművelt egoista véleményével szemben természetesen nem kényszerít bennünket senki semmire -- tessék, szabad az út Belorussziába, lehet csatlakozni, ki tart vissza bárkit is, csatlakozzon mindenki a személyében, aki akar, de az országot nem adjuk, ez a mi hazánk --, tehát ha ezt is elszúrjuk, a sokszor invokált Isten majd olyan eleganciával söpör minket a szemétdombjára, hogy a Bibliát sem lesz időnk majd elővenni, hogy izééé...., hol is van ez megírva.

(Ajánlom a reménytelen, spirálba vesző hazudozás iskolapéldájaként -- különösen a néhány nappal ezelőtti "jól élünk" http://hafr.blog.hu/2013/06/18/orban_magyarorszag_jomodu_lett nyilatkozat fényében: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_meg_nem_ugy_elunk_ahogy_szeretnenk.557430.html)

A rövid válaszom: nem. A hosszabb, hogy nem véletlenül bocsát most százmilliós nagyságrendben közpénzt a Fidesz Schiffer pártjának azzal, hogy engedélyezi a frakció-alapítást. Ennek lehet oka pusztán az ellenzék további forgácsolása, lehet célja egy -- ma persze elképzelhetetlen -- relatív többségű Fidesz-győzelem esetén az abszolút többség biztosítása (elsősorban fővárosi szavatok révén), lehet csak az udvari ellenzék státusának létrehozása, de bárki bármit hisz erről, egy biztos: a Fidesz még soha nem tett gesztust senki felé a jövőbeni nyereség beszámítása nélkül. Olyan nincs, hogy Orbán alkotmányos, erkölcsi stb. megfontolásokból, vagy csak úgy -- nagyvonalú legyen.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy ha -- ami persze egyáltalán nem látszik plauzibilisnek ebben a pillanatban -- az LMP lenne a mérleg nyelve az MSZP-E14 és a Fidesz között 2014 közepén, Schiffer vajon melyik mellé tenné le a garasát, hát nyolcvanhárom indokot tudnék mondani, amiért a Fidesz mellé.

És ott van a nyolcvannegyedik indok, Schiffer személye. Valamelyest ismerem az embert az LMP alapító kongresszusáról, amikor egy vele folytatott vita és plenáris szavazás után alulmaradtam, és kétórányi párttagságom feladva távoztam a teremből: hát az úr bír olyan jegyekkel, mint OV. Nyilvánvalóan más léptékben és más politikai elvek mentén, de a hatalmi és taktikai képességei, szerintem a hatalomvágya is, összevethető a miniszterelnökével. Márpedig, mint tudjuk, azért ez sokat számít egy pártvezér esetében egy olyan politikai kultúrában, mint a magyar.

Mégis olvassa mindenki jól a szavaimat: elsősorban nem Schifferen múlik Schiffer sorsa. Orbánon. Az, hogy Schiffer belemegy az utcájába és minimum lekötelezettjévé válik, viszont sokat elmond a helyzetről és a lehetséges kimeneteiről.