1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.06.18. 22:27 HaFr

Orbán: Magyarország jómódú lett

(MTI)

Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán.

A kormányfő szerint az, hogy ez megtörténhetett, a magyar embereknek köszönhető, akik elvégzik a munkájukat, befizetik az adójukat, és törődnek a közösségeikkel. "Ők vezették ki velünk együtt Magyarországot a válságból" - tette hozzá.

A 498 millió forintos beruházással, 350 millió forintos társasági adókedvezmény-támogatással épült sportcsarnokra utalva azt mondta, hogy a létesítményt olyan időszakban "állítja elő" Magyarország, amikor az egész világ, de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.

"Mi, magyarok komoly örökséget is kaptunk, az előző politika örökségét, amely tíz országból kilencet hanyatt rántott volna" - jegyezte meg, majd úgy fogalmazott: három év elteltével beruházásokról, gyermekeink neveléséről, sportcsarnokokról beszélünk, olyan dolgokról, amelyeket "csak jómód idején szoktak megengedni maguknak európai gazdasági rendszerek".

Régen olvastam ennyire aljas politikusi nyilatkozatot. Pedig teli a padlás. Ennyi. Meg egy friss grafi.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr755368035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.06.19. 07:00:59

Ha annyira jómódban él akkor a szegény milliók között ossza már szét azt a kevéske 3 milliárdot amit öszelopott. Micsoda szemét ember.

házelnök 2013.06.19. 07:09:06

Ismerőseim közül hárman lettek öngyilkosok ebben az évben.Munkanélküliek voltak, koruk alapján esélyük nem volt munkára.A nyugdíjig még volt hátra tíz-tizenkét évük.
Nyár van, strandidő.Ha egy kétgyerekes család kimenne az új fürdőbe, az közel három-négy napi fizetést vinne el.
Nagyon jól élünk.

házelnök 2013.06.19. 07:11:19

Nincs statisztika az öngyilkosokról.
A pintér nevű, amelyik az orb után lohol, hivatalból azért tudja, hogy mennyi rendkívüli haláleset történt, történik az országban.

1000rörö 2013.06.19. 07:34:35

Sürgősen meg kell nyitni Lipótot, ezt az embert kezelni kell.

Tyreo 2013.06.19. 09:04:49

Ilyenhez lehet egyáltalán hozzátenni bármi értelmeset?

Saga 2013.06.19. 09:19:23

Kádár reloaded and upgraded.

savanyujóska 2013.06.19. 09:20:18

Az ilyen beszédeknek szerintem igazából csak örülni lehet. Mindenki számára nyilvánvalóvá teszik ugyanis, hogy ennek a debilnek a leghalványabb fogalma sincs sem a magyar rögvalóságról, sem a világról, ami minket körülvesz. Tapasztalataim szerint sokszor még a harcedzett fideszesek is megütköznek egy-egy ilyen Orbán beszéden.

toportyánzsóti 2013.06.19. 09:20:50

Végső stádiumos a srác,már saját elmeszüleményeit is benyalja,kár volt ennyi lúzereknek írt önszuggesztióval gyógyító baromságot olvasnia...Persze lehet az is hogy őrizetben van és nem engedik be hozzá a külvilág híreit,patyomkin intézet veszi körül őket...

pinpernel 2013.06.19. 10:14:54

És mi még mindíg tűrünk.!? A jobboldali kormány alatt folyamatosan romló körülmények után 2012-ben a barátom/55/ is és én/52/ elvesztettük a munkánkat. Állást kaptunk a szocialista "alapítású" multinacionalista MERCEDES gyárban, ahol a vezérről is csodálatos fotók készültek. Amnéziába esett a látogatás reggelé?! Új projektet semmit nem indítottak még, minden valaminek "emúltnyócév"/ a folytatása. Nem lettem jómódú. Tragédia az ilyen meggondolatlan kijelentés, hiszen így én most nem vagyok MAGYARORSZÁG része??? A jobboldal most kirekesztett engem? Menjek világgá? Nem megyek!! Majd szavazok! Szavazzatok ti is a szavazó félhomályában. Ez a sokadik szembeállító, kirekesztő mondata, amikor a népről, az emberekről, az országról beszélt és, amikor én semmit nem úgy éreztem. Ezek tudatos mondatok, szemben azzal a hebehurgya Gyurcsánnyal, aki meggondolatlan hirtelenségből mondott baromságokat. Ja tud valaki konkrét hazugságot, amire Öszödön utalt. Én gyüjtöm a jobboldal hazugságait: ÁFA-ügy, adóemelés stb. Ne feledjük a korrupciós pénzosztásokat. A fölösleges stadion projektet, ami csak azért van, hogy a klientúra és ÁLTALA GAZDAGODHASSON A PÁRT. És itt van a legutolsó:A NEM KORRUPT TRAFIKMUTYI.?!! Na ezeket érdemes lenne összeadni. Már biztosan sokszorosa a baloldal által megszerzett pénzeknek. Nem szabad hosszan írni, de szükséges. Folytassa most más.

I_Isti 2013.06.19. 10:34:38

Az öcsém mesélte, hogy amikor homokzsákba lapátolt, hogy Orbán Viktor megmenthesse az árvíztől a nemzetet, a faluban, a boltban ahol voltak, egyáltalán nem volt vaj.
Nem tartottak, mert az egész környéken nem volt olyan ember, aki vajat vett volna.
2013. Magyarország. Vaj = luxuscikk.

Hűdejólélünk.

egyérintő 2013.06.19. 12:45:44

@I_Isti:

Nekem meg a pultos mesélte vagy jó pár éve, még a Gyurcsány éra közepén, hogy a falujukban korábban minden háznál volt disznó, de amióta csak a dán sertéssel töltötték fel a pultot az üzletekben (kilóját fillérekért), azóta az utcában már csak egy-két helyen tartanak sertést, mert nem éri meg. A dán államnak valahogy sikerült támogatni a dán gazdákat, akik éltek ezzel.

Innen fogva kérném szíves tisztelettel, hogyha valaki arról szerez tudomást, hogy az államunk támogatja a gazdáinkat, akkor a dán példa lebegjen a szeme előtt. Lehetőleg ne essenek rögtön neki a kormánynak azzal, hogyan meri a szabadversenyes piacon a szabad piac működését holmi protekcionizmussal sérteni. Előtte nézzen szét Európában és gondolkozzon el az ott tapasztaltakon!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.19. 12:48:23

Remek, te ezt, ő azt, mindkettő a tönk felé viszi az országot, legyél boldog.

I_Isti 2013.06.19. 13:05:16

@egyérintő: Szerintem egyszerűen nem érted. Az nem nyomor, hogy a dán hús olcsóbb, mint a magyar, az viszont nyomor, amikor sok-sok embernek legalapvetőbb élelmiszerekre sincs pénze.

egyérintő 2013.06.19. 15:00:22

@I_Isti:

Úgy tűnik, hogy alapkérdésben nem értünk egyet...

_pgpetike 2013.06.19. 15:05:46

Keresem az igazságtartalmat a sorokban, de nem találom. Az írásjelek hitelességében sem vagyok biztos.

I_Isti 2013.06.19. 15:08:27

@egyérintő: Miért kellene egyetértenünk?

biohouse 2013.06.19. 16:14:53

@HaFr: Mert a Klubrádióban úgy jellemezték, hogy ő a mérsékelt konzervatív. (mérsékelt... hm.)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.19. 16:35:22

@egyérintő:

"a dán sertéssel töltötték fel a pultot az üzletekben (kilóját fillérekért)"

Vagyis a sertéshús magyar fogyasztói olcsóbban ("fillérekért") tudják megvásárolni a terméket. Az ő érdekük miért nincs beleszámolva a képletbe?

Ha pedig azért olcsóbb a dán sertéshús mert a dán adófizetők szubvencionálják a dán sertéstartókat, akkor különösen értelmes dán sertéshúst vásárolnia a magyar fogyasztónak, hiszen azáltal a dán adófizetők pénzéből él jól, ti. jut sertéshúshoz "fillérekért".

egyérintő 2013.06.19. 17:28:49

@neoteny:

Tehát a kapitalizmus alapsarkkövének tekintett, istenített szabad verseny nálunk nem működik, a törvénytelen támogatás miatt a magyar termelők veszítenek a versenyben. Tönkremennek.

Aki bárgyú mosollyal üdvözli ezt, mondván, hogy a fogyasztó olcsóbban jut hozzá a húshoz, az elfelejti, hogy a monopol helyzetben lévő dán hústermelő a versenytársak kiesése után duplájára emelheti az árat.

Ez az un. húzd meg, ereszd meg taktika, ahol mindig az erősebb győz...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.19. 17:43:13

@egyérintő:

A "törvénytelen támogatás" Dániában történik, nem? Te pontosan amellett állsz ki hogy Mo-n is legyen támogatás (ami feltételezhetően már nem törvénytelen) a sertéstermelőknek -- vagy pedig "piacvédelmi" okokból ne lehessen importálni dán sertéshúst. Mindkettő a magyar fogyasztók számára áremelést jelentene -- az előbbi közvetetten, a támogatások révén, az utóbbi közvetlenül, a magasabb árak révén.

"a monopol helyzetben lévő dán hústermelő a versenytársak kiesése után duplájára emelheti az árat"

Amikor is ismét kifizetődővé válik a sertéshús termelése, vagyis ismét beléphetnek a versenytársak akik olcsóbban tudnak sertéshúst termelni mint a duplájára emelt dán sertéshús ára.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.19. 17:54:30

@biohouse: OK, megnézem. Nem biztos, hogy írok, megnézem, mennyire ihlet meg. Köszi

Gerilgfx 2013.06.19. 18:09:21

KÉREM ÖNÖKET, HOGY HAGYJÁK EL EZT A BLOGOT, MERT AZT AZ INTERNETBŐL VALÓ KICENZÚRÁSRA JELÖLTÜK KI

FELEJTSÉK EL, HOGY VALAHA IS LÉTEZETT EZ A WEBOLDAL, ÉS NE GONDOLKODJANAK -

A GONDOLKODÁS FÁRASZTÓ. MI MAJD GONDOLKODUNK ÖN HELYETT. A GONDOLKODÁSRA FELHASZNÁLT IDŐ HELYETT INKÁBB FOGYASSZON. MIALATT EZT A BLOGOT OLVASTÁK, FOGYASZTHATTAK VOLNA. BÍZZANAK MEG A RENDŐRBEN, ÉS A HATÓSÁGOKBAN. A RENDŐR JÓ, A RENDŐR SZERETI ÖNT.

MINDEN RENDBEN VAN.
MINDEN.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.19. 18:42:08

@biohouse:

Ez egy jó, igényes analízise Orbán politikájának. A kérdés ezek után az: figyelembe véve az esszében megnevezett "nemzetpszichológiai" attitűdöket, milyen ellenzéki politizálás tudna sikeres lenni Orbánnal szemben?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.19. 18:53:41

@biohouse: Na, elolvastam. Bevallom, kicsit többet vártam, elég letisztult, de kicsit unalmas volt nekem. Hogy most milyen platformról beszél, az kevésbé érdekes, a rezsim bírálatában vannak nehezen támadható dolgok, és TP nagyrészt ilyenekre épül, nem éreztem túl izgalmasnak a gondolatmenetet.

egyérintő 2013.06.19. 19:29:23

@neoteny:

Úgy tűnik, hogy a közgazdaságtan túl bonyolult számomra, még mindig nem értem, a minden gondot megoldó, önzés és piac vezérelt társadalom rejtelmeit. Főleg ebben a formában ahogy előadod. Sebaj, majd legközelebb... :)

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.19. 20:01:04

@egyérintő:

Itt említik Frederic Bastiat klasszikus "Ami látható s ami nem látható" c. írásának magyarul történt megjelenéséről:

kapitalizmus.hvg.hu/2011/12/07/vegre-magyarul-itt-a-klasszikus-liberalizmus-egyik-alapmuve/

Ha tudsz angolul, akkor itt ingyen is elérhető:

mises.org/books/bastiat1.pdf

egyérintő 2013.06.19. 22:05:24

@neoteny:
Igazán rendes vagy, de szerintem egy könyv nem megoldás arra, hogy a tönkretett gazdaságok, amelyeknek millió szám kellett abbahagyni a sertés tenyésztést és tönkrementek, eladósodtak, külső segítség nélkül hogyan lennének képesek egy csettintésre újra kezdeni az állattartást.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.19. 22:25:58

@egyérintő:

Ha lehet valamit haszonnal termelni, akkor tőke is akad a termelés megindításához.

Ha nem lehet valamit haszonnal termelni, akkor a "külső segítség" sem oldja meg a problémát -- hacsak nem folytonosan történik, amikor is egy veszteséges termelést szubvencionál az adófizető. Ha ezzel a metódussal semmi probléma sem lenne, akkor nem szűnt volna meg a szocializmus.

egyérintő 2013.06.19. 23:16:57

@neoteny:

Igazad is lehetne, ha ilyen egyszerűen működnének a dolgok. Több millió sertés tenyésztésének beindítása egy protekcionista piacon azért kemény dolog még akkor is, ha kölcsönhöz is jutnak a gazdák. Ha a bankok nem akarnak hitelezni, akkor viszont gond van.

A gazdaságos állattartáshoz nem csak pénz kell, hanem takarmány is. A takarmányhoz legolcsóbban úgy juthat a gazda, ha maga termeli. Ehhez viszont föld kell, no meg gépek. Szóval nem is olyan egyszerű ez a kérdés.

egyetmondok 2013.06.19. 23:42:53

Orbán a gazdaságról nagyjából 2000 óta folyamatosan hazudozik(akkor múlt ki a Bokros-csomag hatása,persze ebben a szocik is jócskán benne voltak), s ez mára ide jutott Hafr. Már más esélye nincsen is.
Romlás van,folytonos romlás,s erre legfeljebb azt mondhatjuk,hogy ebben az állami "nemzeti-kapitalizmusban" (mondjuk ezt jól látja TP),ami számos jegyében inkább szocializmus (ehhez meg udvariasságból nem teszem hozza a "nemzeti" jelzőt,mert páran még megsértődnének),szóval ebben csak várni lehet,hogy sikeresebb legyen. Sikeresebb akkor tud lenni,ha tovább gyilkolják a piac intézményeit (innen jelzem a dán sertéságazatot szóba hozóknak,hogy az ott egy piaci rendszer,és igen kemény,s nem attól marha hatékony,mert az állam támogatja,hanem mert piaci),tovább nyomorítják a nem külföldi ,hanem magyar kistőkések piaci esélyeit,s tovább rabolják a lakosságot annak érdekében,hogy az új pártnómenklatúra tényleg nagy,százmilliárdos állami prjoektek élén kipróbálhassa magát,mint nemzetközi menedzserek...
Kb ennyi összesen a magyar esély,és ezzel kissé nehéz megbarátkoznia annak,aki - mint én - jó véleménnyel van a magyarságról.

BTW: kinn voltam a teraszon,és a telefonomon láttam egy írást,amelyben Te Hafr beszélgettél evvel a,most nem jut eszembe a neve posztíróval. Az hol van ? (Örültem a riportnak egyébként,mert látom, két tagja már van a pártnak...:-)))

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.20. 00:27:46

@egyérintő:

"ha ilyen egyszerűen működnének a dolgok"

Ezt én is mondhatom erre: "a monopol helyzetben lévő dán hústermelő a versenytársak kiesése után duplájára emelheti az árat".

A dán hústermelő csak akkor emelheti duplájára az árat, ha abszolút monopolhelyzetben van:
- senki más sem termel sertéshús, _egyáltalán sehol_ (tehát sehonnét máshonnét sem lehet importálni)
- senki más sem képes _egyáltalán_ sertéshústermelést beindítani (ami igen valószínűtlen, hiszen dupla ár esetén hatalmas nyereségre lehet szert tenni, ami vonzza a tőkét és a vállalkozókat is)
- a dán sertéshústermelők képesek olyan kartellba tömörülni ami minden termelőt rávesz arra hogy megduplázza az árait, magyarán semmilyen verseny sem létezik a dán sertéshústermelők között

I_Isti 2013.06.20. 07:51:19

@neoteny:
+1 ha nincs a sertéshúsnak alternatívája. Ugyanis ha a sertéshús drága, a csirke, meg a bárány olcsó, akkor lehetséges, hogy azok, akik eddig sertéshúst fogyasztottak elsősorban, áttérnek csirke, meg bárány fogyasztására. (Ami megjegyzem nem is olyan nagy baj.)

I_Isti 2013.06.20. 08:01:49

@egyérintő: Az, hogy a "bankok nem akarnak hitelezni" kb olyan szintű esti mese, mintha azt mondanánk, hogy a "buszvezetők nem akarnak buszt vezetni", vagy hogy az "olajtermelő vállalatok nem akarnak olajkutakat fúrni".

egyérintő 2013.06.20. 11:30:51

@I_Isti:
A bankok hülyék lettek volna, ha az MNB 10 %-os kamata mellett veszélyes hitelezésekbe bonyolódtak volna.

Azért a sertéshúsnak nem az olcsó alternatívája a bárány. A klasszikus far-hátot szoktuk emlegetni.

A dán hús hazai árát valóban nem közvetlenül a dán termelő szabályozza, hanem a multi láncok. Ezek a magyar árúval nincsenek jó viszonyban. Valamiért egyszerűbb 149 Ft-os szlovák tejet árulni, meg a spanyol dinnyét és társait. Bár az egyik lánc a múlt évben elkötelezte az olcsó, jó minőségű magyar dinnye mellett. Mindnyájan jól jártunk.

@egyetmondok:
Az államkapitalizmussal nem tudom mi a problémád. Ezek az országok igazán jól teljesítettek, meg teljesítenek.

egyetmondok 2013.06.20. 12:29:12

@egyérintő:
Azt hiszem,értem,hogy TP mire gondol,amikor az államkapitalizmusra utal. Nos,olyan ország egyik sem teljesít jól. Egy se. Mert ne tévedjünk,ami itt államkapitalizmus,az nem az,mint ahogyan pl. Szingapúrt "összerakták",vagy ahogyan anno Dél-Koreát. (Mellesleg úgy nem is lehetne,lévén mi sajnos (???!!!)tényleg európai keresztény nép vagyunk.)
Inkább Chavez Venezuelája az az államkapitalizmus,amely itt látható Orbánékkal. Az pedig maga a komplett csőd,ott is,pedig úsznak az olajon.
Visszatérve a komment.hu-n TP írására: az itteni államkapitalizmus azért lett,mert antikapitalizmus lett,van ebben az országban.Az állam szerepe itt ma már nem a szabályozás,az erős és jó szabályozás,hanem az állam,mint a politikai hatalom, birtokolni óhajtja a gazdaságot (ehhez még csak marxista-leninista mód államosítani se kell,bár ez sem Orbánéktól távol). A 2008as pü.válság Orbánt arról győzte meg,hogy az erősen szabályozó állam (mint a neolib ellentéte,még akkor is ha itt olyan sose volt) sem elég. Piacbirtokló állam kell.
(Ezért hasonlít olykor alaposan a ma látható magyar valóság a látott szocializmusra.)

A sikeres államkapitalista modellek nem antikapitalisták,mint az orbáni kísérlet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.20. 19:35:00

@egyetmondok: Mindkettő én voltam, végül idétlennek ítéltem, és töröltem :)

egyérintő 2013.06.20. 19:48:08

@egyetmondok:

Szerintem a Japán modellről lehet szó, amelyre több távol-keleti ország hasonlít. Szerintem elég sikeres volt mindezidáig.

Japán már a 33-45-ös években bevezette az ötéves tervet az elfoglalt Mandzsúriában. Az orosz tervgazdaságtól abban különbözött, hogy nem állami tulajdon, hanem a japán vállalatok teljesítették a tervet.

A II. Világháború után Japánban a központi tervezés és a magántulajdon együttműködése a gazdasági növekedést hozta. (Ezt akkoriban a nyugati szakemberek, például a félvezető gyártó szakemberek igencsak nehezményezték)

Fontos még, hogy a japán belföldi bankrendszer egészen a 90-es évek végéig a japán állam irányítása alatt állt.

Olyan nagyon nem idézhetek Ferber Katalin közgazdász, Japán szakértő könyvéből, melynek címe: Érdemeink beismerése mellett, mert a szerző nem engedi. Érdemes elolvasni, mert az un. rendszerváltásunkról is sokat ír!

egyetmondok 2013.06.20. 21:11:25

@egyérintő:
Japánt szándékosan nem hoztam szóba,hiszen a japán állam hatalmi konstrukciója klasszikus nyugati liberális demokrácia, nyugati típusú alkotmányos monarchikus államformában.

Pont ezért valóban nagyon érdekes,hiszen azt a vesztes háború után, lehet mondani,a győztes "kényszerítette" arra a társadalomra,amely - velünk ellentétben - felismerte annak elképesztő előnyeit,s a nagyon tudatos gazdasági tervezést a japán állam úgy valósította meg, hogy mindvégig - ma is - nagyon tudatosan őrzi a nyugati jogállam és alkotmányosság bármely szabadság intézményét.
Velünk ellentétben, akik az első komoly nemzetközi válságra úgy reagáltunk, hogy pont ezeket a szabadság intézményeket vetettük el, s a bajt csak tetézi, hogy nyoma nincsen tudatos gazdaság tervezésnek, helyette napi szinten egymásnak ellentmondó gazdaság vezérleti ötletelés látszik..., hogy az alkotmányosság napi szintű módosítgatásait ne is említsem.
Tehát csak ismételni tudom magamat: a japán modellnek semmi köze az antikapitalizmushoz,míg mi itt ebbe sodródtunk vissza, szomorún módon: újra.

egyérintő 2013.06.20. 22:09:01

@egyetmondok:

Milyen szabadság intézményeket vetettünk el az első komoly nemzetközi válságra? Melyik nemzetközi válságra gondolsz a sok közül és melyik intézményre?

A gazdasági terveket általában nem szokták kiadni, mint egy szakdolgozatot. Milyen tudatos tervekre gondolsz?

egyetmondok 2013.06.20. 22:32:03

@egyérintő:
2010 után - gondolom,felteszem a 2008as pü válság miatt - Magyarországon a kormányzat feladta az alkotmányos hatalom gyakorlást. Így értettem,amit mondtam. A leglátványosabb feladás az alkotmánybíráskodás terén történt,de sajnos túl sok olyan példát lehet sorolni az intézményi,közjogi átalakításokat illetően, amelyeket mindenki ismer,és amelyek ezt igazolják. (Legfelsőbb Bíróságtól a választójogi törvényen át az önkormányzatiság megroppantásáig,stb.stb.)

A gazdasági terveket illetően igazad van. Itt a kormánynak nem voltak tudatos gazdasági tervei,tehát nem volt mit kiadni. Azóta,hogy 2010-ben az Unió nem engedte meg a ksgvt. hiány elengedését, ergo nem adott szabad kezet a további állami eladósodásnak, a 2/3-nak nincsen semmiféle terve. Azt persze nem vitatom, hogy az eredeti terv létezett,a hiány növelése,csak ezt persze előre nem merték elmondani.

Míg a japán gazdasági tervezésről pedig könyvtárnyi irodalom érhető el.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.20. 22:59:40

@egyérintő:

Sikerült találnom egy írást Japánról az általad említett Ferber Katalin tollából:

www.okotaj.hu/szamok/14-15/tars3.html

"A japán bürokratikus intézmények hatékony társadalmi integrációs képessége közismert a szociológusok számára. Az integráció formái azonban kevésbé; annak ellenére, hogy a japán intézmények az oktatástól a munkahelyen át a nyugdíjas korig szinte minden szakaszban intézményesítik az egyén életét. Az iskolában az úgynevezett személyi lappal, mely titkos, s a tanuló személyiségének bizonyos elemeit (csoporthoz való viszony, társadalmi munka) minősítik; az erre ráírt pontszám ugyanannyit számít a következő oktatási intézménybe való felvételkor, mint a tantárgyi teljesítmény. A hatvanas évektől kezdve a japán alapoktatás valamennyi intézménye iskolánként egy rendőri alkalmazottat is foglalkoztat. Az ország minden városi és vidéki településén, valamennyi közlekedési csomóponton (állomáson) rendőrőrs van. (Ez a helyzet a világ legnagyobb városában Tokióban is.) A lakosság és a polgári élet rendőri összefonódása Japánban egyedülálló. A rendőri szervek valóban a rend fenntartói, a lakosság pedig folyamatosan együttműködik a szervezettel; lakókörzetenként önkéntes rendőri munkát végeznek (elsősorban a nyugdíjasok és az otthon maradó háziasszonyok)."

Szerinted a magyarság túlnyomó többsége kívánná (vagy egyáltalán képes lenne elviselni) az életének ilyen mértékű regulázását... még ha jelentős életszínvonallal is párosulna? Pedig ez (is) része a japán társadalomszervezésnek, nem csak a gazdaság bürokratikus/szakértői felügyelete (ami ráadásul az utolsó másfél évtizedben igencsak hullámvölgyes teljesítményt produkált, legalább is ami a GDP számait illeti. Az 1995-ös csúcsot csak 2010-ben érte el ismét az ország).

egyérintő 2013.06.20. 23:36:14

@egyetmondok:

Igen, 2010-ben a kormányzat valóban véget vetett annak a tarthatatlan állapotnak, hogy valami, senki által meg nem választott, kerekasztal körül ücsörgő emberek által összetoldott, sok sebből vérző, kommunista eredetű tákolmány legyen az ország alkotmánya. Ezzel egyetértek. A kormány, a Parlament valóban alkotmányozott, ahogy megbíztuk őket.

Ha ez neked azt jelenti, hogy a kormány feladta az alkotmányos hatalom gyakorlását, hát az lelked joga. Neked ez a véleményed. Sokunknak meg az, amit fentebb írtam.

Az önkormányzat megroppantása kifejezésed nagyon tetszetős, de nemigazán értem. Az a gondod netán, hogy a kormányzat sok helyen csaknem 100 %-ban átvállalta a települések adósságát? Vagy a járási kormányablakok irritálnak? Netán a túl sok pénz tönkreteszi az embereket?

Ami azt illeti, valóban annyi minden történt, annyi minden lett átalakítva, hogy egy oldal is kevés lenne sűrűn teleírva. A fanyalgás mögött azt vélem látni, hogy savanyú a szőlő.

A korábbi kormányzatnak az volt a problémája, hogy majd beledöglöttek, hogy évekig nem csináltak semmit. Ezt ide nem írható szavakkal ecsetelte a korábbi kormányfő. Hát ez nem mondható el a jelenlegiről.

Ami a gazdasági terveket illeti, talán korábban volt ilyen, de hát láttuk korábban, hogy mit ér, ha nem képes a kormányzat majd napi szinten alkalmazkodni egy zajló világválság gazdasági, politikai eseményeihez. Esetleges támadásokhoz.

Szerintem Japán gazdasági tervezése sem szokott az ötéves terv távlatra készülni és nem ezt a tervet használják, amikor éppen a világválság közepén találja magát a szigetország. Talán írnak erről is a könyvtárnyi irodalomban...

egyérintő 2013.06.20. 23:48:55

@neoteny:

Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy Ferber Katalin amikor a hasonló tényeket a diákjai elé tárja, azok nem is hisznek neki, elképzelhetetlennek tartják, hogy a liberális Japánban ilyenek történhetnek.

A SONY egyik főnöke, aki a japán félvezetőgyártás agya volt, egy könyvön keresztül ecseteli, hogy mennyire nem igaz a nyugati kollégák vádja, miszerint a japán fél a kormánya támogatásával jutott jelentős versenyelőnyhöz.

Szóval a verebek csiripelnek, és mi pedig a vérmérsékletünk szerint választunk, csipegetünk a tényekből, lehetőségekből.

egyetmondok 2013.06.20. 23:57:04

@egyérintő:
Nekem semmi kifogásom az ellen,amiként Te is értelmezed az alkotmányosságot.

Csak ez esetben nem kellene, nem illene Japánnal példálózni,mert ott egyetlen kormányzat bármely törvényhozói többségének sem fordult meg soha a fejében,hogy korlátozza az ottani alkotmánybíráskodás intézményét abban, hogy bármely parlamenti törvényt összevethessen a japán alkotmánnyal és megsemmisíthessen,ha azt azzal ellentétesnek ítéli.
Míg itt ? Nos, a 2010-el létrejött állami hatalom a saját alaptörvényi rendjét sem óhajtja betartani,ráadásul a piacgazdaság legalapvetőbb normaalkotási területén,az államháztartási bevételek,adók,közterhek terén. Meg is vonta az alkotmánybíráskodástól ennek a normaalkotásnak az alkotmányossági felülvizsgálati jogát, nevetsége indok, a GDP arányos államadósság mértéke miatt...Japánban pedig ez a szám 200%,és mégse korlátozzák az egyik leglényegesebb szabadság intézményt. No, persze, ez meg is látszik a jelenleg érvényes hazai adórendszeren ez.

Engem nem az zavar,hogy a Fidesz többség alkotmányozott. Joga volt rá. Mint ahogyan a 89/90es alkotmányozásra is joga volt az akkori hatalomnak,s hogy ez mennyire igaz, azt pont az jelzi,hogy a ma hatalmat gyakorlók arra a szerinted "valami, senki által meg nem választott, kerekasztal körül ücsörgő emberek által összetoldott, sok sebből vérző, kommunista eredetű tákolmány "-ra tettek esküt. Megjegyzem 98-ban is arra tettek esküt.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alkotmányossággal, ami nem lehet akármi,amit a többség annak tart,az ugyanis egy igen hosszú, ezer évnél is több európai keresztény társadalom szervezési folyamat eredménye,és mindig kötelezően a főhatalom intézményi korlátjairól,az azzal szemben létező fékekről,egyensúlyokról szól (erről szóltak a réges-régi nemesi,rendi alkotmányosságok is),szóval, hogy ez még nem jelenti azt,hogy a keresztény kultúrkör legalapvetőbb hatalmi elve,az alkotmányosság ellenében lehetséges lenne hatalmi konstrukciót csinálni.
Márpedig itt ez történt,ahogyan a miniszterelnök meg is mondta: " Nem a fékek és ellensúlyok ideje van. " -- tehát nem az alkotmányosság ideje van. Tényleg nem az van.

(De Japánban igen...:-)))

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 00:34:47

@egyérintő:

"Az a gondod netán, hogy a kormányzat sok helyen csaknem 100 %-ban átvállalta a települések adósságát?"

... amivel "megjutalmazta" azokat az önkormányzatokat amelyek eladósodtak -- és ennek megfelelően balekká tette azokat az önkormányzatokat amelyek a lehetőségeiken belül gazdálkodtak.

"Netán a túl sok pénz tönkreteszi az embereket?"

Igen: ha pénznyomtatásból származik, akkor a generált infláció által, ha az állam eladósodásából akkor meg azáltal hogy emelni kell az adókat hogy az államadósság visszafizetésre kerüljön.

Persze akik kapják azokat nem "teszi tönkre" (legalább is rövid távon).

Pontosan erről szól az általam korábban ajánlott Bastiat-könyv: "Ami látható és ami nem látható". Ha csak arra tekintünk ami látható (az önkormányzati adósságok átvállalása) akkor nagyszerű ötletnek tűnik a "sok pénz". Ha viszont a nem látható (mert a jövőben létrejövő) következményekre is tekintünk (ti. hogy azokat a települési adósságokat úgyis vissza kell fizetni, de az átvállalással az állam levette a felelősséget az önkormányzati vezetőkről akik adósságba verték a településeiket, ezzel arra biztatva őket hogy a jövőben további hiteleket vegyenek fel), akkor már kevésbé sem olyan rózsás a kép.

Tegyük fel hogy van három gyermeked: a legidősebb 500,000-es adósságba kerül (mert vesz egy használt autót hitelre), a középső 200,000-esbe (mert vesz egy lapostévét hitelre) a legkisebbnek meg nincs adóssága, mert úgy gondolta hogy inkább összegyűjti a pénzét arra, amire vágyik a szíve. Habár neked sincs megtakarított pénzed, de gyermekeidet "segítendő" felveszel egy 600,000-es személyi kölcsönt (akár jobb kamatlábbal mint a gyerekeid hitelei) és kifizeted az ő hiteleiket -- már amelyiknek van.

Mivel így már fizetned kell a törlesztőt a konszolidációs hiteledre, egyformán felére csökkented azt a zsebpénzt amit eddig adtál a gyerekeidnek -- tehát az összessel fizetteted meg hogy átvállaltad kettő (még csak nem is azonos nagyságú) hitelét.

Azt még a tékozló fiú apja sem tette meg a nagyobbik fiával hogy ismét elfelezte volna a nagyobbik fiú örökségét és a tékozló fiúnak adta volna annak visszatérése után...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 00:39:30

@egyérintő:

Azt hittem Ferber Katalint mint hiteles Japán-szakértőt említetted, nem csiripelő verebet.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 00:54:14

@neoteny:

Nem 600,000-eset hanem 700,000-eset.

marko11 2013.06.21. 09:02:43

Jó ez a grafikon.
Jól mutatja, hogy a rendszerváltás "eredményeként" , a szovjet blokk korábban irigyelt országa, mostanra Románia és Bulgária versenytársa lett.
Ami pedig Japánt illeti. Más kultúra, nagyon más. Ott úgy gondolják, hogy a munka és a tudás a legfőbb érték.

egyérintő 2013.06.21. 10:43:32

@neoteny: Nem tudtam, hogy ilyen komoly mértékben tekintélytisztelő az tisztelt beíró társaság.
Ezentúl mindenkinek megadom látatlanban a tekintetes címet...

egyérintő 2013.06.21. 11:02:08

@egyetmondok:

Azért nem kell a mennyekbe emelni Japánt, főleg ha nem is ismerjük az alkotmányát.

Ami a 200 %-os adósságot illeti, össze lehet vetni a mi majd 80 %-os adósságunkkal, csak nem érdemes, hiszen a korábban leírtak szerint a lakosságtól vette föl az állam ezt a hatalmas összeget, nem pedig külföldi bankoktól. Ennek minden előnyével. A kamatot nem külső pénzügyi tényezők kapják, hanem a lakosság, amely a fogyasztás fellendítésében segít. No és a lakosságtól nem várható, hogy spekulatív ügyletekbe fog kezdeni.

A kommunista alkotmányból módosított, senki által meg nem választottak által összeállított alkotmányra azért esküdtek a képviselők, mert nem volt más, nem volt egy tisztességes, magyar alkotmányunk. Ezen nem érdemes rágódni.

Ami az új alkotmány tartalmát illeti, vannak külföldi alkotmányjogászok, akik euforikus, elragadtatott hangon nyilatkoznak róla. Aztán meg vannak aki nehezményezik, hogy jogokat és kötelezettségeket is tartalmaz az alkotmány ahelyett, hogy a csak az állam kötelezettségiről szólna.

Ami a fékek és ellensúlyokat illeti, jó lennél, ha idéznél, mert így a levegőbe belemondani szövegkörnyezet nélkül egy mondatot, hát az elég durva...

egyetmondok 2013.06.21. 11:03:20

@marko11:
Nyugodj meg, itt sem gondolja nép másként.

egyetmondok 2013.06.21. 11:22:58

@egyérintő:
A GDP arányos államadósság kérdésében nagyon is igazad van,és én is jobban örülnék,ha a magyar adósság nagyobbik része lenne hazai megtakarítás. Ez azonban még mindig nagyon zsenge érv arra nézvést, hogy az alkotmánybíráskodás jogintézményét olyan brtuálisan korlátozzuk,mint most. Erre nincsen semmi érv,ha ragaszkodunk ahhoz,ami az alkotmányosság.
Japánt pedig te hoztad szóba,nem is véletlenül,hiszen nagyon jó lenne olyan tervezett piacgazdasággal rendelkezni,mint ők. A mennyekbe tényleg nem kell őket emelni,mert mint mindenkinek nekik is vannak bajaik, nem is kicsik,bár én nagyon szeretnék olyan bajokkal küszködni ebben az országban,mint ők.
Az pedig nem mentség, hogy te esetleg nem ismered Japán alkotmányos elrendezettségét. Könnyű utána nézni,tedd meg. Tanulságos, pont abból a szempontból,ahogyan a nyugati mintát hibátlanul alkalmazzák.
Nem értem mit kéne idéznem. Amit Orbán mondott,az tény. És az a durva, de nagyon. Kitől idézzek,ha nem tőle ? Idézhetnék Sólyom Lászlótól is,de őt a magyar jobboldal hirtelen felindulásból hiteltelennek találta.

Ahogyan most Japánról beszélsz,az sajnos nagyon jellemző a kormánypárti közbeszédre: vesz egy országot,és kikap belőle valami részletet,majd arra hivatkozva feldicséri a Fidesz egész praxisát. Trükkös, hatékony,de nagyon hamis.

A 89/90es alkotmányt illetően a legitimációs elved egészen elképesztő, már ne is haragudj: semmi baj vele,ha hatalomhoz segít,s csak akkor derül ki a senkisége-semmisége, sőt, szerinted tisztességtelensége,ha hatalomhoz jutottunk. Miféle morál ez ?

Mit tettek volna a magyar nemesi rendek II. Andrással,ha az Aranybulla kiadását követő héten a király közölte volna,hogy bocsi...rám ez már nem is vonatkozik ? Mert így kell elképzelnünk azt,amit a kétharmad alkotmányozás címszó alatt csinált-csinál.

egyérintő 2013.06.21. 11:24:31

@neoteny:

Sajnálom, de egyik példád sem jó, mert sem nem pénznyomtatásból, sem nem eladósodásból fizették ki az önkormányzatok hiányát. Ezen tételek kifizetése az EU vigyázó, ellenőrző szeme előtt sem növelte az ország adósságát, mivel az egyik zsebből a másikba lett az összeg téve. A jó hír, hogy ezzel a tartozás átvállalással jórészt felszámolták a körbetartozást, ami minden, csak nem gazdaság fékező tényező.

Az állam által átvett terhet az önkormányzatok nem szórakozásból vették fel, hanem azért, mert a korábbi kormányzat az önkormányzati feladatok mögé nem adott pénzt. Ezt magának az önkormányzatnak kellett kigazdálkodnia, ami természetesen nem ment. Így maradt a hitelfölvétel.

Ami a jövőt illeti az önkormányzatok hitelfelvétele egy engedélyezési eljáráson megy keresztül. Magyarul nem lehet rossz projektekre komoly összegeket felvenni. Így a példád szerint a gyermekek hiába akarnak egy Audit vásárolni, meg más dolgokat, ez nem fog menni, mert egyszerűen nem kaptok rá engedélyt, ellenjegyzést. Így nem tudtok pénzt felvenni. Magyarul nem tudjátok növelni az önkormányzat hiányát.

I_Isti 2013.06.21. 12:00:15

@egyérintő: "Ami az új alkotmány tartalmát illeti, vannak külföldi alkotmányjogászok, akik euforikus, elragadtatott hangon nyilatkoznak róla. "
Szeretjük a népmesei motívumokat, szórakoztatók! :)

egyetmondok 2013.06.21. 12:25:48

@egyérintő:
" Ami a jövőt illeti az önkormányzatok hitelfelvétele egy engedélyezési eljáráson megy keresztül. Magyarul nem lehet rossz projektekre komoly összegeket felvenni. " - magyarul tehát felszámolják az önkormányzatiságot. Az ugyanis az, hogy helyi közösség eldönti, hogy milyen projektet szeretne,akar. Ehelyett a centrális erő megmondja,fentről, mint 90 előtt, hogy mi a jó vagy mi a rossz.
S ha a helyi közösség (képviselete) rosszul dönt,akkor viseli a felelősséget. Ha pedig jól,akkor büszkélkedhet vele. Ez lenne annak a lényege,amit érdemes önkormányzatiságnak nevezni.
" Az állam által átvett terhet az önkormányzatok nem szórakozásból vették fel, hanem azért, mert a korábbi kormányzat az önkormányzati feladatok mögé nem adott pénzt. Ezt magának az önkormányzatnak kellett kigazdálkodnia, ami természetesen nem ment. Így maradt a hitelfölvétel. " - ez sajnos igen népszerű tévedés. A legnagyobb bajba került önkormányzatok egyáltalán nem így adósodtak,olyan is akadt, Lázár Jánosé,amely vegytiszta pénzpiaci spekuláció érdekében vett föl elképesztő devizalapú hitelt.

egyérintő 2013.06.21. 12:29:34

@I_Isti:

Természetesen nem a szocialista, kommunista, liberális, zöldek politikai családba tartozó alkotmányjogászok véleményéről van szó. Ők el vannak keseredve a 2/3-os jobbos többség miatt. A másik nagy bánatuk a működőképességünk, annak ellenére, hogy minden elképzelhetőt, kettős mércét, politikai hamisságot bevetettek már ellenünk...

egyérintő 2013.06.21. 12:37:35

@egyetmondok:

Úgy tűnik egyszerre fújsz hideget is meleget is, amint a népmesében mondják. Ha az önkormányzat rossz hitelt vesz fel, akkor rossz a rendszer. Ha ellenőrzik a hitelfelvételt (mint különben bármely profi vállalatnál, közösségnél, társaságnál szokás) akkor megint rossz a rendszer szerinted. Döntsd már el légyszíves mit is akarsz...!

Gondolom Lázárról órákat tudsz beszélni, de lehetőleg ne keverd ide. Itt arról van szó, hogy az önkormányzatok nem kaptak elegendő pénzt a feladatokra és emiatt verték súlyos adósságba a települést. Ez az eseteknek csaknem 100 /-ra jellemző volt. (tippelés)

I_Isti 2013.06.21. 12:38:43

@egyérintő: Persze. Bevetettek mindent. Még az atombombát is. Ennél mindenesetre némileg magasabb színvonalat vártunk volna egy _jobboldali_ ámde rendszerkritikus blog hozzászólásában...

egyetmondok 2013.06.21. 12:46:36

@egyérintő:
Én nem állítottam,hogy rossz az önkormányzati rendszer. Az így nem is lehet "jó" vagy "rossz". Az vagy van, vagy nincsen. Volt,de elkezdődött a felszámolása 2010 után.
Hitelfelvételt két szereplő ellenőrizhet: a hitelező és a hitelt felvevő. Ez az ő dolguk.
Ha akarunk olyat, hogy önkormányzat,akkor hagyni kell működni,mint ön-kormányzást.
Ezt azonban most oktatástól,eü ellátásig gyakorlatilag központosítják. Az ön-kormányzást kiűrítik. Mégpedig tempósan,ami nagy hiba,mert pont a helyi közösségek alkotóképességét rombolja le.

egyérintő 2013.06.21. 12:49:09

@egyetmondok:

Igazán érdekelne, hogy a rendszerváltás alkotmányát szerinted milyen 2/3-os legitimáció adta? Miféle törvényes legitimáció volt a megalkotásának az alapja? Jellemző volt abban az időben, hogy divat volt alkotmányt írni. A kisgazdapárt képviselőnője is írt egyet, ha jól emlékszem. Ha ügyesebb lett volna a képviselőnő, lehet, hogy az ő alkotmánytervezetét fogadta volna el az országgyűlés. Lehet arról értekeznél most, hogy erre az alkotmányra esküdtek fel a politikusaink. Nem így alakult. Mellesleg alkotmányt volt szocialista képviselőnő is írt egyet az elmúlt években.

Japán úgy került bele a vitába, hogy a megszokott európai piacgazdaságoktól eltérő mechanizmusú kapitalista gazdaságok is léteznek a világon, mégpedig kiváló hatásfokkal rendelkező gazdaságokról van szó. Érdekes téma, de jó lenne egy olyan beíró, aki valamilyen szinten Japán szakértő!

Ami a súlyok és ellensúlyok rendszerét illeti, mint a demokrácia fontos alapját, egy demokratikus ország vezetője nem mondhat mást, miszerint ezek ellenőrzése alatt kell a kormányzó hatalomnak működni. Nyilván nem mondhat mást, meg soha nem mondott mást Orbán sem. Már csak azért sem, mert ő volt az egyike, aki ennek a felépítésnek, annak ellenőrzésének atyja Magyarországon.

Ugyanakkor sajnos olyan ellensúlyok, olyan hatalmi tényezők vannak, melyek nem legitim módon működnek. És itt olyan kérdésekről van szó, amelyben nincs közmegegyezés.

Gondoljunk a kis túlzással 120 éves kommunista bírákra, akiket nem lehet nyugdíjba küldeni halálukig. A Zétény-Takács törvénytől a Biszku ügyig lehetetlenítik el az állam működését a politikai alapon bírálók. Akik ott ültek akár az alkotmánybíróságban is.

Olyan filozófus társaságra, amely a kommunizmus eszmeiségében képes az általuk is tökéletesnek nevezett pályázatot a szubjektív, emberi tényező lenullázásával alkalmatlannak ítélni egy ösztöndíjra. Magyarul a szakmailag kiváló tudóst személyes, politikai okok miatt nem engedik kedvére dolgozni, hiszen nem tud megélni. Mindemellett 100 milliós nagyságrendben osztogattak korábban pénzeket egymás között.

Egyáltalán a pénz csapokat a művészet, az oktatás, a könyvkiadás, az újságírás, stb. területen csak egy jól behatárolható kör tudja csak megnyitni.

A Bajnai féle politikai mozgalom konkrét külföldi, politikai forrásból jut pénzhez. Amikor a külföldi, illegitim politikai szerveződés Bajnai segítését támogatja és egészen konkrét akcióterveket dolgoznak ki a 14-es választás befolyásolására.

Ami a 2/3-os kormányzás kritizálását illeti, egyáltalán azt, hogy van ilyen többség, amely él a hatalmával, nem értem mi a problémád vele. Erre szavaztunk ugyanis 2010-ben. Arra szavaztunk, hogy legyen vége a bénaságnak, a tehetetlenségnek és végre egy kormányzóképes, a kormányzási képességét korábban bizonyított társaság kerüljön a hatalomba. A dolog működik!

egyetmondok 2013.06.21. 13:36:47

@egyérintő:
" Ugyanakkor sajnos olyan ellensúlyok, olyan hatalmi tényezők vannak, melyek nem legitim módon működnek. És itt olyan kérdésekről van szó, amelyben nincs közmegegyezés. " - írod, s kérlek,hogy mondj egyet.
Az Alkotmánybíróságot azonban kihagyhatod nyugodtan, mert az nem jó példa: ha létezett 1990 és 2010 között közmegegyezés a politikai aktorok között,akkor az AB jögkörei pont azok voltak. Fel sem merült soha,hogy annak jogköreit valami,bármi okból szűkíteni kellene. Talán túl nagy hatalma volt,nem volt legitim a Legfelsőbb Bíróság Elnöki intézménye,hogy meg kellett szüntetni,s el kellett követni a jogállamokban példátlan gyalázatot,hogy hivatalban lévő legfőbb bírót menesztenek ? Kíváncsi lennék egy jogállami érvre erről,de persze azon kívül, hogy "megtehetjük,mert csak."

S miért is kellene 2/3os törvényhozási többség egy nagy alkotmányos változás legitimációjához ? Hol volt Nagy Imre 56os kormánya mögött parlamenti kétharmados legitimáció ? Sehol,ettől még nagyon is legitim kormány volt. 1848 magyar kormánya mögött hol volt valami kinevező kétharmad ? Sehol,ettől még legitim volt.

89/90 arról szólt,hogy egy történelmi,gazdasági,erkölcsi állapotában végzetesen leromlott hatalmi konstrukció önként,az akkorra már erőszakkal nem eltávolítható ellenzékével megegyezett az állami-hatalmi rendszer teljes,gyökeres átalakításáról. (Orbán Viktor részvételével.)

Ez egyébként az európai történelemben a gyakoribb eset,mintsem a forradalmak,amikor nagy rendszer-változások vannak. A történelem éppen olyan szép legitimációt képes adni,mint egy parlamenti többség.
Semmi baj azzal, hogy a most kormányzó koalíciónak kétharmada van. Volt már ilyen, 94-98 között. A baj azzal van,de nem kicsi, hogy ezt a hatalmi konstrukciót nem tekinti mindenki a sajátjának, míg a 90 és 2010 közöttit minden politikai erő a sajátjának tekintette. A Fidesz is,sőt, ő volt pl. az alkotmánybíráskodás teljes épségének egyik kiváló védelmezője,nagyon helyesen,akár amikor kormányzott,akár,amikor ellenzékben volt. Csak most jött rá,2010 után, hogy érdemes azt brutálisan korlátozni...

S a dolog nem működik,nem is működhet,hiszen olyan történelmi erkölcstelenség nem maradhat megtorlatlanul,hogy amint írod is, a Fidesz részt vesz a liberális demokrácia alkotmányos,közjogi alapjainak létrehozásában, majd kerek húsz esztendőn át arra hivatkozva működik ellenzékben és kormányon,s amikor (nem is a saját erényei,hanem a politikai ellenfél nagyon rossz kormányzása okán,tehát) valójában történelmi véletlen alapon kétharmadhoz jut, fogja magát,és lebontja azt.
Egyszer az Alaptörvény a 49es sztalini alkotmány sorsára jut: azt is át kell majd írni,gyorsan vagy lassan, mindegy,pont úgy mint 89/90ben, nem lehet mást benne hagyni,mint hogy Magyarország fővárosa Budapest.

egyérintő 2013.06.21. 15:21:55

@egyetmondok:

Furcsa, hogy az alkotmány legitim voltát gyakorlatilag te szabod meg az írásodban. A senki által nem választott, az MSZMP, a III/III-as ügynökök jelentős része által készített alkotmányt legitimnek találod, de a különben általad imádott alkotmány szabályai szerinti, 2/3-os parlamenti többséggel készült alkotmányt illegitimnek találod. Valami alkotmányos korlátozást emlegetsz. Furcsa! Erkölcstelenségről beszélni meg több, mint furcsa.

Amikor a hatalmi ellensúlyok törvénytelen működését illeti, akkor valami gondot látunk az un. ellensúly működése körül. Jellemzően amikor az ellensúlyok közül az egyik-másik nem független, hanem olyan politikai, vagy pénzügyi ellenőrzés, írányítás alatt van, amely tiltva vagyon.

egyetmondok 2013.06.21. 16:12:07

@egyérintő:
Félreértesz,ezért mondom újra: az Alaptörvény nem illegitim,nem az baja, hanem az, hogy egy alkotmányosság-ellenes hatalmi konstrukciót hozott létre, szemben azzal a hatalmi konstrukcióval,amelyet a 89/90es alkotmányozás kialakított,és amelyben az alkotmányos fékektől,ellensúlyoktól megszabadult kizárólagos hatalom mai urai pont húsz évet lubickoltak,láthatóan megelégedéssel.
Ez nyilván nem jogi,közjogi,jogi-technikai kérdés,hanem alapvető történelmi-politikai erkölcsi kérdés. Ezért a mai magyar jobboldal nagyon jó a jogászkodásban,de elbukott az európai,és benne a magyar történelmi erkölcs próbáján. (Bár szívesen olvastam volna tőled legalább valami közjogi, jogállami érvet a Legfelsőbb Bíróság elnöki intézményének kiiktatása tárgyában. Nincsen,kár.)

Bár,ahogyan az ENSZ főbiztosának minapi álláspontja,vagy a Tavares-anyag sorsa mutatja,még az is lehet,hogy a jogászkodásban is elbukhatnak.
Idő kérdése, hogy a NER mikor és hogyan kerül a történelem szemétdombjára. Az nem kérdés, hogy oda kerül. Minden alkotmányosság-ellenes hatalmi konstrukció így végezte ebben az országban: ez ugyanis egy európai nép,nem valami fél-ázsiai horda.

egyérintő 2013.06.21. 17:05:48

@egyetmondok:

Jó! Tehát az alkotmányunk nem illegitim! A baj az csupán, hogy a korábbi, mai értelemben illegitimnek vehető alkotmányra épült jogi tornyot, melyet az alkotmánybíróság húzott fel 20 év alatt, újra kell építeni. Gondolom az új alkotmány alapján például a Zétényi-Takács féle törvényt már rég elfogadta volna az új alkotmány alapján az alkotmánybíróság. Ez neked borzalom is lehet, nekem megnyugvást hoz!

Jó, hogy a Tavares anyagot felhozod. Ez a korábban maoista, vagy marxista, vagy liberális úriember, aki most is a balliberáliszöldkommunista térfelen focizgat szimpla hazugságok, tényhamisítások sokaságával készítette el a szánalmas munkáját, melyet a beadott százon felüli módosítások elvetésével elfogadott a parlament a maga balliberáliskommunistazöld többségével. A Tavares anyag tehát nem jogi, hanem politikai természetű és elfogadottságú, mint ilyennek a jog területén semmi helye sincs. Az valóban brutális, hogy tényanyagokat sem vesz figyelembe.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 17:48:01

@egyérintő:

Szükségtelen; de azt se vesd majd szememre amikor az általad szakértőként citált személy írásait verébcsiripelésnek titulálom.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 17:48:38

@egyérintő:

"sem nem pénznyomtatásból, sem nem eladósodásból fizették ki az önkormányzatok hiányát"

Hanem miből?

egyérintő 2013.06.21. 17:59:58

@egyetmondok:
Pontosítok, a Tavares féle 30 oldalas anyaghoz 550-nél több módosító indítvány érkezett. Itt többet olvashatsz róla.:

hetivalasz.hu/vilag/izekre-szedhetik-ma-a-jelentest-65168/

A mi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének gusztustalan köpdösését illeti, ez tényleg valami horda szellemre mutat rá. Amely remélhetőleg megmarad a maga összezuhanó, belterjes világában, egy önpusztító fekete lyukban.

egyérintő 2013.06.21. 18:04:04

@neoteny:

Nem fontos komolyan venned. Bár Japán második elit egyetemének a Waseda közgazdász tanárja, így talán mégis csak érdemes némi figyelmet fordítani rá.

egyérintő 2013.06.21. 18:05:47

@neoteny:
Gondolom a költségvetésből.

egyetmondok 2013.06.21. 18:31:14

@egyérintő:
Van egy csapda,amelyet egyetlen jobboldali érvelő sem tud kikerülni. Te sem. Ez abban áll,amelyet magad is írsz: kénytelen a jobboldal megkérdőjelezni a 89/90es alkotmányozás legitimációját,mert akkora a különbség a NER hatalmi konstrukciója és a 90-2010 közötti liberális demokrácia hatalmi konstrukciója között,hogy ezzel - az egyébként váltig tagadott, "nem történt semmi különös,nem is értjük,hogy mi a kifogás ",stb,stb. - különbséggel kezdeni kell valamit. Végsőleg nem tud mit kezdeni ezzel a kormányoldal,s Te sem.
Kénytelen vagy azt mondani, utólag,viccesen (na jó,elborzasztón) visszamenőlegesen,hogy "mai értelemben illegitim" a 89/90es alkotmányozás. Csakhogy ilyen nincsen, mert ha az tényleg illegitim,akkor egy darab olyan törvény sem lenne legitim,amely 90 és 2010 között keletkezett, sőt, maga az Alaptörvény sem lenne legitim. Van tehát egy nagyon beteg,szoktam mondani werbőczyánus jogászi csavarkodás arról, hogy hogyan tekintsen a kormányhű fideszes az elmúlt húsz évre: ha akarom fontos a 89/90es alkotmány (az adja a kétharmadot ugyanis),ha nem akarom nem fontos (felszámolják az abban rögzített alkotmányos fékeket-ellensúlyokat).

Ez a kettős mérce ordít kifelé bármely kormányzati érvelésből,a Tiédből is,és ez az,amit a nyugati nemzetközi politikai közösség helyesen szóvá tesz.
A Tavares ügy a minaptól nem valami baloldali ármány, nemzetközi összeesküvés. Komoly többséggel fogadta el az illetékes bizottság,s ennek komoly folyománya lesz. Gyülekezni fognak a nemzetközi bíróság előtt a magyar kormányzat elleni keresetek,nagyon helyesen,amelynek komoly következményei lesznek,szintén nagyon helyesen.
S ha Te a köpködés szót használod,akkor én is megengedem magamnak idézni azt,amit Sólyom mondott,amikor az AB jogköreit megcsonkították: " A magyar országgyűlés visszatalált az 1990 előtti öntudatához."
Nos, miféle jobboldal ez ?

A Zétényi-Takács ügyben ha létezik hiteltelen politikai erő,akkor az a Fidesz. (talán túl fiatal vagy,és nem emlékszel). Két alapos okból:
1. Akkor,amikor az terítéken volt, ő fújt ellene,de rettenetesen.
2. Hogyan lehet érvényesen panaszkodnod a Zétényi-Takács ügyben, amikor a mai kormányerő úgy hasal az ügynökatkákon,oly betegen rejtegeti,mintha számára az kínos lenne a napvilágon. (Tán úgy is van,és súlyos érintettségekről értesülhetnénk a Fidesz tájékán,ha nyilvánosságra kerülnének az adatok.) No,most lehet jönnöd, hogy ez az egész nem is annyira egyszerű, hogy itt nagyon kell vigyázni,stb.stb, kb úgy és ahogy Boross Péter és Medgyessy exminiszterelnök urat a tévében szépen közösen,nagy egyetértésben élőben el is mondtak.
A Zétényi-Takács ügybeli mai hivatkozások a Fidesz oldalán azt a hihetetlen kettős mérce játékot mutatják,amellyel egyetlen 20.századi magyar politikai erő se mert próbálkozni, pedig akadt szépen közöttük gyalázatos.

Kb.olyan,mint amit a majdnem 120 éves kommunista bírókról írtál. Ha létezett történelmi közjogi hagyomány ebben az országban,az pont a bírák nyugdíjkorhatára volt, hiszen az a 19.század vége fele óta 70 év,s ezen még a kommunista diktatúra sem mert változtatni. Nem úgy Orbán Viktor...
Így lesznek a 61 éves bírók majd 120 évesek, s így lesznek kommunisták olyan vezető bírók,akiket 90 után neveztek ki,pl. személyesen Balsai István előterjesztésére..
Szánalmas az egész,már elnézést.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 19:22:07

@egyérintő:

Akkor hát nem verébcsiripelés amit ír. Akkor viszont még mindig áll a hozzád intézett kérdésem: hajlandóak lennének-e a magyarok alávetni magukat a japán társadalomszervézés olyan mértékének amit az idézett esszéjében leírt?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 19:22:57

@egyérintő:

Valóban; és a (deficites) költségvetésnek honnét van pénze?

egyérintő 2013.06.21. 19:33:36

@neoteny:

Nem értek hozzá. De ha az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, ezzel semmiféle hiányt nem generál, főként a körbetartozást és az önkormányzatok tehetetlenségét megszünteti, na és szabályzott keretek közé tereli az önkormányzatok hitelezését, akkor a kormánynak, parlamentnek ez a lépése olyan rossz dolog nem lehet.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.06.21. 19:48:37

@egyérintő:

Ha nem értesz hozzá akkor hogyan mondhattad azt hogy "sem nem pénznyomtatásból, sem nem eladósodásból fizették ki az önkormányzatok hiányát"?
süti beállítások módosítása