Magyarországon mindig is mókás dolog volt konzervatívnak lenni, és így van ez most is, mondhatjuk egyik szemem sír, a másik folyamatosan röhög, viszont ha három szemem volna, a harmadik már megüvegesedett volna az unalomtól. Természetesen a politikai konzervativizmusunk non plus ultrája, sőt egyetlen tárgya mióta világ a világ, a keresztény-nemzeti hagyomány (utánérzésének) őrzése. Csakhogy ebben az országban quite conservative gesztus volt nemzetet aulikusan szolgálni (romantikusoknak: elárulni) és érte földbirtokokat kapni, néhány évtizeddel utána kegyelmes úrékhoz vármegyei útjukon dörgölőzni, de a modernizáló abszolutizmust megfúrni, helyben jobbágyi fehérnépeket zrikálni, de ipart nem teremteni, csatától elmenekülni, birtokot elinni, majd újabb néhány évtized múlva passzívan ellenállni, megint utána Trianon fölött keseregve rablott zsidó vagyonból meggazdagodni, nyilasokat ízléssel támogatni, a következő évtizedekben ismét passzívan ellenállni, most éppen a buziházasság felvetésén keseregni, de a diktatúrával pariban lenni -- édes Istenem, hadd reméljem őszintén, hogy jól kijegecesedett már a nemzeti hagyományunk, mindenki pontosan érti, mire vagyunk konzervatívok, és nem kell még két évszázad identitáserősítő süllyedés! Vazze!!
Na amikor a kommunizmus béjött ebbe az országba, termékeny talajt talált az elmebeteg politikájának, mert a nemzet, amelyik nem szabad és nincs tisztában önmagával, de folyamatosan úgy tesz, mintha, annak halálosan mindegy, hogy milyen magot szórnak belé, a lényeg, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával. Orbán most kétségtelenül a legfőbb politikai rossz, de megírtam már a hierarchiát, hadd ne idézzek klasszikust. Orbán a mi emberünk. Our Man in Havana. De a mindössze gátlástalan politikai taktikus Orbán nem lenne a szocik és a madaras demokraták nélkül, akik csak szervezettségükben és tehetségben maradnak el mögötte az illúziórombolás és a harácsolás mezején (és most is erre készülnek), nem lenne Kádár és Horthy nélkül, nem lenne az évszázados vármegyei hazudozás nélkül, nem lenne az eltékozolt ország nélkül.
És főleg nem lenne nélkülünk, galambocskáim, akik hol rút haszonlesésből, hol beszariságból, hol érdektelenségből, hol bölcsességnek álcázott megannyi allűrből nem növesztjük ennek a nyomorult embernek az árnyékát az égig! Nyafi-büfi indul! Boldog a nemzet, amelyet ilyen emberek vallanak a magukénak.
Elmondom nektek, emberek, a keresztény-nemzeti hagyomány passé, vége, körénk tekeredett mint hínár, ellenünk fordult. A hazát újra kell gondolni, mielőtt meg nem fulladunk. A hazát kell védeni, nem a leszerepelt, kártékony önképet és a tarthatatlan, szétesett, pusztító hagyományt. Én ne lennék konzervatív?
