1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.02.13. 06:50 HaFr

Milyen táborokat javasolok -- kormánytagoknak

Képtalálatok a következőre: levente képző

Milyen átnevelő táborokat ajánlok én a kormány tagjainak és a főbürokratáknak?

-A kormányzás etikája tábor (propedeutika, azaz ált. köt. bevezető tábor)

Szabadon választott (tehát kötelező) alkalmak:

-Krisztus tanítása tábor (ha már a szájukra veszik a nevét)
-Közgazdász tábor (350 felé félúton)
-Emberség tábor (hosszú, soknapos)
-Mi a demokrácia? tábor
-Magyarország történelme tábor (különös figyelemmel a népellenes történelmi hazudozás tradíciójára)
-Épített környezetünk esztétikuma tábor
-Tudományos tábor (külföldre távozott kutatók tartják)

A résztvevők által finanszírozott kötelező fringe-ek (EU-támogatás nélkül):

-Kényelmesen minimálbérből, avagy kicsi zsemle vs. nagy pofa összehasonlító tábor (malomipari ankéttal); -Egy hét adásszünet a kormánymédiában (népszerűségkrízis tábor);-Humánusan éhezünk egy konténerben Ásotthalom mellett tábor (bentlakásos); -Milyen lenne a saját tehetségünkből a saját pénzünkön élni? horror tábor sírós jelenetekkel

Záró események (önként vállalt a résztvevők finanszírozásában):

-Kié valójában a közpénz? (elvonókúrával összekötött tábor)
-Drogambulancia és etikus közösségépítés szex-szel (végzősöknek, after party jelleggel)
-Kormányból a börtönbe szoktatótábor (meglepi tábor)

182 komment

2020.02.11. 10:49 HaFr

A szegény, alapítói szellemét vesztett MTA nyilatkozni merészelt

Képtalálatok a következőre: magyar tudományos akadémia wiki

A magyar tudomány (és erkölcs, aminek Széchenyi részben szánta) fellegvárának nyilatkozata a NAT kapcsán több mint tíz nappal a nyilvánosságra kerülését követően:

"A Magyar Tudományos Akadémia tudós testülete továbbra is kész szellemi erőforrásainak a korábbiakhoz hasonló mozgósításával szakmai segítséget nyújtani egy az érintettek szakmai konszenzusán alapuló változat létrehozásához, továbbá a kerettantervek kialakításához és a megszülető tankönyvek lektorálásához." (stb.)

És még csodálkozunk. Forza Lovász!

 

3 komment

2020.02.09. 18:43 HaFr

A leggonoszabb szocialista mítosz: hogy az állami újraelosztás segít a szegényeken

Képtalálatok a következőre: evil socialism

A szabadság, a tulajdon, a piacgazdaság és az ezeknek megfelelő éthosz korlátozása állami eszközökkel -- állítólag a redisztribúció és a szegények érdekében -- éppen a szegényeknek árt a legtöbbet. A szegények függésbe kerülnek egyrészt az államtól, másrészt olyan közvetítő -- "érdekképviseleti" és lobbi- -- szervezetektől, amelyek vezető bürokratái rendszerint karriert csinálnak a pozíciójukból, meggazdagodnak, majd a színfalak mögött kiegyeznek az állami vezetőkkel (vagy ha nem is válnak belőlük UAW-erejű vezetők, de ahhoz elég erősek, hogy a saját tagjaik autonóm cselekvésének elejét vegyék). Állam és közvetítő szervezetek együtt többszörös függésbe kényszerítik a szegényeket, akik a szegénységük mellett megnyerik maguknak az élethosszig tartó függést is. (Lásd a mai minimálbérrendszertől kezdve a közszolga-pedagógusi szabadság szakszervezeti impotenciával és belenyugvással kísért eltüntetésén és a sorvasztó közmunkán keresztül az irracionálisan magas áfáig és munkajárulékokig a teljességgel ember- és szegényellenes korporatív állami gyakorlatot.)

Ugyanezek a szegények a piacon versenyezve összehasonlíthatatlanul nagyobb eséllyel gazdagodnának meg, szabadok maradnának, érvényt szerezhetnének bárkivel szemben az emberi méltóságuknak, nem beszélve arról, hogy kisebb eséllyel juttatnának hatalomra demagóg, kleptokrata rezsimeket. Ezzel szemben a korlátozott piac állapotában az autonómia csak a társadalom egy szűk rétegének jut ki, amely viszont így az általános szabadság állapotához képest (mivel az erőforrásokért való versenyből kiszorul a társadalom nagyobb része) nagyobb sikerrel növeli a vagyonát és a befolyását -- amellett, hogy egy részük a korlátozott piacétól is idegen, exkluzív, oligarchikus eszközökkel tesz szert ezekre, tovább növelve a szegények hátrányait.

A jóléti államok és a kordában tartott egyenlőtlenségek nem az állami újraelosztásból megvalósuló jövedelmi transzfereknek (progresszív adó, segélyek, jóváírások), hanem a beszedett adók szolgáltatásokká való konverziójának, ezeken keresztül a versenyképesség társadalmi szétterítésének (az ún. bemeneti esélyegyenlőség erősítésének: az oktatásnak, az erkölcsi és jogrendnek, az egészséges életmódnak, a kisközösségek autonómiájának) voltak a következményei. A versenyképesség szétterítését pedig az olajalapú gazdaság és a 2. ipari forradalom tették lehetővé és kapcsolták össze a fogyasztói társadalommal. Az új anyagok feltűnése, új energia és erőforrások születése, a gépesítés és munkaszervezés új formái alkotta modernizáció tette lehetővé azt a hatékonyságot, amely radikálisan kiszélesítette a fogyasztás fizetőképes bázisát és viszonylag alacsony adókulcsok mellett a középosztályosodáshoz vezetett. A 2. ipari forradalom döntő része még az I. világháború előtt lezajlott, amikor azonban zajlott -- a hirtelen jött tőkekoncentrációval és a globalizáció imperialista korszakával -- éppen olyan megelőző jövedelemegyenlőtlenségeket okozott, mint a mai, a dotcom iparban gyökerező, digitális gazdasággá szélesedő átmenet. Várható, hogy az egyenlőtlenség átmeneti erősödése után -- ami az ipari forradalmak érthető következménye -- a jövedelemeloszlás a mi korunkban is újra nivellálódni fog. És amikor így lesz, annak semmi köze nem lesz az államokhoz, amelyek ezt a folyamatot minimálisan tudják csak befolyásolni -- és azt is károsan teszik.

A "szegények" (ami, ugye, egy nagyon relatív fogalom) legnagyobb ellensége az expanzív állam, amely még a kellően demokratikus formájában se tesz mást, mint alacsony hatásfokkal jövedelmeket csoportosít át hozzájuk, miközben magas hatásfokkal csökkenti a szabadságukat, mindösszesen megakadályozva azt, hogy sikeresen vívják ki az élettől azt, amitől a szocialista beszédmód maga kezdettől elijeszti őket: a szabadság és a jó élet egységét. A szocialista beszédmód éppen olyan súlyos becsapása a tanácstalan rétegeknek, mint a nacionalizmus, nota bene éppen annyira gonosz is  -- a fentebbiek értelmében: erőforrásokat vonva ki a piacról és erkölcsi-anyagi függésbe taszítva jelentős tömegeket --, csak épp nem a nemzet, hanem a szolidaritás mázával leöntve.

341 komment

2020.02.08. 11:29 HaFr

Miért mondom a gyerekemnek, hogy menjen külföldre tanulni?

Képtalálatok a következőre: crying teenager

Hazánk tragikus válságban van, amelynek a mélységét nehéz még felbecsülni is. A válság évszázadok elrontott nemzetfejlődésére és máig uralkodó, erősen korlátozott etnicista kompetenciakészletére vezethető vissza. Amit azonban az egymást követő korok így-úgy (kevésbé jól és nagyon rosszul) megpróbáltak oldani, azt a mai rezsim legutoljára a harmincas évekre jellemző erőszakossággal, de ezen bőven túlmutató cinizmussal és a civilizációval radikálisabban szembefordulva erősít fel és mélyít el. Az ország lejtőre került erkölcsi, tudásbeli, szociológiai és sok praktikus vonatkozásban, amelyet gyenge önismeretű, versenyképtelen és termékeny együttműködésre alkalmatlan népe örömmel fogad és fordít önmaga ellen.

Az orbánizmussal nem az a baj, hogy alternatívát ad a bárhogy felfogott baloldali, progresszivista politikával szemben; ennek bőven megvan a létjogosultsága. Az a baj -- és óriási baj -- vele, hogy amit ad, az nemzeti perspektívának halálos. Az erkölcstelenség, a kormányzati rangra emelt aljasság, az intézményesített kizsákmányolás (extrakció) és a civilizáció lábbal tiprása -- mind-mind a nemzet nevében, azaz nem mellesleg a nemzet lealjasítása -- egy alapvetően (még mindig, és remélem, mindig is) más nyugati környezetben súlyosan versenyképtelen, hátrányos helyzetet erőltet a magyarokra. Az orbánizmus gyümölcse a magyarság perspektívátlansága, ami akkor is így lenne, ha szimplán gyökeresen eltérő játékszabályokkal játszana, mint a nemzetközi környezet más szereplői -- nem pedig egyenesen a magyar képességek legaljára optimalizálva. De sajnos az utóbbit teszi.

Az új NAT ezt a tendenciát erősíti. A nemzethez való viszonyulásnak egy rég elmúlt állapot szerinti kanonizálásával, a gyerekek gondolkodásának, a mindenkori valóságra való reflexiójának, a múlt, a jelen és a jövő közötti összefüggések keresésének súlyos korlátozásával tulajdonképpen a nemzettől idegenít el, amelynek értő, értelmes megélése lehetetlenné válik számukra.

Ilyen körülmények között -- leegyszerűsítve: ha nem látja reményét az ország belátható időn belüli megfordításának -- a felelős szülő nem mondhatja a gyerekének, hogy maradjon itthon, tanuljon itthon, boldoguljon itthon. A helyzet tragikusságát nem tudom kellően aláhúzni, hiszen annak tudatában teszek így, hogy a gyerekem és én közém másfélezer kilométer ékelődik, sokkal kevésbé lehetek részese az életének, mint amire akár ő, akár én vágynánk, és ezen túl, hogy mégiscsak idegen lesz abban az országban, ahova érkezik, és talán végképp kétlaki lesz, aki sehol sincs otthon. Ezt mind ennek -- a politikába magát beevő bűnöző réteg és a magyar szellemtelenség (a lehető legrosszabbul működő demokrácia) egymásra találásának -- köszönhetjük.

Ez az ország még hosszú ideig hanyatló pályán lesz, ahonnan emberi és érthető lépés a menekülés, ha bárki igényt tart arra, hogy a tudását és a tisztességét megélje -- amire itt egyre kevésbé van esélye. Nem utolsó sorban nem a gyerekek feladata helyrehozni azt, amit a szüleik -- Orbánék hatalomhoz engedésével és hatalomban tartásával -- elszúrtak.

130 komment

2020.02.07. 08:24 HaFr

Hol rontja el a progresszivista szellem? Herczeg vagy Kertész?

Képtalálatok a következőre: herczeg ferenc kertész imre

A haladásideológiát valló értelmiség nem 2010-ben került lejtőre, ami a relevanciáját illeti, hanem már 1989-ben, de jó húsz éven át nem vette észre. A haladásideológia (progresszivizmus) -- szemben a haladással (progresszióval) -- elvont, objektivált eszmékből építkezik (egyenlőség, tolerancia, Európa, emberi jogok stb.) és a programja nagyjából arról szól, hogy miként lehet ezeknek érvényt szerezni -- ezekhez felzárkózni -- a valóság ellenében. (A gyakorlat persze a sajátjaink esetében sok esetben arról szólt, hogy a haladásideolgia képviselői a szellemi fölényük visszatérő fitogtatása mellett megelégedtek a stallumokkal, a közpénzen biztosított nemzetközi jelenléttel és a kisebb lopásokkal, ami még annyira sem segített a hitelességüknek.) Az a valóság, amellyel szembefordultak, tipikusan a nemzetinek nevezhető (gondolkodási, intézményes, vonatkoztatási) keret volt.

A tévedésük kettős volt. Egyrészt a magyar közgondolkodás egyetlen releváns vonatkoztatási kerete kezdettől a nemzet. A tágan értett nemzeti (vonatkozású) gondolkodás bírálatának máig nincs potens, versenyképes kiindulási pontja -- nem ilyen semmiféle absztrakt, "internacionalista", domesztikálatlan minta --, amely kellően megtámaszthatná a valósággal szembeni kritikát. Vagyis a nemzet kritikájának nemzeti logikájúnak kell maradnia, illetve nemzeti naratívába kell(ene) illeszkednie. Másrészt -- összefüggésben ezzel -- a haladó magyar gondolkodás ebben az értelemben mindig is nemzeti volt (progresszív, nem progresszivista). Az a Herczeg Ferenc, aki a nyugati értékrendbe (is) még bőven beletartozó szerzője volt a hazai konzervatizmusnak, éppen úgy a nemzetből indult ki és oda érkezett vissza, mint Berzsenyi, Petőfi, Jókai, Mikszáth, Ady, Babits, Móricz, Illyés, Szabó Zoltán; nota bene a polgári radikálisok, Bibó, vagy éppen Örkény, vagy éppen Esterházy sem vehetők ki az így jellemzett mainstreamből, jóllehet már érintkeznek a nemzetet csak tárgyaként, de nem formájaként felfogó kritikával. (Érdekes lenne itt megvizsgálni a gondolkodásuk struktúrája és a folyamatosan átalakuló recepciójuk szempontjából a Nyugat különböző nemzedékeit. Ugyanígy a Révaitól Király Istvánon át Szűcs Jenőig és Pozsgayig nyúló nemzeti érdekű marxistákat, de velük kapcsolatban nagy biztonsággal el lehet mondani, hogy a nemzeti pecsét tromfolhatja az utókor megítélésében a marxista érdekeket és lojalitásokat. Ugyanez igaz a hazai keresztény értelmiségre is, amelyben csak elvétve akad ultramontanista-univerzalista lojalitás. De a hazai liberális-polgári konzervatizmus is küszködik azzal, hogy a nemzeti logikán belül tudjon maradni, mert egyébként -- azzal, hogy premodern, antietnicista alapokon épül -- evidensen nem nacionalista, pláne nem etnicista.) 

A nemzeti reflexek orbanizmus általi használata és kanonizálási kísérlete tehát teljes mértékben megfelel a magyar hagyományoknak, amelyek modernizációját a belátható időben nem lesz képes a maga logikája szerint elvégezni a progresszivizmus. Főleg, hogy a saját vélt hagyományának -- a progressziónak -- az eredendően nemzeti irányultságát sem érti: azt mármint, hogy a nemzeti érdek és a nemzeti logikájú kritika vidáman megfért ebben a progresszív miliőben a magyar klasszicizmustól kezdve máig. Sőt, Magyarország mindenkori állapotának bírálata a nemzeti gondolkodás vezértémája volt egészen a kommunizmus hatalomra jutásáig -- a nemzetről így, ezzel az érdekkel beszélt maga a progresszív magyar értelmiség, mielőtt át nem ment volna progresszivistába.

A nemzeti narratíva feladása csak 1989-cel történt meg látványosan, amikor átmenetileg -- a posztmodern, liberális, de inkább polgári radikális redszerváltó miliőben -- hatalomra is jutott a budapesti közéleti és irodalmár értelmiségben. Én tehát a törésvonalat nem a (valóban gyakran silány, a legjobb esetben is középszerű), főleg két világháború közötti nacionalista irodalom és a progresszivista magas irodalom között húznám meg, amely törésvonalban a kormány az előbbit erőltetné az utóbbi kárára, hanem a nemzeti érdekű humán értelmiség és a progresszivista nemzetkritika közé tenném, amely utóbbi a nemzetre már csak mint a bírálata tárgyára tekint (vagy még csak nem is tekint, mert büszkén nem foglalkozik vele: a kritikája az elhallgatásé). Hogy ezen tovább pontosítsak, tudomásul kell venni, hogy azt az irodalmat és művészetet, amely akárcsak apolitikus és/vagy a polikussága nem nemzeti érdekű (innen indul ki és ide tér vissza), a domináns magyar közgondolkodás az eredendően nemzeti érdeke okán rögtön a "nemzetietlen" oldalra sorolja -- főleg, hogy most van, aki újra megerősítette benne az 1945 óta háttérbe szorított nemzeti "büszkeséget", sőt definiálja annak a logikáját, jelesül etnicista módon. Ennek tehát az az oka, hogy a nemzet ez egyetlen közösségi vonatkozási pontunk és a nemzet etnicista (származási) alapon definiálódik, azaz kirekesztő minden alternatív logikával (akár a Nobel díjéval) szemben.(Nem mintha Kertész maga nem undorodott volna a hazai progresszivista miliőtől.) A kormány célja tehát láthatóan az 1945-tel bekövetkezett törés és az 1989-ben definiált progresszivista érdek hatásának visszaszorítása, és ehhez (szerintük) elég egyszerűen kivenni a magyar irodalom- és szellemtörténetből az 1945, különösen pedig az 1989 utáni "felelősöket", mert a korábbi alkotók túlnyomó része még nemzeti érdekűen gondolkodott.

A tágabb politikai következménye ennek pedig az, hogyha a progresszivistáknak (a magyar ellenzéknek) nincsen irodalmi kánonjuk, vagy ha van is, ennek a kánonnak ellenséges politikai logikája van, akkor az egész minimum szedett-vedettnek, de adott esetben egyenesen nem-magyarnak tűnik, ami diszkvalifikálja őket a politikai arénában is. A dolgok összefüggenek.

129 komment

2020.02.02. 19:42 HaFr

A Fidesz legyőzésének útja hat lépésben

Képtalálatok a következőre: how to win"

Vissza kell görgetni lépésről-lépésre, ami az utóbbi tíz évben történt.

1. A Momentumnak alternatív pártrendszert kell létrehoznia, körülötte a saját jövőbeni ellenzékével: egy konzervatív és egy balos párttal, és ezt (a világot) kell politikai, alkotmányos és kulturális választássá tennie a szavazók számára. Sajátos játékot kell elkezdeni játszani, mintha ez a pártrendszer volna egyedül legitim, úgyhogy a szavazóknak ne pártot, hanem pártrendszert és Magyarországot kelljen választaniuk. Ezt a lehetőséget kell tehát stratégiai választássá tenni a szavazók számára.

2. Meg kell csinálnia a saját nemzetfogalmát, a politika alternatív nemzeti szemléletét és a saját történelemszemléletét. Ezek köré kell szerveznie minden más megnyilvánulását. (Kíméletlen versenyt kell állítani neki, fel kell őrölnie és le kell győznie a Fidesz nacionalizmusát -- nemzeti narratívával.)

3. A Fidesz másodlagos fogalmainak (család, EU és migráció) is új jelentést kell adnia, kiegészítve a saját hívószavaival (környezetvédelem, szabadság, jövő/fiatalság). Nem többel, mint hárommal-néggyel, megtöltve ezeket jobbára érzelemmel és valamennyire értelemmel.

4. Kell keresnie egy miniszterelnökjelöltet, aki akar és tud győzni.

5. A saját pártrendszerén kívüli pártok (DK, MSZP, Jobbik) az ellenfelei. A Fideszt vegyesen -- mikor hogy -- vagy partiképtelen, legyőzendő nempártnak, nonentitásnak, vagy a politikán kívüli agresszornak és a nemzeten élősködő bűnszövetkezetnek kell tekinteni. A Fidesz fogalmaival szembeni saját értelmezéseit a fideszre való utalás nélkül kell képviselnie. A kő, papír, olló játék tanulmányozását javaslom és olyan politikai koncentrációt és profizmust hozzá, amelyre fel kell készülni, mert a Momentum még nincs birtokában.

6. A stratégiához folyamatosan innovatív politikai javaslatokkal kell élnie politikai és szakmai kulcskérdésekben, kormányzóképességet kell bizonyítania és 2021 végére, de nem előbb, árnyékkormányt kell alakítania.

(Az öt-, hatpárti összeborulást 2022-t illetően el kell felejteni. Nonszensz.)

166 komment

2020.02.02. 11:08 HaFr

Röviden a "klímakörök" nevű új ostobaságról

Képtalálatok a következőre: momentum mozgalom klíma"

A Momentum elnöke úgy érzi, hogy néhány hónapos semmittevés belső építkezés után és az eljövendő semmittevés belső építkezés mellett, ezt feltehetően újabb tudati szintre emelve, elkezdik megalakítani az ún. klímaköröket. "Tavasztól megszervezik azokat a közösségeket, amelyek helyi szinten a környezetvédelem ügyét tűzik zászlajukra. Azt várják tőlük, hogy nyomást gyakoroljanak a helyi és országos politikusokra. Fekete-Győr reményei szerint ők lesznek azok, akik fellépnek a környezetkárosítókkal szemben: az illegális szemétlerakóktól a mátrai típusú erőművekig bezárólag."

Ha jól értem, a klímakörök fognak nyomást gyakorolni Orbán Viktorra. Föl nem fogom, hogyan fog ez történni, tekintve, hogy Orbán bármelyik pillanatban kész és képes az egész klímanarratívát elragadni az ellenzéktől (eddig is csak azért nem tette, noha kacérkodik vele, mert még nincs túl nagy politikai értéke). Abból, amit eddig megtudtunk az ötletből, az tűnik ki, hogy a momentumosok a Greenpeace módjára odaláncolják majd magukat Paks kapujához, a Mátrai Erőmű kerítéséhez, valamint éjjel-nappal ott lesznek a száznegyvenhétezer-ötszáz illegális szemétlerakó magyar sarkában. Hajrá!

Attól tartok, Fekete-Győr András többszörösen eltévedt az utóbbi hónapokban. A legfontosabb, amit nem látszik érteni, hogy a polgári körök azért működtek, mert -- már a nevükben is -- a polgárokról szóltak, illetve polgári identitást (vagy annak a látszatát) adtak a résztvevőinek. A kör jelzőjeként a polgári a résztvevőkről szólt, nem a kezdeményezés tárgyáról: közösséget teremtett, hitet és identitást adott. A klímakörökben ellenben nem a klímák vesznek részt és dolgoznak össze és nem a klímák identitása politizálódik át momentumosra (miként annak idején a polgároké fideszesre, amikor a polgárok köreiről volt szó), hanem a régi jó baloldali programmatikus politika medrében a résztvevőket a program definiálja. A résztvevők nem a saját identitásukat élik meg és erősítik, hanem a reményeik szerint célszerű akarategységben beszélnek és cselekszenek majd. Nem a (vélt) valós emberek, hanem a cél adja a kötőanyagot. Ez a különbség minden korábbi konzervatív és progresszivista (kommunista) kezdeményezés különbsége volt a múltban, következően a konzervatívok természet/megőrzés- és a progresszivisták konstrukció/cél-fókuszából.

A klímakörök suta elnevezése -- az előbbieken túl a "klíma" szó egyszerre idegen, kellemkedő és erőltetett alkalmazásával -- azt a tévedést is megában hordja, hogy a klímaváltozás kérdése kellő politikai hatékonysággal sajátítható ki (ahogy pl. a Fidesz máig uralja a "nemzeti" témát). Nem, nem sajátítható ki. Így próbálni tenni kellő politikai tehetség hiányában (ami sajnos tagadhatatlanul jellemzi a helyzetet) éppenséggel politikai öngyilkosság és etikailag legalább annyira kifogásolható, mint a nemzet Fidesz általi kisajátítása. De ami legalább ilyen fontos: a klímából még jó néhány évig nem lesz a "nemzetivel" összemérhető erejű politikai brand Magyarországon. Amikorra meg lesz, már Orbán fogja uralni. Ez nem orbánista fatalizmus; ez a politikai tehetségekben (és agresszióban) fennálló szakadék elismerése ő és az ellenzéki felhozatal között.

Végül ez a kezdeményezés azt sejteti, hogy nem volt véletlen a Momentum életében a "hagyjuk ki 2019 késő őszét (és ha már itt tartunk, a telet is)" döntése. Merthogy nagyon úgy tűnik, nincs mit mondaniuk és fogalmuk sincs, merre az előre. Az ellenzék némiképp átrendeződött a javukra, de Karácsony népszerűbb lett, mint várható volt, Gyurcsány és felesége nem akar csak a százmilliókkal foglalkozni, az MSZP-vel nagyon nehéz a közösködés, a Jobbik továbbra sem egészen komilfó, Márki-Zay meg makacsul kitart a fixációi mellett. Szóval, mi lesz ebből 2022-ig? Csak nehogy jöjjön akkor egy, az első szavazókat megcélzó új, még generációsabb, még nyugatotjártabb-dehazajöttfiatalokbólállóbb, még trendibb párt. És hogy kormányozni ki és hogyan fog ebben az összetételben, az egyenesen rejtély.

Kíváncsian várom a fejleményeket -- nagyobb baj, hogy ők is.

20 komment

2020.02.01. 06:12 HaFr

Súlyosan ártalmas gondolatunk: a nemzeti öncélúság

Képtalálatok a következőre: nemzeti öncélúság"

Amikor egy nemzeti program és a nemzeti identitás tárgyává maga a nemzet válik ( = nemzeti öncélúság), az a nemzet eredeti funkciójának teljes (és roppant veszélyes) félreértését mutatja. A nemzetek az emberi együttélés hatékonyságának javítását szolgálták, mióta -- a XVIII. század elejétől kezdve -- fokozatosan létrejöttek és megerősödtek először a leginkább polgárosult Németalföldön és Nagy-Britanniában (megerősítem: ekkortól, hiszen ekkortól váltották fel a születési arisztokrácián, a privilégiumokon, a földtulajdonláson, az erkölcsi és a jog előtti egyenlőtlenségen alapuló posztfeudális társadalmakat a nemzeti nyelvű polgári társadalmak). Nemzet és a polgári fejlődés programjai egybeestek Magyarországon is, ahova a folyamat némi késéssel, a XIX. század elején ért el. A nemzet azonban minden körülmények között a jogegyenlőség, a kulturális homogenitás és a polgári szabadság emeltyűje volt: eszköz volt ezekhez; nem azért jött létre, mert valaki kitalálta, hogy nemzet kell (de akarhatott volna nácizmust vagy tulajdonközösséget is), hanem mert erre vagy az ennek a funkcióját betöltő logikára volt szükség a szélesen értelmezett társadalmi igények kielégítéséhez.

Ezzel szemben, amikor egy nemzet elfelejti, hogy eszköz csupán az emberi életek koordinációjához és arra a kérdésre, hogy mi a célja, vagy nem tud már válaszolni, vagy azt üvölti, hogy (a nemzet célja) a nemzet védelme, nota bene a nemzet célja a nemzet maga, akkor biztosra vehetjük, hogy a nemzet a polgárai ellenében működik. A jól működő nemzet célja sosem önmaga, hanem a nemzetet alkotó emberek összességének minél hatékonyabb jogi, állami, kulturális, gazdasági megszervezése, amihez elengedhetetlen a (liberális) autonómiák feltevése, amelyek között koordinálni kell. Amikor egy nemzet céljává önmaga válik, akkor már lemondott az autonómiák között koordinációról (a nemzeti nyelv, állam, a biztonság eszközeivel), hanem saját célokat fejleszt és éppenséggel azok szolgálatába igyekszik állítani az autonómiákat. Ahol ez a nemzetkép elfogadottá válik egy közösségben, ott a nemzetkép kimerevedik, zsarnokivá válik és a nemzetet könnyen maga álá gyűrhetik az ezt felismerő cinikus hatalmi akaratok.  

Az ilyen nemzetek léte észrevétlenül átmegy önvédelmi üzemmódba: folyamatosan retteg, ellenségeket keres és talál maga körül és saját kebelén. Ami egykor komplex cél volt -- az emberek és a közösség szolgálata --, mert szerteágazó kompetenciákat feltételezett, az az öncélú nemzetben (a hatalmasok, a nemzet zsarnokai által menedzselt) egzisztenciális válságra radukálódik: előbb propagandaként, majd azzal párhuzamosan, hogy a nemzet bezárkózik, lemond a széleskörű fejlődésről és önfejlesztésről, illetve megadja magát a zsarnokai diktálta primitív transzformációnak, a manipulált egzisztenciális válságból valóság lesz. A nemzet elkezd a túlélésért küzdeni: előbb elveszíti polgárai lojalitását, ezek egy része elfordul tőle és elköltözik belőle, erodálódni kezd a felhalmozott tudása, készségei, kedve és civilizációs öröksége, uralomra jutnak benne a képzetlenek és a paraziták, a szegénység egyre nagyobb tömegekre terjed ki; majd a nemzet katonai kalandokba bocsátkozik, hogy a fiktív után valós ellenségeket keressen, vereséget szenved, közben tagjait folyamatosan a valóság egyre kifacsartabb értelmezéseibe kergeti, hogy biztosítsa az eredendően téves logikája működését, amíg csak lehet. És amíg az végleg le nem robban.

A magyar nemzeti öncélúság nem mai keletű veszély. Értelemszerűen régebb óta ismert jelenség a jobb magyarok előtt: érdemes elolvasni pl. Fülep Lajos elemzését 1934-ből, ha a tisztelt olvasónak további gondolatokra támad ingere. És ott az ellenpólus, aki a nemzeti öncélúság programját -- a maihoz kísértetiesen hasonlító logikával és szóhasználattal -- hirdette ugyanekkor: Gömbös. A dátum intő, a probléma nem véletlenül kerül elő ma is. A fejlődési esélye a nemzetnek, ha tovább halad ebben a mederben, ugyanannyi, mint egykor.

37 komment

2020.01.31. 18:25 HaFr

Heteroszexuális, fehér, (politikai) keresztény csőcselék

Az előbbi két cimbéli jelző a mai tudásunk szerint a születésnél nagyjából eldől, a harmadikat nem hiszem róluk, nem mintha önmagában ez -- a keresztényi lét -- érdem volna.** Nem az. Érdem a becsületes, szeretetben, mások boldogságára, lehetőleg értékesen, jól élt élet -- akármilyen indíttatásból folyjék.

Képtalálatok a következőre: fehér keresztény csőcselék"

Amit tehát mondanak magukról, az részint nem érdemük, részint nem érdem. Azok az arcok, akik tegnap randevút adtak egymásnak éppen annyira keresztények, mint a külsődleges vallásosság bármilyen korábbi képviselői. Higgyenek, amit akarnak, de az Istenbe vetett hit és a szeretet (ami a kereszténységet definiálja) nem engedi a politikai gyűlölet elhatalmasodását senki szívében, olvassanak Szent Pált, ha az evangéliumok túlságosan hihetetlenek. Tudom persze, hogy a kereszténység kétezer éve hegyekben produkál válogatott gazembereket, félnótásokat, gátlástalan manipulátorokat vagy egyszerű gyávákat, nota bene, az ocsú és a pelyva hegye -- szerény értékelésem szerint -- a világegyház története során bármelyik pillanatban meghaladta a tiszta búzából épített ormokat (ékes bizonyságául annak, hogy a kereszténység nem tesz erkölcsösebbé, legföljebb vallásossá, és innen már az emberé a döntés, hogy mit akar kezdeni magával). A "jó ember" a "keresztény embernek" akcidenciája csak. Ennek ellenére az evangéliumok csak-csak ott vannak eltéveszthetetlen mérceként. Idáig legalábbis azok voltak: normák, amelyekhez nem értek fel a tények, de legalább a tények tisztelték a normákat. Most beszántják a normákat, ráadásul azt hazudva, hogy megvalósítják őket.

Tolle, lege, akinek füle van a halláshoz, meghallja mit üzen az Úr. Nem azt, hogy menj ki a térre és viselkedj vadállat módjára az újságíróval vagy járulj hozzá a nemzeted újfenti lealjasulásához! (A magyar katolikus prelátusokról, Osztie Zoltánról meg a hasonlókról most nem beszélek, mert ott a felelősség értelemszerűen a csőcselékénél még súlyosabb, ami egy másik posztot igényelne.)

A csőcselék és Habony találkozása Orbán áldásával újabb szép napot írt a széteső Magyarország kalendárjába. A civilizáció, amely 1990 és 2010 között valamelyest magához tért ebben az országban, kezeik csapása alatt visszasomfordál az irodalom, a történelem és a memoárok lapjaira -- hogy legalább emlékezhessünk rá. Kit érdekel ebben az egészben a Niedermüller? Ki veheti komolyan, hogy egy épelméjű, magára adó, minimálisan erkölcsi érdekű, magabiztos nemzet a füle botját is mozdítaná bármilyen szerencsétlen (buta, félreérthető, érdektelen, értelmetlen és ami azt illeti, köznapi) politikusi megnyilvánulásra?! Heteró, fehér, keresztény -- mi ez az ostoba sóder? Ki hiheti komolyan, hogy akár Niedermüller, akár más földi hatalmak veszélyeztetik ezt a létet a releváns földrajzi régióban? Ezt a létet, amely nem mellesleg a magyar nép törpe kisebbségéé, ha a valóságot nézzük. (Most nem akarnám tovább hergelni a tisztelt nagyérdeműt két másik irányban. Egyrészt a heterók egy része nem coming outol, pedig néha ráférne. De jusson el legalább odáig, hogy nem gyűlölködik: maga vagy részbeni maga ellen. Másrészt az nagyon náci, hogy az ilyen biológiai vagy annak beállított tulajdonságok -- ezen a tájon keresztény = nem zsidó, nem muszlim, nem libsi, aki utóbbiak hol megalázandó, hol elpusztítandó félemberek --, azaz a náci politika választaná ki az arisztokráciát és definiálná az érdemet. Tudom persze, hogy a csőcseléknek hagyományos vágya ez: politikai törleszkedéssel egy csapásra szolgából úrrá emelkedni.)

Közlöm: van viszont olyan régió, amelyben a HFK sors veszélyben van. Ez pedig a szellemtelen, eltaknyolt, felgerjedt embertelenségé, amely a savas közegével beborítja és felemészti. Ez működik itt egyre nagyobb koncentrációban.

__________

** A magamfajta konzervatív számára persze a születéskori tények nem meghaladandó, hanem értékelendő, gyakran becsülendő dolgok. De éppen azért, mert velünk születettek, gyengeelméjűnek kellene lenni ahhoz, hogy azt higgyük, veszélyeztethetők. Ha meg a tényekre jellemző kulturális formációt féltenénk, akkor biztosan nem a csőcseléket hívnánk fel a megvédésére.

125 komment

2020.01.26. 07:26 HaFr

Miért hazudik Lovasi András?

Képtalálat a következőre: „lovasi andrás díj”

Szóval, hogy ha a Fidesz minden jelöltje olyan lenne, mint Dézsi Csaba András, akkor én Fidesz-szavazó lennék” – mondja Lovasi András, a Kispál és a borz egykori, a Kiscsillag zenekar mai énekese, gitárosa, dalszerzője, a Fidesz győri jelöltjének közösségi oldalán közzétett videóban.

Tehát Lovasinak van egy véleménye, amit én nem osztok. De miért hazudik a lényeget illetően? Hiszen, ha ott és akkor (mai hatással) tesz közzé (enged közzétenni) egy ilyen videót, akkor Lovasi nem Fidesz-szavazó, hanem jóval több: Fidesz-propagandista, akár szavazatok százait-ezreit indukálva a Fidesznek itt és most. Ez a "kint is vagyok, bent is vagyok, de leginkább hazudok és közben távolságtartóan jó fej vagyok, azaz hazudok a hazugságról" -- szóval, na... na. Szomorú.

Lovasi -- a jófejség, az ezredfordulós életérzés több generációra ható szerzője -- végeredményben a hazugságot indukálja százezreknek, millióknak a maga példájával terjesztve, hogy nincsenek állandó igazságok, nincs tekintély, nincs integritás, nincs jellem, nincs generációs életérzés, nincs közösség. Csak pénz és hatalom. Sic transit. Esete más, mint a Térey-díjat csendben - és akár az élet és a megélhetés kényszerei miatt, vö. "lenni nehéz kenyér!" - átvevő irodalmároké. Ezek (mármint akik számítanak) nem hazudnak hozzá, nem váltak propagandistává, a döntésüket némi beleérzéssel meg lehet érteni, ha hagy is némi rossz szájízt az örökkévalóság égisze alatt. Nem úgy, mint Lovasiét, azt nehéz lenne megérteni; nem is próbálkozom vele. De a régi sorok értelme óhatatlanul megváltozik: "Kár, hogy most mutatnak az elébb még | Istent dicsértem én". Vagy ezé: "Baccál vélem, szűz tisztán élnem, minek nékem?"

Meg ezé: "van-e sérülés, van-e álom | Még van-e elképzelés | Vagy azok is mennek bele mind a levesbe?"

309 komment

süti beállítások módosítása