1000 leütés

Befektetési tanácsadóként meggyőzöd egy teljesen laikus barátodat, hogy forgasson be egy neki jelentős összeget a portfóliódba. A pénzt elveszted. Kötelességednek tartod-e kártalanítani a barátodat?

Egy barátod rád bízza a 12 éves gyerekét, akit a sajátoddal együtt elviszel kajaktúrára. A te hibádból mindhárman veszélybe kerültök, és csak arra van lehetőséged, hogy az egyik gyereket mentsd meg. Melyik lesz az?

A nemzeted igazságtalan és a nemzetközi jogot sértő háborúba kezd a szomszédos országgal. Helyesled?

Ugyanebben a háborúban kötelességednek tartod önkéntesként részt venni?

Védekező háborúra kényszerül a nemzeted. Kötelességednek tartod, hogy kivedd a részed a harcokból?

Előfordulhat-e, hogy az utóbbi esetben kötelességednek tartod a fegyveres részvételt, mégis elmenekülsz az országból, hogy elkerüld?

Világosan tudod, hogy nincs elég információd ahhoz, hogy az objektíve lehető legjobb döntést hozd egy parlamenti választáson, más szóval, ha szavazol, eséllyel a rosszabb alternatívát választod. Ennek ellenére elmész szavazni?

Az egyik pártformációhoz erősebb érzelmi szálak kötnek, noha a cselekedeteivel csalódást okozott és nagy valószínűséggel a továbbiakban is csalódást fog okozni. Ennek ellenére rászavazol?

Tudod, hogy egy párt programja a te közvetlen érdekeidet szolgálja, az ország túlnyomó részét viszont rosszabb helyzetbe kényszeríti. Ennek ellenére rászavazol?

Erre a pártra szavazol-e akkor is, ha az nyilvánvalóan eltorzítja a többség valóságképét a propagandagépezetével?

Jobban elfogadod-e a lopást az hozzád érzelmileg közelebb álló parlamenti formációtól?

Lehetőséged van. hogy egy rokonod közbenjárásra egy év munkanélküliség után megkapj egy jól fizető állást, noha nem ütöd meg a szakmai mércét -- elfogadod-e?

Ugyanez történik, de tudod, hogy ezzel 15 alkalmasabb pályázót ütsz ki a versenyből -- elfogadod-e az állást?

Ugyanez történik, de tudod, hogy két másik pályázó több mint két éve keresett munkát?

Ugyanez történik, de tudod, hogy szakmai hozzá nem értéseddel az új pozíciódban majd emberek életét rontod?

Ugyanez történik, de emberek életét kockára is teszed?

A kérdések ceteris paribus értendők: azaz minden releváns körülményt tartalmaznak, amit számításba kell venni a döntésnél.

Az ún. jobboldali értelmiség hallgat.

Nem lépte át ingerküszöbét a forint bedöntése, az "alkotmányozás" stílusa, magának az Alaptörvénynek a preambuluma és IV. módosítása, a bírák nyugdíjazása, az intézményesített vagyonfosztás és közpénzrablás egymásra következő stációi, milliók társadalmi lecsúszása, a közoktatási rendszernek a pedagógusok megalázása és a tanulók beteges, avítt indoktrinációja érdekében történő átalakítása, az egészségügyi rendszer tovább balkanizálódása, a dilettáns államvezetés napi megnyilvánulásai (Matolcsy Goldman Sachs-os vacsorája mint a legújabb példa), a cinikus választási rendszer, az életet átjáró hazudozás (paksizálódás), a történelemhamisítás (Gábriel arkangyallal az élen), az állam eluralkodása a magánéleteken, a félelem és az alkalmazkodás normalitássá emelkedése, a sajtószabadság felkoncolása (a nyilvánosság széttörésével, vagy a legutóbbi, a képmás vagy hangfelvételek ellehetetlenítésével járó PTK-módosítással) -- de nincs elege ennek az értelmiségnek abból a pökhendi, prosztó stílusból sem, amellyel senkiháziak bombázzák a nyilvánosságot, és ami leszüremkedik az utcákra, beépül a gondolkodásba, mintává válik a gyerekek számára is.

A társadalomtudományos-közéleti értelmiségtől talán távolabb áll, de a kormány gazdaságpolitikai Armageddonja a kormányzás kitűzött céljait gyakorlatilag minden fronton annullálta (ÁH hiánycélban, növekedési oldalon, befektetett tőkearányt tekintve), ahol meg nem, ott nézzük meg, mennyibe került (pl.a deficittartás), és miért volt rá szükség (a szabad, ellenőrizetlen rablás feltételrendszerének biztosításért).

Az ún. jobboldali értelmiség hallgat, aminek vannak kézenfekvő okai (egy részét olcsón vagy drágán megvásárolták, a második része csak hagyja magát felhasználni, a harmadik részének hányingere van a baloldaltól, és ennek ürügyén képes gondolkodás nélkül elviselni bármit, a negyedik része továbbra is őszinte híve a rendszernek, az ötödik része nem mer lépni), csupa olyan okok, amelyek miatt egy ország elitje elveszíti a tekintélyét, amire adott esetben rámehet az ország is. Vannak megmagyarázhatatlan reakciók is: apolitikusság, érdektelenség, "alámerülés", kivándorlás, "felvilágosult" cinizmus -- mind-mind elfogadhatatlan attól a rétegtől, amit (remélhetőleg) arra neveltek az iskolái, hogy a nemzet lelkiismerete, feje és szája legyen, amely nélkül a tömegek némák, kiszolgáltatottak.

A jobboldali értelmiség beáldozta az eszméit és erkölcseit. Bebizonyította, hogy a baloldali értelmiség szervilizmusánál, doktrinerségénél, kivagyiságánál és kapzsiságánál is van lejjebb. A jobboldali értelmiség jelenleg viszi a pálmát hitványságban.

Tisztelt Egybegyűltek! Ünneplő Honfitársaim!

Nehéz lenne elfogódottság nélkül nekifognom ennek a beszédnek, három héttel azt megelőzően, hogy a jövőnk szempontjából -- túlzás nélkül mondhatom -- létfontosságú országgyűlési választásokra kerül sor hazánkban. A mai helyzetünkben polgári forradalmunk évfordulójára nem lehet úgy emlékezni, hogy ne a mai dolgainkról beszéljünk, hiszen 166 év eltelt, és a szabadság és a polgárosodás programja azonban újra és még mindig csak program. Mi, mai magyarok újra felismerhetjük '48 követeléseiben a saját követeléseinket. 166 éve nem léptünk előre a nemzet makacs problémáinak orvoslásában! Veszélyben a szabadságunk, veszélyben a polgárosulás, veszélyben a nemzet!

Nem lenne ezért nehéz visszanyúlnom a '48-as elődeinkhez, hogy kimutassam a párhuzamokat az ő szenvedélyeik és a mieink között, az ő céljaik és a mieink között, az ő komolyságuk és a mienk között -- de, kedves barátaim, nem teszem, mert én, akik Önök előtt állok, nem vagyok méltó arra, hogy összemérjem magam nemzeti nagyjainkkal. A sokszor meghúzott párhuzamokat én nem fogom meghúzni, mert bár névleg az ellenzék vezére vagyok, ez az ellenzék nem az az ellenzék, Petőfinek, Kossuthnak, Széchenyinek mi a cipője fűzőjét sem vagyunk méltók bekötni!

Annál tragikusabb, hogy a gondjaink talán még súlyosabbak az övéiknél. A régóta megoldatlan ügyek irdatlan súllyal nehezednek ránk, mi azonban, akiknek megadatott, hogy ezekről a deszkákról, a parlamentben vagy a nyilvánosság egyéb fórumain képviseljük Önöket, közben annyival súlytalanabbak vagyunk. Mégis úgy alakult, hogy Önök nem lepték el az utcákat az utóbbi évtizedekben újra és újra, az utóbbi években pedig minden nap annak érdekében, hogy kikényszerítsék a politikai osztály megtisztulását, ezért rám és az ellenzék többi vezetőjére vár az a feladat, hogy érvényre juttassuk az Önök legbölcsebb elvárásait, a legjobb szándékait, és a közjót. 

Azt mondhatom csak Önöknek innen, hogy mindannak ellenére, ahogy viselkedtünk az utóbbi években, egészen a legutóbbi napokig és órákig, amiért rászolgáltunk az Önök jogos megvetésére, ami megvetést érezzük, és ami miatt mélységesen szomorúak vagyunk -- mégis ígérem, hogy mindennek ellenére, megvetve lábunkat a mai ünnepben, március 15-e szellemében fogunk belemenni a választásokig megmaradt néhány hét küzdelmeibe!

A mai ellenzék vezetői megértették az Önök kiábrándultságát. Megértettük, hogy oka van annak, hogy a III. magyar köztársaság történetének messze legkártékonyabb kormányát ez a nemzet inkább visszaszavazná a hatalomba, minthogy minket válasszon. Kérjük Önöket az utolsó, megmaradt tekintélyünkkel, ne tegyék! Ne miattunk, ne amiatt, amilyenné tettük az országot a saját kormányzásunk idején, hanem a remény hangját meghallva, ami a legtöbbünkben ott él még, hogy lehet még ez az ország minden magyar hazája. Engem hallgatva hallják meg magukban a remény hangját -- én ezt a reményt fogom képviselni az elkövetkező három hétben és utána, bármi történjék is. 

Ahogy végigtekintek az utóbbi évek történésein, katartikus erővel nehezedik rám a feladat nagysága. A nemzeti polgárosodás, integráció és a nemzeti megbékélés ügyeinek cinikus félresöprése soha nem volt sürgető erővel figyelmeztetnek arra, hogy az ország elindult egy olyan úton, amely a pusztulásba vezet. Ezen az úton szívós munkával és türelmes ésszel vissza kell fordulnunk! Ennek első lépéseként az Orbán-kormány legyőzésére össze kell fognunk mindannyiunknak, akik részint ma eljöttek ide, részint otthon maradtak, mert nem bíznak bennem és pártvezető társaimban, részint pedig még nem fogták fel az április 6-i választások kockázatát. Kérek mindenkit, ne gyarló és könnyű voltomra, hanem az önmagában élő reményre figyeljen. Adja meg a reménynek a lehetőséget!

Ahogy Babits írta:

"Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe."

Magyarország megunta a börtönjárást, de még vár azokra, akik kivezetik majd a szabadságba. Valószínűleg nem én leszek az -- a feladat meghaladja az erőmet. De a közös cél tőlem függetlenül is adott: lényegtelen, kiben személyesül meg, amíg a cél világos. És világos -- szabadság, jólét, megbékélés! Én ígérhetem, hogy magamat ezeknek a céloknak alávetem, és gondoskodom arról, hogy az országot -- szemben a múlttal -- ezek a célok irányítsák, amikor pedig eljön az idő, hogy egy nálam méltóbb átvegye e célok képviseletét, örömmel engedem majd előre.

Ahhoz azonban, hogy a remény valósággá váljon, először a reménynek kell győznie. Április 6-án ne a valóságot keressétek, azért még dolgoznunk kell! De engedjétek győzni a reményt! Április 6-án elválik, hogy így lesz-e. (...)

(És ezen a ponton felébredtem a valóra.) 

A kormány legnagyobb jótette velünk az volt, hogy jobban megismertük önmagunkat. Világossá vált, hogy ez ugyanaz a nép, amelyik hagyta elgázosítani a zsidó honfitársait, ugyanaz, amelyik villámgyorsan kiegyezett a tömeggyilkos Kádárral, ugyanaz, amelyik napsütéses időben a kisoroszi parcelláját túrja ahelyett, hogy választani, netán tüntetni menne. Orbán felbecsülhetetlen érdemeket szerzett az önmagukról alkotható maradék illúzióink tönkreverésében. 

Másfelől a történetet úgy is meg lehet közelíteni, hogy Orbán összetörte azt a jogállami struktúrát, amelyik egy félig civilizált, félig nyugatos népet megóvhatott volna önmagától, és ránevelhetett volna szívós munkával a minőség, szabadság, a tulajdon, az autonómia, a közösségek, a pluralizmus és a tolerancia megbecsülésére. Ahelyett hát, hogy összetörte volna az illúzióinkat, bizony táplálnia kellett volna őket, hogy azok idővel valóságba csapjanak át.

Orbántól tudtuk meg azt is, hogy nem lehetünk biztonságban sem magunktól. Ez a nép -- pontosan az említett hiányosságai miatt -- egy, az övétől eltérő logika szerint működő világban önmagát kezdi el felfalni, mert kifele nem tud érvényesülni. Elüldözi a gyengébb idegrendszerű vagy egyszerűen csak békére és alkotásra, vagy még egyszerűbben megélhetésre vágyó övéit, belehajtja fejét agresszor urai jármába. Öngyilkos, és közben azt hiszi, hogy teremt. És természetesen boldog ettől. 

Megtudtuk Orbántól, hogy milyen sokat számított volna egy felelősen felépített és vezetett oktatási rendszer, amelyben nem mérnöknek és orvosnak készítik fel a gyerekeket, hanem mindenekelőtt embernek és honpolgárnak. Milyen sokat számított volna, ha egy ilyen oktatási rendszerből kikerülő nép elkezdi levetkezni magáról borzasztó közéleti értelmisége befolyását. Amelyik polgárian tud gondolkodni és képes megvédeni magát a beteg eszméktől és a többségében maffiózókból és őröltekből álló politikai osztálytól.

Megtudtuk tőle, hogy e nép közösségi és politikai kompetenciái nem csak jobboldalon, hanem ugyanannyira a baloldalon (magyarán teljes reprezentatív egészében) sérültek és fejletlenek. A baloldal ugyanúgy nem tudott regenerálódni a 2004 óta tartó pusztulásából, ahogy a jobboldal sem tudott emancipálódni a vezérkultusz alól, és a liberalizmus sem a húsz éve tartó hanyatlásából. A baloldalnak és a liberálisoknak is Orbán kellett ahhoz, hogy egyre nagyobb erővel ráismerjenek önmagukra.

Orbántól tudtuk meg, hogy nincs alternatívája a nyugatos, viszonylag erős társadalmi kohézión alapuló piacgazdaságnak. Ami ugyanis ma folyik, arról teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a legcinikusabb ezrek további vagyonosodását és milliók állati sorba süllyedését hordozza magában.

Megtudtuk, hogy az egyházi hivatalosságok (néhány sporadikus megnyilvánulást leszámítva) vegyesen számítóak, műveletlenek és ostobák, nem áll távolt tőlük végeredményben a halál szolgálata.

Megtudtuk Orbántól, hogy az EU egy rakás bürokrata, korrupt politikus és pénzember befolyása alatt áll, eszmei állapota egy üres csigahéjra emlékeztet, és annyi tisztelet érdemel körülbelül, mint a NYSE előtti bronzbika. 

Megtudtuk végül Orbántól, hogy nem vagyunk nemzet. Ez a projekt a jövőbe tolódott.

Megtudtuk, hogy még bármi történhet velünk. A történelemnek távolról sincs vége.

És megtudtuk, hogy magunkra maradtunk. A magyar társadalom szemben a saját politikai osztályával, az EU-val, önmagával. Azért ez nem semmi tudás.  

Ezeket tudtuk meg sok más lényegtelen dolog mellett. De vissza lehet jönni ilyen mélyről is. Vivat profesore!

Index-Portfolio összefoglaló. No comment.

• A járműgyártás az egyetlen olyan ágazat, ahol erőteljes növekedés regisztrálható, a többinél inkább visszaesés volt.
• A beruházási index 2012-ben a 2001-es szint alá került, s 2013-ban ugyan bővült, de a régióhoz képest a leggyengébben. A beruházások tavaly a GDP 16-17 százalékán álltak, ahhoz azonban, hogy növekedés legyen, legalább 20-23 százalékos beruházási felhalmozási rátára volna szükség. A magánberuházások aránya kritikusan alacsony - jegyezte meg.
• A munkanélküliség a közfoglalkoztatásnak és a külföldön munkát vállalóknak köszönhetően csökkent 2010-hez képest, a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2010-2013 között öt-tízezerrel csökkent.
• A reáljövedelmek négy év alatt kevesebb mint 2 százalékkal emelkedtek, a háztartások fogyasztása pedig ugyanezen időszakban 5 százalékkal mérséklődött - ismertette Surányi György.
• Az államháztartás helyzete a volt jegybankelnök szerint az elmúlt négy évben nem stabilizálódott, az államadósság szintje ugyanúgy a GDP 80-81 százalékán áll, mint négy évvel ezelőtt. Az államháztartás korrigált (a kötelező nyugdíjpénztárak felszámolásának hatását figyelembe nem vevő) hiánya 2008 óta a GDP 4 százaléka körül mozog.
• Az egykulcsos szja, a családi adókedvezmény és társasági nyereségadó kulcs csökkentésével a GDP 2,5-3 százalékáról - 800-900 milliárd forintról - mondott le a költségvetés, a belföldi fogyasztás azonban a reményekkel szemben nem élénkült. A többletjövedelem háromnegyede a legjobban kereső 15 százaléké lett, akik nem fogyasztásukat növelték, hanem megtakarítottak.
• Ennek következtében nemcsak rövid-, hanem középtávon is a folyamatos fiskális megszorítás eszközével kellett élnie a kormánynak, az adónövekmény a különböző megszorítócsomagokon keresztül összesen 2700 milliárd forintot tett ki, ami a hiány 3 százalék alatt tartására elég, de arra nem, hogy fenntartható pályára kerüljön a magyar gazdaság - mondta.
• A költségvetés újraelosztása az egy főre jutó GDP-hez képest 50 százalék körül van, a helyzet nem javult az elmúlt négy évben, adócsökkentés nem történt, csak az adószerkezet átalakítása, méghozzá a legrosszabb irányban: a tőkét, a versenyszférát súlyosan terhelte, a leggazdagabbak fogyasztását pedig erősen preferálta.

A Polgári Konzervatív Párt meghirdeti a Szabadság Programját.

2014 áprilisától bezárulnak a magyarok szabadságának maradék csatornái. A választásokon leszereplő ellenzéki pártok végleg bebizonyították, hogy nem alkalmasak a szabad magyar társadalom ügyének szolgálatára. A nemzet elleni manipuláció elhozta a magyar politikai rendszer radikális jobbra tolódását, és az új hatalmi konglomerátummal szemben nincs esélyünk felvenni a harcot, ha nem kezdünk el tudatosan szervezkedni a mai politikai valóságunk meghaladásának érdekében. Ezt a harcot senki sem fogja megvívni helyettünk. Ki kell választani a sorainkból a legméltóbbakat, hogy legyenek, akik vezetik a küzdelmet a szabadságunk 1989-es eszményének megvalósításért!

A Polgári Konzervatív Párt felhívja a nemzet tagjait, ne becsüljék le a veszélyt, amely leselkedik rájuk 2014 tavaszán. Vegyék nagyon is komolyan, hogy éppen lefegyverezni készülnek magukat a Fidesz-állammal szemben, amely nem lesz rest visszaélni ezzel a helyzettel.

Annak az útnak a végén, amelyre most rálépünk, a társadalom lecsúszása, elszegényedése és rabsága áll. Botorság azt hinni, hogy ilyesmire nem kerülhet sor a mai európai környezetben. A mai európai helyzet éppenséggel kiszámíthatatlan, az Európai Unió a mai formájában tehetetlen és korrupt, nem arra találták ki, hogy a válsághelyzeteket akár a saját határain belül képes legyen elhárítani. Európa nem fog megvédeni minket -- magunknak kell. Szemben azonban korábbi nemzeti válságainkkal, ma még nem igázott le minket külső hatalom: önmagunk életképtelenségének rabságában vergődünk.

Nincsenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy hányan értik ezt az üzenetet. De akik értik, azok jelentkezzenek nálunk a blog email címén, terjesszék az írásainkat, és ha kell és eljön a lehetőség, fogjunk össze. Aki részt szeretne venni a Szabadság Programjának kidolgozásában, ne várjon másra, legyen első, második, a huszadik, ne legyen gyáva, jelentkezzen.

A "kormányváltó" szövetség hadüzenetet hirdetett. Igazságtalan rezsicsökkentés helyett igazságos rezsicsökkentést! Értelmetlen? Az. Szellemtelen? Az. Méghozzá végtelenül. A szocik programjával (kódneve: "Együtt szívunk") az, amit a választók négyötöde magyar politikaként ismer, hivatalosan is megérkezett a bányászbéka segge alá. A gyógyszertámogatástól az új munkahelyeken át az élelmiszerek áfacsökkentéséig kellően homályos, kellően semmitmondó lózungokkal sikerült a Fidesz-Magyarország méltó ellenlábasát felvázolnia a Karácsony-Bajnai-Fodor (kívülről támogatja: Bokros Lajos, belülről Mesterházy Attila) csapatnak. Igazi fiatalos, ütős, európai program, alig várjuk, hogy megvalósuljon (meg is fog: a Fidesz megvalósítja majd akkortájt, amikor a GDP-nk Bulgáriáét fogja verdesni, mert ez annyira ütős, hogy csak akkor lesz itt az ideje).

Kinek ne facsarodna el a szíve a gyerekéhezés ismeretében -- és mindenkié elfacsarodhat, kivéve egy kormányfő-aspiránsét. Azért tőle egy picivel többet várunk. Ki ne akarná az összes rohadt közterhet levenni a mikro vállalkozásokról (akik egyébként eddig is a legtöbb adót csalták el per output)? Ki ne akarná a minimálbért legalább cseh szintre emelni?  Ki ne akarna közben 250 ezer új munkahelyet is a versenyszférában (ígéri a jövő kormánya -- reméljük, megbeszélték az Audival meg a P&G-vel is). Én még többet is akarok, röviden Kánaánt. Csakhogy Kánaánba nem így jutunk el.

Kánaánba úgy jutunk el, hogy megszületik (kb. mostanában) az a politikus generáció, amelyik nem az állami újraelosztás egyre feljebb birizgálásában és a hozzá nem értő politikusok hatalmának égig növesztésében látja a kiutat a versenyképtelenségünk lassan évszázados csapdájából. Nem akarom ezt ragozni, sokszor megtettem már ezen  blogon. Amit odalökött elénk a reménybeli kormányfő nagy fanfárral, az viccnek is rossz.

BTW, azért egy nyúlfaroknyi pontot megereszthettek volna a jogállamról, a korrupcióról, az oktatási rendszerről, az EU-ról. Plíz, plíz, ne abból induljanak ki, hogy ennyire sötétek a szavazók! Nyomor és sötétség nem jár okvetlenül együtt. Ahogy, nyilván tudják, az ellenkezőjük sem.

Kádár népe és Orbán megtalálták egymást, tudjuk. A házasságból komoly téveszmék pörögtek ki a napvilágra, amelyek közül a legelképesztőbb kombó talán az, hogy lehet egy polgárosulatlan társadalmat a közvagyon és a közpénzek lenyúlásával versenyképessé tenni. Sőt nemcsak lehet, hogy egyenesen így is kell. Ez a recept az orbániáda foglalata, kicsiny gyöngyszem az (atomon vett) függetlenségünkről és a (menekülő) tehetségeinkről szőtt fantáziák puha foglalatában, egy hoax, amit a nép megvesz, és harcosan védelmez mint a világ megszelídítésének utolsó eszközét, a biztonságának zálogát, a realistábbak pedig mint az egyik utolsó bizonyítékot a csodára. És valakik nagyon sokat keresnek ezen.

Abszurd világunkban az ilyen gondolatok nem keltenek feltűnést a bal agyféltekében. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, akinek elrabolták a magánnyugdíjpénztári megtakarítását, mondván, ez úgyse az ő játéka volt -- és valóban. Soha senki el nem magyarázta neki, mi a manyup értelme. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, akit megfosztottak a valamennyire is kiegyensúlyozott közéleti tájékozódás lehetőségétől -- és miért ne tenné. Soha senki el nem magyarázta neki, hogy függ össze a jogállam és a demokrácia (és ennek részeként a nyilvánosság) színvonala a saját és gyerekekei életkilátásaival. Ma Magyarországon Orbánra szavaz, aki a Kremlben tegnapelőttig nem kifejezetten a függetlenségünk garanciáját látta, de azért, ha teheti, továbbra is Bécsbe jár bevásárolni, és Londonból jönnek haza látogatóba a gyerekei -- nyilván teljesen inkoherens, ellentmondó viselkedés. Miért tesz így? Mert soha senki nem ösztönözte, hogy merje elbírálni a világot a saját tapasztalatai alapján, leginkább magában és a közvetlen környezetében bízzon, és ha meg is hallgatja, azonnal felejtse el -- a magyar politika adott színvonalán -- többnyire aljas és hazug politikusi szólamokat. Ezért a magyar választó, aki Orbánra szavaz, jobban hisz annak, amit felbérelt mamelukok a TV-ben elé tesznek ("valóságreprezentáció"), mint a maga fülének, szemének és a pénztárcájának -- hitelbe vett kollektív pszichózis áldozata: a televíziós prédikátorok által terjesztett vallási rögeszmék tudatmódosító tartalmaihoz hasonló élményt kapja Orbántól és bandájától, és örömmel él vele. A magyar választó a szocik korrupt erkölcsi rendszerére nem a katarzis igényével, hanem a katartikus korrupció iránti rajongással válaszolt.

A szolgáltatók továbbra is nyereséget termelnek, abszurd -- használja ki Orbán az átlag ember irigységét. (Persze, mert a csökkenő világpiaci energiaárak miatt a rezsicsökkentési kampány annyira azért nem bántotta őket.) Ami azt illeti, én nem is a szolgáltatókat féltem, úgy vélem, lehet non-profit módon is üzemeltetni energiacégeket: a profitot a tendenciózus pro-profit hírmagyarázók rendszeres összekeverik a beruházási és fenntartási ráfordítások forrásával -- ami propaganda a javából a másik oldalon. Non-profit alapon is lehet beruházni és hatékonyan működtetni (ha van verseny), a probléma nem itt van, hanem a kormánypropaganda által keltett szemléletben, hogy a profit rossz, immorális, amitől a keresztény magyar ember jobban teszi, ha elzárkózik. (Miközben a keresztény magyar közpénzszivattyúk halkan duruzsolnak.) A profitellenes szemlélet gyökeresen torzítja a magyar közgondolkodást az érdemmel, a hatékonysággal, a minőséggel, a felelősséggel, az értékteremtéssel, a versenyképességgel kapcsolatban: úgy tesz, mintha ezeken átlépni erény volna, és lehetne erényesnek lennünk, hogy közben a mocskos EU-tól és a mocskos kapitalistáktól várjuk, hogy eltartsanak minket, amit el is lehet érni néhány unortodox eszköz bevetésével. Sajnos nem lehet. Ez a fajta magyaros "cselvetés" már nagyon régóta idegen Európától, és tartósan nem űzhető errefelé. A fentebb említett katartikus korrupció legfontosabb hatása ezért nem a közvagyonon és a közpénzeken érezhető, hanem a közmorálon: Orbán rendszere alapvetően rombolja az emberi (erkölcsi és alkotói) kiválóság többezer éves civilizációs hagyományát. Barbár, idegen, keleti -- mucsai, ha tetszik (ha nem). Nem lehet büntetlenül űzni.

Magyarországon nyomor lesz, ha nem vagyunk végre hajlandók elfogadni a nyugati civilizációt szőrüstül-bőröstül (minden kényelmetlenségével, vélt igazságtalanságával és kényszereivel együtt). Hab a tortán, hogy annál nagyobb függetlenségről ábrándozni, mint amit a nyugat nyújthat, üres mellébeszélés. Persze a függetlenség nyugaton a társadalmat illeti, nem az akarnok miniszterelnököket.

Az ellenzéki vezetők állórajtot vettek, és szétsereglettek a szélrózsa minden irányába -- úgymond kampányolni. Félreértés ne essék, önmagukért. Azóta mindenki össze-vissza beszél, jószerivel azt, ami eszébe jut.

Ágyin. (Elkezdtem felfrissíteni az orosz tudásomat.) Ellenzéki program, ugye, nincs. Programokkal Magyarországon már nem foglalkozik senki, kit érdekelnek programok. A politika olyan, mint a bulvártévé. Azzal védekezik (titokban), hogy az embereknek erre van igényük. Lószart. Az emberek nevelhetők, csak a nevelők nem alkalmasak. A magyar politika egy rakás sz*r, de vitaminként árulják.

Dvá. De hogy is lehetne program, ha ellenzék sincs? A Verekedés-Totojázás-Összefogás-Kormányváltás-Leszereplés nevű bábszínházban meg vannak zavarodva a nézők, a szereplők nem azok, akik ki vannak írva a műsorrendben, a főszereplő a darab utolsó tíz percében bukkan fel, a szobalány egyfolytában rikácsol és az asztalfőn terpeszkedik, a ház asszonya az istállóból rikoltozik be, közben bőgnek a bábtehenek, a postás folyamatosan nyomja a csengőt, úgyhogy semmit sem hallani, és amikor bejut, odahány az asztalra -- ne keressünk ebben kollektív rációt, nincsen, és ami azt illeti, darab sincs. Pontosabban annyi a darab, ahány a szereplő.

Trí. A kormány és a közjó között, mint tudjuk, csak erős kutakodás után teremthető bármilyen halovány kapcsolat, de így van ezzel az ellenzék is, csak a a kapcsolat eleve szimbolikus, amely az ő esetükben leginkább a futurista szimbolikában jut kifejezésre -- majd lesz, ráérünk arra még.

Csetüri. Az üzenet és akció egysége a kormányváltás érdekében (az ellenzékiség hagyományosan egyetlen ismertetőjegye) a magyar ellenzéki számára nem stratégia. A magyar ellenzéki nem ellenzékben gondolkodik, hanem önmagában, a politikáról az üzlet terminusaiban, a népről jó esetben a fogyasztó, rosszabb esetben a kellék terminusaiban.

Petty. Mintegy szubjektíve, választópolgárként, a következő stratégiákat látom érvényesülni államférfiakra lebontva:

- Attila: Minimális cél a 15%, de a tényleges harc, amiben érdekelt vagyok, konkrétan Ferenccel, az csak április 6-án kezdődik. Az előbbi meglesz (erősen hiszem), az utóbbira tartalékolom az erőmet, illetve masszírozom a pártbéli frontokat. Áprilisig még elugrok síelni meg egyszer a Harrods-ba, veszek egy lemberdzseket őszre.

- Ferenc: Jól csináltam, amilyen balfékek. Kívülről is kicsináltam volna Attilát, de így belülről még jobban ki tudom. A buzi házasság jó ötlet volt, a jövő pénteken előjövök a katolikus egyház betiltásával, fúrok még egy-két lyukat az MSZP ladikjába, aztán aki akar (meg akit engedek), átugorhat a DK-ba. Viktor jó, de én még jobb vagyok.

- F. Gábor: Halló, halló (Rodoszról). Kösz, jól vagyok. Rajta vagyok a listán. Jó kampányt! Bedugult ez a koszlott búvárpipa.

- K. Gábor: Hajjaj, nagy ká vagyok. De esküszöm, ha most bejutok (és bejutok), utána soha többet. Jó a sajtóm, ennyi. Kicsit alszom még, szevasztok. Keltsetek fel, ha Olga meggyógyult, egy beszélgetésre még jó vagyok.

- Lajos: Meglesz az EP-s hely, csak nem vernek át a szocik. Én huss, el, ti csak öljétek egymást, Erzsike, so long. (Na jó, szerzek neki valamilyen kamu pénzt Brüsszelben, ha már eddig eljött velem a jóasszony.)

- Gordon: Mit csinálnak ezek? Sírnom kell. Nem baj, nyomom ezerrel, most már nem léphetek le. Én vagyok Bajnai Gordon, volt és nem lett miniszterelnök. Az enyém a legszebb történet.

És tényleg. Sírhatunk vele ezerrel. Bajnaié az egyetlen közösségi stratégia.

(Egy pillanatra álljunk meg, és gondolkodjunk el azon, hogy ilyen négy év után hol tart az "ellenzék". Semmi, de semmi: sem a jogállam lepusztítása, sem a közvagyon lenyúlása nem volt elég ahhoz, hogy egy grammnyi inspiratív gondolata támadjon. Mit lehet ezek után várni tőlük? Bízvást hihető, hogy az eljövendő választási eredményüket bármelyik random embercsoport hozni tudta volna ebben az országban.)