1000 leütés

Természetesen Magyarországon a nagy többség nem tudja, mit jelent a liberális demokrácia, de kb. két nagy véleményközösség van, az egyik szerint a multik, a bankok, a zsidók és Brüsszel dárdáján a méreg, a másik szerint dögöljön meg Orbán lehetőleg máma még.

Ezzel szemben a libdem az egyének védekezésének garanciáit tartalmazza az államhatalommal szemben, mert  tiszteletben tart olyan alkotmányos, elidegeníthetetlen szabadságjogokat, amelyeket semmilyen színű kormánypolitika nem csorbíthat; amelyek a személyhez tartoznak, tehát nem kegy folytán élvezzük őket. A libdem védi a személyt a mindenkori többség akaratával szemben. Miért van erre szükség? Azért, mert a mindenkori többség -- mindig is és egyre inkább -- kiválóan manipulálható. Nézzünk körül: nem csak kisebbségből lehet kiválóan előállítani, de a véleményét is létre lehet hozni (kellően erős, centralizált propagandával), úgyhogy a végén egyetlen ember álmait fogja fújni a saját érdekeire való tekintet nélkül. A pőre többségi demokrácia veszélyes az egyénre és a társadalomra -- és pont ezért találták ki nálunk okosabb népek a liberalizmussal való vegyítését. Nem csoda, hogy Orbán tönkre akarja tenni (nagyrészt már megtette), illetve esze ágában sincs a népet ebben az irányban akkulturálni. Nem véletlen, hogy a magyar nép érdekeit folyamatosan "összekeveri" a kormánya és végső soron a saját érdekeivel: így lesz a többségi demokráciából a mai állami, média- és gazdasági mechanizmus fogaskerekei között (majdnem) autokrácia.

Látszólag egyszerű ez, mint az egyszeregy. Mégse értik a lényeget se az autokráciát választó, de az azt elutasító szavazók. Az előbbiek a saját sikertelenségükben és frusztráltságukban csapódnak hozzá, egyébként meg fogalmuk sincs semmiről, az utóbbiak a régebben élvezett törzsi előnyeiket siratják ellenében, de képtelenek megvédeni magát az elsiratott paradigmát. Az egyetlen csoport, amelyik nagyon is érti, mit pusztít el, nem véletlenül éppen Orbán körül tömörül. És mindennek semmi köze a magyarok megmentéséhez, a Nyugat válságához, vagy a nagyanyám térde kalácsához. Egyszerűen van, aki lemond magáról, és átadja másnak az önmaga feletti korlátlan rendelkezést. Vannak ilyenek. Nálunk úgy ötmillióan. Hatmillióan. Kilencmillióan. Ilyesmi.

A részlet a Gazdaságpropaganda Gazdasági Minisztérium mai közleményéből van (becsszóra), amelynek kapcsán értelmezésért esedezünk. Először a kommüniké.

Javasoljuk az RTL Csoport vezetőinek, vizsgálják meg, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legprofitábilisabb szereplőjeként – a tisztességgel adózó gazdasági szereplők többségével ellentétben - miért nem járulnak hozzá profitjukkal arányosan az ország működéséhez?

Milyen jogon gondolja normálisnak egy nemzetközi társaság, hogy miközben a világ más országaiban „good corporate citizen-ként”, felelős vállalati magatartást képvisel, addig ugyanezt nem kívánja Magyarországon gyakorolni?

Mindez egy olyan közép-európai országban történik, amely máig nem heverte ki azt a gazdasági hátrányt, amit idegen megszállók által évtizedekre rákényszerített diktatúra okozott.

Elfogadhatatlan egy gazdasági felzárkózásáért emberfeletti erőfeszítéseket tevő ország kormánya számára, hogy miután szabaddá tette médiapiacát a külföldi befektetők előtt, egy társaság holmi könnyen kifosztható gyarmatként tekintsen rá.

Az RTL Csoportnak nincs erkölcsi alapja politikai szempontokra hivatkozva, valójában önző profitérdeket szolgálva a magyar kormányt támadnia és  Magyarországnak ártania. (kiemelés a posztertől)

Kétségbeejtő, hogy egy (elvileg hűvösen szakmai) gazdasági minisztérium ilyen színvonalú közleményeket tud megjelentetni. A legkevesebb, hogy fogalmunk sincs, konkrétan mire vonatkoznak az érett komcsi stílusban feldíszített vádjai, de vajon miféle elvárás az, hogy egy gazdálkodó szervezet "a profitjával arányosan" járuljon hozzá a blablablához, amikor a profit (a köznyelvben) már az adózás utáni pénzügyi nyereséget jelöli? Vagy csúnya lenne az RTL, mert nem örül felhőtlenül az ezen felüli adóknak? De ez a profitozás... Mint a Szabad Népben.

És ha már: mi a túró az a "felelős vállalat" -- ez a fejőstehén újmagyar neve? Egyik nyelvünkkel profitozunk, a másikkal felelősözünk? Könnyen keltődik az a látszat, hogy a nulla profit lenne a legfelelősebb. Miért érezzük ezt a durva szabadnépes dohszagot, Miniszter elvtárs?

Nem egészen értjük a továbbiakat sem (re idegen megszállók): az ártatlan magyar népen a szovjetek után most éppen az RTL Klub tesz erőszakot? Az RTL Recsk és az ÁVÓ technikáival kényszeríti a magyarokat, hogy nézzék? (Még egyszer: ez nem az Echo TV hülyeségfélórája, hanem a magyar kormány képviseletében eljáró államigazgatási szerv közleménye!)

Szent ügyekben -- mint egy ország emberfeletti küzdelme -- a durva képzavar is bocsánatos hiba, na de megint ez az ócska sóder a magyar kormányt támadók magyarellenességéről... Élcsapat-szindróma, cccc.. A bolsik a spájzban vannak.

"Önző profitérdek." Végképp eltévedtünk. Nem azt hiányoljuk, hogy Varga úr és Tsai nem értik a kapitalizmus működését, bár miután a szovjethatalmat is rühellni látszanak (noha éppenséggel hasonlóan beszélnek), tanácstalanok vagyunk a továbbiakat illetően (nix szovjet, nix szovjettelen, morbus Hungaricus): miből lesz itt növekedés? Elég kétségbeejtő helyzet, ha ilyen egy ország gazdasági minisztere. De ha már a kapitalizmust kiherélnék, hadd imádkozzunk legalább 48 órányi memóriáért az uraknak -- hát nem két napja adtak hét milliárd adókönnyítést a kiköpött hazafi Vajnának, hogy még jövedelmezőbben tudjon bakkarázni? Az nem volt önző profitérdek?

Jaj, panaszkodom itt a memóriájukra. Hát nem kicsusszant a fejemből, hogy az a gyerekszegénység elleni harc része volt! Felül kell vizsgálnom, ki a legszorgosabb kis pártmunkás ebben a hazában. De hogy az éppen a József nádor téren bújjon meg?!

A polgári állam szervezetét a (1) alkotmányosság és a jogbiztonság, (2) a polgárok oktatási és műveltségi (tudás-) esélyeinek robusztus javítása, (3) adekvát szociális és egészségügyi biztonsága, és (4) az ország szuverenitása védelmének szolgálatába kell állítani. Az ilyen államszervezet ennek megfelelően alulról felfelé építkezik, a finanszírozása a feladataival összhangban történik. Mivel csak azt kell tudnia, amit a polgárok önkéntes társulásai és intézményei nem képesek felvállalni, az államot szükségképpen korlátozza egy fejlett társadalom kompetenciakészlete, illetve az államnak alkotmányban rögzített célja e kompetenciák (a civiltársadalom) folyamatos erősítése, és ennek eredményeként az állam további önkorlátozása és visszavonulása a társadalom életéből.

Az állam megmaradó szervezetének legfontosabb közegei fontossági sorrendben a részben önkéntes alapú, civil önkormányzatiság (települési vagy járási), a régiós szabályalkotó testületek (négyévente, országszerte más-más időpontban választott részországgyűlések és részkormányzatok), és a nemzeti szintű kormányzati rendszer (országgyűlés stb.). A nemzeti rendszer jogosultsága a szimbolikus és reprezentációs feladatain túl tapasztalati alapon csak arra terjed ki, ami  kifejezetten vagy értelemszerűen nemzeti hatáskört követel (pl. erős kül- és biztonságpolitika, nemzeti kulturális misszió, monetáris politika), és a régiós részkormányzatoktól csak erre kap finanszírozást. A polgárok és az üzletek az adóikat önkormányzati számlára fizetik, azokat az állam osztja szét a feladatok hierarchiájának és a régiók közötti forrásmegosztás rögzített szempontjainak megfelelően, amilyen pl. a tudás- és szociális integráció. Minden bevételi és költségközpont nyitott, átlátható költségvetéssel és háztartással rendelkezik, amelyek eladósításáért az adott vezetés -- az alkotmányban rögzített eseteket leszámítva, amilyen pl. a háború -- büntetőjogi felelősséggel tartozik. Az országgyűlést arányosan, egyidejű, országos listás szavazáson választjuk a részországgyűlésektől függetlenül, az országgyűlés megválasztja a nemzeti kormányt, jogszabályalkotásukat az alkotmány korlátozza a korábban elmondottak szellemében. A részországgyűlések és a nemzeti parlament képviselői is visszahívhatók minősített többséggel. Az önkormányzati, részkormányzati és nemzeti szintek jogosultságainak megoszlásában a szubszidiaritás a vezérelv, a rendszer formálódása azonban évtizedes, tapasztalati folyamat.

Vagyunk mi, Európa második legcselekvőképtelenebb, polgárosulatlan, társadalmi kompetenciáiban gyenge, viszont győzelemre, sikerekre és elismerésre áhítozó népe. Van ő, Orbán, aki ezt pontosan felmérte, és biztosítja nekünk a karakterünkhöz illő sikereket: a társadalmat zárójelbe tévő, állami vezérlettel megvalósuló fél- és látszatsikereket.

Orbán ezt a legegységesebb, de bőven kisebbségben lévő szavazótáborral a háta mögött, ötödik éve, adott esetben radikális fordulatokkal, de jobbára már csak radikális szavakkal teszi. Mi volt jellemző a jogállam leépítésének éveire? Meglepő módon a konzervatív államépítés.

1. Először is, Orbán Viktor mindig bejelenti jó előre, mit fog csinálni -- Kötcse óta így van ez. Kezdetben nem vette komolyan senki, most viszont már a bejelentéseit is a legradikálisabban értelmezzük, ítéljük el, de az értelmezést nem követi ellenprogram. Orbán mindjárt a szavak szintjén győz.

2. Orbán környezetében -- ami nem annyira nyilvános -- rendre elvégzik a bejelentések visszhangjának roppant precíz vizsgálatát fókuszcsoportos kutatásokkal stb. Azt látjuk, hogy Orbán tábora a közvéleménykutatások szerint sem fogy (a trend legalábbis nem szignifikáns), illetve ha fogyni vagy visszaesni látszik, azt mindig követi valamilyen politikai kompenzáció.

3. Orbán csak ezt követően, jelentős rátartással viszi át a gyakorlatba a döntését. Így volt ez az alaptörvénytől kezdve az oktatási rendszer átszervezésén át minden jelentősebb intézkedésénél, amelyek esetében számolni lehetett volna társadalmi ellenállással.

4. A legfontosabb: Orbán felfogása szerint ahol nem bontakozik ki jelentősebb ellenállás, ott lehet lépni, ott a társadalom nem nagyon bánja az intézkedést, az az intézkedés a társadalom értékrendszerével (lásd a poszt kezdőmondatait) találkozik, legitim, demokratikus. (És igaza van, meglehet kihasználja egy anómikus társadalom cselekvőképtelenségét.) Emiatt mondtam korábban, hogy valójában egy konzervatív társadalomszervező programmal van dolgunk, amely tapasztalati, trial and error alapon halad előre. Emlékezzünk: ahol jelentősebb szakmai vagy civil ellenállás bontakozott ki az elgondolásokkal szemben (Brüsszel, HaHa, Vígszínház, Emlékmű, Szilágyi Gimnázium, Tusványos egy bizonyos értelemben), ott Orbán rendre visszalépett. Meghátrált. Előzékenyebben fogalmazva: belátta, hogy "konzervatív" módon nem tudna tovább lépni.

Röviden: Orbán rendszere a félelmeinkből és az ellenzék minősíthetetlenül gyenge szerepléséből táplálkozik. Ami az utóbbit illeti, ez a társaság a liberális demokrácia első számú ellensége. Orbánnak van legalább alternatív elképzelése, amelyet lehet bírálni, de akik ezzel az elképzeléssel képtelenek szembeszegezni egy másikat -- konkrétan képtelenek elmagyarázni, miért nincs alternatívája egy fejlett országban a liberális demokráciának --, azok megteszik a liberális demokráciával, amit Orbán nem tud: lejáratják, és legalább annyira becsapják a választóikat, mint -- másképp -- Orbán. Nem a (csak foltokban létező) polgári demokratikus, hanem a törzsi érzelmeikre építenek, de ennek a manővernek is képtelenek -- nem azért mert Orbán akadályozza őket ebben, hanem tisztán a saját tehetségtelenségük, korruptságuk és civilizálatlanságuk okán -- érvényt szerezni. Ilyen ellenzékkel lehetetlen harcba indulni a liberális demokrácia visszaállításért. Ne féljetek tehát elutasítani mind a kettőt, kormányt és hivatalos ellenzékét, mert a polgár nem fél. Se oka nincs rá, se lehetősége, mert ezt az országot nekünk kell visszaszerezni egyrészt Orbántól, aki a nép cselekvőképtelenségére, polgárosulatlanságára és félelmeire építi a populizmusát, másrészt a posztkommmer ellenzéktől, amelytől sosem fogjuk megtudni, milyen lenne a működő liberális demokrácia.

Az MSZP-s Bagóné Borbély Ildikó írásbeli kérdése arra vonatkozott, hogy miért kellett Andy G. Vajna filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos cégeit évi hétmilliárd forintos adókedvezményben részesíteni, miután a kaszinópiacot újraosztották a kormánypárthoz ezer szállal kötődő új kaszinósok kedvéért.

Varga Mihály erre azt válaszolta, hogy azért, mert

• az adókedvezménnyel nagyobb tiszta játékbevételre ösztönzik a kaszinókat, továbbá
• így a játékkaszinó a piac a legrövidebb időn belül érhet el kiemelkedő nyereséget, és
• mert az adókedvezmény miatt végső soron több lesz az adóbevétel (!), így a szociális gyerekétkeztetés finanszírozására is több pénz lesz (tény, az éhező gyermekeket Bagóné kérte számon a kérdésében). (index.hu)
  

Én meg hadd fejezzem ki az örömömet egyfelől annak kapcsán, hogy Varga úr végre megértette: minél kevesebbet von el az állam a gazdasági szereplőktől, azok annál nyereségesebben üzemelnek majd. Másfelől a kiváló Varga úr nem vonta le ebből a megfelelő következtetést, hogy ti. a talán még nála is kiválóbb Vajna úr vállalkozásai mellett alighanem ugyanez áll a kenyérgyárakra és Piri néni butikjára is. Most mi lesz? Gondoljuk el, mi lenne, ha mindenkit "nagyobb tiszta bevételre ösztönöznének" (ösztönöznének!), hogy ne mondjam, mindenkit az akarata ellenére a bevétele x részének erejéig megkímélnének az adófizetéstől, amit azok adott esetben terjeszkedésre fordítanának...! Mi lenne itt! Még a végén tényleg jutna az éhező gyerekeknek is. Merthogy Vajna úr pénzéből egy fitying se fog -- miként mindenki tudja, az nem arra van. Ám az elgondolás jó, az urak eltalálták a szarva közt a tőgyét.

De ha Varga úr valamiért (ejnye) nem is vonta le a megfelelő konzekvenciákat, ő és a kaszinó biznisz együtt mindenesetre bemutatott a Fidesz-rezsimnek ezen a késő nyári napon, és az állami ünnepséget megelőzve beragyogtatták az eget a szabadság tűzijátékával. Egyébként pedig Varga úr érvelése természetesen végtelenül cinikus, a személyére nem mondok semmit, de nyilvánvalóan nélkülözi a szakmai becsület és az állampolgárok iránti tisztelet szikráját is.

Jó, hogy csökken a jegybanki alapkamat. De ehhez nem kell illiberális állam. Jó, hogy csökken a nemzetgazdaság nettó külföldi adóssága. De ehhez sem kell. Jó, hogy banki nyereségeket megvágják, sőt -- ahogy kifejtettem itt korábban itt és itt -- az is jó, hogy belenyúlnak a devizaszerződésekbe, ha már a maga idejében az állam nem volt a helyzet magaslatán a szabályozók kidolgozásában. (Van olyan jogelv, pl. a rebus sic stantibus, amely alapján felülírhatók a leprecízebben megírt szerződések egyenként és tömegesen is.) De egyikhez sem kell illiberális állam. Jó, hogy megnyirbálják az energiaszolgáltatók nyereségét (kérdés, mennyire megy ez a hálózat fenntarthatóságának kárára, de illiberális állam nem kell hozzá). Adórendszer, családtámogatás, sorolhatnám... mind olyasmi, amihez nem kell illiberális állam. Más ambíciójú állam kell, mint amilyen a baloldal által vezetett állam volt, de nem okvetlenül illiberális.

A Fidesz-kormány intézkedéseinek támogatható és elfogadható részéhez semmi szükség az illiberalizmus intézményrendszerére vagy az émelygésig történő centralizációra, autonómiaelvonásra, a társadalom gyarmatosítására és a politikai állóháborúra. Stadiont is lehet építeni tucatszámra ezek nélkül. Miért van hát szükség rájuk?

Egyetlen okból. Az illiberális állam nem más, mint amely gyakorlatilag kizárja a társadalmi és politikai ellenzéket a szellemi, a törvényhozó, a végrehajtó és az önkormányzati hatalomból. Az illiberalizmus a hatalommegosztás ellen van, ez a lényege. Ez a célja is. Ennek az árnyéka aztán rávetül minden másra is. A mai Magyarországon pl. a liberalizmus "fenyegetésének" semlegesítését szolgálják már a devizaadósság leépítésének különféle -- önmagukban helyes -- praktikái is, ami másból sem látszik, minthogy szívesen adósodunk el az autokráciák felé, tehát nem általában a függetlenségünket, hanem a Nyugattól való függetlenségünket féltjük. A liberális hatalommegosztás felszámolása indokolja a választási rendszer meghekkelését, a hatalmi ágak formális és informális eszközökkel végrehajtott összecsúsztatását, az alaptörvény szellemiségét, az önkormányzatok "kimenekítését az adósságcsapdából", un so weiter. Az illiberalizmus ugyanakkor nem indokolható a liberális demokráciák kudarcával és a Nyugat alkonyával, hiszen ezek -- bár tagadhatatlan gondjaik vannak -- nagyon is életképesek, és akkor még nem is érvelek olyasmivel, hogy honnan hova migrálnak az emberek, milyen jellegű célkitűzéseik vannak az életben (a minél melegebb nacionalista akol vagy egy BMW -- ami nem értékítélet, egyszerűen tény) stb. Az illiberalizmus mindent összevetve egyetlen dologgal igazolható: a hatalom akarásával. Ami az erodálódó Fidesz-bázis ismeretében egyre görcsösebbnek ígérkezik a jövőben.

Az illiberalizmus újabb lépés előre a hazugságok zsákutcájában. A kérdés, meddig vagyunk hajlandók még elmenni ebben?

Hitelből és a más nemzetek szellemi és társadalmi fölényéből idepotyogó morzsákból. A bankokból, az EU-ból és az Audiból. Meg egy kicsit az időjárásból.

Úgy megemberesedtünk, mondja a miniszterelnök, hogy a Fradi stadiont is fel tudtuk húzni. Fájdalmas, cinikus hazudozás. A stadionok egyetlen okból épülnek: mert így lehet a legtisztábban lopni. Európa élén száguldunk, mondja a balkéz, Varga. Nevetséges, takony tempó. Már egy jégeső is elvinné a növekedés negyedét, de egy kéthetes München körüli áramszünet biztosan. Vagy 5000, de inkább 8000 milliárd közvetlen (tételes, tehát az árfolyammal nem összefüggő) veszteségről* nem tud elszámolni ez a kormány (Paks nélkül) - ez a GDP 15 - 25%-a (két ciklusnyi növekedés!). Most a fenekét a földhöz veri, mert a világpiac felvásárolja az itt gebinben összeszerelt autókat és motorblokkokat, de az egyre véresebb szájú nacionalista populizmus szerint a magyar nép többet érdemel, mint az általa kitolt javakat felvásárló liberális demokráciát. Mennyi is az autokráciák részesedése a magyar exportból? 6-7%? Mi a lósz*rról beszélünk? Még gondozni sem tudnák a papucsállatkájukat, nemhogy működtetni. A belső fogyasztás stagnál (senki sem bízik a hosszú távú javulásban, ezért tartalékol), a felhalmozás a szolgáltatói szerződések meghekkeléséből zsebben maradt, illetve a külhoni félmilliós munkavállaló réteg által hazaküldött és 310-315 forintos euró árfolyamon átváltott pénzből valósul meg. Az államvezetés egyetlen erőszakgépezet, más funkciója nincs, mint a hatalmi kényszerítés ("unortodoxia") és a propaganda (szellemi erőszak). Ez úgy fenntartható, hogy sehogy.

Kollégámnak nagyon igaza van: "Akik egy társadalom és egy gazdaság problémáinak arkánumát a központi hatalom felerősítésében keresik, azok:

• vagy nem ismerik a világot és annak tényeit,
• vagy annyira frusztráltak, hogy emiatt nem bíznak sem magukban, sem a polgártársaikban,
• vagy (tehetségtelenségük okán) szűklátókörűek,
• vagy (lelki torzulásaik miatt) hajlamosak az erő(szak) alkalmazására.

Az a helyzet, hogy egyik esetben sem alkalmasak emberközösségek vezetésére."

Az állam legitim helyét pontosan kijelöli egy nemzetben, hogy mire nem képes a társadalom. Ha kompetenciáink, érzékenységünk és öntudatunk (hiánya) arra hajt, hogy lemondjunk az önszerveződés hatékony rendszeréről, akkor persze tetszőlegesen orrba-szájba-farba nyomhat minket az állam naponta egy tucatszor is, elszedheti a pénzünket, traktálhat a legócskább propagandával, csak egyet ne tegyünk közben légyszi, légyszi: ne csodálkozzunk. Nem a liberális demokrácia döglött (noha kétségkívül átgondolásra szorul), hanem a magyar nemzet szabadsága és önbecsülése. Maradt helyette a nagy pofa.

*manyup, mnb "növekedési hitel", korrupt önkormányzatok szanálása, túlárazott közbeszerzések, hitelek refinanszírozásának romló kondíciói stb.

A Heti Válaszban megjelent Schmidt-írás nagyon jó taktikai érzékkel ver be egy újabb vésőt a szétomló baloldali liberális értelmiségi identitásba, továbbfűzve a korábban a Gábriellel és a Sorsok Házával robbantott zsidó-identitás (kontra magyar történelem) témát. Schmidt láthatóan azt tűzte ki közéleti munkássága következő céljául, hogy a pártpolitikai baloldal összeomlása után hozzásegítse a holdudvart és a szimpatizánsokat finoman szólva az önreflexióhoz, kevésbé finoman az intellektuális és szociológiai megrendüléshez. 

A baloldali liberális (progresszivista, radikális) közeg pechére Schmidtnek sokkal több mindenben igaza van Kertész kapcsán, mint az utóbbi időben bármikor. A captatio benevolentiae ürügyén, amellyel most el akarom kerülni a hosszas idézgetéseket is Kertészből, el kell mondanom, hogy kevés író műveit ismerem jobban Kertészénél, és kevés íróval szimpatizálok -- attitűdje és a művei alapján -- jobban, mint vele. Aki ismeri a blogot, annak ez nem lehet meglepő. Nos, amit Schmidt ír az ő magyarországi recepciójáról, az többé-kevésbé úgy is van. Kertész jószerivel az egyetlen polgári magyar író, aki polgári volt 40 éve is: nem alkudott meg a közegével (mint jószerivel mindenki más), noha divatos és racionális lett volna (egy magyarul író zsidó túlélőtől hatványozottan!), sajátos -- self-made -- kulturális közeget alakított ki magának irodalmár és zeneszerző hőseiből, vállalta megvetését a magyar (nem a jobboldali, hanem az egész) közeg iránt, Auschwitzot nem lezárt, feledhető eseményként interpretálta, mint a giccsszerzők, hanem az európai (nyugati) kultúra formatív erkölcsi fundamentumaként, amelyben megmutatkozott az ember valódi természete, nem akarom sorolni. Ezek egyenként és mind kívül helyezték őt a kádárista konszenzuson, és érthetetlenné teszik a személyét sajnálatosan a zsidóság számára is, amelynek domináns politikai asszociációi máig nem arról tanúskodnak, hogy értené, mi volna a Soá jelentősége -- maradjunk ennél -- a magyar történelem szempontjából -- azon túl mármint, hogy szégyenletes módon megtörténhetett. Ezt bizonyítja az Eleven Emlékmű mozgalom sajátos sorsa is mint cseppben a tenger. Ne feledjük, Kertész nem tért haza felszabadultan önkéntes emigrációjából a 2002-es baloldali hatalomátvétel után bármikor: nem hitte, hogy most ellenzékben lévő szellemi közeg és kultúra fogja Magyarországot megindítani a megszabadulás felé. Nem is indította.

Más kérdés, hogy Schmidt mennyire teheti vagy teszi jó lelkiismerettel, hogy "felkarolja az ügyét". A közös bűneink megvallása ugyanis kb. olyan távol áll Schmidttől -- talán egy mikroszekundumnyi megvilágosodástól eltekintve a saját Háza előtt nemrég elmondott beszédében --, mint amennyire közel van eszmetársainak korábbi imrekertészezése. Ha a zsidó holokauszt-traumának és a magyar társadalommal szembeni zsidó fájdalomnak találkoznia lehetne valahol Schmidt Kertész-látásával, nos, arrafelé volna valahol Kertész maga, és nem messze tőle a magyar újjászületés kiindulópontja. De ez az írása ettől függetlenül, a lényegi részét tekintve vállalható. Feledjük egy pillanatra a programmatikusságát a centrális erőtér szempontjából, mert ez kevésbé fontos mindannál, ami Kertészből továbbra is leckeként hárul ránk.

Miután két kerületből is (finanszírozással egybekötött) informális megkeresést kaptunk baloldali tényezőktől, világosan leszögezem, hogy a Polgári Konzervatív Párt semmilyen településen nem támogatja a "baloldali összefogás" pártjait se kívülről, se belülről, se oldalról. Elhanyagolható méretünk okán nyilvánvalóan inkább a konzervatív címke vonzza az ajánlattevőket, ez a címke azonban nem eladó. Legalábbis tőlünk nem. Elég sokszor megtévesztették már a magyar választókat eddig is, úgy tervezzük, hogy az elkövetkező száz évben megmaradunk biztos pontnak nekik.

Dr Béndek Péter

A Polgári Konzervatív Párt elnöke

Elég aljas a kérdés. Egyrészt már meghaladott (a demokrácia is elúszott, a mai baloldal is elpusztul), másrészt a kérdés maga kívül esik a liberális demokráciában elfogadható gondolkodáson. Ugyanakkor a baloldal nem tudta megvédeni a liberális demokráciát, tehát a sorsát mindkettőnek vállalni kell, miközben a társadalom sem váltotta le idejében a baloldalt ahhoz, hogy meg tudja őrizni a liberális demokráciát, mert nem látta azt, hogy a kettő sorsának még sem kellene törvényszerűen (és propagandaszerűen) összefonódnia. Azaz lehetséges, hogy a liberális demokráciával valóban le kell számolnunk mint a politikai gondolkodásunk kereteivel -- akár csak azért, hogy megtanuljuk megbecsülni, aminek a lehetőségét elveszítettük. A kérdésben eleve feltettem ezt a konklúziót.

A kérdés azonban ezzel együtt inkább az "illiberális demokrácia" kérdése, mert arra kérdez rá, hogy elég károsnak tartjuk-e a baloldalt ahhoz, hogy beáldozzuk érte a demokráciát, és az előbbit ezzel fojtsuk meg? Természetesen nem? Akkor sem, ha -- amint írtam -- a baloldal képtelen (volt) megvédeni a liberális demokráciát, mert gyenge a normarendszere, korrupt és maga is korlátozottan libdem-ellenes (amennyiben csakis azért tartotta/tartaná fönn, mert a saját hatalmi érdekei jobban érvényesülnek e keretek között)? Szóval, áldozzuk-e fel a demokráciát, ha cserébe elpusztítható a demokrácián élősködő baloldal -- és adott esetben létrejöhet egy jobb fajta? (Ugyanakkor, ahogy Orbán ki is fejezte, a fenti lehet illiberális kérdés, de az illiberalizmus jóval túlmutat a baloldal elpusztításán. Az a társadalom megszervezéséről szól.)

Továbbá, ha valóban a a baloldal felszámolására és egy másik ellenzék létrehozására lett volna szükség a libdem megőrzéséhez (amint ez egyre biztosabb tanulsága az elmúlt 6-8 évnek), akkor kell-e támogatnia a mai halódó ellenzéket az Orbán-kormány ellenfeleinek? Pragmatikusan: hova szavazzanak Orbán ellenfelei az önkormányzatin? És ugyanoda szavazzanak-e, mint a liberális demokrácia barátai? Orbán önmagukat demokratának gondoló ellenfelei a rövid távú haszon érdekében nyilván bárhova (hovatovább a Jobbikra is) szavaznának, csak Orbánra nem, miközben lehet, hogy ezzel elnyújtják Orbán uralmát, aki a tehetségtelen, szegmentált, korrumpált, részben fizetett ellenzéken és annak intézményrendszerén keresztül gondoskodik arról, hogy ne jöhessen létre valódi ellenzék. Elképzelhető ezért, hogy a liberális demokrácia barátai Orbánra szavazzanak, hogy hadd pusztuljon minél hamarabb, aminek pusztulnia kell? És ha igen, biztosan lehet-e a pusztulást az ellenzékre korlátozni? Nem terjed-e ki a hazára?