1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.15. 08:51 HaFr

Schmidt Mária Kertészről

A Heti Válaszban megjelent Schmidt-írás nagyon jó taktikai érzékkel ver be egy újabb vésőt a szétomló baloldali liberális értelmiségi identitásba, továbbfűzve a korábban a Gábriellel és a Sorsok Házával robbantott zsidó-identitás (kontra magyar történelem) témát. Schmidt láthatóan azt tűzte ki közéleti munkássága következő céljául, hogy a pártpolitikai baloldal összeomlása után hozzásegítse a holdudvart és a szimpatizánsokat finoman szólva az önreflexióhoz, kevésbé finoman az intellektuális és szociológiai megrendüléshez. 

A baloldali liberális (progresszivista, radikális) közeg pechére Schmidtnek sokkal több mindenben igaza van Kertész kapcsán, mint az utóbbi időben bármikor. A captatio benevolentiae ürügyén, amellyel most el akarom kerülni a hosszas idézgetéseket is Kertészből, el kell mondanom, hogy kevés író műveit ismerem jobban Kertészénél, és kevés íróval szimpatizálok -- attitűdje és a művei alapján -- jobban, mint vele. Aki ismeri a blogot, annak ez nem lehet meglepő. Nos, amit Schmidt ír az ő magyarországi recepciójáról, az többé-kevésbé úgy is van. Kertész jószerivel az egyetlen polgári magyar író, aki polgári volt 40 éve is: nem alkudott meg a közegével (mint jószerivel mindenki más), noha divatos és racionális lett volna (egy magyarul író zsidó túlélőtől hatványozottan!), sajátos -- self-made -- kulturális közeget alakított ki magának irodalmár és zeneszerző hőseiből, vállalta megvetését a magyar (nem a jobboldali, hanem az egész) közeg iránt, Auschwitzot nem lezárt, feledhető eseményként interpretálta, mint a giccsszerzők, hanem az európai (nyugati) kultúra formatív erkölcsi fundamentumaként, amelyben megmutatkozott az ember valódi természete, nem akarom sorolni. Ezek egyenként és mind kívül helyezték őt a kádárista konszenzuson, és érthetetlenné teszik a személyét sajnálatosan a zsidóság számára is, amelynek domináns politikai asszociációi máig nem arról tanúskodnak, hogy értené, mi volna a Soá jelentősége -- maradjunk ennél -- a magyar történelem szempontjából -- azon túl mármint, hogy szégyenletes módon megtörténhetett. Ezt bizonyítja az Eleven Emlékmű mozgalom sajátos sorsa is mint cseppben a tenger. Ne feledjük, Kertész nem tért haza felszabadultan önkéntes emigrációjából a 2002-es baloldali hatalomátvétel után bármikor: nem hitte, hogy most ellenzékben lévő szellemi közeg és kultúra fogja Magyarországot megindítani a megszabadulás felé. Nem is indította.

Más kérdés, hogy Schmidt mennyire teheti vagy teszi jó lelkiismerettel, hogy "felkarolja az ügyét". A közös bűneink megvallása ugyanis kb. olyan távol áll Schmidttől -- talán egy mikroszekundumnyi megvilágosodástól eltekintve a saját Háza előtt nemrég elmondott beszédében --, mint amennyire közel van eszmetársainak korábbi imrekertészezése. Ha a zsidó holokauszt-traumának és a magyar társadalommal szembeni zsidó fájdalomnak találkoznia lehetne valahol Schmidt Kertész-látásával, nos, arrafelé volna valahol Kertész maga, és nem messze tőle a magyar újjászületés kiindulópontja. De ez az írása ettől függetlenül, a lényegi részét tekintve vállalható. Feledjük egy pillanatra a programmatikusságát a centrális erőtér szempontjából, mert ez kevésbé fontos mindannál, ami Kertészből továbbra is leckeként hárul ránk.

101 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr796605645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungry horse 2014.08.15. 11:19:34

Nem kellene emmerich kertesz-ről hazudozni, mert levéltárak őrzik a "munkásságát".
Lelkes sztálinista-rosenfeldista komancs volt, rajk, eisenberger és appel társaságában a többi hitsorsosról nem is szólva...

"Kertész nyilatkozataiból tudjuk, hogy a koncentrációs táborból hazatérve befejezte középiskolai tanulmányait, s egy füst alatt belépett a kommunista pártba. Hogy miért? Állítása szerint (idézem a talányos kertészi szót) „illendőségből”. Tagja is maradt a sztálinizmus hazai élcsapatának egészen 1956-ig, ekkor ugyanis megszűnt a kommunista párt (akkori nevén Magyar Dolgozók Pártja). Mondhat tehát bármit Kertész Imre, a sztálinista párt tagja volt egészen a sztálinizmus, a sztálinista párt bukásáig. Nem volt kötelező belépni a pártba, s a kijózanodás után nem volt kötelező benne maradni. Kertész tehát a sztálinista diktatúra idején nem az áldozati oldalon állt, hanem „illendőségből” hűségesen szolgálta a diktatúrát.
Ráadásul nem egyszerű párttagként tengette napjait.
Előbb kommunista lapoknál, majd az 50-es évek elején az egyik minisztérium sajtóosztályán dolgozott. Vagyis káder volt. Miközben persze „felfüggesztve” érezte magát a számára állítólag idegen világban. (Kérdés, akkor mit érezhetett például egy recski rab?)
Kertész Imre 1994-ben a Szombat című zsidó lapnak elmesélte, hogy a háború után újságíróként kereste a kenyerét. Azt állította, először a Szikra című lap szerkesztőségében dolgozott. Ez a lap Kertész szerint 1946-ban indult.
Utánanéztem.
A dátum téves, a lap 1948-as számain ugyanis az I. évfolyam megjelölés szerepel.

A Szikra a kommunista ifjúmunkások hetilapja volt, 1950-től Szabad Ifjúság néven jelent meg. Tudomásom szerint az 1948 és 1950 közötti lapszámok hiánytalan gyűjteménye nem található meg nagyobb könyvtárakban, én sem jutottam hozzá a teljes anyaghoz. A hiányos évfolyamokat azonban figyelmesen átböngésztem. Írt ebbe a lapba többek között Várkonyi Tibor (ma a Népszava veteránja) és Paul Lendvai (akkoriban még Lendvai Pálként jegyezte írásait). Jó csapatba került tehát Kertész Imre."

Copyright by Bistrán Demeter - Kuruc.info

István Tamasi 2014.08.15. 12:35:38

@Hungry__horse:
Ha már ilyen részletesen kikutatta a kurucinfó K.I. életutját, ideje lenne hogy kikutassa azt is kik és hogyan is juttaták az őt és még vagy 4-500ezer magyar állampolgárt a KZ-be szállító vonatra no meg az a több tízezer hogyan került ki Kamenyec-Podolszkba.

panelburzsuj 2014.08.15. 12:43:42

@Hungry__horse: @István Tamasi:
Élménypedagógia a blogszerzőnek: mekkora körben hat(hat) az, hogy Mária asszony kicsit toligálja a hangsúlyait, és Péter úr ezt észleli, sőt észleleteit tollba is szedi.

toportyánzsóti 2014.08.15. 15:08:34

Schmidt csak 1 a sok orálmuzsik által kitartott élősködő közül.Annyi dolguk van hogy 1% igazságból parasztvakítsanak minnél nagyobbat,miközben uruk 1% kritikát sem kaphat mert megőrült.

bádogos 2014.08.15. 16:27:23

"Captatio benevolentiae"

panelburzsuj 2014.08.15. 16:34:49

@bádogos:
Itt a költő arra gondolt, hogy ő ugyan vonalas Kertész-hívő, de a saját olvasóitól elvárna annyi jóindulatot, hogy ezt ne hányják a szemére.

panelburzsuj 2014.08.15. 16:38:23

@panelburzsuj:
Másik olvasat: a sas nem kaptat bevonalak után. (Mint az a tyúk-krétacsík kísérletekről "közismert".)

Szóval szabad csók, szabad a de- és bekonstrukció. Ha van még tipp.

mórka 2014.08.15. 16:42:50

Orbán megtalálta azt az ember, akit pont most, 2014-ben, pont augusztusban célszerű használnia.
Schmidt Mária nem Kertész, hanem Orbán "ügyét karolta fel".

@István Tamasi:
KZ lesz az.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.15. 17:01:49

@mórka:

orbán veszélyesebb, kártékonyabb mint a baloldal, ahogy a jobbik is, persze a balosok egy része is aljas idióta.
de a nép nem váltja le őket, hanem otthon marad, jó eséllyel 18-ban is.

panelburzsuj 2014.08.15. 17:20:49

@mórka:
Kertész egy évjárat a néhai (gyerekkora nyelvén: nyúgodjék) apámmal. Aki szintén megjárta Németországot 44-45-ben, szintén nem a saját elhatározásából - csak épp SS-Zöglingként tekintettek rájuk, amíg ez az "önkéntesség"-dolog nem tisztázódott. (Merthogy az még a végjátékban se volt mindegy, hogy vad(ított) védő, vagy kényszereredett megúszni vágyó a "rendelkezésre álló élőerő".)

Hogy mi köze ehhez az "átértékelésnek", kitüntetésnek, Orbánnak, S. Máriának, B. Péternek? Talán annyi, hogy én megtapasztaltam, hogyan kopik meg egy hajdan kristálytiszta elme, és hogyan keletkezik rajta egyre több és több olyan rés, amit jóindulattal (ld. a szövegben...) lehet védeni, és rosszindulattal lehet kihasználni. Akár ordenáré, fertelmes módon is...

panelburzsuj 2014.08.15. 17:26:06

@panelburzsuj:
Ja és a lényeg: a "kívülálló" - olvasó, hódoló, bíráló - szinte semmit se érez az efféle "szellemi fellazulásból", hiszen a rutinok (beszéd, nyilatkozat, "beleegyezés" és "tiltakozás") sokkal időtállóbbak, mint azt gondolnánk...

mórka 2014.08.15. 17:42:33

@maxval a bircaman:

A harc Wass-sal, Nyírővel, Somogyváryval, sőt Uz Bencével))) kapcsolatban még kultúrharc volt.
Ezt most csak annak akarod látni.

mórka 2014.08.15. 17:50:30

@panelburzsuj:
Remélem, jól értelek: Engem is az a kérdés foglalkoztat, hogy vajon nem vált-e életkora, az eltelt utőbbi évtizedek sok-sok lelki hordaléka miatt mára védtelenné (őnvédelemre képtelenné) K.I.

panelburzsuj 2014.08.15. 18:01:10

@mórka:
Jól értesz. Plussz, ha jól tudom, Kertész magánemberként eléggé magányos életmódot folytatott (leginkább önmaga társa volt), plussz az öregkori betegség(ei).

(A "párhuzamot" meg azért vontam, mert apám "viselkedésében" is csak az vehette észre pl. a kamaszkori meghurcoltatások emléknyomainak elhatalmasodását, aki "otthon volt" az életében.)

mórka 2014.08.15. 18:08:15

@Deepblue Noir:

Nem tudsz olyan rosszat írni, amit ne lehetne a tetteivel igazolni.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.15. 18:17:17

nol.hu/kultura/kertesz-imre-allamositasa-1480351

én csak a sorstalanságot olvastam kertésztől, nem voltam elragadtatva, de legalább nem éreztem olyan dühöt mint a márai nevű némi tehetséggel megáldott pozőr közhelyhuszár esetében.
polgári,az.

panelburzsuj 2014.08.15. 18:22:42

@Deepblue Noir:
Olvassál Hamvast is, és máris jobb színben fog feltűnni az előbbi kettő. Közhelyes "polgári" okostojáskodás témában mindenképp.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.15. 18:26:38

@panelburzsuj:

olvastam némi hamvast, de neki ezekhez mi közük?
kertész könyvét talán érdemes elolvasni, hamvas igazából egykönyvű szépíró és az az egy elég nehéz egy átlagolvasónak, márai nélkül meg remekül meg lehet lenni, pont úgy, ahogy nyirő, wass, meg a hasonlók nélkül is.

mórka 2014.08.15. 18:30:20

@panelburzsuj:

A párhuzamos történethez: Szomorú évek lehettek, de legalább otthonos voltál az életében.Kicsit irigykedem.
Nálunk a "csend" uralkodott. Nem kérdeztünk és magától nem mesélt. Ezzel a J. A.-i "nem nyafognék, de most már késő" érzéssel nehéz együttélni.

panelburzsuj 2014.08.15. 18:31:50

@Deepblue Noir:
mradjunk abban, hogy milliók megvannak bármi könyv nélkül. És remekül.

panelburzsuj 2014.08.15. 18:42:16

@mórka:
Egy biztos: a "tapasztalatainkat" talán meg tudnánk osztani valamennyire, de az "élményeinket" se kicserélni, se megismételni nem fogjuk.

panelburzsuj 2014.08.15. 18:49:09

@panelburzsuj:
(De nehogy túlzottan nekibúsuljunk: gyerekem által kezembe nyomott olvasmányban volt valami olyasmi, hogy művész az, aki a lelke kútjából olyat tud felszínre hozni, amibe mások még belenézni se nagyon tudnak/mernek. Aztán amikor ezt kivakkantottam olvasás közben, akkor jött a gyermeki reakció: "Persze. A kutató meg az, aki mások lelkéből próbálna művész módra meregetni..." :)

Moin Moin 2014.08.15. 19:13:24

1.) Schmidt buta - ebből következően a gátlástalanságával érvényesül.
2.) Kertész öreg (értsd: szellemileg erősen hanyatlik) - viszont ráérzett, hogy az egészet valahogy elcseszte/elcseszették vele. (Számomra ennek a kifejezése a sorstalanság kifejezés.)
3.) Az Orbán-rendszer - cinizmusból - Kertésszel igyekszik leplezni "strukturálisan antiszemita" mivoltát.

Nincs ezen mit boncolgatni: mert nem tudhatunk meg új, eddig nem ismert tényeket általa.

panelburzsuj 2014.08.15. 19:33:06

@Moin Moin:
Mondjuk a "sorstalanság" lezárása lehetne egy "megengedem, hogy rám tegyétok, de kezet nem fogdosok" - de hát ez azért inkább afféle blogger/kommenter körömreszelgetés, amilyeneket a Moin-Moinok meg panelburzsujok szoktak csinálni...

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.15. 20:28:03

@panelburzsuj:

ez ugyan szomorú, de egynémelyik nélkül meg is lehet.
én is csak fokozatosan ébredtem rá, mennyi mocsokkal tömtek, szellemi öntisztítás is egy komoly munka.

panelburzsuj 2014.08.15. 22:06:34

@Deepblue Noir:
Nem az kemény, aki üti, hanem aki állja.

egyetmondok 2014.08.15. 23:31:48

Schmidt Mária jó nagyra növő,és egyre növekvő árnyékától csak egyre kevésbé látszik az,ami Kertészből leckeként ránk hárul.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.15. 23:35:51

@panelburzsuj:

magyarán az alacsonyabb néprétegek...

panelburzsuj 2014.08.15. 23:55:26

@Deepblue Noir:
Gratulálok, igazán éles elméjű meglátás, hogy az alsóbb néprétegek tipikus problémája a wassalbertek és illésbélák, Márai és Déry közti választás. Pontosabban: annak a képességnek a kifejlesztése, hogy a kulturális tájékozottságukat ne keverjék össze az ideológiai elkötelezettségeikkel.

Arthur Bloch 2014.08.16. 06:20:11

"Valamikor az agancs méreteiről arra következtettek,milyen öreg volt a szarvas,amit meglőttek...-Most arra,milyen nagy ember lehetett,aki meglőtte !?" - A nagysasszony ezt ismerte fel, - más kérdés,hogy mindez "mai" Kertésszel szemben a legnagyobb aljasság!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 07:53:20

@egyetmondok: azért ezt nem hiszem, SM árnyéka sosem lehet akkora

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 10:21:49

@panelburzsuj: szerintem arra gondolt csak, hogy rosszul írtam le a latint, azóta javítottam

panelburzsuj 2014.08.16. 10:40:57

@HaFr:
Vélhetőleg.

Én meg arra mutattam példát, hogy lehet ezt másképp is közölni, mint hogy "az Ön orra - nagy". (Merthogy Leiter Jakab védőszentsége alatt nem egyszerűen egy kusza karaktersort alkottál, hanem a nagyon is értelmes, sőt ideillő/illeszthető vonal szó suttyant be a latinodba...)

panelburzsuj 2014.08.16. 11:32:33

@HaFr:
Egyébként meg "húzzunkbele", mert hogy néz már ki, hogy "Friss topikok:" címszó alatt ötből már háromnál panelburzsuj éktelenkedik?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 12:02:47

@panelburzsuj: alapítunk egy díjat majd azoknak, akik elérik az ötöt :) a Panelburzsuj Díjat

panelburzsuj 2014.08.16. 12:12:11

@HaFr:
Nem pont erre célozgattam a pártalapítvány emlegetésekor - de kezdőlépésnek elmegy... :)

(És persze maga panelburzsuj elvtárs ki van csukva a verengésből? Én már szart sem érek?!... )

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 12:18:29

@panelburzsuj: nincs kicsukva, ő megkapja a díjat három friss topikkal .. olyan polgári konzervatív módon

panelburzsuj 2014.08.16. 12:34:27

@HaFr:
Akkor viszont a HaFt-t köll kicsukni, mer úgy nem ér, hogy én lélekszakadva provokállak, te meg félsorokkal válaszogatsz - de ezzel is rögtön a kupac tetejére kerülsz... :)

egyetmondok 2014.08.16. 14:22:06

@HaFr:
Sosem ? A gyereket,innen ebből a vidéki kisvárosból iskolai program keretében busszal vitték a Terror Háza múzeumba.
Hosszasan magyaráztam neki utána,hogy az, de az egész,úgy ahogyan van, miért súlyos történelem hamisítás.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 17:21:40

@egyetmondok: hát, mindent nem tudok garantálni :)

egyetmondok 2014.08.16. 17:27:04

@HaFr:
Nagy az az árnyék Max,elég megnézni a hölgy múzeumát,amely pont abban akadályoz,tudatosan, szisztematikusan,előre jól megfontoltan,amit írsz,ami Kertészből leckeként ránk hárul.
Hogy pl. középiskolás gyerekeknek halovány fogalma se lehessen, hogy egyáltalán van ilyen lecke.
Ez Schmidt Mária életműve.

Hungry horse 2014.08.16. 18:36:38

@István Tamasi: szerintem bárki tette volt rá oka, mert addigra - ugyanezen okokból - már az emmerichhez hasonszőrüeket a kies Ejrópa minden megszállt államában vonatra tették.
A 44-ig kapott évek ajándék volt, ha a kedves román, tót, francia, norvég, holland, balga és persze a hallatalnul ejrpéjer osztrák példát tekintjük.
Az persze sosem érte el a magadfajták ingerküszöbét, hogy a kedves román barátaitok saját maguk rendeztek vérfürdőt, nem várták be a német megszállást, ahogy az sem, hogy a drága tótok még fizettek is dolfinak, csak hogy megszabaduljanak az őket felettébb zavaró zsidóiktól.
Egy szó mint száz, a dologra volt már akkor ezer és egy ok, ami az azóta eltelt évtizedek távlatából nem volt korántsem alaptalan, ha arra gondolok, hogy a tótokat, románokat, lengyeleket, osztárkokat, franciákat, norvégokat, hollandokat, belgákat nem cseszegetik a saját különbejáratú zsidaik, míg a hülye magyarokat naponta kényszerítik szeánszokra évtizedek óta.
Hibáztunk, no, be kell látni.
Legközelebb jobban figyelünk a kor szavára.

egyetmondok 2014.08.16. 20:27:57

@HaFr:
" Nagy az az árnyék Max,elég megnézni a hölgy múzeumát,am...." írtam Neked, de Te nem a Max vagy,hanem a Hafr.
Bocs.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 20:40:39

@egyetmondok: semmi baj, látod, hallgattam erre is

István Tamasi 2014.08.17. 08:55:18

@Hungry__horse:
A horthy rendszer sem várta be 44-et a vérfürdővel hanem rendezett már azelőtt sajátot. Ott volt az újvidéki mészárlás amit sajnos színtisztán magyarok követtek el meg a kooperációban végrehajtott Kamenyec-Podolszk-i emberirtás ahova nem csak zsidók kerültek be.
Mélységesen elítélem az ön "bűnös nép/nemzet" elméletét, azt hogy a zsidók "megérdemelték", mert akkor önnek el kell fogadnia - én nem fogadom el- azt, hogy a magyar is bűnös nemzet mivel aktívan, szövetségesként, sőt utolsó csatlósként részt vett a nácik bűneiben és ezért az egész magyar népnek bűnhődnie kell/ene/. Sőt a felsorolt országokban sem az egész nemzet vett részt faji vallási alapú emberirtásban hanem csak azoknak a nemzeteknek a legalja a fasisztáik. Nem mi a magyar nemzet hibáztunk, hanem a két háború közötti soviniszta fajgyűlölő urak bűnöztek a saját népük, nemzetük, honfitársaik ellen /44-től náci közreműködéssel/. Egyébként pedig Norvégia és Hollandia büszke lehet arra, hogy milyen elenyésző volt a saját fasisztáik száma nem is beszélve Dániáról ahol a nem zsidó dánok összefogtak és megmentették a dán zsidók vagy 98%-át tehát voltak pozitív példák Európában.

Liberal left wing trash 2014.08.17. 10:39:07

Aki auswitzot(mármint az arról szóló győztes hatalmak háborús propagandáját folytató legendavilágot) a nyugati kultúra (sic) FUNDAMENTUMAként értékeli, az milyen európai, milyen ember egyáltalán?

Bazdmeg

gmihaly 2014.08.17. 10:43:53

@István Tamasi: Az újvidéki eset hiteles irat- és forrásanyaga hol van? Kiadták az ügyben lefolytatott per(ek?) anyagát? Újságcikkek, didaktikus filmek, írások, regények persze vannak dosztig. De mi azokban a tényirodalom és mi a fikció? Kamenyec-Podolszk ügyében pedig a menekültügy szabályainak alaposabb ismerete sem ártana. Általában a menekültek ma is őrizetesek, fogva tartottak ügyük elbírálásáig, az állampolgárság megszerzéséig. Traiskirchen, Capua az okés volt? Persze. Adott állam belügye. Az állampolgárok törvény előtti jogegyenlőségének eszméje még a dualizmus korabeli nemzetiségi mozgalmak idején veszített népszerűségéből a kollektív jogok követelésének módozatai miatt. A kiskapukkal megtűzdelt zsidótörvények is ennek a "szellemi" romlásnak a "termékei". Kertész Imre egykori zsidó lágerfogoly nem hánytorgatja fel ezt a mai leszármazott nemzedéknek, mert az elszenvedők szenvedései ugyan erős érzelmi indokoltsággal bírnak, érthetőek, méltányolhatóak, de az az újjászületett "saját" "intézményrendszer" , amely ezt az érzelemhalmazt "becsatornázza", némelykor "fogadatlan prókátorként" manifesztál, többet akar "kihozni" az "ügyből", mint ami abból "kihozható". A német megszállás tényére alapozó aktuális hivatalos koncepció rejtve az elmaradt balkáni partraszállás miatt "pirongatja meg" az azt ignorálni óhajtó egykori szövetséges hatalmakat. Ha részükről nem a feltétel nélküli kapituláció merev álláspontja lett volna az uralkodó nézet... És nem a magyar politikai vezetés kezdte az időhúzást az európai hadszíntéren...

Csuti Ördögüző 2014.08.17. 11:05:42

Eddig azt hittem a kereszténység a nyugati kultúra fundamentuma.

Kertésztől meg Béndektől kell megtudnom hogy valójában a holokauszt a közös örökség.

Krisz11 2014.08.17. 11:35:26

Kertész kitüntetése tragédia. A magyar társadalom széleskörű elutasítás ellenére nevezik ki.

Kertész Imre ugyanaz a szélsőséges magyargyűlölő mint kertész ákos.
A magyarság megcsúfolása/megalázása, hogy kitüntetik.
Remélhetőleg súlyos szavazatokat veszít vele a fidesz, és kénytelen lesz korrigálni..

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.08.17. 11:52:54

Tök vicces, hogy a balosok bizonygatják, hogy Kertész "elméje megbomlott"!
Ha ezt mondjuk én írtam volna le 3 hónapja, én lennék a legnagyobb náci-fasiszta... :D

panelburzsuj 2014.08.17. 11:56:52

@Krisz11:
Ugyanakkor széles egyetértés is bontakozik: az adományozót kivéve senki se látszik örülni a kitüntetésnek, ide értve talán még a magát a díjazottat is. (Aki ugyan saját hangján még nem szólalt meg, de róla már megint ezrek fecsegnek.)

panelburzsuj 2014.08.17. 11:58:59

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!:
Neked nincs szükséged Kertész elmeállapotára ahhoz, hogy ezt gondolják rólad. Fölösleges erőpocsékolás hétről-hétre bizonygatnod a köztudottat és nyilvánvalót.

István Tamasi 2014.08.17. 12:08:35

@gmihaly:
Elképesztő. Neked még miondig hiteles forrásanyag kell, hogy elhidd az újvidéki mészárlást?
Kamenyec-Podolszk és menekültügyi szabályok??? Főleg Kárpátaljáról, de kisebb rélszben É.Erdélyből a visszacsatolt területekről gyűjtöttek össze embereket köztük időseket, nőket gyerekeket, de mind ártatlan civileket. Ezek nem menekültek voltak, hanem a visszacsatolt területek helyi lakosai!Ilyen és hasonló ide-oda-össze-vissza területi csatolás rengeteg volt a történelemben és a csatolt területek lakosai mindnyájan és automatikusan és azonnal azon állam polgáraivá lesznek ahova a területet csatolják! Tehát semmiféle menekültügyről vagy hontalanságról nem lehet szó, minden ilyesmi sunyi hazugság. A magyar állam csendőrei magyar állampolgárokat gyűjtöttek össze, tartottak kegyetlen körülmények között és adtak át a németeknek megsemmisítésre és a magyar állam vezetői előre tudták mi lesz a sorsuk az idegen hatalomnak átadott magyar állampolgároknak!!
Traiskirchen teljesen más történet és sunyi hazugság annak összevetése Kamenyec-Podolszkkal, mert Traiskirchenben idegen államok polgárait gyűjtötték össze és nem isták át őket senkinek kivégzésre! Vagy végtelen ostobaság vagy tudatos hamisítás a kettőt egy napon említeni.
Hamis dolog a német megszállással takarózni, mert magyar csendőrök, rendőrök gyűjtöttek össze, vagoníroztak be majd félmillió magyar állampolgárt és a lezárt vagonokat adták át a németeknek. Tehát az akkori fajgyűlölő, soviniszta államvezetők tudta, engedélye és parancsa /nekik engedelmeskedtek a csendőrök akik nem a magyar államra, hanem horthyra tettek esküt/ kellett hozzá.
A Churcill által elképzelt balkáni partraszállás több okból is elmaradt. Először is USA hadvezetés tartotta túl kockázatosnak illetve logisztikailag nehezen kivitelezhetőnek. Másodszor magya Churcill egyezett meg Sztálinnal, hogy neki hagyja Kelet-Középeurópát, de megtartja brit befolyási övezetben Görögországot. Sztálin be is tartotta az egyezményt és nem támogatta meg a görög kommunistákat a háború utáni polgárháborúban míg a britek nemcsak hogy támogatták a jobboldaliakat, hanem csapatokat is küldtek Görögországba eldönteni a polgárháborút.

Csuti Ördögüző 2014.08.17. 12:12:05

A zsidó - nemzeti kiegyezés fontos történelmi tartozás, és megosztja mind a magyarokat, mind a zsidókat.

nu pagagyí 2014.08.17. 13:55:12

@gmihaly: Legyen elég annyi, hogy az újvidéki mészárlás felelőseit már 1943-ban - a Horthy rendszer idején, katonai bíróság elé állították és el is ítélték.

anyadmajma 2014.08.17. 13:57:16

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Azt nem tudom, megbomlott-e az elméje, de az kicsit furcsa, hogy parolázik azokkal az emberekkel, akik istenítik azokat, akik Auschwitzba juttatták.
Bár nem meglepő, amikor ez a valaminek látszó smittmárja vasárnapi ebédre jár a kövérhez, akinek az apja ítélte halálra, az a mocskos komcsi. Bár lehet hogy nem személyesen, de erősen részt vett az 56 utáni vérengzésben.

nu pagagyí 2014.08.17. 14:15:53

Alig várom már Zsolt Bayer méltatását Imre Kertész munkásságáról.

Fliege 2014.08.17. 14:24:39

@maxval a bircaman:
Hogy lenne magyar, ha azt állítja, utálja a magyarokat, és csak véletlenül lett az anyanyelve.
Egy mocsok magyargyűlölő zsidó. Ennyi.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.08.17. 14:47:18

@panelburzsuj: Hűha! De jól megaszontad, prolikám! :)
Toppantani is fogsz a lábacskáddal?
Inkább utáljuk együtt Kertészt! :D

DR. Smit Pal 2014.08.17. 14:55:11

Kurva jo lenne, ha a zsidok abba hagynak mar a holokauszt miatti rinyalast, vagy legalabb addig felfuggesztenek, amig a holokausztnal durvabb NEPIRTAS folyik Gazaban.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.17. 15:01:21

megjelentek az idiótán zsidózó idióták

DR. Smit Pal 2014.08.17. 15:05:58

Kivancsi leszek, hogy a palesztin Holokauszt utan, is 100 evig fogjak majd uldozni a zsido haborus bunosoket ?
Nemzetkozileg tamogatott palesztin terror csoportok fognak vadaszni a vilag minden tajan a zsido tomeggyilkosokra ? Vajon a nemzetkozi torvenyszek, hany vadlotat fog HALALRA itelni a jelenlegi zsido vezetesbol ?????

vezér01 2014.08.17. 15:19:17

@István Tamasi: Kertész egyik művében /Sorstalanság,vagy valami ilyesmi a címe/ azt írja,hogy amikor a lágerben megbetegedett,akkor kórházba vitték,ápolták és meggyógyították.Ezek szerint KL-nek még a közelében se járt soha,hisz nálunk minden gyerek tudja,hogy aki a lágerben beteg lett és nem tudott dolgozni,azt vitték is a gázkamrába. Mást ilyen holo-tagadásért börtönbe vetnek, Kertész meg Nobel-díjat kap !!! Csak nem Simon Wiesentahl
a keresztapja ?!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.17. 15:25:25

@Fliege:

Zsidó nemzetiségű író, aki magyarul ír.

vezér01 2014.08.17. 15:26:40

@Moin Moin: Orbánék "struktuális antiszemitizmusa" ???? A fél Fidesz-vezetőség zsidó származású . Ami nem baj,de mitől lettek antiszemiták? Megundorodtak egymástól?

panelburzsuj 2014.08.17. 15:41:32

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!:
Semmi okom a toppogásra. Sőt -kifejezetten hálás vagyok a "magadfajtáknak".

Több közvetlen rokonom is szemezgetni kezdett a Jobbikkal, egyik-másik elég mélyen bele is mászott a szervezeti életbe. De hálistennek annyian vannak, és olyan látványosan ordenáré módon működnek a hozzádszőrű sutyerákok, hogy előbb-utóbb mindegyikük elkezdett kifarolni a népgyűlésesdiből.

Úgyhogy nemhogy toppognék - puszikát hintek feléd!

apro_marosan_petergabor 2014.08.17. 16:10:44

Sok agymosott hozzászólás látható itt, ezek nem tényekből, hanem zsigerekből táplálkoznak.
Jó munkát végzett a Rákosi-Kádár rendszer, mert 25 év után is sok-sok fejről távolról könnyedén kimutatható a marxista-leninista történelemszemlélet(hamisítás) hazugságának, a tények ideológiai elvárásuk, politikai hasznosságuk alapján történő elferdítésére épülő érvrendszerük rothadó, émelyítő bűze.
Az antiszemitizmus lúdtolla már világszerte nagyon tompára kopott és elhasználódott, ennek ellenére,ez a foxi-maxi szellemben szocializálódott médiamunkásokat csöppet sem tartja vissza alkalmaásától.
Nézzük a száraz tényeket.
Kertész a tábor után beállt a kommancsokhoz, önként és dalolva. Polgárinak ezután nehéz lenne nevezni. Viszont a Sorstalanság könyve Nobel díjat kapott. Sokan írtak holokasuzt könyvet, s igen kevesen kaptak érte Nobel díjat. Kerész sokat anyázott bennünket, magyarokat, de vénségére csak hazajött pihenni.
Emellett azt se felejtsük el, hogy a Horty Magyarország volt sok százezer menekült (lengyel, francia, zsidó stb.) utolsó menedéke Európában. Addig, amig a németek meg nem szállták márc-18-án Magyarországot. Pont.
Pálinkás örnagy tankjai megállították a gestápót Horthy parancsára a zsidó gettó előtt. Pont.
Történelem nincsen tények(és ismeretük) nélkül.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.17. 17:01:19

@maxval a bircaman: Csak tőled, csak e héten tudnám idézni ennek ellenkezőjét is. Van, ami változik.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.08.17. 17:06:31

Maradjunk annyiban, hogy ez a kitüntetés a kormányzatnak kell, nem Kertésznek.
Remélem, nem keverték össze a másikkal, mint a Kárpátia esetében történt.

apro_marosan_petergabor 2014.08.17. 17:45:20

@HaFr: Igen, ezek tények.
Mint ahogy az is tény, s nem egy művészati alkotásból kiderül, hogy sok táborból viszatérő zsidó Recsken, vagy Hortobágyon (kitelepítve, vagyonától a kommunisták által megfosztva) folytatta, azaz nem törvényszerű, hogy a koncentrációs táborból hazatérve az ÁVÓ-ban, vagy a kommunista pártban, vagy annak kiszolgáló médiumaiban folytatták életüket. Volt aki mindebből nem kért, s ment tovább a szélrózsa minden irányába: ausztráliától Izraelen át Kanadáig, ezek között biztosan voltak polgári szemléletüek is, akik nem tudták magukra erőltetni a "proletár internacionalizmus" kényszerzubbonyát. Mások pedig annyira beilleszkedtek ebbe, hogy a mai napig zsidóktól rekvirált villákban laknak, ilyen pl. az Apró család (Apró Antal, kommunista 56-os megtorló, Apró Piroska, a lánya, ő lánya Dobrev Klára), Gyurcsány Ferencel kiegészülve. Ők elfogadták azt a kommunista alapvetést, hogy minden ami a tied, az az enyém is, ami viszont az enyém, ahhoz semmi közöd!

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.17. 17:51:43

@apro_marosan_petergabor:

Nézzük a száraz tényeket."

rendben.

"Viszont a Sorstalanság könyve Nobel díjat kapott"

ez hamis tény.
kb. ennyire vagy megbízható

vezér01 2014.08.17. 18:42:43

@apro_marosan_petergabor: Pálinkás/ Pallavicini/
őrnagy tankjai Mindszenthy bíborost szállították Pestre 1956.-ban.

szofista 2014.08.17. 19:07:25

Szerintem Kertész új színt hozott az irodalomba. A Sorstalanság kifejezetten jó könyv. Nem azért mert a soá-ról szól, az csak történet az utolsó fejezet megértéséhez. Hogy abban az évben ő érdemelte-e a Nobel díjat nem tudom. Semmiképpen nem érdemtelen, noha egy művészeti díj többé-kevésbé szubjektív. Kár azon rágódni, ki mindenki nem kapott Nobel-díjat. A kiváló írók túlnyomó többsége nem kapott. Az azonban biztos, elég ideje lett volna a szocialista kormányoknak, hogy megbecsülésüket kifejezzék Kertész iránt-ha akarják. A nagy fanyalgásnak csak nem az az oka hogy ezt elmulasztották?

Hungry horse 2014.08.17. 19:10:36

@István Tamasi: A magázódás felesleges modorosság, errefelé nem szokás, ne erőlködj.

A nagy 1944 késő tavaszi ejrópaji körképből lehagytam a letteket, észteket, litvánokat és ukránokat, tatárokat, beloruszokat. Ők is saját kezűleg, otthon irtották ki a zsidaikat.
Előkelő társaság, csak a dánok és az államtalanított csehek maradtak ki, ellenben ők németirtásban voltak menők. Gondolom a gusztusuknak jobban megfelelt hadifoglyokat, civileket gyilkolni és a magasdfajták erre recskáztak akkor is, most is. A rác haverjaitok is nagyobb legények voltak fegyvertelen civilek ellen, mint a katonáink ellen harcolva és persze arra elélveztek máig, ahogy a Délvidékról kiírtottak 40 ezer magyart és majd ennyi németet titóék a saját - csetnyikek, usztasák által kinyírt - zsidaik után.
Ez nem csípte az orrotokat sosem.

De a lényeg a tanulás képessége.
Legközelebb nem hibázunk, az tuti és akkor nem lesz okuk a panaszra.

Sehol nem írtam arról megérdemelték-e avagy sem. Azt írtam volt rá ezer és egy ok az Uraltól az Atlanti óceánig, amiért nagyon nem csípték őket anno még a kedves angolok, svájciak sem (kivéve persze ha vérgazdag zsidaj volt, mert akkor kapott belépési engedélyt, ha meg csóró volt mehetett dolfihoz, vagy helyben lett kiírtva).
Ennyit a "szövetségesek" "mentőakcióiról".

A történelmi ismereteiddel komoly gondok vannak mert "utolsó csatlósként" a japók, ejrópában pedig az usztasa horvát állam és az osztrákok vettek részt a nácik bűneiben.
A magyarok némi szovjet ráhatásra addigra rég kiléptek a buliból.
A felsorolt országokban (és persze svájcban, angliában is) leszarták a zsidókat és szépen egyetértésben egész nemzetük vett részt faji vallási alapú deportálásban és emberirtásban, erről javasolom a kedves szoci mitterand és tréfás társai petainista múltjának alapos tanulmányozását...
Egyébként pedig Norvégia és Hollandia büszke lehet arra, hogy 41-re minden zsidójuk dolfi kezére került.
Ebben alaposabbak és gyorsabbak voltak mint a szerencsétlen Horthy, bár ezért is az öreg kap a fejére, nem a francik, a hollandusok, luxenburgiak no és a balga belgák, quislingesített norvégok...

Voltak "pozitív" példák Európában, kéátségtelenül.
Olvashatod az Apor Vilmos téren fafej a magyarok neveit, akik Horthyval kéz a kézben mentették a zsidókat, míg tehették.
A kedves wallenbergevicsnek megköszönték a "szövetséges" szovjet elvtársaitok a zsidómentését, talán azt feltételezték, hogy nem ingyen dolgozott és fájt a foguk arra amit a hamis papírokért cserébe összeszedhetett...

Szóval békélj meg és mérj egyenlő mércével.
Sem jobbak, sem rosszabbak nem voltak senkinél ejrópában a magyarok, sőt, 44 tavaszáig a Magyar Királyság menedék volt millióknak az addigra vérbe borított ejrópában.

A háború embertelen és ebben nem volt különbség vörös és barna között, ha csak azt nem számoljuk melyik hány életet pusztított el, nyomorított meg, mert ebben a vörös mocsok utolérhetetlen.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.08.17. 22:57:21

Jó kis mellébeszélő bejegyzés. Schmitt idéz egy nagyon érdekes részt Kertész szövegéből, hogy a mai fiatal zsidó holokauszt-hazudozók őt nem verhetik át, mert ő ott volt. Egy normális magyar sajtó egyből ráállna erre a témára, hogy Kertész szerint miben is hazudnak a holóiparosok a haláltáborról. Ha el is árulná, akkor végképp megérdemelné a kitüntetést... :-)

Hannibal ante portas 2014.08.17. 23:09:54

@mórka: inkább móricka lehetnél, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. kellemes orbánozást ma estére (is).

Hannibal ante portas 2014.08.17. 23:13:55

@Moin Moin: de szerencsénkre te itt vagy, és világosságot tólsz (vagy tojsz?) sötét horizontunkra. Köszönjük, Moin Moin.

apro_marosan_petergabor 2014.08.18. 00:14:14

@vezér01:
Igen, elütöttem, Koszorús Ferenc ezredes páncélosairól volt szó.

geriszab (törölt) 2014.08.18. 03:18:10

Kertészt szar írónak tartom, egyszerűen felült a vonatra (nem az auschwitz-ira, hanem a holokauszt bizniszesre, ezt amúgy ő maga is bevallotta és bánkódott is miatta).
Szar író, manapság nagyon felkapott, népszerű témában alkotott valami középszerűt. Ez elég volt arra, hogy mindenki istenítse.

@Csuti Ördögüző: se a kereszténység, se a holoizé nem a nyugati kultúra alapja
aki ilyeneket mond, annak a kultúrához semmi köze
inkább keresztény bizniszben vagy holobizniszben utazik

én nagyon várom már, hogy lezárjuk ez a holokauszt-iparos korszakot, ugyanúgy, mint ahogy azt is várom, hogy véget vessenek már ennek a keresztény nyomulásnak is

sajnos mindekét oldalnak megvan a maga vallása: a balosoknak a holokauszt kultusz
a jobbosoknak eddig csak a kereszténykedés ment, de látom már elszipkázzák a balosok utolsó ideológiai mentsvárát, a holokausztot is
ezzel minden ideológiát a "jobboldali" kormány fennhatósága alá terelnek, kisajátítják maguknak az eddig ballib felségterületnek gondolt holoizét, a "baloldalon" elfogy a karakter definiáló ideológia, elfogy a levegőjük, végük van, mint a botnak

huong 2014.08.18. 04:45:01

@geriszab: nem érted, mi a jelentősége Kertész Sorstalanságának: az elfogulatlan nézőpont. Sokan nem értik, sok zsidó (aki megértette legalább részben) meg megsértődik/dött ezen. Márpedig ahogy Kertész szembement a holokauszt biznisszel, az példaértékű volt és jóval megelőzte pl. a németek recepcióváltozását, akik csak alig pár éve jöttek ki pl. A bukás c. filmmel.

Amíg csak azt írod, hogy "szar író", addig - ne haragudj, de csak saját korlátoltságodat és ostobaságodat mutatod ki óvatlanul. Lehet azt mondani, hogy stilárisan nem elégített ki (szóval inkább akkor a giccsirodalom meg a Schindler liftája?), de az értelmesen kell megindokolni.

geriszab (törölt) 2014.08.18. 06:36:57

@huong: Részletesen: szarul van megírva a Sorstalanság, számomra jószerével olvashatatlan
a film kicsit azért jobb
persze a téma is lerágott csont, de ez nem csak Kertész hibája, mert utána is sok minden született a témában, nem ő kezdte, de utána is sokan rárepültek a holotémára
erről lehet gyártani még ezer könyvet, regényt, filmet, de én meg hadd mondhassam már egyikről-másikról, hogy ezt inkább nem kellett volna

Trianonon merengős témában is rengeteg fércmű született, mégis egy időben népszerűek voltak

Nagyszüleim polcán amúgy már a rendszerváltás előtt Kertész: Sortalanság és még a 2. vh előtt kiadott Szabó Dezső művek is sorakoztak (meg még sok más persze), szóval nem mondhatnám, hogy ideológiailag egyoldalúan olvasott családból jönnék

A bukás az egy jó film, jól van megcsinálva, rendben van. A németek más filmekben bizony belementek a múlthamisításba, sok propagandafilmben azt a próbálják elhitetni, hogy a német népben mekkora ellenállás volt, nem is értették, hogy került Hitler hatalomra. A bukás ilyen szempontból korrekt, de készült az utóbbi időben sok hamis látszatot keltő film. Aki azokat megnézi, az kicsit azt hiheti, hogy a németek, pláne az osztrákok közt alig volt egy pár náci. Megy a múltgyártás. A franciák is ezt csinálták elég nagy sikerrel a valójában marginális ellenállást felnagyítva, a tömeges kollaborálást meg elhallgatva.

huong 2014.08.18. 06:44:28

@geriszab: haha, azt mondod, "a film kicsit jobb"?
Hát... nem tudom, mi segítene rajtad.. Szóval valóban nincs háttértudásod, de ösztönös ízlésed sem felismerni, mi a manipulált giccs és mi az, ami megfontolni való gondolatokat közöl?
A Sorstalanságból készült film éppenhogy a holokauszt bizniszt támogatja. Hiába vannak benne szép felvételek, ha az csupán kiszolgálja azt a manipulációs gépezetet, amelyik meg akarja neked mondani, 'mit kell gondolnod' a holokausztról.

Igen, A bukás remek film, de észre kellene venned, hogyan hamisít Koltay (az ostoba) filmje is. Ugyanis Koltay abszolút nem értette meg a könyvet, amiből elvileg filmet csinált. Hát nem, csak felhasználta a könyvet díszletként a holobizniszhez. Az öreg Kertész pedig nem az már régen, aki fiatalon a regényt írta. Mára meghülyült bizonyos értelemben.

Ebbe bele kellene olvasnod legalább egy kicsit: viccesviet.blog.hu/2013/06/16/ferde_szemmel_miert_nem_lett_a_maga_idejeben_kozismert_a_sorstalansag

István Tamasi 2014.08.18. 09:36:15

@Hungry__horse:
Maradok a magázódásnál és ezt kérem öntől is, mert a látszatát is szeretném elkerülni, hogy az önhöz hasonló rasszista, fajgyűlölő és a bűnös nemzet/nép/etnikum/ - "ahogy most éppen fogalmazott: "volt rá ezer és egy ok" - elméletben hívő szűkagyúakkal és mélymagyarokkal haverkodnék.
Ha hadifoglyok és civilek gyilkolásáról beszél hát abban bizony a nácik és szövetségeseik /japánok és sajnos horthy és szálasi hívei/ jártak elöl, ők fejlesztették azt ipari méretűvé. Tudom, hogy hadifoglyokat illetve magukat megadó ellenséges katonákat mások is /oroszok, amcsik/ lelőttek, sőt civileket is öltek például szőnyegbombázással /Hamburg, Drezda, de ott volt még azelőtt Coventry a Luftwaffe részéről/ vagy atombombával, de a "dicsőség és elsőség" a náciké. Nem hiszem, hogy ez a fórum alkalmas lenne a II.vh és a többi háború szörnyűségeinek a felsorolására. Viszont az ön álétal felsorolt csatlós nácik /lettek, litvánok, ukránok, stb/ rémtetteihez szükségük volt hogy ott álljanak mögöttük a nácik, nélkülük nem tudták volna a civilek gyilkolását megtenni. Sajnos a bosszú/állás/ jellemző volt a II.vh-ban és azt követően amit talán a nácik által meghirdetett totális háború és totális népirtás váltott ki.
Nem reagált arra, hogy sunyi hazugság az "idegenrendészeti eljárás" és a bevándorlási intézkedés /Kamenyc-Podolszk kapcsán/, meg arról hogy a horthy rezsim öntevékenyen és a nácik nélkül is hajtott végre civilek gyilkolását Amire példaként hoztam fel az újvidéki mészárlást/ faji vallási alapon, tehát ezt úgy kell venni, hogy elismeri ezek hazug voltát, amit legutóbb írt az már figyelemelterelés erről.

István Tamasi 2014.08.18. 09:39:32

@vezér01:
Nyilván szanatóriumban üdülni és gyógykezelésen volt K.I., ugye?

Hungry horse 2014.08.18. 19:56:42

@István Tamasi: az undorunk kölcsönös.
A PC paneljeitekkel a semmibe tartotok és ezt örömmel nyugtázom, nem utolsó sorban lepereg rólam a dehonesztálónak szánt mocskolódásod, mint lepergett százezernyi nálad és nálam is különb emberről az évszázadok folyamán.
A zsidó mindig ilyen volt.

A hiányos történelmi ismereteidet frissítsd kissé, ha XX- századi ipari méretű emberirtásról hadoválsz, kezd a búr háborúval. Ha megvolt, akkor agyalj még az első háborús orosz fogolytáborokon.
Dolfi akkor még káplár volt, nem is utolsó vitéz a rohamcsapatában.

A zsidók nem (voltak és ma sem) kedvencei senkinek sem immár pár ezer éve, erről a Shakespeare mellett az öreg Leo Tolsztoj is részletesen írt, Vörösmarty, Kölcsey, Arany, Jókai, Mikszáth, Babits, Móricz és ezernyi más nagy költő író nyomdokán.
Ismerték őket anno, akárcsak most.

Szóval akár elismeritek, hogy volt oka itt ezer bárkinek a zsidajival elszámolni, akár nem, a tény ez tény.
A dánok, olaszok kivételével megtették mind, akiknek erre volt lehetőségük, még Horthy és a magyarok előtt évekkel, nem is akárhogyan, mint arra - ismeretpótlásul - céloztam neked.
Mindhiába, nem érted meg, a magyargyalázásra vagy fixálva.

Nincs mit reagálnom arra, hogy a nemzet háborús gépezete a hozzánk menekül galíciai szemetet visszazavarta oda, ahonnan jött.
Ezt kellett volna tenniük már száz évvel korábban is és persze most is, ezredannyi gondunk sem lenne.

Az "újvidéki mészárlás"-t még az öreg Horthy katonai bíróságai kivizsgálták, ítéletek is születtek, melyeket végrehajtottak, vagy a bűnösök dolfihoz szöktek a törvény elől.
Ez pedig nem a magyarok hibája, max. azé a pár cinkosuké, akik ezt lehetővé tették.

Ilyen - az újvidéki razziát követőkhöz hasonló - eljárásokra példát nem nagyon találsz titónál és persze sztálinnál és a kedves rooseveltnél, meg a szivaros tömeggyilkosnál sem.
No ez nem az én szégyenem és nem is a magyaroké.

Nincs semmi, amit el kellene ismernem egy ismerethiáynos antimagyar lázálamiból.

Semmiféle a kollektív bűnösséget rám és népemre és más európai népekre maszatoló zsidó hablatyot nem fogadok el, sőt visszautasítom az ezzel kapcsolatos lejárt szavatosságú dogmáitokat, mocskolódásaitokat.
Rosenfeld, eisenberger és appel már nem diktál és nem ír történelmet a magyaroknak többé.
A csicskáik sem.
A dogmáitokat, bűvszámaitokat az idő és a tudósok sora cáfolja sorban és lassan már magatok sem tudjátok mit hazudjatok róla.

Azon persze egy pillanatig nem csodálkozom, hogy a magadfajta szemét ingerküszöbét nem érte el sosem a németek, magyarok, japánok, tatárok, ukránok (bárki) ellen elkövetett embertelenségek tömkelege és elegánsan rasszistázva, antiszemitázva, holokausztozva csörtetnél át a nemzsidó hullák és megnyomorított, kifosztott emberek százmillióin.

Erről ismerszik meg a fajtád.

A kettős mércétek legendásan aljas eszköz.
Dugjátok fel magatoknak.

vezér01 2014.08.18. 20:22:50

@István Tamasi: Ezt nem állította, de talán olvasd el a könyvét és gondolkodj.

István Tamasi 2014.08.19. 09:51:28

@Hungry__horse:
Ismételten megerősítette, hogy velem ellentétben ön a "bűnös nép/nemzet/" hazug felfogás híve. De akkor önnek semmiféle lapja sincs például Csehszlovákiát /és két utódállamát/ a Benes dekrétumok miatt ostorozni. Feltehetőleg az erősen hiányos műveltsége az oka az ön szűklátókörűségének.

Hungry horse 2014.08.24. 17:38:12

@István Tamasi: meglehetős sunyi dolog itt hazudoznod, terelned, mert nem én, hanem te merted ezt, nekem ide írni:
"Ha már ilyen részletesen kikutatta a kurucinfó K.I. életutját, ideje lenne hogy kikutassa azt is kik és hogyan is juttaták az őt és még vagy 4-500ezer magyar állampolgárt a KZ-be szállító vonatra no meg az a több tízezer hogyan került ki Kamenyec-Podolszkba."

Erre azzal válaszoltam, hogy bemutattam azokat a történelmi tényeket, melyeket bármely középiskolás tudhat:
"A 44-ig kapott évek ajándék volt, ha a kedves román, tót, francia, norvég, holland, balga és persze a hallatlanul ejropéjer osztrák példát tekintjük."

Tehát tagadom a bűnös nemzet és kollektív bűnösség bármilyen általatok sugallt teóriáját.
tényekkel bizonyítottam, hogy a magyarok - míg tehették - védték a saját zsidajikat, az ejrópaji megszállt és nem megszállt országok többségével szemben, akikkel kapcsolatban a kollektíyv bűnösségük ótestamentumi vádja sosem foglamazódott meg sem itt, sem máshol.

Senkit nem ostoroztam, arra mutattam rá, hogy a magadfajta morális zombik milyen elegánsan lépnének túl a magyarok, németek, japánoik, ukránok - bárki nem zsidó - tömeges kiírtásán, legyilkolászásán, miközben gyilkos és gyilkos, legyilkol és legyilkolt között morális lények számára nincs - nem is lehet - különbség.

Ennek ellenére egy nép van, mely a tömeges áldozataiból végeláthatatlan üzletet űz és ez a zsidó.

A hiányos műveltségem részleteinek tényszerű bemutatásától, az általam felsorolt történelmi tények cáfolatától megkíméltél.
Sajátos válasz, de ezt a vitaképetelenséged és a nyomorult magyargyűlöleted bizonyítékaként értékelem.

A kádárkorból vételezett paneljeid üresek és hazugok.
Tanulj és fejlődj, sosem késő emeberré válnod.

István Tamasi 2014.08.25. 10:39:20

@Hungry__horse:
A horthy rezsimet zsidók védelmezőjének, jótevőjének beállítani mérhetetlen sunyi hazugság hisz már a 20-évek elején elkezdte üldözni a zsidókat amikor adolf még sehol sem volt illetve Bécsben nyomorgott, tengődött.
A bűnös nemzet/nép fogalmát én tagadom. Ezzel szemben te fenntartod amikor a zsidó nép bűneiről beszélsz. A magyarok közül valóban sokan védték, bújtatták a zsidókat. De sajnos magyar volt a rohadék takony horthy is aki - és az őrá és nem a hazára felesküdött - magyar csendőrök gyilkolták, ggyűjtötték össze és adták át a németeknek kivégzésre a zsidókat.
Nem gyűlölöm saját népemet, nemzetemet, honfitársaimat összességében, hanem csak a régi és újnyilasokat akik mérhetetlen szégyent hoztak éshoznak a magyar névre.
süti beállítások módosítása