1000 leütés

A jobboldali hiedelemmel szemben 2010 óta folyamatosan csökken a magyar nemzet ereje: veszítünk európai és regionális versenyképességünkből, fogy a magyar népesség (nem születik elég gyerek, nő a kivándorlás, csökkent az etnikai bevándorlás a külhoni magyar népességű területekről), a társadalom integrációja és regenerációja gyengül, erősödik felettünk a korrupció hatalma. A Fidesz nemzeti propagandája mögött egy agresszív oligarchikus kaszt újraosztja az ország vagyonát, de úgy, hogy abból semmilyen java nem származik a népességnek, a vagyon nem terem idehaza, a tulajdonosi háttere egyre inkább offshore cégekbe vándorol. Ami erősödött, az nem a nemzet, hanem az élősködők kasztja. Ez a valóság ötvöződik az ún. baloldali pártok teljes hozzá nem értésével és jellegtelenségével, nem beszélve a múltjukról, amely minden bizalmatlanságra okot ad.

Az erős nemzetállam nem etnikai, hanem modernizációs logika szerint működik. A magyar nemzet nagyjai között egyetlen egy sem volt, aki az etnikai nemzetállam koncepcióját hirdette volna, és önmagában ettől remélte volna a nemzet megerősödését: Széchenyitől Bartókig -- hogy nem menjünk vissza még régebbre -- a hagyományok és a modernizáció kettőssége volt az a stratégia, amelyben gazdaságilag, szociológiailag és kulturálisan megfogalmazódott a magyar nemzet felemelése. Jellemző, hogy az előbbi élete félőrületben, az utóbbié emigrációban végződött -- miközben az ország folyamatosan kicsúszott az európai vérkeringésből, és az orosz élettér részéve vált. Ma ugyanez fenyeget.

Hogy az etnikai koncepció érvényességét se vitassam el teljesen, a nyugatos modernizáció egyúttal etnikai alapon állt -- de nem etnikai alapról érvelt, és a modernizáció utat mutatott az etnikai nemzet felemelésének is; amikor viszont nem tette, akkor a nemzet rasszizmusba vagy nemzetellenes bolsevizmusba csúszott (ahonnan Kádár idején megint csak egy csipetnyi nemzeti retorikával mászott ki). A modernizációnk alapjának ma is nemzetinek kell lennie, de modernizációnak, azaz nyugatosnak. A migráció visszaszorítása önmagában nem megoldás semmire, ha hiányzik mellőle a pozitív gondolat és a felhajtóerő.

A Nyugat a világ legfejlettebb civilizációja. Globális hatásával összemérhetetlen bármelyik rivális kultúráé, ma is zsinórmérték -- az innováció, a komplex társadalmi képességek, és az emberi kiteljesedés messze legsikeresebb környezete. Büszkének kell lennünk, hogy ide tartozunk, megértenünk, hogy Szent Istvántól kezdve mi mindent köszönhetünk neki, és továbbra is tudnunk kellene ötvöznünk a magyar nemzeti identitásunkba, nem erőszakkal elszakítanunk magunkat tőle. A nemzetek Európájában végbemenő etnikai alapú nemzeti modernizáció nélkül a sorsunk a lecsúszás: e feltétel egyik összetevője sem áll meg önmagában. Ez persze sokkal nehezebb, nagyobb politikai hozzáértést, és felelős kormányzást kívánó út. Ez az, amit a PKP javasol. www.pkp.hu

Magyarország szép ország, A Balaton-felvidéknél kevés szebb természeti környezet van a világon, a városaink nem csúnyábbak, mint az európai átlag, Budapest viszont a méreténél, elhelyezkedésénél, hangulatánál fogva, illetve a meglehetősen gazdag kulturális programjainak köszönhetően felveszi a versenyt bármelyik fővárossal. Akinek van  egy háza, munkája, bizonyos igényessége, és havi egymilliója -- na és persze ki tudja zárni a politikát -- az jobban tud élni Magyarországon, mint a Föld felszínének 99%-án. Ez egy olyan ország, amelyik vagy megtartja a népet, vagy folyamatosan visszahúzza (a nagy részüket biztos).

Orbán pontosan tudja ezt. Tudja azt is, hogy ezt folyamatosan tudatosítani kell, sőt rá is kell játszani egy kicsit (nem nagyon), és ha övé ez a pozíció, akkor ki mehet ellene? Orbán titka a nemzeti érzés ápolása: az érme egyik oldalán a győztes nemzet illúziójának keltése, a másik oldalán a nemzet "megvédése" az idegen földtől, népektől és érdekektől. Ami a focinak a stadion, az Orbánnak az EU; aki a mindenkori ellenfél a fociban, azok a "ballibek" itthon, Brüsszel Európában, Soros a világban: a lokális, a regionális és a globális harc megannyi terepén. Hogy miért kell erről az evidenciáról enyhén lengyellászlós posztot írni? Mert még mindig nem világos Orbán ellenfeleinek a narratíva kidolgozottsága és kompakt volta. A stadionok nemcsak az ellopható pénzek meg Orbán személyes szenvedélye miatt épülnek, hanem a politikai narratíva érdekében, olyan érzelmi támpontot adva (ha tapasztalatit nem is, mert senki nem nézi a meccseket) egy nemzet sokrétű harcának, amelyet mindenki ért, az is, aki nem ért a politikához. De pontosan az a tény, hogy Magyarországon két dologhoz ért mindenki, a focihoz és a politikához, teremt egységet azok között, akik "nemzetben" gondolkodnak. Megtoldva a városrehabilitációkkal, amelyek a siker látványelemei (megint csak amellett, hogy kényelmes pénznyelő csatornák is), elsősorban a tehetősebb rétegek szeme előtt, de nem elzárva a szegényebbektől sem. 

A "megvédtük a nyugdíjakat, a földet, a rezsicsökkentést, a magyarokat az IMF-től, Brüsszeltől, a migránsoktól" akkor is vállalható narratíva, ha nagyrészt hazug, mert közösséget teremt, és felhúzható egy ismert kultúra (a mindig nagyszerű, de mindig védekezni kényszerülő magyar nemzet) DNS-ére, amelytől a magyarok többsége még akkor se tud szabadulni, ha (egy részük) racionálisan legyőzi magában Orbánt. A (nagyrészt) hazug narratíva értéke jóval nagyobb annál, amire akár az elvont emberjogi-alkotmányos, akár a materiális ellenérvek képesek. Sőt, rossz hírem van: a korrupció maga is a magyar nemzet fölényének és győzelmének bizonyítéka az idegen intézményes struktúrák felett (vö. Magyar Narancs-effektus). A stadionok, a sajátjaink korrupciója, és a politikai harc újra és újra berendezett csataterei egyetlen politikai narratíva részei. Amihez még csak távolról foghatót sem tud az ellenzék. Sőt ennek se nagyon érti a lényegét. Azt sem érti, hogy a következő győzelmi terep a szegénység felvállalása lesz a korrupt (sic!), materialista Nyugattal szemben. Az ellenzéknek nincsenek érvei. De legfőképp nincs, ami még fontosabb.

Orbán a napokban válságtanácskozást hívott össze, megismerve az első negyedéves GDP adatot, amely az utolsó helyre volt elég Európában. Mielőtt továbbmegyek a gondolatmenetben, kérem az olvasót, álljon meg egy pillanatra, és gondolkozzon el, milyen minőségű kormányzás folyhat ebben az országban, ha a miniszterelnököt május végén meglepik az első negyedéves adatok! A miniszterelnöknek legkésőbb február végén ismernie kellene a januári, március végén a februári stb. adatokat, ha már eddig nem tudta, hogy a gazdasági kormányzás adott logikája, amely a magyar hozzáadott érték folyamatos csökkenését eredményezi, versenyképtelenségbe taszítja az országot. Ezt tudván mindent tehetne, csak meglepődnie nem volna szabad a makro-adatokon.

A világ gyorsuló átalakulásban van elsősorban a termelés és az informatika összefonódásának eredményeként. Az ún. negyedik ipari forradalom nemcsak lehetővé teszi a gyártás robotizációját és az élőmunka kiváltását elsősorban és először a szalagmunkákban, hanem az informatika bevonásával összekapcsolhatóvá válnak és kommunikálni fognak tudni egymással hosszú ellátási láncok eddig elzárt részei, olcsóbbá és gyorsabbá válik egy autó, elektronikai termék stb. legyártása és kiszállítása. A Foxconn egyik kínai gyárából a napokban érkezett a hír, hogy egyik napról a másikra lecseréltek 60 ezer (!) embert robotokra, de ez csak a kezdet.

Ilyen körülmények között még nagyobb versenyelőnyre tesznek szert azok a gazdaságok, amely nem bedolgozói vagy fizikai bérmunkára alapoznak (ami tipikusan hamarabb kiváltható robotokkal), hanem tőkekivitelre és magas hozzáadott értékű szellemi (mérnöki, programozói, társadalomszervezési, felsőoktatási, kutatás-fejlesztési, vállalkozói stb.) tudásra. Mindenre, amit Magyarországon visszaszorít az ostoba kormánypolitika. Egy konzervatívnak a fejlődésnek ez az iránya nem ad okot felhőtlen örömre (valamicske örömre persze igen, de ez most nem témám), ám ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül szabadna hagynia a tagadhatatlan folyamatokat: ilyen körülmények között kell megtartani a humánum, a kultúra, és a civilizáció lehetőségeit. Ez a kormány azonban képtelen az utóbbira, mert nincs tudatában az előbbieknek. Teljesen idejétmúlt agressziója a reális folyamatok ellenében nem konzervatív, hanem korrupt, ostoba, reakciós, nemzetellenes delírium.

Magyarország sorsa (az EU pénztranszferein túl) olyan multik kezében van, amelyek éppen nagy volumenű robotizáció előtt állnak, és a gyártástechnológiákban további radikális átalakulások várhatók. A Volkswagen-csoport, a Mercedes, a GE, a Bosch mind olyan iparágakban dolgoznak, amelyek nem évtizedeken, hanem néhány éven belül hatalmas változásokon fognak átmenni, ezt követelik majd a beszállítóiktól is, és mivel kevesebb élőmunkára lesz szükségük, az ellátási láncuk nyereségességét kevésbé fogja meghatározni a helyi munkaerő ára (amely Magyarország versenyképességét ebben a pillanatban jelenti), sokkal inkább a helyi vásárlóerő nagysága (a logisztikai költségekkel kiigazítva).

Ha Magyarország -- mivel tőkeexportja alig van, technológiai téren pedig ezen belül is elhanyagolható -- első lépésben nem lesz versenyképes a nagy hozzáadott értékű termelés és szolgáltatások idevonzásában, mert elmegy innen a tehetséges fiatalság túl nagy része és megroppannak az egyetemek, második lépésben pedig az adott multi elviszi a kapacitásait más országokba, mert az élőmunka alacsony ára nem lesz már akkora versenyképességi tényező, akkor az ország olyan válságba kerül, hogy az egy-két évtizeden belül (tehát nem a beláthatatlan jövőben!) akár megduplázhatja az EU-ban még elfogadható életszínvonal alatt élők számát! Ez egy abszolút reális forgatókönyv a mai trendek ismeretében. A mai trendek ismeretében, amelyeket nagyon nehéz lenne megfordítani, 2035 körül az ország relatív fejlettsége a Nyugattal való összehasonlításban visszaeshet az 1989-es szintre, rosszabb esetben az alá (!), és ha újra hitelfelvételi spirálba kerül is -- ami igen valószínű, tekintve, hogy már ma sem tudja fenntartani magát külföldi források nélkül --, akkor is 7-8 milliós pauperizálódó tömeggel kell majd számolnunk. Ez tragikus. Főleg azért az, mert reális veszély.

Az informatikai forradalom és a robotizáció a kapitalizmus újabb lépése a fejlődésben, olyan paradigmaváltás, amely a fejlett nemzetek előnyeit bebiztosítja a fejlődőkéhez képest, mert egyszerre vált ki egy adott minőségű munkaerőt és kényszeríti ki az emberi képességek további emelését. Ebből kimaradni -- márpedig egy gyenge tudatállapotú és politikai rendszerű, gazdasági és oktatási hanyatlásban lévő ország, mint a mienk, csak kimaradni tud ebből -- tragikus hatással lesz a nemzetünkre, mert már a mai bedolgozói státusára sem lesz szükség, egyetlen előnye a földrajzi elhelyezkedése marad, de ez is csak akkor, ha megmarad az EU tagjának és az egységes piac versenyképessége növekedni fog (amit csak remélni lehet). Orosz bábállamként -- egy olyan ország vazallusaként, amelyik biztosan a vesztes oldalon lesz -- ellenben abszolút leírjuk magunkat. Ha ezt a már megindult folyamatot az utolsó pillanatban még fel akarjuk tartóztatni, el kell küldeni a Fideszt és az inkompetens Orbán-kormányt 2018-ban. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

Az ember annyira megszokta már, hogy gürcöl, majd a munkájáért cserébe a hónap végeztével pénzt kap a piacról -- közvetlenül vagy a munkáltatóján keresztül --, ám az állam azonmód fogja, és elviszi a megkeresett pénze felét (munkáltatói hozzájárulásokkal együtt többet), hogy fel se teszi a kérdést, mit kap cserébe. Reménykedik legfeljebb, hogy az elvitt pénzének legalább egy része jól hasznosul más embereknek vagy közösségi célokra visszaosztva. A reménye azonban ritkán teljesül.

Alapvető problémánk ez a megszokás: az, hogy az államnak járnak a dolgok, továbbmegyek az, hogy a közösségnek járnak a dolgok, de nem kell őket indokolni, igazolni. Mielőtt valaki félreértelmezné, amit mondok: adózni kell (most nem indoklom, miért), de az tűrhetetlen, hogy az adózás igazolásától természetes módon, magától értetődően tekintünk el. Ezt hívják tekintélyelvű gondolkodásnak: belenyugszunk a saját kárunk jogosságába. Amit senkinek nem engednénk meg, hogy ha már kifoszt, indoklás nélkül tegye, azt megengedjük az államnak, amely elvileg nekünk felel!

Az államnak folyamatosan igazolnia kellene az adóztatás aktusát, ellenkező esetben oda jutunk, ahova el is jutottunk: az országvezetők a saját kasszájukként kezelik, ami a közösségé, a közösség pedig alávetett helyzetbe szuggerálja magát  az országvezetéssel szemben. Az adóztatás igazolásának több összetevője van: az egyik a rendelkezésre álló források mindenkori teljes átláthatósága a kincstárban, a másik a befolyt adók optimális, célzott felhasználása, a harmadik az adózással és állampolgári kötelességekkel kapcsolatos átfogó, folyamatos vita a nyilvánosságban, egy további -- komplexebb -- pedig a közösség reprodukciójának és versenyképességének elősegítése annak érdekében, hogy az adózás szintje végső soron csökkenthetővé váljon, és ezáltal nőjön a polgárok szabadsága az állammal szemben. Egy jól működő adórendszerben a viták végső soron a társadalmi hatékonyság (a forráskonverzió mikéntje) és a személyes szabadság (az adózás minimumának kijelölése) közötti térben folynak.

Nálunk bezzeg nem. A magyarok azért mennek ölre, hogy melyik rablóbandát finanszíroznák szívesebben. Azok meg eljátsszák, hogy demokrácia van. Egy olyan országban azonban, amelyben szinte kizárólag az elosztási kérdések körül van vita, ezekre van érzékenység, nem lehet demokrácia, mert ott eleve magától értetődő, hogy a nép értékteremtő részétől előbb elszedik a jó részét annak, amije van, a másik (nagyobb, eltartott) részének életét meg állami kegytől teszik függővé, így vagy úgy tehát mindkettő az állam áldozata. Demokrácia (néphatalom) nem lehetséges nélkül, hogy a termelésről és az értékteremtésről (a polgári hozzájárulás, nem pedig az elosztás mechanizmusáról) folyjék túlnyomórészt a szó, ami egy alapvető szemléleti váltást feltételez; továbbá minél alacsonyabb adók mellett átláthatóan igazolva legyen az adóztatás célja; az állam jelentősen korlátozva legyen a polgárok tulajdonjoga által, és e mozgásterén belül is folyamatosan igazolnia kelljen a lépéseit -- röviden, nem lehetséges demokrácia (személyes) szabadság nélkül. Ahol nincs szabadság, ott a demokrácia ellenfelei uralkodnak kiüresített intézményi díszletek között. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

Orbán a muszlimoktól való rettegésében falat építtet, néhány balos politikus a robotoktól való rettegésében feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA) biztosítana állampolgári alapon mindenkinek. A két ötlet között több a hasonlóság, mint az eltérés: mind a kettő a jövő sötét beállítására és a szavazók félelmeire építő, a szavazóbázist növelni hivatott demagógia, mindkettő diszfunkcionális a kiindulópontja kezelésében, és mindkettő árt az országnak.

Egy most nyilvánosságra hozott közvéleménykutatás szerint a magyaroknak kb. ugyanakkora hányada támogatja az FNA bevezetését, mint annak idején a rezsicsökkentést és ma a migráns kvóta elvetését. (Ez nem azt jelenti persze, hogy mind pontosan tudná, miből áll ez a javaslat, hogyan érinti az eddigi jogosultságait stb., de ez így van minden jól hangzó javaslattal.) A Fidesz, a Jobbik, a PM, a szocik egyformán ugyanazt a szavazói érzelmet lovagolják meg, amelynek a lényege, hogy a nagyon bonyolult világban léteznek egyszerű megoldások, amelyek végre helyreállítják az igazságot és növelik a társadalmi biztonságot. Nagyon elszomorító ez a konzisztencia, amellyel mindig ráérzünk a rossz megoldásokra.

Az FNA melletti érvelésben magában is keverednek az erkölcsi, szociális, és gazdasági motívumok, úgyhogy valójában nem világos, mit akar előmozdítani a koncepció. Erkölcsileg legalábbis vitatható (miért járjon mindenkinek? milyen emberképet propagál? miféle igazságosság nevében működtethető?), szociálisan perverz a magasabb státusú rétegek bevonásával, és gazdaságilag hátrányos ugyanannak a közösségnek, amelynek ki kell termelnie az FNA fedezetét. Ez utóbbihoz: a koncepció hátráltatja Magyarország versenyképességét és modernizációját, mert a munkaerő minőségének emelkedése helyett annak megrekedését érné el, a robotizáció, a "negyedik ipari forradalom", a tudásgazdaság megkívánta modern képességek helyett gazdasági pária-szerepre ítélné az országot, miközben eltereli a figyelmet a közpénzek felhasználásának mai bűnös és nemzetellenes gyakorlatáról, amennyiben nem e gyakorlat felszámolásához kötné a nemzetgazdasági hatékonyság növelését, hanem újabb osztogatáshoz. 

Az FNA-nak csak egy nagyon versenyképes gazdaságban van helye, amelyben - tegyük fel - a további hatékonyságnöveléstől már nem a munkahelyek számának növekedése, hanem a stagnálása vagy a csökkenése várható, viszont kellően magas hozzáadott érték mellett (kellően modern gazdaságban) adóbevétel címén forrás vonható ki a rendszerből annak érdekében, hogy az FNA-ra költve a fogyasztás növekedjen, és a gazdaság tovább bővüljön. Lehet tehát egy olyan inflexiós pont, amelyet egyfelől a hatékonysági görbe, másfelől a fogyasztás fenntarthatósága határoz meg. Magyarország messze nincs még abban az állapotban, hogy ehhez közelítene, és ahogy elnézem, ebben az évszázadban nem is lesz. Az FNA ebben a pillanatban éppen olyan minőségű -- valójában tisztán antikapitalista -- politikai demagógia, mint a rezsicsökkentés, és a kvótanépszavazással együtt a magyar választók megvezetését szolgálja. (Ui.: Annyit utólag azért a koncepció előnyének neveznék, hogy ha tényleg sikerülne megvezetnie a magyar választóknak a liberális demokráciára legveszélyesebb rétegét -- a lumpen szavazókat -- úgy, hogy azok ne a Fideszre/Jobbikra, hanem a PM-re szavazzanak. Ez tényleg üdvös volna, alighanem az egyetlen pozitívuma az elgondolásnak.)

Ez a migráns-politika a veszélyre való felkészülés és a veszély felnagyításának kettős eszközével tovább szítja azt az etnikai (törzsi, zárt) nacionalizmust, amely -- azon túl, hogy egy időre még garantálja Orbán uralmát -- a legbiztosabb eszköz arra, hogy tönkretegye az országot. A liberális, határtalan befogadás is tönkretenné, de nem ilyen biztosan. Az igazság valahol a kettő között van, amely felé a nyugati gyakorlat eddig is haladt, de most az áradatban elfeledkezett erről, mert hibásan (elvont, akontextuális) emberjogi kérdésként fogta fel azt, ami bevándorlási kérdés.

A korlátozott, szelektív migráció és a szabadság intézményrendszerének erősítése együtt a nemzeti prosperitás legbiztosabb útja, egy olyan pedig országban különösen látványos eredményeket hozna, ahol -- mint hazánkban -- az etnicizmus találkozik a gyenge kapitalizmussal, a versenyképtelen társadalommal, és a diszfunkcionális állammal. Az, hogy a társadalom 80%-a ünnepli, hogy a korrupció és a nemzeti önáltatás intézményrendszere legyőzi a migrációt, olyan fokú önsorsrontás, ami esetünkben természetesen következik az organikus polgárosodás elmaradásában és a különböző színű állami banditák évszázados uralmában kikristályosodott kultúránkból.

Kétségtelen, hogy ennek a nemzetnek is szembe kell néznie a saját nacionalista (pszeudo-)kultúráját érő kihívásokkal, de ha ezekre nem a kultúra alkalmazkodásával, hanem bezárkózással felel, magyarán a kultúrája még csak önreflexióra sem képes, ott nagyon nagy a baj. Magyarországon nagyon nagy a baj. A nemzeti megoldások régóta és most is folyamatosan, tendenciaszerűen, durván hibásak. Az ország nem hajlik, hanem sorvad, majd adott esetben törik, ami semmi más, mint a nagyon is ismerős 20. század továbbélése. Sajnos ki kell ábrándítanom az etnicistákat: olyan nincs, hogy sajátos magyar megoldás. Ami Magyarországot felemelheti (finn oktatási rendszer) vagy végromlásba döntheti (orosz típusú autokrácia), az mind megtalálható már máshol, csak választanunk kell. A társadalmak fejlődésének logikája hasonló, hasonló helyzetekben szinte ugyanaz. A különleges "magyar" útnak már a felvetése is, nem beszélve a kereséséről -- ostobaság. Ami nem jelenti, hogy ami a végén eláll -- bármi -- az ne lenne majd magyar, hazai. (De ettől még nem okvetlenül jó.)

Az a kultúra, amely nem képes magába szívni a személyi szabadságot, gondoskodni annak politikai garanciáiról, nem képes tolerálni tőlünk elütő embercsoportokat, azt pedig még kevésbé, hogy korlátozott számban, lassan növekedve, kinyíló integrációban értéket hozhatnának az országnak, modernizálva és versenyképessé téve azt éppen a kultúrák közötti szabályozott konfliktusok révén -- az ilyen zárt kultúra hanyatlásra van ítélve. A magyar kultúra már most hanyatlik, ez nem "Brüsszel és a Gyurcsány", hanem inkább Orbán műve -- ha már a politikai érthetőség kedvéért nevesíteni kell valakit. Orbán alapvető kulturálatlansága úgy mosta át a kultúráját az önfelszámolásra (= "megőrzésre") beállított nemzetet, hogy most csakugyan hanyatló pályára kerültünk.

Ám a szabadság csodákra képes. Amint a szabadság intézményrendszerét sikerülne -- nem helyre-, hanem végre -- felállítani, az egyéni kezdeményezések, a bizalom, a törődés, és végső soron a prosperitás lehetőségei hamar szárba szökkennének. A paradox helyzet éppen az, hogy ahhoz, hogy egy ilyen vágy hatalomra jusson a politikai rendszerben, ahhoz előbb el kell uralkodnia a közgondolkodásban, catch-22, ahogy közkeletűen mondják. A mai ellenzéki pártok túlnyomó részének fogalma sincs, mit kell tenni, egy nagyon kicsi közeg pedig, amely tudja, nem tud betörni a nyilvánosságba. Nem véletlenül nem beszélünk már korlátozott migrációról sem a mai őrült közhangulatban.

Pedig -- a nyugati hibákból is tanulva -- megfelelő helyzetet teremtve neki az idegen jót hoz: szorgalmas, fiatal, hálás munkaerőt, a többség kisebb megvezethetőségét az orosz-magyar propaganda által, a kapitalizmusnak új erőforrásokat, megfelelő oktatási rendszerrel az etnikai magyarok felemelkedésének kényszerét. Közben pedig lásd egy példán, az indiaiak ma arányosan legalább akkora számban foglalnak helyet a brit gazdaság vezető pozícióiban, mint a tányérmosogatók között, és vidáman exportálnak tőkét az Egyesült Királyságba, vagy vonnak ki onnan -- ki gondolta volna ezt száz, de akárcsak harminc éve! A tehetség nem nemzetspecifikus. Nem rombolja a kultúrát, hanem alakítja. (Amelyiket rombolja, annak meg annyi, azért nem érdemes küzdeni, az nem ad okot a büszkeségre -- abból csak annyi maradt, hogy a "mienk", ami édes kevés még egy konzervatívnak is.)

De itt a cikk végén tisztázzunk gyorsan még két dolgot: egy, a mai politikai rendszer az etnikai magyar tehetséget is elüldözi, külföldre kényszeríti! Ennek a rendszernek alapvetően nem a migránsokkal van baja, hanem bármilyen olyan helyzettel, amely az érdemelvűség és a szabadság felülkerekedésével fenyeget! Kettő, a migránsokkal szembeni radikális propaganda célja nem a helyzet megoldása, hanem az EU bomlasztása, illetve az autokratikus nemzetállami politikákkal szembeni maradék -- belső vagy külső -- ellensúlyok kiiktatása. Holott, ha annyira nem tetszik a mai EU, akkor követelhetnénk a demokratizálásának, átláthatóságának, és a hatékonyságának az emelését is -- nem pedig a rombolását. De persze ez nem érdeke Orbánnak. Nem érdeke a hatékony, demokratikus Európai Unió -- akkor se, ha konföderális. Röviden tehát, amikor a Fidesz migráns-politikájának durva elhibázottságáról beszélek, azt is ideértem, amit "járulékos kárnak", de valójában egyenrangú célnak tekintek politikájukban a migránsok feltartóztatásával: a polgári demokrácia további rombolását. -- Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

A magyar polgár, akinek a saját teljesítményére büszkének, erkölcsösnek, hazafinak, és adott esetben istenfélőnek kellene lennie -- de mindenképpen ilyennek vagy hasonlónak, ha hazája legjobbjait akarná követni, és még eljutnak a füléig egykori szeretett tanárai szavai, a klasszikus magyar kultúra legjobbjainak üzenetei, és hazája történelmének tanulságai -- feladta igényét a kiválóságra. Egy talán jobb sorsa hivatott pártvezér-miniszterelnök mára kocsmai színvonalúvá silányult eszméi és politizálása, egy kis pénzzel kiegészítve, elég volt számára ahhoz, hogy sutba dobja azt az életét, amelyre a gyerekei és unokái büszkék lennének. Követte vezérét, és máig kitart vele a borgőzös, hazug gondolatokban, amelyek nem precedens nélküliek ebben az országban, és rendre szégyenletes, gyakran gyilkos fordulatokat okoztak a történelmünkben. Talán a lelke mélyen még táplál valamit a hagyományos eszményeiből, de feladta, hogy azokat a nemzet érdekében győzelemre vigye. A polgári felelősségét és kiválóságát adta ezzel fel, azt, ami a saját közvetlen érdekein túlmutat. Megelégszik ezzel a politikai minőséggel -- feladta a felelősségét, tehát feladta a polgár voltát.

A magyar polgár lealacsonyodott: egy pártba tömörült a maffiózókkal és a lumpenekkel, akiktől egyformán távol áll az anyagi érdeken felüli élet, a kiegyensúlyozott, civil közösségi lét, távol áll minden, ami nem érdek és egoizmus, ami szép, és ami jó, és akik a politika sikerét a szerzés hatékonyságával mérik. A magyar polgár mára belenyugodott ennek az értékrendnek a dominanciájába, sőt odáig jutott, hogy az iskolázatlan, versenyképtelen, a rezsim szemében csak szavazóként érdekes tömegekkel együtt legitimál egy fékevesztett, polgárellenes rezsimet, amit az egykori elvei alapján már se magának, se másnak nem tudna megmagyarázni, ezért a legnagyobb gondja egy ideje, hogy megmagyarázza magának, miért is nem kell megmagyaráznia. A magyar polgár így jobb híján érdektelenséget tettet vagy direkt hazugságot is felvállal, rombolva a saját lelkét és a közösségeinek integritását is. A magyar polgár önmagát alacsonyította le Orbánnal. Megtalálta benne a magyar kultúra legnagyobb közös osztóját, és szemmel láthatóan nem érdekli, hogy ez egyre mélyebben fekszik, és maga is egyre mélyebbre süllyed vele. Az erkölcsi tartásával és szellemi igényességével együtt zárójelbe tette az önreflexió kötelességét is, holott a felelőssége önmagával, a közösségeivel, és a nemzetével szemben éppen az ellenkezője lenne: harcolni az identitásukért, amely felemel.

A polgár, aki ideálisan arról ismerszik meg, hogy többet ad bele a közösbe, mint elvesz belőle (ez a polgárság általános definíciója is), akár szellemi, akár anyagi értékteremtésről legyen szó; aki arról ismerszik meg, hogy épít és nem rombol; akinek megfontolt gondolatokat kellene táplálnia és terjesztenie, szemben az ellenőrizetlen demagógiával; aki a saját teljesítményét született tehetségének és kemény munkájának köszönheti, nem egy igazságtalan, diszfunkcionális állam korrupt és korrumpáló struktúrájának -- nos, ez a magyar polgár, félő, nincs többé, de bizonyosan legföljebb csak vegetál, nem tudja megformálni a közösségeit, nem tud kiállni magáért. Nagy többségében úgy döntött, megalkuszik. A magyar polgár feladta azt, ami volt, feladta, amivé válhatott volna, de közben egyre nehezebb helyzetbe lavírozza magát minden egyes nappal, amit Orbán égisze alatt tölt, mert egyre nehezebb lesz szembenéznie azzal, amivé lett. A mélyben pislákoló remény egyelőre valóban nem több, mint puszta remény. A magyar polgár mély válságát éljük, szégyenben.

Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

Az ember- és polgárjogi mozgalom lényege, hogy az emberek minden körülmények között egyenlők emberi voltukban -- éppen csak az vitatott máig, az ember voltunk pontosan mit jelent ebben a kontextusban, azaz milyen mély és átfogó legyen a társadalomnak előírandó egyenlőség koncepció. Volt, amikor Krisztus és Kant -- akik szerint az emberek egyenlők Isten előtt, illetve erkölcsi lényegükben -- forradalminak számítottak, aztán forradalmi volt a férfiak törvény előtti egyenlősége, aztán a nők egyenjogúsága, aztán a feketéké és általában a nem-fehér rasszoké, aztán a nemi irányultságok társadalmi egyenlősége, a szellemileg és/vagy mozgásukban korlátozottaké, a haldoklóké (btw. amely mozgalom egyre expanzívabb, egyre több velünk született ismertetőjegyet akar ellensúlyozni a a hagyományos társadalmi gyakorlatban vagy a többségi ízlésben és jogfelfogásban, az kifejezetten "konzervatív" a meg nem születettek jogaival kapcsolatban: a magzatelhajtásnak csaknem mindenhol gátat szab az anya -- egy másik ember -- választása, érdeke, teste fölött élvezett jogai).

Most Obama el akarja fogadtatni, hogy az amerikai állami iskolákban a transznemű gyerekek a választott nemük WC-jét használhassák (tehát pl. a férfiak külső nemi jegyeit hordozó, de magukat a nőkkel azonosító gyerekek a lány WC-t). Nem kell mondanom, hogy ez nem találkozik azok ízlésével, adott esetben szabadságával, akikben a testi és a pszichés nemi identitás egybeesik. Nem akarom hosszasan magyarázni, milyen helyzetek fordulhatnak elő egy intim térben összezárva, ha Obama akarat teljesül. A kérdés: ez a lépés is csak egyike a jogegyenlőség expanziójának, és ahogy pl. a afrikai-amerikaiak jogegyenlőségét nem tagadja már senki civilizált ember, úgy húsz év múlva már ezt sem fogja, vagy pedig átléptünk egy határt a többség és a hagyományok elleni agresszióban, ami adott esetben maga is hozzájárulhatott Trump és a globális anti-progresszivista politika látványos megerősödéséhez. Én természetesen az utóbbit vallom.

Nem érdekel most, hogy az állam válogatás nélkül kényszert alkalmazna mindenki intim (meztelen) valóságában, ami minimum felháborító. A kérdésem csak az, hogyan juthatott oda a társadalmi érzékenység, hogy egyáltalán felmerülhet a többségi ízlés újabb radikális átlépésének ez az újabb lehetősége. A gond az egyenlőség határtalan felfogásával van, pontosabban azzal, hogy amikor az egyenlőség kiterjesztése összeütközik egy ügyben az egyenlőtlenség fenntartásával, akkor ebből a konfliktusból rendre az előbbi kerül ki győztesen. A hagyományos -- megengedem, gyakran nem egyértelműsíthető -- liberális felfogás szerint mindenki szabadsága addig terjed, amíg másoknak nem árt vele. Ez a felfogás a valóságban a testi károkozás nagyon megengedő határától a "biztonságos terek" mai hiperérzékenységéig terjed. Az előbbiben csak az sérti a másikat, ami testi valójában sérti (tehát a fizikai erőszak), az utóbbiban nemhogy szabadon beszélni nem lehet, mert az is sérthet másokat, de szabadon nézni és fintorogni sem.

A "progresszió" útja világos: ma bármilyen konfliktus keletkezzen (vagy állíttassék elő) a társadalmi egyenlőség és a természetes egyenlőtlenségek között, nagyjából mindegyikből az előbbi kerül ki győztesen, tehát nem érvényesül az a liberális dogma, hogy a konfliktusok lehetősége határt szabna az egyik paradigma agressziójának. A liberalizmus valamikor az 1930-as években eljegyezte magát a progresszióval (itt: a határtalan társadalmi jogkiterjesztéssel, és az ezt szolgáló túlburjánzó állammal), eközben igyekezett kisajátítani az erkölcsi mércét is (azaz ami a jogok egyenlősítő kiterjesztését e logika szerint indokolja, az egyszersmind erkölcsileg helyes is), ezért ma szembe kell néznie a természetes egyenlőtlenségi paradigma visszacsapásával, ami persze nagy aggodalomra ad neki okot világszerte. Korunk államának paradigmatikus nyugati modellje a liberálisok (valójában progresszivisták) hitével szemben nem semleges az életek és az értékválasztások között, ellenkezőleg: mindig a társadalmi egyenlőség és az intézményi homogenizálás terjesztésének pártján áll (látható ez a névleg konzervatív kormányzatok alatt is, mint a Cameroné vagy Merkelé), ami egyszerre következik a demokratikus logikából (a szavazatmaximalizálásból) és a természetes egyenlőtlenségek (és a kötelező intézményi heterogenitás) kidolgozott doktrínájának hiányából. 

A megoldás kulcsa egy bonyolult feladvány: hogyan lehet összeegyeztetni egy metaelméleti problémát (ami a mindenféle mai vagy jövőbeni identitás társadalmi egyenlőségének expanziója és a természetes, velünk született egyenlőtlenségek között folyamatosan újratermelődik) a kisebbségvédelem liberális vívmányával, ráadásul demokratikus keretek között. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, amely valószínűleg nem oldható meg, de a megnyugtató megoldási logika legnagyobb ellenfele a beavatkozó állam, amely egyetlen értékalapú döntéssel szeret állást foglalni rendkívül bonyolult társadalmi dinamikákban. Mint most Obama. Aztán majd (talán) Trump az ellenkező irányban. (Ami a konkrét esetet illeti, a legjobb megoldás a heterogenitás általam vallott felfogása szerint persze egy harmadik -- a transzneműeknek fenntartott -- WC megnyitása lenne, amit a választott nemüktől függetlenül használhatnának azok, akiket összeköt, hogy konfliktusban állnak a biológiai nemükkel. De nem lehet joguk a transzneműeknek a választott nemük szerinti WC-k használatára. Ti. a szabadság és a pluralizmus a heterogenitásban és a választás lehetőségében érvényesül, nem a legnagyobb jogkiterjesztés alapján definiált semleges identitásban és a választás hiányában. Az előbbi liberalizmus, az utóbbi progresszivista diktatúra. A progresszivizmus a cselekvés szabadságát tagadó politikai pszichózissá redukálta a szabadság évezredes ügyét.)

Az Orbán-rezsimért való felelősség nem áll meg Orbán személyénél, de még a közvetlen kitartottjainál, sőt a Fidesz szavazóbázisánál sem. Felelős érte a parlamenti baloldal, amely ezt a színvonalat tudja nyújtani, ezt a nulla színvonalat nyújtja tartósan és megbízhatóan a kiéhezett és politikai cselekvőképességre vágyó ellenzéki szavazóknak. Ne tévesszen meg senkit, hogy az MSZP időközi választásokat nyer vagy balos támogatással független jelölt nyer egy képviselői pozíciót. Ettől függetlenül a baloldalnak nincs jövőképe Magyarországról, nincs társadalmi víziója, nincs stratégiája, nincs integritása, nincs politikai érzéke, nincsenek minimálisan tehetséges politikusai -- a fókuszált kormányzat propaganda és pénzosztogatás pillanatokon belül újra vereséget vereségre fog mérni rájuk, ha eljön az ideje. A baloldali ellenzék egy roncstömeg, és a jelenlétével visszaél a magyar ellenzéki szavazóknak egyfelől a reményeivel, másfelől a nyilvánvaló politikai cselekvésképtelenségével, ami új pártok létrehozását illeti.

A PKP eltökélt ellenfele a baloldali ellenzéknek. A PKP a szabad nemzet pártja, amely a nemzet szabadságát (versenyképességét, kulturális önazonosságát, a nemzetek tágabb szövetségében elérhető maximális szuverenitását) a magyar emberek személyi és polgári szabadságával együtt tartja egyedül elfogadható ajánlatnak. Ez az ajánlat szembemegy az MSZP-től a PM/LMP-ig terjedő baloldaléval, amely a műveletlenségé, az összehordott kliséké, a gyötrődésé, az illúziótlanságé, a posztkommunista kilátástalanságé, a szürke országé, a saját hirdetett  értékeinek rendszeres megtagadásáé, a korrupt asztal alatti egyezkedéseké, a magukat eltartani nem bíró megélhetési politikusok napi megalkuvásáé, a brancson belüli romboló civódásé, a nemzeti modernizációra való teljes képtelenségé, a tehetségtelenségé, az unalomé, a hányingeré. És természetesen szembe megy a PKP kultúrája az orbánizmus bosszúhadjáratával -- mert ne legyen illúziónk, Orbán bosszúhadjáratot indított a magyar nemzet és a magyar emberek ellen a  meggyöngítésükre, a kifosztásukra, és a maximális megalázásukra. Orbán 2002-ben lemondott egykori önmagáról, és azóta várta, hogy visszavághasson az akkori választási vereségéért -- a választóknak. És kivegye a legtöbbet belőle -- magának.

Mióta Orbán uralmon van, a magyar nép energiái gyöngülnek, a nemzet sápad, az erőforrásai apadnak, a versenyképessége csökken, fiatal és/vagy kis nemzetekkel szemben került hátrányba, mint a szlovén vagy a szlovák, amelyek egykor még tanulni akartak tőlünk. A kormányfő az államiságunk nagy tradícióira és történelmünk tanulságaira fittyet hányva vezeti az országot a szakadék szélére, a szuverenitás álcája alatt a rothadásba és kallódásba, amit csak az leplez el hívei előtt, hogy egyrészt esküdt ellensége, az EU, teljesen érdemtelen alakulattá aszott össze érdemtelen politikusok vezetése alatt, másrészt a magyar fülnek oly kedves nacionalista propagandát nagy tehetséggel önti a kormányzata sűrűsödő repedéseibe, nehogy a gyakorlatlan szem fel tudja fedezni abban a hiátusokat, töréseket, anyaghiányokat, silány munkát. És ha jól megfigyeli a tisztelt olvasó, ez a nacionalizmus a mások (mindig aktuálisan valaki: a "baloldal", "Brüsszel", a "migránsok") gyűlöletére épül, nem a nemzet felemelésére, mert ez utóbbihoz Orbán nem ért.

A Fidesz-szavazók egy része -- nagyjából az alacsonyabb iskolázottságúak az egyik oldalon, a közvetlen közpénz-felszívók a másik oldalon -- nem rendíthetők meg, ők a történelem lapjain úgy fognak megjelenni, mint akik megvehetők voltak, ennyire futotta az életükből. Nem baj, sok százmillió ilyen embert ismerünk a múltból, tiszteletet nem érdemelnek, legfeljebb megértést -- ilyen is az ember. Tisztelet az érdemel, aki szembe mer fordulni korábbi tévedéseivel, és le tud számolni az Orbánhoz kötődő illúzióval. Azt tudja mondani, eddig, de ne tovább! Azt tudja mondani, keressünk valamit mást, amely az erkölcsi értékeimet megerősíti, kiutat mutat a hazának, és reményt arra, hogy mihamarabb politikai közösség és gazdag nemzet lehessen ennek a szétesett népnek a helyén, amelyet urai a Csák Mátéktól Orbánig a maguk érdekei szerint manipulálnak régóta, máig. Ezeknek hoztuk létre a PKP-t! www.pkp.hu

Először, mert Orbán presztízse nagyon hamar nagyon esne, és sokkal rosszabb helyen végezné a magyar történelemben, mint Kádár. A saját érdekében kell ezt megakadályozni. Kádár a szovjet hadsereg árnyékában vezette az országot, Orbán azonban a saját akaratából vezet minket Oroszország karjaiba. Magyarország kis ország, az EU-ból kikerülve nem maradhatna ennyire sem független, mint most. Ha valakik most féltik a függetlenségünket, mert az EU-nak átadtuk szuverenitásunk egy részét, az EU-ból kikerülve egyenesen sírniuk kell majd a szuverenitásunk elvesztését látva. Magyarország nagy valószínűséggel orosz gyámság alá kerülne, és Orbán csak addig maradhatna kormányfő, amíg Putyin érdekeit szolgálja idehaza: vagy megbuktatnák a Kremlből, ha nem áll be a sorba, vagy a presztízse sérülne biztosan, mert egyre látványosabban romlana az ország mozgástere, és a napnál is világosabbá válna, hogy Orbán rossz döntést hozott az EU-ból való kilépéssel, mert Magyarország nem nyert, hanem tovább veszített a függetlenségéből. Moszkvában az asztalok nem kerekek, mint Brüsszelben, hanem van egy asztalfő magas székkel (ebben ül Putyin), és vele szemben sok kis alacsony szék, ezek egyikében ül majd Orbán. Ez a pozíció azonban nem a szuverenitásé, hanem hazaárulás. Mert önként választja a magyar miniszterelnök, hogy a magyarok sorsáról Moszkvában döntsenek, holott választhatná az EU-val való folyamatos, kemény csatározást a nemzet érdekében, ettől azonban megfutamodik. Ha Orbán presztízsének vége, gondolom egyetértenek velem, vége a fideszesek politikai világának is. Sok fideszes fog erkölcsi válságba kerülni csak azért, mert a hőséről kiderült, hogy nem olyan fából faragták, mint hitte. Érdemes lenne még időben figyelmeztetni a bajnokot: rossz úton jár, a saját végzetébe rohan, ami egy dolog, de magával ránt egy népet is.

Másodszor azért nem lesz jó  fideszeseknek az EU-n kívül, mert -- látva, hogy a mai orosz (keleti államias) modellben a társadalom legfelső és legalsó tíz százaléka között a vagyoni különbség már több mint hússzoros, folyamatosan nő, és ma már a lakosság negyven százalékánál okoz napi gondot a család megfelelő étkezésének biztosítása. -- a Fidesz-szavazók nagy része is jelentős mértékben tovább szegényedne az EU-ból való kiválásunkkal. Már a jövő évi költségvetés tervezetében radikálisan csökkennek a jóléti és szociális kiadások! A társadalmi igazságosság nemhogy nőni fog, de radikálisan romlani az EU-ból való esetleges kiválás után.

A kapitalista, piacelvű gazdaság nem ideális, rengeteg hibája van, de messze a legkisebb rossz. A Fidesz-szavazóknak fontos megérteniük, hogy egy államias rendszerben -- szemben azzal, amiben reménykednek -- mindig a napi megélhetésükért küzdő emberek húzzák a legrövidebbet, és azok gazdagodnak, akiknél a föld, az anyagi tőke, és a kapcsolatrendszer van. A kádárizmus is éppen ezért bukott meg: mert egyre kevésbé tudta hitelek nélkül biztosítani a kellő életszínvonalat a nép nagy részének (de ez legalább megpróbálta!), és végül épp azokkal a nyugati bankokkal és államokkal szemben adósodott el, akitől szabadulni akart, illetve akik ellen a nyilvánosságban harcolt. Ma is ez történik azzal a különbséggel, hogy a hitelek áldásaiból sokkal kevesebben részesülnek, mint a kádárizmusban, de ugyanúgy a nép fogja megfizetni a saját rossz döntéseinek eredményeit. Milyen rossz döntésekről beszélek? Kétféléről: arról, hogy elhisszük: az állam tud jólétet biztosítani a jól működő piaci kapitalizmus ellenében, a nyugati társadalmakat becsmérelve, és arról, hogy azokat a politikusokat teszi hatalomba, akik ezzel kecsegtetnek. Pedig nem mondanak igazat. Az állam az emberek által a piacon megtermelt javakat tudja újraosztani, és ha a piac nem működik jól, nagy értéket előállítva -- márpedig az állam nem tudja így működtetni, ehhez minél több felkészült ember napi munkája kell --, akkor az állam egyre kevésbé tud mit szétosztani, és a társadalom is szegényedik. Ugyanakkor azok, akik a piacon nem tudnak a tudásukkal, tapasztalatukkal érvényesülni, jobb híján elveszik a másét. Erre szövetkezett Orbán és köre. Ezért van, hogy az állam saját magára fordított bevételei folyamatosan nőnek, egyre több ember gazdagodik az állam (a közpénzek) kifosztásával (érdemes megnézni a minap kiadott "100 leggazdagabb magyar" listáját: már a harmaduk az államhoz köthető, ami botrányos!), és közben egyre több a szegény ember Magyarországon. Ha ez így marad, akkor az is, aki ma még nem szegény, és úgy érzi, nincs félni valója, néhány év múlva az lesz, és valóban elkezdhet félni a jövőtől. Egyre többen érzik ezt. Orbán csak néhány pénztárcára ügyel: ezek a saját és környezete családjaié. Épp Orbán ne lenne korrupt? Hát komolyan elhihető, hogy van egy jól beazonosítható kör (Rogántól Mészáros Lőrincen át Andy Vajnáig), amelyik gazdagodik, ennek a körnek a közepén Orbán áll, és ő közben érintetlen marad?

Harmadszor, az EU-ból való kilépés nemcsak nagy gazdasági kockázatot rejt, hanem rombolja a szabadságot. Lehet, hogy ez a szabadság látszólag nem sokat jelent, de mindenki érzi a hiányát, ha személyes függésbe kerül egy helyi potentáttól, polgármestertől, jegyzőtől, vállalatvezetőtől, rendőrtől, tanártól, mert különben nincs munkája, nincs hitele, nincs óvodai hely a gyerekének, folyamatos bírságokkal zaklatják, nem kap segélyt, engedélyt, közmunkát, nem részesül valóban ingyenes magas színvonalú orvosi ellátásban, nincs hatékony nyelvóra a gyerekeinek, sorolhatnám. Ez a személyes függés a szabadság hiánya. A szabadságban az ember intézményektől függ (nem emberektől), kiszámítható szabályok között él, és ingyenes jogorvoslatért fordulhat bírósághoz, ha úgy találja, valaki megsértette az állampolgári jogait és az intézményes rendet, illetve a társadalom felkészíti a tagjait a szabad piacon való helytállásra. Magyarországon nincs szabadság, nincs társadalmi rend, hanem egyfajta feudalizmus, személyi függőségek hálózata van, amelyben szolgálni és nyelni kell, hogy az ember túlélhessen, a kapitalizmusból kevesen részesülnek a nyertes oldalon, hanem csak a kiszolgáltatottság nő, a gyerekek nem egyetemre járnak, hanem dolgoznak, a családok nagy része szétszakad, mert vagy estig dolgozniuk kell a szülőknek, vagy a család egyre része már külföldre menekült, vagy éppen nincs munka és tisztes megélhetés, és ez emészti fel a lelki alapokat. Az EU-n kívül minden ilyesmi akadály nélkül erősödni fog, nem lesz már elfogadott minta, amelyhez ragaszkodnánk. Pedig a személyes függőségek kiszámíthatatlan hálójában -- ellentétben a felelősen működtetett kapitalizmussal és szabadsággal -- az emberek 95%-a rosszul jár. A fideszes szavazók többsége is. A többiek meg éppen azért szavaznak a Fideszre, hogy ez a személyes függelmi kényszer egyre erősebb legyen, mert ők éppen nyernek vele. Ők azok, akiktől függünk. Egy szavazótáboron belül vannak tehát egymás ténylegesen legnagyobb ellenségei, csak mert a kárvallottak nem ismerik fel a bajaik forrását. És a bajaik forrása egy idő óta éppen az az ember és az a párt, akibe és amelybe a bizalmukat helyezték: Orbán Viktor és a Fidesz. Lépjetek ki ebből a táborból, válasszatok egy valódi polgári, konzervatív pártot! www.pkp.hu