Az egzisztenciális félelem - saját életének féltése - az ember legősibb, legmélyebb reflexe a külvilágra. Az egzisztencia tágabb értelemben nemcsak az életet, hanem a megélhetést, a valahova tartozást és a (kulturális) identitást is felöleli -- az ezeket érintő félelmekkel szemben úgy érvelni, hogy irracionálisak, szarvashiba akkor is, ha ténylegesen nincs alapjuk. Hát ha még van is.
A címben jelzett három félelemforrás mind jogos alapjai az ilyen félelmeknek, mi több semelyik kisebb vagy nagyobb hangú prókátor sem tud elég bizonyítékot hozni az ellenkezőjére, csak ideológiát (a szükségszerű haladásét) állítja szembe egy másik ideológiával (a világ romlásáéval) és az ebből születő bizonytalansággal és félelmekkel.
Orbánnak tehát alapvetően igaza van. Mint a legtöbb politikai döntése és kampánytémája, ez is valós alapokon nyugszik, mindössze a reális helyüket nem nyerik el ezek az alapok egy reális érvelésben. Érvelés ugyanis nincs.
Az alappal bíró érvelés még nem alapos. Alapos akkor lenne, ha mérlegelné a tendenciák megfordításának lehetőségét, és kimondaná, hogy a megfordításuk bizony illúzió. Ugyanakkor azzal, hogy vak a tendenciák kiküszöbölhetetlenségére, elejét veszi a rájuk való felkészülésnek is: nem teszi lehetővé, hogy a nemzet olyan feleletet tudjon adni akár a migráció, akár a robotizáció, akár a globális tőke helyi kultúrákon átlépő és a közösségeket átrendező hatására, amely az adott feltételek mellett a legjobb a nemzetnek.
Így a nemzet felkészületlen marad az elkerülhetetlenre és a lehető legrosszabbat kapja meg belőle. Magyarország ebbe az irányba halad egy rossz kormányzás alatt. A rossz kormányzás azzal áltat, hogy felismerte a problémát és el tudja hárítani, pedig a problémát ugyan meglátta, de a szó szoros értelmében nem ismerte fel (a valódi arcát), ezért nem tudja kezelni sem.
A polgári élet lehetősége a nemzeti élet megőrzésének jelszavával kerüli el Magyarországot. Áldozatul esünk a nemzet hibás - bezárkózó, védekező (megvédjük!) - felfogásának, ami magát a nemzetet kezdi ki. Pedig növekedhetnénk és győztesek is lehetnénk. De a nemzet fonnyad. A családok már elkezdtek szétesni azzal, hogy a kenyérkereset lehetősége egyre jobban beszűkül idehaza és mind többeknek kell külföldre távozniuk. A magyar iskolarendszer színvonala folyamatosan esik, a gyermekeink nem kapnak versenyképes tudást, következésképp szegények lesznek a halálukig. Az egészségügy képtelen emberhez méltó ellátást biztosítani a magyaroknak. Az ország folyamatosan marad le a fejlődésben a régió országaihoz képest. A nemzeten belüli megosztottság egyre mélyül. Ez nem normális, egy valóban sikeres kormány alatt nem itt kéne tartanunk.
Át kell értékelnünk, amit nemzeti politikáról eddig hittünk. A fenti veszélyeket csak egy másik mederbe lépve tudjuk megfelelően kezelni.