Töredékek a magyar életből.
Bűnözők, tahók és nímandok próbálják nekem (és mindenki másnak) megmondani, hogy miként vélekedjem (-ünk) a szexualitásról, a családról, a gyereknevelésről, az országról, a világról, a kívánatos értékrendről és úgy általában az életről.
Nyugati életszínvonalat akarunk, de elhisszük, hogy a Nyugat kizárólagos (!) politikai rendszere, a liberális demokrácia, és kizárólagos gazdasági rendszere, a még viszonylag szabad piac öl, butít és nyomorba dönt, és meg kell védeni magunkat tőlük. Elhisszük, hogy a Európa fejlődésének centruma vagyunk, miközben az exportképes működő tőke több mint 90%-a külföldi tulajdonban van és a "nemzeti kormány" alatt ez az arány folyamatosan nő.
Nemzeti dicsőségnek tartjuk, hogy ide települ a BMW is gyártani (30-40 [?] milliárdos adókedvezmény fejében, ukrán vendégmunkásokkal, mert magyar már nincs), és közben nem érdekel, hogy egyre kevesebb a potenciális BMW-vásárló közöttünk és beszavazzuk a hatalomba harmadszor is az etnoszocialista genget (=munkaalapú társadalom, pipa), amely lop, csal, hazudik és semmilyen termékeny intézkedése nem volt még az ország szellemi és gazdasági felvirágoztatására.
Felháborodunk, milyen "nehéz" lakást bérelni, de nem szólunk semmit azokról (mindenkiről), akinek az ingatlanvagyona ezzel korrelálva meredeken nő.
A magyar kultúra olyan erős, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a kormánypárt vendettát indítson a balosnak és liberálisnak ítélt szerzők ellen, listázza és forrásmegvonással próbálja meg kiszorítani őket. De, megfordítva. a megmaradó "jobbos" kultúra még se lehet elég erős, ha a kormány ilyen primitív adminisztratív intézkedésekre ragadtatja magát, ideértve, hogy a a tömegkommunikáció szinte egészét (és még majd meglátjuk, mi minden mást) maga alá gyűri, hogy a nép ne is tudjon választani a kulturális javak között. Általában nem nagyon vonzódunk az értelmes választás lehetőségéhez.
Túlságosan megértők vagyunk a Mércén és az Új Egyenlőség nevű portálon tenyésző szélsőbalos értelmiségi moralizálással szemben, azt hívén, a humánumot védi azzal, hogy támadja a "fogyasztást", holott a munkalehetőségek és a szélbal által újraosztandó állami bevételek is abból származnak, hogy valakik "elfogyasztják" a megtermelt javakat. Ennek hiányában a humanitásban egyesülő romlatlan emberek (vö. kommunista embertípus) mind a híd alatt köthetnének ki, miközben az ideológusaik konferenciahotelekben hajtják álomra megváltó gondolatoktól nehéz fejüket. Nem mellesleg a környezeti károk -- ha valaki elkalandozna az érvelésben idáig -- főleg az egyszerűbb agrár- és ipari termékek előállításából származnak, amiktől még a szélbal sem akarja megfosztani az emberiséget, tehát sokat nem lehet antikapitalista retorikával kezdeni velük szemben.
Sápítozunk az "egyenlőtlenségeken", miközben -- habár ezek nem kirívóak ma -- a voluntarista "csökkentésük" közgazdasági kára nyilvánvaló, ti. olyan helyekre kerülnek a plusz források, ahol azokat alacsony értékű javakra fordítják, de a nagyobb vásárlóerő megjelenése ezeknek a javaknak a drágulását hozza, közvetve pedig az egész társadalom elszegényedését okozza, mert tőkét von el a magasabb komplexitású értékteremtéstől. A szélbal általában a vagyoni különbségeket tekinti bűnnek (a legkráftosabbak persze magát a vagyont), ezért nem folytat piszlicsáré küzdelmet a liberális demokráciáért, a korrupció és az állami pazarlás ellen, viszont az alacsony szintű versenyképességünket tovább rontaná jövedelemátrendezéssel. Ami pedig a vállalatvezetők keresetét illeti a beosztott dolgozókéval szemben, a legegyszerűbb - noha nem tökéletes - összehasonlítási alap az eredményességre való ráhatásuk, ajánlom ezt a figyelmükbe.
Magyarország a széljobb és a szélbal rabságában, a szocializmusok és az állam bűvöletében, a racionális önkép és fejlődési pálya reménye nélkül.