1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.08.09. 17:42 HaFr

Észbontó Magyarország

Képtalálat a következőre: „broken mirror”

Töredékek a magyar életből.

Bűnözők, tahók és nímandok próbálják nekem (és mindenki másnak) megmondani, hogy miként vélekedjem (-ünk) a szexualitásról, a családról, a gyereknevelésről, az országról, a világról, a kívánatos értékrendről és úgy általában az életről.

Nyugati életszínvonalat akarunk, de elhisszük, hogy a Nyugat kizárólagos (!) politikai rendszere, a liberális demokrácia, és kizárólagos gazdasági rendszere, a még viszonylag szabad piac öl, butít és nyomorba dönt, és meg kell védeni magunkat tőlük. Elhisszük, hogy a Európa fejlődésének centruma vagyunk, miközben az exportképes működő tőke több mint 90%-a külföldi tulajdonban van és a "nemzeti kormány" alatt ez az arány folyamatosan nő.

Nemzeti dicsőségnek tartjuk, hogy ide települ a BMW is gyártani (30-40 [?] milliárdos adókedvezmény fejében, ukrán vendégmunkásokkal, mert magyar már nincs), és közben nem érdekel, hogy egyre kevesebb a potenciális BMW-vásárló közöttünk és beszavazzuk a hatalomba harmadszor is az etnoszocialista genget (=munkaalapú társadalom, pipa), amely lop, csal, hazudik és semmilyen termékeny intézkedése nem volt még az ország szellemi és gazdasági felvirágoztatására. 

Felháborodunk, milyen "nehéz" lakást bérelni, de nem szólunk semmit azokról (mindenkiről), akinek az ingatlanvagyona ezzel korrelálva meredeken nő. 

A magyar kultúra olyan erős, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a kormánypárt vendettát indítson a balosnak és liberálisnak ítélt szerzők ellen, listázza és forrásmegvonással próbálja meg kiszorítani őket. De, megfordítva. a megmaradó "jobbos"  kultúra még se lehet elég erős, ha a kormány ilyen primitív adminisztratív intézkedésekre ragadtatja magát, ideértve, hogy a a tömegkommunikáció szinte egészét (és még majd meglátjuk, mi minden mást) maga alá gyűri, hogy a nép ne is tudjon választani a kulturális javak között. Általában nem nagyon vonzódunk az értelmes választás lehetőségéhez.

Túlságosan megértők vagyunk a Mércén és az Új Egyenlőség nevű portálon tenyésző szélsőbalos értelmiségi moralizálással szemben, azt hívén, a humánumot védi azzal, hogy támadja a "fogyasztást", holott a munkalehetőségek és a szélbal által újraosztandó állami bevételek is abból származnak, hogy valakik "elfogyasztják" a megtermelt javakat. Ennek hiányában a humanitásban egyesülő romlatlan emberek (vö. kommunista embertípus) mind a híd alatt köthetnének ki, miközben az ideológusaik konferenciahotelekben hajtják álomra megváltó gondolatoktól nehéz fejüket. Nem mellesleg a környezeti károk -- ha valaki elkalandozna az érvelésben idáig -- főleg az egyszerűbb agrár- és ipari termékek előállításából származnak, amiktől még a szélbal sem akarja megfosztani az emberiséget, tehát sokat nem lehet antikapitalista retorikával kezdeni velük szemben.

Sápítozunk az "egyenlőtlenségeken", miközben -- habár ezek nem kirívóak ma -- a voluntarista "csökkentésük" közgazdasági kára nyilvánvaló, ti. olyan helyekre kerülnek a plusz források, ahol azokat alacsony értékű javakra fordítják, de a nagyobb vásárlóerő megjelenése ezeknek a javaknak a drágulását hozza, közvetve pedig az egész társadalom elszegényedését okozza, mert tőkét von el a magasabb komplexitású értékteremtéstől. A szélbal általában a vagyoni különbségeket tekinti bűnnek (a legkráftosabbak persze magát a vagyont), ezért nem folytat piszlicsáré küzdelmet a liberális demokráciáért, a korrupció és az állami pazarlás ellen, viszont az alacsony szintű versenyképességünket tovább rontaná jövedelemátrendezéssel. Ami pedig a vállalatvezetők keresetét illeti a beosztott dolgozókéval szemben, a legegyszerűbb - noha nem tökéletes - összehasonlítási alap az eredményességre való ráhatásuk, ajánlom ezt a figyelmükbe.

Magyarország a széljobb és a szélbal rabságában, a szocializmusok és az állam bűvöletében, a racionális önkép és fejlődési pálya reménye nélkül. 

224 komment

2018.08.05. 17:57 HaFr

A liberális demokrácia dicsérete - sírbeszéd?

Képtalálat a következőre: „virtual democracy”

Szerencsére, némi megpróbáltatás ellenére, a liberális demokrácia alapvető intézményrendszere érintetlen a nyugati civilizációban. Azok a vállalatok, amelyek BMW-gyárat és start-up bázist építenek Magyarországon, élvezik a liberális demokrácia kivételes körülményeit, amelyek közepette a fejlesztéseiket végezhetik: e két konkrét esetben Németország és az Egyesült Államok gazdag technológiai, pénzügyi és menedzsment kultúráját. Az utóbbi kétszáz év páratlan anyagi fejlődése elválaszthatatlan a liberális demokráciák nyújtotta politikai biztonságtól, amelyben a kreatív egyén versengő együttműködésre léphet hasonló társaival. Ezt pontosan tudja pl. Kína is, nem véletlenül nem állt rá annak idején a perui vagy a magyar -- hanem inkább az amerikai, a brit, a svájci és a német -- technológia és knowhow iparszerű ellopására. 

A liberális demokrácia arra az egyszerűnek tűnő feladványra ad optimális -- nem tökéletes, csak éppen minden másnál jobb -- választ, hogy hogyan lehet összehangolni egyes, nagy értékteremtésre képes emberek, minden ember humánus kezelésének és nagy tömegek politikai nyomásának teljesen szétágazó szempontjait. A liberális demokrácia alapvető intézményrendszere (ideértve az erkölcsi közegét, a gazdaság, a társadalom és a politikum megfelelő modelljét) évezredes fejlődés eredménye, nem egy ember agyából pattant ki, és ekként egy ember agya a legjobb esetben sem helyettesítheti (és ide lehet képzelni most mindenféle, velünk élő, fura ember agyát). A liberális demokrácia többé-kevésbé spontán, evolutív átalakulás terméke, amelyben szerepet játszik a keresztény individualizmustól a pénzgazdaság fejlődésén át a tudományig, az ipari forradalmakig és a politikai normákig minden, de nem mérnöki munka eredménye, és éppen emiatt hozott létre optimális együttműködési keretet egész társadalmak számára. Sosem volt valaki, aki azt mondta volna, legyen liberális demokrácia és az legyen ilyen vagy olyan. A liberális demokráciát nem lehet meghirdetni, mint az illiberálisat: nem véletlenül olyan primitív az utóbbi fogalma és káros, amit látunk belőle.

Éppen az elmondottak miatt nehéz a liberális demokráciát olyan kultúrákban meghonosítani -- pl. hazánkban --, amelyek a minimálisan szükséges fejlődési utat sem járták be. Ezzel a ténnyel -- Orbán bűvöletében -- még nem nagyon néztünk szembe, pedig jó lenne. Az is igaz, hogy a liberális demokrácia mechanizmusai most -- legalább részben -- éppen az átfogó logika ellen működnek amennyiben nem tudják biztosítani se (a homogenizálódással szemben) a liberalizmus, se (a vagyoni különbségek növekedésével, de főként a társadalmi mobilizáció csökkenésével szemben) a demokrácia szempontjainak érvényesülését, ami miatt az autokratikus rendszerek most éppen sikerrel apellálnak az elégedetlenek kollektivista-biztonságkereső ösztöneire és bosszúvágyára. De míg a liberális demokrácia esetében "csak" korrekcióra van szükség, addig az autokratikus rendszerek alapjaiban veszélyeztetik a lokális és a globális koordináció logikáját. 

A liberális demokráciára leselkedő legnagyobb veszélynek mégsem a versenyképességi és politikai szempontból is szuboptimális autokráciákat, hanem a robotizációt látom, amennyiben 20-30 év távlatában megszünteti az alacsony hozzáadott értékű munkahelyeket és nem képes helyettük (magasabb szinten) elegendő újat létrehozni. (Ez túl messzire vezetne, ezért ezt a feltételezést itt indoklás nélkül hagyom.) Az autokráciák csak azáltal erősödhetnek meg, hogy az államok gazdasági szerepe - a piac ellenében - ilyen körülmények között tovább nő, még inkább algoritmizálódik és virtuálissá válik az élet, technicizálódik az értelmiség és csökken a humánum regenerációjának tere, amivel közvetetten gyengül a demokrácia igénye is. Ebben az esetben elválik majd egymástól a demokráciák individualista és igazgatási oldala, és az utóbbi eluralkodásával az optimális rezsimmé egyre inkább a oligarchikus demokrácia válik, amelynek élén a tőke, az új technológia és az új szerkezetű értelmiség áll. Sajnos Magyarország kisebb zökkenőkkel tud eljutni ebbe az állapotba, mint a nyugati liberális társadalmak, ami azonban azt is jelenti, hogy a nép döntő hányada elesik a globális uralkodó rétegbe való belépés lehetőségétől. Amikor tehát a liberális demokráciát dicsérem mint a humánum, a fejlődés és az önkormányzás legjobb közegét, erősen kétséges, hogy az életének az a szimbolikus helye, ahol ezt teszem ennek egyik közbülső szakaszában vagy már a végén van.

433 komment

2018.07.28. 14:30 HaFr

Szóval, mi lenne a progresszívok B-terve?

Képtalálat a következőre: „magyarország szeretlek”

Tegyünk egy pillanatra úgy, mintha valóban a magyar progresszívok oldalán állna az intellektuális túlsúly - és itt ne tévesszen meg minket Orbán János Dénes, DJ Jesó, Prőhle Gergely és a többiek szellemi és/vagy erkölcsi színvonala, mert nem ez az ellenfelük, hanem a magyar valóság. A valóság pedig az, hogy a posztfeudális-autoriter miliőben ragadt magyar etnikum ízlését és képességeit éppen telibe találó Orbán Viktor további 12 évnyi kormányzás előtt áll (és ezt kétségtelenül elhiszem neki), de erre a progresszívoknak -- lásd a mai beszédére éppen most is születő reakciókat -- a gúny és a röhögés a válaszuk.

Megint rossz a stratégia. A progresszívoknak öt évükbe került, míg elhitték, hogy a pártjaikat lábon megvette és szétkorrumpálta a Fidesz, de a következő öt se lesz elég arra, hogy számvetést tartsanak: szembenézzenek az előttük álló politikai lehetőségekkel és szellemi teendőkkel., következésképp 2030-ig semmi esélyük valami politikailag relevánsat létrehozni. Egyedüli bizodalmuk az orbánizmus fejreállása -  de arról már nincs fogalmuk, hogy ez miért következne be, illetve mit tennének akkor, ha valami csoda folytán a kezükbe kerülne a hatalom. Ez a ritka improduktív társaság -- ahogy korábban kormányon és kormányközelben, úgy most az egyre reménytelenebb ellenzéki állapotba visszacsúszva is -- megelégszik az egymás köreiben való magamutogatással és a régi a megrekedt világnézet mantrázásával, annak lejárt hitelével és retorikai ballasztjaival.

Pedig jól látható az egymást követő politikai üdvöskék leszerepléséből és visszahúzódásából, hogy a feladat nem éppen könnyű. Ezt mindannyian tudjuk, akik különböző álláspontokból nem vagyunk "elégedettek" a rezsimmel. A progresszívoknak mindenesetre meg kell válaszolniuk a kérdést, hogy miként lehet itt labdába rúgni polgárság és modernizációs ösztönök, normák és kontextus nélkül. Mi lesz a narratíva? Mi várható húsz éven belül a magyar versenyképesség alapjaiban, ami támpontot ad az (egyelőre még nem létező politikai értékű) szociális stb. elképzeléseiknek. Meg kell válaszolni, hogyan lehet végre elküldeni a saját oldalukon a régieket és a nagyon régieket, noha minden barátságuk és kapcsolatuk odafűzi őket. Meg kell válaszolniuk egyáltalán, hogy mi értelme a közéleti létüknek azon túl, ami H. Kovács Jánosé, szintén a Facebookról. Egyáltalán, el kellene dönteniük, akar-e itt még valaki komolyan vehetően gondolkodni a progresszív politikáról, vagy tényleg megrekednek a nagyon kínos Orbán-bashingben.

Szóval, a NER ötödik hadoszlopa lehet olyan, amilyen, de még mindig több politikailag értékelhető gondolata van, mint a hagyományos balliberális elitnek. Két dolgot a végére. Egy, a progresszívokat nem bántani akarom, hiszen sok jeles ember osztozik a sorsukban, inkább -- már jó ideje -- ébresztgetni. Kettő, ami a szembenézést illeti -- hadd előlegezzem meg ezt a kérdést --, én már megtettem: nem hiszem, hogy a saját pártomból akár középtávon is kisülhetne valami a magyar etnikum képességei által meghatározott országban. Ezen kívül többször és koherensen szembenéztem ezen a blogon azzal is, hogy a nyugatias konzervativizmusnak miért nincs itt tere; végül pedig azzal, hogy ritkábban publikálok, elismerem, hogy Orbán tradicionalizmusa -- amennyiben az urak, az államszolgák és a jobbágyok országában úgy politizál, ahogy ennek az országnak a képességei szerint megfelel -- a legmagyarabb magyar világnézet alapján áll, és ebben a közegben -- a kritikán és az értelmiségi csevejen túl -- nem tudok releváns lenni. Mindezzel összhangban nem hiszem már, hogy középjobb modernizáló pozícióból legyőzhető a Fidesz; ha nem esik szét előbb, legyőzni vélhetően csak egy baloldali populista erő fogja. Az meg erősen kérdéses, hogy ez megérné-e.

(És, hogy Orbán népének van oka félteni az országát, a biztonságát stb., és hogy bizony a progresszívizmus maga is rendelkezik -- az értelmiségen túl is -- komoly globális támogatással, ahhoz elég legyen rámutatnom a Bosch nevű konglomerátum belépésére a politikai térbe. Nem fordítom eme sokadik felhívásukat a nyilvánosságban, google it: Together for tolerance: We believe it is important to raise public awareness of LGBTI (lesbian, gay, bisexual, transgender, and intersex) matters and encourage one another to discuss sexual orientation and gender identity openly. That's why we support Christopher Street Day (CSD), the celebration of the LGBTI community which takes place every year in Germany and Switzerland. We've spoken with various Bosch associates, some of them members of the company’s LGBTI network. Hadd kérdezzem meg, WTF közötök van mindehhez, Bosch?! Vagy az amerikai egyetemeknek, amelyek a munkavállalóktól mind megkérdik azt, aminek tudását az államoktól is óvjuk.)

401 komment

2018.07.23. 07:54 HaFr

Európa ún. kereszténysége sosem volt úgy igaz

Képtalálat a következőre: „carl schmitt”

Természetesen Európa sosem volt csak keresztény kontinens, sőt maga az állítás és az egész kontextusa hajmeresztően primitív, habár szimptomatikus. Az utóbbi ezer évében sem volt keresztény, dominánsan talán, de fundamentálisan nem, kivált kizárólag nem. Annál sokkal több rétege van annak, ami a felszínen látszik. Krisztusból és az evangéliumból nem vezethető le se Szent Tamás, se a Pápai Állam története, se a reneszánsz művészete, se Maritain.

Európát nem egy tételes vallás, hanem egyszerre lényegibb és átfogóbb törekvések tették naggyá: az individualizmus, az (Isten előtti, szellemi, végül politikai) szabadság és az erényesség (vagy ennek kompendiuma mint normarendszer, mindenesetre), magyarul a szabadság és az antik-germán-keresztény erkölcs, amelyet még tovább tömöríthetünk ezzé: a személyes kiválóságra való törekvés és a könyörület, azaz egy sajátos, termékeny bonyolultság, amellyel mindig le akartak számolni a monologikus ideológiák. A kiválóságnak és a könyörületnek a már jelzett karói voltak, nem lehetett az ellenkezőjét elhitetni róluk. Nem ismerek senkit, aki a NER-milíciából megfelelne nekik.

A nemzet meg a tárgyiasított, politikai ideológiává rontott kereszténység -- a "keresztény" államrezon és pozitivista kód -- önmagukban (az így értett Európa nélkül, de legtöbbször ellenében) inkább a romlás hordozói voltak. Ennek megfelelően gondolkodásra adhat okot, hogy Európa XX. századi leáldozásában a tömegpolitikának van a legnagyobb szerepe: a nacionalizmusnak, a demokráciának és a (hatalmi célú) álkereszténységnek. Nehéz is egyszerre a fent jelzett minőség és a tömeg/a nép mint kollektívum barátjának lenni. Sőt, a választóvonal az emlékeim szerint mintha mindig itt, a kettő között húzódott volna.

Szerencsére konzervatívként nekem könnyű a választás, de vannak, akik -- noha talán osztják az Európáról alkotott képemet -- a választóvonal létét nem hiszik, vagy legalábbis mindkét oldalát akarják. Na, nekik kéne most valami nagyot dobni.

448 komment

2018.07.12. 06:58 HaFr

Barlangba szorult thai gyereket vagy líbiai menekültet kell-e inkább menteni?

No automatic alt text available.

Most láttam a mellékelt képet a FB-on, hadd fűzzek egy-két megjegyezést a nyilvánvalóan progresszivista karikaturista-grafikus kirajzolódó gondolkodásmódjához, miszerint a hype-olt gyerekmentés és a kegyetlen migránsellenesség nem férnek össze egymással. De, összeférnek. 

Sok oka van ennek. Jószerivel bárkit megkérdezhetünk, egyetértés lesz abban, hogy a barlangban rekedt gyerekeket, akiket a hírek szerint egy meggondolatlan felnőtt vitt be a helyre, ki kell menteni. Ezek szerint -- mivel a másik oldalon is gyerekek szerepelnek (a felnőttek mellett) -- nem önmagában az a tény helyez nagyobb konszenzust a gyerekmentés, mint a migránsmentés mellé, hogy az egyik helyen gyerekekről van szó, a másikon meg nem. Sőt nem is amiatt szimpatizál szinte mindenki az ügyükkel (szemben a másik üggyel), hogy a thai csoport csoport nem migráns, mert akármilyen színű és eredetű csoport szorult volna be akár Magyarországon is egy barlangba, csaknem azonos lenne a konszenzus a kimentésük mellett, miközben a hazai többség ellene lett volna annak, hogy -- ha tegyük fel migránsok lettek volna -- egyáltalán ide jönnek. De ha már itt vannak, nyilvánvalóan ki kell menteni őket egy életveszélyes helyzetből.

A különbséget a thai gyerekek és a líbiai gyerekek "kezelése" között -- olyan apróságok, mint a média tálalása, a dolgok hírértéke, a migrációt segítő szervezetek változó megítélése, az emberkereskedők szerepe, a saját otthon elhagyásának külső szemmel való megítélése mellett -- az okozza, hogy a dolog kimenetele nem befolyásolja -- konkrétan, nem fenyegeti -- az adott (nyugati) közvélemény önképét és a (most pl. a thai ügyben egységes) véleményközösség saját jövőjét. Szemben a líbiai gyerekekkel (akik itt egy metaforája a konfliktuskeltő idegennek). Thai ügyben szabadon lehet együttérezni és szimpatizálni, líbiai ügyben nem. Ez utóbbiban az együttérzés forrása, az emberi egzisztencia stabilitása, szembekerül az együttérzés tárgyával, a másik gyerekkel. 

Mármost ez nem olyan rettentő nagy felfedezés (habár a rajzoló, úgy látszik, tudott ennek ellenére is elég demagóg lenni), de én itt meg szeretném támogatni azzal, hogy ez egy abszolút elfogadható, sőt igazolható vélemény is, nem olyasmi, amit szégyelleni kell. Az emberi segítőkészség strukturálisan (se logikailag, se pszichikailag stb.) nem kerülhet szembe az emberi önfenntartás igényével, ezért (is) a másik orcáról szóló jézusi intés (Mt 5:39) mindig nagy fejtörést okozott a keresztényeknek, pontosabban rámutatott az emberi és az isteni megértés (a bennünk élő emberi és az isteni természet, de legalapvetőbben az időhorizontok, vö. kb. "egy véges életem van szemben Veled, Atyám, habár tudom, hogy Benned örök életem lesz, de mégis") radikális konfliktusára. E probléma része az "európai" kultúra védelmének kérdése: miszerint képesek vagyunk-e megvédeni azt, ami a lényegünket adja, ha a kultúrát közben az újonnan érkezők részéről kihívások érik (ill. a mai bizonytalanságaink közepette magunk se tudjuk, mit tartsunk benne irányadó értéknek).

Logikailag is (nemcsak történelmileg) téves ítélet, hogy az európai életforma lényege a nyitottság, a tolerancia és az emberbarátság. Nem: az életformánk lényege -- ha egyáltalán lehet itt lényegről beszélni -- a mindezeket az említett dolgokat lehetővé tévő és fenntarthatóan biztosító kultúra, amely évszázadok-évezredek nehéz munkájával alakult így és sosem tekinthető kimeríthetetlennek vagy menlevélnek minden más kultúra képviselője számára. Ezért ha láthatóan nem vagyunk elég erősek integrálni, akkor nem szabad nyakló nélkül tovább próbálkozni... (Ennek most semmi köze ahhoz, hogy ennek örvén egyes státusférfiak mit nem átallnak elkövetni a saját népük ellen, mert ez tényleg az európai kultúra ellen van -- noha rendszeresen előfordul benne.)

Röviden, az emberbarátságnak többféle -- ösztönös, kulturális és erkölcsi -- korlátai vannak: kötelező korlátai. Az európai kultúrállamok jobban tennék, ha meg tudnák és meg tudták volna előzni, hogy a helyzet idáig fajuljon a Mediterráneumban, amely szorosan európai érdekkör (erre megint most kezdünk rájönni), vagy ezen túl (bár ez nem közvetlen felelősségünk). De az, hogy nem tudták, nem teszi kötelességükké a határtalan és parttalan emberbarátságot (=befogadást). Tudjuk, hogy a progresszivista mérce az állandó lelkifurdalás kompenzálásán alapul, de ez legyen a progresszivisták problémája. Ne súlyosbítsuk vele az amúgy sem problémamentes jelenünket.

For dummies: szeressünk-e vízbe fúlni látni gyerekeket? De akár felnőtteket? Nem, ne szeressünk. Nem is szeretünk. Tragikus a helyzet? Az. Ettől elválaszthatatlan az a kérdés, hogy milyen szülőnek gondoljuk azt, aki a gyereke halálában így vétkessé válik. De mivel kivált visszás lenne osztani a morális tanácsokat ebben az ügyben, csak ennyit: ha nem ítélnénk meg ez alapján a lélekvesztőkbe beszálló felnőtteket, vajon mi maradna az emberi felelősségről alkotott egyetemes képünkből? Minden a mások hibája? Európáé, az emberkereskedőké, a haduraké? Semmi a menekülőké/migránsoké?

35 komment

2018.07.08. 16:02 HaFr

A megmaradás illúziója - rekviem a magyar népért

Képtalálat a következőre: „rekviem trianon”

A magyar nemzet - ahogy ma értjük - Trianon terméke. A királyi Magyarország (a Korona) a XIX. század elejéig egyértelműen és kizárólag jogi eszme volt, ahogy a magyar Korona országai is közigazgatási egységek voltak; a nemesi natio nem az etnikai kollektívumot jelentette. Az Országban mindezen túl az etnikumok (köztük a magyar) a nyelvükben, a szokásaikban és az etnogenezisükben önálló, de nem elszigetelt egységekként lakták a Kárpát-medencét és a csatolt területeket. Az Országot nem Magyarországnak hívták, hanem Magyar Királyságnak, és ez éppen olyan jól utalt a nem-etnikai lényegére, mint az egykori Magyar Köztársaság elnevezés az etnikai lényegen túlmutató republikánus-közösségi logikára. (Nem véletlenül irtották is ki a köztársaságot az országból. Előbb a demokrácia megölte a köztársaságot - 2010-től -, majd az etnokrácia a demokráciát -- 2014-től.)

A XIX. század a polgári nemzetfejlődés lehetőségeinek elvesztegetéséről szólt. 1820 és 1920 között a modernizációs-liberális nemzeteszmény folyamatosan szorult vissza a politikában, hiszen a magyar nemzet a reformkori felbuzdulás után jó időre elveszítette a függetlensége reményét. a politikai relevanciája jelentősen beszűkült, a megélésének a terepévé a politika helyett egyre inkább a nemzeti "psziché" vált, azaz a nemzet függetlenségi harca pszichés frusztrációkba szorult vissza. A kezdeti modernizációs-liberális nemzeteszmény fokozatosan adta át a helyét a kudarcok fölötti frusztráció szülte etnicista, modernizációellenes, radikálisan improduktív, a kollektív pszichében arató nemzetképnek, amely máig meghatározza a nemzet közösségi viselkedését és a politikai cselekvésünk végső alapja. A magyar nép közösségi cselekvését adó függetlenségi-etnicista nemzettudatra -- Szabó Dezső, Németh László stb. már a romlás paradigmáját hordozó, tévedéseken alapuló gondolatait értelmezve -- Bibó és Szücs Jenő talált rá legelőször, e sorok írója -- Széky, Gyurgyák, Csizmadia írásaival párhuzamosan -- annyit tett hozzá ehhez a képhez, hogy levonta belőle a végső politikai tanulságokat.

Így az általam (is) "felfedezett" (de legalábbis általam legradikálisabban prezentált) összefüggések miatt nem lehetünk optimisták a magyar nép jövőjével kapcsolatban -- legelsősorban értem ezen, hogy a nemzeti gondolkodás és cselekvés genetikus meghatározottsága függetlenségi etnicizmusként lehetetlenné -- tehát lehetetlenné (!) - teszi ennek a nemzetnek a produktív megújulását, így e nép -- amelynek a nemzet a domináns közös cselekvési formája -- reflexív, kooperatív, ésszerű viselkedését is. Ahhoz, hogy ez változzon, a nemzetkoncepciónkkal kell könyörtelenül szembenézni -- és/vagy ennek kell elmállania elsősorban külső kényszerek hatására --, majd ezt egy másikkal -- amely modernizációképes -- felváltani. Amíg azonban egy ilyen megeredne és már biztosan nem fonnyadna el, alkalmas körülmények között is legalább száz év munkája..

A megújulás lehetetlensége azért állítható biztosan, mert a nemzetkép XIX. századi romlása 1920-ban hamis önigazoló narratívában kristályosodott ki az etnicizmust és a rasszizmust téve a domináns magyar politikai önképpé. Minimum nem vesszük eléggé komolyan, hogy a szó szoros értelmében ez az etnicista tudat hozta létre, ezért definiálja a nemzetet (ahogy a franciát a forradalom és a gloire, az angolt a Korona és a birodalmi tudat, amelyek sokkal plasztikusabban és produktívabban változnak, mint a mi önképünk). Ezen a -- Trianon megpecsételte -- nemzetképen kívül nincs magyar nemzet. Természetesen, hogy a zsákutcából komoly labirintus fejlődhessen, a nemzet tagjai nem értik a nemzetképnek (azaz a nemzetnek) azt a genezisét és elhazudják magát a nemzetfogalom evolúcióját is, a nemzetről olyan romantikus illúziókat táplálva, amelyek a sérelmi-frusztrációs álláspontját visszamenőleg is igazolják.

1920 óta a magyar nemzeti gondolkodás alapvetően ellenségként és a magyar etnikum felszámolására tett kísérletként él meg minden modernizációs, nyugatos, elvont elveken alapuló, netán szupranemzeti törekvést a nemzet átértelmezésére -- és ezt a nép úgy támogatja, hogy a nemzet folyamatosan igazolhatóan ellene működik.

A magyar nép nem tudja levetkezni ezt a nemzetképet, de közben ennek a rabságában sínylődve a nemzetkép legnagyobb erényét -- azt, hogy egy darabig biztosította a megmaradás határokon átívelő élményét -- is kiüresíti. A magyar nemzet és a nép sorsa egyre inkább elválik egymástól, a nép nem képes produktívan megújítani a nemzetkoncepciót, de közben kihátrál mögüle részint emigrálással, részint hite vesztéssel, a nemzetképet a -- ráadásul hazug, élősködő -- politikai osztály is csak irdatlan energiaráfordítással, mindent elsöprő propagandával és hazugsággal képes táplálni. Úgy állunk most, hogy a népnek egyre kevésbé van nemzete, a nemzetnek pedig népe, viszont olyan korban élünk, amely -- az elsöprő globális változások és gazdasági dinamika XVIII-XIX. századitól eltérő súlypontjai -- miatt nem kedvez a nemzetek újraalkotásának, magyarul az államtól független erős polgári rétegre, a polgárok bizalmi kapcsolataira és a civilizált rendre alapozó megújulásnak. A magyar nemzet léte most a migrációval szembeni harcban tűnik éppen felettébb indokoltnak, de ez semmit nem old meg a nemzet kiüresedésének és diszfunkcionalitásának alapvető problémáiból, sőt -- nem véletlenül, hiszen a nemzeti reflexeket hatalmi érdekek szolgálatába állították -- megerősíti a nemzet függetlenségi-etnicista-xenofób-antimodernizációs alapvetését. Már csak azért sem oldódhat a káros nemzetkép, mert a migrációval szembeni harcban értelmet nyerő nemzet kontextusa eleve egy hazug, következésképp fenntarthatatlan szimbolikus konstrukció: se a harc nem igaz, se a nemzet nem igaz, se a migráció nem igaz úgy, ahogy beállítják.

77 komment

2018.07.08. 14:37 HaFr

Kányádi Sándor emlékére

Képtalálat a következőre: „kányádi sándor”

"Fölséges uram kend
hogyha férkőzése
volna közelébe
kérje meg odafent

hogy vetne már véget
a nagy protokollnak
dolgaink romolnak
s bizony hogy avégett

s lenne védelmünkre
hogy ne kéne nyelvünk
féltünkben lenyelnünk
s önnön szégyenünkre."

(Halottak napja Bécsben, részlet)

 

Szólj hozzá!

2018.07.06. 14:32 HaFr

Kóda

Képtalálat a következőre: „black banner”

Létrehozta az új szélsőjobbot, felszámolja a középre navigált Jobbikot. (Miközben a "baloldalt" is irányítja, natürlich. Érdemes megtanulnia a Jobbiktól irtózó balos értelmiségnek legkésőbb ezen a példán, kit és és mit számol fel Orbán: akik a valódi ellenzék. Nem a parírozó balos alakulatokat.) A Fidesz (Orbán) az új centrum. Ja nem. Az új minden. A posztmodern, post-truth egypártrendszer. Az ország eltulajdonítva. Naponta milliárdok és tízmilliárdok vándorolnak a miniszterelnök strómanjához. A hatalomnak ez tényleg olyan innovációja, amelyre senki sem gondolt, bár pontosan mutatta a legelején a "köztársaság" szó kiiktatása. Nehéz lesz überelni. Én már le is mondtam róla, tschüss - főleg, mert a magyarok jószerivel büszkék erre és újra erősnek érzik magukat. 90% ellen nem lehet. Az irracionalitás ellen nem lehet.

859 komment

2018.07.01. 09:54 HaFr

Családügyi kormányalkalmazott pontokat gyűjt

Képtalálat a következőre: „szőnyegbombázás”

Semmi jót nem jelent általában sem, ha egy kormány meg akar védeni valamit -- emlékszünk a konzervatív Reagan nevezetes szállóigéjére --, de különösen rossz hír, ha az Orbán-rezsim akarja ezt tenni: az áldozatok a manyuptól a magyar futballon át -- most már jószerivel -- az EU-ig sorakoznak. Erre jön egy Novák nevű kormányember, és -- nem elsőként egyébként -- közli, hogy "[N]em szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni", mármint a buziházassággal szemben. Nováknak nyilván az átlagfideszesekre szabott érvelése szerint a család olyan, mint a tiszta víz: bár az üdítőitalokat sokat reklámozzák, a vizet e nélkül is minden gyerek szereti.

Képtalálat a következőre: „válások aránya magyarországon”

Reméljük, marad vizünk és nem leszünk rövidesen Európa Nigerje, miután a kormány a célkeresztjében újabb áldozatjelölt tűnt fel. Novák természetesen éppen annyira szervilis, mint amennyire tájékozatlan a családok megítélésében. A család mint a hagyományos (férfi-nő) házasságon alapuló életforma legalább negyven éve felbomlóban van Magyarországon, és akkor vett kivált meredekebb karriert, amikor Soros elkezdte támogatni a fideszes fiúkat. Na ugye. Mivel a család társadalmi intézmény és Novák fejében a sosem volt viktoriánus (nem ez, hanem az, a XIX. századi) kép élhet a családról (ó, szent liberalizmus, amikor ilyen jól ment a családoknak!), tájékoztatnom kell, hogy hiába intéz még sok hasonlóan ostoba (ám elkötelezett) beszédet a közhöz, mint tegnap, attól még nem fog megjönni a "szülési kedv" és nem háromszorozódik meg a felbonthatatlan házasságok aránya (mert megígértük az Úrnak). A család ugyanis társadalmi intézmény, a sorsában tükröződik a társadalom átalakulása, amely összefüggésnek nyilván Novák sem szeretne keresztbe feküdni, ellenkező esetben a NER-propagandisták sajnálatos, de már megszokott (részben mára politikai hullává vált elődök eljátszotta) szerepét abszurd módon gondolná túl. Elvégre mit adhat ő a minden második felbomló házasságnak, a csökkenő számú, de azokból is elvándorló gyereknek, a 16. éve kora után Parragh-sorsra kiszemelt, az önkiteljesítése esélyeinek tört részét megkapó magyar fiatalnak? Hogy Orbán apánk szeret téged? Vagy mit javasol, tiltsuk be az iPhone-t? Novák elmehetne a búsba, de feltehetőleg ott nem fizetnék meg ennyire jól a kártékony fontoskodását.

Értem én, Novák nem szereti az LMBTQX-közeget. Én sem nyitnám meg előttük a házasság intézményét, de ezt az irracionalitáshoz tartozó ízlés és a saját, Nyugaton már kisebbségi hagyományom kérdésének tartom, amit még akkor sem adnék a "futottak-még" államtitkárok szájába, ha akkora jelentőséget tulajdonítanék magamnak, mint Orbán. Hanem ez a kérdés -- a melegházasságé és "abnormális" (azonos nemű párok által létrehozott) -- családoké nem is téma nálunk, amit egyébként Novák is elismer. Akkor meg minek teszi témává? Ja, jópontkollekcióban járt Kaposváron, hogy felejthettem el?! De elsősorban azért nem tenném témává, amit Novák viszont látványosan elfelejt, mert tudom, hogy nem rajtam múlik, tehát nem lesz a zagyva propagandától produktívabb a kormány "családpolitikája": építhetek mindegyik új párnak egyenként kacsalábon forgó egerszalóki szállodát (bár ez azért inkább prosztó), alájuk tolhatok egy-egy "Mészáros"-birodalmat, akkor sem lesz ettől több és boldogabb család. (Őszintén remélem, hogy Orbáné az.) Hogy mitől lenne? Például egy jobb Magyarországtól, amely nem igyekszik átideologizálni az emberi magánéleteket (=nem avatkozik bele a családok dolgába) és hagyja az embereket élni ahelyett, hogy állami parvenük naponta ismétlődő szőnyegbombázásával NER-minőségű bölcsességek és civilitás szintjére vetné vissza az önképüket. (Nem mellesleg a házasság polgári intézmény és mint ilyen nem lehet "szentség". Ezért lehet, hogy míg nekem is az ízlésem ellen van kiterjeszteni meleg párokra, aligha tudnám racionálisan képviselni ezt az álláspontot a közvélemény előtt.)

Na, de egy praktikus mentőkérdés a végére Novák asszonynak: mi a rosszabb, azonos nemű házastársak boldog közösségében felcseperedő egy szem magyar gyereknek lenni, vagy tönkrement, lélekgyilkos, ám felbontatlan házasság termékeként, egy fedél alatt élő sokgyerekes kőkatolikus családokban felcseperedni? Az egyetlen értelmes válasz erre, hogy döntse el mindenki maga. Akkor meg úja kérdem, minek veszi a bátorságot a kormány, hogy ebbe is beleszóljon?!

40 komment

2018.06.30. 08:53 HaFr

Az Orbán-rezsim hatása Európa értékrendjére

Képtalálat a következőre: „battle of poitiers”

Nemrég az abortusz mellett szavaztak az írek, most az osztrákok készülnek bevezetni a harmadik nemet, egy harmadik katolikus hagyományú országban, Spanyolországban, már időtlen idők óta dívik a melegházasság. Sehonnan nem érkezik hír arról, hogy egy millimétert is tért nyerne a keresztény fundamentalizmus (hogy egy jó kis iszlám-keresztény gettó-állóháború alakuljon ki Párizsban vagy Tower Hamlets-ben, olyan, hogy a putyinisták mind a tíz ujjukat megnyalhassák alatta többször is). A keresztény Európa -- amennyiben keresztény -- alaposan progresszivista is, a kettő nem tűnik zavarni egymást, miként éppen a laikusok nemi preferenciáinak szankcionálásában az egyház sosem volt túl aktív: a homoszexualitást például nem üldözte soha szisztematikusan, "elvszerűen", nem beszélve arról, hogy Krisztus miket nem átallt mondani, jobb ebbe bele nem gondolni. Ettől Európa persze nem tudja jobban, hogy mit fog kezdeni néhol a párhuzamos társadalmak formáját öltő kisebbségi "zsebekkel", de keresztény alapon biztos nem lesz itt se muszlim-, se "deviancia"-üldözés, sőt még a deviancia meghatározásában sem fognak az európai népek a Magyar Időkhöz nyúlni, ami kétségtelenül megnyugtató.

Az is jó ellenben, ha megállítjuk, de legalább mederbe tereljük a bevándorlást, mert progresszív barátaink messze nem veszik elég komolyan pl. az iszlám és a homoszexualitás, az emberi jogok és a felvilágosodás konfliktusát, azt hiszik, majd csak lesz valami, ne akadjunk már be a legrosszabbról való fantáziálásba. De a probléma éppen az, hogy a progresszivistáknak semmilyen elképzelésük nincs Európáról, csak ez a "ne akadjunk be" -- lehetőleg semmibe, és akkor le lehet tagadni a tényeket is. A progresszivisták azt még valószínűleg helyesen gondolják, hogy a kelet-európai EU-tagállamok nacionalista felhevülése a szó eredeti értelmében vett civilizálatlanság jele, és majd kiforrja magát (amely remény persze némiképp emlékeztet a muszlimokkal szembeni várakozásokra). De ezen túl aztán tényleg nem tudnak semmit. Nem tudják, jó-e (szerintem nyilvánvalóan nem), ha a materiális célok, a pozitív jog és az identitásegyenlőség expanzív doktrínája tartja össze a társadalmakat, vagy jobb lenne elfogadni (ami tényleg a tolerancia jele volna), hogy létjogosultságuk van kevésbé programszerű, kevésbé racionalista platformoknak/hagyományoknak, amelyek anélkül is működnek, hogy az LSE-n és a Freie Universitäten hozzáigazítanák őket a követendő életmódhoz. A mai Európa 5%-os muszlim kisebbsége is sok, ha közben az amúgy is heterogén többség máról-holnapra él és bizonytalan a politikai értékrendjében és a kulturális horizontján, illetve a bizonytalanságát egyenesen identitásválságba taszítja a hangos progresszivista narratíva. Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk, hogy sokan rátalálnak az agresszív anti-progresszivizmusra az etnicizmusok formájában. 

Orbán és a hasonszőrűek hatása Európára az lehetne, hogy a kicsit komolyabban vesszük, hogy a szabadságnak nincsen hiteles intézményrendszere, de még csak politikai fogalma sem Európában, hanem ehelyett macskajancsik ugrálnak az EP ALDE frakciójában és követelőznek mindenről, ami nem a szabadság. A szabadság kétezer-ötszáz éves történetét és a megannyi vitát és fordulatot, ami bekövetkezett az ügyében ez idő alatt, sűrű homály fedi a szabadság bölcsőjének számító kontinensen. Az, hogy orbánokat egyáltalán komolyan vesznek populáris szinten (ha politikusi szinten nem is, amire szép példa volt a tegnap videó a szerencsétlen miniszterelnökünk beilleszkedési kísérletéről a Macron-Merkel társalgásba), az természetesen nemcsak a keresztény Európát, hanem a szabad, a történelmét ismerő, öntudatos Európa képét kérdőjelezi meg, tehát ennyiben Orbánnak igaza van: valami nagyon elromlott európai hazánkban kezdve a családoktól az iskolákon át a liberális demokrácia intézményrendszeréig és a kapitalizmus erkölcsi rendjéig. Orbánban sokakat -- így engem is -- nyilvánvalóan az zavar a leginkább, hogy a kereszténység a sokadik "politikai termék" nála és egy szavát nem lehet elhinni erről se annak, aki az európai működése közben tönkreteszi és nem újjáépíti a magyar demokráciát és identitást. A lenyúlt pénz ehhez képest piszlicsáré ügy. De Orbán akaratlanul -- hiszen a célja nem az építés, hanem a rombolás -- felhívja a figyelmet a gyengeségeinkre, és a hatásában ez lehet a leginkább megtermékenyítő. A kereszténységnek és a demokráciának -- vagy ami azt illeti, Európának -- viszont sosem lesz a Grál-lovagja, mert nem sikerül elvennie ezeket a szavakat a Nyugattól úgy, ahogy a gyenge magyar nemzettől el tudta.

15 komment

süti beállítások módosítása