Nemrég az abortusz mellett szavaztak az írek, most az osztrákok készülnek bevezetni a harmadik nemet, egy harmadik katolikus hagyományú országban, Spanyolországban, már időtlen idők óta dívik a melegházasság. Sehonnan nem érkezik hír arról, hogy egy millimétert is tért nyerne a keresztény fundamentalizmus (hogy egy jó kis iszlám-keresztény gettó-állóháború alakuljon ki Párizsban vagy Tower Hamlets-ben, olyan, hogy a putyinisták mind a tíz ujjukat megnyalhassák alatta többször is). A keresztény Európa -- amennyiben keresztény -- alaposan progresszivista is, a kettő nem tűnik zavarni egymást, miként éppen a laikusok nemi preferenciáinak szankcionálásában az egyház sosem volt túl aktív: a homoszexualitást például nem üldözte soha szisztematikusan, "elvszerűen", nem beszélve arról, hogy Krisztus miket nem átallt mondani, jobb ebbe bele nem gondolni. Ettől Európa persze nem tudja jobban, hogy mit fog kezdeni néhol a párhuzamos társadalmak formáját öltő kisebbségi "zsebekkel", de keresztény alapon biztos nem lesz itt se muszlim-, se "deviancia"-üldözés, sőt még a deviancia meghatározásában sem fognak az európai népek a Magyar Időkhöz nyúlni, ami kétségtelenül megnyugtató.
Az is jó ellenben, ha megállítjuk, de legalább mederbe tereljük a bevándorlást, mert progresszív barátaink messze nem veszik elég komolyan pl. az iszlám és a homoszexualitás, az emberi jogok és a felvilágosodás konfliktusát, azt hiszik, majd csak lesz valami, ne akadjunk már be a legrosszabbról való fantáziálásba. De a probléma éppen az, hogy a progresszivistáknak semmilyen elképzelésük nincs Európáról, csak ez a "ne akadjunk be" -- lehetőleg semmibe, és akkor le lehet tagadni a tényeket is. A progresszivisták azt még valószínűleg helyesen gondolják, hogy a kelet-európai EU-tagállamok nacionalista felhevülése a szó eredeti értelmében vett civilizálatlanság jele, és majd kiforrja magát (amely remény persze némiképp emlékeztet a muszlimokkal szembeni várakozásokra). De ezen túl aztán tényleg nem tudnak semmit. Nem tudják, jó-e (szerintem nyilvánvalóan nem), ha a materiális célok, a pozitív jog és az identitásegyenlőség expanzív doktrínája tartja össze a társadalmakat, vagy jobb lenne elfogadni (ami tényleg a tolerancia jele volna), hogy létjogosultságuk van kevésbé programszerű, kevésbé racionalista platformoknak/hagyományoknak, amelyek anélkül is működnek, hogy az LSE-n és a Freie Universitäten hozzáigazítanák őket a követendő életmódhoz. A mai Európa 5%-os muszlim kisebbsége is sok, ha közben az amúgy is heterogén többség máról-holnapra él és bizonytalan a politikai értékrendjében és a kulturális horizontján, illetve a bizonytalanságát egyenesen identitásválságba taszítja a hangos progresszivista narratíva. Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk, hogy sokan rátalálnak az agresszív anti-progresszivizmusra az etnicizmusok formájában.
Orbán és a hasonszőrűek hatása Európára az lehetne, hogy a kicsit komolyabban vesszük, hogy a szabadságnak nincsen hiteles intézményrendszere, de még csak politikai fogalma sem Európában, hanem ehelyett macskajancsik ugrálnak az EP ALDE frakciójában és követelőznek mindenről, ami nem a szabadság. A szabadság kétezer-ötszáz éves történetét és a megannyi vitát és fordulatot, ami bekövetkezett az ügyében ez idő alatt, sűrű homály fedi a szabadság bölcsőjének számító kontinensen. Az, hogy orbánokat egyáltalán komolyan vesznek populáris szinten (ha politikusi szinten nem is, amire szép példa volt a tegnap videó a szerencsétlen miniszterelnökünk beilleszkedési kísérletéről a Macron-Merkel társalgásba), az természetesen nemcsak a keresztény Európát, hanem a szabad, a történelmét ismerő, öntudatos Európa képét kérdőjelezi meg, tehát ennyiben Orbánnak igaza van: valami nagyon elromlott európai hazánkban kezdve a családoktól az iskolákon át a liberális demokrácia intézményrendszeréig és a kapitalizmus erkölcsi rendjéig. Orbánban sokakat -- így engem is -- nyilvánvalóan az zavar a leginkább, hogy a kereszténység a sokadik "politikai termék" nála és egy szavát nem lehet elhinni erről se annak, aki az európai működése közben tönkreteszi és nem újjáépíti a magyar demokráciát és identitást. A lenyúlt pénz ehhez képest piszlicsáré ügy. De Orbán akaratlanul -- hiszen a célja nem az építés, hanem a rombolás -- felhívja a figyelmet a gyengeségeinkre, és a hatásában ez lehet a leginkább megtermékenyítő. A kereszténységnek és a demokráciának -- vagy ami azt illeti, Európának -- viszont sosem lesz a Grál-lovagja, mert nem sikerül elvennie ezeket a szavakat a Nyugattól úgy, ahogy a gyenge magyar nemzettől el tudta.
