Tóth Csaba Tibor jegyez egy cikket a mai Mércén, amelyet az ihletett, hogy Magyar József tulajdonos eladta a Hungerit nevű csirkevágóhidat és élelmiszercéget Csányi Sándor egyik érdekeltségének, és a vételár egy részét szétosztja a dolgozók között.
Nos, kezdjük azzal, hogy az eladási ár 16 milliárd körül lehetett, nem 420 millió, amit Magyar József eztán szétoszt. A különbözetből az látszik, hogy a Mérce szerzője nem ismeri se a céget (a Hungerit lényegesen értékesebb cég annál, hogy ennyiért eladta volna a tulajdonos), se a tranzakciót, és így tulajdonképpen az egész erkölcsi példázata elesik, de legalábbis kb 97%-kal gyengül (a 16 Mrd és a 420 mio különbözete).
Az erkölcsi példázat az volt (lett volna), hogy a pénzosztást a tulajdonos nem jótékonykodásnak szánta, hanem az jár a dolgozóknak, írja a szerző. Mármost én nem csak a Hungeritet ismerem valamennyire, hanem Magyar Józsefet is, aki egy remek, jószívű ember, de ezt a szót, hogy jár, sem a videóban nem ejtette ki a száján, se nem gondolhatta, ellenben azt mondta, hogy a dolgozók hozzájárultak a vállalat felépítéséhez, és ő ezzel ismeri el a teljesítményüket. Járni tehát senkinek nem jár semmi, mint ahogy Magyarnak sem jár a kb. 97% (megkötés: nem néztem meg, hogy ő volt-e az egyedüli tulajdonos az eladás pillanatában), hanem szintén megdolgozott érte (kockázatot vállalt, beleölte az életét stb.). Tehát ezt a szocialista szöveget ("jár") és az olvasó félrevezetését (láttuk, nem előszörre a rövid cikkben) be kéne fejezni.
A félrevezetés következő etapja, ahogy a szerző kiterjeszti ezt a tanulságot arra, hogy na ugye, milyen jól működhetne az ún. szövetkezeti modell máshol is (miután itt sem az működött, hanem a kapitalizmus és a tulajdonosi etika egyszeri ilyen mérvű megnyilvánulása). "Felfogása egy a nyugati piacgazdaság keretein belül is nagyon sikeres, szocialista vállalati modell, a szövetkezetek alapfilozófiáját idézi" - írja Tóth. Édes Istenem... Piacgazdaságon belüli szocialista modell -- ez vajon mi lehet?
Ezt -- hogy a szerző mit ért ezen -- tudjuk meg egy amerikai élelmiszerkereskedelmi lánc, a WinCo példájából. Itt állítólag "a profitot is a dolgozók kapják a tőzsdei csomagon keresztül ötvenegy éve, folyamatos motivációt is jelentett, hiszen munkájuk többletértékének java részét demokratikusan használják a dolgozók. Így még az olyan szörnyetegek, mint a Wal-Mart által uralt piacon is el tudta érni a WinCo, hogy a nyugati parton számottevő tényező legyen (ma Idahón kívül 6 nyugati államban van jelen, összesen 122 bolttal), és az éves eredménye szerint rendszeresen növeli a bevételét is (a 2011-es 4,8 milliárd dollárról 2017-re 6,5 milliárd dollárra)."
Hagyjuk most az olyan amatőr hiperbolákat, hogy a "munkájuk többletértékének java részét demokratikusan használják" (ettől konkrétan Marxnak is égnek állt volna a haja), vagy hogy "a dolgozók kapják a tőzsdei csomagon keresztül" (a WinCo nem tőzsdei cég). Lássuk a lényeget. A WinCo ún. ESOP-ja (kb. dolgozói részvényprogramja) kb. harminc, nem ötvenegy éves (bagatell), és ízig-vérig kapitalista mechanizmus; a dolgozók tulajdonosi szemléletének erősítésével növeli a cég nyereségességét. A WinCo-t egyébként - vásárlói szempontból - a Lidl diszkont hálózat mintájára kell elképzelni, tehát más felfogású, mint az inkább a hiperekre emlékeztető Walmart, a növekedése tehát legalább annyira köszönhető a diszkont modell sikerének is, amit itt nem vetek össze a többi retailer modellel, mert az olvasónak elég felidéznie magában.
A remek WinCo ugyanolyan nyereségorientált, kapitalista vállalkozás, mint bármelyik, amelyik tartósan fenn tud maradni a piacon, az ég világon semmi szocialista (egyenlősítő, központi-redisztribúciós, kollektív tulajdonosi) vonása nincs. Ha nem is sokkal (a Glassdooron az ötből fél csillaggal), de elégedettebbek vele a munkavállalói, mint a Walmarttal. De hogy ne tévedjünk az arányokat illetően, a Walmart bevétele 500 milliárd dollár, amerikai boltjainak száma meghaladja az ötezret, helyi alkalmazottaié a 1,5 milliót (a WinCo bevétele 6,5 milliárd, valamivel több mint száz bolttal és kb. 20 ezer alkalmazottal). Akit érdekel az, hogy mindeközben a WinCo-nak miért nem kell állami és szövetségi nyereségadót fizetnie (azaz pl. milyen konstrukció teszi lehetővé a terjeszkedését, amely részben oka volt a dolgozói részvényprogram bevezetésének - bizony, Mérce!), az kattintson ide.
A kapitalizmus sokféle üzleti modellt enged meg (nem úgy, mint a szocializmus). Ahogy az újságírás is. Nem okvetlenül érdemes a Mércét olvasni a szocializmus hódolóinak táborán kívül, akik megszerezhetik belőle önnön hiteik megerősítését, de félő, egyebet nem. Ám, hogy Magyar úrnak végül is mi köze a WinCóhoz, azt csak többféle hit nekem követhetetlen összekapcsolásával lehetne megérteni -- de leginkább úgy se.