1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.08.24. 18:59 HaFr

Lássuk, hogyan értelmezi a Mérce nevű portál a kapitalizmust!

Kapcsolódó kép

Tóth Csaba Tibor jegyez egy cikket a mai Mércén, amelyet az ihletett, hogy Magyar József tulajdonos eladta a Hungerit nevű csirkevágóhidat és élelmiszercéget Csányi Sándor egyik érdekeltségének, és a vételár egy részét szétosztja a dolgozók között.

Nos, kezdjük azzal, hogy az eladási ár 16 milliárd körül lehetett, nem 420 millió, amit Magyar József eztán szétoszt. A  különbözetből az látszik, hogy a Mérce szerzője nem ismeri se a céget (a Hungerit lényegesen értékesebb cég annál, hogy ennyiért eladta volna a tulajdonos), se a tranzakciót, és így tulajdonképpen az egész erkölcsi példázata elesik, de legalábbis kb 97%-kal gyengül (a 16 Mrd és a 420 mio különbözete).

Az erkölcsi példázat az volt (lett volna), hogy a pénzosztást a tulajdonos nem jótékonykodásnak szánta, hanem az jár a dolgozóknak, írja a szerző. Mármost én nem csak a Hungeritet ismerem valamennyire, hanem Magyar Józsefet is, aki egy remek, jószívű ember, de ezt a szót, hogy jár, sem a videóban nem ejtette ki a száján, se nem gondolhatta, ellenben azt mondta, hogy a dolgozók hozzájárultak a vállalat felépítéséhez, és ő ezzel ismeri el a teljesítményüket. Járni tehát senkinek nem jár semmi, mint ahogy Magyarnak sem jár a kb. 97% (megkötés: nem néztem meg, hogy ő volt-e az egyedüli tulajdonos az eladás pillanatában), hanem szintén megdolgozott érte (kockázatot vállalt, beleölte az életét stb.). Tehát ezt a szocialista szöveget ("jár") és az olvasó félrevezetését (láttuk, nem előszörre a rövid cikkben) be kéne fejezni.

A félrevezetés következő etapja, ahogy a szerző kiterjeszti ezt a tanulságot arra, hogy na ugye, milyen jól működhetne az ún. szövetkezeti modell máshol is (miután itt sem az működött, hanem a kapitalizmus és a tulajdonosi etika egyszeri ilyen mérvű megnyilvánulása). "Felfogása egy a nyugati piacgazdaság keretein belül is nagyon sikeres, szocialista vállalati modell, a szövetkezetek alapfilozófiáját idézi" - írja Tóth. Édes Istenem... Piacgazdaságon belüli szocialista modell -- ez vajon mi lehet?

Ezt -- hogy a szerző mit ért ezen -- tudjuk meg egy amerikai élelmiszerkereskedelmi lánc, a WinCo példájából. Itt állítólag "a profitot is a dolgozók kapják a tőzsdei csomagon keresztül ötvenegy éve, folyamatos motivációt is jelentett, hiszen munkájuk többletértékének java részét demokratikusan használják a dolgozók. Így még az olyan szörnyetegek, mint a Wal-Mart által uralt piacon is el tudta érni a WinCo, hogy a nyugati parton számottevő tényező legyen (ma Idahón kívül 6 nyugati államban van jelen, összesen 122 bolttal), és az éves eredménye szerint rendszeresen növeli a bevételét is (a 2011-es 4,8 milliárd dollárról 2017-re 6,5 milliárd dollárra)."

Hagyjuk most az olyan amatőr hiperbolákat, hogy a "munkájuk többletértékének java részét demokratikusan használják" (ettől konkrétan Marxnak is égnek állt volna a haja), vagy hogy "a dolgozók kapják a tőzsdei csomagon keresztül" (a WinCo nem tőzsdei cég). Lássuk a lényeget. A WinCo ún. ESOP-ja (kb. dolgozói részvényprogramja) kb. harminc, nem ötvenegy éves (bagatell), és ízig-vérig kapitalista mechanizmus; a dolgozók tulajdonosi szemléletének erősítésével növeli a cég nyereségességét. A WinCo-t egyébként - vásárlói szempontból - a Lidl diszkont hálózat mintájára kell elképzelni, tehát más felfogású, mint az inkább a hiperekre emlékeztető Walmart, a növekedése tehát legalább annyira köszönhető a diszkont modell sikerének is, amit itt nem vetek össze a többi retailer modellel, mert az olvasónak elég felidéznie magában.

A remek WinCo ugyanolyan nyereségorientált, kapitalista vállalkozás, mint bármelyik, amelyik tartósan fenn tud maradni a piacon, az ég világon semmi szocialista (egyenlősítő, központi-redisztribúciós, kollektív tulajdonosi) vonása nincs. Ha nem is sokkal (a Glassdooron az ötből fél csillaggal), de elégedettebbek vele a munkavállalói, mint a Walmarttal. De hogy ne tévedjünk az arányokat illetően, a Walmart bevétele 500 milliárd dollár, amerikai boltjainak száma meghaladja az ötezret, helyi alkalmazottaié a 1,5 milliót (a WinCo bevétele 6,5 milliárd, valamivel több mint száz bolttal és kb. 20 ezer alkalmazottal). Akit érdekel az, hogy mindeközben a WinCo-nak miért nem kell állami és szövetségi nyereségadót fizetnie (azaz pl. milyen konstrukció teszi lehetővé a terjeszkedését, amely részben oka volt a dolgozói részvényprogram bevezetésének - bizony, Mérce!), az kattintson ide.

A kapitalizmus sokféle üzleti modellt enged meg (nem úgy, mint a szocializmus). Ahogy az újságírás is. Nem okvetlenül érdemes a Mércét olvasni a szocializmus hódolóinak táborán kívül, akik megszerezhetik belőle önnön hiteik megerősítését, de félő, egyebet nem. Ám, hogy Magyar úrnak végül is mi köze a WinCóhoz, azt csak többféle hit nekem követhetetlen összekapcsolásával lehetne megérteni -- de leginkább úgy se.

18 komment

2018.08.24. 09:47 HaFr

A magyar társadalomszerkezet 2040-ben (közelítés)

Képtalálat a következőre: „robotizált gyár  gif”

A helyzet most úgy néz ki a világban, hogy az egyszerű halandó (laikus) számára felfoghatatlan sebességgel folyik a digitális intelligencia szervezése, amely nemcsak robotokból áll, hanem - ennél jóval kikerülhetetlenebbül - a termelő robotok összekötése -- azaz a  digitális menedzsment --, illetve a felhasználói robotok -- pl. autók, házak, állami kontroll -- kommunikációja formájában majdan egyetlen egységes intelligens ökoszisztémát képez. A termelésben és a termelésszervezésben, ami e poszt szempontjából érdekes, a nem túl távoli, nyilván az egységes ökoszisztémán inneni végpontja ennek a drasztikusan kb. sötét gyáraknak nevezett egységek, amelyekben nincs szükség világításra, mert a robotoknak nem kell és emberek nem fognak dolgozni ott. Ma ez az üzlet és ebbe megy egyre több pénz, amely a tudás növekedésével karöltve exponenciális technológiai átalakulást eredményez.

Teljesen átalakul az értékteremtő rendszer. Lesz a tőke, lesz a humán "munkásarisztokrácia", konkrétan szoftver- és robotmérnökök, és lesz a.... nem, nem a proli réteg, amely "áruba bocsátja a munkáját", hanem lesznek a munkanélküliek, akiket a közösség (az állam) fog eltartani az átalakuló adórendszerből befolyó jövedelemből. Ma már (kis túlzással) minden értelmes szülő programozni küldi a gyerekeit az angol tanulás mellett, és minden értelmes fiatal Pythont tanul Nyugaton és Kínában, hogy a változások nyerő oldalára kerüljenek. A jövő talán sosem volt világosabb, mint ma, mert az értékteremtés logikája világos és aligha eltéríthető. (Nincs hova.)

Ehhez képest a mai magyar politikai diskurzus a kormánypropagandától az Új Egyenlőségig és TGM-ig olyan, amilyen: rémületesen naiv, rövidlátó és kártékony. Nota bene a kormányzat a maga cinikus módján még mindig a legmodernebb szemléletet képviseli, mert a legtöbb más szereplőtől eltérően -- az egyes nyilatkozatokból kitűnően -- érteni látszik, hogy mi vár ránk. Ugyanakkor a saját pozíciójának érvényesítésével, amellyel kivonja a gyerekeket az oktatásból, a tehetségeket külföldre üldözi és a gazdaságot fapadosan rendezi be (igen, a BMW megjelenése is ennek a jele, miközben a rezsim politikai legitimációját is biztosítja, köszönjük, bajorok), a lehető legnagyobb károkat okozza. Azzal, hogy az orbánizmus mára lemondott ötmillió magyarról, valójában megalapozta, hogy húsz év múlva már hét és félmillió magyar (inaktív és aktív) kerüljön véglegesen a pályán kívülre és essen ki a produktív gazdaság nagy hozzáadott értékű (HÉ) pozícióiból, amelyektől jelentős GDP- és átlagéletszínvonal-növekedés várható. És ez elég sok a nyolcmillióból, aki az országban fog élni -- a maradék ugyanis már külföldön lesz. (Sajnos, még a maradék, nagy HÉ-képes félmillióval is fölé lövök szerintem. A versenyképességet nem hazai viszonylatban és nem magyarok, pl. fodrászok esetleges külföldi teljesítményeként értem.)

2040 körül a ma túlnyomórészt alacsony hozzáadott értékű munkákra építő magyar vállalatok nagy része robotizált és digitalizált lesz, a maradéka vagy kiszorul a piacról, vagy tengődik és kétségbeesetten próbál niche munkákat elcsípni. A magyar tulajdonú vállalatok nagy része ma is elképesztően gyenge pozícióban, túlélő módban van, a bruttó árrésük töredéke a nyugati működő tőke átlagáénak. Semmi stratégiai kilátásuk, a megújulásukra -- amelynek most kellene elkezdődnie, hogy 10-20 év múlva versenyképes entitásként tudjanak működni -- semmi remény. 

A kormány azt hiszi, ez jó neki, mert a munkaerőpiacról kieső emberek -- akiket a vállalkozói környezet és az állami szabályozási rendszer barátságtalansága, a szolgáltatószektor szűkössége és a saját innovációs és szemléleti hiányosságaik egyaránt kirekesztenek a piaci regenerációból -- az államhoz kötődnek majd és könnyű lesz manipulálni és zsarolni őket. De jaj lesz az országnak, amely a mai paradigmatikus -- a jövőnket akár száz évre is eldöntő -- átalakulást az alvajárók, az önáltatók és a hazugok táborában éri meg. Nem lesz ugyanis újabb esély. A jövőnk egészen konkrétan ma dől el.

110 komment

2018.08.23. 06:15 HaFr

Az Orbán-rezsim már régóta válságban van, mi várható?

Képtalálat a következőre: „társadalmi válság”

Akik tudják, hogy miért van fölényben a liberális demokráciával kombinált kapitalizmus minden más elképzelhető társadalmi rendszerrel szemben, azt is tudják, hogy az orbánizmusnak nem lehet pozitív kifutása -- nincs az az univerzum, amelyben lehetne. A rezsim pillanatnyi vonzerejét az az eltökélt erkölcstelensége és agressziója adja, amellyel kihasználja a posztfeudális, a modernizációjában a kényszerpályákat váltogató Magyarország immunitásának gyengeségét, amelyet sajátosan kiegészít ezekben az években Európa liberális értékrendjének válsága; az, ahogy ostoba módon egyszerre navigálta magát a korporatív érdekek, Oroszország, a migráció, a rosszul súlyozott EU-projekt, a nagy formátumú politikusok hiányának és történelmi önfelejtésének a hínárjába.

Az Orbán-rezsim válsága elsősorban azért volt már a kezdetektől valószínű, mert hazugságok hálójában épült fel, amelyek Magyarország hamis önképének táplálásától most már gyakorlatilag minden általuk kiejtett szóig tart. Az Orbán-kormányzás egyetlen komplex hazugsághalmaz, amely fojtogatóan rátelepszik az erkölcsi rend iránti alapvető igénytől kezdve a megélhetéshez fűződő érdekeken át az ország versenyképességének és komfortosságának lehetőségéig mindenre. Ebből a hazugságtömegből nem lehet kiútja a rendszernek, ez nem olyan, amit - akár leszámítva a bűnözők, a tahók és a nímandok nehezen eltakarítható koalícióját -- bármilyen módon meg lehetne oldani, pláne kiegyenesíteni. Az orbánizmus többnyire szegény sorsú, megtévesztett, félelemben tartott, szisztematikus propagandával átmosott, kisebb részben aljas vagy amorális, a korrupcióból közvetlen hasznot hajtó emberek kényszerszövetsége egy részben avítt, részben illuzórikus, részben cinikus világkép alapján, amelyben az érdemeket kerülőutakon és ravaszkodással aratják le, becsület nincs, a kitartó, okos munka jutalma, hogy kiröhögik, a silányak pedig meggazdagodnak. Nos, ez a világ a valóságban hála Istennek nem létezik a civilizáltság bizonyos fokán túl, ahova Magyarország is tartozik. Ezért az Orbán-rezsim már akkor válságba került, amikor kitalálták ezt a konstrukcióját.

Egy ilyen alapokon álló korrupt mechanizmus nem lehet versenyképes abban a világban, amelybe eleve tőkeszegényen érkezett, a rezsim ezen a helyzeten értelemszerűen tovább ront, illetve maga a világ közben (ha problémákkal is) az emberi teljesítmény objektív mércéi szerint alakul. A tudás és a hatékony, a lehetőségekhez mérten szabad piaci viselkedés jó néhány száz éve a növekvő jólét egyetlen útja, és bár mindig vannak erősebb hatalmak, amelyek hasznot húznak a szegények kisebb tudásából és versenyképtelenségéből, ez egyrészt elkerülhetetlen, másrészt a rendszer alapvetően megadja mindenkinek a lehetőséget arra, hogy akár tőkével, akár munkával, akár fogyasztóként megtalálja benne a helyét és fokozatosan javítson a helyzetén. És hogy ez évszázadok óta pont így folyik, azt minden mérvadó statisztika bizonyítja. A rendszer lényege az, hogy mindenkinek, ha különböző mértékben is, de érdeke fűződik hozzá, miközben a lehető leghatékonyabban osztja el a forrásokat. 

Ezzel szemben az Orbán-rezsim kivonja a társadalomból az erőforrásokat (vö. extraktív rendszerek), és szépen fokozatosan aláássa a társadalom regenerációját. Ez nem olyasmi, amiből bármi jó kisülhet. Ha ezt magyarázni kell, arra nem e sorok írója a legjobb, mert nem elég alázatos hozzá. A rezsim egy ideje egyre látványosabb válságjelekkel küzd, amit nem leplezhet el a magabiztos választási győzelme, a triumfáló hangulat, a nagy tervek. A szellemi üresség, a nemzet példátlan gazdasági függése a külföldi tőkétől, az egymást érő belső leszámolások olyan jelek, amelyekből a kicsit is objektív szemlélő ért. Azzal szemben, amit a kormányzat sugall, hogy szuverén, konszolidált ország lennénk, valójában minden, ami nemzeti bennünk (az itthon érvényesülő tudás, a hazai vállalatok, az erkölcsi rendünk és a ránk váró kulturális Gleichschaltung után várhatóan a kultúránk is), az egyre gyengül, amit -- a rezsimre jellemzően -- hazug nacionalista retorikával, bel- és külföldi agresszióval ellensúlyoznak, miközben a magabiztosságuk egyik fő forrása nem más, mint a globális tőke jelenléte. De a hazugságokban már azok sem hisznek, akik mondják; az, hogy egy Gulyás Gergelynek nincs egyetlen igaz szava, illetve magát leplezi le (Heller-ügy), ma még egy kicsit meglepőbb, minthogy Orbánnak nincs (aki mindent mondott már és az ellenkezőjét), vagy Kósának nem volt, amíg valaki volt (ebben az évben jószerivel minden mondata hazugság volt, amelyik meg nem, az értelmetlen), de ez is elmúlik. Megszoktuk, hogy amint kinyitják a szájukat a mélyen fekvő élethazugságoktól a konkrét ügyek elhazudásáig olyan komplex torzulása bugyog elő belőlük a gondolatoknak, hogy már szétszálazni sem érdemes ezeket.

Meggyőződésem szerint a rendszer a pangás és a megroppanástól való félelem diktálta növekvő agresszió választóvonalán áll -- volt már ilyen, de a helyzet mindig új szinten termelődik újra --, amelyet értelemszerűen újra az agresszió irányába fog átlépni ("kulturális forradalom"), mert nem tehet mást. Az agresszív viselkedését egyelőre az orosz szövetség és az USA Európa-ellenes, megosztó politikája is támogatja. De minden agresszió rövid időn belül újra pangással fenyeget, amelyhez visszatérően társul az elosztható javak szűkülése és esetleg a külpolitikai játéktér megváltozása feletti aggodalom és ezzel a hátország lázadásának ciklikusan növekvő kockázata -- ami az agresszió kulminációját szüli, egészen a robbanásig. Vagy a pukkanásig. Egy biztos, nincs a rezsimnek pozitív kifutása, mert éppen az extraktív volta és a fenntarthatóságának megalapozatlansága miatt nem lehetséges stabilizációja, ami egyre inkább benne van a levegőben. A cinikusoknak: nem, a rezsim nem bukik meg kedden. Egyszer fog, ami lehet, hogy péntek lesz. De annak oka lesz, és ez a poszt erről szólt.

25 komment

2018.08.22. 16:12 HaFr

Mi ez az imbecillis rajongás Szent István körül?

Képtalálat a következőre: „szent istván”

Mit adhat egy konzervatívnak Szent István? Majdnem semmit. Egy konzervatív nem antikvárius, nem tradicionalista és nem spiritiszta, hogy holt személyeket, holt gondolatokat vagy hagyományokat próbáljon megidézni, "szóra bírni" és elhitetni róluk, hogy csak azért is hatásuk lehet a jelenre. A kormány mégis ezt próbálja elhitetni országalapító, legnagyobb királyunkról, akinek azonban azon túl, hogy országalapító és a történelmi szerepe nyomán vitathatatlanul a legnagyobb volt, nyilvánvalóan semmi "öröksége", pláne mondanivalója nem lehet a mának.

Hiába bogarássza az ember az Imre hercegnek írt Intelmeit, a törvényeit vagy az okleveleit, hiába próbálja a magyar egyház, a vármegyerendszer, a nyugati orientáció, a keresztény és európai műveltségünk, az etnikai összetételünk, a politika stb. későbbi alakulásának tükrében értékelni -- a köztünk lévő ezer év betemet minden közvetlenül értékelhető tanulságot. Istvánnak éppen annyi a mondanivalója a magyarok számára, mint Nagy Károlynak a franciák és Hódító Vilmosnak az angolok számára. Az, hogy emberek, jöttem, láttam, győztem -- ti meg azt hoztátok ki ebből, amit, nézzetek körül. Ha van mondanivaló, az a mindennapjaitokban van.

Az más kérdés, hogy a mindenkori kormányok szeretnék azt kimondatni a nagy királlyal, amit ők szeretnének látni maguk körül. Szent István legitimációs forrása volt már minden eszement politikának (természetesen a másik oldali funkcival, Marx-szal egyetemben), mit neki egy enpluszegyedik ilyen? Momentán éppen Szent István országát szeretnék helyreállítani, és ezt a szívességet Orbán Viktor, Rogán Antal, Semjén Zsolt és Békés Márton fogják megtenni nekünk, esetleg még Vajna Timi, ha megszorulnak. Győztes csapat. Ennek érdekében kultúrharcot hirdetnek, kereszteket lógatnak ki a parlamentből és tönkreteszik a magyar oktatást (exempli gratia). Szent Istvánra hivatkoznak az élő keresztény hitét már rég elveszített, a területveszteségét nem teljesítménnyel, hanem sérelmi politikával pótoló, a törvényességet lábbal tiporni engedő, etnicista, de az etnikumában is megosztott stb. országban. Mi lenne pontosan a Szent Istvánra való hivatkozás termékeny szerepe itt és most?

Ám nekem mindegy, én pont tisztában vagyok azzal, hogy a magyar népnek (korr. Szent István népének) VV Aurelió és egy focimeccs között a mítoszokra van igénye, ezért nem kapálózóm. Akarom mondani, ez nem pontos így: a magyar nép inkább a kínálathoz igazítja az igényeit, és adott esetben a mítosz is jobb a mi állapotunkban, mint a másik ajánlat végtelen üressége. A mítosz nem bánt senkit, Szent István időszerűsége igazán belefér a politikai hazugságaink végtelen sorába, semmi sem fog változni tőle, a lopás lopás marad, a pelenka pelenka, a nyomor nyomor -- így legalább nem veszélyezteti semmi az otthonosság érzését.

De amennyire a magyar népet ismerem, pont annyira fogja körbe rajongani is Szent Istvánt, amennyire kell: amennyire az állami szertartásokon és láthatóan szükség lesz rá.  Az otthonossághoz hozzátartozik bármilyen kultusz domesztikálása is. De hogy bárki komolyan hinné, hogy Szent Istvánnak alkotó köze lenne a mához, nos, arra ne számítson senki. Miért? Mert nincs neki. "Az azért különös, Marikám, hogy ez a fővadász Zsóti magyarázza, hogy mit gondolt Szent István, nem gondolod? - Elég különös, Pistám. Vajon honnét tudja."

Nos, a magyar nép semmi különös, de nem is hülye. (A mienk. Vö. konzervativizmus.) Ezt az apró különbséget a semmi különös és a hülye között rendszeres benézik az eleink.Nincs kérem tehát itt semmiféle imbecillis rajongás, amit a címben feltételeztem: ott politikai érdekek és hype van, itt túlélés van. A gazemberek újabb hordájának túlélése. Rutinunk van benne. Nekünk, konzervatívoknak meg marad a kettős problémánk: hogy egy, nem bírjuk levakarni magunkról az etnicizmust; kettő, nincs valódi élő hagyományunk, amelynek egyszerre lenne relevanciája a szívekben és (termékenyen) a politikában. Jön helyette az egymilliópicikrisztus nemzeti szentkirálykultusszal. Már csak a kakasos nyalóka hiányzik, mint annak idején a pécsi vásárban volt -- csak mert valakiknek megint úgy tetszik, hogy a magyarság a hülyeségről ismerszik meg.

73 komment

2018.08.20. 21:18 HaFr

Gulyás miniszter őszintén sajnálja, hogy Románia még demokrácia

Képtalálat a következőre: „gulyás gergely”

Gulyás miniszter egy fórumon a közép-európai országokról szólva nem tartotta kedvezőnek, hogy nem erős és erősödő államok vezetőivel kell tárgyalniuk, hanem „állandó belső válságokkal, és szuverenitásproblémákkal küzdő országok vezetőivel”, de szerinte ez nem szabad változtasson a magyar nemzetpolitika céljain.

Mivel a szuverenitás szó a fideszmagor szótárban az autokráciát jelenti -- Magyarország tudvalevőleg azóta szuverén, hogy az orbánista autokrácia irányítja -- G. miniszter szavai a civilizált fogalomkészletben azt jelentik, hogy nem tetszik neki, hogy Románia ragaszkodik a liberális demokráciához. Mondta ezt jó stílusérzékkel Kolozsváron. Miért ott? Mert miközben hatalmas pénzek áramlanak a határon túlra, nem mellesleg a megtámogatott magyar etnikai kisebbség lázítása is folydogál Románia ellen.

A szuverenitás már csak azért se jelenthet mást, mint az autokrata kormányzást -- amelyben a társadalom alávetett a kormányzati akaratnak és a szuverenitás teljessége a miniszterelnökben testesül meg, tőle távolodva pedig fokozatosan enyészik el --, mert Magyarország egyébként se külpolitikai, se gazdasági, se semmilyen más mérvadó tekintetben nem lett "szuverénebb" (önrendelkezésre képes, erősebb) ország Orbán uralma alatt, hiszen objektíve gyengül és marad le a versenytársaitól. Ezért is vicces G. miniszter siránkozása "a belső válságokkal küzdő, gyenge országok" (itt különösen Románia) kapcsán, azé a G. miniszteré, akinek a száján a minap véletlenül kicsúszott, hogy azért veszi elő Heller Ágnest lépten-nyomon a kormánypropaganda, mert szükség van a személyére a tábor összetartásához. Ebből is látszik, milyen sikeres ország vagyunk és mennyire megalapozott különösen a magyar kormány magabiztossága.

Ami az erősödést (tehát a tényleges szuverenitást ) illeti, Románia abszolút euró alapon is összesen több mint tíz százalékkal nagyobb gazdasági növekedést produkált az utóbbi nyolc évben, mint Magyarország, az államadóssága fele a mienknek, miközben PPS alapon és egyéni fogyasztás tekintetében már elénk is került (noha tagadhatatlanul komoly egyensúlytalanság van a külső fizetési mérlegben, túlfűtött a fogyasztás stb). https://index.hu/gazda…/…/01/24/gki_leszakadtunk_a_regiorol/ Alább a háztartások fogyasztásának alakulása a V4-ekben 2002 óta és az egyéni fogyasztási "ranglista" alakulása 2016-ban. Ennyit megint G. miniszter visszafogott, hiteles személyéről és a magyar szuverenitásról.

A magyar nemzetpolitika célja pedig világos: miután a kormány - a maga képességei szerint, orosz támogatással - minden eszközzel akadályozza az EU erősödését, egy reményei szerint széteső közösségben előbb-utóbb előveszi majd az etnikai kérdést és feltehetően valamilyen nagyhatalmi egyezkedés (vö. döntőbíráskodás) részévé akarja tenni. Augusztus 20-a a mai kormánypolitikában (vö. Szent István országa) ma még csak június 4-e (a csonka ország) pandanja -- de majdan a korrekciója kíván lenni.

No automatic alt text available.
Utolérte a román életszínvonal a magyart

69 komment

2018.08.18. 15:06 HaFr

Gulyás miniszter szerint "értékelésre méltatlan" ügyekkel etetik a Fidesz-tábort

Képtalálat a következőre: „gulyás gergely”

Gulyás miniszter: "Heller Ágnes természetes közege a Farkasházy-féle szárszói találkozó vendégserege. E körön kívül legfeljebb az ellenében, így részben neki is köszönhetően majd hárommilliósra bővült Fidesz-szavazótábor egyben tartása miatt fontos, hogy teret adjunk amúgy értékelésre méltatlan megnyilvánulásának."

Igen, természetesen Gulyás miniszter és a Fidesz is kódolt antiszemitizmust alkalmaz a tábor egyben tartására. G. miniszter elárulta -- annyira tehát mégsem okos -- , hogy a tábort az egyben tartása érdekében "értékelésre méltatlan megnyilvánulásokkal" eteti a vezető rétege, illetve elég a tábor olajozásához az antiszemita gondolatokat indukáló nevek reciklikálása. És mi az, hogy "teret adjunk"? Tán felmerülhetne a szilencium, Heller elhallgattatása?! Az ünnep alkalmából elszaporodó aljas disznóságokból nem tallózók tovább, aki meg akarja ismerni Szájer stb. magvas gondolatait, megtalálja őket. Rongy emberek egytől egyig.

104 komment

2018.08.16. 09:23 HaFr

Do I look like f*cking Pocahontas? Az orbánizmus kultúrája

Képtalálat a következőre: „do I look like fucking pocahontas”

Forradalmi lelkületű idősödő fiatalemberek próbálnak most már igazán értelmet adni a magyar konzervativizmusnak holt baloldali auktorok, narcisztikus melegek, keleti diktátorok (usw.) támogatásával, sokszorosan felszámított magyar közpénzen. Még ennél is fontosabb azonban -- ha csak a kulturális missziót magát nézzük --, hogy olyan premisszák alapján teszik ezt, amelyek természetesen mindenfélék, csak épp konzervatívak nem. Nem kell a (nem létező) "igazi" konzervativizmust keresni ahhoz, hogy a tolvajok erkölcse, a demagóg diktátorok politikája, a prosztó nímandok esztétikája és az etnikum vallása sehol se számítson konzervatívnak, ahova civilizációnak csak a morzsái is eljutottak.

Mi folyik akkor itt? Valóban, korszakváltási kísérlet. A rosszul működő racionalitásból az irracionalizmusba. A rosszul működő liberális demokráciából az autokráciába. A rosszul működő piaci kapitalizmusból a jövedékes rendszerbe. (Usw.) Miért kell ehhez a konzervativizmust lélegeztető gépre tenni? Mert a rezsim néhány elődjével ellentétben nem elég bátor ahhoz, hogy saját ideológiát alkosson -- ami egyszerűen a hatalomé lenne, amire még visszatérek -- és gyökerestül elvesse a régit. Inkább kiforgatja azt. A konzervativizmus nagyon leegyszerűsítve, klasszikus magyar műszóval: fontolva haladás. Nem szeretjük a racionalizmust és az tervezett és/vagy ideologikus rendben megszabott, célszerű politikai cselekvést (ez a progresszivizmus), de tudjuk, hogy a tudás gyarapodása, a társadalmi kommunikáció legfontosabb (organikus) médiumaként szolgáló pénz, az általuk irányított technológiai fejlődés és végül a mindezek táplálta globalizáció kiküszöbölhetetlen az emberi életből, illetve visszafordíthatatlan a fejlődésnek ezek által determinált logikája. Az a politikai program, amely az antiracionalizmus, a család, a kereszténység, az etnikum, az állam stb. örvén szembehelyezkedik ezekkel (mintha akár a tudás, akár a pénz, akár nyomukban a technológiai fejlődés ne volna régebbi akár a kereszténységnél, akár a kiscsaládnál, akár a nemzeteknél, akár a racionalizmusnál, és mintha nem éppen ez utóbbiakat is szolgálná), az éppen a védeni kívánt értékrendeket veszélyezteti.

Az első, amit rögzítenünk kell tehát, hogy az itt felsorolt intézmények összessége -- a pluralitás -- formálta azt az életet, amit a konzervatívok védeni akarnak az egyenlősítéssel, a homogenizációval, a tervezett társadalmi cselekvéssel, de az olyan monologikus értékrendekkel szemben is, mint az etnicista kollektivizmus, amelyben minden spontán emberi együttműködést és hagyományt a (jellemzően fenyegetettnek beállított) etnikum haszna szempontjából értékel és -- ha kell -- irt ki. A konzervativizmus nem szelektív konstrukciós ideológia, aminek a NER lovagjai beállítanák, hanem a lehető leginkább átfogó rekonstrukció és szellemi reprodukció gyakorlata. Ha a konzervativizmus vezérelve az etnicizmus volna, nehezen lehetne megindokolni, hogy miért ez és miért nem a trón, az oltár, a termőföld vagy Attila kardja az. (Nyilván, mert az etnikumnak van itt hatalmi realitása. A kis hamis NER! Demokráciában a nacionalizmus hozza a legtöbb szavazatot, holott sehol sincs Attila kardjának tradíciójától és szakralitásától. A lényege nem az autentikusság és a hagyomány, hanem a mozgósító erő. A Blut und Boden vastagon modern maga is, csak épp nem konzervatív, hanem etnicista. Képzeljük el, ha a XVII. századi Magyarországon Bethlentől Zrínyiig valaki a Blut und Boden alapján akart volna felszabadulni a törökök alól -- pedig elvileg lett volna értelme. Kezébe nyomtak volna egy kardot, hogy menjen, áztassa a vérét a földön, ne ideologizáljon. Ön egy ideológus, uram, pedig hol van még a fraternité ideje. Na, az etnicizmus pont így ideológia. Antikonzervatív konstrukció.)

Úgy érzem, azt sem árt röviden megtárgyalni, hogy a modern konzervatív pártok miért erősen liberálisak (miközben sajnos a progresszivizmustól sem mentesek, és ez a liberalizmusuk kárára megy). Mert az intézmények és gyakorlatok itt felsorolt pluralitása, amely a lehető legközelebb viszi az embert ahhoz, hogy megélje az élete teljességét, a liberális demokráciában valósul meg leginkább. Ebben érvényesülhet leginkább az erkölcse teljessége (hiszen a legnagyobb a választás lehetősége, míg tervutasításos vagy autokrata rendszerekben az egyéni erkölcsnek beszűkül a tere). A konzervativizmus modern eszme (ami nem egyenlő azzal, hogy modernista lenne), mert a modernségben született a felvilágosodás és a progresszió radikalizmusára való válaszként. Nem tradicionalista-reakciós eszme, ez ugyanis azt feltételezi, hogy ki lehet lépni a tudás, a pénz és a technológia (mindösszesen a modernizáció és a globalizáció) öngerjesztő, konzisztens logikájából. Ezt hinni balgaság, és minimum egy megvezetett nép elszegényedéséhez vezet. A modernitást megérteni kell és kihasználni a fentebb jelzett pluralitás maximumának biztosítására: innen a progresszivizmus hozzáállásának konzervatív kritikája, amely racionalizálna minden társadalmi normát és társadalmi aktust, amivel megöli az értéket és identitásokat hordozó archaikus struktúrákat. De az etnicizmus ugyanúgy homogenizál, és miközben ezt teszi, a közfelfogással szemben nem erősíti a társadalmat, hanem betöri és kiteszi az állam kénye-kedvének egy vélt vagy valós ellenséggel szembeni harc ürügyén. (Az iszlám ellen "védekezve" a Fidesz-állam megcsinálná az iszlám tükörképét: a szakrális-etnicista társadalmat.)

Az öregedő magyar ifjoncok szeme előtt, ha valami, akkor a hatalom, a lelkükben a hatalom akarása munkál. Vezető ideológusaik a (rosszul értett) Machiavellitől Nietzschén és Carl Schmitten át a büszkén vállalt bal- (!) és jobboldali radikálisokig terjed -- a lényeg, hogy antiliberálisak legyenek --, miközben nem értik Chantal Delsolt, Scrutont és a többi antipopulista nyugatos konzervatívot, akik velük szemben a Nagy Hagyomány (textuálisan a Biblia és a Greats) integritásának erősítésében érdekeltek. A hazai telivér hatalmi ideológia a rombolásban és az etnicizmus körüli konstrukcióban érdekelt -- annyi köze van a konzervativizmushoz, mint Disney Pocahontas-ának a Siratófalhoz. Kulturális ügynökei a nagy felcsúti rendező moszkvai koprodukcióban készült vastagon túlköltségelt rajzfilmjének mellékszereplői egy eleve vesztes háború elhazudására.

32 komment

2018.08.15. 19:37 HaFr

A tudás dinamikája és a nemzeti perspektíva reménytelensége

Képtalálat a következőre: „idola tribus francis bacon”

A felvilágosodás a domináns nézet szerint Francis Bacon Novum Organumával született, megsegítve Occam antirealizmusától, amely egyúttal a protestantizmus alapjának is bizonyult. A teista természetbölcselet helyét (lásd Bacon kritikáját a "ködképekkel" -- a megalapozatlan tekintéllyel, a szokásokkal, az előítéletekkel és a látszattal, röviden a hamis tudással -- szemben) átvette a tapasztalati, kísérletező, induktív módszer, amely nem egy eleve létező igazság (Isten művének) megismerésére, hanem az emberi tudás gyarapítására irányult azt is megelőlegezve, hogy ez a megismerés a teológiával ellentétes eredményekre jut majd. Ennél még fontosabbat is magával vont azonban: a tudás nyitottságát és a növekedésének végtelenségét. A tudás (emberi) hatalom, vélekedett Bacon, megvetetve a modernség alapját, amely nem más, mint a tudás korlátozhatatlanságának önfenntartó logikáján alapuló haladás. A haladás azon alapul, hogy nem létezik a tudásnak maximuma, de optimuma sem, a megismerés mindig új problémákat vet fel és új távlatokat nyit, illetve a tudás megszerzésével szemben legfeljebb ideig-óráig tud érvényesülni bármilyen más szempont.

A haladás tehát nem korlátozható, mert az emberi megismerés és a tudás bővülése is korlátozhatatlan. Amikor a tudáshoz csatlakozott az áruvá váló pénz (maga a pénzgazdálkodás) szintén öngerjesztő mechanizmusa, eldőlt az emberi fejlődés intézményi kerete is. Tudás és pénz együtt azt a -- logikailag megtámadhatatlan -- hatalmat adja az emberi csoportok egy részének kezébe, amelyet folyamatosan őrizve és erősítve minden kevésbé fejlett emberi csoport, archaikus struktúra, intézményi jelenség letörhető és felváltható a -- nevezzük így -- modernizáció logikájával.

A modernizáció logikájának támadását semmi sem bírja ki. A globalizáció következmény, nem eltervezett folyamat, amelynek ellene lehetne szegülni -- hiszen eleve nem is ő az "ellenség". A nemzeti és állami cirkuszolás valamilyen új uralkodó réteg aktuális propagandájában felmutathat milliszekundumnyi sikereket, de a tudás és a pénz függvényével szemben elkerülhetetlenül mindig néphülyítésnek bizonyul. A tudás és a pénz, és nyomukban a technológia, évezredek óta kisebb-nagyobb birodalmak százait és ezreit erősítette vagy döntötte romba, és mióta -- az ún. felvilágosodással, valójában a deszakralizációval és az immanens emberi logika győzelmével -- kettős, egymást erősítő spirálban egyesültek, exponenciális erővel hatnak az emberi társadalmakra, aminek éppen a következő fordulatát várjuk a mesterséges intelligencia és a negyedik ipari forradalom beköszöntével.

A nemzeti hiszekegy ehhez képest efemer dolog, és bármennyire látjuk a szépségét (ez egy nagyvonalú beszúrás), csodálkoznék, ha 2040-2050 táján még bármilyen jelentősége lenne. A nemzet jelentős identitásképző erő, de minél fejlettebb egy nemzet, annál kisebb ennek az erőnek az etnikai, archaikus, pláne xenofób tartalma. Ma éppen a hullámhegyét látjuk ez utóbbinak, de ez is csak reakció a globalizáció (azaz a pénz és a tudás, illetve nyomukban a technológia) átrétegződésére a világban. A világ népeinek nivellálódása, az anyagi és szellemi koncentráció új csomópontjainak kialakulása semmit nem változtat a modernizáció alapstruktúráján. A megtévesztett népeknek, mint a magyar, abban reménykedni, hogy az etnikai identitás bármit módosít az elsöprő logikán, éppen az, aminek az uralkodó rétegük szánja: megtévesztés, pacifikálás, kifosztás. Idola fori.

32 komment

2018.08.13. 13:13 HaFr

Az orbánizmus stratégiai választása

Képtalálat a következőre: „orbanizmus”

Tegyük fel, hogy az Orbán-kormányzásnak legitim céljai vannak, amelyekről racionális vita folytatható (azaz tegyük fel, hogy nem a lopás a végcélja). Ez esetben -- ha ráadásul elfogadjuk, amit önmagáról állít --, akkor a célja a magyar etnikum védelme lenne egyrészt a globalizációval, másrészt a nemzetek feletti politikai struktúrákkal harmadrészt a globalizáció (nem szándékolt) melléktermékeivel, elsősorban a migrációval szemben.

Ez esetben a kormányzásnak ki kell küszöbölnie a belföldi progresszív ellenzék hatalomra jutását és az őt pártoló nyilvánosságot és értelmiségi befolyást (azaz magát a liberális demokráciát), meg kell próbálnia aláásni a nemzeti "szuverenitást" veszélyeztető gondolati és politikai struktúrákat (progresszív think tankek, nemzetközi intézmények és normák, föderalizálódó EU stb.), radikálisan zárnia kell a melléktermékekkel (a migrációval) szemben, meg kell erősíteni az archaikus struktúrákat és értékrendeket (kereszténység, család, pluralizmusellenesség, antiracionalizmus) és közben biztosítani kell a népesség jólétét is, amit nem kis részben a globális gazdasági rendnek köszönhet.

Ezt a komplex misszióját az orbánizmus jól teljesíti idáig (átmeneti konklúzió törökgáborosan), méghozzá a pozitív és a negatív üzenetek és politikai intézkedések alkalmas váltogatásával. E gyakorlat szerint a "fejlődés" nem eleve elrendelt abban az irányban, amerre a baloldali-liberális közeg szánja, ill. a politikai rendszer liberális felfogásánál vannak fontosabb politikai értékek, elsősorban az etnikum integritásának megőrzése egy bizonyos állapotában.

De a probléma is ugyanez ezzel a felfogással, amely a stratégia választása ellen szól. Az etnikumot a vélt ideális állapotában tartani önellentmondó vállalkozás abban az esetben, ha az etnikum nem versenyképes és nem képes ezáltal folyamatos offenzívával a külvilágra kényszeríteni az akaratát. Orbánnak világosan ez volt a stratégiája idáig, de ez a stratégia belül üres, mint a csigahéj, hosszabb távon fenntarthatatlan, ami leküzdhetetlen probléma hosszabb távon a rezsim előtt.

Ha pusztán az eddigi politikai stratégia további sikerével számolunk és sikerül az EU további bomlasztása, a magországok mainstream pártjainak és a mag-EU integrációjának aláásása, esetleg az Oroszország elleni szankciók elleni hatékony fellépés, akkor is igaz, hogy a rezsim (és az ország) forráshiányos volta semmilyen európai politikai szcenárióban nem lehet előny. Sőt, a globalizáció esetleges komolyan megrendülésének egyik legnagyobb kárvallottja Magyarország lesz, ami komolyan behatárolja Orbán mozgásterét. Egyik oldalon az etnikumnak a mai állapotában való versenyképtelensége (illetve az esetleges fellazulásának halálos hatása a rezsimre), másik oldalon a globális rend megrendülésének veszélye valójában igen szűk pályán engedi csak lavírozni a NER-t. (Orbánék célja nyilvánvalóan a "nemzetek Európája", amely mindazonáltal biztosítja a tőke, a munka, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását. Ez nem egy lehetetlen elképzelése, de semmit nem javít a magyar társadalom/gazdaság pozícióján, sőt kockázatosabbá teszi azt, tehát az alapvető problémát -- a kiürülő, szellemi elitjét, munkaerejét és gyermekeit vesztő nemzet perspektívátlanságát -- nem oldja meg.)

De még ennél is rosszabb a helyzet. Világos az orbánizmus utóbbi egy-kéthavi nyűglődéséből a kultúra környékén (ha eddig nem lett volna az), hogy a rezsimnek már a célba vett etnikai integritás és kulturális tartalmának megragadása sem megy. Sikerrel használta ki eddig a magyar etnikum modernizációs hiányosságait, ami miatt a nemzet könnyen elengedte a liberális demokrácia és a nyugatosság pontos sztenderdjeit. Csakhogy a nemzet nem azért engedte el ezeket, mert annyira világosan más lényegű lenne, hanem mert nem tudja gyakorolni a modernizációs "énjét"; megrekedt a modernizáció útján, ahol nincs visszaútja, de nincs módszere az előrelépésre sem. Ez utóbbi módszer kezdett alakulni 1990 és 2010 között, sajnos az uralkodó posztkommunista baloldali közegben teljesen torz módon. Se a végtelenül "felkészült" ún. liberális párt, se a kommunista utódpárt nem látta a feladatot, vakon és bénán evickélt hétről hétre gondolva a kormányzást.

Stratégia hiba volt Orbán részéről, hogy 2010-ben nem a nemzeti modernizáció mellett tette le a garast, amely a nemzeti értékekbe ágyazta volna -- ezzel fejlesztve őket -- az európai lehetőségeinket, hanem szembefordította egymással e két aspirációnkat. Így Orbán egy olyan nemzetet "csinál" archaikus etnikai alapon, amelynek nincs kiútja a modernizációhoz a maga erejéből, hanem nagyobb része bezárkózik és az állam függelékévé alakul, miközben egy kisebb része -- nem kis részben európai és korporatív forrásokból származó -- állami apanázsból él, és csak egy elhanyagolható része válik magyar volta mellett versenyképessé Európában. (Zárójelben, ezzel Orbán a magyar konzervativizmus lehetőségét is tönkre tette néhány évtizedre.)

Mármost a végzetes probléma -- amire már céloztam -- ezen a torz társadalomszerkezeten túl, hogy az archaizálódó függeléknek (a társadalom kétharmadának!) teljesen bizonytalan a politikai és kulturális identitása, illetve már a neki szánt sors is a versenyképes nemzet lehetősége ellen szól. Nem véletlen, hiszen már a NER avant garde-ja is eklektikus. A nyilasoktól, revizionistáktól és Kövér házelnök pogány magyar rítusaitól hitetlen és hiteltelen egyházakon és rezsimprofesszorokon át a Mészáros és Garancsi-birodalmakhoz és más családokhoz csapódott, már a gyerekekben újratermelődő NER-oligarchiáig és a széles spektrumban mozgó propagandistákig olyan színkavalkádja van itt az alacsony színvonalú gondolatoknak, hogy az arra vall: épp az a kulturális szintézis hiányzik, amely identitást adhatna a csak a progresszívok kivéreztetésében egyetértő fideszes bázisnak. Az etnicizmus választása úgy történt meg, hogy az etnicizmusnak nincs kultúrája, azaz nincs stabil, organikus alapja a hosszabb távú "harcnak" a progresszióval és a globalizáció kulturális "fenyegetésével" szemben.

A kereszténység, a család, az etnikum mind kimérák: nem léteznek önmagukban is erős támaszpontként. Egyiknek sincs már az a kizárólagos státusa az emberi életekben -- a "jobboldalon" sem --, amelyre felépíthető volna a globális rend elleni küzdelem, és akkor még nem beszéltünk a nemzeti reprodukció alapjairól: születésszám, magyar tulajdonú KKV-k, kiművelt emberfők..., amelyek mind súlyos válságban vannak. Orbán stratégiai választása kártyavárként fog összedőlni, amikor a mai egyetlen legfőbb támaszát, a hivatalos magyar ellenzéket sikerül felváltania egy új társaságnak. Gazdasági visszaesés és forintgyengülés, új ellenzék és nemzetközi befolyásvesztés fognak együtt elvezetni a változáshoz -- de sajnos ez a változás várhatóan megint nem a nemzeti modernizáció, hanem ez alkalommal a populista baloldal égisze alatt fog lezajlani. 

Az utolsó megválaszolandó kérdés az, hogy egy bukott Orbán-rezsimnek tulajdoníthatunk-e visszamenőleg pozitív hatást Magyarország átfogóan értelmezett fejlődése szempontjából (amelyhez hozzátartozik az identitásunk "védelme"). Ez a kérdés olyan bonyolult választ igényelne, amire itt nem vagyok felkészülve -- ha egyáltalán megválaszolható. Én arra fogadok a rendelkezésemre álló mai adatok és az intuícióm alapján, hogy bár pozitívuma a korunknak, hogy felhívta a figyelmet az nemzet mélyén lappangó meghaladottnak gondolt, valójában nagyon nehezen meghaladható problémákra (éppen annyira az inkompetenciákra, mint az identitásunk történeti faktumaira), a NER alapvetően idő- és értékvesztésként fog bevonulni a magyar történelembe -- végső soron pontosan azért, mert nem lehetséges a globális játszmákkal szembeállítható pozitív kifutása. Olyan országot ad át a következő politikai paradigmának, amely többet veszített - erkölcsi iránytűt, növekedési lehetőséget, szövetségi rendszert, a nemzet egységét - a hatalmi játszmában, mint az ellenfelei, ami miatt -- ha lappangó háborúként fogjuk fel a kort -- vereségeink hosszú sorában a következőt könyvelhetjük majd el vele.

200 komment

2018.08.12. 10:22 HaFr

Mit nem ért az ostoba kormány?

No automatic alt text available.

Megszüntetik a gender szakot, amely műveletben részletkérdés, hogy a "gender" pont olyan politikai hívószóvá vált a nemzeti elme számára, mint "Brüsszel" és az "iszlám". A nemzeti elmének valójában fogalma sincs a genderről, ahogy a nyugati társadalmak működéséről vagy a fúziós energiáról sem. Ahogy a gender, úgy a fúziós energia ellen is bármelyik Fidesz-szavazó a lehető legnagyobb magabiztossággal tud nyilatkozni ebben az országban, mert ez az ország a hárommillió atomfizikus és ugyanazon hárommillió genderszakértő országa, ezen belül is a tizenháromezer alsó-karcagi és a huszonkétezer rózsadombi atomfizikus és genderszakértő országa. És ez így van jól, mert a mi nemzeti elménk képessé teszi az alsó-karcagiakat és a rózsadombiakat is arra, hogy lényegi kérdésekben állás foglaljanak -- mármint, ha előbb tájékozódnak az aktuálisan fontos kérdésekről a tévéhíradókból és a Magyar Időkben.

Orbán legrégebbi és leghozzáértőbb harcostársa -- ha lehet ilyet mondani a hozzáértésnek ebben a tengerében --, a kiváló Kövér doktor, például oda nyilatkozott tegnap a Kurultáj - Magyar Törzsi Gyűlésen (nem, ez nem a magyar Országgyűlés egyelőre, csak egy lelkes avant garde), hogy "akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát." Nyilván, megint jön az ellenség, belovagol (pl. BMW-gyár és genderszakok hátán) és összezavar. Az index tudósítása szerint Kövér doktor -- egy jurta mellett állva -- rámutatott: ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat. (Ilyen védekezés lenne, hogy kifizetünk a BMW-nek uszkve 40 milliárdot, hogy idejöjjön összezavarni minket. Ehhez már olyan stratégiai ravaszság kell, ami magunk sem tudunk kibogozni.) Kövér doktor olvasatában "2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is."

Mármost nem akarunk mi semmi jónak elrontója lenni, de csak ha megnézi a T. olvasó a mellékelt ábrát, abból mintha az tűnne ki, ha meghosszabbítjuk a máshol részletesebben adatolt trendvonalat, hogy a gazdasági önrendelkezésünk legvége Szudán tájára visz minket a GDP/fő, de még inkább a háztartások fogyasztása tükrében. Kövér úr ködös sóderéből meg mintha az világlana ki, hogy a kulturális önrendelkezés Wass Albert és a jurták közé lövi be a magyar népet -- miközben, jegyezzük meg pironkodva, a szabadságharc kitörése óta nemhogy ezermilliárdok vándoroltak a legmagyarabb magyar legközvetlenebb környezetébe, de maga Kövér doktor -- ahelyett, hogy felállíttatott volna magának egy modern vonalú jurtát a Kossuth téri kövön és beköltözött volna abba -- nyilván átmeneti megoldásként, megalkudva az ellenséggel, szerényen egy bérház egyik szintjét tette magáévá. Beszámolók szerint a négyhálószobás rezidencián dolgozószoba, díszterem és könyvtár is helyet kap majd, amelynek területét előtte 640 ezer forint/négyzetméteres átlagáron vásárolták ki a bérház kilenc lakójától, akiket hamar ki is költöztettek.

Mi, akik nem értjük a ellenség megtévesztésére szolgáló stratégiai szofisztikáltságnak ezt a szintjét csak arra tudjuk felhívni a figyelmet, hogy szó mi szó, a mi békaperspektívánkból nézve a genderszak megszüntetése összefüggeni látszik a képen ábrázolt reménytelen gazdasági helyzetünkkel: tudniillik mindkettőben a kormányzati bunkóságon túlmutató ostobaság nyilatkozik meg amennyiben azt hiszi a T. Kabinet és ennek spiritus rectorai, hogy a nemzetközileg mérhető tudás és teljesítmény az valami olyasvalami, ami az ő szintjükön buherálható. Még rövidebben: a tudásnak és teljesítménynek nemzetközi mércéi vannak, amelyek között nincs ott Wass Albert, a jurták és az ország szétrablása -- akkor sem, ha ezt mind a magyar nép érdekének állítják be. A felhalmozott tudás olyan dolog. hogy csak akkor az, ha évtizedek és évszázadok alatt felhalmozzák és mások -- zömében nem Fidesz-szavazók -- ennek ismerik el. Nekem semmi bajom a turulos perspektívával és Wass Alberttal, amíg megmaradnak egyes honfitársaim szórakozásának, de súlyos problémának tartom, ha megteszik őket a nemzet perspektívájának (miközben, ceterum censeo, lopnak: lopni és közben nevelni, hát ehhez tényleg pofa kell).

A genderszak megszüntetése, és főleg ezzel nemzetileg egyetérteni, egy ostoba kultúrpolitika hibás védekezése. El tudom képzelni, hogy a nemzeti kultúra etnocentrikus vonulatát -- merthogy erről van szó -- meg lehetne, netán érdemes is megerősíteni. De abban biztos vagyok, hogy ezeknek a bunkóknak valójában fogalmuk sincs arról, hogy lehetne ezt értékesen és hatékonyan tenni. Elsősorban azért, mert se a nemzeti kultúráról, se ennek etnocentrikus hagyományáról nincs fogalmuk. Ezért nevezzük őket közkeletűen bunkóknak. Ezt a nemtudást agresszióval és rombolással helyettesítik egy olyan komplex világban, amely a diverzifikált hagyományok és a folyamatos változás keresztmetszetében él, és a magyar etnicista vezetőkön kívül senki sem hiszi, hogy az utóbbi kinyírásával segíthetné az előbbieket. A tudás komplexitásának aláásása Parragh és Kövér színvonalú emberek világképének importálásával -- mivel a tudás hosszú játszma -- kezdetben nem tűnik annyira zavarónak, de ha eléri a kritikus szintet, onnan visszafordíthatatlanná válik és olyan veszteségeket okoz áttételesen minden társadalmi alrendszerben és intézményben, amely feltartóztathatatlanul rombolja az ország gazdasági, tudományos stb. teljesítményét. 

149 komment

süti beállítások módosítása