Orbán egyik bürokrata-kinövése "nyílt kereszténygyűlöletet" tapasztalt tegnap a Kossuth téren (mármint a parlament épületén kívül), nyilván nem függetlenül a strasbourgi merénylet kormányfői értékelésétől, noha a strasbourgi merénylet mélyebb analízise, khm, még várat magára, legalább annyiban, hogy megállapítsuk, kinek az érdekélt is szolgálja leginkább, a nem létező iszlamista államét és híveiét, vagy a nagyon is létező kelet-európai diktatúrákét.
De ami közelebbről érinti a címet, a kereszténységgel való dobálózást egy minden, csak nem keresztény lelkületű klikktől akár már meg is szokhattuk, hanem ideje tisztába tenni, mi volna az értelme egy párt és hatalomgyakorlás keresztény voltának, és tegyük ezt akkor együtt a haza és a család fogalmaival, amelyek együtt képezik az ismert kisgazda, tágabban tradícionalista jobboldali politikai krédót.
Az Istenre való hivatkozás egyszerre utal a hit és a természeti törvény (isteni törvény, természetjog) örök normáinak prioritására a pozitív (írott) törvényekkel és az erkölcsi pluralizmussal szemben. Az Isteni törvényt rögzítő Tízparancsolat, a "suum cuique", az ún. Aranyszabály, a kategórikus imperatívusz (korlátozottan), a szerződéselmélet stb. mind a természetjog modelljei, amelyeket az emberi civilizáció örök normáiként tart számon a tradícionalista, konzervatív politikai gondolkodás, korunk pedig mást sem bizonyít jobban, minthogy nem létezik értelmes, a közjót szolgáló meghaladása ezeknek az elveknek. Annak az alapállásnak, hogy egy jól elrendezett emberi közösség tagjait egy önmagában tekintélyt jelentő felettes instanciára való közös referálásuk kell, hogy összekössön, nem pedig az (atomok vagy a piac modelljét követő) közvetlen kapcsolati hálójuk, nyilván nehezen szerezhető érvény, ha ezek az önmagukban vett autoritások már nem léteznek. Annyi azért megengedhető éppen ezért, hogyha Isten nem létezne, bizony ki kellene találni és folyamatosan megpróbálni rekonstruálni -- az érdekében és közvetve ezzel az emberiség érdekében gondolkodni. Az olyan rezsim szolgáinak szájából, amely nap mint nap látványosan belerúg a természetjogi normákba, az Istenre és a kereszténységre való hivatkozás nyilvánvalóan a politikai aljasság egyik formája csak.
A haza és a haza érdekének képviselete a konzervatív politikának abból a belátásából falad, hogy nem tehető jelentés, értelem és gyakorlat olyan emberi megnyilvánulások mellé, amelyek nem közösségben és egy közösségre reflektálva születnek. A nyelv, az erkölcs, a piac, az érdek, az értékek mind közösségi intézmények; nem egyszerűen individuumok véletlenszerű találkozásainak eredményei, hanem nagyon bonyolult, sok generációt átfogó kapcsolatrendszerük, a fenti - Istennel és a természetjoggal kapcsolatos - belátásokat beszámítva: átfogó rend. A haza, amely esetünkben már intézményesen is kibővült Európával és kisebb részt a világgal maga is összetett fogalom, de a nemzeti referenciája mindenképpen domináns. Ez a nemzeti referencia viszont távolról sem egyenértékű a kormányzat propagálta etnicista meghatározottsággal. Annyi azonban bizonyos, hogy a haza politikai értelmezése és képviselete nélkül a politikai cselekvés maga válik értelmezhetetlenné, mert az episztemikus-kognitív tartalma ürül ki (a kézenfekvő érzelmi hiányon túl).
A család - a hazát is lehagyva - annyira fontos az ember életében (a hiánya tipikusan érzelmi privációt, személyiségtorzulást okozva), hogy nem lehet olyan épeszű politika, amely ne az erősítésére irányulna, meghagyva persze az autonómiáját a lényegi funkcióin belül. De a család hasonlít az előbbi -- mindösszesen -- közösségformáló instanciákhoz, hogy egy autoritás (normaadó) tükrében értelmezi a személyes feladatokat, értelmi és érzelmi viszonyokat. Ebből a szempontból különböztetendő meg a homoszexuális házasság megalapozta kapcsolattól: ti. a család nem pusztán két ember érzelmi egysége (ettől még nem lesz egy kapcsolatból család), hanem ezek indirekt vérségi köteléke, amely a saját gyerekek révén jön létre. A saját gyerekek tehát beteljesítik a szülők testi és lelki közösségét. Nem mellesleg a család az emberi reprodukció olyan egyedüli intézménye, amelyben a gyerekeknek először van meg a lehetőségük egy priméren - posszibilitásként - létező közösség tagjaiként (ezt a közösséget az előbbiek szerint aktualizálva), nem pedig autonóm személyekként megtanulni, hogy milyen, amikor közvetett és megosztott értelme is van az életüknek, ami nemcsak a sajátjuk - röviden, felelősségeik és kötelességeik vannak, amelyek jobb emberré teszik őket. (Lásd még, a szülő feláldozza életét - vagy annak egy aspektusát - a gyerekeiért stb., ennek minden a rációt meghaladó értelmével.)
Összefoglalva: a közvetett (tehát az említett instanciákon átvezetett vagy tükrözött) személyiségértelmezés a konzervatív politika kognitív és normatív alapelve, amelynek én is vallom a fölényét az újkortól ennek kárára erősödő, mára paradigmává vált interperszonális szabadsággal szemben. Azzal, hogy a rezsimszolgáink alapjában nem értik, mit is jelent e röviden elemzett hármasság és milyen értelemben kellene elősegíteni az érvényesülését, hanem csak a rablóhadjáratuk eszközeiként használják, tovább diszkreditálja a konzervatív pozíciót a társadalom egyéb tagjainak szemében, illetve megtéveszti a híveinket a valós feladatainkkal kapcsolatban.
