Az igazságosság kétezer-ötszáz éve (mióta Platón Állama megszületett) a legfontosabb minősége egy bármilyen értelemben jól-elrendezett társadalomnak Az igazságosság nem jogi, hanem erkölcsi kategória, amelynek elvileg irányítania kell egy jogrendszer, de egy "társadalompolitika" és az emberek közvetlen, közéleti természetű, sőt adott esetben magánéleti kapcsolatait is. A progresszív felfogáshoz tartozó ismert igazságosságelmélet, a John Rawls-é szerint pl. az a társadalom igazságos (jól elrendezett), amelyben az alapvető szabadságok mindenkit megilletnek, érvényesül a fair esélyegyenlőség, illetve nem romolhat senki szociális helyzete, miközben másé javul (ti. nem eshet meg az egyik a másik kárára).
Ez az igazságosságelmélet aztán könyvtárnyi értelmezésre és vitára adott lehetőséget (és van rajta kívül még több tucat). De így is látjuk, hogy a szabadság és az egyenlőség (ezen túl pedig a társadalmi hatékonyság) egyensúlyát törekszik kialakítani, ezért baloldali, progresszív (de nem marxista). A konzervatív igazságosságfelfogás természetesen nem baloldali. Itt rögtön előrebocsátom, hogy nem is reakciós, amennyiben valamilyen korábbi társadalmi állapotot igyekezne visszaállítani. A konzervatizmus mint politikai gyakorlat halálra lenne ítélve, ha az idő ellenében kívánná destrukció és rekonstrukció alá venni a modern társadalmakat. A konzervatív igazságosságnak csak úgy van értelme, ha organikus, nem (ellen)forradalmi, ezért kiszámíthatóan produktív. Egy dolog saját budoárunkban, személyes életünkben a régmúlt idők nagyszerűségéről ábrándozni (alkalmasint egyoldalúan kezelve azokat) és egy másik a konzervatív igazságosság politikai (közösségi) stratégiáját sikerre vinni.
Mármost elég evidensen nem lehet reprezentatív gyakorlata a konzervatív igazságosságnak a mai magyar etnicista politika. De akkor mi ez az igazságosság és mi lenne a neki megfelelő gyakorlat?
Ez a hely nem ad többre lehetőséget, mint meghatároznom ezeket, illetve felvezetni őket. Először is a konzervatív igazságosság nem elsősorban - csak részben - materiális érdekű. Aztán nem elsősorban - csak részben - működteti az újraelosztás, azaz az állami szerep. Végül nem totális akár a kizáró(lagos)sága, akár a racionalizálhatóság értelmében.
Nagyon fontos ezen kívül, hogy az igazságosság-koncepciónknak része a nem-változtatás is, kivéve, ha az egy eleve igazságtalan környezetre vonatkozna, azaz a konzervatizmus nem egyszerűen (közösségi) gyakorlat (ti. tradicionalizmus), hanem erkölcsös gyakorlat, tehát lehet argumentálni. Más szóval, lehet konzervativizmusról beszélni ad absurdum hagyomány híján is, ha ez a beszéd megfelel bizonyos erkölcsi-gyakorlati kritériumoknak.
A konzervatív igazságosság mindezek alapján a következőként hangzik. Igazságos egy személlyel úgy bánni, hogy abban tükröződjék egy közösség külső szereplő által nem manipulált tudásának és az adott személy közösségi tudásra vonatkozó kritikájának (azaz az önvédelmének) a közösség objektív érdekére vetített egyensúlya. A közösség objektív érdekét a túlélése és a fejlődése határozza meg a saját környezetében. A konzervatív igazságosság egy közösség fennmaradását és fejlődését védi a külvilággal és a saját tagjaival szemben is, mert mindkettőnek -- a külvilágnak és a közösség tagjainak is -- nagyobb esélyük van a túlélésre a közösségtől elválasztva, mint a közösségnek a tagjai vagy a külvilágnak való megfelelés nélkül. Ugyanakkor ez a definíció világossá teszi azt is, hogy a közösségi tudás az egyik oldalon és a tagoké a másikon (most csak erre a kapcsolatra koncentrálva) folyamatosan jelentős átfedésben vannak és az átfedést módosíthatja a tagok egy részének az elérhető tudással szembeni ellenállása, ha ez a tudás nem szolgálja a közösség objektív érdekét (jelesül a külvilágban való túlélésre). Ebben az értelemben lenne kívánatos ma a magyar közösségi kompetenciák modernizálódása, viszont e modernizálódás nem indokolja a progresszív felfogás szerint vele egy csomagban járó etnikai és kulturális nyitottságot. A konzervatív igazságosság módszere éppen azért a fontolva haladás, hogy elkerüljük a manipulált (ideologikus) tudás okozta hübriszt a döntéseinkben. A meghatározás természetesen nem zárja ki az egyéni és polgári szabadságok érvényesülését, hiszen ezek prima facie a közösség fejlődését szolgálják, és feltételezi a szabad nyilvánosságot. Ugyanezeknek a szabadságoknak viszont semmi értékük, illetve önfelszámolóakká válnak, ha egy közösség lerobban. Az elmondottakból az is következik, hogy az egyéneknek csak a közösségi tudás módosításán keresztül igazságos a saját szempontjaik érvényesülését várni, azaz nem lehetséges, sőt önfelszámoló politikai normáknak a közösségi érdektől független -- azzal legalább nem kompatibilis -- igazolása.
Átmeneti befejezésképp: a közösségi tudások ráadásul hierarchikusak és plurálisak, tehát a konzervatív igazságosság nem lehet totális a már jelzett értelemben (akár kizáró bizonyos tartalmakra nézve, akár átfogóan racionalizálható). A következő posztokban ebben a mederben tovább haladva kicsit gyakorlatiasabbá és részletesebbé teszem az elgondolást.