Sajátos (magyaros) összefüggést látok a politikánk, azaz a közösségi képességeink történelmi távlatokba helyezhető konstans terméketlensége és az időről-időre bekövetkező lázadások (forradalmak) között. E kettő nem okvetlenül feltételezi egymást, hiszen forradalmak másutt is voltak, de a köztes időszakok közösségi gyakorlata rendre ijesztő inkompetenciát mutat, aminek kulcsa a kisebb-nagyobb - fenntarthatóan termékeny - korrekcióra való képtelenség, majd összességében a rossz választások rendszerszerűsége. Aztán meg a bumm, ami persze hősi mozzanatként - szabadságszeretetként - van előadva, pedig csak a tehetetlenség kisülése. A bummok inkább a tehetetlenség, mint a produktív képességek megnyilvánulásai: ilyennek mutatják őket visszamenőleg a következő normatív időszakok, amelyeknek rendszeresen éppen a bummokat kiváltó okokat nem sikerül orvosolniuk (függetlenség, modernizáció, nemzet, szolidaritás, liberális demokrácia hiánya), amelyek mára egyetlen reménytelen masszává álltak össze.
A közösségi - ezért politikai - inkompetencia rendszerszintű. Rendszerdinamikát és megcsontosodott kultúrákat pedig nagyon nehéz javítani sokkal kisebb méretekben is (pl. vállalatokban, vallási stb. közösségekben). Ez a rendszerdinamika tovább mélyülő válság felé mutat, mert nem egyszerűen politikai rendszerről van szó az esetében (remélem, ez kiderült eddig is), hanem a hibás rendszereket újratermelő mentalitás mélyszerkezetéről, amit én mindösszesen az etnicista gondolkodásra vezetek vissza. Fogalmam sincs, mit lehet ezzel kezdeni a következő bummot megelőzendő, netán - ami a lényeg lenne - a romboló dinamikát visszafordítandó. Ehhez első lépésben az etnicizmust kellene oldani, de erre a belátható időben semmi remény.