1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.10.14. 08:33 HaFr

Nem a Borkai-videót kell kárhoztatnia a Fidesznek, hanem amivé maga lett

Képtalálat a következőre: „media control”

Ne feledjük, mialatt beindul a Fidesz propaganda-gépezete, hogy a Borkai-videó nem manipulált, hanem a valóságról szól. A valóság került napfényre sok olyan választó számára, aki korábban a valóságtól elzárva élt. Nem a Borkai-videó gyengítette a Fideszt, hanem az idáig úgy-ahogy elfojtott, megerőszakolt valóság hirtelen feltárulása. És mivel tudjuk, hogy ez a valóságnak csak apró részlete volt, továbbra is szurkoljunk hasonló videóknak, oknyomozó cikkeknek, "árulók" napfényre kerülésének, a "becsületem a hűség" szemlélet visszavonhatatlan összeomlásának.

A Borkai-videó fehánytorgatásánál és az ellenzék választási előretörésének ráfogásánál nincsen önleleplezőbb gesztus ma. Világos jele annak, hogy az orbánizmus a vereségében is csak hazudni tud -- önmagának és a híveinek. A Borkai-ügy semmi másra nem mutat rá jobban, minthogy a nyilvánosság feletti eddig sikeres kontroll a Fidesz eddigi választási sikereinek kulcsmomentuma volt, és amint ez a kontroll felfeslik valahok és betekintést kapunk a valóságba, ott a Fidesz az ország polgárosultabb részein azonmód ellehetetlenül.

Mit fog most tenni az állampárti gépezet? Nyilván először össze-vissza fog kapkodni. Se szorítani,  se engedni nem okvetlenül bölcs. Orbán előbb meghallgatja majd Putyin és Erdogán atyai jótanácsait, oszt lesz majd valami. De a trend világos: Magyarország versenyképes oldala és a jövője - megkockáztatva a képzavart -- nem akar már a tenyeréből enni.

153 komment

2019.10.13. 23:41 HaFr

Az ellenzéknek holnaptól két és fél éve van felkészülni 2022-re

Képtalálat a következőre: „karácsony gergely”

Nem hittem volna, hogy ma este - ha Borkaistul is, de hát kellett végre egy kis szerencse is - az ellenzék erre lesz képes. Ahogy nem hittem abban, hogy a mai összeállásig ("összefogásig") egyáltalán eljuthat. Örülük, hogy végül nem lett igazam, és remélem, ez csak a kezdet a 2022-es győzelem felé vezető úton. És azt meg hosszú távú jó kormányzás követi majd.

Az ellenzék pártjai, polgármesterei és képviselői közötti koordináció megkezdése egy országgyűlési választási stratégia érdekében nem tűr semmilyen halasztást. Ezt most már a korábbinál lényegesen nagyobb közhatalom birtokában, más hatalmi környezetben, nagyobb nyilvánosság mellett, nagyobb nemzetközi figyelem közepette tudja majd tenni. És ezt tenni -- jobbá, ütőképesebbé, kellően hitelessé: győztessé válni -- nem kevesebb, mint a kötelessége. 

183 komment

2019.10.12. 09:19 HaFr

Megkapaszkodni! Magyarország 51 éves mélyponton. Orbánnak mennie kell

Képtalálat a következőre: „prága 1968”

1968. augusztus 20-án a pártállami Magyarország hadserege az oroszok csatlósaként megindult Prága ellen leverni az "emberarcú szocializmusra" tett újabb kísérletet. Azoknak, akik szilárdabb erkölcsökkel és politikai tudással rendelkeztek, persze ismert volt addig is, hogy "emberarcú szocializmus" nem lehetséges, de a Varsói Szerződés baráti segítségnyújtása után visszafordíthatatlanul erodálódni kezdett az eszme hitelessége és támogatottsága a korábbi híveinek körében is, ami a diktatúra gazdasági ellehetetlenülésével párban végül elvezetett a kelet-európai rendszerváltásokhoz. 1968 egyszerre volt fordulópont a nyugati kapitalizmus és a keleti szocializmus történetében; bizonyos szempontból maga volt az annus mirabilis -- legalábbis a történeti jelentőségében.

Képtalálat a következőre: „turkish offensive kurds”

Néhány napja Szijjártó Péter, Moszkva-barát (reméljük, ennél nem jobban bekötött) magyar külügyminiszter erkölcsi támogatásáról biztosította Erdogant a kurdokkal szembeni hadműveleteiben -- konkrétan egy nép ad absurdum kiirtásában, de legalábbis abban, amit a szenvtelen diplomáciai nyelv "etnikai tisztogatásnak" nevez. Ezzel a magyar nemzet erőforrásaink szisztematikus elszívására (extrakciójára) és a magyar nép gyengítésére szövetkező bűnözői csoport, amely a Fidesz nevű párt színeiben kormányozza az országot, elért oda, ahova érdeke szerint -- hogy hatalmon maradjon minden áron -- el kellett érnie. Egy diktatúra szövetségesévé vált egy idegen nép kiirtásában.

Szijjártó nyilatkozata és a magyar diplomácia EU-beli szereplése a magyar nemzet szégyene és a prágai bevonulás óta az ország közéleti mélypontja -- miután közelgetik ezt már egy ideje. Az a züllés, amelybe ez a bűnbanda az addig sokat tévelygett, erkölcsi agyaglábakon álló országunkat taszította, példátlan az utóbbi 51 év történetében, Prága előtt pedig csak a szélsőséges-totalitárius rezsimjeinkre volt jellemző. Ismerve, hogy a Borkai-ügy csak egyetlen felszínen úszkáló termék a rezsim pöcegödrében, a nemzet állapota, amellyel elnézte az üledék felgyűlését, méltan nevezhető aggasztónak.

Képtalálat a következőre: „happy country”

Most vasárnap mégis esélyünk van arra, hogy elismerjünk valamit -- ha nem is a minőségi politikából, hiszen olyan egyelőre nincs, de -- az ellenzék politikai mélypontról való elmozdulásából. Megmutathatjuk, hogy ha nincs is még megoldásunk a fenntartható, jó életre, de elegünk van a gonoszságból, a cinizmusból és a hanyatlásból. Vasárnap a megkapaszkodásról szól. Hogy innen már nem vagyunk hajlandók tovább süllyedni. Nyitva akarjuk látni magunk előtt egy jobb élet lehetőségét -- ha nem is tudjuk még, hogyan jutunk hozzá.

71 komment

2019.10.08. 16:23 HaFr

A miniszterelnök pimaszul zsarolja a népét

Képtalálat a következőre: „orbán viktor”

A kormányfő -- végre maga is, miután a beosztottai már tucatnyi alkalmommal megtették az utóbbi hetekben -- világosan értésére adta a magyar választóknak, hogyha nem a Fideszre szavaznak, akkor (még jobban) elszegényedik a településük.

Orbán elmondta, ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni". A rá jellemző szellemtelenül böcselkedő, negédes stílusban, amelyet akkor vesz elő, amikor valamilyen diktatórikus lépését akarja mások bölcsességeként eladni, az ország első embere azokat fenyegeti, akiktől a kormánya által kontrollálatlanul kezelt közpénz származik és akik között a közpénz visszaosztásában pártállásra, főleg pártállásra, ideológiai beállítottságra, nemre és még jó néhány egyéb dologra tekintet nélkül -- másra viszont nagyon is tekintettel: például egy úgynevezett demokrácia alkotmányára, a jó ízlésre és a "becsületre" -- kellene eljárnia. Ezt diktálja ugyanis a munkaköri leírása.

De Orbán korrupt pártállami vezetőként folyamatosan és egyre inkább összemossa a pártelnöki, miniszterelnöki és családfői szerepét, amit persze egyszer tehetne meg -- egy magára adó, demokratikus, polgári, keresztény (ezek közül bármelyik fajta) országban.

Az a hallatlan pimaszság, amivel ezt szabadon megteheti Magyarországon, és semmivel sem kockáztatja éppenséggel a választási vereségét, talán a legaggasztóbb jele országunk romlásának. 

112 komment

2019.10.04. 17:45 HaFr

Miért nem vagyok demokrata?

Képtalálat a következőre: „throne altar liberty”

A felfogásom szerinti konzervatizmus a felvilágosodásra való reakcióból született, olyan értékeket véd, amelyeket a felvilágosodás támadott, és amelyeket a felvilágosodásban gyökerező progresszió és demokrácia egyenesen kirekeszteni akar a közösségi térből és a politikából. Ezek az értékek a hierarchia és a tekintély köré, a természetjog és az erkölcs változtathatatlan alapjaira épültek, a hagyomány elsőbbségét támogatják az életmódbeli újítással szemben stb. A konzervatizmus alapélménye, hogy az emberi együttélés problémái nem szüntethetők meg valamiféle "fejlődéssel", mert az emberi természet adott (semmilyen lényeges tekintetben nem vagyunk mások, mint római kori vagy óegyiptomi embertársaink, ami nem azt jelenti, hogy eredendően "rosszak" vagy "bűnösek" lennénk: olyanok vagyunk, amilyenek), ezért komolyan vesszük a természetjog, a hagyomány, a vallás és a politikai intézményrendszer közös alapfunkcióját: az irányítást és a koordináció biztosítását a máskülönben széttartó emberi közösségeken belül.

Ennek megfelelően se a technológiát, se a piacot, se a demokráciát, se a nemzetet, pláne az ennél magasabb politikai egységeket nem tartjuk alkalmas alternatíváknak a koordináció céljára. Az utóbbi száz-százötven év materiális fejlődése mellett bekövetkezett erkölcsi lerobbanását (a normák relativizálását és effektív felszámolását) elégséges bizonyítéknak tartjuk arra, hogy a modernség rendje -- és ennek részeként a demokrácia -- kudarcot vallott. A többségi elv hasznossága a közjó és a koordináció szempontjából erősen vitatható. Látszólagos "igazságosságán" és "magától értetődésén" (a legitimációs logikáján) túl nem látszik a működésében a lényeg: hogy a szubjektumai jobban járnak vele (ti. a politikai döntéshozatalban való részétellel), mint a megfelelő alkotmányosság, a szabadság és méltányos adórendszer mellett üzemeltetett piac kedvezményezettjeiként, de a (központi képviseleti szervet és funkciókat érintő) politikai döntéshozatalból kizárva.

Megfordítva viszont, ami a demokrácia kára lehet a tágan értett közjóra nézve (ideértve a szabadságot, a társadalmi hatékonyságot, a prosperitást, az emberi méltóságot stb.), azt a közhatalom demokratikus-plebejus érdekeltsége nagyobb eséllyel váltja be, mint a korlátozottabb elektori rendszer korlátozottabb mandátummal. Magyarán szilárdabb, értékelvű alkotmányok korlátozottabb demokráciával és korlátozottabb központi hatalmi mandátummal nagyobb közjót engednének (hoznának létre).

A demokrácia korlátozása -- a választójog feltételekhez rendelése -- mellett szól az általános információ-, tudás- és műveltséghiány, illetve a képviseleti rendszer szívében lévő pártrendszer maga, amely nemcsak az alapvetően oligarchikus volta miatt, hanem egyébként is kínálati piacra viszi a választókat, akik a programok, pláne a későbbi kormányzati döntések között nem tudnak kombinálni, nem tudnak optimalizálni, azaz nemcsak azt nem tudják, hogy az egyes hatalmi ágensek milyen hatással lesznek a közjóra, de azt sem, hogy milyen hatással lesz egy-egy voksuk a saját életükre. Ezért minden döntésük végeredményben szenvedély alapján leadott, irracionális szavazat. Abban hinni, hogy irracionális szavazatok nagy tömegben kiegyenlítik egymást és optimális eredményt hoznak, borzasztó rövidlátás, amely a kollektív cselekvés és a public choice logikájának nem ismeréséről tanúskodik. (Vö. a véletlen és a koszmosz közötti viszony plusz manipuláció.)

A demokráciát továbbá megerősíteni se lehet, mert az üzemeltetéséhez szükséges tudás mediánja koronként alig változik: az ignoráns tömeg aránya többé-kevésbé állandó (erősödő politikai komplexitásban), ezért a közjó szempontjából vett rossz döntések aránya és súlya is az. Semmilyen progresszivista optimizmus -- "nevelés" vagy tájékoztatás -- nem teszi a tömeget kompetensebbé. Ennek megfelelően romlik viszont a tömeg szavazataira ácsingozó pártok minősége, ami mindösszesen a közjó optimumától való folyamatos távolodást eredményezi.

Vagyis: a közjó biztosítását a demokráciától (a politikai döntéshozók számának kiteljesítésétől) remélni illogikus és a tapasztalat sem igazolja vissza. Az előbbi óhatatlanul áldozatává válik az utóbbinak. Mondhatnánk, hogy ezt megelőzendő találták ki elejeink a demokrácia (a többségi elv) korátozását a legkülönfélébb módszerekkel, de ezek a legritkább esetekben tudják elejét venni a választási alapon, képviseleti úton feltöltött központi (állami) pozíciók, illetve a velük kapcsolatos elvárások irracionális eltérítésének. Ellenben ahogy ezek (az alkotmányossági fékek és egyensúlyok, szubszidiaritás, archaikus formák stb.) működnek, az többnyire a tömegakarat kontrolljának jegyében történik többnyire konzervatív (antropológiai) belátások alapján. A probléma az, hogy a szélsőséges (ma főleg az etnicista és a progresszivista) ágendák, amelyek a tömegember manipulálásának mindenkori logikája szerint rendeznék be a politikát, folyamatosan támadják a közjó alkotmányos-arisztokratikus-tradicionalista védvonalát, amelynek létét nemhogy igazolni, de indokolni is nehéz a tömeg nyelvén.

Kiszélesítve az érvelést: az általunk, konzervatívok által védett értékek és formák helyettesítése a technológia, a piac és a (plebiszciter-abszolutista) demokrácia gyakorlatával véleményünk szerint az élet kiüresedését, racionalizálódását, mechanizálódását, sematizálódását és objektiválódását hozta, de ezzel párhuzamosan az erkölcs és a hagyományok helyére -- nem megszűnvén az igény a posztmateriális élményekre -- az identitások szubjektivitása, a szenvedély- és érzelmi alapú önigazolás, illetve az ezeket manipuláló amorális politika lép be, immár szabad kezet kapva maga is a közjó pusztítására. A kontroll ma is megvalósul, de a humanitás (eszménye) iránti csökkenő igénnyel. Ráadásul úgy valósul meg, hogy a demokráciának "hála" minden felelősség -- hiszen a saját döntésük valósul meg -- a választókat terheli.

A demokrácia -- lehetőséget adva a tömegtársadalom manipulációjára -- a pőre hatalmi gépezet járszíjává válik, miközben nem tudja összehangolni a közjót a többségi elvvel. A könnyen meghekkelhető proceduralitás győz a közjó felett. Nem állítok többet e poszt címének indoklásaként, minthogy se a demokrácia logikájában, se a gyakorlatában nincs semmiféle garancia arra, hogy a közösségi koordináció premodern korból visszamaradt reflexeinek helyébe az intézmények fentebb említett modern dirib-darabjai nagyobb rendet, jólétet, boldogságot vagy igazságosságot hoznának. Másképp: a demokrácia minősége nem oka a közjónak, illetve ahol -- pl. az északi államokban, Új-Zélandon stb. -- hatékonyan üzemeltetik a demokráciát és magas életminőséget érnek el, ott mindkettő mögött  az adott nép/társadalom kultúrája és kompetenciakészlete áll, azaz nem a demokráciából következik az életminőség, hanem mindkettő egy mögöttes képességből. Nem okozati kapcsolat van demokrácia és közjó között, hanem korreláció.

Nem vagyok demokrata tehát nemcsak amiatt, hogy a konzervatizmus eleve a demokrácia előtti korban született (bár lehet valaki konzervatív demokrataként is, ez ma így píszí, noha szerintem inkonzekvens), hanem mert a demokrácia mindössze azt éri el, hogy egy rosszul felfogott legitimációs keretrendszerben -- kihasználva a korszellemet -- tönkreteszi a legitimáció valaha tényleg működött alapvetését (vagy hozzájárul a pusztításához). És itt az ember -- ha én vagyok -- kénytelenül le is mond a modern politika komolyabb befolyásolásáról, legföljebb szomorúan konstatálja az egymást követő zavaros eseményeket és a közgondolkodás lefelé húzó spirálját.

253 komment

2019.09.30. 08:30 HaFr

Mi is van a 11. parancsolat előtt?

Képtalálat a következőre: „Meine Ehre heißt Treue.”

Emlékeztetőül kongresszusi és azon kívüli fideszeseknek:

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

II. Isten nevét hiába ne vedd!

III. Az Úr napját szenteld meg!

Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

V. Ne ölj!

VI. Ne paráználkodj!

VII. Ne lopj!

VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Az igaz cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.

___

Ellenben a -- nem mellesleg tökéletesen szentségtörő -- kiegészítése a Tízparancsolatnak az orbáni 11-ikkel, ami -- a kiegészítés ténye -- természetesen megkérdőjelezi azt is, hogy valaha is komolyan gondolta-e Orbán ezt a kompendiumot (nem gondolta) azon túl, hogy a hatalma a benne szereplő legtöbb norma folyamatos megtörtésére épül...., szóval a 11. nagyon is ismerős korábbi korokból. Most, amikor a Pártot látszólag csak az veszélyezteti, hogy a tagjai összemarakodnak a koncon, különösen időszerű Orbán iránymutatása: "akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek”, magyarán az igazság nem számít, az erkölcs nem számít, pontosan egy valami számít: a hűség egymáshoz, de leginkább hozzá. A hűség az én becsületem (=az európai erkölcsi hagyomány soron következő felülírása brigantik tálalásában). Jelzem, ez egy teljesen magától értetődő fejlemény a hatalmi logikában. Törvényszerű volt, hogy eljussunk eddig a csatorna-elmélkedésig, nem először a történelmünkben.

Meine Ehre heißt Treue. Ebben az egészben az ég egy adta világon semmilyen innováció nincs. Ahogy az eztán következő gazemberségekben sem lesz. Ezek nem okvetlenül lesznek náci gazemberségek, ebben a posztban csak azt akartam jelezni, hogy a hatalmi logika gördülése ugyanúgy irtja ki azt, amit -- meglehet, csak a szépre és a jóra emlékezve -- az európai civilizációval társítunk, mint tette korábban, a kérdés legföljebb az, hamarabb véget lehet-e vetni neki: annak, ami konszolidációra magától képtelen.

Na de ma még a szerénység napjait éljük. Az a 120 éves terv még sehol nincs az ezeréves birodaloméhoz képest.

57 komment

2019.09.24. 07:37 HaFr

A "keresztény szabadság" butasága az Orbán-rendszer lendületvesztését jelzi

Képtalálat a következőre: „christian liberty”

Sokan elmondták már, miért nem egyszerűen "farizeus", hanem a fogalom félreéértelmezése is az, ahogy Orbán közénk dobta a "keresztény szabadságot". Még fontosabbnak tartom azonban, hogy ez elég jól bizonyítja, amit eddig is tudtunk, hogy ha a liberális demokrácia hívei bajban vannak, akkor a NER még inkább, mert az előbbieknek -- ideértve e poszt íróját -- van oyan hagyományuk, konkrétan a nyugati civilizáció hagyománya, amelyhez mindig vissza lehet térni új inspirációkért, a NER etnicista-rasszista előképei ellenben a legrosszabbak, amit politika e tájon kihozott a népekből. (Más kérdés, hogy miért nem lehet a magyar nacionalizmusból produktív politikai kultúrát csinálni, de ebbe itt nem tudok belemenni, korábbi posztokban megtettem. A kérdés -- másképp -- ez: miért nem épülhet a kulturális identitásunkon produktív társadalmi együttműködés.)

A "keresztény szabadság" izzadságos igyekezet egy olyan fogalmat megtenni a rezsim habarcsává, amelyik csak épp az alapjaiban vérzik: a világ szekularizált, a hívők száma a Nyugaton és nálunk egyaránt napról napra fogyatkozik és még kevesebben vannak azok, akik azt hiszik, a politikai beszédnek és rendszereknek a kereszténység értelmezésére kell épülnie. Ebben a kérdésben aligha lehet drámai fordulatot elérni, ez nem olyan, amit Semjén egy rénszarvas elejtése és egy Orbán-beszéd lelkesült végighallgatása között el tudna intézni. Sőt, olyan sem, amit a NER püspök-légiója el tudna intézni. Magyarul, a hazudozás folytatódna -- egy picit emelkedettebb tónusban, de ugyanolyan férges belsővel. A "keresztény szabadságnak" ettől kezdve csak az etnicizmus segédfogalmaként, a rasszizmus felé vezető úton van jelentése, persze maga alá híva és megtévesztve azt a kevés embert, akinek a keresztény hit még mond valamit (értem, a valláson és az egyháziasságon túl).

A "keresztény szabadság" kiválasztása a rezsim tehetetlenségét tükrözi abban, hogy a negativitásra (tolvajlása, félelemkeltésre, bezárkózásra, relativizálásra és gátlástalan hazudozásra épülő) politikájának fenntartható fordulatot adjon -- és nem is fog. Az Orbán-rezsim valójában máról-holnapra él, ami a hívei aktivizálását illeti és ha egyszer összeroppan -- mert a negativitás hitelét veszti --, akkor nagyon össze fog roppanni. Ezt kellene tudnia elhárítani, amíg lehet. Ezért habár a "keresztény szabadság" kétségbeesett, de buta választás is, viszont érthető. Pozitív, hitelvű felfogásának alternatívája: a nyílt fasizmus (a "fehér ember szabadságának" rasszista bukéjával). Reális felfogása (tényleges keresztényeknek majdnem híján): a szemérmes fasizmus (a "fehér ember szabadságának" rasszista bukéjával).

Azon az úton ugyanis, amelyen Orbán jár folyamatos válság-üzemmódban, a konszolidáció erőforrásai és lehetőségei nélkül, a "keresztény szabadság" (reálisan: a szemérmes fasizmus) híján csak a nyílt fasizmus felé lehet továbblépni, aminek a stabilizációs ereje persze ugyanúgy csekély, de mellette a legitimációs ereje is az. Bár ez az ország elnézte a zsidók összeszedését annak idején, de nem gondolnám, hogy fasiszta lenne. Ez az ország csak hagyományosan képességhiányos és fél. Ezeket Orbán mára nagyjából kimerítette, nincs bennük sokkal nagyobb politikai tartalék. Nem lehet migránsokkal és 400 forintos euróval rendet tartani ott, ahol a rendnek nincs más alapja.

De a "keresztény szabadság" a félelem közepette is már inkább értetlenséget szülhet az Orbán-fanok körében, akiknek többsége köszöni szépen, nem kér a kereszténységből. Ezen a pontos előbb-utóbb szétteszik a kezüket és felteszik a kérdést (először csak magukban): kell nekünk ez a Viktor gyerek? Aztán elkezdik áthidalni a kognitív dissszonanciát magukban: végül is sose kellett.

347 komment

2019.09.23. 15:20 HaFr

335,4: a pocsék kormányzás (és a választói ostobaság) ára

Képtalálat a következőre: „exchange rates”

335 fölött az euro. Nem, nem a térségi valutákkal együtt gyengül a forint, hanem jobban. Miért? Mert valakinek -- a "kisembernek" -- meg kell fizetni az alacsony hatékonyságú kormányzás árát előre és utólag. Alább a lengyel és a cseh fizetőeszközzel szembeni árfolyam 30 napra, 270 napra és 2 évre visszamenőleg. Jó szavazást, "kisember", mert még nincs itt a vége! De mire többé-kevésbé mindenkinek nyilvánvaló lesz, mi folyik itt 2010 óta, akkorra az ország visszavonhatatlanul kifosztva, elpazarolt évtizedekkel a háta mögött, közép-ázsiai állapotban (de olaj nélkül) fogja várni az elkerülheteten sokkterápiát: a nemzeti méretű ostobaság megérdemelt adóját.

 

50 komment

2019.09.21. 08:45 HaFr

Greta Thunberg piaci értéke és a globalizáció új hulláma

Képtalálat a következőre: „greta thunberg”

Első reakciós (elsőreakciós) piaci kommentelők dühödten utasítják el a Thunberg-jelenséget, nem mellesleg egy platformra kerülve az etnicista politikai érdekek képviselőivel, köztük politikai és gazdasági bűnözők garmadával. Pedig Thunberg és a klímaaktivisták a globalizáció új (megújuló) forrását jelenthetik, amely új energiával tüzelheti a tíz évvel ezelőtti válságból kikeveredni még mindig nem tudó, innovációban, hatékonyságban és népszerűségben stagnáló piaci személetet. A piaci ortodoxia osztozik minden ortodoxia hibájában, hogy a múlt eszközeivel akarja leküzdeni a jelen válságait (amely tévedésben még a konzervatívok sem osztoznak az ortodoxiával, de ebbe most nincs lehetőség itt belemenni). Miközben a piaci szemlélet lehetőségei az utóbbi háromszáz év során radikálisan átalakultak, éppen csak a szemlélet nem változott. Ortodoxiát mondok erre, de mondhatnék inadekvátságot is. (Mindenképpen inadekvát egy olyan társadalmi szemlélet-slash-ideológia, amely hosszú időn keresztül -- értve ez alatt szerényen számolva az elmúlt száz évet -- kizárólag kritikai szemléletként tud érvényesülni.)

A piaci tudás maximuma -- leegyszerűsítve -- ma az iPhoneX és a 11-es közötti "innováció" eladása, vagy az MI-hoax, amely úgy kecsegtet "áttöréssel", hogy a tudásunk még fényévekre van az agy komplexitásának megértésétől, pláne ennek digitális reprodukciójától, ezért az MI még sokáig csak a komputáció gyorsasága és a big data közötti algoritmusokban fog tenyészni; illetve  -- ami a lényeg -- ez a piaci tudás nem tudja hatékonyan kiválasztani és felerősíteni a saját optimális környezete kialakításához szükséges egyéni és közösségi kompetenciákat. A globális piac hatékonysági intenzitása (tahát az a képessége, ahogyan átjárja és létrehozza maga körül a saját regenerációjának feltételeit) angol műszóval flimsy (kb. esendő, megalapozatlan); ennek eredménye a globális gazdaság stagnáló hatékonysága, a potenciális technológiai forradalmak ellaposodása, maga tőkecentralizáció és a kapitalista intézményrendszer és éthosz elbürokratizálódása is. 

Nem véletlen, hogy a technológiai forradalmak lehetőségét (gyógyszerkutatásban, IT-ben, megújuló iparágakban) rendre -- noha csak részlegesen bizonyíthatóan -- elfojtja a belátható (azaz rövid) távú, korlátozott keresletre berendezkedő nyereségszemlélet, amiért ilyen forradalmaknak (és itt nem az olyan elhúzódónak induló megtévesztésekről beszélek, mint az ún. negyedik ipari forradalom) állami akarat és általában erős külső (nem piaci) impulzusok nélkül csaknem lehetetlen áttörniük. Míg a piac organikus állapota a reform és a szisztematikus, konzekvens, kockázatkerülő fejlődés (ezért alkalmas része a konzervatív társadalmi szemléletnek), benne több mikroinnovációs ponttal, mint makro- és rendszerinnovációval, addig a nagy technológiai áttöréseket az alapkutatások, majd az ezekre épülő koncentrált fejlesztések állami megrendelésétől vagy -- ami e poszt szempontjából a döntő -- a közösségi szemléletre és a piacra gyakorolt tömegnyomástól lehet várni.

Ms. Thunberg -- válasszuk el egy pillanatra a piaci hatását az ágendájától -- a tömegnyomást csatornázza be a piaci szemléletbe, amelytől reálisan lehet remélni, hogy a fogyasztókra, a vállalatokra és az államra egyaránt hatva fontos piaci viselkedésváltozást indukál, kimozdítva a vállalatokat a pespektívátlan profitmechanizmusból (hangsúlyozom, a profitmechanizmusnak a perspektívátlanság a korunkra jellemző akcidense). Ms. Thunberg ágendája üdvös lehet a piac szempontjából -- miközben csakis akkor kecsegtet sikerrel, ha ilyenné válik -- és ennek jóval nagyobb esélye van, mint a progresszivisták ugyanebből kikerekedő zöld fasizmusának, amelytől a poszt elején megidézett elsőreakciós piaci kommentelők tartanak. Új Jeanne d'Arc-unk pedig mindent összevetve sokkal szimpatikusabb jelenség Hszi Csin-Pingnél és Vlagyimir Putyinnál, hogy csak kettőt említsek a kapitalizmus jövőjét illető (a kapitalizmus etikai és technológiai irányvesztettségét kihasználó) egyéb forgatókönyvek szerzői közül.

Ha szerencsénk van (és ez alatt a posztban jelölt fejlemények beérését értem), a svéd fiatal tágabban értett piaci értéke -- a globális piacra gyakorolt hatásán mérve -- jóval nagyobb lesz, mint a mai Fortune rich list első száz szereplőjéé. Összesítve.

PS. Értő olvasóim bizonyára kitapintották, hogy nem annyira a cél ("a Föld megmentése") érdekel engem, mint egy mechanizmus (a célszerűen -- és ennek részeként az ember közösségi gyakorlatának hatékonyságát maximalizáló -- piac) működése. Ha nem is hiszünk Ms Thunberg ágendájában (vagy igen, vagy nem), attól az ő hatása a fejlődésre és a piacra még lehet kedvező.

328 komment

2019.09.18. 08:05 HaFr

A magyar állam szakralizálására tett kísérlet

Képtalálat a következőre: „kármelita kolostor”

Orbán hivatalának ormán -- ha valaki még nem látta volna -- a Karmelita felirat díszeleg, így, ennyi. A bejáratok mellett a miniszterelnöki hivatal bejáratait így aposztrofálják: Karmelita személyi bejárat, Karmelita sajtóbejárat. Mindegyik mellett a koronás címer. Nem beszélve most a kármelita (nem pedig karmelita) rendet ért -- remélem, így fogják fel -- inzultusról, a név hivatalos állami rangra emelése, tehát nem csupán becenévként (rövidítésként) való használata, mint Franciaországban az Elysée-é, vagy ahogy Angliában használják a "10"-et a 10 Downing Street, a kormányfő hivatalának jezésére, létező helynevekre utalva, erősen összefügg az állam reszakralizálására tett kísérlettel. (Ez az épület utoljára a XVIII. század utolsó harmadában -- mindössze húsz éven át -- üzemelt kolostorként, utána azonban több mint kétszáz éven át a Várszínház volt! Érhetően a miniszterelnök nem akarta a színházzal asszociálni a hivatalának működését, bár nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, ez is jóval pontosabban kifejezné a most ott folyó munkát. E poszt témája szempontjából szigorúan: a szentség eljátszását, még pontosabban meg- és bejátszását.)

Miért van erre szükség? Fejed, mint a Kármel ("termékeny föld"), mondja az Énekek Énekében a vőlegény a menyasszonyának és aki egy cseppet is járatos a tekintély (benne a fejedelmi hatalom és az állam) korai szimbolikájában, az rögtön tudhatja, hogy a Kármel esetünkben sem Orbán Viktor természetes fejére, hanem esetleg -- ha nagyon belegondoltak -- az ex-kolostor-színházban regnáló állami caputra (fejre), a miniszterelnöki officiumra (hivatalra) utal a termékenység (ez esetben a nép termékenységének gondját is magára vevő) forrásaként. (Amely állami fej persze de iure a köztársasági elnökség, na de mindenki tudja, hogy nálunk csak a facti, a tények számítanak.) Még közelebb járunk a szándékolt értelemhez, ha a Kármelben azt a hegyet fedezzük fel, amely az Ószövetségben a termékenység és a szépség, sőt Izrael népe megszabadulásának jelképe (a babiloni fogságból), de része Mária (Magyarország oltalmazója, a Kármelhegyi Boldogasszony) kultuszának is, emellett az ősidőkig mindenféle istenség imádatának központja. A Kármel utal közvetenül a remete rendre, amelynek egyszerűségét a kormányfő hivatalának berendezése is jelezni hivatott (no comment here). Röviden, a Várhegy és a Kármel-hegy analógiája az állami főség és benne a faktuális főhatalom, a Miniszterelnökség szakralizálása felé vett irány pregnáns kommunikációja az értő fülek felé -- amely értelmezés akár megerőszakolása is lehetne az épülettel kapcsolatos szándékoknak, ha nem támasztaná alá minden más, ami a szemünk előtt zajlik és koherenciát hoz létre a fejlemények között.

Csodásan egybecseng ugyanis ezzel az interpretációval a miniszterelnök legutóbbi, enyhén messianisztikus beszéde a hegyen épült városról, a keresztény szabadságról (amit rosszul fejezett ki, mert éppenséggel vészes közelségben határozta meg a liberalizmus negatív szabadságkoncepciójához, de fogjuk fel ezt az első botladozó lépések egyikeként); és hát egybecseng ezzel a mindennapi valóság a legkevésbé szimbolikus, nagyon is anyagias gyakorlattól -- az egyházak százmilliárdokra rúgó támogatásától -- mára már minden második politikai nyilatkozatig, amelyeken egy karakószörcsögi bekötőút avatási ünnepségétől a parlament kupolaterméig egyre intenzívebben vonul végig a "keresztény Európa" védelme, ebben Magyarország helye, miközben hemzsegnek a farizeusi intelmektől és csöpögnek a politikai számítástól. A kereszténység mára átvette a szocialista erkölcs helyét az igazodás iránytűjeként, a demokrácia fosztóképzője a szocialista helyett az illiberális lett, az állampárt vezetőinek hatalma hasonlatos az egykori pártállami vezetőkéhez -- és az agyak és arcok is ugyanazok (adott esetben akár konkrétan is).

Mindez kulturálisan frusztráló, de hatalmi szempontból is végső soron terméketlen akkor -- mondom én, aki a minden bizonnyal végleg elmúlt hívő világban rengeteg pozitívumot lát visszamenőleg --, ha a keresztény szabadság valódi értelme, ti. az a szabadság, amit a hit által nyerünk el -- erről Szent Páltól Lutheren át a XX. század vértanúkig ott vannak a valódi források -- már nagyon keveseknek mond valamit. Magyarország csak annyival keresztényebb (ám semmi esetre sem keresztényibb) a legtöbb nyugati országnál (de például az észak- vagy dél-európai országoknál már kevésbé), hogy kisebb nálunk más vallások (konkrétan az iszlám) szerepe. A vallásgyakorlók aránya -- különösen pedig közöttük a fiataloké -- gyakorlatilag ugyanaz, ahogy a trend is (hanyatlik). Ezért a kereszténységnek az orbánizmus ajkain se erkölcsi vagy vallási, pláne hitbeli, hanem kulturális célú, még drasztikusabban pedig xenofób (etnicista) értelme van, leírás helyett előírást, mindösszesen pedig a hatalmi manipulációt szolgálja, ha éppen akcidentálisan támogatható eredményekkel is.

Reszakralizálni lehetetlen, reszakralizálni vágyni pedig butaság ilyen körülmények között. Nem beszélve most az olyan apróbb problémákról, mint a demokratikus legitimáció és a szakralitás egymást kizáró volta, a hit individualitásának és személyességének éppen ötszáz éves hazai hagyománya legalább éppen ennyi ideje (de valójában már a középkor második felétől) fokozatosan visszavette a politikai uralomtól a szent jelleget és azt már az olyan viszonylag régi szereplőknek is nehéz lett volna közvetlenül vindikálni, mint Mária Terézia vagy akár Mátyás király. NB a magyar alkotmányfejlődés és alkotmányos gondolkodás már az Aranybullától Werbőczy-ig tartó időszakban rendi alapra helyezkedett, ami (a "történeti alkotmány"!) már akkor sem fért össze a szakrális uralom abszolút voltával, amikor azok még egymás mellett éltek (újraélesztve meg óhatatlanul torzó maradt az ötlet, lásd a Horthy-rendszer és a Szentkorona-tan alkotmányos kentaurjait), a XXI. században pedig ilyesmire akár célozgatni is egyszerre provincializmus, ízlésficam, nagyzási hóbort és nemcsak az emberi tudatlanság kihasználása, de olyan irány is, amelyre már nincs igénye a megszentelésre váró Legfőbb Hatalom híveinek sem, azaz politikailag irracionális. És amikor az elemző ilyet lát, akkor tudja, hogy a végiggondolatlan gondolatok célja a manipuláció, ez esetben elszámított manipuláció, a végkifejletük ezért -- éppen a gondolatok megalapozatlansága és terméketlensége miatt -- sajnos éppen annyira lehet tragikus, mint komikus.

Az egész történetben kellően sajnálatos még, hogy a kereszténység remélt megújulásában a tágabban értett Karmelita-projekt farvízén úszó papság mindennek ellenére többet vár Orbántól, mint magától Jézus Krisztustól.

PS. Egy kedves kommentelő emlékeztetett valamire, amiért nem árt kiegészíteni ezt a posztot. A mostani, egyre emelkedettebb bölcselkedés növekvő erővel egészül ki azzal a motívummal, hogy sokkal fontosabb megtalálni a hazát a magasban, mint itt lent a földi hívságok (európai életszínvonal, többpártrendszer) között. A folytatódó lecsúszás és elszegényedés fegyorsulását várná a Nagy Kármel, miközben a közvetlen környezete -- biztos, ami biztos -- változatlan szorgalommal spájzol?

44 komment

süti beállítások módosítása