1000 leütés

Orbán Viktor tartós jó esélye az újraválasztásra nyilvánvalóan egyet jelent azzal, hogy a politikai társadalom relatív többsége egyetért a liberális demokrácia felszámolásával, a társadalmi szolidaritás igényének visszafordításával, a korrupciós kultúra rögzülésével, a nacionalizmussal stb. -- legalábbis azzal szemben, amit az ellenzék kínálni képes.

Jé, bocs, kiment a fejemből -- hiszen az ellenzék nem kínál semmit! Az ellenzéknek, amelynek elévülhetetlen érdemei vannak a jogállam értékrendjének gyengítésében -- azzal, amit tett, és azzal, amit nem tett meg 23 év alatt -- valójában nincsen érvkészlete a demokrácia mellett! Az ellenzék és holdudvara, amely egy bánatos tiltakozást még ki tud állítani a Klubrádióért, nem tud legalább ekkora (vagy ami kellene: ötvenszer ekkora) tömeget az utcára hívni az alkotmányos jogállam védelmében! (Igen, az Operaház előtt egyszer volt valami -- na és? Havonta kéne olyan.) Az ellenzéket nem fűzi szenvedély a jogállamhoz! Nincsenek érvei érte! Nem is ismeri, mi az! Nem tudja, hogy ha jog nincs, akkor semmi sincs: se biztonság, se szolidaritás, se jólét (mint a mellékelt ábra mutatja). Na ezért tetű dolog, ha őfelsége ellenzéke egy posztkomcsi bagázs, amelynek se hősei, se értékei, de még csak lexikális ismerete sem a demokrácia értelméről és prioritásairól.

Se hazája, ha már itt tartunk. Az ellenzéknek nincs hazája a fenti relatív többség és a passzív tényleges többség szemében: a hazától, par excellence, már 2002-ben megfosztották (nem is nagyon tiltakozik ellene azóta se), a jogállamot pedig maga nem tudta elfoglalni és belakni. Milyen szimbolikus hazát kínál az ellenzék -- legalább -- a bizonytalan többségnek? Mi az a meleg otthon? Az ellenzék hazája a saját esetleges szavazóbázisának esetleges indulattömege. A piros szegfű papírillata. Mesterházy frizurája.

Az alkotmányos jogállam nem adottsága egy nemzetnek, hanem folyamatos harcának és munkájának az eredménye. Nem törvényszerű, hogy csorbítatlan fennmaradjon. Miután a mai "demokratikus ellenzék" sosem akarta a jogállamot a magyar kultúra integráns elemévé és a népnevelés tárgyává tenni, az nem is vált részévé az identitásunknak, így megvédeni sem tudjuk. Nincs hozzá tehetségünk, nincsenek reflexeink. Az ellenzék makog, bízik a rejtőzködőkben meg a még nagyobb kiábrándulásban. Valójában tesz a jogállamra. Evidensen megérdemli, hogy kormányra kerüljön.

Hát, kérem, van egy ellenzékünk, amely nem konyít a politizáláshoz, és egy kormányzatunk, amelyik nem konyít a kormányzáshoz. Az előző kormányprogramok gyártásával próbálja orvosolni a politikai képtelenségét, az utóbbi politikai erővel a kormányzati képtelenségét.

Jöjjenek a banalitások, mert fájó, az ellenzék alapvető dolgokkal nincs tisztában. Legelőször is azzal, hogy először kormányra kell kerülnie ahhoz, hogy kormányozhasson. Kormányra kerülni nem torokszorítóan izgalmas belső egyeztetésekkel, "most már csak 68 nap, és párttá alakulunk"-szerű sitcomokkal, nota bene nem is kormányprogramokkal szokás. A kormányprogram megszokott, bár fölösleges udvariassági kűr a választók előtt, a jelentősége a cél szempontjából csaknem nulla. Kormányra kerülni három-négy jól megválasztott, szenvedéllyel és sokszor ismételt mondattal, egy alkalmas (legalább karizmatikus) miniszterelnök-jelölttel, húsz médiaképes szakpolitikussal, egy-két száz választókerületi kvalitású és érzékenységű emberrel, rengeteg lelkes talpassal, és néhány milliárd forinttal lehet (Magyarországon). Banális, ugye? Az ellenzéki értelmet mégis meghaladja.

A három-négy mondat -- ennél nem több -- az üzenet. (Pl. ezekből: Jogállam, szolidaritás, felemelkedés. Vagy másból. Kreatívat, áttörőt, populistán izgalmast. Izgalmast.) A néhány mondatban és mögötte ott legyen a világos válasz arra, hogy miért pl. jogállam (ami nem magától értetődő ebben az országban), miért akarunk kormányozni (különösen ez elmúltnyócév fényében), mi jogosít fel arra, hogy kormányképesnek tartsuk magunkat (na mi?), mi a víziónk (kéne már), mitől vagyunk jobbak, mint bárki más -- kb. így. Ez marketing és sales. És aztán ezt az üzenetet képviseli mindenki a fejtől a talpakig. Ehhez rendelünk image-t, honlapot, frizurát, akcentust, férjet-feleséget, diétát. Nincs mellébeszélés, nincs kibeszélés -- fegyelmezett és szenvedélyes meggyőződés és meggyőzés van. Van valakinek ilyen üzenete Magyarországon az ellenzéki oldalon? Nyet. Bölcsességnek álcázott ostobaság van, amatőrség van, időfecsérlés van (szerintem már mindenről lekéstek), aszarháziorbán van. (Látta már valaki Bajnaiék honlapját? Nem? Jól tette. Ha látta, inspirálta? Ha trepanált fejű könyvelő, esetleg.)

Alkalmas miniszterelnök-jelölt? Well, Orbán alacsonyra helyezte a lécet, akár nagy is lehetne a tolongás, még az ékszerteknősünk is alkalmas lenne, de nem erről van szó: nem miniszterelnököt keresünk, hanem jelöltet. Jelöltet, aki miniszterelnökké bír válni egy választási küzdelem eredményeként. Aki valamiért áttörően karizmatikus (vagy mert annyira unalmas, vagy mert annyira hiteles, vagy mert annyira okos, vagy mert annyira gonosz, vagy mert annyira jó fej, vagy mert, vagy mert) és hihetően alkalmas. Van ilyen miniszterelnök-jelöltünk? Ugye viccelni tetszik, poszter úr?

A húsz médiaképes kérdését nem vizsgálom, egész egyszerűen, mert nincsenek -- a kontraszelekció megbízhatóan működik. (Média sincs, ahol a képességek megmutatkoznának és összeméretődhetnének, de mindegy.) A talpasoké minden tiszteletem, de ha jól tudom, E14 oldalon kvázi most kezdték el hirdetni az állást a Nép-kezdetű lapokban, az LMP még nem döntött, hogy akar-e szavazatokat gyűjteni vagy inkább egy lothrórieni kirándulással készülne fel a választásokra egy greenpeaces és Gandalf oldalán. Az MSZP-nek meg biztos van valami, amire Mesterházy szerény lehet, de nem gondolnám, hogy az áttörő kreativitásról fognak megismerődni a door-to-door kampányolásban.

Pénz? Kinek van, kinek nincs. De tizedannyi sincs összesen, mint a Fidesznek. Na jó, én értem, a pálya lejt, de azt már nem értem, hogy miért (biztos értitek, ez egy metafora), miért bénákkal, sántákkal és vakokkal megy fel rá az ellenzék. Ja, mert nincs más?

Egy évük viszont még van. Egy év múlva azonban már ez sem lesz.

(Ui. Ma bele-belehallgattam a holdudvar Klubrádióért rendezett demonstrációjába. Hát nincsen arra szó, mennyire volt unalmas, belterjes, hervasztó, gondolattalan. Lehet, hogy ennek a csatornának is el kell tűnnie, mielőtt a baloldal végre megérti, hogyan fonta szorgosan a kötelet az ország jelképes nyaka körül nyolc éven keresztül, mígnem eljött valaki, aki -- surprise, surprise -- kirúgta a sámlit. Ott esne a fene mindegyikbe.)

Valahol utat vesztettünk,
Várat, tüzet, bizodalmat,
Valamiben késlegettünk
S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.

(Ady)

Száz meg száz éve megy ez. Az ország fogy, a marakodás örök, az értelmiség gyenge, a nép gyáva. 2010 beváltatlan reménye örök bélyeg marad -- nem csak Orbán homlokán, hanem -- az egész nemzeten. Megvert az Isten magunkkal. Süllyednénk el végre.

Jávor Benedek szerint aggasztó a kormányfő valóságérzékelésének teljes hiánya. Szerintem meg az aggasztó, amit Jávor (Schiffer, Bajnai usw.) a politikáról gondol. A szimpatikus (és unszimpatikus) hülyék gyülekezetében, ami a hazai "demokratikus" ellenzék, nincs egy figura (na van egy fél: Gyurcsány), aki legalább hozzávetőlegesen sejtené, miről szólt milyen műfajban Orbán beszéde.

Valóságérzékelés? Mi is az? A fenti zárójelesek szerint a valóságérzékelés az, hogy az ember KSH-alapossággal eltalálja a reálbér- és a villamosjegyár-emelkedést itt és most, 2012-re vonatkozóan. Egy valóságérzékelő miniszterelnök, miközben szemezget a KSH, a gazdaságelemző lobbik és Mesterházy Attila összes műveinek egzekutív kivonatából, töredelmesen bevallja, hogy a reálbér csökkent, a villamosjegy ára meg nőtt, amit on spot lemondás követ, lehetőleg sírógörcsben. Vagy valami hasonló. A hülye barmok.

A mai magyar ellenzékről mindig is tudni lehetett, hogy kormányozni is képtelen és a politikát sem érti, de mivel Orbán előttük műveli már a politikát mesterfokon vagy tizenöt éve (nem a kormányzását kéne vizslatni, arról mindenki látja, hogy ökörség), kezd aggasztó lenni, hogy semmit sem tanulnak.

Orbán jó neokon vagy nagy államférfi vagy vak akarnok vagy felcsúti suttyó módjára (lehet szemezgetni) a politikának -- a hatalom megszerzésének és megtartásának -- rendeli alá a kormányzatát, a kormányzást, ennek asszisztálására tart mindenkit maga körül, kezdve Krisztussal és Lázárral és a papokkal, a budai polgárokon és a székely lófőkön át, egészen Gyurcsányig és Barrosóig. A beszéde is ennek jegyében fogant. A tényekhez, még a az elferdített tényekhez sem volt semmi köze: ebből a szempontból Orbán a holdbéli csónakos és az Indiát meglelő Kolombusz keresztezéséhez hasonlít a boncasztalon, méltó tanítómestere Matolcsynak. Van azonban egy óriási különbség a kettejük között: az utóbbi, félő, el is hiszi, amiket mond és irkál, Orbán viszont, félő, pontosan tudja, mi van ebben az országban. A tálentuma politikai: ezt a gőzölgő kupacot is a saját javára tudja fordítani, nem utolsó sorban úgy, hogy előbb belefojtja az ellenzékét. Most éppen úgy, hogy látványosan, a "közös műre", nemzetre, a jövőre, saját kormányzata óvatos bírálatára és az ellenzék (nem véletlenül ebben a tónusban fogalmazott) kelekótyaságára apellálva elkezdett konszenzust építeni a centrumban, és jó eséllyel még az előtt el is fog sok mindenkit vinni a középről, hogy Bajnai rugózásából megszületne valami nagyon-nagyon szakmai program, és az elkezdené behozni a sok-sok racionális választót (meg ahogy Gordonka a kiscsopiban elképzeli, na edd meg szépen a tökfőzeléket).

A politika nem a valóságérzékelésről szól, hanem ellenkezőleg, a valóság zárójelbe tételéről és átalakításáról. És arról a képességről, amely elhiteti a közvéleménnyel, hogy ez így van jól. Hogy a magyarokkal könnyű bármit? Lehet. De nézzük meg a másik oldalt: melyik ún. valóság lehet csábító az ellenzék illusztris képviselőinek adagolásában? Milyen közvélemény az, amelyik egyszerre képes realista lenni és elviselni a realizmushoz társuló eme arcokat? Megvenni az ellenzék valóságérzékelését az ellenzéktől? Akkor ne jöjjön inkább a tündérmese?

Orbánnak nem kell ismernie a Ecostat-statisztikákat (bár nyilvánvalóan ismeri őket) -- elég azt tudnia, hogy a magyar közvélemény nem kíváncsi rájuk, pontosabban: hogy meddig nem kíváncsi rájuk. Orbán a politika művésze: az ellenzék az íróasztaloké. Orbán hatalmának bástyái az akarat és a közvélemény. Az ellenzék bástyája? Olyan nincs. Sötét gyalogok vannak, a legjobb akarattal.

Négy éve ilyenkor már Orbáné volt az utca, a többség lelke, a jövő. Ma mije van az ellenzéknek? A széles mosolyom, az az övék.  

Az utóbbi három évben tetten érhető kormányzati akaratelvűség, állam- és vezéreszme a jobboldal kétszáz éves ellen-forradalmi (felvilágosodás- és liberalizmusellenes) vonulatába illeszkedik, semmi új nincs benne ilyen értelemben. Újdonság (de csak a felületes szemlélőnek) legfeljebb az, hogy a nyilvánvaló gazdasági, társadalompolitikai és külpolitikai kudarcai ellenére mennyire ragaszkodnak hozzá a kiötlői.

Ennek is megvan azonban az oka. Az 1990-es évek utolsó harmadában a Fidesz konzervativizmusa a "kommunistákkal" és a "nemzetellenes" baloldallal szemben született meg (végtelenül egyszerű képlete szerint: jobboldaliság = antikommunizmus), de tíz év alatt odáig jutott, hogy magának a liberális demokráciának a rendszerét is fokozatosan a baloldalra sorolta, és mára teljesen feldúlta. A liberális demokráciának se az értékei, se a bürokratikus, egyezkedős hatalmi mechanizmusa nincsenek Orbán ínyére. Ezzel jóval túllép az antikommunista misszión, amiben jóhiszeműen aligha található értelem. A magyar jobboldal eredetileg azt a fajta offenzív, populista, ideologikus konzervativizmust képviselte, amelynek fő reprezentánsai (egyébként a baloldalról dezertált vagy a baloldali fantáziától azóta is lenyűgözött) amerikaiak, és amelynek hazai alkalmazhatóságáról Orbánt annak idején meggyőzhették a think tankje befolyásos és becsvágyó tagjai. (A konzervatív William Buckley-t például, aki vélhetően előkelő tagja a fideszes pantheónnak, saját bevallása szerint mindig is lenyűgözte -- nem a Budapesten tapasztalható -- baloldali intellektus és képzelőerő: akár, ami azt illeti, Leniné is. A konzervativizmus adaptációs készsége esetenként lenyűgöző.) De a liberális demokrácia intézményrendszerének lebontásáig az amerikai elmélet és gyakorlat messze nem jutott el, soha nem is akart. Ezért is problematikus a Fidesz gyakorlatát -- amennyiben kivezet a hatalommegosztáson alapuló jogállam keretei közül -- konzervatívnak nevezni, vagy hozzá nyugati példákat keresni.

Orbánt -- ha már viszont eljutott idáig -- ennek megfelelően nagyon bosszanthatja, hogy a magyar jobboldali akaratelvűség és képzelőerő hullámai rendre megtörnek legalább három zátonyon: a globális gazdasági rendszer logikáján, az EU egyezkedős-bürokratikus intézményrendszerén és a nyugati jogállami hagyományon, és amit egy darabig el lehetett játszani egy olyan befolyásos országban, mint az Egyesült Államok, rögtön vereséget szenved Magyarországon: és még csak a hazai ellenzék sem kell hozzá. A Fidesz kibontakozását tehát a 15 éves alapjain valóban a nemzetközi rendszer és establishment teszi lehetetlenné. Orbánnak be kell látnia, hogy ma már nem lehet "naggyá válni" abban az értelemben, ahogy -- ízlése szerint -- Napóleon, Pinochet, Mussolini vagy akár ifj. Bush nagyok voltak. És a kevés igazságát, ami kétségtelenül megvan (a szegény országok kiszolgáltatottsága, a multik arroganciája és a hazai baloldal bosszantó lapossága ügyében mindenképpen), el fogja sodorni a hegemón logika. A mi súlyos keresztünk, hogy mire ez megtörténik, addigra tízszeresen sújtja majd az országot Orbán rosszul informált szabadságharca, mint a logikához való alkalmazkodása tette volna.

 ---- Az a helyzet, hogy a magyar népet simán sírba fektetheti egy kellően karizmatikus, nacio-populista vezető. Mire feleszmél, hogy mi történik vele, már hányják rá a földet, na és persze "az ember millióinak szemében gyászkönny ül".

Az lesz az utolsó győzelmünk. :(

A MAGYAROKHOZ

Romlásnak indúlt hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
  Nem látod a bosszús egeknek
    Ostorait nyomorúlt hazádon?

Nyolcz századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
  Ámbár ezerszer vak tüzedben
    Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
  Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
    Ostromokat mosolyogva nézett. (...)

Berzsenyi

HYMNUS

(...)

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre?

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szertenézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette. (...)

Kölcsey

ZRÍNYI DALA

(...)

És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanult;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjúsága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?

Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.

Kölcsey

ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE

(...)

De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat!
Te rendelél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt, öngyermeki.
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok űl,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körűl. (...)

Kölcsey

SZÓZAT

(...)

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll. (...)

Vörösmarty

LISZT FERENCHEZ

(...)

És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerül a gyásznak régi tére;

S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.

És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;

S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Ércz karokkal győzni a viszályon. (...)

Vörösmarty

SÓHAJTÁS.

Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.

Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.

Oly sok küzdés után
Örvény s hullám közűl
Segélni part felé
Egy csillag sem derűl.

Ki szívet alkotál,
S belé érzelmeket,
Szeretni lángolón
Hazát és nemzetet;

Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.

Bajza

A MAGYAR MESSIÁSOK

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

Ady

Pontokba szedett kézikönyv (kéziposzt) serdületlen, aggszűz, gátlásos, és szklerotikus pártoknak arról, mi kell a magyarnak ahhoz, hogy egy politikai genget jó eséllyel hatalomra juttasson. A jó karban lévő, kicsattanó felnőtt gengeket is megkérdezhetik, sőt elég, ha nézik, mit csinálnak. A sorrenden lehet vitatkozni, egyik-másiknak relatív súlya lehet, kihagyható, de a legbiztosabb eredményt az összes együtt hozza. (Nem vicc, az egész nem vicc.)

1. Leplezetlen populizmus. A magyar csak az ígérteknek hisz, a szemének nem.

2. A józan ész megvetése. Jobbos verzió: az értelem semmi, a szenvedély minden. A világ egyszerű. Balos: a szenvedély semmi, az értelem minden. A világ bonyolult. (Ez utóbbi önmagában kevésbé hatékony, de kellő mennyiségű populizmussal berántva már bódító elegyet képez, sőt a legbódítóbbat, amit liberális kitalálhat.)

3. Sérelmi retorika (kombó: kuruc romantika, összeesküvés-elméletek, árulás-elméletek, krisztusi nemzet, évezredes magyar bánat, magyar virradat, jössz te még a mi utcánkba, népi kesergő egy-két csipetnyi rasszizmussal, nem oda Buda, Ugocsa non coronat, Harry Potter vs. János vitéz, Tyukodi pajtás, vesszentrianon, a magyarokistene, Moszkva-Brüsszel, multik-bankok-IMF). A világ ellenünk van. Tehát érdemes felvennünk a kesztyűt, és kiállni az igazságért. Jóval kevésbé hatékony, már-már kontraproduktív, ezért meg sem említem "a világ velünk van, Merkel és Európa azt akarja, hogy sikeresek legyünk" vezényszót -- csak Kovács László és a legnaivabb ballib pártok nyomják.

4. Hízelgés (kombó: magyar tehetség, szőrös talpú románok, olimpikonjaink és nóbeldíjasaink, a kereszténység védelmezői, mások vittek rossz utakra minket, huszárvirtus, magyar észjárás, magyaros vendégszeretet, kultúrfölény, jég hátán is, extra Hungariam stb.). Mindenki tanulhat tőlünk, mi nagyjából senkitől.  Meg sem említem a nemzetkritikai vonulatot, öngyilkos húzás.

5. Belső ellenségkeresés. Kicsiben: mindenki a szomszédját tudja a legjobban utálni, adjunk hozzá indokot. Nagyban: (jó hírünk van, már megtaláltuk, dögöljenek meg a) kunbélák, horthyszálasi, cionisták, kommunisták, fasiszták, gyurcsány, orbán, a szomszéd tehene. A kiegyezéses, kompromisszumos, kerekasztalos retorikának nincsen hagyománya, már-már a mutyival és a hazaárulással ér fel. Vérző fej, süket fül, tompa agy, szikár jellem, egy-két menet vagy nagygyűlés, ez a biztos recept. 

6. Antipolitika. Mi a nemzet (vagy a szakértelem) pártján állunk, amit a másik csinált, csinál, vagy csinálni fog, az nemzetrontás (vagy dilettantizmus). Nekünk nem a másik párttal van dolgunk, hanem az ország népével, az igazsággal, a jövővel stb. Kisebb pártok hivatkozzanak a nagyobbak komprádor-kartellező-korrupciós (KKK) gyakorlatára.

7. Kell még négy év. (Elmúltnyócév.) Gondolkodjunk távlatosan (a saját hatalmunkról).

7+1. Ismételd az így összetákolt receptedet orrvérzésig, amíg el nem jut az üzeneted az agyak többségébe, sőt tovább: amíg a többség el nem fogadja igazságként, bármekkora ordenáré hazugság is -- részint mert szeretné elfogadni, részint mert azt hiszi, komoly ember nem hazudhat ekkorát. A recepted képviseletét szervezd egy viszonylag karizmatikus vezetőd köré, és nyert ügyed van.

Ha valamelyik párt kellő desztillációban, érzékenyen tudja hozni ezeket, és pénze is van, biztos sikerre számíthat. Aki makacsul ellenáll ezeknek, és pénze sincs, az kiesik a versenyből. A jogdíjat a szerkesztőségbe várom. A biztonság kedvéért még egyszer: halálosan komolyan írtam ezt. Mindössze a tömegdemokrácia logikájáról volna szó? Nem hiszem.

Hoffmann Rózsa államtitkár alapvető erkölcsi kérdésnek nevezte, hogy akinek a felsőoktatási költségeit „az adóforintokból adták össze”, az meggondolja, hogy elmenjen-e külföldre magasabb fizetésért. Szerinte az állam azt várja, hogy meghatározott ideig, mintegy tíz évig magyarországi munkát vállaljon az addig állami pénzen tanuló diplomás, de ha tanulmányi megállapodást kötött, akkor is elmehet külföldre dolgozni, csak vissza kell fizetnie a rá költött pénzt (MTI, Index). Ez a kormányfő által meghekkelt államtitkár utolsó, vadul hangoztatott érve a tandíj mellett.

Kötelesség? Nos, attól függ. Csak amennyire kötelessége egy vakbél-műtöttnek visszafizetnie a hazai operáció költségeit, ha utána elmegy külföldre dolgozni. Csak amennyire kötelessége a magyar anya által kihordott, szoptatott, felnevelt, közben az óvodától serdült koráig magyar mosollyal és seggberúgással orientált gyereknek visszafizetnie az egész gyerekkora társadalmi költségeit, ha elmegy külföldre dolgozni. Sorolhatnám. Ha Hoffmann azt hiszi, hogy egy állampolgár tartozik az országának bármivel is, csak azért, mert a részint kényszerből (!), részint méltányosan igénybe vehető szolgáltatásokat igénybe veszi, többrendbeli -- erkölcsi, közgazdasági és politikai -- tévedés áldozata, amelyek közül hadd tegyem helyre röviden a Hoffmann által szemmel láthatóan saját terrénumának tekintett, "autoritása" minden súlyával kitüntetett erkölcsi nézőpontot.

Egy társadalmi sorsközösségbe mindenki beleszületik. A kötelességei ebben nagyon szerteágazóak, de se egyenként, se együtt nem mérhetők és nem válthatók ki pénzzel, és különösen nem erkölcsös ilyet megpendíteni egy korrupt országban, amelynek a kormányai (ideértve a Hoffmann által szolgált kabinetet) alig leplezve szórják a pénzt mindenféle ostoba, dilettáns és illegitim célokra, és az erkölcsöt igen szelektíven alkalmazva felmutatják azt a diáksággal szemben, miközben mindenhol máshol lábbal tiporják.

A társadalom annyi pénzt fizet és ebből annyit költenek el átláthatatlan és meg nem térülő módon, a diákságnak annyi minden nem jut, mert szüleik generációk óta befizetik azt a korrupt, inkompetens államnak, hogy a diáknak erkölcsös elvárnia, hogy az állam állja a taníttatása költségeit -- de nem csak ezt. Azt is, hogyha az állam maga évtizedek óta képtelen létrehozni egy olyan társadalmi, gazdasági és kulturális közeget, amelyben a diáknak kedve lenne itthon maradva dolgozni, egyáltalán megmaradni ebben az országban, akkor ne gördítsen akadályokat a távozása elé, hanem éppenséggel kérjen bocsánatot tőle, mivel hihetően kényszerből válik meg a szülőföldjétől.

De ha már egy kormányzat úgy ítéli meg -- és különösen akkor, ha ezzel ellentétbe kerül ellenzéki, utcai rebellis korában hangoztatott programjával --, hogy az egyénnek valamilyen módon fizetnie kell a felsőoktatási tanulmányai költségeit (ezt nevezik tandíjnak, és mindegy, hogy hitelből vagy saját tőkéből valósul meg, a röghöz kötésben pl. a diákoknak nyújtott állami hitelből, amelynek garanciája -- záloga -- a diák felnőttkori évei ebben az országban), akkor jó, ha ezt megbeszéli az érintettekkel, mert úgy erkölcsös, hogy ha valaki korábban Á-t mondott, most meg B-t, és kvázi elkötelezte magát Á mellett, most meg megmásítja a szavát, akkor kérje a partnerei elnézését.

Egyébként meg az egész pont annyira erkölcsi kérdés, mint amennyire az őserdők védelme az. Felületesen nagyon az, meg is tud belőle élni egy csomó KDNP-s, egy kicsit megkapargatva a dolgot meg semennyire, hanem színtiszta gazdaságpolitika, egy kicsit még mélyebben politikai gazdaságtan. Pont, ami végleg dögrovásra került ezen a földön. (A hordozható memory stick több erdőt óvott meg, mint az összes Greenpeace-es és LMP-s az elmúlt és eljövendő tizenötezer évben, akkor mi is az erkölcsös?)

Szóval k..ra elegem van az egész szcénából. Egy evidensen kártékony, a korábbi truppok inkompetenciáját és arroganciáját még megfejelő kormányzat eljátssza az erkölcsi ítész szerepét -- ez nagyon nem jön be. Tessenek csak csöndbe lenni, nem hepciáskodni, és mivel ez a hajó már elment, a gazdaságtól kezdve az oktatáson át a budapesti házak homlokzatáig omlik minden, maximum kármentésben gondolkodni, aztán meg finoman lelécelni.

Úgy vélem, konzervatívként a legkisebb politikai rosszat keresve nehéz mást választani, mint Bajnait. Szemet dörzsölve, tépelődve, fogat szíva, kezet tördelve, de mégis. Nem tűnik ugyan túl megalapozottnak ez a választás, különösen a programja híján, és egyelőre nem is élteti más, mint -- az LMP után másodszor -- az a remény, hogy nem lesz mindig így, ahogy van. Az is tudott, hogy a remény csalfa: amíg a nemzet adott, addig a jövőben sem lehet nagyon más a politikai valósága, mint az elmúlt huszonöt év átlaga, de talán lehet jobb, mint az elmúlt tíz évé, és lehet sokkal jobb, mint az elmúlt háromé. Elég hozzá, hogy egy politikai vezető ne a legrosszabbat hozza ki a népből, az átlagos rosszat tartsa féken egy intézményrendszerrel, és engedje, hogy a jó esélyhez jusson. Ebből kell kiindulni.

Orbán egy valamire való konzervatív minden megvetését kivívta az elmúlt három évben. Egy fikció (a tudatosan nemzetrontó baloldal) ellenében felforgatta az ismert világunkat, tette az erre való világos felhatalmazás nélkül, kiszámítottan és durván visszaélve a választók bizalmával, úgyhogy végül egy szűk forradalmi-pretoriánus klikk maga alá gyűrhette a társadalmat, kihasználva a demokratikus intézményrendszer gyengeségét és a kapitalizmus alacsony legitimitását tönkre tehette államát és gazdaságát, folyamatosan pusztíthat közösségi csatornákat, bevett életformákat, megfélemlítheti emberek millióit -- és nem átall mindezek után adminisztratív akadályokat gördíteni saját leváltása elé.

A konzervatívot nem érdeklik az ideológiák, amíg a gyakorlat alapján képes eligazodni és ítéletet hozni. Orbán gyakorlata mélyen anti-konzervatív: az emberekben lévő rossz korlátozása helyett annak hatalmi célú felszabadításában érdekelt, a kiszámíthatóan működő, hatékony, decentralizált, közösségi érdekű intézményrendszer erősítése helyett káoszt és bizonytalanságot hozott a mindennapokba, a hagyományok pluralitására rászabadította az állam erkölcsi ítéleteit és anyagi diszkriminációját, a megfontoltság lehetőségére a buta gőgöt, a jellemre a jellemtelenséget. Kormányzata a köztársaság legrosszabbika.

Egy ilyen hatalmi kontextusban a hagyományosan konzervatív értékközpontok, mint a vallások és a nemzet, ugyan szimbolikusan az triumfáló-elnyomó program fejezeteiként jelennek meg, a gyakorlatban azonban a családdal (konkrétan a legtöbb magyar családdal) együtt áldozatként, kitéve az uralkodó klikk pőre hatalmi érdekeinek. Orbán mélyen nemzetellenes politikája a gyakorlatban dőlt el: édes mindegy, hogy ehhez milyen nemzeti jelképekkel és demagógiával operál, attól még nemzetellenes marad. Aki a nemzet megosztására játszik, akinek ellenzéki politikája tengelyében a nemzet vészterhes konfliktusainak élezése áll, mígnem aztán hatalomra kerülve a magyarok nagyobbik részét elidegeníti a hazájától és/vagy hazája politikai rendszerétől, több százezreket pedig -- családokat is szétszakítva -- egyenesen kivándorlásra kényszeríthet, az semmilyen mércével nem tekinthető e nemzet barátjának és jóakarójának.

A mai jobboldal nemzet- és családellenes, sok más egyéb mellett ezt is bizonyítja a gyakorlata. Ez az, ami a konzervatív szemszögéből egyedül számít. Ha választásra kerül a sor 2014-ben, egy konzervatív nem támogathatja Orbán listáját és jelöltjeit. Ebben a pillanatban Bajnai áll a legközelebb ehhez.

Én, aki egy poszttal lejjebb még a nemzeti kiegyezésért, néhány poszttal lejjebb meg az Orbán indukálta nemzeti kerekasztalért rimánkodtam (indokok helyben), most már elvesztettem minden reményem: nem csak ezekben, hanem abban is, hogy a jelentős ellenzéki győzelemnél lehetne jobb megoldás az ország mély válságára. Azt mondom, amit Churchill mondott a demokráciáról: a nagyarányú ellenzéki győzelem a legrosszabb, ami várhat ránk, leszámítva az összes többit. Hogy megvalósul egy ilyen, abban nem hiszek. De meg kell próbálni, és ehhez valamit gyökeresen másként kell csinálni a (nem létező) baloldaltól az LMP-ig terjedő sávban.

Legutóbbi döntései (alább) mindenkit biztosíthattak a Vezér hajlíthatatlanságáról és minden rendű és rangú ellenfelével szembeni olthatatlan bosszúvágyáról, ezen túlmenően pedig teljes egészében kimerítik a náci Führerprinzip formális jogi értelmét: a Vezér a törvény fölött áll, az alkotmány a végrehajtó hatalom szolgálója, a Führer szava maga a közjó, a kritika ellenség. Ennél nem nagyon van lejjebb, csak a terror eszkalációja. Az volna illő, ha az Alkotmánybíróságunk most szépen egyetlen vészterhes gesztussal lemondana --, de nem fog, mert a tagjai puha pöcsök és részei már a NER-nek. Ahogy Navracsics, Pokorni, és az összes (három-négy) "emberarcúként" ünnepelt fideszes számára is eljött a megfelelő alkalom, hogy benyújtsa a lemondását, és végre valamiért kiálljon, ami aligha komcsi, libsi, vagy brüsszeli -- hanem, ha így tetszik, magyar és helyes --, de nem fognak lemondani, mert a velejéig romlottak. Szóval, alaptörvény-módosítás lesz, ezekkel:

-- OBH hatáskörének visszaállítása a peráthelyezésekben.

-- Család retrográd-konzervatív fogalmának (és a vele járó anyagi, erkölcsi diszkriminációnak) a visszaállítása.

-- Kampányhirdetések leszűkítése az alig nézett és hallgatott közmédiára.

-- Hallgatói röghöz kötés (szembe köpve minden civilszervezetet, amelyek korábban lementek kutyába és tárgyaltak, sőt -- szerencsétlenek! -- hittek a kormánynak).

-- AB precedenseinek és az alkotmányos szellemnek ("láthatatlan alkotmánynak") a kiradírozása a jövőbeni döntések megalapozásából és indoklásából.

-- Földügyekben sarkalatos törvényt kell hozni -- elképzelhetjük, hogy milyen lesz az.

-- Hajléktalanügy visszautalása (a közismert módon "szociálisan érzékeny", "bátor" és "független") önkormányzatok és polgármestereik kezelésébe.

--Kövér őrsége alkotmányos státust kap!! (Egy úgynevezett demokráciában!)

A mű készen, az alkotó pihenhetne. De félő, nem fog. A választási regisztrációban egyelőre visszakozott. Biztos vagyok benne, hogy mégsem kockáztat semmit, mert úgy akar befordulni a választási utcába, hogy a többiek még a cipőfűzőjükkel bajmolódnak. A Vezér nem kockáztathat. És nem is kockáztat. (Érdemes elolvasni minden idők legpofátlanabb, legcinikusabb politikusi interjúját a mai Népszabadságban Lázárral. Fecseg a felszín. Rohadt a mély.)