Eszmei poggyász érdeklődőknek, cizelláltaknak, tévelygőknek, szkeptikusoknak, várakozóknak. Az új párthoz továbbra is az előző posztot ajánlom, és kijelentem a hard linereknek, ha eddig nem volt kellőképp világos, hogy nem pénzel a Soros, Bajnai, vagy az Orbán, sőt (még) egyetlen milliárdos sem, többen vagyunk mint HaFr, valamint a jövő nem a múlt meghosszabbítása, és végül, de nem utolsó sorban szívesebben venném, ha a féktelen fantáziájukat inkább a mi javunkra kamatoztatnák, mint a cselekvőképtelenségük álcahálójaként. Hacsak nem vallják persze a speech act elméletet vagy valamely egyéb posztmodern lószart.
A konzervativizmus egyetemesen abból indul ki, hogy az ember belátóképessége korlátozott, az egyén a körülötte lévő intézményektől és a társadalomban elfoglalt biztos helyétől nyeri az erkölcsi nívóját, fejlődés nincs (amit nyerünk a réven, azt elveszítjük a vámon), a hatalom korrumpál és a több hatalom még jobban korrumpál. Ehhez képest a Fidesz? No comment, a szembenállás világos. A vagyon és a jövedelmek átrendezése a társadalom felső tizede felé, megőrzése a következő két-három decilis számára, és a többiek elszegényítése nem szexi (nem konzervatív), hanem aljas. Isten nevét politikai célból megtanulni nem szexi, hanem aljas.
A magyar konzervativizmus dolga először megkeresni a magyar hagyományt a fenti keretrendszeren belül. A magyar konzervatív politikai hagyomány a Dessewffyek (Emil és Aurél), Széchenyi, Kemény, Vörösmarty, Bethlen, esetleg Márai és Antall hagyománya. Nem a protonáciké, bilgeri csizmás kalandoroké, belvárosi yuppie polgármestereké, politikofocistáké és az antikommunizmus örvén az államot lerablóké. A magyar konzervatív hagyomány fontolva haladó, nem forradalmár, kompromisszumos, nem szabadságharcos, européer, nem félázsiai, büszke, nem pökhendi, a közjót nézi, nem a magánjavait. A magyar konzervativizmust saját célra hasznosító mai geng az agrárproletariátus szintjéről nézi a kastélyok könyvtárait, a kommunista taggyűlések padsoraiból a nagypolgári szalonokat, ami nem baj, csak nem konzervatív. A konzervativizmus megbecsüli a szellemet, félti a szellemi hagyományt, képviselői mindenek felett gőgösek az erkölcsi integritásukra, Aristotelest a Bibliával együtt olvassák, de mindkettőből csak annyit, amennyi nem árt meg. Nem rajongók, nem követelnek odaadást semmilyen emberi alkotásnak vagy gondolatnak, mert alapvetően a legjobb esetben hiúságnak tartják az emberi törekvéseket -- és kifejezetten rühellik az önfelkent nemzetmentőket. Ha egy nemzet úgy érzi, hogy egy emberbe kell helyeznie a bizalmát a túléléshez, akkor valóban elveszett.
Hol is van ehhez képest a Fidesz politikai kultúrája? Ott, a karcagi rizshántolóban.
A tömegdemokrácia és a populizmus igazi kihívás a konzervatívnak, nem egy Bad Ischl (jobban mondva a makói élményfürdő), ahol kedvére lubickolhat. A tömeget tagjai összességénél jóval kevesebbre becsüli, és rossznak tartja azt a politikai rendszert, amely jó vagy rossz (de főképp rossz) célokkal folyamatos randalírozásra kényszeríti a híveit. A politikai érzelmeket potenciálisan veszélyesnek -- mert manipulatívnak -- tartja, az alkotmányosságot a demokrácia elé helyezi.
Fidesz? No comment.
A konzervatív nem ajnározza rutinszerűen a nemzetét (és főleg nem ajnározza azért, hogy megvezethesse). A hazaszeretete patrióta, ha kell kritikus, és nem etnikai-nacionalista-pogány (az előzőekből következően), nem kirekesztő, bár nem is lelkesen befogadó. Megbirkózik Kossuth népszerűségével, de a hőse Széchenyi és Deák. A jogállam híve a politikai érzelmek kontrollja és kiszámíthatóság érdekében. Nem tekint ellenségének senkit, mert az már egy bizonyos adag aljasságot és lecsúszást feltételez. A jogok mellé rendeli a kötelességeket, de megveti a rendőrállamot és a bürokráciát. Általában amellett van, hogy a maga szintjén mindenki éljen értékteremtő életet, szervezze meg a maga kis köreit, és -- bár sok illúziója nem fűződik hozzá -- művelje a kertjeit.
Fidesz? A Fidesz egy radikális rablópárt (avant garde a szatócsboltban), ezért etatista és megosztó, és újabban úgy gondolja, hogy az ideológiai élményfürdőjét is maga mögött hagyhatja, mert annyira megszilárdította már az államát..., amelyet a kedvezményezetti (járadékos) rendszerén túl (vagy inkább innen) a hazai polgárság körültekintésének, önbecsülésének és választási lehetőségeinek hiánya, a dzsentroid politikai reflexek, a jelképekben élő nacionalizmus, a műveletlenség, a nemtörődömség és a félelem éltet. A konzervativizmushoz, de még a jobboldalhoz sincs semmi köze a véletlen és spin doktorai összejátszásán kívül. Itt igazat adok Hoffmann Rózsának. Vajon milyen lehetett az elmúlt évtizedek oktatási rendszere, amelyik érintetlenül hagyta azt az atavisztikus politikai kultúrát, amelyen felnőhetett egy ilyen politikai alakulat. A jobboldalnak ideje gondolkodásba és önkritikába kezdeni, már ha persze ad magára valamit, és nem akarja nagyon rossz társaságban leélni a maradék életét.