Modernnek lenni (mindenestül), nemzetnek lenni (minden magyar érdekében) kétszáz éves álom ezen a viharvert tájon, viszont semmi másról nem szól ez a kétszáz év, mint hogy mennyire képtelenek vagyunk ezt az álmot valóra váltani.
Modernnek lenni annyit jelent, mint a saját erőnkből, fundamentálisan versenyképesnek lenni, amihez minimum önreflexió, tudás, tenni akarás és képesség, szellemi és szociális kompetenciák, autonómia és hosszú távú szemlélet kell. A modernség tartalma és közege változik, de elutasítása -- a háziasítása helyett -- mindig a téveszmék, a társadalmi szétesés és a lemaradás, a kétségbeesett, zsákutcás alternatívák táptalaja.
Nemzetnek lenni nem csak annyi, mint közös nyelvet, közös kultúrát, egységes államterületet, közös stratégiát és közös jövőképet bírni (ez sem kevés), hanem az is, hogy (annak érdekében, hogy a kulturális egységnek politikai értelme lehessen) mindezt a közjót szolgáló, legitim játékszabályokba is le kell fektetni, és ezeket a játékszabályokat be kell tartani.
Modernség és nemzet legalább mostohatestvérei, de szerencsésebb vidékeken édestestvérei egymásnak. Egységes politikai közösség (nemzet) nélkül nehéz elképzelni sikeres, harmonikus modernizációt, ahogy a modernizációs folyamat (a feudális, Gemeinschaft jellegű közösségek eróziója, szétverése, az individualizáció és kapitalizálódás) nélkül sem lehetséges új típusú (nemzeti) közösség. A nemzeti és a modernizációs téma tehát legalábbis mostohatestvérek: nehéz elvárni tőlük, hogy úgy tegyenek, mintha nem ismernék egymást. Magyarországon időtlen idők óta mégis ez folyik a politika bugyraiban, aminek az az eredménye, hogy sem a nemzetté válásunk, sem a modernizációnk nem tekinthető sikeres, problémamentes folyamatnak.
Bonyolult politikai és lelki folyamatok eredményeként a magyar modernség programja már a születése pillanatában szembefordult a nemzetépítéssel. Magyar modernség-program nem is volt soha: legalábbis a jobboldali felfogás szerint ez mindig is fenyegető "idegen" (bécsi, zsidó, moszkvai, brüsszeli) érdekeket szolgált. A "magyar öntudat" nagyon hamar eggyé vált ezért a trotzdem, függetlenségi és a (ma is ismert reflexszel a magánérdekeket közérdekké stilizáló) kiváltságvédő nemesi nacionalizmussal, a bezárkózással, utóbb meg társult, mikor mivel, a hisztérikus nemzetféltéssel, a mítoszgyártással, (jó szándékú, harmadik utas) szellemi honvédelemmel, fajvédelemmel, internacionalizmussal, rezsivédelemmel, röviden: a modernségtől való félelemmel, a nyugati fejlődés megakadásából következő problémáinktól való meneküléssel és kollektív paranoiával, aminek jellemző tünete a kisebb-nagyobb horderejű kérdésekre adott romboló kvázi-válaszok ma is virágzó politikai kultúrája. Miközben a Trianon utáni ténylegesen független nemzetállami környezet hallatlan esélyt biztosított volna mindennek az ellenkezőjére, a politikai elitünk sem akkor, sem azóta nem volt elég erős és bátor ahhoz, hogy nemzeti érdekké nyilvánítsa a modernizációt, illetve erős önreflexióval és szomorú bölcsességgel felülírja az egyre hazugabb függetlenségi (mert időközben tárgytalanná vált, viszont egyszerre Nyugat- és Trianon-ellenes, önsorsromboló*) paradigmát. Nem. Máig megmaradt a politika leitmotivjának a Nyugattal szembeni félelemkeltés és ökölrázás, mentsvárnak az etatizmus és a nacionalizmus.
Eközben se a mai "baloldal", se a jobboldal nem érti az elakadt nemzeti modernizáció szörnyű nehézkedési erejét, a szabadság és a függetlenség, a lemaradástól való félelem és az önérzet, ugyanakkor a megmérettetéstől való szorongás és a büszkeség szörnyű konfliktusainak feloldatlanságát, amelyekből a Nyugat iránti ressentiment, dühödt irigység, félelemmel vegyes tisztelet, megalázottság és túlkompenzálás származik. Ugyanakkor a magyar politikai osztálynál kevesebb önzőbb, tudatlanabb és szűkebb látókörű hatalmi elit van Európa történetében: a mai garnitúra pontosan illeszkedik ebbe a tradícióba: a népét lebecsüli, nemzete problémáit nem ismeri, felelőssége a közérdek iránt nulla. (Ha valaki azt hiszi, véletlen vagy az ördög műve, hogy Magyarország a mégoly bonyolult döntési helyzetekben rendszeresen rosszul választ és annyi feldolgozatlan problémát görget maga előtt, annak további jó Wass Albert-olvasgatást ajánlok.) A kétértelmű állásfoglalások, ki- és mellébeszélések, a felelőtlen politikai manipuláció, a kétharmados lázálmok és "demokratikus oldaliság" behelyettesítése a nemzeti stratégiába, a pontos helyzet- és problémafelismerés teljes hiánya nyilván kiegészíti az állam privatizálásának, illetve a társadalom megosztásának és gyarmatosításának nap mint nap élvezhető programját. Az egyetlen programot, ami azonosítható a rendszerváltás historikumában és töretlenül átível rajta.
A nemzeti modernizáció programja ellenben meg sem érintette a rendszerváltó politikai osztályt. Ennek hiányában tartunk ott ahol tartunk: éppen csak közös politikai kultúránk, közös versenyképességi stratégiánk, önreflexiónk, közös ünnepeink és interpretációs hagyományunk, öntudatos polgári tulajdonosi rétegünk, saját nyugati ethoszunk, szolgáló államunk, és megalapozott önbecsülésünk nincsen. Nem is lesz, amíg elfogadjuk a politikai osztály felkínálta kártékony önértelmezési kereteket. Ahol már történeti okok miatt is folyamatosan választani kell a modernizáció (baloldal) és a nemzet (jobboldal) egyre lebutítottabb álláspontjai között, ott a pártrendszer értelemszerűen nem szolgálja a társadalom érdekeit (és most csitt azzal kapcsolatban, hogy ezek a primitív ideológiai szcénák még a saját vezérmotívumaikért sem állnak helyt: a rablás szervezettségével csak a közpolitika dilettantizmusa ér fel, a modernizáció és a nemzet csak fügefalevél ezeken).
Ennek alternatívájaként ideje lenne újra nekigyürkőzni az egységes nemzet reális modernizációs stratégiájának, amelyben az egyik öröme nem a másik veszte, a társadalom önértékelésében pedig nem Szabolcska Mihály az iránytű. Mert ma még csak gladiátorok vagyunk egy 93 ezer négyzetkilométeres Colosseumban, egymás torkát vagdaljuk, miközben fenn a tribünön néhány százan tapsolnak minden elhulló magyarnak, minden újabb adag kifreccsenő vérnek, minden újabb méternyi kiforduló bélnek. Jó kommentelést!
--------------------------
*A külhoni magyarság érdekeinek képviselete természetesen nem függetlenségi kérdés. Ha valaki annak tekinti, azon se csodálkozzon, ha egy szép vasárnap reggel szlovák és román tankok adnak majd randevút egymásnak ukrán katonai rendőr irányításával az ablaka alatt.