Megnyaljuk a szánk szélét: micsoda viadal néz itt ki, óriások csapnak össze, reng a föld, direkte a Múzsa, de legalább Homérosz, Camões, egy Úz Bence tolla kell ide, egyik a másikától készül menteni a nemzetet -- és hát elvileg mi más kéne egy nemzetnek, főleg, ha magyar. Szerencsére azonban úgy néz ki, a nemzet is megszüli a maga Horváth nénijeit, akik rendületlenül tojnak a sóba, akkor már inkább Balázs meg Sarka Kata, azok legalább nem akarják megmenteni a kuplerájt, csak teszik, ami a dolguk: könyékig turkálnak benne.
Na ez az. Iszak Eszti és Agárdi Szilvi (forrás: Blikk) a bevarrt szájú nővel egyetemben szörnyen kapósak lehetnek ma, és még talán egy hétig, de tudják, hol a helyük: nem mondják közben, hogy nemzeti küldetést hajtanak végre, és ehhez ötezermilliárdnyi készpénzre volna szükségük, lehetőleg használt bankjegyekben. Orbánházy meg úgy áll a dologhoz, mint egy becstelen mádám, aki az ismert vicc szerint kifizetteti a rendőrökkel a taksát, aztán közli velük, hogy végezzék el egymással, amire vágynak. Orbánházy mádám kiíratta ugyan a kuplerája fölé, hogy "Nemzeti Dohánybolt és Autópálya Zrt.", ki is tűzette rá a nemzeti lobogót (kínai gyártmány, keleti szélnél eljátssza a Himuszt is), fel is szenteltette az ügyeletes ökumenikus bandával, szakszervezetet is alapított, helyben árulja az áfamentes kotont, előre fizettet és utólag sem ad semmit, de mégis közben miniszterelnöknek álmodja magát, miccsssoda forma! Rogánokból, Pintérekből és Szekeresekből állítja ki az udvartartását, akik a mádám álmában a Nagy Nemzeti Hiszekegyet mormolják olajtól csúszós kézzel Vuitton táskákban kotorászva, pedig igazából csak portások, kidobóemberek és hímringyók, a szokásos cégéres asztaltársaság, ami rendesen dukál. A probléma, hogy nincs, aki rájuk kapcsolja a villanyt vagy még inkább rájuk gyújtsa a Zrt-t.
A problémám, ami indokolja az Orbánházy paktum címet, hogy tök mindegy, ki a mádám, a kuplerájon nem fog változtatni. Mesterházy talán nem veri át annyira a kuncsaftot, talán nem rugdossa le az egyszerű vendéget a pincébe, miközben Kósa Lajos az emeleti lakosztályban Dom Perignont kortyol, talán nem írja át a házirendet visszamenőleg, és nem alkalmazza vissza köz(szex)munkásként a korábban kirabolt aktatáskás kispolgárt, de a házat bizony segített felhúzni a maga módján, és ott sürgölődnek körülötte azok is, akik már az alapok letételénél is ott voltak. Na, ezek alig várják, hogy visszaköltözzenek a házinép szalonjaiba. Ott a kézjegyük a paktumon a sok száz máséval: "A közjó ellen minden erőnkkel és teljes elménkkel az utolsó leheletünkig harcolunk".
Az egyszeri kuncsaft sorsa eközben teljességgel bizonytalan, a hölgyek foglaltak, a rendőrök is, ha jól viselkedik, legfeljebb audienciára mehet a mádámhoz, addig meg tépjen számot, szívjon el egy jointot, az eszméit hagyja a kapun kívül. És reménykedjen mindhalálig.
Az embernek hányingere van, kéne egy nagyot hányni, és továbbállni. De nem lehet, az utca a mienk, itt van az otthonunk nekünk is.
