1000 leütés

Igen, amikor még nem létezett a modern politika intézményrendszere, a zemberek halomra ölték egymást, és azé a csoporté lett az igazság, amelyik győztesen került ki az adott polgárháborúból. A firenzei pártharcok, az angliai Rózsák háborúja, a XVI-XVII. századi vallásháborúk, az egymást követő lázadások, felkelések, forradalmak már nem kamarillaharcok, feudális nagyurak belháborúi voltak, hanem egyre inkább nagy néptömegeket megmozgató, közérdekű polgárháborúk, amelyeknek -- így utólag visszatekintve -- a legfontosabb politikai hozadéka annak a belátásnak a meggyökerezése volt, hogy az aktuális kisebbséget tönkretenni butaság. A fejlett nyugati politikai rendszerekbe beépült annak -- előbb az érzése, majd a -- racionális belátása, hogy se vallási, se társadalompolitikai, se gazdasági alapokon nem érdemes tönkretenni a legyőzöttet, mert a legyőzött az esetek 99%-ában olyan nézetrendszert képvisel, amelynek megvan a létjogosultsága, sőt -- ami még kellemetlenebb -- vissza is fog térni, adott esetben győztesen. Érdemesebb tehát kialakítani egy modus vivendit, egy olyan politikai rendszert, amelyben senkinek sem kell magát ellenségnek (megalázottnak és elpusztítandónak) éreznie, ehelyett újra és újra versenybe szállhat békés eszközökkel a társadalmi támogatásért.

Tehát miközben a Nyugat nagyobbrészt legyőzte előbb a születési, majd a "faji" és etnikai, végül pedig a státusz és vagyoni privilégiumok rendszerét, megerősödtek előbb a liberális, majd a demokratikus vonásai. A nemzetek egymás után a polgári jogokban és a liberális demokrácia intézményrendszerében rögzítették a mai fejlett Nyugat -- szó mi szó, ellentmondásoktól terhelt, na és? -- jog- és kisebbségvédő, viszonylag toleráns, konszenzusos kultúráját. Churchill agyonidézett mondása mögött -- hogy ti. a demokráciánál nincs rosszabb, kivéve minden mást -- ott lapul a Nyugat ötszáz éves vérrel, verejtékkel és könnyekkel (na és cizellált gondolatokkal) kiküzdött álláspontja: hogy minden más kipróbáltunk, próbálja ki őket még egyszer, akinek hét anyja van.

Nekünk, magyaroknak, úgy látszik legalább ennyi van, mert mi kipróbáljuk. Az örök lemaradók sértettségétől és bosszúvágyától hajtva bedőlünk a populizmus atyamestereinek, hogy mi eredendően, valamiféle mitikus alapon bölcsebbek vagyunk a Nyugatnál (noha se filozófiánk, se autonóm gazdasági modellünk, se számot tévő anyagi kultúránk, semmink, de semmink, amire valóban alapozhatnánk), elhisszük, hogy mi valami olyat tudunk, amit más nem: pl. a politikai rendszerünket illetően. Szuverén nemzetünk szuverén parlamentjének szuverén (kétharmados) többsége (valójában pedig a szuverén miniszterelnökünk) olyan erőt jelentenek számunkra, amin a pokol sem vesz erőt. Pedig az ún. többségi (elegánsabban westminsteri) demokrácia, amelyben a választópolgároknak négyévente lehetőségük van a kormányzat leváltására, de ezen túl semmilyen formális kontrollt nem gyakorolhatnak fölötte, nem sokkal (talán csak szelídségében) haladja meg az egykori polgárháborúk szintjét az olyan országban, ahol a politikai kultúra vérrel szerzett belátásai nem a toleranciát erősítik, mint Angliában, hanem éppen az intoleranciát -- mint kis hazánkban.

Magyarország politikai kultúrája az intolerancia kultúrája, a magyarok politikai szocializációja az intolerancia közegében folyik már évszázadok óta. A demokrácia westminsteri (valójában felcsúti) modellje ezt az intoleranciát nem csillapítja, hanem kihasználja és erősíti, sőt értelemszerűen visszafordítja az országot a modernizáció útján, a státusz, a vagyoni, az etnikai, majd pedig -- ha kialakulnak az újsütetű dinasztiák -- a születési privilégiumok újraképződése felé. A felcsúti modell ezen túlmenően egyszerre lehet még az antipolitika és a polgárháborús érzület melegágya. Mivel a demokrácia felcsúti modelljében nincs lehetőség a kisebbségnek méltósággal s hatékonyan elérni a fejlett világban őt megillető politikai jogokat, ezért ami ott őt a bölcs kiegyezés részesévé teszi, az itt elidegeníti és frusztrálja. A tehetetlensége előbb a politikától való elforduláshoz, idővel azonban a polgárháborús hangulat kialakulásához járul hozzá: ha nem előbb, akkor később, de -- a történelemből okulva -- mindenképpen.

A felcsúti modell persze nem alapul semmilyen emelkedett belátáson. Táplálkozva a korrupt szoci világ jogos, de megkésett bukásából, semmi másról nem szól, mint a bosszúvágyról és a szerzésről (kezdetben talán hajtotta még Orbán nem különösebben egészséges küldetéstudata) -- miközben a korrupt világot néhány szinttel mélyebben és néhány fokkal aljasabban tovább élteti. Az olyan tönkrement értelmiségiek, mint Navracsics és Pokorni találkozása a Nyerges-Simicska-féle gazdasági, Bayer-Fekete-féle kulturális, Kövér-Semjén-féle politikai, Mesterházy-Szekeres-féle ellenzéki nívóval azon a sakktáblán, amelyet egy Orbán rakott össze, majd ennek lefelé gyűrűző hatása a társadalmi hierarchiában ezt az országot évtizedekre sötétségbe borítja. A magyar népesség nagyobbik része gondolattalanul mozog az intolerancia poklában. Azok, akiknek ki kellett volna őt ebből rántaniuk, elárulták, és folyamatosan egyre mélyebbre rugdossák. Magyarországon társadalmi válság van, amelyből csak egy államellenes, szabadság alapú rekonkviszta -- a jogaink és az életünk visszaszerzése -- szabadíthatja ki a népet, az ellenzéki pártok ehhez kevesek, noha (mármost így összeborulva főleg) pont elegek ahhoz, hogy az anarchiát formálisan is rászabadítsák az országra.

Mi a korrupció politikai haszna?

Természetesen az a végletekig lekötelezett és összezáró, az egész országot behálózó érdekszövetség, amely tagjainak életbevágó érdeke, hogy a gazdasági és politikai uralmi területükön ne nőhessen fel érdemleges politikai és gazdasági alternatíva. A Fidesz leplezetlenül a célegyenesbe fordult a kampányúton, ami esetünkben nem csak azt jelenti, hogy az ideológiai ortodoxia és a társadalmi jövedelemviszonyok valamennyire még igazolható átrendezését, majd -- ha csak a leválthatóságukra befolyással lévő legfontosabb tényezőt emelem ki -- a választási rendszer meghekkelését követően a következő évtizedek terhére elkezdtek osztogatni a nyugdíjasoknak és a proletároknak (rezsicsökkentés), az egyébként nagyrészt versenyképtelen KKV szektornak (MNB devizatartalék megcsapolása), hanem azt is, hogy -- biztos, ami biztos -- a leghülyébbeknek szóló ócska propaganda hadjárat mellett (melyben a "nemzeti" szócska kitüntetett helyet foglal el) átrendezik a gazdasági hatalmi táj stratégiai vagy nagy hatékonysággal letarolható, egyúttal mélyen az nemzetgazdaságba nyúló részét (kiskereskedelem, föld, dohány, bank, élelmiszer, telekom- és energiaszektor, vízművek, önkormányzati rendszer), a gazdasági szereplők egy részét kiszorítják vagy büntetik, más részüket lekötelezik (azaz az Orbán-kormányzat fennmaradásában mézzel és ostorral is érdekelté teszik), illetve felkészítik a terrénumaik megőrzésére az összefonódott politikai és gazdasági hatalmi klikk összerázódó felső és középső rétegeit.

A Laborc-Portik ügy, ami természetesen -- ha kozmetikázott is, még nem tudjuk -- az állam valódi természetét a szoci éráig visszamenőleg is megcsillantja, ebben a kontextusban -- és különösen a trafikvilág pofátlan nyíltsággal végrehajtott einstandolása közepette -- csak red herring (elterelő hadművelet), gumicsont, a lényegi folyamatok leplezése. A lényegi folyamat pedig a magyar és uniós közpénzek gátlástalan lerablása, oligopol tendenciák támogatása a piacon, befolyással való üzérkedés, a piacgazdaság és a társadalmi érdekviszonyok adórendszeren, támogatási rendszeren, informális háttéralkukon, multikkal kötött lojalitás-paktumokon keresztüli átrendezése és a versenylogika becsatornázása és lebutítása az akaratelvű állami mederben, végső soron pedig egy néhány ember által irányított maffiaállam megalapozása, a társadalom kíméletlen alávetése mellett. A hiteles (magas önbecsölésű) nyilvánosságtól és politikai aktoroktól már elesett, eleve szabadsághiányos, végletekig manipulált társadalom eszköztelen az utóbbi húsz évben kifejlődött szörnyszülöttel, az állammal szemben, amelyet most olyan, hol gátlástalan, hol Vuitton-táskás (himnikus helyett hímnős, sic transit) hatalmi ambíciók szolgálatába állították, hogy az ország már semmilyen komolyan vehető mércével nem nevezhető sem demokráciának, sem piacgazdaságnak.

A magyar maffiaállam még nem öl vagy ölet. De eljöhet az az idő, amikor az ellenzék egyes tagjainak, bátrabb újságíróknak, ellenálló üzleti csoportoknak majd félniük kell. Nem tudni, magyarok vagy importált ukránok fegyvereiből dördül el majd az első lövés, amely Magyarországról végleg leszedi a keresztvizet, de már nem kell túl sok hídon átmenni addig... , ahogy a dakota bölcselet tartja. És az a híd csak meg fogja előzni a következőket, amelyek az elszegényedő ország konkurens üzleti csoportjainak maffiaháborúit, illetve ezek fejezeteit fogják összekötni egymással.

Az enyém a szabadság perspektívája. Régen elfeledtük, mi az, és miért van rá szükség, jobban, mint egy falat kenyérre. Például, mert nélküle nincsen kenyér. Ehhez elég körbenézni, milyen a szabadsághiányos társadalmak gazdasági sikeressége. Észak-Korea, Belorusz, Oroszország, Kína (igen, ez utóbbi is, de erről majd másutt)... Magyarország? Ráléptünk a rossz útra, amely hazugságokkal, agresszióval, nepotizmussal és erőszakkal van kikövezve.

Szabadnak lenni legalább annyi, mint az irracionális, beláthatatlan, kiszámíthatatlan függéstől mentesnek lenni. Nem félni attól, hogy az ismeretlen erők mit hozhatnak a saját életembe -- olyat, amit magam nem választottam vagy nem akartam volna. Nem félni ettől, mert szabad társadalomban ilyen erők nincsenek vagy alig vannak. Szabadnak lenni annyi, mint felelősnek tudni lenni a saját sorsomért. Nem félni (a váratlantól, az erőszaktevéstől, mások döntéseitől). Szabadság, felelősség, a beláthatatlan függéstől való mentesség, a félelem nélküli élet: ezek mind összefüggenek egymással. Szabadság nélkül nincs biztonság. Se életbiztonság, se létbiztonság, se szellemi biztonság. A szabadság a biztonság egyetlen garanciája. Ha nem vagyok szabad, bárki bármit művelhet velem. Leginkább pedig az állam fogja ezt tenni, ahol a legtöbb hatalom koncentrálódik. A képviselői, akik szinte bármit közérdeknek tudnak maszkírozni, sőt ha kellően ellenőrizetlenül tudnak működni, akkor az állami gépezetet adott esetben bárkivel szemben használni tudják. Az állam és képviselőinek hatalomkoncentrációja a szabadság és a biztonság legnagyobb ellensége. Az állam nyújtotta biztonság nem több mint kiméra, érzéki csalódás, propagandamű, bálvány.

Ha valaki nem érti, miért nem menő feladni a szabadságot 10% rezsicsökkentésért, betiltatni akár náci meneteket (a jog helyett) hatalmi szóval stb., annak azt tudom mondani, kár, hogy nem adatott meg neki, hogy (az egyébként vékony) magyar szabadságharcos hagyomány szellemében nőjön föl -- mert így nincs szeme rá, milyen ellentét van a Vezér hétfő és keddi és vasárnapi nyilatkozatai között, és milyen távol esik mindegyik a jogállamtól: ha hoz, ha elvesz. Ezért nem látja azt sem, miben más a szabadság és a nemzeti függetlenség -- és főleg miben más a szabadság és a kormányzat függetlensége (az őt jogosan ellenőrizni akaró társadalomtól és EU-tól). A magyar társadalom szabadsága és a magyar kormány függetlensége jelenleg egymással szemben haladnak. A kormány mindent megtesz az őt esetleg ellenőrizni óhajtó társadalmi kontroll leépítése érdekében. Nincs szabad sajtó (megosztott, rafinált ideológiák mentén államilag manipulált, szabályozott sajtó van, amelynek -- önáltatás ellenére -- még a baloldali része sem volt soha fogékony az alapvető klasszikus polgári jogokra, úgy mint szabadság és tulajdon), a jogállamot szigorúan minősítő hatalommegoszlás kiiktatódott a rendszerből (az esetek 5%-ban életjeleket mutat? - nekünk legyen mondva, kösz, nem hat meg!), nem sorolom tovább, akinek több kell, menjen haza Beloruszba. A vertikális, törvénytelen függés rendszerei annyira megerősödtek az államrendszerben és a gazdasági életben, és közben a társadalom (nem véletlenül) annyira erőtlen, hogy már csak fokozataiban tér el egymástól az az apátia, amely az illegitim parlamenti döntéseket és az Orbán agyú, Rogán szájú, Kósa arcú, Szekeres markú, Lázár lábú, Navracsics gyomrú, Simicska belű, Hoffmann csípőjű, Giró-Szász nyelvű, Gyurcsány tüdejű halálfaló nyilatkozatait környékezi -- na és strictly az ellenzék, az meg egyenesen fenomenális! Millyyyen ajrópai, meccssoda horizont!

De koncentráljuk a velőre! A közbeszerzési, önkormányzati, föld-, dohány- és sorolhatnám még milyen alapú befolyással való üzérkedés, közpénzek elfeketézése vagy átirányítása, az átláthatatlan államháztartás a közvetlen javadalmazotti rétegen túl minden egyes magyar állampolgár személyes érdeksérelme, folytatódó, hallatlan botrány, amelynek gyökerében ott a nemzeti korrupció dolgokat soha nem a nevükön nevező évszázados tradíciója, a polgárosulatlan társadalom, a nép megalázottsága és folyamatos alkalmazkodása, az úri gőg, a poros kádári és a gátlástalan maffiahatalmi technikák keveredése, a rendszerváltás eltérítése és lerablása a mindenféle pártba beépülő szoci struktúrájú klientúrákon keresztül, ott vannak a Che Guevarás és a kszírós pólók.. a félmeztelenek egy diktatórikus agy körül, amelyik pártot keres magának, csak az nem világos, hogy a KISZ legyen az, vagy valami újdonat. Röviden, a szabadság feláldozása -- de minek az érdekében is? Talán biztonságot kapott cserébe a magyar?

A magyar súlyos tévedésben van. Azt hiszi, megvásárolhatja a biztonságát a szabadsága feláldozásért cserébe. Minden oka megvan a félelemre, minden ízében reszket is, de mégis ahhoz fordulna védelemért, aki őt bármikor szájon törölheti és elkobozhatja a lapostévéjét, beviheti a rendőrőrsre és halára verheti, kirúgathatja a munkahelyéről, kipatterolhatja a gyerekét az egyetemről, sorolhatnám. A magyar feláldozza saját magát, családját, kapcsolatait, kis közösségeinek védelmét, a munkahelyét -- állami sugallatra. Mert az állam ezt sugallja. Ne bízz senkiben, csak bennem. És a magyar hagyományosan így tesz. Belehelyezi az állami orkok kezébe mindannak garanciáját, amit elért vagy vágyott életében. Hozzájárul a társadalom kiüresítéséhez, az autonóm élet lehetőségének a felszámolásához -- és mit kap cserébe? Orbán Viktor hazugságait miniszterelnökségi borítékban, képernyőről, újságpapírról, és ha jól viselkedik, és felviszi őt az önkormányzati bérelt busz Pestre, megveheti a hazugságokat négyévente a könyvvásáron is, autogrammal, vászonba kötve.

Ez a blog kiáll annak visszaszorítása érdekben, ami aláásta a rendszerváltást Magyarországon, alternatívát keres azoknak, akiknek elegük van a félelemből és a szabadság hiányából. Kiállok annak a tévhitnek és állami propagandának a legyőzése érdekében, hogy lehetséges biztonság szabadság nélkül. Kiállok annak a tévhitnek ellenében, hogy az ellenőrizhetetlen közhatalomtól ép ésszel biztonságot lehet remélni -- nem pedig kizárólag annak ellenkezőjét: kiszolgáltatottságot, félelmet, agressziót. Kiállok azoknak a szirénhangoknak az ellenében, hogy az állam és maffiaszervezeti jobb gazdái a szabadságunknak és a biztonságunknak, mint mi vagyunk -- miközben evidensen ők a szabadságunk és a biztonságunk legfőbb veszélyforrásai! Az enyém a szabadság perspektívája, az egyetlen legitim perspektíva, amelyik egy magát polgárinak nevezett európai társadalomban éltetheti a jó államot. Teszek az állam és az állami haramiák perspektívájára, és tegyetek ti is! A biztonságotok a szabadságotokkal együtt áll vagy bukik - rajtatok múlik.

És most tegye fel a kezét az, aki úgy véli, függésben biztonságban érezheti magát. Aki szerint a függés inkább biztonságot, mint kiszolgáltatottságot hoz. Mielőtt dönt, nézzen magába, hogy milyen változásokat hozott az elmúlt évtized az életében: szabadabb lett, vagy legalább nagyobb biztonságban van? Kevésbé kiszolgáltatott a főnökével, a rendőrrel, az önkormányzati tisztviselővel, a jobban öltözöttekkel és nagyobb autót vezetőkkel, a hangosabbakkal és a gátlástalanabbak szemben? Vagy úgy érzi, hogy a függése és a kiszolgáltatottsága csak nőtt? Tegye fel a kezét, akinek oka van azt hinni, hogy mások egyre jobban teszik a dolgukat az ő érdekében, és a biztonsága ebben az országban nagy valószínűséggel nőni fog! Tegye fel a kezét, aki életének, jólétének és lelkének biztonságát inkább anonim vagy nagyon is ismert potentátok kezébe helyezné, mint megtartaná a sajátjában! Tegye fel a kezét, aki mások döntéseinek, kénye-kedvének kiszolgáltatva szeretné leélni az életét ahelyett, hogy visszavenné azt, viszont értelemszerűen ne tegye fel a kezét az, aki inkább garanciákhoz kötné, mikor és meddig adja át a maga fölötti döntéseket másoknak. Tegye fel a kezét, aki jobban szeretne ezután is az államháztartás sarokszámainak alakulásával foglalkozni, és elhitetni magával, hogy a saját életét a költségvetési hiánypálya alakulásának meg az arról szóló regéknek kell meghatározniuk! Tegye fel a kezét, aki élvezi az állami mesét! Tegye fel a kezét, aki ezután is jobban hinne a pártvezéreknek, mint a saját szemének, fülének, és szívének! És akkor tegye fel rögtön mind a két kezét, és adja meg magát, mert a következő körben akár lőhetnek is rá.

Vissza a szabadságunkkal! Vissza a biztonságunkkal! 

A következő szombattól rendszeres rövid video üzenetekkel jelentkezem az induló Facebook oldalunkon és a HaFr blogon, amelyekben egy-egy közéleti témát járok körül főleg annak érdekében, hogy megismertessem az álláspontunkat az érdeklődőkkel, illetve szimpatizánsokat gyűjtsünk a képviseletéhez. Akinek van témajavaslata, írja meg kommentben, és mi sort kerítünk az átgondolására. Ne helyi témákat javasoljatok, please, ezeket egyelőre nem tudjuk feldolgozni, de megírhatjátok őket is kommentben (naná!) vagy a jobbkozep01@gmail.com -ra. Akinek lassan bizalma ébred az aktívabb részvételhez, az is írhat ide (ne feledjétek, utóbbi öt évi párttagság és párthoz kötődő intézményekkel való pénzes kapcsolat egyelőre kizáró ok, de ez majd oldódni fog, ahogy megyünk előre).

Osszátok meg ezt, légyszi.

HaFr

A magyar (véleményformáló, többnyire humán-) értelmiség természetesen része a nagyobb politikai játszmának, és nem épp ártatlan része. (A túlsúlyos, legbefolyásosabb, legrendíthetetlenebb, legkritikátlanabb masszáról fogok beszélni.) A publicista, blogoló, konferenciázó, közéleti "klerikusok" és újságírók a rendszerváltás egyik legnagyobb élősködő csoportja, része a politikai járadékos rétegnek, érdekelt a szekértáborok fenntartásában, világnézetei korruptak, veszíteni valója (hiszen máshoz nem ért, a pozícióját viszont imádja) jelentős, és mivel a nyilvánosság fölötti közvetlen ellenőrzése értelemszerűen adott, ez mind együtt az önmegismerésünk egyik legfőbb akadályává teszi már sok-sok éve.

Többnyire tájékozatlan, műveletlen és/vagy intoleráns, belterjes, elfogult, önmagával szemben kritikátlan, többnyire narcisztikus, többnyire gyáva -- és a mi a legfontosabb, nincs tudatában a felelősségének. Élősködő. Ez az értelmiségi réteg a magyar élősködő osztály része, a gazdasági hiénákkal együtt a politikai rendszer első lépcsős kitartottja. Míg a kritikája (dominánsan) kifelé elfogult vagy egyenesen vak, sajátjai felé mindig kiszámított és emészthető, azaz autonómiája semmi: sose rúgja fel a hallgatólagos vagy kimondott konszenzust egy szekértáboron belül, sose megy szembe a fajsúlyosabb érdekekkel, sosem nézi a dolgokat magukat, csak a dolgoknak a politikai keretrendszerben megengedett torz képét, és bár ő maga az örökkévalóság (sub specie aeternitatis) vagy a közjó szempontjából éppen ezért nem létezik, a neve a feledésé, ez nem zavarja (már). Mégis, a hiteltelensége hitelteleníti a magyar szót is és árvává teszi azokat, akiknek nem jut szó, akiket képviselnie kellene, akik elől elveszi a teret és a levegőt, akik nem részei az establishmentnek. A hiteltelensége vészhelyzetben a legkárosabb. Amikor a legnagyobb szükségünk volna rá, akkorra derült ki, hogy már felszámolta magát, valójában senkit se érdekel, hogy mit beszél.

Munkájának gyümölcsei pontosan lemérhetők az ország állapotán. Az, hogy a magyar közbeszéd dominánsan a "vagy-vagy" kategóriáiban él, hogy ismeretlenek az ilyen szerkezetű mondatok: "ebben egyet értek veled, abban meg nem, íme az indokaim", hogy a magyar blogkultúra olyan, amilyen, és hogy a sajtót jószerivel már csak azok olvassák, akik írják -- mind e néhány száz, egy-két ezer ember munkáját dicséri, akik a közszellemet odaláncolták a politikai paradigmákhoz.

Az utóbbi évekre eluralkodott tébolyult, irracionális, valójában minősíthetetlen színvonalú közbeszéd, a vitakultúra visszaesése a negyvenes évek szintjére, az ellenséges indulatok normává válása nemcsak végleg kikészíti a demokráciát, miután annak intézményei már formálissá váltak, hanem a "közös ügyek" tartományának kiüresítésével legitimálja is az autokratikus berendezkedést. Ebben minden tábornak egyforma felelőssége van, mert bár a jobboldali agresszió harsányabbnak tűnik most, az elhúzódó baloldali szellemi korrupció ágyazott meg neki. Ahelyett, hogy  magyar nép képtelenségéről beszélünk a racionális gondolkodásra, az öntudatra, az összefogásra, az élősködő értelmiséget kellene ugyanez miatt kérdőre vonni, mert a felelősségük sokkal nagyobb, mint az átlagé.

Abban a bonyolult helyzetben, amelyben ma az ország van, ezek a jól értesültek pont olyan egyszerű megoldásokat kínálnak, mint a politikusok. Elképzelhetetlennek tűnik számukra az olyan komplexumok teremtő végiggondolása, mint a kapitalizmus (a kapitalizmusunk), a szabadság (a szabadságunk), a közjó, a nemzet, vagy a nyugati demokrácia. (Eleve ódzkodnak az absztrakt, túlsúlyos, de lényegi értékkategóriáktól, ha a dobálózáson túl, gondolatok tárgyává kellene tenni őket, ami miatt aztán a választóknak sem alakulhatott ki értő viszonyulásuk a közösség legalapvetőbb fogalmaihoz, viszont kapva-kapnak a rezsicsökkentésen... Hát ezek! Egy tál lencséért eladják az Alkotmánybíróságot meg a hatalommegosztást, közvetlenül az anyjukat megelőzően, jé, de felelőtlenek -- mondják az élősködők. De ki is a felelőtlen valójában?)

Elképzelhetetlen, hogy ettől az értelmiségtől a sztereotípiákon és paneleken túlmutató összefüggő, autonóm gondolatmeneteket kapjunk a Nyugat kritikáját és Magyarország lehetőségeit illetően. Ez az értelmiség nem szeret belemenni konfliktusos gondolatokba sem: hogy pl. a politikai és gazdasági világtényezők valóban az érdekeiktől vezérelve közelítenek Magyarországhoz, nem pedig a "barátaink" vagy az "ellenségeink", de még sincs más választásunk, mint sikeresnek lenni és nem a perifériára szorulni egy ilyen világban; hogy a multik se nem jók, se nem hatékonyak, mégis fontosak nekünk, ahogy a magyar KKV-t sem érdemes okvetlenül közpénzből kitömni csak azért mert magyar, viszont segíteni kell, ha értelmes gondolatokat vagy termékeket tud a piacra juttatni; hogy Amerika azért annyira mégsem olyan jó ország, igaz Kazahsztánnál jobb, de miért ne lehetne Magyarország a legjobb; Orbánnak sok mindenben igaza van, de se nem elég bölcs, se nincs elég hatalma az igazsága keresztülviteléhez (miközben egy füst alatt a legaljasabb vagy legbutább dolgokat viszi véghez az igazsága ürügyén); hogy Magyarország valóban a legjobb hely lehetne a világon (a magyarok számára biztosan), ha egy kicsit színvonalasabb volna az elitje, tehát minden-minden az önreflexióval kezdődik; hogy a fontos dolgaink egyre inkább onnan ismerszenek meg, hogy a kimondásuk legalább annyi bátorságot kíván, mint amennyi észt -- a kimondásukban pedig minden írogató embernek személyes felelőssége van...

Ez a magyar értelmiség azonban felelőtlen.

A nagyban játszó, elkötelezett diktátoroknak és a kezdő vagy műkedvelő népmegváltóknak egyaránt kedvenc homokozója az állam, amely nélkül - joggal hiszik - nem képzelhető el szabályozott, eszközszerű, vagy még jobb esetben vegetatív létre kényszerített társadalom. A mi műkedvelő népmegváltónk, Orbán, azonban nagyon lazán kezeli ezt a kérdést. Nem régen hallhattuk Lázár úrtól, hogy néhány száz bürokrata akadályozza a grandiózus álom megvalósulását. Na de hát hogy lehet ez, kérem? A hóviharban a propaganda (aka hazudozás) indult meg először, a mentő alakulatok utoljára, mert se a helyzetfelismerő és döntési kompetencia, se a kommunikációs képesség, se a géppark nem állt rendelkezésre. Hogy is van ez, bürokraták? A véres szájú sajtómunkást kitünteti a miniszter a saját ismeretei ellenében? Ki a felelős? A legutóbbi napok fejleménye, hogy amikor már éppen megszokhattuk, hogy kréta, mosogatószer és fénymásolópapír (na és perspektíva) nélkül is elmehet egy iskola, kiderült, nem lesz elég iskolapad sem, miután az új kis elsősök vagy 3000-rel többen, mintegy orvul, tojva a NER szellemére, töltötték be a 6. életévüket. Nem lehet, hogy mégse a bürokrata a hibás, hanem az eszement politikai döntéshozók, akik végre kénytelenek szembenézni a centralizált állam, a megfélemlített, motiválatlan apparátus, és a pénztelenség áldásaival? Lám, azok is rosszul járnak, akik esetleg a hetekben akartak volna KRESZ-vizsgázni, mert hát lerobbant a közlekedési hatóság számítógépes rendszere, és by the way a Magyarorszag.hu sincs teljesen fogadóképes állapotban. Ami elromolhat, az el is romlik ebben az országban. A nyugdíjpénzek -- hol a Számvevőszék? -- eltűntek, mint szürke szamár a ködben. A bürokrácia kérdése lenne? Ugyan. Az egészségügyi intézmények teljesítmény korlátja sokkal erőszakosabb és igazságtalanabb privatizálását hozta a szolgáltatásoknak, mint a több biztosítós rendszer. A kimondott célokkal tökéletes ellentétben működik minden. Nem teljesít a rendszer? Egy fenét. Nem tud teljesíteni. A felső néhány száz fős lojális, javadalmazotti réteg irracionális vagy privát célok érdekében megpróbálja betörni a szakapparátust. A közjó kérdése fel sem merül a körükben. Az állami vezetők hazudnak, mint a vízfolyás, abból táplálkoznak és azt emelték kritikus szintre, amit Gyurcsány megkezdett: az állam privatizálását és átfogó elzüllesztését. De legalább Selmeczi polgártársnő férfiakat kapott maga mellé. Többen lesznek ősszel, akik vaníliás karikát osztogatnak majd a szeretet és a béke jegyében.

Az államot elidegenítették és eltávolították a polgároktól, az ország történetében sokadik alkalommal az önhitt butaság üli a torát a centralizálás és a megalománia lehetőségeit kutatva, miközben ezeknek egyetlen lehetőségük van: a salto mortale után a gerinctörés. Az állami hatékonyság nem fér össze a közjóval szembeforduló centralizált, túlterjeszkedő kormányzattal.

Kim Dzsong Unt utálja a hadserege fele, mondja egy hozzáértő, nálunk viszont a pocakos tábornokok és a repülő TV bemondók biztosan imádják Orbánt. A szembeszökően rossz döntések, a pénzkiáramlás és a személyes ellenszenvek gyűrűjében ott vergődik a közigazgatás, amit a települések devizahitelének köztartozássá alakításával a rendszer tovább korrumpál, a járások újjászervezésével centralizál, a vízfej minisztériumok képében megfoszt a maradék hatékonyságától. Az állam egy akarnok kormányfő hisztériájához asszisztálva végképp elveszti az önbecsülését, a kormány körüli oligarchák és hiénák gyűrűjében pedig a maradék tekintélye is lefoszlik róla. A rendőr továbbra is hatalmi tényező az utcán, de a vákuumot kihasználva felnőttek mellé a közterület-fenntartók, biztonsági őrök, fasiszta paramilitáris alakulatok, békemenetek, amelyek a folyamatos agressziót képviselik a honpolgárokkal szemben. Az állami tehetetlenség megszüli a saját torzszülötteit. A társadalom egy kézileg vezérelt, pórázon tartott állam vicsorgását, ugatását hallja, és néha a megrugdosott kutyától kap egy marást. Csak mert a kutya gazdája olyan, amilyen. Egy nagyon gyenge minőségű, nagyon kártékony kormányfő.

Az állami szervek a direkt kormányfői vagy -- ha éppen a hosszabb távú szavazatmaximálás a cél -- a párthatalom szolgálatába álltak. Az MNB, a Médiahatóság, az ügyészség, az Alkotmánybíróság, az OVB stb. közvetett vagy közvetlen módon kormányfői vagy pártszempontoknak vannak alárendelve, vagy különösebb rosszindulat nélkül ezzel vádolhatók, a megnyugtató állami tekintély jelei és a polgári kontroll minden esélye hiú ábránd. Mi folyhat ezekben a hivatalokban? Lojális, szakszerű munka? Kétlem. Túlélés, kiegyezés, csendes obstrukció, hatékonyságvesztés? Bizony.

Orbánt az állama -- egy ilyen állam -- nem tudja és nem is akarja már megvédeni a bukástól. Se önbizalma, se hatékonysága, se hitele, se jövője. Ha belegondolunk, mit alkotott ez az ember a szó klasszikus értelmében, miután egy vér gyenge szoci kormány ellenében a felhergelt magyar nemzet élére állt és kormányra került? Milyen mű marad utána, amikor kihátrál mögüle és összeomlik az állama is? 

Hiszünk abban, hogy a hatalommegosztáson alapuló (liberális) demokrácia és a (lehetőségek maximumáig) szabadversenyes kapitalizmus ötvözete hozta létre az emberiség eddigi legélhetőbb, legigazságosabb, és az emberhez legméltóbb társadalmait.

Hiszünk abban, hogy Nyugat-Európa és Észak-Amerika képviseli a legteljesebben (noha távolról sem ideálisan) azokat az elveket, amelyekről itt beszélünk. A Nyugat alkotmányos rendszereiben értük el az emberi önszerveződés eddigi legmagasabb fokát, és nem látható sehol olyan rendszer vagy gondolat, amely ezzel összemérhető lenne akár etikai, akár hatékonysági szempontból.

Látjuk, hogy ami Magyarországon 2002 óta, de különösen az utóbbi három évben zajlik, az eltávolítja az országot ettől az ideáltól, és -- ami ezzel egyenlő -- rövid időn belül kizárhatja az országot a civilizált nemzetek közösségéből. Magyarországot megfertőzték vagy egyenesen a hatalmukba kerítették a legalpáribb, leghazugabb politikai eszmék, a társadalmat alávetette, rabul ejtette az egoizmuson, manipuláción, ember ember általi megalázásán, rabláson, kegyetlenségen alapuló és a nemzeti tudatlanságot kihasználó uralomvágy, az ember legrosszabb tulajdonságait életre hívó féktelen önzés, és a másiknak való rosszat akarás. Politikai szintre emelkedett a kalandorság, a közjó helyét átvette a cinizmus, a toleranciáét a gyilkos indulatok, a szót az üvöltés. Magyarország súlyos társadalmi és kulturális válságban van. Félezer ember lökte oda, de tízmillió igénytelensége tette lehetővé.

Hiszünk abban, hogy a domináns közvélemény önképe torz. Látjuk, hogy az ország belefeledkezett az önáltatásba és a hazugságba, a polgárai vad haláltáncban olvadnak össze, és mielőtt belezuhannánk a szakadékba, de még zuhanás közben is vélhetően folyni fog a sötét acsarkodás, a talajon szétloccsanó agyvelők utolsó kisülései is a kommunisták, a nácik, az Orbánok és a Gyurcsányok neveit fogják keringetni. A primitív ösztönlények szintjén űzzük a politikát, ami nem is politika már. Amíg a politika boldogabb helyeken a társadalmi koordináció szabályok közé szorított technéje, az emberi alkotás egyik legfontosabb terepe, nálunk a koncért üvöltő farkascsordák etológiai tanulságú összecsapása.

Magyarországot nyugati országnak szánta minden valamire való államférfija Szent Istvántól Széchenyin át Antallig. Ma ezt a fejlődést megakasztották. Akik megakasztották, azok a nemzeti érdek és a konzervatív  értékrend ellenségei. Ezeket le kell győzni, és végleg el kell zavarni. Minél hamarabb. Jobbkozep01@gmail.com.

Amíg lehet.

Csatlakozz a pártba forduló csoportunkhoz a már közölt emailen keresztül: jobbkozep01@gmail.com.

A hazának szüksége van rád! Ne félj, kockáztass! Kockáztass, amíg érdemes!

Ne félj -- hogy a szüleid, gyerekeid, unokáid (majd) büszkék lehessenek rád! Ne félj -- hogy húsz év múlva dagadó kebellel tekinthess vissza az életedre, mert bátor voltál, és nem hagytad megalázni magad.

Hagyj fel a búsongással, stresszeléssel, lépj ki a lehangoltságból! Amit eddig megtartottál a barátaidnak a politikai nézeteidből, tedd cselekvővé. Szóljál mindenkinek, aki az utóbbi 5 évben nem volt párt tagja vagy nem kapott fizetést pártoktól vagy pártokhoz köthető intézményektől, és hajlandó erről nyilatkozatot tenni -- csatlakozzon. Ha mást akarsz, mint Mesterházy, Bajnai és a múlt -- és főleg mást akarsz, mint Orbán-Vona és az ő jövőjük, csatlakozz!

Ne félj! Kockáztass! Amíg lehet. Bárkit érjen bántódás, a blogszféra nyilvánosságra hozza, és minél többen vagyunk, annál többen állunk ki mellette.

A hazának szüksége van rád! A hazának most van szüksége rád! Csatlakozz!

Oszd meg a posztot, köszi. HaFr

A Nyugat felháborodott? Pontosan min is?

A ballib média hangos a jogállam eltérítésével kapcsolatos aggodalomtól, miként hangos ez a blog is, noha nem ballib. Van ennek jelentősége a nagy játszma szempontjából? Csekély. A politikai rendszerre vonatkozó döntéseit a kormányzat (aka Orbán) tipikusan hazugságokkal pántlikázza ki ("csak azt csináljuk, ami másutt is előfordul"), feltehetőleg mert nem célja elmondani az igazságot. Mi akkor az igazság? Az igazság egy-két vetülete (pl. "félázsiai nép vagyunk") olyan kontextusban jelenik meg, amiről végül nem lehet tudni, hogy komolyan vehető-e (Orbán a parlamenti WC felé siettében vagy Rogán az élményfürdő kapujában a Rogán-lurkókkal stb.), mintha valami titkolózás volna itt a kréta körül. A kormányzatnak nincs írott policy dokumentuma, ami ezt a címet viselné: "A magyar nép számára legalkalmasabb politikai rendszer leírása és az átmenet ütemezése." Miért? Botrány lenne ebből? Az. De nem azért, amiért a legtöbben gondolnák.

Harmadrendű kérdés, hogy mit akar a magyar nép (vagy mire "érett"): legyen-e jogállam vagy sem. Eggyel fontosabb ennél, hogy miért áll ki -- és hát a jogállamért nem. Orbánék csak ezt figyelik. De ezt figyeli az EU is -- csak sajnos ugyanazzal az érdekkel, mint Orbán, nem pedig a szabadságot vigyázva, ahogy a ballib reménykedők reménylik. És Orbánék végül ebben a szellemben is cselekszenek, egységben a Nyugattal. A népakaratot -- és a magyar nép jogállam kapcsolatos érdektelenségét látva -- Magyarország harmadik világbeli besorolását szentesítik. A nép azt kapja, amire méltó. A jogállam kultúrája tudvalevőleg csíra szinten létezik ebben az országban, sosem állt össze érzékenységgé. Mármost szabad-e nem fát növeszteni ebből a csírából? Orbán szerint kell is (ez a fideszes demokrácia: a népet nem szabad önmaga ellenében felvilágosítani, hanem ellenkezőleg, meg kell őrizni a tömeg voltában). Formálisan -- mintegy érdekességképp -- az ellenzék jogvédő álláspontja az európai felvilágosító (jogvédő) hagyományból táplálkozik, a kormány cinikusabb álláspontja az európai demokrácia (többségi, szuverenista) régebbi emlékeiből -- ami Európában a 20. századik közepére egységes hagyománnyá és követelményrendszerré vált, az Magyarországon szétesett vagy sose állt össze. Orbán azt kívánja, hogy sose álljon össze, a ballib kesergők nem tudnak érvet találni arra, hogy miért érdemes összeállítani, ha a nép nem akarja. A ballibek gyengék, mint voltak mindig, ha nem a harácsoláson járt az eszük. De most az utóbbi versenyből is kihullanak.

A politikai berendezkedésünk ügye sosem volt végigfuttatva rendesen a közvéleményen (a szemkilövetés és a libás biznisz, ugye, enyhén szólva elégtelen okok a jogállam felszámolására, mást viszont nem hallunk), a háttérben pedig mégiscsak Simicska koszos mancsa veri a taktust az emelkedett politikafilozófiai szellem helyett. Ez természetesen így is van. De a mancsot jóval nagyobb (hogyne mondjam, egyetemesebb) érdekek mozgatják. A kormány látszólag nem meri vállalni a vad illiberális demokráciánkat az EU-val szemben -- gyáva és hazug, mondják. De így van-e? Szerintem csak nem akarja kényelmetlen helyzetbe hozni a Nyugatot, mert egyiküknek sem érdeke ez. Az EU népességének érzékenységét nem érdemes hergelni, mert a végén még felkel a saját kormányai tehetetlenségével, pontosabban műfelháborodásaival szemben. Mert a háttérben komolyabb egység van annál: Orbánnak jóval több van a tarsolyában, mint látszik, ami miatt megéri a Nyugatnak nem csak eltűrni, hanem -- a látszattal gyökeresen ellentétben, elég tág és egyre táguló határokon belül -- támogatni és fenntartani őt. Gondoljunk bele, Orbán nem kevesebbel kínálja meg Merkelt és társait, mint a kivéreztetése ellenére pacifikált magyar társadalom, az alacsony munkabérek, a 3% alatti hiány, és a magas forint- és eurókamatok közös hollywood-i történetével (aka fairy tale, így értette Matolcsy, nem másképp), fenyegetésként pedig a utcai bérrandalírozókkal és a káosszal, amire összességében az EU vevő, és az is marad. A magyar állam a globális világgal refinanszíroztatja a magyar államháztartás adósságát az IMF-ével jóval magasabb kamatokkal, ami hallatlanul jó üzlet azoknak a szereplőknek, akik egyébként maguk adják az IMF pénzalapjait is, csak Viktorunknak és az unortodoxiának hála több profithoz jutnak most cserébe azért, hogy hagyják a fiúkat egy életre berendezkedni -- vagy amíg nem kapnak jobb ajánlatot. Annak ellenére, hogy a strukturális és felzárkóztatási pénzek egy részét itthon nyilvánvalóan ellopják, ez még mindig megéri nekik. Sajátos piszkos játék folyik tehát az időszakos merkeli pattogások között, ami mindkét (a globális és a magyar) rezsimnek is a kedvére van, csak a nép szív miatta -- mégis lelkesülten kitódul az utcára, ha meg kell védeni a kormányt: mitől is? Hát önmagától. A Békemenet = Birkamenet egyenlőséget a globális valóság igazolja. A Nyugat semmi mást nem tesz Magyarországon, mint a Közel-Keleten vagy Afrikában: eltűr egy Mini-Diktatort, amíg az fizet és közben rendben tartja a háza táját. És Orbánnak gondja van rá, hogy fizessen, mint a katonatiszt, és rend legyen: a nép évről évre kevesebb (rendszerkritikus) oktatáshoz, műveltséghez, utazáshoz és reményhez jusson, viszont sok összeszerelő üzem és közmunka nőjön ki a földből. Az unortodoxia egyetlen orbitális (szó szerint Földkörüli) hazugság: valójában minden nyomorult helyen ezt látjuk, csak a kifolyó vér mennyisége változik. Ez a Realpolitik a mai Magyarországon.

Lehetnek a Nyugaton olyanok is, akiket ez aggaszt, de kisebbségben vannak. A hazai ellenzék? Sikertelennek bizonyult ugyanebben a játszmában, most egyelőre parkolópályára került. Orbánnál hatásosabban senki nem társítja a hazai néphülyítést a nemzetközi megfeleléssel, egy időre hát ő nyerte meg az üzletet, szerintem Mesterházy nem is gondolja komolyan, hogy győzhet 2014-ben, inkább csendben elúszkál Orbán farvizén, és adott esetben elteszi, amit kap az omerta megtartásáért. Minden jó, ha a vége jó. Az ország felzárkózását semmi sem fogja jobban bizonyítani, mint amikor a mi állami bankjaink fognak olajozni más kormányokat, a forint regionális exchange deviza lesz, érdemes lesz Szerbiában befektetni, mert a hazai kamatok már túl alacsonyak lesznek, és végül Viktort nevezik ki a Nyugat balkáni komprádor főnökévé. Ja, hát ez nem valószínű, de a játék logikája ekkor teljesedne ki. Egyelőre azonban adott a Fidesz receptje, miszerint a süllyedő Európában versenyképesnek lenni csak nagy tömegeket éhbéren foglalkoztató, ideológiailag kontrollált, központosított, korrupt és velejéig igazságtalan társadalomban lehet. Yes, a kis-Kína projekt. Az EU-nak ezzel tulajdonképpen semmi baja, a durva valóságot minden döntéshozó ismeri, csak az áldozatokat felejtették el eddig értesíteni. És meddig fog mindez működni? A legközelebbi háborúig. Kérdezzétek csak meg az ellenzéket: hol az alternatíva?

Orbánt semmi más nem válthatja le, mint ami a Nyugat felfogását is megváltoztathatja Magyarországról: egy széles, elsöprő erejű jogállami mozgalom.

-- a radikalizmus kísértete. A Fidesz radikális etatizmusa kiüresítette a demokrácia intézményrendszerét, folyamatosan korlátozza a politikai szabadságjogokat (a választói jogot explicite még nem, de a választói hatalmat igen), Orbán Viktor nem csillapuló fiatalkori radikalizmusa folyamatosan új ellenségek után kutat, ami az uralomvágyával együtt kikezdte a liberális demokrácia lényegét: a félelem kiszorítását a politikai térből. Ma egyre többen félnek ebben az országban, ami szokatlan élmény, és már majdnem elfeledett reflexeket hoz a felszínre 25 év után: a szemlesütését, a beállásét, a kegyetlenségét. A pártokrácia és a nemzeti oligarchia érdekegysége, megtámogatva az EU hezitálásával a tekintetben, hogy a magyarországi "rend" (az államháztartási egyensúly biztosítása a nép kiszipolyozása árán, közben pedig a közterek "békéje") nyom-e többet a latban vagy a jogállam, mindez súlyosbítva a balos ellenzék megosztottságával és általános tehetetlenségével akár hosszú időre is stabilizálhatja Orbán rendszerét. Hallani városi pletykákat, hogy csinálja ki Orbán Bajnai közvetlen és távolabbi támogatói körét. Hallani, milyen csalódásokba fut bele az utóbbi más frontokon is. És hallani és látni, hogy közben Mesterházy sem kíméli, és az egész E14 nyilvánvalóan haldoklik a korrupt politikai rendszerhez fűződő nagypárti érdekek szövevényében, ami még akkor is betenne egy ilyen rosszul elgondolt pártnak, ha kevesebb illúzió és magasabb politikai minőség társulna hozzá. Ez nem azt jelenti -- amit nem is hiszek --, hogy Bajnai rászolgált volna a bizalomra, mert minőségileg mást hozna, mint a két nagy párt. A politikai rendszerünk strukturálisan ugyanis a korrupcióra épül (ez a rendszeralkotó mechanizmusa), amit a Fidesz csak magasabb szintre emelt, amikor a radikális etatizmusa részévé tette. Ebben a logikában Bajnai akkor sem tudna rendet vágni, ha akarna. Ebben a logikában a választónak csak a paraszt szerepe jut a sakktáblán -- vicces épp ezért látni, hogy csillog mégis a szemük az összetartások alkalmával. Szegények.

Az országot ezek szerint lehet úgy kormányozni, mint a Fideszt. Annak ellenére, hogy ez a kormányzat nyilvánvaló kudarc alighanem minden fronton, nyilvánvaló összeesküvés a politikai váltógazdaság ellen, és nyilvánvaló megvetése és kihasználása a népnek. Mégis drámai vakság uralkodik a hívek körében. Van másfél millió ember, akit elkerül a valóság, akik valódi fairy tale-ben élnek, és alighanem a legvégsőkig elmennének a Vezér védelmében, szemet hunynának minden tette fölött. Márpedig ezt a mindent is lassan be lehet kalkulálni, mert Orbán -- ha rákényszerül -- valószínűleg mindent el is fog követni annak érdekében, hogy hatalomban maradhasson -- azon túl is, amit eddig megtett már. Nem engedheti meg magának az ellenkezőjét.

Hanem ezt a mindent nagyon komolyan kell venni. Szerintem momentán az EU sem biztos abban, hogy kormányváltást akar itt. Az ellenzék egyelőre csak a káoszra nyújt garanciát. Több, jobb és más ellenzékre van szükség.

Ne féljetek! http://hafr.blog.hu/2013/03/17/uj_kozepjobb_part_alakul