Hogy az van, vagy nincs, az természetesen attól függ, mit nevezünk annak. Van (nyilván a kormánypárti oldalon), aki demokráciának nevezi a bárhogy manufakturált egyszeri többség négyévenkénti akaratnyilvánítását, és a mai Orbán-kormány ebből a szempontból valóban demokratikus. A másik véglet szerint demokráciáról kizárólag akkor beszélhetünk, ha a következők mind fennállnak: a nép uralma a többség akaratán keresztül, amely kiegyensúlyozottan informált körülmények között, fair választási rendszerben dőlt el, kiválasztva azokat a képviselőket, akik aztán megszavazzák a kormányzó többséget, amelyik létrehozza az ország kormányát, amely aztán alkotmányosan (jog- és törvényszerűen, kiszámíthatóan, méltányosan, átláthatóan, és a belátható közjó szellemében) működik devolúció és népi kezdeményezések sűrűjében -- és mindenképpen úgy, amilyen várakozással a többség létrehozta, a várakozáson nem módosítva lényegesen. Ehhez legfeljebb még azt lehet hozzátenni, hogy a kormányozhatóságra való tekintettel küszöböt lehet emelni akár a választókerületi indulás, akár a parlamentbe jutás előtt, de ennek is fairnek kell lennie. 

Az utóbbiakból a lényeges dolgok nincsenek a helyükön Magyarországon. Sőt, az egyetlen, ami a helyén van az, hogy  valamiféle többség felhatalmazásával folyik a kormányzás, mert egyébként a többség 2014-ben nem kiegyensúlyozottan informált körülmények között, nem fair választási rendszerben dőlt el, és a létrejött kormány nem működik a fenti értelemben kiszámíthatóan, méltányosan, átláthatóan és a belátható közjó szellemében. (2014-ben erősen torz nyilvánosságban, célzottan átalakított választási rendszerben, és az állam semlegességének teljes hiányában történt a 2014 előtti puccsszerű alkotmányozás legitimálása. Vagyis nem történt meg!)

Más léptékű kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e demokrácia, ha egyébként a liberális demokráciákra általában jellemző ismérvek érvényesülnek. Nos, a tényleges demokráciákban kétségkívül erős oligarchizálódás látszik: összekapcsolódik a politikai, a gazdasági, és a sajtóelit (a titkosszolgálati/katonai még nem), és a demokrácia legfeljebb kínálati szinten, az egymással rivalizáló erőcsoportok közötti választásként értelmezhető. Gyakorlatilag nem választható bárki a siker reményében, mert elég pénz és erős kapcsolatok híján biztosan elvérzik. Tehát a demokrácia ismérvéből nem szabad kihagyni -- a választásra való jogosultságon túl -- a reális választhatóság elvét sem, amely viszont már nem jogi vagy állampolgársági kérdés. Magyarán a fenti liberális demokrata feltételrendszer is erősen hiányos -- ami a népi akarat képzését illeti. Valójában, amíg a nyilvánosság feletti uralom, a pénz, és a kapcsolati háló dönt a reális alternatívák között, addig a demokrácia jogi értelmezése is erősen manipulatív.

Úgy tűnik, a választási rendszert teljesen ki kell vonni a piaci körülmények közül, ha azt akarjuk, hogy ténylegesen demokráciáról lehessen beszélni -- ha már így ragaszkodunk ehhez a szóhoz. Ha végignézünk a demokráciaértelmezések spektrumán, ez lenne a legbaloldalibb nézet. A legjobboldalibb pedig, amit még nem említettem, a demokratikus intézményrendszer teljes felmondása, ami még így is felfogható a demokrácia perverz megnyilvánulásaként: hiszen, amíg a nagy többség nem lázad fel és csinál forradalmat, nyaktiló alá küldve urait, addig minden a nép (hallgatólagos) beleegyezésének tekinthető. A diktatúra is demokrácia.

Sőt, van egy még rosszabb hírem: a demokrácia aktuális állapota egyfajta társadalmi képességet tükröz. Nézzünk bele a tükörbe, többé-kevésbé azt fogjuk látni, amik vagyunk.