Épp a napokban olvastam Micah White Occupy-mozgalmár tollából egy remek eszmefuttatást; remek volt, mert mutatja a gondolkodás teljes csődjét a rendszerkritikus baloldalon. A cikk -- ez esetben az offshore-ozó "globális plutokráciára" újabb fényt vető Paradise papírok publikálást követő csendre, a.m. a proletárok érdektelenségére -- reagálva azzal biztat, hogy ez nem baj, sőt, mert az osztályharc méhe új szellemet szül, valami új van készülőben, jelesül "a kegyetlen és globálisan kikerülhetetlen osztályigazságosság fenyegetése". Mármost ilyen látványosan megtagadni valakinek a saját munkásságát és közben újabb inkoherens elvárásokat vinni az antikapitalista harcba (mintha ennek az "osztályigazságosságnak", amelyet ráadásul olyan intézményrendszertől, az osztálysemleges igazságszolgáltatástól, várunk el, amelyik vastagon a rendszer -- a liberális világrend maradékának -- része és eszméje, bármivel nagyobb esélye lenne, mint a proletárforradalomnak), az.... hát látványosan marxista. Alább még elmondom, miért.
A szóban forgó cikk szimptomatikus további két apróságban: 200 ezerre teszi a globális plutokrácia tagjainak számát, akivel szemben áll 7 milliárd "left behind", és immár ez utóbbiaknak mindnek érdeke az "osztályigazságosságért" való "szofisztikált" küzdelem. Nos, mondhatni, elég nagy osztály lettünk, ami egyfelől az "osztály" marxi fogalmának teljes kiüresedésével fenyeget, másrészt -- cinikusan szólva? -- észre lehetne venni benne a kommunizmus felé való közeledést, hiszen lassan elfogy az ellenség. Kétlem azonban, hogy a vastagodó globális középosztály tagjait a plutokrácia iránti düh fűtené, amikor megveszik az újabb autójukat és befizetik a gyerekeiket a sanghaji English schoolba, valamiért nem áll össze nekem ez a kép. Vajon nem plaszticizálódtak-e lassacskán a feloldódásig a marxi kategóriák a kolumnákat megtöltő, a szellemi munkájukat kényszerűen a piacra vivő kvázi-klerikusok sújtásai alatt? Attól tartok. A másik apróság, ahogy antikapitalizmus forgatja a kapitalizmus által ránk szabadított Armageddon-katalógust. Egyik érvelés szerint a plutokrácia, a másik szerint a klímaváltozás, a harmadik szerint a rasszizmus, a negyedik szerint a ... (you name it), mind a kapitalizmus bűne, mintha a kapitalizmus egy emberi cselekvéstől és döntésektől független gólem volna, amely épp emiatt, hogy ilyen -- és ez az antikapitalista gondolkodás alighanem legnagyobb, kategóriatévedése -- dekonstruálható is, amivel egy csapásra behegednek a tátongó sebek.
Marxistának lenni a véleményem szerint mindenekelőtt a szembenézést jelentené Marx-szal. Nem a munkaértékelmélettel, a történelmi materializmussal, az osztályharccal stb., amelyek már akkor sem voltak igazak, amikor a Tőke született, hanem azzal, amiben Marxnak inkább igaza volt, de a mai utódai elegánsan elsiklanak felette. Hogy ti. a kapitalizmust a saját logikájának ellentmondásai dönthetik meg egyedül, de hogy ez milyen formában fog megvalósulni, arról fogalmunk sincs. Nem is lehet. Először is azért nem, mert a kapitalizmus evolúciója mindent összevetve szabadon, tervezés nélkül történt, a "logikájában" semmi másnak nincs akkora szerepe, mint a szabadságnak és a hatékonyságnak, azaz minden ezzel ellentétes erőszak vastagon antimarxista. A forradalomnak paradox módon akkor lesz értelme Marx szerint, ha a "logika" a forradalom győzelmét is elhozza, és a forradalom a kapitalista fejlődésből következik el, nem annak ellenére. De a végén lehet, hogy a forradalom maga is elmarad, mert a kapitalizmus az anyagi, technológiai és szellemi változások révén maga hozza létre a modus vivendit a tőkések és a proletárok viszonyában; akár azon az áron, hogy olyan termelési és társadalmi körülmények alakulnak ki, amelyekről ma még fogalmunk sincs.
És ehhez kapcsolódik a kapitalizmus marxista bírálatának további tanulsága: Marxnak fogalma sincs a jövőről, és akik aprópénzre váltják ezt a hiányt, azok semmi más miatt nem teszik, mint hogy nem értik Marxot, illetve karriert akarnak építeni mások vegyesen romantikus hajlamaira, tudatlanságára és/vagy dühére. Ami finoman szólva is nem szép, nem beszélve arról, hogy semmit nem tesz hozzá az eredeti "probléma" megoldásához. Noha kapitalizmuskritikára, ahogy film-, étel- és életmódkritikára is szükség van, a kapitalizmuskritikából mindig az derül ki, hogy szerzőiknek és felesküdött zélótáinak a legnagyobb jó akarattal sincs egy mikronnyi fogalmuk sem arról, hogy mi lesz akkor, ha -- valamilyen rendszerhiba folytán -- megszerzik a hatalmat. Ám ezek a rendszerhibák sajnos tényleg előfordulnak: forradalmaknak, bolsevizmusnak és nácizmusnak hívjuk őket. Csupa örömteli dolog. Ezért nem szabad nagy eleganciával teljesen tétlenül szemlélni a szocialista, dühös, egyenlőségfetisiszta, antimarxista fringe-ek gondolati és mozgalmi megerősödését, hanem néha kell írni legalább egy ilyen vagy jobb cikket, amelyek végén arról sem szabad elfeledkezni, hogyha a kapitalizmus megdöntésre nem is, de humanista kritikára minden bizonnyal rászorul a tollforgatók oldalán. Ám a lényeget nem az utóbbiak, hanem a szabadság és a hatékonyság változó erői fogják kimondani. (Fájdalom, az ún. plutokraták hatalma ezekéhez képest a jól ismert elefánt-egér tandemet juttatja eszembe, akik együtt dübörögnek. For clarification, a plutokraták az egér.)