1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.29. 08:05 HaFr

Inkább Orbán, mint a baloldal?

Képtalálat a következőre: „islamic migration”

Kár, hogy mérlegelnünk kell, megéri-e az európai keresztény hagyomány és a magyar etnikum védelme -- és már akkor is lehet védelemről beszélni, ha bár csak retorika, de tudatosít -- , a demokrácia, a gazdaság és a társadalmi erkölcs (tovább)rombolását, a state capture-t és az orosz behatolást. Rettenetes dilemma ez, de hogy mennyire kikerülhetetlen dilemma, azt jól mutatja, hogy a baloldal képtelen szembeállítani vele egy versenyképes alternatívát. Azaz a dilemma reális, nem áldilemma. A dilemma érvényességét jelen esetben a politikai közösség mondta ki.

A populizmus alapja ismert módon az oligarchia és a tömeg között a köztes intézményrendszer kiüresedésével-kiüresítésével létrejövő intim, közvetlen viszony. A liberális demokrácia -- kevésbé ismert módon -- az emberi szabadság és a tömeg irányításának kényszere közötti modus vivendi, amelyről mára kiderült, hogy nem volt képes létrehozni a maga kultúráját, és szerte a Nyugaton megroppant a mélyebben gyökerező (kollektivista) tömegszenvedélyek -- a nacionalizmus és/vagy a szocializmus -- súlya alatt. Van, ahol ez civilizáltabban (liberálisabban) folyik, így az Egyesült Királyságban, van ahol kevésbé, pl. Magyarországon, és van, ahol -- Németországban -- a súlyos múlt terhe és a viszonylag sikeres társadalom egyelőre elég ellenállást képez a folyamattal szemben. De mindenütt az látszik, hogy a liberális demokrácia szövete elvékonyodván felsejlik mögötte a II. világháború előtti, eltemetettnek vélt múlt, illetve kiderült, hogy liberális demokrácia csak addig volt, amíg a jóléti állam működött, tehát -- ebben a szigorú értelemben -- a maga jogán legalábbis tán sosem volt. A liberális demokrácia két kihívója -- a migráció kapcsán megerősödött nacionalizmus/etnicizmus és a szociális válság, amelyet a középosztályok alsó rétegeinek a pénzügyi válság nyomán bekövetkezett és a technológiai forradalomtól való félelemben tovább erősödő elbizonytalanodása váltott ki -- robusztusabb politikai erők annál, hogy rövid távon stabilizálni lehessen a nyugati progresszióba és a méltányosan működő társadalmakba vetett hitet.

Ilyen körülmények között felértékelődik az egzisztenciális és identitásválságra adott állami válasz, és ez a válasz Magyarországon sikeresebb az azonnali hatásait illetően, mint Nyugaton, és sikeresebb, mint amilyen a magyar ellenzéki válasz -- merthogy ez nincs. A válság magja reális lévén, fokozni elég jól lehet anélkül, hogy ez megkérdőjelezné a válaszok -- jelen esetben a magyar kormányzati válasz -- hitelességét. Azzal, hogy ez a válasz alkalmas az azonnali félelmek oldására (kerítés, az ellenség azonosítása Soros személyében és Brüsszelben) és nem próbálja elracionalizálni és hosszabb távra tolni a megoldástmint az ellenzék teszi, azonnal kamatozik a szavazatokban, miközben a fentebb már említett negatívumok -- a demokrácia, a gazdaság és a politikai erkölcs (tovább)rombolása, a state capture és az orosz behatolás -- túl absztraktak és konklúzívan igazolhatatlanok ahhoz, hogy hasonló mértékű veszélyérzetet keltsenek. Hogy később ez a veszély reális és látható hátrányokat fog okozni? Talán. Lehet. Valószínű. De ennek -- akármelyiknek -- kevés politikai értéke van itt és most. 

Az ellenzék inkompetens. Miért lenne kormányon jobb? Orbán minden bizonnyal rombol, de az orrunk előtt lévő problémákra adekvát módon reagál. Van itt egy nemzet, amelynek a konstitúciója teljesen más, mint a már említett németé és brité (ahol mellesleg a kelet-európaiakkal szembeni ellenszenv katalizálta a brexitet, az iszlámmal és az ázsiai bevándorlással, köszönik, historikusan jól elvannak; a probléma kulturális megjelenése teljesen más), és ennek a nemzetnek a tagjai óriási többségben nem akarnak nagyon idegen bevándorlókat -- ellenben az Unió tényleg  be akar ilyeneket telepíteni ide, tényleg nem szabna felső határt ennek, ergo Orbánnak igaza volt. A legfontosabb egzisztenciális és identitásügyben volt igaza, miközben az ellenzék -- nem hazudik, hiszen nem tudja az igazságot, hanem -- össze-vissza hadovál (főleg ideológiai alapon), ami a bizonytalanság érzetét kelti, amit senki, a magyar meg főleg nem szeret.

Az egész ellenzéki politika egy katasztrófa. Minimum az ostobaság, a hozzá nem értés, a fajsúlytalanság, a megbízhatatlanság egyvelege. Miért is kéne rájuk szavazni? Hacsak Orbánról nem tételezi fel valaki komolyan, hogy hazaáruló és a szándékait és a jövőképét a nemzet kifejezett tönkretételének vágya határozza meg, a korrupció és a máshol sem sikeresebb liberális demokrácia tönkretétele egyszerűen nem érnek fel helyi értékben -- azaz a magyar közvélekedésben -- az egyéb politikai erényeihez. Márpedig az előbbieket nem sikerült még elhitetni róla. Az persze meglehet, hogy Orbánt előbb-utóbb elhagyja a politikai érzéke, pl. a konzervatív ember számára -- lásd a Lukács János amerikai-magyar történésszel készül legutóbbi interjút -- megengedhetetlenül közel engedett oroszok szorításának már nem tud határt szabni, de azt hinni, hogy az ő -- vagy akár Putyin -- mesterterve érvényesül a Nyugaton, már a ló másik oldala lenne. Valójában sokkal rosszabb nekünk, hogy tőle függetlenül van egy objektív trend szerte a Nyugaton, amelyben megtalálta a politikája helyét, és ennek a trendnek a sorsáról még nem lehet elmondani semmi biztosat.

Azt fel lehet azonban tételezni, hogy ha a baloldali kormány nem is bukik meg 2010-ben, ennek a trendnek ellenállva mindenképpen megbukott volna 2014-ben, és nagyjából ugyanitt tartanánk Orbánnal, ami az utóbbit viszont nem menti fel a kleptokrácia, az önkény és a rombolás vádjai alól -- ezeket a Nyugat ugyanis változatlanul nagy ívben elkerüli: Strachének, nem beszélve Kurzról, esze ágában nincs tönkreverni az osztrák társadalmat, jogállamot és versenyképességet, illetve az ilyet aligha tekintenék nemzeti politikának. Az, hogy ezeket Orbán megcselekszi, illetve ha nem képes már visszaépíteni a magyar regenerálódás alapjait, akkor hasonlóan kártékony, minimum ambivalens szereplőként fog bevonulni a magyar történelembe, mint Horthy vagy Kádár. De talán törvényszerű, hogy az ország ilyen történeti fejlődése mellett visszatérően ezt tudjuk kitermelni. A lassan már öröknek tűnő kérdés: hogyan lehetne ennek tartósan elejét venni.

217 komment · 1 trackback

2017.10.28. 10:28 HaFr

Ijesztő az egyházak politikai passzivitása

Képtalálat a következőre: „magyar katolikus egyház”

A kereszténység emberi szabadságról való felfogása páratlanul gazdag -- ami páratlanul meglepő lehet azoknak, akik bizonyos távolságtartással, esetleg ellenszenvvel viseltetnek az egyházak iránt. Valójában azonban az a gazdag antropológia, amely egyfelől a szabad akarat teológiájában, másfelől a keresztény haladáskoncepcióban, más szóval az ember erkölcsi autonómiájában és az ember és társadalmainak a természeti törvény szerinti tökéletesedésében ragadható meg, az emberről alkotott kétezer-ötszáz éves filozófiai és teológiai reflexiónk csúcsát jelenti, amelyhez képest a semleges állam üres proceduralitásába visszaeső és a demokrácia identitárius szétfeszítését lehetővé tevő liberalizmusé olyan, mint az Emirates első osztálya a Wizzair 27E ülésével szemben.

Mármost ezzel a gazdag tanítással a háttérben, akár ami a szabadságot és az erkölcsi rendet, akár ami a progressziót és a társadalmi igazságosságot illeti, különösen szembeötlő a keresztény egyházak hallgatása alapvető társadalmi és etikai kérdésekben. Ha hozzávesszük, hogy Jézus világosan előírta a tanítást és a térítést az egyháznak (a saját tanítványainak, a gyülekezetnek/ekklésziának, azaz az egyháznak), a hazai egyházak finom érdektelensége a fő feladatukkal szemben a morális megzavarodottságnak ebben a példaszerű korábban ijesztő és elgondolkodtató.

A Ferenc, de II. János Pál és XVI. Benedek pápák törekvéseivel is látványosan szakító passzivitás a katolikusok oldalán (tisztelet a gyenge ellenhangnak), az aulikus sekrestye-kereszténység a reformátusok részéről, a pici látható igény az evangélikusoknál (akik a legkisebbek a három hagyományos nagy egyház között), illetve az etnicista zsidó magába fordulás abban a korban, amely könyörög az alternatív kiutakért a mai magyar miliőből, abszolút kiábrándító. Az egyházak társadalmi aktivitása is csak minimálisan érzékelhető a nyilvánosságban, a magabiztos térítés azonban semennyire. Csak szendén konstatálják a világ "elvallástalanodását", mintha a passzivitásukkal nem járulnának ehhez nagyon is hozzá. Ahelyett, hogy az egyik irányító ereje lennének a modernizációnak, kiléptek belőle. Naiv, abszolút hozzá nem értő módon akarnak ellentartani neki, ahelyett, hogy formatív erejévé válnának. Így természetes, hogy csak a visszavonulásra futja.

Még szimptomatikusabb a politikai szerepük teljes félreértelmezése -- hogy ti. nem illő és nem üdvös az ilyesmibe "belekeveredni" --, ami a feladataik tökéletes félreértelmezéséről tanúskodik. A politika csak az elnyomó rezsimekben egyenlő a kormányzati és pártpolitikával. A szabad társadalmakban, amelyeket az egyházaknak építeniük kellene -- megpróbálni definiálni azt, hogy mit értsünk szabadságon és igazságosságon, majd megfelelő stratégiával érvényt szerezni ennek stb. -- az egyházak öntudatos részei a politikai szcénának. És már azzal is, hogy így tekintenek magukra, elősegítik, hogy a politika valóban azzá váljon, ami eredetileg: a közösség ügyeinek intézésévé.

A Katolikus Egyháznak, amely engem a legjobban érdekel a felsoroltak közül, eleve nem kellően robusztus a politikai filozófiája/gondolkodása. Ebből a néhány egyházatyára, pápai enciklikára és zsinati határozatra, ezek egzegézisére és kevés számú monográfiára korlátozódó töredékességből, amely azonban nem épül szisztematikus tanításba, az erkölcsileg és anyagilag korrumpált magyar egyházban semmi sem maradt. Egyre hangsúlyosabban reformra szorulnak az egyházaink: belső revolúcióra (visszafordulásra), visszatérésre egyfelől a gyökerekhez, másfelől a hagyományaik termékeny rétegeihez, amelyek világos utat mutatnak a társadalmi és politikai felelősségüket illetően.

33 komment

2017.10.26. 18:17 HaFr

A baloldali trash médiáról, mint 444.hu stb.

Kapcsolódó kép

A Magyar Időkben megjelent Morvai Krisztina-interjút szemléz a 444.hu:

"A Fidesz mantráitól legfeljebb annyira mozdul el, mint amennyire a Soros-tervről szóló válaszában teszi:
> MK: Az európai migrációs politika annyira abszurd, életszerűtlen és embertelen, hogy csakis valamilyen gonosz, ördögi terv állhat mögötte. Azt nem tudnám megmondani, hogy Soros-e az 1-es számú tervező. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az általa is képviselt elképzelések ne valósulhassanak meg, s a hazánkat megvédjük.<"

Egy, ez eleve jelentős elmozdulás. Hanem mint mond még Morvai, amiről megfeledkezik a 444.hu?

"MK: Ám azt is el kell mondanom, hogy működő demokráciákban az állampolgárok erőteljesebben és határozottabban korlátozzák a hatalmat, mint ma nálunk, Magyarországon. Ennek alapfeltétele, hogy legyen egy széles, nagyszámú, az államtól független polgárság, amely anyagi biztonságban él, nincs függőségben vagy kiszolgáltatott helyzetben.Látni kell azonban, hogy az uniónak legkevésbé sem érdeke az, hogy létrejöjjön egy erős polgárság.Farizeus módon állnak tehát a demokráciához, mert annak alapfeltételét, a polgárosodást ők maguk akadályozzák."

Ez utóbbi bekezdés első fele -- a brüsszelezésig -- pl. az Orbán-kormány sokkal lényeglátóbb és pontosabb kritikája, mint amire a "demokratikus ellenzék" eddig képes volt. Nem csoda, hogy a 444.hu nem veszi észre, pontosabban a propagandalapok (spec. a gonzóból lett trash media) szokásához híven jótékonyan megóvja ettől a közönségét.

Közben ha belegondolok abba a minőségi különbségbe, amely - mondjuk - egyfelől a hazai sajtó csúcsát jelentő index.hu és a hvg.hu hír- és publicisztikai felületei, másfelől az aljnövényzetet szaporító ATV és a hírcsatornának megbocsáthatatlanul gyenge HírTV közéleti műsorai között tátong nyilván az előbbiek javára, bekalkulálva a műfaji különbségeket is... hát megtanulnék zongorázni csak azért, hogy ezt el tudjam játszani. A különbség pontosan megállapítható, mert nem a műfajok teszik, hanem a benne dolgozók hivatásról való elképzelése. A trash csatornák, mint az ATV, vagy hírtévének legalábbis gyenge HírTV közül az előbbi gyakorlatilag semmilyen oknyomozó, tényfeltáró újságírást, de már önálló sajtómunkát sem végez a sajtájok világán túl, a hírei nagy része hírügynökségi konzerv rossz ízlésű, képzetlen replikánsok száján át adagolva, de az utóbbira is igaz, hogy reggeli és esti politikai beszélgetős műsorai az újságírói/műsorvezetői igénytelenség mintapéldányai csak Kelet-Európát nézve is, akár ami a külcsínt és az öltözködést, akár ami a felkészültséget, a szakmai hozzáértést illeti. Ahogy a 444.hu mélységesen lenézi az olvasóit (fogyasztóit), úgy nézik le ők is a nézőközönségüket, rátéve a politikából való kiábrándulásukra egy lapáttal. Ezek a jó emberek az évek során kb. ugyanazzal az ötven emberrel beszélgetve (=évődve) hozzájárulnak a magyar nyilvánosság tökéletes lezüllesztéséhez és a szabadságunk radikális csorbulásához (hiszen a rendelkezésükre álló időt nem a tudás, az igényesség és a színvonalas kritika propagálására, hanem ezek csaknem tökéletes ellentétére használják fel.) Még mindig jobb, mint a 888.hu és a Tények? Nem annyival, hogy joguk legyen ezzel védekezni. A sötétség legfeljebb árnyalataiban tér el.

Szégyen, ami a magyar sajtóban megy. Éppen akkora szégyen, mint a politikánk.

37 komment

2017.10.25. 07:56 HaFr

Agymosás, viselkedéskontroll és gondoskodás: aligha van visszaút a liberalizmusba

Képtalálat a következőre: „artificial intelligence political control”

Orbán Viktor természetesen gátlástalan, de mindenestül modern. Mindig mosolygok egy sort, amikor identitárius indulattól tüzelt progresszívok észreveszik benne és rendszerében a náci vérvonalat, miközben a nácizmust sem tűnnek érteni. A "náci vérvonal" érdekes módon mindig a rasszizmusra vagy antiszemita szóhasználatra mutató truváj (mint legutóbb a "migránsmentes övezet"), pedig a nácizmusnak nem definitív jegye az antiszemitizmus. Azzal viszont, hogy a progresszívok még mindig Hannah Arendtnél tartva, bár őt is szelektíven olvasva, ezt nyomják a jobboldaléval analóg identitárius logikával, éppenséggel a liberális demokráciát gyengítik -- amelynek a narratívája teljesen máshol volna keresendő -- és folyamatosan az ellenféllel foglalkozva defenzívába kényszerülnek.

Pedig nagyon is fogós kérdést kellene közösen megválaszolnunk, amit Orbán a maga részéről már eldöntött és ez teszi modernné, nevezetesen, hogy van-e visszaút a liberalizmusba, miután kiderült, hogy annak kultúráját a tömegdemokrácia nem tudta megtermékenyíteni és stabilizálni, illetve a vékonyodó nyugati középosztály nem tudja megvédeni a liberális demokrácia optimista, progresszivista ideológiáját. A fejlett világ társadalmaiban a gazdasági és kulturális súlypont egyre inkább eltolódik a korporatív és az állami szereplők felé, a társadalom feletti kontroll pedig az életmódokat és választásokat is meghatározó hálózatok felé, amelyeket az előbbi szereplők igyekeznek a maguk javára görbíteni. A populizmus -- azaz az oligarchia és a tömegek közvetlen interakciója --, amit Orbán most meglehetősen érdekesen eltol magától (egyelőre nem értem, miért), a liberalizmust lecserélte a demokrácia jelzőjeként, és ami még több aggodalomra ad okot, a tőkekoncentrációban és a technológiában beálló változásokat látva félő, nem lesz oka visszavonulni sem.

Noha egyelőre egymást keresztbe metszően több van belőlük, a divergens kontrollmechanizmusok előbb-utóbb összeállhatnak. Ami most az utcai és televízió reklám- és hírműsorokban agymosásként folyik, az -- a buborékok ellenére -- nem ugyanazt a tömeget gyártja le, mint amit a Facebook és Twitter; de amit az 1,3 milliárd kínai lakos "big data" kezelése és az Állampolgárértékelés (Citizen Scoring) 2020-ban beindítandó rendszere előrejelez, az már a platformok globális egybeépülését sejteti. A középosztály erősödése a világban nem azt a proliberális folyamatot erősíti, amit a XIX. századi Nyugaton, ellenkezőleg. A gazdagodás elsősorban alkalmazotti viszonyokban vagy a tőke állami kontrollja mellett valósul meg. Emellett az államkapitalizmusban a robottechnika és a mesterséges intelligencia szintén központi allokációval terjed, és elsősorban a társadalmi kontrollt célozza, amely munkahelyi környezetben elválaszthatatlan lesz az értékteremtéstől, amit a menedzsment új eszközei (szenzorok, személyekre lebontott viselkedéselemzés) jól mutatnak. A termelékenység egyre inkább technológiai kérdéssé -- a sokak problémamegoldó képességével szemben a kibertérbe és hálózatokba szervezett technológiák megvásárolhatóságának ügyévé -- válik. Az állampolgárok egzisztenciális ellenőrzése és a róluk való gondoskodás globálisan egybeépül, amit a világ hálózatosodása és az emberi autonómia térvesztése logikusan vonnak maguk után. 

Orbán populista állama a népakaratot ugyanígy kiváltja és kondícionálja (a "megkérdezzük az embereket" logikusan otromba hazugság). A haza rezsimben máris megtalálható az agykontroll (a vágykeltés és a megfélemlítés vegyülete), egyelőre jórészt hagyományos XX. századi eszközökkel. De darabjaiban már megfigyelhető az állami függőséget (közmunka, csökkenő általános műveltségi szint, a kritikai nyilvánosság beszűkülése,  kiterjedt adóztatás és újraelosztás stb.) összekötése a technológiai fejlődéssel (közösségi média algoritmusok szerinti használata, szociometria, választók listázása és osztályozása, adatbázisok összefűzése) és a multik erejével (termelő tőke csábítása, korporatív alkuk, KKV-k elnyomása, "bérhatékonyság", "rend és kultúra"). Az emberi autonómia beszűkülése a rezsimben abszolút modern dolog, ami csak erősödni fog azzal, hogy az algoritmusok átveszik az uralmat az emberi döntések fölött, a kibertér összeépül a humántérrel és folyamatosan nőni fog a kiszolgáltatott, versenyképtelen tömegek aránya, akiktől meg kell majd védeni a tudás- és pénzügyi elitet -- magyarán mindkét társadalmi osztály (haves and have-nots) rászorul majd az államhatalomra.

A liberalizmus passé. A szabadság egyre kevesebb kondicionált döntési alternatívára szűkül, a világból egyre nehezebb kivonulni és a liberális demokráciát akkor is lehetetlen volna feltámasztani, ha az ilyen hajlandóságú politikusaink egyáltalán értenék a helyzetet. Az, hogy nem értik, pontosan látszik abból, hogy nem tudnak ellenstratégiát mutatni a nemzeti-szocializmussal szemben. (A vágyaik és a stratégia két teljesen különböző műfaj.) A politika kimerül középszerű emberek tehetetlen vergődésében a világot és az országot irányító tényleges erők fogságában. Valójában Orbán sem elég jó, mert ő sem érti eléggé, mi folyik körülöttünk, illetve milyen tartalékai vannak még az illiberalizmusnak. Most, 23-án például szánalmasan makogott és hadovált ahhoz képest, hogy a modern trendek neki játszanak, de egy-két éve már megrekedt a gondolkodásában. Aki le akarja őt győzni, annak jobban kell érteni a trendeket, ha valamivel, akkor ezzel legyőzhető. De ezek a trendek nem liberálisak, szóval ezt felejtse el -- mondom szomorúan -- mindenki, aki a siker reményét dédelgeti a politikában.

Ötmillió ember itt akkor is vesztes és/vagy eltartott lesz, ha cigánygyerekek potyognak, további hárommillió pedig potenciális vesztes. Rájuk nem lehet liberalizmust építeni a technológiai, tudás- és tőkekoncentráció visszafordíthatatlan trendjében. Őket csak állami újraelosztással lehet életben tartani, amelynek alapját a mainál jóval nagyobb értéket termelni képes kevesek állítanak majd elő. Egy Orbánnal versenyképes politikának kb. ilyen realitásokkal kellene foglalkoznia, konkrétan a hárommilióval, akikből még lehet értékteremtő -- szellemi vagy kézműves -- polgár lokális közegben vagy egy jó oktatási rendszerben felhúzódhat a nemzetközi munkamegosztásban foglalkoztatott kétmillióba, potenciálisan biztosítva Magyarország jövőjét ebben az évszázadban. Nélkülük csak vegetálni fogunk. A többiek jövőjének záloga a hatékony állam: hogy minél több jusson vissza a szociális- és nyugdíjrendszerbe. Röviden: a felső kétmillió esetében nagy hozzáadott értékű munkahelyekben, középen erős lokális piacban és a gyengék számára hatékony államban kell gondolkodnunk. Szeretnék már összefogott víziót és koncentrált modernizációs tervet hallani egy ellenzéki párttól az illiberalizmus kikerülhetetlen viszonyai között.

280 komment

2017.10.23. 09:08 HaFr

'56 emlékezete halvány és tévútra vezet

Képtalálat a következőre: „1956 emlékezete”

"Csalás nélkül szétnézni könnyedén." 1956 célja -- ha a zavarosból valamit ki lehetne halászni -- az önigazgató, független, semleges szocialista jóléti állam volt. A forradalom hőseinek személyes bátorságáért el nem múló tisztelettel adózhat mindenki, aki tudja, hogy ma harmad akkora politikai nyomás alatt sem veszik egy maroknyinál többen a bátorságot az ellenállásra. Ennek ellenére '56 nem a polgári szabadságról szólt, vagy csak ennyiben. Antikapitalista, antiliberális és főleg zavaros céljai semmiben sem igazítanak el a mai teendőinkkel kapcsolatban, sőt ha valamit tennünk kell, akkor velük szemben állást foglalni.

'56-ot Kádár olyannyira beteljesítette az önképe szerint -- az autonóm, proto-piaci elemeket is tartalmazó szocialista jóléti állam formájában --, hogy sikerült vele az egyének hősiességét nélkülözhetővé tenni, mivel a személyes és polgári szabadság eleve nem voltak része a forradalmi céloknak. Ezért tudták könnyedén ráhúzni '56-ra, hogy tulajdonképpen bűnözők és "antiszociális elemek" fegyveres támadása történt a népi demokrácia ellen: mert annyira nem voltak az egyének szabadságában fogant céljai. Kádár nem vehette el azt a szabadságot a harminc évig uralt népétől, ami benne sem volt annak '56-os víziójában. Így válhatott '56-nak Kádár nemcsak a véres megtorlójává, de csaknem az evolutív beteljesítőjévé is, végül sokkal szélesebb legitimációval, mint ami '56-ot valaha övezte. És nyilván Kádár úgy adott antikapitalista, antiliberális látszatautonómiát, hogy az eredeti '56-os célok is a meg nem értés jegyében fogantak. Reálpolitikából talán, de meg nem értésből is, ami egy fenntartható, boldog ország morfológiáját illeti.

Ez a tipikus bibói zsákutca még mélyebbre vezet a mában, amikor '56 úgy nemzeti ünnep, hogy nem tudjuk, mit ünneplünk vele. A nem hivatalos jelszavaink a lényegüket tekintve ugyanazok, mint '56-ban: függetlenség és antiliberalizmus. Semmi sem változott. Van mit ünnepelnünk a narratívánk állandóságán, de vajon ünnepelni való-e ez valójában? Kádár látszattá silányította a függetlenséget, hogy kihúzza az eredeti követelés méregfogát -- sokat dolgozott rajta, és végül elfogadottá tette a legvidámabb barakk konstrukcióját. Ma azzal fenyeget a függetlenség, hogy kivezet egy nagyon is kívánatos -- noha tökéletlen -- függőségi rendszerből, ami az EU, tehát a látszat fenntartása ma inkább reménykeltő és a függetlenség nem annyira kívánatos. A függetlenséggel utcára vonulni aligha lehet. Az antiliberalizmus ellenben "csont nélkül" átível a rendszereken, ám mégsem lehet ezt ünnepelni. Fájdalom, amikor tavaly Schmidt Mária vezetésével a rezsim a "pesti srácokat" helyezte a megemlékezés középpontjába, akkor közelebb vitte a szabadságot a függetlenség ügyéhez, mint addig bárki, kivéve, hogy tudatosan nem tette meg a lépést, amely a függetlenségért való áldozattól a szabad ember ideájához vezet. A baloldal közben képtelen volt és maradt az '56-os narratívája felállítására -- pl. mert nem akarja se az oroszellenes élét, se a kommunista Nagy Imrét kidomborítani benne --, és marad a rá jellemző módon fogalmatlan a saját helyével kapcsolatban a magyar közelmúltban és politikai értékrendben. A mai zavarban '56-ot nem tudjuk hova tenni.

Egy valami kérdéses marad: mivé lettünk volna, ha sikerül akkor, '56-ban kivívni a függetlenséget? A forradalmi célokat nyilván alaposan felül kellett volna vizsgálni, mert kapitalizmus és egyéni szabadságjogok nélkül nem indulhatott volna meg a fenntartható modernizáció pályáján az ország. De a függetlenség akkori kivívása talán olyan tartást adott volna a népünknek, amely sikeresebb alapra helyezte volna a szabadságunkat és vele a jövőnket, mint a szabadság meg nem értését csak prolongáló '89. Még egyszer: a nem hivatalos jelszavaink ugyanazok, mint '56-ban: függetlenség és antiliberalizmus. De ezekből egyik sem ünneplésre termett a mai kontextusban. '56 fölött menthetetlenül eljárt az idő.

428 komment

2017.10.21. 10:20 HaFr

A narratíva hatalma az Orbán-rezsim stabilitásában

Képtalálat a következőre: „orbán rezsim”

Nem fogom sorolni azt az ezer meg egy racionális indokot, ami miatt az orbánizmusnak már rég a politikai süllyesztőben kellene lennie. Ennek ellenére él és virul, a máshogy értéktelen ellenzék pedig rosszabb állapotban van, mint négy éve ilyenkor. Mindent összevetve ennek egyetlen oka van, az erős orbáni narratíva, amelyhez hasonlót sem tud produkálni az ellenzék.

Megírtam egy kis párt vezetőjének, amit én ízlésbeli, a magyar nemzet iránti nem múló alázatom (ha ezt akarják, ami van, kapják meg), erőforrások hiányában, és mivel törekszem az őszinteségre: hát az Orbán iránti fel-fellobbanó elismerésem miatt -- amiről most nem akarok gyónást tartani -- sem csináltam pártvezetőként: a rezsim leváltása hármas stratégiával képzelhető csak el. Konkrétan 1.) a kormányzati inkompetencia értő kritikája, 2.) Orbán személyének szisztematikus támadása (1987-2017) és 3.) egy koherens, ütős ellenzéki narratíva együttes alkalmazásával. Mármost ebből a mai ellenzék nem csinál semmit.

Orbán személyét alapvetően senki sem bántja itt, ami alatt nem a korrupció hozzá kötését és egyéb kormányzati kudarcokat értem (ez kb. megtörténik), hanem az ő véleményeinek, ígéreteinek és pálfordulásainak -- a személyének -- harminc évre visszamenő intenzív, alapos kritikáját, hiteltelenítését.

De most a narratíváról, ami a Fidesz verhetetlenségének fő oka: az, hogy azonosulási lehetőséget, kollektív történetet, világképet ad a szavazóinak és ezeken keresztül biztonságot. Az ellenzék sok más egyéb mellett a Maslow-piramist sem veszi komolyan, ezért nem érti az alapvető szavazói igényeket. Minden szava és mégoly átfogó programhegyei is a levegőben táncolnak, nincsenek belekötve a magyar valóságba, amely etnicista, sérelmi nacionalista, autoritás-függő, közben pedig igényli a védelmet, illetve nem hoz létre versenyképes alternatív valóságot. Az ellenzék nem érinti meg a lelkeket, a szívet, ami sokkal erősebb kötődést hoz létre, mint az értelem megszólítása -- olyan erőset, hogy az értelem ellenében is működik. A lelki, világnézeti biztonság ráadásul -- amint látjuk -- fontosabb erő, mint a tényleges egzisztenciális biztonság, noha ez utóbbira vonatkozik a Fidesz törekvéseinek további jelentős része.

Korábban rengeteget írtam arról, miért a modernizációs nacionalizmus (a győztes, versenyképes nemzet okozta biztonság) lehetne egy hasonlóan erős narratíva. Nem ismétlem. Itt csak azt mondom, hogy még ha nem is kalkuláljuk be az ellenzék néhány prominensének titkolt kapcsolatát a Fidesszel, ez az ellenzék így teljességgel reménytelen. Közpénzen produkálnak teljesen versenyképtelen minőséget a politikában, nem ismerik a népüket, nem ismerik a politikai hatalom működési mechanizmusát, csak ugatják a saját mesterségüket, ezért abszolút megérdemli a pártjaik fele, hogy 2018-ban elbúcsúzzunk tőlük. Kormányra nem szabad kerülniük, hiszen aki ellenzékben ezt nyújtja, az kormányon még nagyobb károkat okozna. Emlékezzünk, Orbán milyen kérlelhetetlen ellenzék volt annak idején! Hol vannak ők ettől!

122 komment

2017.10.20. 17:23 HaFr

Nem Magyarország, hanem az ellenzék tartja hatalomban a Fideszt

Képtalálat a következőre: „mszp korrupció”

A magyar politika oligarchikus (kevesek által uralt), nagyfokú hatalmi koncentrációja nemcsak azt jelenti, hogy a demokrácia vastagon manipulált (a választási rendszerrel, a propagandával, az ún. konzultációkkal, egzisztenciális fenyegetéssel), hanem azt is, hogy nagyon keveseknek van beleszólásuk abba is, hogy hogyan lehetne leváltani a kormányt. Ez a kevés gyakorlatilag a 25 ellenzéki pártvezető: pártelnökök és kulcsemberek.

Mostanra nemcsak az világos, hogy a Fidesz híveinek száma a választásra jogosultak 25 és 30%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van (ezt eddig is tudtuk); hogy a miniszterelnök személye iránt szimpatizálók is messze kisebbségben vannak; hogy a pártok és a pártpolitika iránti bizalom elenyésző; de az is kiderült, hogy az ún. nemzeti konzultációk sorozatban bukások (ha sikernek hazudja is őket a mindent ellepő állami propaganda), a kormány fő témái rendre hazugságok (államcsőd, nyugdíjvédelem, rezsiharc, legalább félig az a migráció-áradat, és a Soros-terv sem Sorosé), és nemcsak hazugságok, hanem az évek múlásával már a kormánypárti szavazók sem hiszik el őket, sőt pontosan tudják, hogy a Fidesz lop, csal és többnyire hazudik. Sőt még valami kiderült az évek során: a magyarok -- mivel nem érdeklik őket az ideológiák, főleg nem a pártprogramok finomságai, viszont a legtöbben kormányváltást szeretnének --, a baloldaltól csak egyet várnak: mutasson erőt, bármilyen összeállításban. Ha nem teszik, szavazók százezrei maradnak otthon, vagy egy részük átszavaz a Jobbikra.

Közben az ország lemarad minden tekintetben az európai versenytársaitól, tehát a kormányzás reálisan is kudarc -- ha egyáltalán kormányzásnak lehet nevezni, ami itt folyik. Ennek ellenére, csodák csodája, a kormány nagy optimizmussal nézhet a 2018-as választások elébe, a mai tudásunk szerint elenyésző esély van a kormányváltásra. Miért?

Mert az a 25 ember, akin az ellenzék sikere múlik, nem akar -- vagy csak egy kisebbségük akar -- győzni. Nem válasz erre, hogy a nyolc párt nyolcfélét akar, és a demokrácia lényege, hogy hagyjuk ezeket a saját útjukat járni meg egyébként is konteó. A helyzet az, hogy a baloldali ellenzék pártjai annyira gyengék és annyira értéktelenek -- kevésbé harciasan fogalmazva annyira nincs közöttük lényegi különbség, ami a közjóhoz való jelenlegi vagy posszibilis hozzájárulásukat illeti: nem arról van tehát szó, hogy az ürüléket kéne összeházasítani az arannyal, ami ellen az utóbbi joggal tiltakozhatna --, hogy komolyan semmi okuk nem lenne nem összefogni egymással akármilyen permutációban. Az MSZP nem rosszabb annyival, mint a Momentum, a DK, mint az LMP -- további bármelyik összehasonlításával folytathatnám --, hogy előkelő idegenként lenne okuk a másikkal viselkedni. Ellenkezőleg: mi, állampolgárok, semmitől sem esnénk el, ha bármelyikük kiesne a kalapból. Egyik vagy a másik választása és a többivel szembeni szavazói hiszti csak a szokásos magyar inkompetencia politikai identitásokban való kifejeződése. Ha meg egyenként nem tudják elmagyarázni a választóiknak, hogy egy ilyen választási listától nem kell félteni egyikük integritását sem, hát akkor... nincsenek éppen bizalmi viszonyban a választóikkal, tehát éppen ezért sem érdemes ódzkodni.

Egy különbség van közöttük, pontosabban egyetlen törésvonal -- a 25 emberen belül azok között, akiket fog a Fidesz és akiket nem. Nem tudom, kit igen, kit nem. De jó néhányat igen. Ha nem ez lenne a helyzet, már rég érvényesült volna valamilyen racionalitás a befutó helyek elosztásában, mert ugyan ki hiheti, hogy a Momentum több helyre fog szert tenni külön, mint tenné egy közös listán, a DK jobban fog teljesíteni egyedül, mint az egész részeként stb? Az meg, ugye, kizárt, hogy adott számú szavazat esetén mindenki jobban teljesítsen egyedül, mint az összes együtt. Egyetlen reményük lehetne, hogy külön indulva több szavazót fognak aktivizálni, de ennek éppenséggel az ellenkezője várható. Arra a jogosnak tűnő felvetésre, hogy "de hát ezek különböző pártok, ne próbáljunk belőlük közös ellenzéket faragni", az tudom mondani, hogy ez sajnos tévedés, amit maga a választási rendszer cáfol. Itt egy vastagon többségi típusú választási rendszer van, kb. a britéhez mérhető hatáslogikával, amelyben -- jobb híján -- az ellenzéknek egységesen kell tudni fellépni. (Azt már megtudtuk, hogy a választási rendszer megváltoztatását nem akarják keresztülvinni, a polgári engedetlenségtől visszavonultak.)

Ha kapna a két-három mikropárt 2-2 befutó helyet, ugyan ki mondja meg, hogy ez nem érné meg a nagyoknak az egység felmutatásáért cserébe? Ha a DK kapna 12 helyet és az MSZP 16-ot, ugyan ki mondhatná meg, hogy egyedül többre vinnék? (Ráadásul -- lásd feljebb -- együtt cselekedve több szavazót tudnak elvinni az urnákhoz, tehát bőven beleférne nekik jótékonykodni egymással vagy a másik javára tévedni.) És ha ilyen bizonytalan a jövőjük, nem érné meg rögzíteni a téteket és eredménymegosztást előre? Ugyanez az egyéni helyekre is áll. És pontosan az, hogy a logikus, mindenkinek kedvező megoldást nem hajlandók összehozni, ad okot a bizalmatlanságra azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán akarnak -- mindannyian akarnak -- győzni. Én nem örülnék a baloldali győzelemnek, mert a kormányzóképességüket nem tartom semmire. Annak viszont nagyon örülnék, ha befejeződne a hazudozás és létrejönne egy nemzeti érdekű, magabiztos ellenzék, amely a Fideszt kellő súllyal és integritással tudná kontrollálni 2018-tól. Mert ez így nulla, ez így szégyen, a választók átverése. Rossz vicc, hogy egyáltalán még foglalkozni kell ezzel. Ennél az összefogdosósnál nincs hálatlanabb publicisztikai téma, az ember hovatovább lejáratja magát, ha billentyűre tűzi.

138 komment

2017.10.19. 10:58 HaFr

Gyurcsányé lesz vagy a Fideszé marad az MSZP?

Bárándy Gergely Szikra Levente és Gulyás Gergely

A Fidesz úgy gondolta, meg kell erősíteni az MSZP néhány vitával (kvázi úgy, hogy ezzel azt üzeni: az MSZP a potens ellenfél), ezért egymást érik az utóbbi hetekben az ilyen többnyire kedélyes, esetleg beállított beszélgetések a két párt képviselői között az ATV-től a Jogi Kar termeiig. Legutóbb az Index újságírója csodálkozott el azon, hogy a felek itt aztán egyetértenek Gyurcsány kártékonyságában és a kis pártok röhejességében. Bingó! Hát nem kéne csodálkoznia. Botka megfúrás óta tudjuk, hogy a Fidesz nagyon nem szeretne egy Gyurcsány nélküli baloldali összeborulást, mert akkor ezt nem lehetne lejáratni Gyurcsánnyal, mi több, még a végén -- ha a balos szavazók a győztest kezdenék látni ebben -- Gy. sem jutna be a parlamentbe. Ennél már csak egy rosszabb, ha Gy. beveszi az MSZP-t, és egyesíti a balos ellenzéket. Ennek elkerülésére -- a két párt régi gárdájának egyetértésével -- folyik most a ravaszkodás, amelynek a végkimenetele egyelőre többesélyes (mármint a baloldali szövetség morfológiáját nézve), de a lényege, hogy Gy. ott legyen benne, de ne hegemón erővel, illetve a Jobbik biztosan kizáródjon.

Ez a finom tojástánc, amit most a Fidesz vezetői lejtenek (saját fizikai valójukkal is felmagasztalva az MSZP-t) új jelenség, mert 2010 óta az összes elnök és Hiller választmányi elnök folyamatosan parírozott a Fidesznek és ráadásul a párt elég erős volt, hát elég volt a rutin. Most kicsit borulékonyabb a helyzet.

De ne legyen kétségünk, megoldják. Marad az MSZP. És a Fidesz. Ott, ahol most vannak.

Ui. Egy azóta érkezett felvetés kapcsán: Gy. talán "megkaphatja" az MSZP-t a Fidesztől, ha közben az LMP és a Momentum stabilizálja a helyzetét a baloldalon (vagy a Fidesz stabilizálja őket, you know, package), mert így a megosztottság fennmarad. Szerintem viszont ez túl rizikós szcenárió a Fidesznek, kivéve, ha a baloldal össztámogatottsága megbízhatóan 25% alá esik az elkövetkező évtizedre. De megint csak, ezt nehéz garantálni előre. Mindenesetre a pártrendszer valósága nagyon messze áll a balos szavazók erről való tudásától és forrásuk, a trash media (baloldalon a Klubrádiótól az ATV-ig terjedő) botrányos valóságreprezentációjától: itt nem a "demokratikus ellenzék" valamiféle összefogása nem tud létrejönni, hanem ez az, amit éppenséggel mindenki el akar kerülni -- mivel senki sem hisz benne, ezért hibás volna politikát építeni erre. És ezt többé-kevésbé minden szereplő tudja, mindössze a mikropártoknak ez az egyetlen esélyük a túlélésre, ezért -- mással szemben -- kénytelenek hajtani is.

14 komment

2017.10.18. 21:13 HaFr

A Momentum mint a magyar politika instant kávéja

Képtalálat a következőre: „momentum válság”

Azonnal oldódik hideg vízben is. Legalábbis -- szemmel láthatóan -- ezt hiszik a kedves vezetői. Kint a legújabb nyilatkozat, a Momentum elítéli a szexuális zaklatókat, egyenesen "drákói törvényeket" hoznának ellenük. És tényleg, szigorúak (vagy legalább szigorkodóak), de vajon milyen eredménnyel? Éppen olyannal, amilyennek egy választási programnak lennie kell. A probléma megoldásának minden esélye nélkül. Elég nehéz elképzelnem, hogy a zaklatásoknak akár a töredéke is megelőzhető, az összessége meg csökkenthető lenne a Momentum módszereivel, ugyanis ezek az ügyek csak részben fedhetők fel, éppen ez a feneségük. Minden mást pedig a jogszabályok eddig is lefedtek. A zaklatás sokkal szubtilisabb, bonyolultabb szociológiai jelenség annál, hogy megálljanak a Momentum programja előtt, amit mi se bizonyít jobban annál, hogy a párt nem definiálja a zaklatás se szexuális, se más formáját. A "megoldásoknak" minimum egy tágabb modernizációs világképbe kellene illeszkedniük, először a megértés igényével, utána magyarázólag és diszkurzívan fellépniük, nem pedig rendőri-adatbázisoló-monitorozó zsánerben.

Érdekesen bimbózik a Momentum Mozgalom liberális populizmusa. Liberális téma, populista-etatista álmegoldások, a nyilvánosság aktivista, celeb jellegű, instant kezelése nagyjából a Puzsér-Hollywood tengelybe illeszkedően. A problémák -- nemcsak ezé, gyakorlatilag mindegyiké -- programmatikus kezelése a tágabb szociális valóság megértésének igénye, a terápia helyzetfüggősége és komplexitása, a társadalom lassú, organikus ösztökélése, empátia nélkül. 

Miért lehet az az érzése a magyarok tetemes részének, hogy a Momentum arrogáns ifjú törtetők gyülekezete (pedig csak nem figyelnek eléggé, mármint se az ifjak, se körülöttük az öregebbek)? Mert "megoldásokkal" futnak be. Leveszed a polcról, pikk-pakk kinyitod, beöntöd a vízbe, elkevered, megiszod. Még mikró sem kell hozzá. Hogy aztán milyen az íze, az értéke? Hát olyan. Hogy a "megoldás" nem megoldás az életünk problémáira, azaz a Momentum nem része az életünknek? - veti fel a választó. Annál rosszabb az életnek! - mondja a Momentum. Ettől arrogáns. A Momentumot nem érdekli a kontextus, csak a saját textusai. A Momentumnak nincs narratívája, csak programpontjai (és látványa/dizájnja). Idegen, tudálékos. Pedig a (hiányzó) narratíva -- a mese, a sztori, a mítosz: a legkisebb királyfitól a magyar ifjak forradalmi hagyományaiig van legalább öt-hat kézenfekvő, mélyen beágyazott tematika -- az egyetlen útja lenne annak, hogy egy számukra kedvező kontextussal (a Momentum "világával") megbarátkoztassák a választókat, ami nélkül idegenek és átmenetiek is maradnak. Ha már -- jogosan -- nem akarnak a mai (nagyrészt a Fidesz által legyártott) valóságból kiindulni, bizony alternatív valóságot kellene húzni a polgárok köré, és megnyerni ennek minél többjüket!

Mindenki arról papol, hogy nem a Fidesszel kell foglalkozni, hanem a választókkal, aztán mindenki tovább foglalkozik a Fidesszel, adottnak véve a Fidesz narratíváját és ezen belül próbálja meg legyőzni őt. A Momentum ezt azzal egészíti ki, hogy "szakmaibban" + erősebb látvánnyal (fiatal arcok, jó színvilág) akarja legyőzni a Fidesz-narratíván belül a Fideszt. Azt hiszi, kivezet a Fideszből az, hogy összehord egy látványos programhegyet, mert ez egy önálló világot fog képezni a szavazók szemében. Nem fog, a narratívák és a politikai világok nem így jönnek létre, konkrétan ez a stratégia inkább elidegenítő. Jellemző erre a reklámvilágra, hogyha -- lassan -- bárki megszólal a Momentumból, egy pillanat alatt összedől az illúzió: nincs mélység, nincs magasság, nincsenek magyar mondatok, nincs élet. Van 2-4% ember, akinek ez még így is tetszhet? Van. Vannak még, akik jobb híján a Momentumra fognak szavazni? Lehetnek, ha nem jön létre egy robusztus, vonzó ellenzéki pólus. De attól még a Momentum megmarad egynek a Fidesz-kritikus pártok között, továbbra is a Fidesz-világon belül ahelyett, hogy egy új világ követe lenne. Az LMP 2.0-ás projekt is bukni látszik. 

És mivel ezt csinálják, a kávéjukból csak a műanyagot érzi ki az ember, nem a minőségi szolgáltatás új élményét. Nemcsak én, hangsúlyozom. A közvéleményt nézve a választók túlnyomó része, akik hozzám hasonlóan -- vagy még inkább -- nem fogják bújni a Momentum négyszáz oldalas technikai iránymutatását a Nirvánába. Magunkra vessünk, mert nem kérünk a jóból? Hát, nem tudom... Négyévenként legalábbis mi vagyunk az urak, mi rendeljük a nótát, és a Momentumé bizony messziről nyikorog, alig hallani, és amit hallani, az sem szívderítő.

Még egyszer lassan: ha én azt gondolom, hogy korszerűen instantnak képzelik magukat stb., aki kb. a választók 99,9%-ánál tájékozottabb vagyok, tehát a beteg ismeretében elvileg a legnagyobb eséllyel lennék nyitott a racionális megoldásokra, akkor a többiek -- leszámítva persze az elkötelezetteket -- még ígyebbül gondolják. És a legkevésbé sem érdekes, hogy a Momentum vezetői mit gondolnak, vagy mit szeretnének, hogy a választók gondoljanak. (Ez a cikk mindazonáltal abban a naiv hitben íródott, hogy az LMP és a Momentum nem Fidesz-kreálmányok és nem az MSZP leváltására hozta őket létre a Fidesz. Ez azonban csak egy jó szándékú feltételezés, amely ellenkező bizonyítékok hiányában áll fenn. Ha valamikor beigazolódik majd, akkor azt mondhatjuk, Schiffer nem volt elég jó az LMP 1.0-ás projekthez, ezért mennie kellett, Fekete-Győr meg remélheti, hogy jó lesz az LMP 2.0-hoz, és ketten együtt 2022-re 10% köré nyomhatják le a mai óbaloldalt, behozva a NER-be a nyugdíjasok helyére az új generációt. Hozzáteszem, a nevezetteknek nem kell okvetlenül tudniuk a nekik adódott feladatról.)

46 komment

2017.10.18. 13:25 HaFr

Szabadság nélkül nincs erkölcsös élet, kapitalizmus nélkül nincs szabad társadalom

Kapcsolódó kép

Hogy is hozhatna valaki erkölcsös döntéseket, ha nincsen döntési szabadsága? A szabadság prima facie érték (vagyis a kiindulópont vele kapcsolatban, hogy értékes), mert az emberi moralitás alapja. A szabadság szűkülése egy társadalomban mindig az erkölcsös élet lehetőségének szűkülését is jelenti: ha valami abszolút erkölcsi értelemben jó, de az embernek nincs szabadságában nem választani, hanem kényszerítik rá, akkor a jó nem szolgálja az emberi élet javát, hanem legföljebb egy kollektívumot, amelyben az emberi élet helyettesíthető eszköz. Az emberi élet eszközként való beállítása ellen az egész nyugati civilizáció a kezdetektől tiltakozik. A civilizáció ellenségei pedig róla ismerszenek meg.

Felvetődik persze, hogy ilyen van olyan módon (rábeszéléssel, neveléssel, propagandával, indoktrinációval, törvényekkel stb.) minden embert folyamatosan kondicionálja a környezete, tehát abszolút szabadság (tabula rasa a társadalmi értékrendben és az emberi agyban) nem létezik. Valóban bonyolult problémákat vet fel és kétezer-ötszáz éve sok millió oldalnyi argumentáció tárgya a szabadság metafizikai, szociális és erkölcsi kontextusának vizsgálata, de mindent összevetve a modern társadalomfilozófiák tekintélyes hányada a kereszténységtől a libertárius gondolkodáson át egyetért abban, hogy a társadalmakat -- az állam csökkentésén, a pluralizmus növelésén, vagy/illetve a tudás és a készségek fejlesztésén keresztül -- a lehető legtöbb kötöttségtől meg kell szabadítani annak érdekében, hogy az ember érvényt tudjon szerezni a szabadságának (amelynek definíciójában viszont rengeteg eltérés van). A keresztények szabadságától kezdve, amely a természeti és isteni törvénnyel harmonizáló önművelésben és döntésekben áll, a libertáriusok és anarchisták szabadságáig, amely a kényszerektől minél mentesebb társadalom és a szabályozottól az anarchikusig terjedő piac elvein alapul, a világnézetek döntő többsége a társadalmi kényszerektől mentes autonóm döntésekre vezeti vissza a szabadságot. Van, aki szerint persze a szabadnak tűnő döntések -- ha pl. a bűnt szolgálják --, kurtítják a szabadságot is, mások szerint a szabadságot nem minősíti a döntés maga. 

Mivel ezek a doktrínák egyetértenek a szabadság és a társadalmi kontrollok csökkentésének összefüggésében mindegyik egytől egyig a tulajdont tőkeként invesztáló (hozzáadott értéket létrehozó, majd újrabefektető) kapitalizmust tekinti az ember élet optimális gazdasági alapjának. A kapitalizmus adja meg a lehetőséget a tulajdonosi lét produktív hasznosításán keresztül az autonóm -- más kénye-kedvétől független -- életnek és az így felfogott tulajdonosi életek közötti kooperációnak. Ha az ember a tehetségét tőkébe tudja konvertálni (azaz hasznot termelő befektetéssé tudja tenni), az a függetlenségének és a szabadságának, ezeken keresztül pedig a moralitásának a megtámadhatatlan alapja lesz (legalábbis kapitalista közegben: a szocializmus formái ellenben a szolgaságnak csak fokozataiban térnek el). Érthető ebből, hogyha az ember nem tudja létrehozni magát hasznot hajtó tőkeként (is) ideálisan keresleti piacon (azaz nem tud olyat és/vagy nem tudja úgy használni a pénzét, hogy az iránt a verseny ellenére folyamatosan újratermelődő kereslet mutatkozzék, röviden, versenyképes legyen), akkor mások eszközévé válik, ami azonnal jelentősen csökkenti a szabadságát és vele a szabad döntéseinek esélyét, azaz a moralitását. Sokan érzékelhetik ezt nap mint nap, amikor nem tudnak valamit a lelkiismeretük szerint tenni, mert egzisztenciálisan függenek másoktól, akik nem néznék jó szemmel egy adott döntésüket. Az ilyen helyzetekben a szabadságunk korlátozottsága a kapitalista (szellemi vagy anyagi befektetői és nyereségtermelő) lét korlátozottságával arányos, és -- mindent összevetve -- ugyanígy csökken az erkölcsös döntések esélye.

A kapitalizmus és a liberális demokrácia tehát szabadság és a moralitás legalkalmasabb alapja. A problémánk ezzel az összefüggő intézményrendszerrel az lett az utóbbi évtizedekre, hogy elfelejtettük az eredeti hivatásukat a szabadságunk és az erkölcsös életünk lehetőségének őrzésében. Maradtak csak a formáik velünk, jobb esetben a procedúrák, rosszabb esetben a kiüresedett procedúrák, a kongó intézmények és az abúzált paragrafusok. Az ethosz már rég nincs velünk. Tömött sorokban állnak viszont az ellenségeik: a szabadságé és az erkölcsé. Gender-semlegesen: Lenin-gyerekek jobbról és balról.

88 komment

süti beállítások módosítása