Ezek a keresztény antropológia, a liberális demokrácia politikai rendszere és a piacgazdaság. A kereszténység szabadságban gyökerező és az önfejlesztésben aktualizálódó emberképe, amely közben lehetővé teszi a bűnt -- azaz a moralitást -- és szükségessé a megváltást, már nem comme il faut a nyugati konzervativizmusban, pedig hiányában a konzervativizmus visszaesik a liberális szabadság identitásokban való széttöredezésébe és a semleges állam procedurális koncepciójába. Ide jutott az utóbbi két-három évtizedben a nyugati konzervatív pártok túlnyomó része -- ide, azaz a politika demoralizálásához és az emberi kiválóság relativizálásához.
De nem teljesít jobban a modern konzervativizmus a liberális demokrácia kapcsán sem, amely a kezei között sem nyerte vissza -- ahogy nyerhette volna a keresztény antropológia fundamentumán -- az erkölcsi rendjét. Ez az erkölcsi rend létezett az amerikai Alapító Atyák, Tocqueville, de még Churchill és Adenauer felfogásában is, ma azonban a konzervatívok a homályban tapogatóznak a pozitív törvényeken és a proceduralitáson túl. Az oka ennek a politikai rend fogalmának eltűnése a politikai rendszer mögül, a kereszténység eltűnése a moralitásból és a szabadság eltűnése a kormányzati kényszerek közepette az utóbbi száz év tömegtársadalmából.
A piacgazdaság szintén nincs jó bőrben. A populizmusok és a szocializmusok nyomása alatta az előbbi fékektől megszabadult amorális állam elhatalmasodott a gazdaság és a társadalom felett, vészesen korlátozva az autonóm, erkölcsi élet lehetőségét, közben csökkentve a társadalmi hatékonyságot, azaz rombolva a szabad ember regenerálódásának alapjait.
A konzervatív politika elsődleges célja ezeknek az elsatnyult összetevőinek a megerősítése kell, hogy legyen: a kereszténység fennmaradt alapjainak és emberképének rekonstrukciója, magyarázata és népszerűsítése, a liberális demokráciának a szabad, erkölcsi autonómiák köré való szervezése, ami sosem történt meg igazán, és a piacgazdaság felszabadítása a fölösleges állami nyomás alól. Azért nevezzük az ilyet értékelvű politikának, mert nem célokban és eredményekben, hanem elvekben és értékekben gondolkodik, ezért lehetetlen, hogy korrumpálódjék a változó kontextusban.
A konzervativizmus rászorul az egyházak aktivitására, a klasszikus, erkölcsi alapú liberalizmusba vetett hit visszaerősítésére és az emberi életek szolgálatába állított piacra. Hogyan működne a konzervativizmus ilyen magára találása? Először is a mai gyakorlattal való világos szembehelyezkedéssel, a mai európai konzervatív pártok gyakorlatának bírálatával. Utána a jelzett elvek szerinti fokozatos politikai evolúcióval. Nyilván az út nagy része még ködbe vész. Egy biztos, előttünk van még.
