1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.04.28. 10:43 HaFr

Hazugságok VII: Többségi demokrácia

Igen, amikor még nem létezett a modern politika intézményrendszere, a zemberek halomra ölték egymást, és azé a csoporté lett az igazság, amelyik győztesen került ki az adott polgárháborúból. A firenzei pártharcok, az angliai Rózsák háborúja, a XVI-XVII. századi vallásháborúk, az egymást követő lázadások, felkelések, forradalmak már nem kamarillaharcok, feudális nagyurak belháborúi voltak, hanem egyre inkább nagy néptömegeket megmozgató, közérdekű polgárháborúk, amelyeknek -- így utólag visszatekintve -- a legfontosabb politikai hozadéka annak a belátásnak a meggyökerezése volt, hogy az aktuális kisebbséget tönkretenni butaság. A fejlett nyugati politikai rendszerekbe beépült annak -- előbb az érzése, majd a -- racionális belátása, hogy se vallási, se társadalompolitikai, se gazdasági alapokon nem érdemes tönkretenni a legyőzöttet, mert a legyőzött az esetek 99%-ában olyan nézetrendszert képvisel, amelynek megvan a létjogosultsága, sőt -- ami még kellemetlenebb -- vissza is fog térni, adott esetben győztesen. Érdemesebb tehát kialakítani egy modus vivendit, egy olyan politikai rendszert, amelyben senkinek sem kell magát ellenségnek (megalázottnak és elpusztítandónak) éreznie, ehelyett újra és újra versenybe szállhat békés eszközökkel a társadalmi támogatásért.

Tehát miközben a Nyugat nagyobbrészt legyőzte előbb a születési, majd a "faji" és etnikai, végül pedig a státusz és vagyoni privilégiumok rendszerét, megerősödtek előbb a liberális, majd a demokratikus vonásai. A nemzetek egymás után a polgári jogokban és a liberális demokrácia intézményrendszerében rögzítették a mai fejlett Nyugat -- szó mi szó, ellentmondásoktól terhelt, na és? -- jog- és kisebbségvédő, viszonylag toleráns, konszenzusos kultúráját. Churchill agyonidézett mondása mögött -- hogy ti. a demokráciánál nincs rosszabb, kivéve minden mást -- ott lapul a Nyugat ötszáz éves vérrel, verejtékkel és könnyekkel (na és cizellált gondolatokkal) kiküzdött álláspontja: hogy minden más kipróbáltunk, próbálja ki őket még egyszer, akinek hét anyja van.

Nekünk, magyaroknak, úgy látszik legalább ennyi van, mert mi kipróbáljuk. Az örök lemaradók sértettségétől és bosszúvágyától hajtva bedőlünk a populizmus atyamestereinek, hogy mi eredendően, valamiféle mitikus alapon bölcsebbek vagyunk a Nyugatnál (noha se filozófiánk, se autonóm gazdasági modellünk, se számot tévő anyagi kultúránk, semmink, de semmink, amire valóban alapozhatnánk), elhisszük, hogy mi valami olyat tudunk, amit más nem: pl. a politikai rendszerünket illetően. Szuverén nemzetünk szuverén parlamentjének szuverén (kétharmados) többsége (valójában pedig a szuverén miniszterelnökünk) olyan erőt jelentenek számunkra, amin a pokol sem vesz erőt. Pedig az ún. többségi (elegánsabban westminsteri) demokrácia, amelyben a választópolgároknak négyévente lehetőségük van a kormányzat leváltására, de ezen túl semmilyen formális kontrollt nem gyakorolhatnak fölötte, nem sokkal (talán csak szelídségében) haladja meg az egykori polgárháborúk szintjét az olyan országban, ahol a politikai kultúra vérrel szerzett belátásai nem a toleranciát erősítik, mint Angliában, hanem éppen az intoleranciát -- mint kis hazánkban.

Magyarország politikai kultúrája az intolerancia kultúrája, a magyarok politikai szocializációja az intolerancia közegében folyik már évszázadok óta. A demokrácia westminsteri (valójában felcsúti) modellje ezt az intoleranciát nem csillapítja, hanem kihasználja és erősíti, sőt értelemszerűen visszafordítja az országot a modernizáció útján, a státusz, a vagyoni, az etnikai, majd pedig -- ha kialakulnak az újsütetű dinasztiák -- a születési privilégiumok újraképződése felé. A felcsúti modell ezen túlmenően egyszerre lehet még az antipolitika és a polgárháborús érzület melegágya. Mivel a demokrácia felcsúti modelljében nincs lehetőség a kisebbségnek méltósággal s hatékonyan elérni a fejlett világban őt megillető politikai jogokat, ezért ami ott őt a bölcs kiegyezés részesévé teszi, az itt elidegeníti és frusztrálja. A tehetetlensége előbb a politikától való elforduláshoz, idővel azonban a polgárháborús hangulat kialakulásához járul hozzá: ha nem előbb, akkor később, de -- a történelemből okulva -- mindenképpen.

A felcsúti modell persze nem alapul semmilyen emelkedett belátáson. Táplálkozva a korrupt szoci világ jogos, de megkésett bukásából, semmi másról nem szól, mint a bosszúvágyról és a szerzésről (kezdetben talán hajtotta még Orbán nem különösebben egészséges küldetéstudata) -- miközben a korrupt világot néhány szinttel mélyebben és néhány fokkal aljasabban tovább élteti. Az olyan tönkrement értelmiségiek, mint Navracsics és Pokorni találkozása a Nyerges-Simicska-féle gazdasági, Bayer-Fekete-féle kulturális, Kövér-Semjén-féle politikai, Mesterházy-Szekeres-féle ellenzéki nívóval azon a sakktáblán, amelyet egy Orbán rakott össze, majd ennek lefelé gyűrűző hatása a társadalmi hierarchiában ezt az országot évtizedekre sötétségbe borítja. A magyar népesség nagyobbik része gondolattalanul mozog az intolerancia poklában. Azok, akiknek ki kellett volna őt ebből rántaniuk, elárulták, és folyamatosan egyre mélyebbre rugdossák. Magyarországon társadalmi válság van, amelyből csak egy államellenes, szabadság alapú rekonkviszta -- a jogaink és az életünk visszaszerzése -- szabadíthatja ki a népet, az ellenzéki pártok ehhez kevesek, noha (mármost így összeborulva főleg) pont elegek ahhoz, hogy az anarchiát formálisan is rászabadítsák az országra.

53 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr335250520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz a politikai kultúrával? 2013.04.29. 05:19:09

 A politikai kultúra fogalmát a politológia szűkebben használja, mint a köznyelv és a sajtó szokta. Míg az első egyének vagy csoportok politikához való viszonyulását (véleményt, beállítódást, értéket) jelenti, az utóbbi gyakran érti alatta a polit...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AmBesten 2013.04.28. 11:04:42

Mit jelent az, hogy "szabadság alapú rekonkviszta"?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.28. 11:14:52

@AmBesten: A jogaink és az életünk visszaszerzése az államtól. Be is írom a szövegbe, ha már így rákérdeztél.

Tyreo 2013.04.28. 13:22:54

Szép!
Bárcsak én tudnék ilyen jól fogalmazni, mert ezeket már régóta érzem de soha nem tudnám így megfogalmazni :(
Mellesleg jó látni, hogy ilyen aktív a blog.

AmBesten 2013.04.28. 13:29:12

@HaFr: Azon gondolkodom - nulla eredménnyel - van-e létező, netán sikeres példája egy ilyen rekonkviszta személyiség fellépésének.

explanatus 2013.04.28. 14:39:01

„Magyarországon társadalmi válság van” meg tudati válság, meg jövőkép-nélküliségi válság, meg megélhetési válság, mert bárhova nézünk az intézkedések „a korrupt szoci világ jogos, de megkésett bukásából, ... a bosszúvágyról és a szerzésről„ szólnak. Egy, generáció azemútnyocév meg a kétharmad azon tagjai, kiknek soha nem kellett a való életben helytállni, mert felmenőik jogán jó helye születtek, egymásra licitálva erőltetik ránk eredménytelenségüket.

Ilyen még a világtörténelemben nem volt, a kormánypárt legnagyobb stratégiai partnere az „ellenzék”. Az ész megáll. Oda jutottunk, hogy kampánytéma a kormányzati oldal prominenseinek óraviselete. Az, hogy miképpen mozdíthatnánk ki a szekeret a kátyúból, az valahogy az ellenzéket sem érdekli. Biztosan nem szekéren jár. El van ez osztva kérem testvériesen. Az intézkedéseimmel, azaz a nem-intézkedéseimmel megadom neked a kétharmadot, te meg békén hagysz, csinálhatsz itt meg ott olyan felelősségrevonásfélét, nagy füsttel semmi eredménnyel. Áll az alku? Áll. Valahogy így jöhetett össze a kétharmad. Az ellenzék apróra szakadt darabjainak napról napra megjelenő, hol együtt vagyunk, hol meg veled a büdös életben nem leszünk együtt, megnyilatkozásai tovább mélyítik ezt a, majdnem azt mondtam, bizalmi válságot. Mikre elérünk 2014-hez a kétharmadból akár háromnegyed is lehet.

kekex 2013.04.28. 15:45:53

@AmBesten:
Nem kell hozzá "személyiség". Csak egy jó reklámszakember, ahogy azt a chilei rendszerváltásról szóló film is mutatja. A politika is "áru" és el kell tudni adni.

kekex 2013.04.28. 15:51:51

@HaFr
Eléggé defetista szöveg.
De ez azért nehezen lehet megemészteni:
"Magyarországon társadalmi válság van, amelyből csak egy államellenes, szabadság alapú rekonkviszta -- a jogaink és az életünk visszaszerzése -- szabadíthatja ki a népet"
"az ellenzéki pártok ehhez kevesek ....pont elegek ahhoz, hogy az anarchiát formálisan is rászabadítsák az országra."
Nos, elmagyaráznád, hogy ha ehhez az ellenzéki pártok kevesek - ki a fene lesz a rekonkvisztádor? Mert az a gyanúm, hogy ez nem fog magától menni!

egyetmondok 2013.04.28. 16:03:30

Világos képlet (már akinek...),hogy az egyébként az alkotmányosság,jogállamiság intézményi konstrukciója szempontjából teljesen rendben lévő két évtized (azaz 1990-2010),amely szerintem eléggé hosszú idő,sem volt elegendő a politikailag tudatos magyar közvélemény számára,hogy - és ezt Hafr ,Te írtad egyszer, amellyel egyetértek - "belakja a jogállamot". Nincsen tehát olyan köztudatosság, az a, Széchenyi használta a szót: "közértelmesség",amely segítségével azt, amit rekonkvisztádorként nagyon is fontos lenne megtennünk, széles közösségi felismerés mentén lehetne megtenni.
A szerintem is szükséges,de helyes mértékkel "belőtt" államellenesség ugyanis villámsebességgel változna a baloldalon "neoliberális gazdaságpolitikává",a jobboldalon pedig idézőjel nélküli hazaárulássá + neoliberális gazdaságpolitikává.

Én azt sem látom,érzékelem,hogy a politikailag tudatos magyarok magát az államot úgy fognák fel,amely ennek a célkitűzésnek az érdekében elengedhetetlenül fontos lenne.

Ez persze nem jelenti azt,hogy erről ne kéne nyíltan beszélni,sőt,erre pártot kell csinálni,hol is ez a párt, hol is, hol is....:-))) akkor is,ha szerintem kb. két évtized múlva lesz valódi bázisa ennek a gondolkodásnak.

Tyreo 2013.04.28. 16:35:25

Amúgy tudsz mondani egy időpontot, hogy körülbelül mikor jön el az az idő amikor felfeditek magatokat?
Amikor arccal, névvel kiálltok, hogy itt a párt ilyen néven ezek eddig a tagjai stb.?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.28. 16:43:50

@Tyreo: Figyelj, ez így nem működne jól, lásd csak a Bokros-Fodor esetet. De eljön az idő természetesen.

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 19:40:48

"Magyarország politikai kultúrája az intolerancia kultúrája..."

Ja. Nálunk lődöznek le politikusokat vélt vagy valós ideológiai ellentétekre hivatkozva. Nálunk történik meg az, hogy törvényekbe iktatják a gondolatbűnt (gyűlöletbeszéd mozgalmi néven) és igyekeznek ez alapján a trendeknek nem konform nézeteket eliminálni. Nálunk esik az meg, hogy titkosszolgálati módszerekkel építenek fel és működtetnek olyan politikai mozgalmakat, amelyek elleni küzdelem az aktuális rezsimek politikai célja is egyben. Nálunk a legmenőbb az a vélemény, hogy a politikai elit által vallott trendi nézetekkel szembeni ellenvélemények igazából nem is ellenvélemények, mert az így vélekedők egyszerűen csak rosszul észlelik a világot. Nálunk valósulhat meg az, hogy az államellenes terrorcselekményeket elkövető szélsőséges mozgalmakkal együttműködők és szimpatizánsaik később politikai szerepet töltenek be és ebbéli szerepükben osztják azt észt a demokráciáról és egyéb nyalánkságokról.

Aha, ez mind-mind így van.

N48 2013.04.28. 19:47:24

Miért hisszük azt, hogy a demokrácia, a jogállamiság és a kisebbségekkel szembeni tolerancia és megértés együtt járnak, sőt egymást feltételezik?

Makkasz 2013.04.28. 20:19:06

Megintcsak teljesen egyetértek.

bioLarzen 2013.04.28. 20:21:53

@N48: Nem a kisebbségekkel szembeni tolerancia hiányzik - hanem a toleranica így, en bloc. Abban benne van minden, a kisebbségek is.

bio

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.28. 20:26:51

@pocaklakó minimanó: Most akkor ezt nem kommentálnám nagyon szenvedélyesen, ezért csak annyit mondok, noha nem kizárólag ebben a metszetben tárgyaltam az összefüggéseket, a kisebbségekkel szembeni tolerancia valóban trend manapság. Van ahol ez a manapság 50-80 éve, van, ahol 200-300 éve tart, van ahol meg továbbra is ölik őket. Válassz, melyik a szimpatikusabb. Nem kell, hogy értesíts.

Netuddki. 2013.04.28. 20:27:23

"Magyarországon társadalmi válság van, amelyből csak egy államellenes, szabadság alapú rekonkviszta -- a jogaink és az életünk visszaszerzése -- szabadíthatja ki a népet"

Államellenes? Amit "ezek" a megélhetési politikusok művelnek, na az az államellenes. Azok a törvények amiket a saját maffiaszerű szervezetük fenntartásához hoznak olyan távol állnak az állampolgárok érdekeitől mint ide újdelhi. Szóval az állam valódi funkciójának visszaállítása mint cél sok minden lehet, csak államellenes nem...

Netuddki. 2013.04.28. 20:33:27

@HaFr: "a kisebbségekkel szembeni tolerancia valóban trend manapság"

Elég érdekes nézőpont. A kisebbségek tagjai is ugyanolyan állampolgárok mint a többi. Ha többieket nem zavarják akkor felőlem azt csinálnak amit akarnak. Sőt, ha a kultúrájuk fennmaradása a tét akkor akár még némi közpénzt is hajlandó vagyok érte áldozni. Ez nem trendi, hanem nagyon is jól felfogott érdek a sokszínűség megőrzése érdekében. Aztán pár 100 év és úgyis minden változik, keveredik, eltűnik. Ennek a jelentőségét kellene megérteni...

Lexa56 2013.04.28. 20:51:47

sajnos nagyrészt igaz ... A baj csak az, hogy nem sötétbe borultunk, hanem soha nem jöttünk ki igazán belőle. Mint Malackának, amikor Zsebibaba helyett ellopták és Kanga jól megpucolta, menekülés után első dolga volt, hogy meghempergett a sárban, hogy visszanyerje régi szép kényelmes színét. A magyar homo politicus is csak ezt teszi.

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 21:31:27

@HaFr:

"...a kisebbségekkel szembeni tolerancia valóban trend manapság."

Ez így van. És szelektíven van így, mivel egyes kisebbségek egyenlőbbek a többinél. Még a legdemokratikusabb államokban is. És a nem egyenlő kisebbségeknek nincs kegyelem, őket tűzzel-vassal... :)

kvadrillio 2013.04.28. 21:32:14

Magyarországon nincs állam.
Itt egy csoportocska garázdálkodik és harácsol a végletekig.
Feladatát nem végzi.
"Állam
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás: navigáció, keresés

Az állam egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés. Ez hagyományosan magába foglalja azt az intézményrendszert, amely birtokolja a törvénykezés jogkörét, mellyel kormányozza területének társadalmát – aminek állami státusa gyakran függ attól, hogy több más állam elismeri mint efeletti belső és külső önálló korlátlan hatalmat.

A szociológiában az államot általában Max Weber következő elterjedt meghatározásával írják le: az a szervezet amely rendelkezik „a fizikai erő legitim használatának monopóliumával egy adott területen belül”, amely tartalmazhatja a fegyveres erőket, társadalmi szolgáltatásokat, állami bürokráciát, bíróságokat és a rendőrséget.
Tartalomjegyzék

1 Az államhatalom részei
2 Az állam feladatai
3 Az állam jellemzői
4 Állam és kormányzási formák, politikai rendszerek
5 Számuk
6 Lásd még
7 Források
"

2013.04.28. 21:37:25

Megkérdezném a poszt íróját, hogy véleménye szerint a mai ellenzéki pártok végleges beszántása (értsd: porrá zúzás a Fidesz - és hát, a lakosság - által '14-ben) gyorsítja, vagy távolabbra tolja ennek a rekonkviszta nevű össznépi varázslatnak a bekövetkeztét? Szerintem igen, de persze nem muszáj velem egyetérteni.

kvadrillio 2013.04.28. 21:42:01

"Bejött a trafikpályázat a miskolci fideszesek családtagjainak

Janecskó Kata

2013. április 26., péntek 12:47 |
Olyan emberek vihetik majd Miskolcon a 84 trafik nagyjából egynegyedét, akikről nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy fideszes politikusok családtagjai. Érintett két miskolci önkormányzati képviselő, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselő, valamint egy országgyűlési képviselő is.
Kapcsolódó

Strómanok is rárepültek a trafikbizniszre
Lázár régi barátja lesz az ország trafikosa?
Rogán: Pont ez volt a cél
A CBA-sok nagy nyertesei a nemzeti dohánybulinak"

...hmmm...MERT ILYET ÁLLAM NEM CSINÁL, CSAK EGY NYERÉSZKEDŐ, HARÁCSOLÓ KORRUPT KIS CSOPORTOCSKA !!!!!

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 21:42:02

Amikor a toleranciáról kezdenek el áradozni a mitikus "nyugati demokrácia" víziójába révülő emberkék, csak arra nem figyelnek fel, hogy az a tolerancia is legalább annyira szelektív, mint más toleranciák és más intoleranciák sem szükségszerűen intoleránsok.

kvadrillio 2013.04.28. 21:42:52

...-ne keverjük má a sezhlont a fasommal......

MÉGHOGY ÁLLAM ?!!!!+!+

kvadrillio 2013.04.28. 21:45:23

...MEG TOLERANCIA..., NOMEG POLITIKAI KULTÚRHA.....MEG ILLEN OH-BE SZÉP SZAVAK.....

Habakuk999 (törölt) 2013.04.28. 22:06:47

Nagyon magaménak érzem az írás mondandóját.

Jó poszt.

kvadrillio 2013.04.28. 22:11:30

@kvadrillio: "Szóval nem az a döbbenetes, hogy ezek lopnak, azt megszoktuk eddig is. Az a döbbenetes, hogy most direkt és szó szerint a kisemberek megélhetését lopják el, nem is tagadva, hogy udvaroncokhoz, polgármesteri rokonokhoz, választókerületi elnöki barátokhoz kerül a biznisz. Olyan, mintha óriásplakátra írnák ki, hogy „elvesszük tőled a munkádat és odaadjuk a haverunknak”. Láttunk már ilyet is, csak sosem tolták ennyire az arcunkba. Hátha most ez képes lesz valamiféle hatást is kiváltani."

...a TRAFIKOSKISVÁLLALKOZÓI KÖZPONTBA meg egymás után futnak be a hozzánemértők kérdései: HOGYAN KELL TRAFIKOT ÜZEMELTETNI, MIT IS KELL, HOGYAN IS KELL CSINÁLNI ?!!!!!

...nu ezaszégyen...FIDESZKE !!!

Szélmalomharcos 2013.04.29. 01:21:41

"A fejlett nyugati politikai rendszerekbe beépült annak -- előbb az érzése, majd a -- racionális belátása, hogy se vallási, se társadalompolitikai, se gazdasági alapokon nem érdemes tönkretenni a legyőzöttet, "

Trianonban kaptunk egy tanulságos leckét a "fejlett nyugati világtól" . Ami valójában csak egy absztrakció, a felületes ismeretekkel rendelkezők számára kitalált tanmese

Ez a világ késhegyig menő harcokat folytatott a világ erőforrásaiért, a rabaszolgák, kizsigerelni való területek, ásványkincsek, és egyéb előnyök megszerzéséért. Manapság már nem a katonai erővel való megszerzés, hanem a gazdasági kiszorítás dominál, de ott annál keményebben. És ebben Magyarország nagyon vesztésre áll. Pláne ha beveszi az ilyen gyerekmeséket

Kék az ég 2013.04.29. 04:34:06

@Szélmalomharcos: " a felületes ismeretekkel rendelkezők számára "

Tökéletesen bizonyítod amiről az egész cikk szÓl.

Mi a gond Trianonnal?

1, Elkezdtük az 1 VH-t? EL.

2, Elvesztettük? EL.

3, Törődtünk a kisebbségeinkkel a Monarchia alatt vagy lenéztük őket? LE.

4, Az elvesztett területen magyarok éltek többségben? NEM.

(Ahogy Sólyom László Köztársasági Elnök is mondta, már 1848-ban sem !)

De azért mai napig, lassan 100 ÉVVEL KÉSŐBB is azon rinyálnak a "a felületes ismeretekkel rendelkezők", hogy jaj a gonosz Nyugat, meg Trianon.

Hogy a mi hibánk, bűnünk? Ugyan mar, gonosz Nyugat.

Kék az ég 2013.04.29. 04:37:09

@kekex: Ez szinte ugyanaz amit Kertész mondott, csak szebben.

MANYU ügyben kiderült, a Trafik ügy most meg újra igazolta, hogy minden szava igaz volt :-(

grani 2013.04.29. 05:50:49

Nekünk anarchia kell. Az anarchia a rend és a szabadság szülőanyja.
A baj nem a politikusokkal van, hanem a rendszerrel. A világ nagy és nagyon régi. Nem csak demokráciát szültek a véres háborúk. A demokrácai csak egy vakbélnyi kis részén a kontinensnek működik ott se nagyon régen. Most éppen rettentően nagy válságban van.
Magyarország nem nyugat és jó lenne ezt már beismerni. Ezer évig nem sikerült nyugati országgá válnia, most mitől sikerülne? Sokkal jobb lenne, kevesebbé frusztráló, ha rájönne, hogy sokkal jobb a legnyugatibb országnak lenni a keletiek között, mint keleti országnak a nyugatiak között. Kelet, mint annyiszor a történelem folyamán, megint átveszi a világban a vezető helyet. Nyugat Európa meg lesz az, ami volt a nagy világlerablás előtt: egy kicsi, megosztott, nyersanyagokban szegény zsákutca a kontinensen.
A jövő és a múlt is Kelet. Onnan jöttünk, oda tartozunk most is.

magyar ember teli szájjal 2013.04.29. 06:29:09

Ó, a felcsúti modell. Ameddig nem hiszitek el, hogy korábban se volt ez jobb itt, nem is lesz változás.

zfuly 2013.04.29. 08:25:10

@AmBesten: "Azon gondolkodom - nulla eredménnyel - van-e létező, netán sikeres példája egy ilyen rekonkviszta személyiség fellépésének."
Pillanatnyilag tartok minden rekonkviszta személyiségtől. Ebből Magyarországon nagyon gyorsan hatalomba konvertálás történik.
A LMP-->PM néhány fiatal és reményteljes politikusa teljesen meghülyült, amint a hatalom reménye közelébe ért. Olyannyira pl., hogy közgazdászként számszaki hibás anyagot aláírt. Sértődöttségi politizálás, vastagon.
Tán korom miatt többet láttam, az igazi (vissza)szerzés és politikai megtorlás gyakorlata nem felcsúti modell. Sajnos.
1994-95-ben a korábbi szocreál miniszteriális vezetés nem nyugdíjas részének legalább fele visszatért.
1998-ban az újonnan megalakult Gazdasági Minisztériumban Fónagy az "örökölt", szocreálban munkaszocializálódott, 1990 előtt kötelezően vörös tagkönyves csapattal küzdött. Az állomány személyes vonzalma A személycserék egy-egy kivételes területtől eltekintve (pl. ISM) tényleg csak államtitkárig mentek, sőt, közig. államtitkárok közül többen is maradtak a helyükön (ami az Antall-i közigazgatási modell szerint kívánatos cél lett volna). Persze nincs illúzióm, 1998-ban Mester Ákosék vérfürdőről cikkeztek a 168 órában - szintén a sérelmi politizálás jegyében. Legendás volt MÁ nagyon is igaz mondata Kövér Lászlónak címezve: "Ökölbe szorított aggyal nem lehet gondolkodni." . Üvöltötték ő és barátai, szintén ökölbe szorított aggyal. Olyan igazi óvodás én csak visszaütöttem módra.
2002-ben az akkori ÁPV Rt. 9 fős igazgatóságát a megalakuló kormány mínusz egyedik intézkedésével rúgták ki és tiltották ki azonnali hatállyal az épületből (1 óra időt adva a személyes dolgok felügyelt összeszedésére), a kormány jogszerű megalakulása előtt, azaz formálisan jogszerűtlenül.
Orbán mindebből nem a (hideg) polgárháború esztelenségét tanulta meg, hanem azt a tapasztalatot szűrte le, hogy eddig túl kíméletes volt.
Nincs illúzióm tehát, a teljes politikai "elit" vétkes a jelen állapotokban. Ellenben a fentiek miatt nem tartom helyesnek "felcsúti modell"-nek nevezni a jelenséget.
Bajnaiék és Mesterháziék külön-külön lobogtatják a listát, hogy mely sérelmeket fogják "orvosolni", azaz kinek mit ígérnek, ha melléjük áll. Gerjesztik a sértettséget, hogy minél többen álljanak át. Új 2/3-ról vízionálnak, hogy elégtételt vehessenek "Orbán rendszerén".
Nem felcsúti ez a modell, sajnos... :(

zfuly 2013.04.29. 08:46:05

És ha már hosszabban írtam, még valami:
"mi eredendően, valamiféle mitikus alapon bölcsebbek vagyunk a Nyugatnál (noha se filozófiánk, se autonóm gazdasági modellünk, se számot tévő anyagi kultúránk, semmink, de semmink, amire valóban alapozhatnánk), elhisszük, hogy mi valami olyat tudunk, amit más nem: pl. a politikai rendszerünket illetően."
Politikai rendszerünk hagyományosan toleráns volt, a fékek és ellensúlyok rendszerét már akkor alkalmaztuk, amikor azt még fel sem találták. Lásd pl. Szent Korona Tan - a Korona egy absztrakt hatalom, mely a országalkotó nemzetet (modernebbül talán a népfelséget) személyesíti meg, a király személye a korona (ország) szolgálatában uralkodik, a nemességnek joga van a Korona védelmében szembeszállni az uralkodóval, a nemzeti kisebbségi és vallási türelmi rendeleteket, a tisztviselők időkorlátos megbízását, és még sorolhatnánk. Nem volt tökéletes, nyilván, cca. 300 + 50 év korlátozott önállósága megakasztotta a fejlődést, kimaradtak lépcsők, stb. Kultúrkincsünk, a manapság lenézett "néphagyomány" egymagában több, mint egész Ny-Európa fellelt népi, azaz nem elit, hanem "demokratikus", mindenki által elérhető és művelt kulturális hagyaték. A tudományt nem emlegetném fel, ismertek a XIX. sz. második felének oktatási reformjaiban gyökerező eredmények.
Van tehát olyan politikai, tudományos, szellemi hagyomány, melyre büszkék lehetnénk. Nem feljebbvalók, mint "A Nyugat", de egyenrangúak bármely "nyugati" nemzettel.
Ezzel is meg kellene tanulni együtt élni.
Magunk megbecsülésének megtanulása az az alap, amin elszakadhatunk a sértettségtől, a csakazértis mentalitástól.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.04.29. 08:46:33

Persze, persze. A nép nagy és büdös és náci és szereti ha elnyomják és szeret cseléd lenni par excellence itt ebben a kis hazában ahol szerintem az egy főre jutó szabadságharcok száma messze meghaladja az EU-s átlagot.
Neminkább az a tényállás, hogy a bolsevik-liberális kollaboráns mutánsokból nem kér többé a magyar. Fölébredtek a népek, hogy jobb a patás ördög mint az ezerfejű nyálkás zsidó hydra.

zfuly 2013.04.29. 08:55:57

@HaFr: Originále a magyar tolerancia bizonyítottan kb. ezeréves, sajnos némi kihagyással. Eme kimaradás nélkül mondhatnák, a "fejlett Nyugat" végre felzárkózott hozzánk. Megjegyzendő, hogy a trianoni békerendszert megelőző és megalapozó (külföldről támogatott) intoleráns népmozgalmak épp a hagyományos magyar toleráns környezetben voltak képesek kifejlődni. A konfliktust az ilyen konfliktusokhoz nem szokott magyar közigazgatás helyenként végletesen rosszul kezelte, ezen az alapon történt meg a szétszakítás és kisebbséggé vált magyarság maximálisan intoleráns, és a Magyar Királyság legsötétebb időszakát is messze túlszárnyaló elnyomása.

vazzup 2013.04.29. 09:09:26

Tudom, hogy elég esélytelen, meg csipkerózsikai álom, meg minden, de ha egyszer olyan tejhatalmat kapnék csak négy évre, mint most Orbán az tuti, hogy:
- megszűnne a listára szavazás, csak egyéni képviselők
- a képviselők a szavazópolgárok által kérdőre vonhatók lennének, amennyiben nem válaszol kielégítően akár a mandátumát is elveszítheti, nincs több (hát mert csak, kérdezze meg a sajtóirodát)
- a képviselők kellőszámú aláírással visszahívhatók a rá szavazók által bármikor
- a miniszterelnökre és köztársasági elnökre is a nép szavazna (miniszterelnök, köztársasági elnök csak választott képviselő)
- a frakcióknak tilos lenne (feloszlatás terhe mellett) megszabni egy képviselőnek, hogy hogyan szavazhat (legalábbis nem büntethető, ha nem úgy), mert a képviselő nem a frakciót képviseli hanem a választóit
- pártok támogatást nem kapnak, ha akarnak, annyit gyűjtenek, amennyit akarnak, teljes nyilvánosság mellett (kötelezően, elszámolva)
- a képviselők az indulásukhoz kaphatnak támogatást, s akár szövethezhetnek is, de a fentiek egyénenként érvényesek rájuk

Innentől előbb-utóbb beindulhatna az a folyamat, ami az öntudatos szavazópolgárok kialakulását jelenti. Talán (persze emellett még ösztönözni is kell)

zfuly 2013.04.29. 09:17:25

@vazzup: "Innentől előbb-utóbb beindulhatna az a folyamat, ami az öntudatos szavazópolgárok kialakulását jelenti. Talán (persze emellett még ösztönözni is kell)"
Egészen más irányból indulnék. Pl. nem tanfelügyelet, hanem szülői tudatosság és számonkérés fejlesztése.
A "felügyeletek" manapság az állampolgári önállóság felszámolását és felelősségvállalás kiváltását szolgálják, ahelyett, hogy azt segítenék.
A mindennapi életben öntudatos és felelős állampolgárok idővel kikövetelik a politikusok felelősségvállalását is.

sörtelen 2013.04.29. 10:16:30

HaFr! "Azok, akiknek ki kellett volna őt ebből rántaniuk, elárulták," ... az a baj evvel, hogy azok lökték bele. A hülyeségből soha nem épül ki erkölcsi támpillér.
Lehet most "naivak voltunk", "nem gondoltuk
volna" - meg egyéb ilyen nyál önmentegetést előadni.
Miként más elővezetésben, de "értelmiségi" posztodban kellően körüljártad.

@HaFr: Eccerübb, ha a közkeletű "forradalom" fogalmat használod. Talán nem azonnal kopogtatnak az ajtódon elvitelre a "fennálló rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezkedésért".

zfuly 2013.04.29. 11:09:07

Offtopic: jók az írások, megpróbáltam fix "Tetszik"-re tenni az egész blogot a FB-n, hogy rendszeresebben olvashassam. Nem sikerült. Én vagyok a béna?

vazzup 2013.04.29. 12:01:10

@zfuly:
persze, minden ilyen "álmomat" nem tudom itt leírni, mert nem kommentbe való, de igen, ilyeneket látnék szívesen a közjogi berendezkedésünkben. Ezen kívül olyanokat, hogy minden közérdekű adat kötelezően és azonnal, kérés nélkül nyilvános.
Titkosítást csak és kizárólag kiemelten fontos államérdek esetén lehet kérni, amelyet a nyugati bírósági eljárásokból ismert esküdtszék felügyelne alkalmilag.

Szélmalomharcos 2013.04.29. 12:28:17

@Kék az ég:
Sok butaságot, önmagának is ellentmondó, felületesen általánosító érvet írsz, a régi információhiányos világban felnövekvő általános iskolai diák színvonalán. A "gonosz Nyugat" a betetőzése ennek, mivel még a fordítottja sem igaz

Érdekek vannak, amiket hol nyers erőszakkal, hol meg a háttérből próbálnak érvényesíteni azok, akiknek megvan az erejük hozzá. Ez történt a kisebb háborúkban és a világháborúkban is, annyit tanultak belőle a résztvevők, hogy nem éri meg egy harmadikat elkezeni. A határok kijelölésénél Trianonban nem a nemzetiségi szempont számított, ráadásul nem tartottak népszavazást, hanem a nagypolitikai érdekek döntöttek, éppúgy mint most Brüsszelben. A Monarchia általad elnyomónak ítélt nemzetiségi politikájának nagyon örültek volna a határon kívül maradt magyarok, ha csak ugyanannyi jogot megkaptak volna az utódállamokban

Most éppen politikai nyomással próbálják az erősek, befolyásosak a gyengébbeket maguk alá gyűrni az EU keretein belül. Nincs ebben semmi meglepő, mert az Unió alapötlete a francia-német "montániúniótól" kezdve a két állam cégeinek expanziós érdekeit szolgálva született

Olvasgass, tanulj, ne pedig előre bemagolt doktrínák alapján próbáld megérteni a világot. Egyszer talán sikerülni fog

Deres · http://textura.blog.hu 2013.04.29. 12:28:38

Magyarország és tolerancia?

A SUV-os ledudálja a Swiftest, a Swiftes leszorítja a biciklist, a bicklis a járdán fellöki a gyalogost, a gyalogos a kapukulccsal végig húzza a SUV oldalát.

zfuly 2013.04.29. 12:55:37

@Deres: Motorozok, így én nem vagyok benne a körjátékban! :)

explanatus 2013.04.29. 18:32:53

@Szélmalomharcos: Ha már szóba került a boráról híres francia városka www.hebrard.com/fr/chateau_trianon_hebrard.php meg a tolerancia és ahogy Szélmalomharcos is kifejti, a toleranciát mindig azoktól kérik számon, kikre valamit erőszakkal ráerőltetnek. Régebben fegyverrel, újabban gazdasági, politika nyomással. Lásd libamáj. Mai fogalmakkal nem mondhatunk ítéletet a majd száz évvel ezelőtti állapotokról. Arról nem érdemes vitát nyitni, hogy mennyi volt az akkori Magyarország területén élő nemzetiségek száma, aránya. Pontosan annyi, amennyit beengedtünk, meg amennyit nem asszimiláltunk. Érdekes módon a borvidék kastélyában arra a franciák se gondoltak, hogy saját nemzetiségeiknek önálló államokat biztosítsanak úgy, hogy az anyaállamból területeket engedjenek át nekik. Talán azt sem engedte Párizs, hogy a nem francia anyanyelvűek nemzetiségnek mondják magukat. Így persze, hogy nem lehetett nemzetiségi kérdés. Alig várták, hogy a gyarmatokon szerzett tapasztalatokat átültethessék, és ezzel az európai legnagyobb mezőgazdasági konkurenst kikapcsolhassák. Hát bizony Szélmalomharcos valóban szélmalomharc, ha valaki a te általad írt módon közelít a dologhoz. A mai napig valami megmagyarázhatatlan félelem van bennük velünk szemben, amit időnként úgy adnak tudtunkra, hogy a magyar libamájat szállító kamionokat nemes egyszerűséggel felgyújtják. Vagy gondoljunk a Dacia-ra meg a PSA www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=20615&Itemid=86 Ha olyan nagyon jót tettek az akkori nemzetiségekkel, akkor hogy a csudába nem emelkedett ki egyik se a környezetéből. Az egésznek az volt a célja, hogy egy évszázadokig stabil országot megroppantsanak. A többi csak körítés. Ha valamit feldarabolunk, akkor a rész akkor is rész marad, ha egésznek hiszi magát.

Nekünk kell, ahogy mondod, tanulni a történtekből és megfelelő mennyiségű tudás és tapasztalat után a magunk javára fordítani a dolgokat. Igen, 2014-ben sok minden el fog dőlni, hogy merünk-e a magunk érdeke szerint választani. Merünk-e és hajlandók vagyunk-e a saját környezetünkben szétnézni, hogy megfelelő személy jusson fel a szavazólapokra. Merünk-e majd, a HaFr zászlót bont mögé állni. Merünk-e feladatokat vállalni, melyek munkát, kemény munkát követelnek meg tőlünk. Majd meglátjuk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.29. 19:50:28

Sok érdekes gondolatot is olvastam a sok vérgőz mellett, mille grazie.

kekex 2013.05.01. 03:41:31

@grani:
nA LÁTOD EZ A BAJ. kELET NAGY, MIRE ARRAFELÉ TARTUNK - EDDIG EGYETÉRTÜNK.
Csakhogy Észak-Korea is keleten van, és a jelen állapotok szerint "szappanozott lejtőn csúszunk" arrafelé!

kekex 2013.05.01. 03:45:38

@zfuly:
Orbán demonstratívan bebetonozott "főtisztviselői" miatt már hadd ne ejtsünk könnyeket! És NAGYON REMÉLEM, hogy így teszik lapátra majd az összes ejtőernyőst is a rezsimváltás után! Sőt szívem szerint mindenkit, aki részt vett az alkotmányellenes puccsban - lusztrációs törvénnyel szorítanák ki a közéletből minimum 20 évig!

Szúrófény 2013.05.04. 16:56:20

@Kék az ég: szemcseppek blog.hu rózsaszín ködlátás ellen Mi az, hogy Trianon? IROTT sajtó által nem vállalt kortársak írásaiból összeollózott anyag!

Szúrófény 2013.05.04. 16:58:53

Demokrácia= a többség uralma! Mivel az ész ritka kincs, a többség, bizony buta! Tehát a buták uralma! Hurrá!

Kék az ég 2013.05.07. 09:44:00

@Szélmalomharcos:

Fellengzős, lenéző szöveg.
A tények szimpla átlépese (mindig más a hibás, felelős mi nem)
a Teleki féle etnikai térkép nem ismerete (magyarok mar 150 éve kisebbségben voltak ott. De azért az nekünk járt volna).

Ezt tudtad csak.
süti beállítások módosítása