1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.03.17. 14:10 HaFr

Új középjobb párt alakul!

Hadd tegyem közzé, hogy egy új jobbközép párt alakítását határoztuk el páran, akik semmilyen párthoz nem kötődtünk a múltban, és nem kötődünk a jelenben. Az ún. baloldalt megvetjük a 2002 óta mutatott kormányzati teljesítményéért, a Fideszt rendkívül veszélyesnek tartjuk a nemzetre. Az LMP-t sajnáljuk, a Jobbik népbutító világképének engesztelhetetlen ellenségei vagyunk. A pártunkat magyar nemzeti alapon álló, européer alakulatnak szánjuk, amelyik nem csak az elmúlt bő tíz év hibáiból, de eseti erényeiből is tanult, nem tartja modellértékűnek a 2010-ig fennállt viszonyokat, és nem kíván visszatérni hozzájuk. A mai kormányzattal szemben igyekszünk reálisan szemlélni nemzetünk lehetőségeit, Európa-stratégiánkat (a kontraproduktív kocsmapolitizálás és a szolgalelkűség közé) a nemzeti érdekű együttműködésre helyezzük, értékteremtő polgári konzervativizmust és szociális kohéziót hirdetünk az egész nemzet felemelkedése érdekében. Az alapvető értékrendünkben nem alkuszunk, a képviseletétől semmi sem tántorít el.

A pártalakulás a szokásos mederben folyik, ezen a blogon és a nyilvánosságban folyamatosan hírt adunk róla. Ebben a pillanatban (az első körben) olyan lehetséges szimpatizánsok vagy majdani tagok jelentkezését várjuk, akik e poszt megjelenése pillanatáig megjelentek már a nyilvánosságban értékelhető írásokkal, amelyekből leszűrhető néhány nemzeti kulcskérdéssel kapcsolatban a véleményük, az utóbbi öt évben nem voltak pártok tagjai vagy pártokhoz kötődő vagy azokkal kapcsolatba hozható szervezetek fizetett alkalmazottai. Érdeklődés esetén, kérem, küldjenek egy rövid önéletrajzot és az utóbbi öt évben megjelent írásaik listáját, megjelenési hellyel a jobbkozep01@gmail.com  - ra.

Szívesen vesszük és kérjük lehetséges alapítványi támogatók első indikációját is arra vonatkozóan, hogy nagyságrendileg milyen összeggel tudnának a segítségünkre lenni az elkövetkező egy évben. Az ő számukra nyitott email címünk jobbkozep02@gmail.com.

Természetesen bármelyik email címre is érkezzen a levele, azt bizalmasan kezeljük, senki részére nem adunk felvilágosítást sem a tényéről, és ebből következően a tartalmáról sem, kérés esetén utólag töröljük a nyilvántartásunkból. Az email címekről a leveleket naponta legalább kétszer töröljük, és mentjük át egy biztonságos adatbázisba. Az email elküldésével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az adatait ellenkező értelmű felszólításig tároljuk.

A mai kellemetlen politikai környezetben nem tudunk ígérni semmit, de a munkánk eredménye mérhető lesz a nyilvánosságon keresztül, ami majd igazolja (vagy cáfolja) a stratégiánkat. Ígérhetünk viszont vért, verejtéket és könnyeket -- amit mind mi fogunk ontani. Nem az országlakosok, mint most és egy ideje. Szerintünk ez jó kiindulási alap.

Köszönjük a bizalmat! Osszátok meg légyszi ezt a posztot!!

HaFr (egyelőre arctalanul)

komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr775139379

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új középjobb párt alakul! 2013.03.19. 11:26:01

Az ún. baloldalt megvetjük a 2002 óta mutatott kormányzati teljesítményéért, a Fideszt rendkívül veszélyesnek tartjuk a nemzetre.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.18. 12:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Likvid demokrácia, vagy politikai piramisjáték? 2013.03.17. 19:28:45

A kalózpárt és a likvid demokrácia utópiának minősül Magyarországon. A szavazatok multi lever marketingszerű szerzése és felépülése semmi jóra nem vezet. Ez csak egy politikai piramisjáték. Sőt még annál is cikibb, mert ebből kialakulhat egyfajta szava...

Trackback: Nem kell alternatív, sem köztársasági elnök Magyarországnak 2013.03.17. 19:19:10

  Mert az elnökség csak színészkedés, hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bárme...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2013.03.17. 19:05:56

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wintermoots (törölt) 2013.03.17. 23:04:28

jobbközép helyett célszerűbb konzervatív-liberálist, vagy liberális-konzervatívot mondani. a lényeg, hogy ez is liberális, persze jobboldali liberális párt lenne.
(baloldali liberális párt pl. az E14, még balosabb (egalitaristább) az mszp. de azok is liberálisok).
a nacionalizmust vetné el egy ilyen párt, emiatt hörög a liberális értelmiség is: a fidesz nacionalista, annak minden velejárójával.
(akárcsak a fidesznél is keményebben nacionalista jobbik)

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.17. 23:55:29

Hahaha, arctalan adatgyűjtők! Mire vártok galambom? Hogy majd egy Fideszes vagy egy Jobbikos önéletrajz beesik hozzátok, aztán mehet a cikk a hvg-be?

Küldök én mindjárt, Gyurcsány is azonnal jelentkezik hozzátok, várjatok csak!

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.18. 00:00:05

poszter:"Az ún. baloldalt megvetjük a 2002 óta mutatott kormányzati teljesítményéért, a Fideszt rendkívül veszélyesnek tartjuk a nemzetre. Az LMP-t sajnáljuk, a Jobbik népbutító világképének engesztelhetetlen ellenségei vagyunk."

Magatokat még nem utáljátok?

"A pártunkat magyar nemzeti alapon álló, européer alakulatnak szánjuk..."

Ezzel a nemzetieskedéssel nem lesztek soha européerek...

"Az alapvető értékrendünkben nem alkuszunk, a képviseletétől semmi sem tántorít el."

Nem te vagy a Schiffer?

"az utóbbi öt évben nem voltak pártok tagjai vagy pártokhoz kötődő vagy azokkal kapcsolatba hozható szervezetek fizetett alkalmazottai"

Aki csak a járdára köpött vagy megdobálta a partjelzőt, jöhet?

"nagyságrendileg milyen összeggel tudnának a segítségünkre lenni az elkövetkező egy évben"

Miért nem vesztek fel hitelt? Ennyi sarcolás után még ti is pénzt kértek?

"A mai kellemetlen politikai környezetben nem tudunk ígérni semmit..."

Akkor meg mi értelme az egésznek?

"Ígérhetünk viszont vért, verejtéket és könnyeket..."

Köszönjük Churchill plagizálását. Egyébként meg tartsátok meg magatoknak az ilyesmit.

"Szerintünk ez jó kiindulási alap."

Ja. Sok sikert hozzá!
Most meg elolvasom a kommenteket.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.18. 00:01:28

@tundrazuzmo: Nem fanatikus barmokat keresnek, te észlény. Nem tudsz olvasni?

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.18. 00:07:16

@Puskát kellett volna hozni: " külön-külön ütitek ki a fideszt a jobbközépről?"

Szélsőjobbról, paréj. Ki mondta neked, hogy ez a bagázs jobboldali? Kitől szoptad be?

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.18. 00:17:10

@sárkányfő: "Ma vagy egymillió tisztességes magyar jobboldali van, akiknek nincs pártja, nem tudnak hová szavazni."

Sajnos, az utóbbi 20 évben nem érzékeltem a jelenlétüket.

is 2013.03.18. 00:25:52

@Geonczeol Gyula Felvidek: "ok ellenorzik a szavazatszamlalo kozponti komputert is"

sok itt a sötétség, de te nyomod a legsötétebben. a komputer által összeszámolt adatok nem hivatalosak. hivatalos a papír jegyzőkönyv, huszonhárom aláírással, lepecsételve. azt meg minden párt látja.

Puncás Margit 2013.03.18. 04:49:37

Úgy kell egy ilyen párt most az országnak, mint egy falat kenyér. Úgyhogy hajrá!

MACISAJT 2013.03.18. 06:08:41

@Herr SturmLikudnik: ("ex-mszp ex-szdsz Bokros Lajos Párt aka Soros project sokpontnulla?")

Az,az..:)

Olyasfajta "középjobb" mint bokros, debreczeni józsef, kerék-bárczy és hadd ne soroljam...:D

nu pagagyí 2013.03.18. 06:32:07

Azért nagyon várom, hogy arccal is megmutatkozzanak az alapítók. Addig egy ici-picit gyanakszom. A magyar jobboldalon csak zombikat látok, lapító idiótákat és harsány félművelteket. Nehéz lesz belőlük pártot kovácsolni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.18. 06:37:47

@nu pagagyí: Szerencsére, alacsonyra helyezted a mércét :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.18. 06:39:39

@MACISAJT: Hogy te milyen szakavatott és tájékozott vagy! Ejha!

nu pagagyí 2013.03.18. 07:17:17

@HaFr: "Az ún. baloldalt megvetjük a 2002 óta mutatott kormányzati teljesítményéért".
Ezt nem kellett volna leírni, azután, hogy az ún. jobboldal gátolt meg minden értelmes reformot, a minél rosszabb, annál jobb elv érvényesítése érdekében. Ennek ellenére, az a gazdaságpolitika még szárnyszegetten is jobbnak tűnik a mai fényében. Nem újabb árokásókra van szükség, hanem demokratákra, ha csak nem egy sámlira vágytok Orbán mellett.

susu64 2013.03.18. 07:20:10

Ez így maximálisan tisztességtelen. Pártot alapítani, emberek önéletrajzát bekérni egy névtelen, arctalan valamihez bemondásra: szélsőjobb/szélsőbal. De semmi képpen sem erkölcsös. Máris megbuktál.

Dr. (cath.univ.) Adofizeto 2013.03.18. 08:06:43

@Puskát kellett volna hozni: Fidesz alkotmányt ír Pozsgai Imre elvtárs?!
Nyihaha...

(Kövér László kommunista apukával?! Már csak hogy naprakész is legyek.)

I_Isti 2013.03.18. 08:13:07

Csak annyit tudok mondani: hajrá!

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.18. 08:19:03

@hazug fidesznyik: "Nem fanatikus barmokat keresnek, te észlény. Nem tudsz olvasni?"

Egy. Nem tudok olvasni. És? Követelmény volt?

Másik. Majd pont a semmiből foggnak érkezni jobbközép emberek, minden anyagi háttér nélkül. Naívak vagytok, de végtelenül. A politika is háború, ezért pont ugyanaz a három dolog kell hozzá. Dereng?

Ha nincs pénzes hátországod, és vidéki kampánycsoportjaid, akik élnek-halnak az ügyért, akkor csak egy újabb Centrumpárt létrejöttével riogatsz. Érdemes elfecsérelni erre az energiát?

pocaklakó minimanó 2013.03.18. 08:27:09

@hazug fidesznyik:

"Nem fanatikus barmokat keresnek, te észlény."

Jelentkeztél, de nem feleltél meg végül? Mi lesz most? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.03.18. 08:27:58

Szükség van ilyen pártra, de azért egy kicsit több konkrétum nem ártana...

pocaklakó minimanó 2013.03.18. 08:28:34

@nu pagagyí:

"A magyar jobboldalon csak zombikat látok, lapító idiótákat és harsány félművelteket."

Ha oldalra fordulsz, láthatod őket. A fránya tükörrel meg ne törődj annyit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.18. 09:19:34

kíváncsian várom mi lesz ebből...

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.18. 09:30:53

Miért nem fognak össze a magyar pártok : Azért mert más-más érdekcsoportok pénzelik őket, és a különböző érdekek kizárják egymást. Amíg ilyen pártok lesznek addig itt sohasem lesz demokrácia, sohasem lesz jobb élete a népnek mert a párt ha ezt tenné szembefordulna az őt pénzelő érdekcsoportok érdekeivel.

A vérfrissítés mindenképpen elkerülhetetlen ha Magyarország jó irányba akar elindulni mert a kompromittált pártok csak a hatalom restaurációjában érdekeltek a magyar nép rovására.
23 eltelt év bebizonyította alkalmatlanságukat a feladatra, a magyar nép vezetésére.
Új arcok, új koncepció, új program, új jövőkép, új reformok elengedhetetlenül szükségesek ! Vezetőnk sohasem volt egy pártnak sem a tagja, tiszta. Minket egy csoport sem pénzel, mi bízunk a követőinkben.

Már létezik egy "új erő" napról napra növekszik, egyre több ember vesz róla és a programjáról tudomást. A létrehozók "igaz magyarok akik tenni akarnak valamit a hazáért". Van "saját" programunk és elképzelésünk arra, hogy hogyan lehetne kijutni a válságból. Párttársak helyett szakmájukban is elismert pártonkívüli szakértők kerülnének a minisztériumok élére.

Az SZMN új arcokból álló szakértői kormánya "utat mutat neked és hiteles jövőképet tár eléd" ami nem hazugságokra, nem az átverésedre épül. Mi komolyan megmutatjuk neked azt, hogy milyen jövő fog rád várni ha mögénk állsz és te is kiveheted a részed a munkából.

Ha felsorakozol mögénk akkor ígérjük azt, hogy " rövidesen jobb életed lehet " , anyagi és erkölcsi biztonságban, kiszámíthatóbb jövőben érezheted majd magad jogaid megcsorbítása nélkül !

Ha már nem akarsz a régi pártok valamelyikére szavazni akkor adj esélyt egy új pártnak ahhoz, hogy bebizonyítsa neked azt, hogy lehet itt jobban is élni !

www.facebook.com/szabadmagyarnep
szmn@lajt.hu

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.18. 09:38:48

@szabadmagyarnép: az első bekezdésre reagálnék!
Szerintem szó sincs arról, hogy kik pénzelik. Egyszerű csorda szellem. Miért nem képes az újpesti kemény mag békében élni a fradi hasonszőrűivel? Ja, ez rossz példa, mert ha a környező országokat és lakóikat kell szidni, akkor teljes az egyetértés. :)
De a példától függetlenül igaz, hogy aki pártokban gondolkodik, az fizikailag képtelen az együttműködésre. A fidesz ellenzéke talán jobb példa a korábbinál: arra is képtelenek, hogy legalább egymást ne mocskolják. Ahelyett, hogy összefognának annak érdekében, hogy ezeket az aljas, dilettáns alakokat eltávolítsák a kormányból, amíg még lehet. Úgy gondolom, ez emberi tulajdonság. Fórumokon klikkesedésnek nevezik.
Rejtőnek volt erre egy nagyon jó, máig érvényes definíciója a Bradley Tamás visszaüt című regényében:

"A járatlan olvasó előtt megpróbálom definiálni a klikk fogalmát. Ha kettőnél több ember rossz helyzetbe kerül, akkor rövidesen megkísérelik helyzetüket még kellemetlenebbé tenni, és erre való a klikk. A klikk tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Földünkön minden együttműködő baráti csoport több egyforma, egymással ellenséges részre osztható. A klikkek tagjai nem annyira egymás támogatásában, mint inkább a másik klikk bosszantásában látják legfőbb hivatásukat."

Zka77 2013.03.18. 09:39:09

@sárkányfő: egyetértek. Ezen a blogon vállalt nézetekkel maximálisan egyet tudok érteni, ha egy ilyen párt alapulna és indulna a választásokon, máris 5 fokkal javulna a közérzetem.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.18. 09:40:10

@proxy user: ebben az esetben a "baráti csoport" voltaképp az ország állampolgárait takarná, mert elvileg az ország túlélése, élhetőbbé tétele lenne a KÖZÖS cél. Na a fentiek miatt nem lehet szó közös célról. :)

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.18. 09:41:24

@Zka77: szeretnél egy olyan pártot, amelynek vezetőiről, tagjairól semmit sem lehet tudni? Egy ilyen ismert szervezetről tudok. Úgy hívják őket, hogy Ku-Klux-Klan. :)

pástétom 2013.03.18. 09:55:06

Azt nem lehet majd mondani, hogy eltüntök a süllyesztőben, hiszen előtte ki kellene emelkedni...na ez nem fog megtörténni. Jut eszembe, Bokros Lajos is most alapít egy jobbközép pártot...

Mikrobi 2013.03.18. 10:57:37

Jó pár jobbközép párt alakult már az elmúlt 20 év alatt, mindegyik befuccsolt, csak a Fidesz maradt talpon. Az viszont - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - köszöni, jól van. Elfecsérelt energia, amit beleölsz. Ráadásul arctalanul (egyelőre).

Tyrion Lannister of Caster 2013.03.18. 11:38:50

Az egészről nekem ez jut eszembe:

Brian: Ti vagytok a Júdeai Népfront?
Reg: A jó édes anyád!
Brian: Mi?
Reg: Méghogy Júdeai Népfront! Mi a Júdea Népe Front vagyunk! Méghogy Júdeai Népfront! (nevet)
Brian: Én is... csatlakozhatnék?
Reg: Nem, kopj le!
Brian: Nem akarok ilyet árulni, ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a rómaiakat, mint bárki más!
Judith: Ez biztos?
Brian: Ó, holtbiztos! Régóta utálom a rómaiakat.
Reg: Figyelj! Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a rómaiakat.
Brian: Utálom!
Reg: Igen, és mennyire?
Brian: Nagyon!
Reg: Fel vagy véve. Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!
Francis: És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
Stan: És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot. Köpködők!
Reg: Mi vagyunk a Júdea Népe Front!
Stan: Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
Reg: Népe Front!
Francis: És mi van most a Nemzeti Fronttal, Reg?
Reg: Ott ücsörög. (rámutat egy magányosan ülő idős emberre)
Reg, Stan, Francis, Judith: KÖPKÖDŐ!

Tyreo 2013.03.18. 12:32:29

Sok sikert kívánok nektek. Annyit minden esetre ezzel elértetek, hogy az 1000 leütés ezennel kikerül könyvjelzők közé. Kíváncsian várom a folytatást.

Foxtrotty 2013.03.18. 13:02:02

"értékteremtő polgári konzervativizmust"

HaFr edigi írásai fröcsögő ballib hangvételűek voltak, mostantól hogyan lesz belőle jobbközép? Ez azért nem olyan egyszerű, mint ahogy az észosztó központban elképzelték. A zemberek már nem kajolnak be mindent elsőre csak úgy

2013.03.18. 13:34:46

Új szuper pártot alapítok én is éppen. Ha megalakul, minden nagyon jó lesz, ezt becsületszavamra ígérem, és én tényleg nagyon becsületes vagyok. Szóval várom az érdeklődők leveleit, postafordultával küldöm a bankszámlaszámomat, egy kis párthozzájárulás ügyében. Jelszó: Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Cserébe minden fasza lesz, eskü!

2013.03.18. 13:47:09

Namost komolyan. Ez most vagy egy unatkozó egyetemista szociológia dolgozatához szükséges alapanyag, vagyis egy teszt a reakciókra, vagy komoly. Utóbbi esetben baj van. Mert ekkor a szerző tényleg azt hiszi, hogy egy arctalan, programtalan (a minden jobb lesz nem program), a "bal" szótól zsigerből irtózó emberek kedvéért jobbközépnek titulált láthatatlan gittegylet sikert érhet el. Gondolom - feltéve, hogy nem vicc az egész - az a terv, hogy a frappánsnak talált hívószavakkal, új, tiszta alakulat ígéretével összelapátoljanak párzer fb-os egyetemistát meg kiábrándultat, akiket aztán papíron érvnek lehet felhozni Bajnai bácsi előtt a csatlakozási szándék bejelentésekor. A cél pedig gondolom valami leeső morzsák összecsipegetése a nagypolitika asztalának sarkáról. Szánalomtenger. Persze csak ha nem vicc.

pocakos focisla 2013.03.18. 14:05:55

Te nem olvastad az eddigi saját bejegyzéseidet ugye ?

A kormány fikázásán kívül nem is csináltál mást.
A szocikra egy félmondat kritikát se pazaroltál drága idődből.

Csupán néhány tetű ballib azt hiszi, jobbközépről úgy visz el szavazatot, hogy csinál egy jobbközép pártot.

De legalább nyitottál volna egy újabb blogot, hogy a jobb középséged látszata megmaradjon az első 5 percben majom !

pocakos focisla 2013.03.18. 14:08:52

@shitgun:
Kedvencem a kard.blog.hu, ami "Konzervatív alternatíva"-ként hirdeti magát.

Számtalanszor megkérdezték tőlük, hogy tulajdonképpen mitől is konzervatívak, és egyszer se tudtak erre választ adni.

De ha valaki lát pl ezen blogban jobboldali eszmeiséget sugárzó bejegyzést az szóljon !

Jobbközép párt... Röhögnöm kell.
Egy újabb ballib viccpárt kibontakozóban :DDD

pocakos focisla 2013.03.18. 14:14:07

Ez a másik kedvencem..

www.facebook.com/szabadmagyarnep

Kb 6 hónapja kampányol magának minden címlapos blogban.
Jobboldali pártként adja el magát szélbalos programmal.
Ja igen... És 6 hónap blog.hu kampány után, lett kemény 9 like-ja ! :DDDD

panelburzsuj 2013.03.18. 14:17:52

Nem kéne már ilyen kishitűnek lenni.

Az itt alakuló párt majd egyesül a progresszív blogon formálódóval (+ Jakabandor!) - és máris EGYÜTT a jobbközép piacpárt.

Balt 2013.03.18. 14:20:37

Nem lehetne legalább egy kicsit balközép? Akkor írnék, de komolyan.

(Hogy mit, az egyelőre maradjon titok.) :))

Balt 2013.03.18. 14:44:59

@Tyrion Lannister of Caster: :))) ROTFL.

Apró pontosítás: nemrég olvastam, hogy a "köpködők" valamiféle Leiter Jakab (basszus, folyton ez a "Júdea Népe") :)), mert bizony az eredetiben spLitters hangzik el spitters helyett, vagyis szakadárok.

Balt 2013.03.18. 14:47:40

Még olyan hiányzik a palettáról, hogy "keresztény-chavezista". Szerényen kérdem: nem-e lehetne-e...? :))

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.18. 14:52:36

@pocakos focisla:

NE CSÚSZTASS ! Nem igaz a mondásod !

1. 2,5 hónapja vagyunk jelen és igenis sokan támogatják az elképzeléseinket.
2. Már tízezer felett járunk.... a face -ra csak azért nem mennek mert az nem tetszik nekik.
3. sokan keresnek meg e-mailen keresztül és érdeklődnek rólunk és ez üdvözítő mert az embereket érdekli a sorsuk.
4. igaz, még kevesen vagyunk, de szépen csendben fejlődünk....az internet a mi erősségünk a szerveződéshez.
5. demokratikusan, betartva minden törvényt szerveződünk.
6. Vezetőnk sohasem volt egy pártnak sem a tagja, eggyel sem szimpatizált, de nem ért egyet a fidnyákkal sem.
7. igenis jobbközép tömörülés, még ha ez neked hihetetlen is. (nemcsak a fidnyák lehet az MO-on)
8. Majd meglátjuk idővel hány ember fülébe jut el a hírünk, a demokratikus Magyarország felépítése.

czjanos 2013.03.18. 14:59:08

Tegyük félre a címkézést, hogy jobboldali vagy baloldali egy párt. Fontosabb szempontok szerint kellene minősíteni:
- ismeri-e a demokrácia fogalmát és tiszteletben tartja-e?
- toleráns-e másokkal szemben vagy csak elvárja, hogy vele szemben legyen mindenki más toleráns;
- tud-e tisztességes-, őszinte lenni vagy csak a képmutatás az eszköze;
- segíti-e a gyengébbeket vagy félre taszítja őket az útjából?
- van-e a társadalom számára pozitív jövőképe?

Ha valaki tud még ilyen ismérveket írni, tegye meg, hátha valamelyik közösség okul belőlük!

nyuggernyúzó 2013.03.18. 15:11:18

Nem ezt a bal meg jobboldali baromságot kell erőltetni, semmitmondó szavak ezek. Az adófizetőknek kéne végre pártot alapítaniuk.

Bolsi Buster 2013.03.18. 15:18:00

Legyen csak még legalább 2 új jobboldali párt, nem 1. Bajnaiék már lementek 5%-ra az Ipsosnál, a fidesz meg nőtt 6%-ot.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.18. 15:24:46

@czjanos:
@nyuggernyúzó:

Igen van ilyen tömörülés, az SZMN kész ilyen alapértékek mentén a néppel együtt kormányozni az országot ha eljön az ideje és megfelelő támogatottságot elér ehhez.
Olvasd el programunkat, a végleges készülőben és ismerd meg a vezetőnket is.
Az alap prg-ot a te személyes észrevételed is csiszolja.
Vedd kézbe sorsod, irányítását !

nyuggernyúzó 2013.03.18. 15:28:26

Majd belenézek és ha úgy látom van benne fantázia, akkor megírom a véleményemet.
A saját sorsom irányítását már a kezembe vettem, az ország sorsa okoz szomorúságot.

Flúgatlan 2013.03.18. 15:50:18

Hát,....

Én régóta várok egy ilyen pártra, de nem fogok levelet küldeni, mert alakítsák meg, álljanak a nyilvánosság elé, mondjanak valamit, aztán meglátjuk. Nekem számít, hogy a pártalapító hogyan gesztikulál, milyen a kiállása, stb.

És pl. ha nem zárják ki kapásból, hogy a 2002-2010-es kormányok vezető emberei által dominált pártokkal szövetséget kössenek, akkor rám ne számítsanak.

czjanos 2013.03.18. 15:53:15

@szabadmagyarnép: Köszönöm a szíves invitálást, de én inkább a Köztársaság híve vagyok!

Tyrion Lannister of Caster 2013.03.18. 16:11:54

@czjanos:
"Tegyük félre a címkézést, hogy jobboldali vagy baloldali egy párt. Fontosabb szempontok szerint kellene minősíteni:
- ismeri-e a demokrácia fogalmát és tiszteletben tartja-e?
- toleráns-e másokkal szemben vagy csak elvárja, hogy vele szemben legyen mindenki más toleráns;
- tud-e tisztességes-, őszinte lenni vagy csak a képmutatás az eszköze;
- segíti-e a gyengébbeket vagy félre taszítja őket az útjából?
- van-e a társadalom számára pozitív jövőképe? "

Mutass nekem ma egy ilyen pártot az Országházon belül...
Én nem látok egyet sem.

A Milla és egyéb hasonlk pedig ugyanezen pártok és azok holdudvaraiból alakultak - hasonlóképp semmi ilyesmi nem érvényes egyikre sem.

Tyrion Lannister of Caster 2013.03.18. 16:16:36

@Flúgatlan: "És pl. ha nem zárják ki kapásból, hogy a 2002-2010-es kormányok vezető emberei által dominált pártokkal szövetséget kössenek, akkor rám ne számítsanak."

Anno dacumál az SZDSZ nyomta a nagy anti-MSZP szövegét, azután az első adandó alkalommal beházasodtak egy amúgy is parlamenti többséggel rendelkező MSZP kormányba... az SZDSZ ekkor örökre el is ásta magát. Arról nem is beszélve, mennyire gyűlöltek mindent, ami a nemzettel, hazával, hagyományokkal kapcsolatos.

"Szabad madár"... - Szarkák.Hollók. Keselyűk...

Poszt Olok 2013.03.18. 16:19:32

Igy marc. 15 romjain az ünnepi ceremoniak büzölgö holttestein megalakul egy part, aki nem vallalja az arcat egyenlöre. :) Ez szep. Viszont nem gondoljatok,h uj marciusi 12 pont kene nekünk? Hol van az uj Petöfi vagy a 89-es (talän akkor meg öszinte) Orban??? Na.. mi leszen a 12 pontban? Varom (de csakis a komoly) ötleteket. :)

Poszt Olok 2013.03.18. 16:23:45

Az elsö pontokat hellyel közzel modositanam:

Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1.Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2.Felelős (SZAKERTÖKBÖL ALLO) ministeriumokat Budapesten.

czjanos 2013.03.18. 16:41:36

@Tyrion Lannister of Caster: Természetesen igazad van, nincs ilyen parlamenti párt. Sőt, talán a Parlamenten kívül sincs, de ha már az ember álmodik, akkor legalább szépet álmodjon.

Vinnie Jones 2013.03.18. 16:46:34

Haha, Doberman beragott mert nem beszelhetett tegnap a Millkan, ilyenkor elojon az aduasz: partalapitas! A partvezetot meg a lista elere kell tenni ugye, csak az a baj, hogy mar van vagy 15-20 ilyen emberke, akik valamilyen "komoly" szervezetet kepviselnek alsagosan az E14 hazatajan. A maffia part is ilyen, meg a jakabantal bloger kapitalista partja is ilyen, es meg csak most tavaszodik, ugyhogy meg varhato tobb agyatlansag szarbaszokkenese!... Keresi a szelsobal a helyet, segithetek sracok? - London vagy borton!...:)

Boross Bence 2013.03.18. 16:48:40

Részlet a Politikusok kézikönyvéből:

"Hogyan csináljunk pártot?

1. Gondoljuk át, miért akarunk pártot alapítani!
2. Találjuk ki, kiket akarunk megszólítani!
3. Írjuk meg a pártprogramot!
5. Keressünk hozzá néhány hiteles arcot!
6. Válasszunk egy frappáns nevet! Ügyeljünk, hogy a név rövidítése jól csengő és egyedi legyen!
7. Készítsük el a párt megjelenését (dizájn, logó, öltözék, honlap, alap Facebook profil, szóvivő stb.)!
8. Lépjünk a programmal és a néhány hiteles képviselővel a nyilvánosság elé!
9. Gyűjtsünk támogatókat!
10. Amennyiben jelentkeznek támogatók, szimpatizánsok a megszólítandók közül, jegyeztessük be hivatalosan is a pártot!
11. Folyamatosan adjunk ki politikai közleményeket!
12. Keressünk kapcsolatokat a sajtóval, keressünk baráti lapokat, újságírókat!
13. Szerezzünk kisebb anyagi támogatókat!
14 Kezdjük meg az országos pártszervezet kiépítését!
15. Tartsunk rendezvényeket a fővárosban!
16. Vegyük fel a kapcsolatot más pártokkal, a lehetséges szövetségesekkel!
17. Szerezzünk nagyobb anyagi támogatókat!
18. Tartsunk országos rendezvényeket!
19. Gondosan válasszuk ki a párt képviselőjelöltjeit!
20. Alkalmazzunk kampányszakembereket!
21. Induljunk a választásokon!
22. Folytassunk választási kampányt!
23. A párt további működtetéséről és a választások utáni teendőkről lásd később!"

pocaklakó minimanó 2013.03.18. 19:48:36

Részlet:

"Az SZMN új arcokból álló szakértői kormánya "utat mutat neked és hiteles jövőképet tár eléd" ami nem hazugságokra, nem az átverésedre épül. Mi komolyan megmutatjuk neked azt, hogy milyen jövő fog rád várni ha mögénk állsz és te is kiveheted a részed a munkából.

Ha felsorakozol mögénk akkor ígérjük azt, hogy " rövidesen jobb életed lehet " , anyagi és erkölcsi biztonságban, kiszámíthatóbb jövőben érezheted majd magad jogaid megcsorbítása nélkül !"

Szerintem ez kétperces kopipészt-szöveg. :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.18. 22:09:08

Nagyon nagyon kéne egy _európai értelemben vett_, _igazi_, _modern_ konzervatív párt.

2013.03.19. 00:46:49

Azért jó lett volna némi konkrétum. A konzervativizumus definícóban amit itt a blogon található 1, egy konkrét magyar politikust sem említ 2, kb. azt határozza meg mi nem 3, absztrakt elvekből, a karosszékből akarja megalapozni önmagát.
Ez egy magát konzervatívnak nevező, liberális, leginkább neokon-neoliberálisnak nevezhető formáció. Semmi köze a magyar konzervatizmus hagyományaihoz.

mandiner.blog.hu/2013/01/03/felbukkant_egy_ujabb_bezzegkonzervativ

2013.03.19. 00:50:51

@politicus: Ez ugye csak irónia volt?

2013.03.19. 00:55:14

Szeretném tudni mennyi idő múlva jut el ez a "középjobb" formáció odáig, hogy nyíltan kimondja, hogy márpedig az európai értelemben vett, szalonképes, igazi konzeratívoknak Bajnait kell támogatniuk. Esetleg Bokrost. Aki amúgy szintén konzervatív (értsd: neoliberális gazdaságfilozófiát képviselő, szélsőségesen piac,- és globalizácó-párti) formáció alakításán ügyködik. Lassan több európai értelemben vett, igazi konzervatív párt lesz itt, mint ahány szavazójuk van. :)

2013.03.19. 00:59:22

Ja, bocsánat, ez már meg is történt. Tiszta sor. Bajnai a konzervatív választás.

hafr.blog.hu/2013/02/10/a_konzervativ_valasztas_bajnai

2013.03.19. 01:00:59

Vajon az ezen a blogon posztokat író(k) hányan voltak egykor SZDSZ szavazók? Gonosz kérdés? ;)

biohouse 2013.03.19. 06:50:38

Miközben az Ipsosnál tovább nőtt a Fidesz népszerűsége, újabb magyar pártok alakulgatnak.
Azért alakulgatnak, mert bejelentik őket, aztán a nagy büdös semmi.
Dopeman az egyetemistáknak kínál pártot?
HaFr? Fodor Gábor liberális pártja belefingott egyet az éjszakába, aztán semmi. Bokros is bejelentette a konzervatív pártját, csak a konzervatívok nem akarnak vele pártoskodni. Bajnai népszerűsége eközben az MSZP-hez képest és a Fideszhez képest is csökken.
A Fidesz magasan nyerésre áll, 5-0-ra vezet.
Úgy tünik hatékony a a propagandagépezetük, az országos kiterjedésű TV adók, rádióadók velük vannak, beleértve a TV2-t és a Class FM-t.
Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy Bajnai egyszerűen nem elég karizmatikus. Kevés az összefogáshoz, bedarálják.
Van-e olyan népvezér típusú magyar, aki szervezőképességben, retorikában akárcsak arra képes, hogy gólt lőjön a Fidesznek? Nincs.
Addig pedig nyuszi ül a fűbent játszunk, csendben szundikálva.

biohouse 2013.03.19. 06:50:38

Miközben az Ipsosnál tovább nőtt a Fidesz népszerűsége, újabb magyar pártok alakulgatnak.
Azért alakulgatnak, mert bejelentik őket, aztán a nagy büdös semmi.
Dopeman az egyetemistáknak kínál pártot?
HaFr? Fodor Gábor liberális pártja belefingott egyet az éjszakába, aztán semmi. Bokros is bejelentette a konzervatív pártját, csak a konzervatívok nem akarnak vele pártoskodni. Bajnai népszerűsége eközben az MSZP-hez képest és a Fideszhez képest is csökken.
A Fidesz magasan nyerésre áll, 5-0-ra vezet.
Úgy tünik hatékony a a propagandagépezetük, az országos kiterjedésű TV adók, rádióadók velük vannak, beleértve a TV2-t és a Class FM-t.
Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy Bajnai egyszerűen nem elég karizmatikus. Kevés az összefogáshoz, bedarálják.
Van-e olyan népvezér típusú magyar, aki szervezőképességben, retorikában akárcsak arra képes, hogy gólt lőjön a Fidesznek? Nincs.
Addig pedig nyuszi ül a fűbent játszunk, csendben szundikálva.

sortelen 2013.03.19. 08:34:31

@profilo:
"... ez a réteg,ez a csoport foglalkozik a legkevesebbet a politikával."
De - tapasztalataim szerint - ők a tutibiztos vélemények tudói, amiket kellően lenéző stílusban nyilvánosságra is hoznak.
:(

I_Isti 2013.03.19. 08:36:45

@biohouse: Állítólag a magyarok 1/3-a kilépne az EU-ból. Azon kívül, hogy ez a fidesznek sem érdeke, sem a fidesz mögött álló gazdasági társaságoknak sem, gyakorlatilag ma a teljes magyar gazdaságot az EU tartja életben. Ha nem adna pénzt, akkor már össze is csuklottunk volna. Igen, ez konkrétan azt jelenti, hogy a magyarok legalább 1/3-ának semmi fogalma sincs a realitásokról. Így könnyű populista népvezérnek lenni, de nem egyszerű normális programpártot létrehozni, és üzemeltetni.

toportyánzsóti 2013.03.19. 09:13:51

A jobboldalt meghekkelte ez a machiavellista liberálszélkakas szekta,akikről mára még azt is lehet tudni,maffiás kapcsolatrendszerrel az ország összes anyagi forrásának megszerzésére törnek,miközben semmihez nem értenek!Tragédiába fogják az országot vinni!

narmer 2013.03.19. 09:23:05

@pocaklakó minimanó: Azt hiszem fogalmad nincs a Szekeresék által összeállított adatbázisról, ami nem tegnap születtet hanem 1994 óta folyamatosan frissül.

biohouse 2013.03.19. 09:30:26

@I_Isti: Lehet, hogy egy populista ellenpártot kéne inkább szervezni.
Munkahelyet az EU-tól és a vállalkozásoktól kapunk! dogmatikus jelszóval.
Én egyébként 2/5-re teszem a hiszékenyek arányát.

biohouse 2013.03.19. 09:30:26

@I_Isti: Lehet, hogy egy populista ellenpártot kéne inkább szervezni.
Munkahelyet az EU-tól és a vállalkozásoktól kapunk! dogmatikus jelszóval.
Én egyébként 2/5-re teszem a hiszékenyek arányát.

biohouse 2013.03.19. 09:31:47

Bocs a duplázásokért. Ez egér probléma? (Egy kattintást duplának érzékel a gép.)

pocaklakó minimanó 2013.03.19. 11:43:59

@narmer:

"Azt hiszem fogalmad nincs a Szekeresék által összeállított adatbázisról, ami nem tegnap születtet hanem 1994 óta folyamatosan frissül."

Valószínűleg így van, mivel arról sincs fogalmam, hogy ez a beírásod hogyan következik az enyémből.

Segítesz?

Tyrion Lannister of Caster 2013.03.19. 11:57:03

@I_Isti: "Állítólag a magyarok 1/3-a kilépne az EU-ból"

Nos, ehhez képest az Egyesült Királyságban ennél sokkal rosszabb a helyzet.

"56% of Britons would vote to quit EU in referendum, poll finds" (2012.11.17.)

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:6EeV6jM_i3QJ:www.guardian.co.uk/politics/2012/nov/17/eu-referendum-poll+UK+wnats+to+leave+the+EU&cd=9&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

I_Isti 2013.03.19. 12:14:32

@Tyrion Lannister of Caster: na ja, csak Anglia tényező a világ(gazdaság)ban, Magyarország meg nullával való osztás.

narmer 2013.03.19. 12:44:54

@pocaklakó minimanó: Nincs? Akkor Kubatov tévedésbel lett megemlítve.

sztd 2013.03.19. 14:38:24

A cél támogatható is lenne, de nem tudom, hogy ez most komoly-e.
- Az első kérdés, hogy miért támogatna titeket ez, aki még soha semmilyen pártot teljes mellszélességgel nem támogatott? Ugyanis ezt jelenti az, hogy az az elmúlt 5 évben nem volt tagja vagy alkalmazottja pártnak vagy párt szervezeti egységének.
- A második kérdés, hogy ti mit szeretnétek? Ezt már többen ragozták a kommentekben.
- Mit értetek publikációk alatt? Ez azt jelenti, hogy csak grafomán politológusokat vártok?

Ha ezen túljutottatok, még marad ez a probléma:
politologus.blog.hu/2013/02/10/erore_orszag_nepe

Szerintem pártot úgy kell alapítani, ahogy Bajnai Gordon tette (pontosabban még annál is alaposabban). Kell valamilyen hiteles közéleti tevékenység, valamilyen társadalmi háttércsoport, majd arra alapozva jöhet a párt. Minden más esetben elfúj a szél, mint az elhalt pitypangmagot. Az LMP anno zöld szervezetekre Védegyletre, Élőláncra stb. alapozott. Bajnai a Haza és Haladásra és a Millára. Az MDF a lakitelki fórumra, a Jobbik a Jobboldali Ifjúsági Közösségre, a Fidesz a Bibó szakkolégiumra stb. Veletek mi a helyzet?

pocaklakó minimanó 2013.03.20. 17:10:40

@narmer:

Továbbra sem vágom, de azt hiszem, nem baj.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 01:28:13

Mi a helyzet a pártalapítással? Tódulnak a néptömegek?

Késes Szent Alia 2013.03.29. 20:43:58

@HaFr: Hát lehet, hogy ez a névtelenségből írogató sejtelmes titkolózás marketingszempontból jó húzásnak számít, de hogy az "értékteremtő polgári konzervativizmussal", vagy amit én annak ismerek, nem vág egybe, az biztos.

De itt az alkalom úriember módjára korrektül tájékoztatni az érdeklődőket: rögtön ketten is rákérdeztünk, parancsolj, a tettek szintjén igazold kérlek az eddig szavakban megvallott polgári attitűdödet.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 21:42:16

@HaFr:

"Not quite so."

Avagy... 12 napja nem tudjuk, hogy ésmosteztígyhogy? :)

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 21:42:47

@Késes Szent Alia:

"De itt az alkalom úriember módjára korrektül tájékoztatni az érdeklődőket: rögtön ketten is rákérdeztünk, parancsolj, a tettek szintjén igazold kérlek az eddig szavakban megvallott polgári attitűdödet."

Gonosz vagy. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.03.29. 22:09:55

@Késes Szent Alia: Ha érdeklődők vagytok, az kevés, és további türelemre vagytok kényszerítve. Ha viszont érdekeltek vagytok, írjatok az email címekre.

Késes Szent Alia 2013.03.30. 07:54:45

@HaFr: Az érdekeltek nem fognak írni semelyik email címre.
Aki értékteremtő polgári konzervativizmusban érdekelt, annak büdös az olyan felhívás, ami névtelenségből kéri a jelentkező adatait, és az első alkalommal, amikor hatalmi helyzetben (információ birtokában) van, az érdeklődök kényszerítésére (te szavad) használja azt.

Politikusnak még jók lehetettek, annak a fentiek nem akadálya. Az értékteremtést nem erőltetném.

kekex 2013.03.30. 08:36:01

@HaFr:
Mivel Orbán fidesze egy tumor, ha "nem műteni" akartok, akkor netán a kemoterápia címére pályáztok?
Egyébként pártot 10 ember is alapíthat, és alapításkor el kell fogadni a programot is, és bíróságon el kell indítani a regisztrálást.
Tehát ha legalább ideáig eljutottatok, nem értem miért kell titkolózni?
Hogy akartok tagokat toborozni egy nem ismert nevű, nem ismert programú, nem ismert vezetőségű "pártnak"?
Ha meg még nem alakultatok meg, akkor talán az alapításhoz kellene partnereket keresni, akik a program kidolgozásában is részt vesznek.
Nagyon nem mindegy, hogy "eszi, nem eszi, nem kap mást" alapon vártok csatlakozást, vagy már a kifőzéshez is?

kekex 2013.03.30. 09:18:57

@biohouse:
Ó, dehogy nincs vezérnek alkalmas magyar! Orbán rettegése tőle a garancia rá, hogy nagyon is alkalmas. Nem véletlenül gyurcsányoznak annyit!
Egyébként ha van a piacon liberális konzervatív párt, az éppen a DK.

pocaklakó minimanó 2013.03.30. 23:02:28

Olyan lúzernek tűnik ez a értékteremtő-pártot-alapítunk-titokban-most-nem-mondunk-semmit-de-támogass-minket típusú IZÉ. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.31. 21:41:58

Ma már... 14 napja nem tudjuk, hogy ésmosteztígyhogy? :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.04.01. 12:51:33

@pocaklakó minimanó: Poci, ha mármegalakítottuk a kormányt, veszed a bátorságot, hogy egy miniszteri posztot elvállalj?Mondjuk a kurvabátorvagyokaszélrőlbekiabálni csúcsminiszterit? Lécci, lécci, nagy szükség lesz rád.

pocaklakó minimanó 2013.04.01. 13:48:15

@HaFr:

"...ha mármegalakítottuk a kormányt, veszed a bátorságot, hogy egy miniszteri posztot elvállalj?Mondjuk a kurvabátorvagyokaszélrőlbekiabálni csúcsminiszterit? Lécci, lécci, nagy szükség lesz rád."

Persze, természetesen. Küldd el a zsetonokról szóló információkat (tudod, bizonyíték kell, nem ígéret) a pocaklakominimano(kukac) yahoo(pont)com e-mailcímre (telefonos elérhetőségedet add meg - ígérem, hogy nem adom ki senkinek a személyes adatokat :D) és felveszem veled a kapcsolatot.

A munkaköri leírást fölösleges átküldened, mert az majd úgyis kialakul magától.

No, most hogy már mindent tudsz, várom a mailt. De nem ám csak hangembereskedni. :)

Netuddki. 2013.05.15. 20:55:21

@HaFr: "Ez" egy fideszes bértroll. De a hozzászólások elejéről is látszik a fidesztrollok ellepték a blogot mint legyek a szart...

Netuddki. 2013.05.15. 20:59:02

Mellesleg én is gondolkozom egy mozgalomban, ami akár párttá is alakulhatna. De semmi esetre sem azzal kezdeném, hogy bepozicionálom magamat jobbra-balra. Ez a politológusok dolga szerintem. Amúgy meg a mostani pártok közül a fidesz messze nem jobboldali, mint ahogy a maszop se balos. Bármennyire is ezt propagálják magukról...
süti beállítások módosítása