1000 leütés

Orbán Viktor baljós megrögzöttsége szerint a zárt, felülről irányított társadalmak lehetnek sikeresebbek a nyílt, koordináción és együttműködésen alapuló közösségeknél. Ezzel nem csak 2007-es önmagának látszik ellentmondani (persze ki tudja, mit gondolt akkor valójában), hanem a 20. század minden idevonatkozó tapasztalatának, ami egyszerűen hihetetlenné, értelmezhetetlenné teszi az álláspontját. Pontosabban, értelmezhetetlenné teszi egy európai miniszterelnök, egy európai kormányfői hivatal álláspontját. Megértem, és ki is nyilvánítottam annak idején, hogy Orbán Viktor 2002-ben kívül került a (liberális) demokrácián, 2010-11 óta az európai kultúrán is kívül van. Most azonban a kormányfői hivatalát is magával akarja hurcolni a senki földjére.

Nyilvánvaló mégis, hogy Orbánnak közben semmilyen komolyan vehető álláspontja nincs az ügyben. A két legfőbb nemzeti sorskérdésünk egyikét, amelynek hazánk legnagyobb gondolkodói, államférfijei, hősei, mindenki, aki számít ebben az országban legalább kétszáz éve az életét, és gyakran a halálát szentelte (ti. Nyugat vagy Kelet, még pontosabban: Nyugatra, de mindannyian) -- ezt, amely a függetlenségünket is megelőzően izgatta a nemzet nagyjait, Orbán Viktor lazán meghágja, és meggyalázva elküldi szipogni a spájzba. Most, amikor a függetlenségünk adott, ennél nagyobb függetlenség ugyan elképzelhető, de tökéletesen irreális, szerintem értelmezhetetlen is, tehát semmi okunk rá, hogy a függetlenség kérdését szembeállítsuk a nyugati felzárkózás ügyével, Orbán Viktor egy konyhafilozófia, a marxista-leninista esti egyetemek nívóján értelmezett nacionalista álkérdések ürügyén úgy dobálózik generációk életkilátásaival, mint a 8 éves gyerekek a Duna-kavicsokkal.

Orbán fejébe vette azt, ami mára a fidesz-politika alapvetésévé vált: a Nyugat hanyatlik. Egy abszolút, velejéig materialista konyhaperspektíva (keverem a paprikás krumplit, elhúzom a nájlon függönyt, kinézek a gangra, lázadok) nevében ítélkezik egy olyan óriás civilizációról, amelyet személyesen talán sosem értett meg (miért értett volna?), és fenyegeti az ország népét másod-harmadíziglen. Tudatom: még ha ez lenne is a helyzet (nem ez), a Nyugattal még hanyatlani is jobb, mint a Teherán-Minszk-Moszkva-Peking négyszögben (teljesen függetlenül és legalább ennyire bután) gazsulálni. Ezt megérteni elég ismerni Arisztotelészt, Krisztust, Marcus Aureliust, Galileit, XIV. Lajost, Napóleont, Széchenyit és még néhány ilyen európai alakot. Ha valakinek ezek kiestek volna, akkor persze hátrányból indul, de akkor fizessen be egy kéthetes körutazásra Nyugat-Európában, üljön ki a kávéházak teraszaira, olvasson helyi lapokat, éljen egy kicsit ott. Nem fog eszébe jutni, hogy hiányzik neki Orbán Viktor és barbár különítményei.

Orbán Viktor kultúra-, társadalom- és gazdaságismerete veszélyesen színvonaltalan. De mivel a gátlástalan politikai manipulációban verhetetlen (esetleg még össze is keveri a cselekvőképes kormányzást az alacsony hatékonyságú vezéri állammal), a jogállamot lebontotta, és körülötte hasonlóan színvonaltalan emberek lesik az utasításait (akiknek viszont már a felelősségük sincs az övéhez hasonló, ezért nem is érdekli őket a hatalmon és a pénzükön kívül semmi), nincs, ami gátja lehetne e műveletlen elme tombolásának.

Kedves, rajongásig szeretett (mert az ország dolgaival adott esetben bárkinél sokkal komolyabban és önzetlenebbül foglalkozó) kommentelőim egyike-másika meg fogja írni, hogy teljesen elvétem a léptéket. Orbánt csak a hatalom és pénz érdekli, esetleg a bármi áron vett halhatatlanság, sz*ik a nemzeti sorskérdésekre. Lehet, hogy igazuk van.

Minden perc, amit az ember a Kossuth rádióval, a Magyar Televízióval, a Hír TV-vel (...) és Orbán Viktorral tölt, megújuló hadjárat az igazság és az emberi értelem ellen.

+ Hoffmann Rózsa a nevelés legfontosabb eredményéről: itt.

Ez így együtt az utóbbi 25 év legbűnösebb kormányának látlelete.

(hvg.hu)

A Konzervatív Párt nevében beszélek amikor azt mondom: mert nem hisszük, hogy különösebben veszélyben volna a demokrácia, és bár a jogállam nyugati sztenderdje nyilvánvalóan jelentősen sérült a Fidesz kormányzása alatt, a demokrácia kialakult centralizált-zárt formáját a magyar nép aktív többsége jóváhagyni látszik. Ez a tény kellő szomorúságra adhat okot egy fontos mérce szerint, de egy másik, ennél fontosabb mérce türelemre int.

Ez az utóbbi mérce a magyar nemzet tanulási pályája. Ha ez az ország elégségesnek találja azt, amit a Fidesz demokrácia címén biztosít neki, akkor nincs még abban az állapotban, hogy értékelje a jogállamot, és akkor tehet bárki bármit, a lappangó elégedetlenség vagy értetlenség a jogállammal szemben természetesen sose lesz annak biztos talaja. Ebből az okból írtam korábban, hogy a nemzetnek meg kell ismernie a zárt vezéri demokrácia kudarcát ahhoz, hogy elhiggye: 1990 és 2010 között nem azért élt rosszabbul, mint szeretett volna, mert túl sok volt a demokrácia, hanem azért, mert túl kevés. És a túl kevésre nem az a válasz, hogy mögéje szegődik annak a brancsnak, amelyik tovább akarja kurtítani -- ne firtassuk most, hogy magas filozófiai okból vagy pőre tarhálási céllal.

Egészen addig, amíg nincs legalább burkolt, embereket a létükben fenyegető diktatúra, addig a magyar nép érdekeit az szolgálja, ha szembenéz választásai kudarcosságával. Amíg a Fideszt hajlandó újraválasztani a jogállam lebontása, az intézményesített korrupció, a fokozódó elszegényedés és igazságtalanság ellenére is, addig válassza újra. Ameddig a kádári "népi demokráciát" lakhatóbbnak véli, mint az egykori (az Alkotmányra épülő) III. Köztársaságot, addig válassza újra a Fideszt. Vegye tudomásul a politikai megváltást kereső tisztelt szemlélő, hogy egy társadalomnak kell tanulnia és összerázódnia, nem a politikusainak -- hiába szól a közbeszéd folyamatosan az ún. Összefogás kibővítésének stratégiai jelentőségéről. Ilyen jelentősége ugyanis ennek sincsen. Egyedül a nemzet összeszokásának van. Ehhez pedig idő és alkalom kell. Ilyen alkalom az egyik bukás a másik után. (Semmi mást nem mondunk, mint Széchenyi a maga idejében. Az alapprobléma mit sem változott.)

Nekem az Orbán meg a Gyurcsány egy kutya (illetve meg tudnám mondani, hogy miben érzem közelebbinek magamhoz az egyiket és miben a másikat, de főképp roppant távolinak mindkettőt), de amíg a magyar nép többsége nem tartja az egyiket kulturálisan fenyegetőbbnek a másiknál, addig érvényesüljön az, amelyik az ügyesebb politikus. Az ideális állapot az lesz, amikor a nemzet megtanulja mindkettőt (ill. a környezetüket) a feledésbe utalni.

A két oldalt sokkal több köti össze, mint minket bármelyikükkel, és -- ha valakiét -- mi olyan pártok társaságát keressük, amelyek ugyanígy gondolkodnak. Létre fog jönni az a politikai csoport, amelyik ilyen értelemben autonóm lesz, és nem hagyja magát elbolondítani se az álnemzeti, se az áldemokratikus oldaltól még a választások idejére sem. Mindössze ki kell ezt várni. Sok tanulnivalónk van még addig, de a közvélemény meg fog változni.

 A "jó, de akkor kire szavazzak konzervatív párt híján" kérdésre: minden irónia nélkül, ha rám hallgatsz, arra szavazol, akire akarsz. Vérmérséklet dolga. Ha radikális konzervatív vagy, a fideszre szavazol, hogy hamarabb jöjjön a vég. Ha puha konzervatív, akkor a szocikra (alias Összefogás), és reménykedsz a jogállam visszanövesztésében, de ezzel elnyújtod a társadalmi válságot. Ha a legkisebb rosszra hajlasz (kikerülöd a lényeges kérdéseket), akkor az LMP-re.

Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam. Korábban hihetetlennek nevezhető intézmények és döntések születnek (és ezek nyomán megengedhetővé válnak olyan rég elfeledett képességeink, mint a besúgás, a politikai megfélemlítés, a mások gátlástalan tönkretétele, az emberiesség elleni megannyi vétek, míg a szomszédunkban már bűnökkel mutatnak példát a jövőnknek), miközben egy valami, a Mazsihisz sikere -- az, hogy jó időben legalább átmenetileg meghátrálásra kényszerítette az Orbán-rezsimet -- világosan kijelöli a helyzet megfordításának útját: az ellenállásét.

Egy becsületes és felelős ellenzék számára az alaptörvény elfogadása pillanatában világossá kellett volna válnia, hogy ezzel a rezsimmel nem lehet kompromisszumra lépni. A valós -- kétkulacsos és felelőtlen -- ellenzékünk számára azonban a helyzet teljesen más kérdést vetett fel: "jó az nekünk, ha teljesen szembemegyünk a korrupt, központosított rezsimmel, és élére állunk egy jogállami, nota bene plebejus-demokratikus mozgalomnak, amelynek a győzelme az állam radikálisan új felfogását és a politikai establishment teljes kicserélődését, és mellesleg a saját bukásunkat hozhatja el?" És a válasza az volt, hogy nem jó. Egy becsületes és felelős ellenzék 2011. Húsvét napjától, de legkésőbb 2012. január elsejétől, a legkukább platformja pedig a IV. módosítás magasságában teljes valójában fordult volna szembe a rezsimmel, bojkottálta volna annak minden intézményét, nemzetközi proteszt mozgalmat szervezett volna, és ennek következtében mára sikerre vihette volna a választások bojkottját is.

Ami bojkott a jelen helyzetben persze teljesen értelmetlen és immár a Fidesz malmára hajtaná a vizet. Most úgy állunk, hogy ennek a szivárványos ellenzéknek egyetlen hiteles, inspiratív arca sincsen. Egymáshoz préselődő negatívumoktól várjuk a katarzist. Jobban tennék, ha már 2015-ön törnék a fejüket: ki lesz közülük, aki hitelesen fogja feltenni Orbánnak a kérdést -- Oroszország vagy az EU, Miniszterelnök Úr?* És ki lesz az, aki az utcára vezeti az EU és a demokrácia híveit, ha kell? Ki megy majd ezek után? Vagy az is mindegy lesz?

*És ez nem is okvetlenül lesz akkor már Orbán döntése: a jogállam megrengetése pont azért veszélyes, mert olyan alternatív társadalomszervezési erőket, ideológiákat, hólavinaszerűen gyarapodó csoportokat enged felszínre jutni, amelyeket aztán nem lehet visszakényszeríteni a politikai alvilágba. És igen, az is lehet, hogy Magyarországot tényleg destabilizálni is akarják majd mindennek a hátterében. Ha elkezd működni és durvulni ez a leosztás, akkor a demokrácia eszközei már nem lesznek elegendőek a megzabolázására, és ami Orbán Viktor számára kreatív játéknak indult, abból csúnya, véres válság lehet. Akkor a Jobbik szavazóinak szórakoztató terelgetésére ujjgyakorlatként fog emlékezni nem csak a megszeppent főpásztor, hanem minden fehér és fekete báránykája. Már amelyik élve megússza. Ezért se értem, minek (mondhatnám csúnyábban) vacakolni a működő jogállammal -- mindenféle hülye nemzeti vízió örvén meg különösen. 

A Polgári Konzervatív Párt keresi a 2014-es új Országgyűléssel párhuzamosan felálló rendszerellenzéki Nemzetgyűlés tagszervezeteit, amelyek érdekeltek egy alternatív nyilvánosság és politikai kultúra létrehozásában. Jelentkezni lehet az ezamihazank@gmail.com címen. Keresünk érdeklődő pártokat, szakszervezeteket, társadalmi és civil szervezeteket, amelyek úgy érzik, képviselőiken keresztül képesek együtt dolgozni egy értelmes nemzeti minimum érdekében, hajlandók megismerni és támogatni a Nemzetgyűlésben rejlő lehetőségeket, és hajlandók időt és tudást áldozni az üzemeltetésére. 

A Polgári Konzervatív Párt elnöksége

A kék vonal nem mi vagyunk, hanem mindenki más Közép-Kelet Európában. Alatta, az a zöld, az vagyunk mi. Az utóbbi tíz év és az előrejelzés. Késhegyig harcolnak Ferenc és Viktor magyarjai. Az egyik kormányzása alatt 20%-ot maradtunk le, a másik alatt még csak 10-et. Jó kis választás lesz. (Forrás: VG)

Orbán sokkal többet tett a magyarság önismeretéért, mint bármelyik kripto-radikális liberális és posztkommunista demokrata. Neki hála -- minden irónia nélkül mondom -- megszabadultunk néhány illúziónktól, és megtudtuk:

1. Még egy darabig döntően Horthy és Kádár népe leszünk. Szent István és Széchenyi halott fehér emberek, a legjobb esetben is teljesen érdektelenek. Ady és Bibó nemzetellenes, elhallgatandó.

2. A Nyugat ezer év után már nem kötelező orientációs pont, és ezt csak kevesek bánják.

3. A függetlenség a valóságtól lehetséges, sőt tömegeket hoz lázba. Az önkritika és a tanulás nemzeti alapon kerülendők.

4. A társadalom alsó fele a teljes szellemi és anyagi nyomora ellenére okán nem lázad fel semmilyen, még a legszembeszökőbben igazságtalan, korrupt, elnyomó rezsimmel szemben sem, ha a tudásról leszoktatják és egy alkalmas mítoszra rászoktatják. Ez utóbbit (érthetően) szívesen veszi.

5. A politikai osztály (politikusok, sajtó, a kulturális káderek, a felső bürokrácia, az önkormányzati elit, és a velük összefonódott plutokrácia és járadékos kaszt) nem a társadalmat szolgálja, hanem észrevehető egységben nagyrészt a saját túlélését, befolyását, jólétét. Úgy reprezentál, hogy prezentál. Úgy választható, hogy ugyanaz.

6. A közepet, amely a nyomorgók és a kiváltságosok között az egyetlen változásban érdekelt erő lehetne, csak elenyésző mértékben érdekli a közjó. E réteg erkölcsi maximája az önzőség. Kivételek persze mindegyik rétegben akadnak akár tízezrével is, de mindent összevetve nem számottevően.

7. „A HÁBORÚ: BÉKE: A SZABADSÁG: SZOLGASÁG: A TUDATLANSÁG: ERŐ”

8. A gyerekkor hazugság. A történelmünk hanyatlás. A nemzet nincs.

Orbán unalmas, ami a tömegkommunikációra épülő korunkban a politikusnak is a halála. Azoknak, akik az átlagnál intenzívebben kísérik nyomon a politikát egyre torokszorítóbb érzés, hogy a nagy plagizátor, a nép felkent majma ásítóan unalmassá vált az utóbbi hónapokra. Félünk, hogy végül nem maradnak mások rajtunk, csak a Mesterházy és Bajnai svádájú emberek: Attila, aki majd "átalakítja az országot" (Gyurcsány) -- vajon mivé, egy kültelki szakközép FIB-alapszervezetévé? -- és Gordon, aki "rendbe teszi majd az országot" -- már ha az IMF leírja előtte ehhez a kottát, és el nem sírja magát közben. Mindenki Viktora, a nagy mágus, aki a levegőből is pénzt csinál (ebből áll ugyanis a választási programja), megöregedett, megpocakosodott, kapzsi és unalmas lett, főleg unalmas. Jaj nekünk.

Már bármelyik hatodikos gyerek tudna írni egy orbánibb évértékelőt a (holnapi) orbáninál. Már előre lehet tudni a szenvedélyek kiszámítottságát, a röhejes nagyotmondások minden fordulatát, az álbölcsességek tobzódását, a lyukas diadaljelentéseket, a rossz humorba öntött narcisztikus fordulatokat, előre ismerjük a közönségét, amely főleg visszatérő kitartottakból, kisebb részt újdonat süketekből, vakokból és némákból áll, akiknek természetesen fogalmuk sincs az államvezetésről (hiszen Orbánnak sincs), de megtapsolják Hungária bűzét, fogalmuk sincs az értékteremtésről és ennek egy ország jólétével való összefüggéseiről (hiszen Orbánnak sincs), elég nekik az orosz és kínai pénzen finanszírozott független rezsiállam ígérete -- felhúzzák hát a legutolsó kelet-európai divat szerint szabott ruhájukat, rossz dezodorral a hónuk alatt, romlott fogakkal nyomulnak be a lelátóra, hogy részt vegyenek életük legfontosabb eseményén, a nagy szemfényvesztés n-edik kiadásán.

Közben azonban az egész utazó cirkusz szépen megöregedett, kipusztult már régen belőle az ötlet, a szikra, a meglepetés, a manézsban csak a legrosszabb utazó társulatok kellékei vannak, az égő karika, a kivénhedt légtornász, a lerobbant bohóc, a zsíros arcú idomár -- és megint csak, a szakadt nézők, akik egy autonómiahiányos, öntudatgyilkos országba születtek, ebben nőnek fel azzal áltatva magukat, hogy teljesítmény nélkül is élre lehet vágni egy olyan versenyben, amelyhez nem magunk írjuk a játékszabályokat... és halnak jelentéktelen halált egy rossz erkölcsű élet után.

Így múlik el a kor felettünk és az ország körülöttünk. Hagytuk, hogy egy beteg elme berendezze a világunkat, ahogy hagytuk már többször is. Tök mindegy, hogy ez aktuálisan ki, nem először tesszük. Apró lavór, állott, húgyszagú víz, a tetőn becsepegő valóság. Szép álmokat, Etelköz.

Annak, aki boldogságra vágyik egy ilyen csúnya poszt után: https://www.youtube.com/watch?v=PLvkLDrhobk