1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.02.20. 21:23 HaFr

Ellenzék: béna vagy bűnös?

Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam. Korábban hihetetlennek nevezhető intézmények és döntések születnek (és ezek nyomán megengedhetővé válnak olyan rég elfeledett képességeink, mint a besúgás, a politikai megfélemlítés, a mások gátlástalan tönkretétele, az emberiesség elleni megannyi vétek, míg a szomszédunkban már bűnökkel mutatnak példát a jövőnknek), miközben egy valami, a Mazsihisz sikere -- az, hogy jó időben legalább átmenetileg meghátrálásra kényszerítette az Orbán-rezsimet -- világosan kijelöli a helyzet megfordításának útját: az ellenállásét.

Egy becsületes és felelős ellenzék számára az alaptörvény elfogadása pillanatában világossá kellett volna válnia, hogy ezzel a rezsimmel nem lehet kompromisszumra lépni. A valós -- kétkulacsos és felelőtlen -- ellenzékünk számára azonban a helyzet teljesen más kérdést vetett fel: "jó az nekünk, ha teljesen szembemegyünk a korrupt, központosított rezsimmel, és élére állunk egy jogállami, nota bene plebejus-demokratikus mozgalomnak, amelynek a győzelme az állam radikálisan új felfogását és a politikai establishment teljes kicserélődését, és mellesleg a saját bukásunkat hozhatja el?" És a válasza az volt, hogy nem jó. Egy becsületes és felelős ellenzék 2011. Húsvét napjától, de legkésőbb 2012. január elsejétől, a legkukább platformja pedig a IV. módosítás magasságában teljes valójában fordult volna szembe a rezsimmel, bojkottálta volna annak minden intézményét, nemzetközi proteszt mozgalmat szervezett volna, és ennek következtében mára sikerre vihette volna a választások bojkottját is.

Fénykép: A kultúra megeszi a stratégiát reggelire -- mondta a biznisz guru, de mondhatta volna bármelyik politikai guru is. A politikai stratégia értéke a valóságban ismerszik meg.

Ami bojkott a jelen helyzetben persze teljesen értelmetlen és immár a Fidesz malmára hajtaná a vizet. Most úgy állunk, hogy ennek a szivárványos ellenzéknek egyetlen hiteles, inspiratív arca sincsen. Egymáshoz préselődő negatívumoktól várjuk a katarzist. Jobban tennék, ha már 2015-ön törnék a fejüket: ki lesz közülük, aki hitelesen fogja feltenni Orbánnak a kérdést -- Oroszország vagy az EU, Miniszterelnök Úr?* És ki lesz az, aki az utcára vezeti az EU és a demokrácia híveit, ha kell? Ki megy majd ezek után? Vagy az is mindegy lesz?

*És ez nem is okvetlenül lesz akkor már Orbán döntése: a jogállam megrengetése pont azért veszélyes, mert olyan alternatív társadalomszervezési erőket, ideológiákat, hólavinaszerűen gyarapodó csoportokat enged felszínre jutni, amelyeket aztán nem lehet visszakényszeríteni a politikai alvilágba. És igen, az is lehet, hogy Magyarországot tényleg destabilizálni is akarják majd mindennek a hátterében. Ha elkezd működni és durvulni ez a leosztás, akkor a demokrácia eszközei már nem lesznek elegendőek a megzabolázására, és ami Orbán Viktor számára kreatív játéknak indult, abból csúnya, véres válság lehet. Akkor a Jobbik szavazóinak szórakoztató terelgetésére ujjgyakorlatként fog emlékezni nem csak a megszeppent főpásztor, hanem minden fehér és fekete báránykája. Már amelyik élve megússza. Ezért se értem, minek (mondhatnám csúnyábban) vacakolni a működő jogállammal -- mindenféle hülye nemzeti vízió örvén meg különösen. 

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr525824688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy össze-nem-esküvés elmélet 2014.02.21. 06:22:17

Az ellenzékről mostanában írt értékelések szinte biztos eleme, hogy semmilyen lehetőséget nem tudnak megragadni önmaguk erősítésére és a kormány gyengítésére. Erre az a sablonválasz, hogy az ellenzéknek különösen az előző ciklusokhoz köthető része, az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lavór 2014.02.21. 07:27:49

@félázsiai 2llkedő:

Értem én, na de: ha nem tudnak megszólítani elegendő szavazót, akkor sajna semmi értelme a dolognak. folytatódik az, ami "ellen" szavaztál.
A pártok képtelenek megszólítani a passzív tömegeket. El kéne gondolkodniuk rajta. Négy év "hereverés" után csak annyi a céljuk, hogy folytathassák, minden következmény nélkül. Számukra egy cél van, a zsíros fizetés, a pártpénzek lehívása, a bizottsági pótlékok, a számla nélküli költségtérítés...

Mészáros Laci 2014.02.21. 07:31:00

@félázsiai 2llkedő:

És? mindegyik párt nagy szavakat dobált majd amikor a hatalom a kezébe került, a nagy szavak nem változtak cselekvéssé. A legőszintébb még talán Antall József volt.

midnight coder 2014.02.21. 07:32:29

@kuszkusz1: Nem, a néphülyézés alapvetően a honi liberós értelmiség sajátja, és nagyon régi gyökerei vannak. Már Jókai idején is volt egyfajta küldetéstudat hogy hozzuk ide a Nyugat kultúráját. Ezt akkoriban még el is lehetett fogadni, tényleg fényévekkel előttünk jártak. Aztán ez a hagyomány tovább élt sajnos a kommunizmus idején is, csak akkor orientációt váltott a "haladó értelmiség" és Moszkvából akarta idehozni a "kultúrát". Aztán ennek is vége lett, és a világmegváltó haladó értelmiség ismét Nyugat felé fordult. Csak azt nem vette észre, hogy közben változott egy-két dolog. Egyrészt a telekommunikációnak köszönhetően ma már nincs túl nagy különbség Kelet és Nyugat között kivéve persze a gazdasági helyzetet, ami viszont öröklött. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy az átlag nyugati polgár jóval hülyébb mint az átlag kelet európai. Csak neki van jó munkahelye, jó fizetése, ennek megfelelően az sem nagyon érdekli hogy közben a politikusai mit művelnek a feje fölött. De ezt a jó fizut nem a mostani tudásának és mostani politikusainak köszönheti az átlagpolgár, hanem az apái, nagyapái örökségének. Akik még nem voltak annyira feltétlenül demokraták, lásd gyarmatosítás és egyebek.

Mészáros Laci 2014.02.21. 07:32:56

@HaFr:

azért lennék sötét, mert nem értek egyet veled? vagy nem kezdem el dicsérni a balos korrupt bandát a jobbos korrupt bandával szemben? vagy nem futok a korrupt EU-hoz hogy álljon ki a jobbos korrupt bandával szemben, NEM LESZÜNK HÁLÁTLANOK?

és persze én vagyok sötét.

2014.02.21. 07:33:29

@HaFr: rendben, ezt elfogadom

2014.02.21. 07:34:20

@midnight coder: "az egyik csapat gazember politikus által behülyített lúzerek a demokratikusan megválasztott kormányuk ellen."
nyílván 2006-ban is ezt mondtad

kuszkusz1 2014.02.21. 07:35:54

@HaFr:

Sok van mi csodálatos, de a politikai tehetségtelenségnél és tehetetlenségnél nincs semmi csodálatosabb!

(Sophoklés)

Ui: hát lehet, hogy nem szó szerinti az idézet.

Mészáros Laci 2014.02.21. 07:37:01

a felelős ellenzék bojkottált volna...?

egyrészt, a felelős ellenzék elkoptatta a száját, amikor világvégét, demokrácia halálát vizionálta minden szirszar miatt, ami nem a felelős ellenzék szája íze szerint történt, majd amikor fordult a kocka, pontosan ugyanazt követte el kormányzati pozícióból, amit ellenzékben a jogállam halálának festett.

amikor valaki azért hazudik, mert úgy érzi, hogy az általa kitűzött nemes cél érdekében minden eszközt bevethet, már be is mocskolta a célját.

Mészáros Laci 2014.02.21. 07:37:55

@HaFr:

Ugyan, nagy szavak. A jogállam mely ismérve nincs most, amely 7-8 évvel ezelőtt még sziklaszilárdan állt?

2llkedő 2014.02.21. 07:43:12

@lavór: "A pártok képtelenek megszólítani a passzív tömegeket."

Azt lehet megszólítani, aki gondolkodik. Ha az emberek nem tudnak különbséget tenni aközött, hogy az egyik csokoládét lop, a másik az egész csokoládés pultot lenyúlja, ne adj isten az egész boltot ellopja, de még mindig az a tolvaj, aki a csokoládét lopta, akkor kit lehet megszólítani?

Amíg az emberek nem látnak tisztán, addig nincs kit megszólítani. Nem a baloldalnak, nem az összefogásnak, nem az ellenzéknek kell megszólítani az embereket, hanem a demokratikus erőknek, akikbe bele tartozik mind a jobboldali, mind a baloldali.

kuszkusz1 2014.02.21. 07:45:54

@midnight coder:

Én 2008-ban dobtam egy hátast, amikor elolvastam a HVG-ben Papp László Tamás riportját két szoci tótumfaktummal.
A riporter eszdéeszes lélek (az egész HVG-vel együtt) ezért nevezte őszinteségi rohamnak a két politikus lamentálását, normális ember gyalázkodásnak nevezte volna, mivelhogy az is.

hvg.hu/velemeny/20080918_mszp_erdely_rmdsz_fidesz

Ez volt az a pillanat amikor úgy döntöttem, hogy nem fogok az MSZP-re szavazni, holott eddigelé mindig azt tettem - hol több, hol kevesebb lelkesedéssel.

De ha ezeknek EZ a véleményük a választókról - tehát rólam is - akkor szavazzon rájuk a csomorkányi sánta ördög.
És lőn.

lavór 2014.02.21. 07:48:47

@félázsiai 2llkedő:

Érdekes dilemma. Bár úgy érzem, feltételezésre épül. Az még senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg a passzívak nagy része pont azért passzív, mert gondolkodik? Konkrétan nem volt, nincs alternatíva a gondolkodók számára. A fásultság és a beletörődés az ő jutalmuk. Persze igazad van, Kádár népe szereti a "nadrágszíjpolitikát", illetve a nagy ígéreteket. Na meg messzi földön híresek vagyunk az amnéziánkról. Gyakorlatilag csak a rövidtávú memóriánk működik. Ez is "Hungarikum"?

explanatus 2014.02.21. 07:50:01

@félázsiai 2llkedő: Látom, kiosztós kedvedben vagy. Van úgy, én is mondok olyat, amit később megbánok, meg úgy is, hogy piszkosul szégyenkezem miatta. Jó, hogy Te nem ismered ezt az érzést. Nem baj, nem vagyunk egyformák. Szerencsére.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:01:49

@sinclairzx81a:

Ha nem tudod, hogy a titkosszolgálat mennyire volt sáros, akkor megnyugodhatsz, mert nem tudod azt sem, hogy a debreceni fideszes rendőri apparátus mennyire volt sáros.

Ha utánaolvasnál, akkor tudnál egysmást, és azt is tudnád, hogy a fidesz miért nem vádolta őket a Poltjával.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:08:04

poszt.

Én úgy emlékszem, hogy volt egy-két egészen nagy tüntetés - például az opera előtt az alkotmány eltörlése ellen tüntettek, amikor a fidesz az alkotmány eltörlését ünnepelte.

Ezek után látszott, hogy nem érdemes a rendszer ellen föllépni,

mert ti, parasztok, az ország vidéki része,

kushadtatok a fideszes seggek mélyén és semmit se mozdultatok.

Az ellenzéki pártokat pedig még a pesti tüntetők is elzavarták.

Úgyhogy volt itt ellenkezés, de az ellenzéki pártok ellen jobban ellenkeztetek, mint a fideszrezsim ellen.

Hát ide vezetett a nagy gyurcsányozás.

Amúgy ez a blog is gyurcsányellenes poszttal indul, úgyhogy csak így tovább a Lenini úton egyenest Putyin alfelébe...

Kivlov 2014.02.21. 08:11:12

Ez amit szenny, amit "felelős ellenzéknek" szeretnél látni, amikor kormányon volt, akkor is úgy viselkedett, mintha ellenzékben lenne. Itt a baj. Ha kormányon nem tudott felelős lenni, akkor miért tudna (akarna?) ellenzékben? süllyesztő...

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:12:49

poszt.

Amúgy volt szó bojkottról is. Egy közíró és egy emeszpés is fölvetette, a nol-on meg is írták,
a Varánuszon ki is röhögték,

de nem látom azt a belinkelt posztodat, amelyikben támogattad az ötletet anno.

irógép 2014.02.21. 08:23:34

Mit bojkottáljon egy olyan ellenzék akiket 2/3 dal küldtek el a sunyiba??
Már megint arról született egy jó kis propaganda cikk, hogyha nem az van amit a ballibek akarnak, még ha jóval kevesebben is vannak, akkor aztán mindenki mennyen a francba!!
Na és pont ezért nem lesz esélyük sem most sem.
Mert az ország sokkal nagyobb része vagy anem megy el szavazni vagy a fideszre fog vagy a jobbikra.
A nagy demokratát hazudó barátom, fogd már fel a demokrácia lényege, hogy az kormányoz, aki a többséget kapta.
És a többséget nagyon nem a ballib oldal kapta és most sem fogja!! És nem véletlenül!
És megint a nagy maffiázós propaganda szöveg közepette, megint hol is találtak egy 250 millácskát??
Azért mert van egy kisebbség akinek még a kommunista alkotmány kellett, attól még nem áll meg az élet.
És kit érdekelne, ha bojkottálná a választásokat az ellenzék egy része?? Az emberek 40 % nem megy el szavazni, az az bojkottálja a választásokat, akkor most minden kormány illegitim volt???
Semmi megújulás nincsen az ellenzékben, ahelyett, hogy valóban egy megújulás mennek végbe, kizárólak a gyűlölködés megy.
Közeben a kormány tartja a hiányt, nő a GDP, beindul az autó és építőipar , szóval legalább mutat fel valamit, míg az ellenzék nullát nem mutat azonkívül, hogy Orbán takarodj.
Na most erre én nem építek jövőt! És sok más ember sem.

rocksztar 2014.02.21. 08:28:19

ki lesz közülük, aki hitelesen fogja feltenni Orbánnak a kérdést -- Oroszország vagy az EU, Miniszterelnök Úr?* És ki lesz az, aki az utcára vezeti az EU és a demokrácia híveit, ha kell? Ki megy majd ezek után? Vagy az is mindegy lesz?

remélem nem fotelfilozófusok

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.02.21. 08:36:01

jó protekciód van az indexnél, hogy minden szart kitesznek tőled, még az ilyen zagyva, határozott gondolatmenet és konklúzió nélküli, félálomban elkövetett postokat is.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:36:14

@rocksztar:

A külügyminiszterek ukránról tanácskozásán egyedül a magyar külügyminiszter nem jelent meg.

Éppen hagymafesztiválon volt tegnap jelenése.

Úgyhogy Orbán letette a tantuszt Putyin ukránpolitikája mellett.

Jóreggelt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.02.21. 08:38:00

az egyetlen dolog, amire ugrik az "istenadta", hülye nép, az a címben lévő "hiteles" jelző. no akkor már elmútnyócéveznek egyet, ha már ilyen felkérést kaptak rá. akár ide tartozik, akár nem.

szonár 2014.02.21. 08:41:37

Amúgy a teljes poszt - nettó faszság.

Magyarország jogállam és demokrácia. Enenk értelmetlen és alaptalan kétségbe vonásával az ellenzék csak magát viszi zsákutcába. Az utcai politizálás pedig nem megoldás. Ha van hiteles politikai vezetője az ellenzéknek (egyenlőre nincs), akkor szükségtelen, ha viszont nincs ilyen vezető, akkor pedig értelmetlen.

Egyszerűen tanulni kellene a jobbtól: Orbán már azt is megmutatta, hogyan kell győzni a korrupt kétharmaddal szemben (1998.). Nem kell hozzá más, mint hitelesség. Na ez az, amiben a baloldal hiányt szenved. Kár azt hinni, hogy az agresszió ezt pótolni tudja.

szonár 2014.02.21. 08:42:50

@Brendel Mátyás: Könnyen elmúltnyócévezhetnek, hiszen az ellenzék élén ott vonul az elmúltnyócév.

Szembe kellene nézni azzal az elmúltnyolcévvel, ez maradt el.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.21. 08:43:36

Ezt a Mazsihiszes cirkuszt direkt csinálta az Orbán.

Most jól fölhörögnek a jobber szavazók, hogy mit akarnak ezek a zsidók, még a végén visszajönnek a cionista ballibek, gyorsan szavazzunk a fideszre, mert megszalad a gáz ára.

A baloldali szavazók meg úgy nagyjából pont leszarják a mazsihiszt, meg a judeofób jobbereket, és jobban unják az egy évben ötszöri emlékezési napoknál az egy évben ötszöri emlékezési napokat fölháborodva unó széljobbereket.

Erre baszod mivel kezded a blogot?

Hogy a MAZSIHISZ hogy odabaszott a kormánynak. Hát ettől még egy tisztességes baololdali szavazó is hányingert kap, egy jobboldali meg agyérgörcsöt, a széljobber meg idegrohamot.

Olyan boldog lennék, ha elhúzna a picsába a MAZSIHISZ, meg a széljobberek úgy kompletten szurkolótáborostul.

Egy lepusztultabb fél megyét be is áldozhatnánk erre. Csökkenne az ország területe kétezer négyzetkilométerrel, de megérné.

élveteg 2014.02.21. 08:43:46

"ami Orbán Viktor számára kreatív játéknak indult, abból csúnya, véres válság lehet."

Véres válság ? Itt ?
Ne vicceljen már Nézzen magában,- meg úgy általába is körül Lenne itt valaki aki .- nem áááá nem a kutyaszaros életét ,-hanem egy haja szálát is kockáztatná ?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:43:51

@h.kovacs: A támogatásokra alapít pártot.

Orbán rendszere megfizeti a pártalapítást, hogy sok kis Vona és Schiffer legyen, akik álellenzékként éldegélnek a rezsim farvizén.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 08:45:09

@Mészáros Laci: NEm, nem ezért vagy sötét -- hanem az érveid miatt

program készítő 2014.02.21. 08:45:25

Miért nem az ügynevezett politikusokat kéritek számon? A hozzászólók a véleményüket írják le.
A hasonlat szerint az eddigi kormányok félkarú rablók,hogy miért azon gondolkozzanak el ők,de a "NE LOPJ" parancsolat szerint jelenleg gombnyomkodásra megtarthatják mindkét kezüket.
Változás akkor lesz ha saját képviselőd ellen tüntetsz nem a párt ellen,amennyiben találkoznál vele a szavazó kerületben.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:48:34

@szonár:

Kukkantsál csak ide...

index.hu/kulfold/eurologus/2014/02/20/eu_kulugyminiszterek_szankciok_furkosbot/

Sehol senincs Martonyi.

Orbán kormánya a Putyinnal együtt inkább kussol.

Na ennyit rólatok.

Booksi 2014.02.21. 08:52:26

@h.kovacs: Nos az a 2006-os helyzet elég speciális. Valóban volt egy demokratikusan megválasztott kormány. Amiről aztán kiderült, méghozzá a megválasztása után nem sokkal, hogy becsapta a választókat. Ezt ugyan látszólag törvényesen de valljuk be teljesen etikátlanul végezte. (pl. a nagyon rossz gazdasági helyzet elhallgatása amit akkor még nem a világgazdasági válság idézett elő, hanem saját alkalmatlanságuk, és a külső bajok csak erre erősítettek rá, és ezáltal az akkori vezetés mintegy felmentve érezte magát a bekövetkező megszorítások alól) Ezt követően a vérlázítóan hazug miniszterelnök (tisztázatlan körülményekkel kiszivárgott beszéd a bűntársak között)ellen a becsapott és megtévesztett polgárok tiltakozni kezdtek amik azután komoly zavargásokba csaptak át.
Ha valóban demokrata lett volna akkor a miniszterelnök, akkor lemond kiírják az új választásokat és az akkori ellenzék bizonyíthatta volna, hogy mire képes. Egyébként a beszédben elhangzottakért normálisnak tűnő demokráciákban vagy jogi eljárás indul, vagy az elkövető egy életre eltűnik a politikából mint oda egyáltalán nem való személy.
Ehhez képest napjainkban ismét mint demokrata tetszeleg, fel sem mérve azt, hogy személye éppen az általa elkövetett hazugságok miatt a választók egy jelentős számára már sohasem lesz elfogadható.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.21. 08:57:52

@Booksi:

Ezért választották a választók Orbán Viktor Viktorovicsot,

aki mindig is arról beszélt, hogy Putyinnal akar atomerőművet építeni,

és az oroszbarátságát idejében el is mondta a választóknak,

mielőtt a kétharmados teljhatalmat megszavazták neki.

Ugye-ugye.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.21. 09:00:38

Amúgy meg április 7-én lehetne írni egy posztot, ha beégnek a választáson.

Húzzon a faszba a műdartanyan Mesterházy. Az elmúlt négy évben csak az MSZP-n belüli pitiáner játszmáival foglalkozott. Nem egy ellenzéki vezető, hanem egy meglepődött kisgyerek, aki belecsüccsent egy székbe, és csak ez érdekli, mert felfelé nem lát lehetőséget, a lefeléhez meg még fiatalnak hiszi magát. Neki ez a székecske jár meg különben is stipi-stopi enyém a vár, tied a lekvár. Pedig egy lófaszt jár neki. Tök alkalmatlan rá.

Orbán tovább visz minket a szarba, és Gyurcsány élve fogja felfalni.

2018-nak egy kérdése lesz. Lesz-e egyáltalán, és ha lesz, akkor Gyurcsány vagy Vona. Ha meg nem lesz, akkor 30-40 év múlva fognak a fideszesek azon tanakodni, amikor az elaggott Orbán nyáladzva a papucsát legyezőnek használva zavartan belehugyozik az önkéntelenül telibe szart nadrágjába a kormányűlésen, és zavartan néznek egymásra, hogy akkor most hogyan tovább.

Persze megértem, hogy erről most még nem lehet kommentelni, mert a remény az még megvan, de a MAZSIHISZ-ről baszod? Fizetnek téged a CÖF-kasszából vagy mi a fasz történt?

kvasztics47 2014.02.21. 09:12:48

"Egy becsületes és felelős ellenzék 2011. Húsvét napjától, de legkésőbb 2012. január elsejétől, a legkukább platformja pedig a IV. módosítás magasságában teljes valójában fordult volna szembe a rezsimmel, bojkottálta volna annak minden intézményét, nemzetközi proteszt mozgalmat szervezett volna, és ennek következtében mára sikerre vihette volna a választások bojkottját is."
Nem akarsz esetleg harakirit is végrehajtani magadon? Ui.:Amikor kormányon voltak akkor is minden tettüket kárhoztattátok és Orbánnak szurkoltatok, most, hogy ellenzékben vannak, most is ők a hibásak mindené, mer Orbán persze csak "ügyes"???

kéjsóvár_éticsiga 2014.02.21. 09:15:30

@♔batyu♔: ezt neked küldöm: www.putingaydressup.com/

kéne ilyen a kedvenc diktátorodról is! Ebbe a szép, szabad országba, ahol te vagy a Többség! :D

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.21. 09:21:03

@Booksi: "Nos az a 2006-os helyzet elég speciális. Valóban volt egy demokratikusan megválasztott kormány. Amiről aztán kiderült, méghozzá a megválasztása után nem sokkal, hogy becsapta a választókat. Ezt ugyan látszólag törvényesen de valljuk be teljesen etikátlanul végezte. (pl. a nagyon rossz gazdasági helyzet elhallgatása amit akkor még nem a világgazdasági válság idézett elő, hanem saját alkalmatlanságuk,"

Ez akkora Ordas demagógia.

2006 arról szólt, hogy Orbán azért veszített, mert röhejesen sokat hazudozott a kampányban, és olyan blődségeket ígért, amit akkor neki még a teljesen hülyék sem hittek el.

Másrészt meg a költségvetési hiány helyzete folyamatosan hozzáférhető volt. Még a Népszabadságban is jelentek meg cikkek, hogy talán ez nem lesz szép, egy kicsit óvatosabban. A fidesz is tudta, ezek az adatok havonta bejelentettek. Nézegetik is az elemzők a pénzügyi intézetekben. AZ EU is ugatott érte.

De a fidesznek esze ágában sem volt erre felhívni a figyelmet, hiszen fűt-fát ígért. Ráadásul a rosszabbul élünk kampány is közröhejbe fulladt. Gyurcsány csak egyszerűen nem hívta fel rá a figyelmet a kampányban arra, amire se a szavazói, se az ellenzéke nem volt kíváncsi. Akiket egyedül érdekelt, azok a brókerek, az alapkezelők, biztosítók, bankok elemzői voltak.

Úgyhogy elmész te a faszba ezzel a demagóg dumával, hogy mit titkolt el a Gyurcsány!

És vedd figyelembe, hogy én nem a szivemcsücske szemszögből dumálgatok blődségeket, hanem ezek mind leellenőrizhető tények. Ne abból éld meg a világnézeted, hogy megmondják neked a paneleket, hanem a tényekre hagyatkozz, és azokból építkezz!

Nekem se higgy, nézz utána, és utána köpd le azokat, akik hazudtak neked!

Mad Mind 2014.02.21. 09:21:18

@Stohl András:
A kokóra is van rezsicsökkentés?

Narancskommunista (törölt) 2014.02.21. 09:41:50

@midnight coder:
Azért van némi különbség a keleti és a nyugati gondolkodás között, ott sem okosabbak az emberek, de van néhány alapvetés a gazdasági élet terén, amit ott elfogadnak, így ott például kommunista intézkedéseket nem lehetne meglépni, nálunk ezzel szemben éppen azok a legnépszerűbbek.

Szevasztok 2014.02.21. 09:43:10

@Booksi: "ellen a becsapott és megtévesztett polgárok tiltakozni kezdtek"

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a tiltakozók között hány félrevezetett és becsapott mszp szavazó volt, aki csak akkor döbbent rá, hogy hová is húzta az ikszet.

Mezga Geza (törölt) 2014.02.21. 09:48:56

Az elmult 4 evet az ellenzeknek azzal kellett volna toltenie hogy kidobalja a hiteltelen arcokat, hogy hitelesen tudja kritizalni orban. Ha arra gondolunk hogyan nyirtak ki gyurcsanyt aki vissza akart venni a lopasbol konnyu megerteni miert voltak keptelenek erre. Mert az oreg korrupt arcok vannak tobbsegben. Ezek utan nehez elkepzelni, hogy valamit elernek a valasztason fuggetlenul attol hogy ok legalabb as euhoz huztak es nem pedig as oroszoknak adtak el az orszagot.

pátyi 2014.02.21. 09:52:40

@rocksztar: Értelmetlen kérdéseket nem kell föltenni. Nem vagy-vagy, hanem is-is. A világ nem fekete-fehér. Ezt szerencsére tudják a politikusok is, még akkor is, ha így választások idején ők is így egyszerűsítenek. Tudják, hogy a választók többségének agya ilyen egyszerű. Az EU részei vagyunk, de kereskedni kell az egész világgal, ha lehet. Oroszországot ma már kár lenne kihagyni.
A poszt szerzőjének címezve azt kérdezném, milyen demokrata az, aki nem képes tudomásul venni, hogy léteznek az övétől eltérő vélemények is. Nem kell vele egyetérteni, csak tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani. Anélkül, hogy egyből lenácizom.
Már egy korábbi posztjából is az derült ki számomra, hogy nem ismeri a világot, annak működését, de nem ismeri saját magát sem, saját működését sem. Akkor arról írt, hogy megalapít valamilyen szervezetet, pártot?, csupa tisztességes emberből, akik semmilyen korábbi hatalomnak, pártnak nem voltak tagjai.
Csak jelzem, hogy a mai hatalmon, ellenzékben levő politikusok a legjobbak. Őket választottuk, magunk közül. Nem tartottak pisztolyt a fejünkhöz, mikor szavaztunk. Most lehet fintorogni, hogy nem tetszik a minőség, de így jártunk, ebből a választékból ők a legjobbak.
Ha úgy gondolja a szerző, hogy ő jobb ezeknél, lehet próbálkozni. Minden választáskor sokan próbálkoznak. Van, akiknek sikerül bekerülni a parlamentbe is. Rajtuk áll, hogy mire viszik. Az igazi tehetség hatalomra juthat. A tehetségtelenek akik csalást kiabálnak és nem tetszik nekik a demokrácia. Ők azok, akik forradalmat akarnak, de jelzem, ahhoz is kell tehetség, hogy egy olyan helyzetben "valaki" legyél.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.21. 09:57:45

Abszolút téves elemzés.

Ha a többség él törvényes hatalmával, a kisebbségnek polgárháborút kell kirobbantania?

toportyánzsóti 2014.02.21. 10:01:45

Ép elme nincs felkészülve moszkovitya és szektája köztörvényesektől megszokott cigányoktól ellopott erkölcsnélküli módszereire.Nincs az az aljasság amit ne tennének meg a hatalomért!Számtalan esetben kiderült már hogy ezek teljesen lelkiismeretlenek,még ha kiderül is amit elkövettek akkor is simán a pofánkba hazudnak,ahogy goebbelstől tanulták!

toportyánzsóti 2014.02.21. 10:03:14

@maxval a gondolkodó birca: Még többségük sincs birca,jól szervezett kisebbség csak,ha a választásra jogosultak számához viszonyítjuk.

Mészáros Laci 2014.02.21. 10:03:28

@maxval a gondolkodó birca:

A destruktív versengés "szabályai" szerint igen.

Mészáros Laci 2014.02.21. 10:05:40

@HaFr:

Ironzálhatnék, hogy "értem", de nem értem.

Komolyabb beszélgetésre ez a keret meg nem alkalmas. Ráadául péntek van.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 10:10:40

@Mészáros Laci: Mennem kell, de íme az érveid, utólag is gratulálok hozzájuk:

"bakker, korrupt a rezsim?
az ellenzék milyen?
és az EU? az nem korrupt?

vagy csak az a korrupt,
aki neked nem tejel? "

Nem ismersz, de meggyanúsítasz Simicskához mérhető korruptsággal -- ezt jelenti a beszólásod, barátom: sértő és fellengzős, destruktívan hamis stb. NA ennyit rólad.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 10:12:01

@maxval a gondolkodó birca: Még egyszer fuss neki. Egyébként is ajánlok minimum kétszeri olvasást neked, kiindulva az eddigi kommentjeidből

DFK 2014.02.21. 10:20:03

@én már a fény gyermeke vagyok: Szóval akkora a diktatúra, hogy pénzt lehet kapni ellenzéki párt alapításáért.
Mindig tudtam, hogy a ballibsik vagy hülyék vagy elvetemültek; de te aztán igazi szellemi mélységről tettél tanúságot.

DFK 2014.02.21. 10:21:53

És de szép látni, ahogy a balosok a népet fikázzák, hogy az milyen buta és hülye, mert nem őket választja. Különben is azt, hogy ki a demokratikus, azt a baloldal mondja meg, a többieknek meg kuss. Annyira szánalmasak HaFr-rel együtt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 10:24:01

@DFK: Mit hol fikáztam pontosan?

mojszipupi 2014.02.21. 10:28:04

Az mszp is bűnös nagyon vastagon, hozzájuk is kötődik egy 3000mrd os játék

magyarnarancs.hu/publicisztika/a_3000_milliard_nyomaban_-_a_ppp-beruhazasok_csapdairol-76272

Nem igaz h nincs hiteles arc. Az igaz h az egyik hitelesebb mint a másik. Mégis mit gondolunk, hogy külföldön glóriával a fejükön mennek az emberek politikusnak? Miért kell erőltetni h nincs hiteles arc a baloldalon? Fényévekkel hitelesebb arcok vannak azok közül akik közül választani lehet, mint a tróger álnemzeti hazaárulók oldalán van. Örülhetne az ország h még van értelmes és elfogadható ember aki beszáll ebbe az ordenáré maffia politzálásba, de mindenhol azt olvasom, h ez bukta ez nem az nem amaz nem jó. Ha semmi nem jó az egyenlő a minden jóval nálam. Így nem lehet hozzá állni

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.21. 10:30:21

@DFK: Igen. Akkora a diktatúra, hogy Orbán pártokat alapít,

hogy ő legyen a sajátmaga ellenzéke is.

Mert már mindenhol ott van.

Mindig tudtam, hogy a csicskafattyak fideszesek,
de te csak egy vagy a hárommillió kreténből, úgyhogy nem mondtál semmi újat.

Hidvégi Mihály 2014.02.21. 10:32:44

@Stohl András: Kedves nagyon okos Stohl András, nem a rezsicsökkentés ellen van itt aki gondolkodik, hanem a rezsicsökkentési hazug és álnok és tehetetlen politika ellen.

Tehát a rezsicsökkentés azért sz.r, mert erőszakkal ér el olyat ez a szerencsétlen Orbán, amit egy erős gazdasággal kellene: megfizethető reszi stb. árakat a nép számára. Ez rövidlátó gazember politika, egy gyenge kis ember erőlködése.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.02.21. 10:39:47

A válasz egyszerű: az ellenzék egy rakás szar.

wallenberg8805 (törölt) 2014.02.21. 10:41:14

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Azt hiszem ennél egyértelműbb bizonyíték nem kell arra, hogy a látszólag teljhatalmú, kétharmados Orbán "diktátornak" valójában közvetlenül Tel-Avivból adják az utasításokat a gazdái:

nol.hu/kulfold/bekerettek_az_izraeli_kulugyminiszteriumba_a_magyar_nagykovetet
2014. február 13.
Bekérették az izraeli külügyminisztériumba a tel-avivi magyar nagykövetet csütörtökön.
(…)
kifogásolták a Veritas Intézet igazgatójának kijelentését, és a Szabadság téren felállításra kerülő, a német megszállást szimbolizáló emlékmű kérdését

nol.hu/belfold/elhalasztjak_a_birodalmi_sasos_emlekmu_felallitasat
2014. február 19.
A kormány szerdai ülésén az a döntés született, hogy nem állítják fel március 19-én a német megszállás emlékművet a Szabadság téren

Aki szabad, független magyar kormányt akar, olyat amelyet nem lehet Tel-Avivból utasítani, az a Jobbikra szavaz.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

DFK 2014.02.21. 10:42:46

@mojszipupi: Csupa hiteles arc: Simon Gábor az eltitkolt 240 misivel; Meseházy, aki titokban tárgyal a franciáűkkal az atomerőműről; Gyurcsány, ai tudta, hogy amit mond, az nem igaz; Bajnai az IMF hiteles (höhö ez így tök jó Bajani ettől hiteles); a PM-sek, akik a mandátumukat ellopták; Kuncze, akinek belügyminisztersége alatt a BM igazolást adott ki, hogy az ÁVÓnál tilos volt a kínzás.

DFK 2014.02.21. 10:44:24

@a 17 éves Parker Schnabel: Szerintem szeretnél te fele olyan kretén lenni, mint én.
Tudom, azok a szörnyű választók, csak azok ne lennének.

dive.hu 2014.02.21. 10:44:31

@DFK: Szia!
Ha te ugy látod, hogy az esélytelen "ellenzéki" pártok alapításának támogatása a demokrácia mértékének pozitiv jellemzője , akkor neked ilyen politikai jellegű blogokban nem érdemes kommentelned.

dive.hu 2014.02.21. 10:46:20

@DFK: még egy gondolat: a választók egyáltalán nem szörnyűek, hanem félrevezetettek ,mint te

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.21. 10:52:25

@DFK:

Szeretnék annyira kretén lenni, mint te, meg a többi fidesznyik. Ja.

dive.hu 2014.02.21. 11:00:54

@a 17 éves Parker Schnabel: Ezt nyilván ironizálva mondod, hiszen senki sem szeretne olyan kretén lenni mint a DFK :):)

tamas11 2014.02.21. 11:21:35

@mojszipupi:
Igazad van, ez is egy vulgár-demagógia már, hogy mindenki "olyan"... Hihetetlenül ostoba, és immorális álláspont, mert nyilvánvaló, hogy vannak jobbak, és jók is. Arról nem is beszélve, hogy jellemző a mozgásuk is: a lezüllés, az a folyamat, amelynek során lecsúszik, korrumpálódik valaki, veszít önállóságából. Hiszen ennek a veszélynek ki vannak téve mindannyian.
És végül, akadnak olyanok is akik emelkednek: jönnek levegőért a fertőből. Nagyon kevesen vannak, és épp ezért hiba nem észrevenni és megkülönböztetni őket.
Minden ember alkalmas rá, hogy ítéletet mondjon (ha nincs direkt megtévesztve!) a saját érdekei, tudása alapján. Egy példa csak. Minden csalás és pártügyeskedés undokság előítélet nélkül tedd egymás mellé mondjuk Teket Melindát, és Zsigót, emlékezetből.
Te melyikre bíznád a gyerekeidet ha bajai külvárosi lennél? Vagy Kocsis Mátét, és az MSZP-s Ujhelyit...
Selmeczi Gabriellát és (a régi szóvivő) Szollár Domokost.. A személyekben modellezhetőek a dilemmák.

Mészáros Laci 2014.02.21. 11:29:29

@HaFr:

"bakker, korrupt a rezsim?"
- Tudjuk: az.
"az ellenzék milyen?"
- Tudjuk: a mai ellenzéki pártok is korruptak, nem kevésbé, mint a kormány.
"és az EU? az nem korrupt?"
- Tudjuk: az EU is korrupt, meglehetősen.

"vagy csak az a korrupt,
aki neked nem tejel? "
- Na ez volt a gyanúsítás, bár kérdésként megfogalmazva. Nem hasonlítottalak ugyan senkihez, de ha a mostani ellenzéket magasabb erkölcsi polcra kívánod rakni mint a mostani kormányt, akkor vagy erős elvakultan nézed, vagy érdeked fűződik hozzá.

Amennyiben az "érdeked fűződik hozzá" kitételt sértőnek érzed (örülök, hogy annak érzed, mert ez erkölcsi színvonalat tükröz), akkor visszavonom, és bocsánatot kérek érte, ám szükségképpen helyettesítem kell az erős elvakultsággal... :-(

quendelapo 2014.02.21. 11:36:10

@HaFrŐk lesznek (abc sorrendben): Bajnai Gordon, Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Szabó Timea, Szabó Rebeka - és még sokan mások

A tér egyik sarkán ott fog szónokolni és performanszozni Gyurcsány is. Ök is sokan lesznek!

Ez eddig teljesen egyértelmű! A kérdés inkább az, hogy kik lesznek azok a polgári, européer konzervítívok / mérsékelt jobboldaliak és mit akarnak majdan?

panelburzsuj 2014.02.21. 11:38:44

@quendelapo:
Mik lesznek ők - és mikor/mitől lesznek azzá, amik most még nem?

ob.szerver 2014.02.21. 11:53:05

@tamas11:

"Selmeczi Gabriellát és (a régi szóvivő) Szollár Domokost."

Nem érted a problémát. Felsoroltál neveket, akikről úgy gondolod, hogy amorális, hitvány emberek, és ezt mindenki ugyanígy látja. Hát nem. Ezek az emberek azt a morált, mentalitást, értékrendet képviselik, amitől valakiből fideszes lesz, amelyek megegyeznek a sajátjával, így számukra a felsoroltak nem elrettentő példát jelentenek, hanem követendő normát.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.02.21. 11:55:53

Nincs semmi baj Mo-on! Ugyanis van több százezer (vagy több millió) diplomás értelmiségi. Hogy mehetne bármi is rosszul ennyi szakmailag profi és diplomás értelmiségi mellett???
XD

egyetmondok 2014.02.21. 12:06:37

Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam.---

írod, Hafr, s nekem az jut ezsembe, hogy vajon nem helyesebb-é ez a mondat így:

Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen szűnt meg a jogállam.

Lehetséges,hogy ez ebben a társadalomban természetes folyamat volt.

zetor100 2014.02.21. 12:24:36

@a 17 éves Parker Schnabel: Nem vagy te kretén aranyapám, simán csak idióta...

wallenberg8805 (törölt) 2014.02.21. 12:25:09

@endike:

Sőt, a világ eddigi összes gazdasági válságát közgazdászok tízezrei okozták, tehát a közgazdaságtan áltudomány, ezért be kell tiltani.

kuszkusz1 2014.02.21. 12:30:42

@DFK:

"Kuncze, akinek belügyminisztersége alatt a BM igazolást adott ki, hogy az ÁVÓnál tilos volt a kínzás."

Meséljél erről kérlek, ez nekem újdonság!

Előre is kösz!

Főleg az érdekelne, hogy kiknek kellett ilyen igazolás 1994-től és mit csinált vele az illető.

DFK 2014.02.21. 12:30:50

@dive.hu: Ha nem támogatnák, akkor meg azért sírnátok.

DFK 2014.02.21. 12:36:26

@kuszkusz1: Ausztrálában egy, egykor az AVH-nál a férjével együtt megkínzott nő felismerte egykori megkínzójukat. Ott perbe fogták, mert ott ezért feleősségre lehet vonni valakit. A volt ávós ügyvédje szerzett egy ilyen igazolást a BM-től. Így a volt ávós megúszta a feleősségrevonást, a BM papírja alapján felmentették. ha nevekre vagy kíváncs akkor google a barátod (annyit súgok Vajda Tibor nevet üsd be, s megtalálod az egykori ávóst).
Bizony, ilyen nagy demokraták vannak az Összefogásban, aki belügyérsége idején ávóst mentettek.

Carmichael 2014.02.21. 12:39:47

@egyetmondok:
Ez egy szép, bár természetesen szomorú gondolat - mert vélhetően sok igazság van benne.

Nem (csak) a politikát, a gazdaságot, a jogállamot, demokráciát kellene itt az alapoktól újraértelmezni és építeni, hanem magát a társadalmat (és vele az együttélés lényegét), hogy az általa generált és végrehajtott folyamatok ne ide vezessenek újra és újra vissza.

kuszkusz1 2014.02.21. 12:47:05

De tényleg, megpróbálom elképzelni, hogy bémegy valaki az eszdéeszes belügyminiszterhez....

- Jó napot kívánok, Miniszter Úr!
- Jó napot kívánok, mit tehetek Önért?
- Egy igazolást szeretnék kérni arról, hogy az ÁVO-nál tilos volt a kínzás.
- Kérem, semmi akadálya. Máris kiállítok Önnek erről egy igazolást.
Kuncze ír.
- Tessék parancsolni, tegyek rá pecsétet is?
- Kérném szépen! - Köszönöm, Miniszter Úr!
- Kérem. Legyen szerencsém máskor is!

egyjózsi 2014.02.21. 12:48:54

...miután Fidesz-néven egy hatalomvágyó szélhámos vezér hazugságözönnel belehülyítette a "népet" egy kétharmados többségbe, s ezek után lett, ami lett, miért csodálkozunk a kiábrándult tömegeken... Van még értelmes ember, aki ezek után hinni tud valakinek? S erre jött a Simon-ügy. Mégis azt mondom: ezt a kártékony, hosszútávon országos tragédiába vezénylő tábornokot el kell zavarni! ...a kevésbé rossz miatt. A demokrácia teljes felszámolásának megakadályozása miatt! ...én szóltam!

kuszkusz1 2014.02.21. 12:50:19

@DFK:

Jó majd utánanézek, de vajon Kuncze (ha ő volt személyesen) mi a túróért adott ki valakinek ilyen igazolást ami nyilvánvalóan egy röhej volt.

Papírforma szerint a Ljubjankán is tilos volt a kínzás.

ob.szerver 2014.02.21. 12:52:46

@DFK:

"Többek között kiadott Vajdának egy olyan írást, hogy 1950 és 1952 között (részben ez alatt az időszak alatt voltam kezelése alatt) "nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása". Vajda számára ez egy megfelelő igazolás volt. E biztató okmány segítségével
beperelt engem, az újságokat és a televíziót. Az ügyről külföldi lapok
(köztük számos budapesti újság) is írtak. Kuncze Gábor belügyminiszternek és akkori jobbkezének, Gyekiczki Andrásnak becsületére szolgál, hogy Császárné "igazoló írását" érvénytelenítették."

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 12:53:22

"Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam."

Természetesen. (Természetes folyamat részeként????)

Ez már a sokadik blogbejegyzés az Indexen, ami aggódik a demokráciáért, meg a jogállamért. Nem tudom mi a t. szerkesztőség célja ezekkel, mert szavazazokat így nem lehet szerezni az összefosásnak. A MAZSIHISZ akciója is kontraproduktív.
Persze az újságírás célja a szórakoztatás is. Annak viszont ez a cikk kiváló, már röhejes ez a nyomor, azért is kommentelem meg.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 12:55:13

"Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál több jel figyelmeztet arra, hogy Magyarországon természetesen megszűnt a jogállam."

Természetesen. (Természetes folyamat részeként????)

Ez már a sokadik blogbejegyzés az Indexen, ami aggódik a demokráciáért, meg a jogállamért. Nem tudom mi a t. szerkesztőség célja ezekkel, mert szavazazokat így nem lehet szerezni az összefosásnak. A MAZSIHISZ akciója is kontraproduktív.
Persze az újságírás célja a szórakoztatás is. Annak viszont ez a cikk kiváló, már röhejes ez a nyomor, azért is kommentelem meg.

kuszkusz1 2014.02.21. 12:58:53

Az ÁVO-ról jut eszembe Huszár Tibor dokumentumkönyve amely a lehető legtehetségesebben ábrázolja az
ÁVO-t és azt a helyzetet amelynek során egy egyébként normális és szimpatikus ember teljesen megőrül, mert egy ideologikus képzet elhatalmasodik benne.

Ez egy pici,vékony könyv, a címe
A Pokol malmai.
Fantasztikusan jó írásmű.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 13:03:22

@midnight coder: "Az ukránoknál ha nyernek csak még nagyobb szegénység és még több oligarcha lesz. Mert nem a Kerekasztal Lovagjai harcolnak a gonosznácikok ellen, hanem az egyik csapat gazember politikus által behülyített lúzerek a demokratikusan megválasztott kormányuk ellen."

Errőlvan nagyba szó. Ráadásul a kelet-ukrajnai orosz lakosság biztos, hogy nem akar szakítani az oroszokkal.
Akik harcolnak Juscsenko ellen bizonyára azt képzelik, ha jön az EU eljön a kánaán. Hát erről mi tudnánk mesélni.

wallenberg8805 (törölt) 2014.02.21. 13:14:12

@DFK:

Sőt a botrányos igazolást kiállító belügyes a zsidó Császár Józsefné az első Orbán-kormányt is végig szolgálta, csak azt követően ment nyugdíjba, tehát az Orbán-Pintér-rezsimnek esze ágában sem volt elszámoltatni.

tamas11 2014.02.21. 13:32:55

@ob.szerver:
Igaz, hogy mindenki a saját szemüvegén át vaksi...
De civilként teljes jogú félreítélő, amint előre is bocsátottam.
Menjenek el egy jövőutazásra ki-ki a választottaikkal.
Én tekettel SZollárral, újhelyivel, más meg Zsigó-Selmeczi-Kocsismátéval... Aztán meglátjuk, ki jönne boldogabban haza.

tamas11 2014.02.21. 14:00:04

@HaFr: Akkor ki kell lépni a jelképes beszédből.
A maradás azt jelenti, hogy Zsigóékkal utazol, jelenleg is...

dive.hu 2014.02.21. 14:26:14

@DFK: A feltettt, felmerült, megfogalmazódott problémára, kérdésre, állásfoglalásra te nem adekvát válaszokat adsz, ezért is bátorkodtam javasolni, hogy a megerőltető gondolkodást igénylő blogokban való hozzászólásokkal bánj csínján, az nem a te asztalod :):)

sinclairzx81a 2014.02.21. 14:55:52

@én már a fény gyermeke vagyok:
" mert nem tudod azt sem, hogy a debreceni fideszes rendőri apparátus mennyire volt sáros."

LOL

Most akkor képzeld el, milyen lehetett Gyurcsányod rendszere, ha arról sem volt fogalma, mit csinál az erőszakszervezete a saját belúgyére szeme előtt.
Vagy összejátszott vele ?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 16:20:04

@tamas11: ? nem tudlak követni -- mármint a következtetéseidet

tamas11 2014.02.21. 17:25:22

@HaFr: én vagyok a hibás ezen a tableten végképp nincs türelmem hosszabban pötyögni.
Kifejteni bármit is...
Majd az asztali gépről, lesz a hülyeségeimnek relevanciája.
A média maga az üzenet...

tamas11 2014.02.21. 19:44:23

@HaFr:
A lényeg, hogy ob server kiokított: nem értem, hogy az általam ellentétpárba állítottak (Teket Melinda és Zsigó, Újhelyi I.(MSZP-s) és Kocsis Máté, valamint Selmeczi Gabriella és a Bajnais volt szóvivő, Szollár Domokos) önmagukban nem képviselhetnének nyerő erkölcsiséget, mert kinek-kinek épp a sajátjai jelentenek garanciát, vonzerőt, alkalmas képviseletet.
Én nem így gondolom, illetve ki akarnék térni e képlet elől: épp azért nem társítottam a nevekhez verbális ítéletet, mert személyiségükre akarnék hagyatkozni: "modellezhetik a dilemmát"- ahogy írtam.
(ebbe az elképzelésbe beépül természetesen a kétely is, az enyém is)
Mindezt azzal ragoztam tovább, hogy utazzanak el képzeletben a kétféle hívek egy jövőképbe szeretteikkel, és a kellem (ha van) jelenti majd a közjót...
Erre írtad, hogy te ebből a próbautazásból itthon maradnál ,azaz nem fogadod el ezt a próbát. sejtettem, hogy így vélekedsz, hiszen a PKP várni kényszerül, saját választási esélyek híján.
Csakhogy visszatérve ebből a képzeletbeli utazásból, aki itthonmaradóként azaz tartózkodóként definiálja magát, egyértelműen a Zsigók-Selmeczik-Kocsismáték oldalára kerül, hiszen ők a statusz quo. Ha nem alkalmas semmilyen, pozitivumot kereső mentalitás, akkor maradnak a regnálók negatívumaikba fagyva.
A vállvonogatás a fennállót támogatja ezerrel... Minden döntés immanens jegye annak üteme.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 21:22:09

@tamas11: Egészen addig, amíg nincs legalább burkolt diktatúra, addig a magyar nép érdekeit az szolgálja, ha szembenéz választásai kudarcosságával. Amíg a Fideszt hajlandó újraválasztani a fokozatos elszegényedés és igazságtalanság ellenére is, addig válassza újra. Egy társadalomnak kell tanulnia, nem a politikusainak. Nekem a Zsigó meg a Szollár egy kutya, amíg a magyar nép többsége nem tartja az egyiket inkább fenyegetőnek a másiknál. Mind a kettőt (ill a környezetüket) kell tudnia megtanulni a szemétdombra küldeni. Sorry. (Nem vizsgáltam, melyik geng okozott eddig nagyobb kárt a társadalomnak, mert a legfontosabb sajátosságaik összekötik őket, egy politikai kultúra, egy brancs, egymásból élnek. Mindkettő a saját térfelét biztosítja, amiben szüksége van a másikra stb. Nem ragozom.)

tamas11 2014.02.21. 22:01:47

@HaFr: Én sem tudhatom, melyik geng okozta a nagyobb kárt. De az bizonyos, hogy a másik most nem okoz. Ahol én élek, ott konkréten EZ a geng, és annak 12 évéből immár bizonyosan elég. A történelmi károkozás érvényes idődimenziója alapvető kérdés.kezdhetnék én is komcsizni - de tartok tőle, hogy egy fiatal szemében anakronisztikus lennek. Ha csak nem tudatlan az a fiatal.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.21. 22:10:20

@tamas11: Írtam erről egy friss posztot a biztonság kedvéért :)

Fölk Elek 2014.02.23. 15:31:00

@HaFr: Mármint kik mondják ezt harmadik éve?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.23. 15:46:05

@Fölk Elek: balos önvigasztalók, néha a fideszes bizonytalanok

Fölk Elek 2014.02.26. 01:04:25

Láthat-e bármelyikünk is, blogíró, blogolvasó, "balos önvigasztaló", "fideszes bizonytalan", stb., stb. a jövőbe? A kérdés költői, a válasz természetesen az, hogy semelyikünk sem láthat a jövőbe.

A múltba viszont látunk, vagy legalább is emlékezhetünk a már megtörtént dolgokra, ha csak nem vagyunk kórosan feledékenyek. 2002 nem is volt olyan régen, hogy ne lehetne emlékezni az akkor történtekre, amikor is úgyszólván mindenki, politikusok, politológusok, közvéleménykutatók, stb. egy emberként "előre ittak a medve bőrére" - azaz nagy fölénnyel biztosra vették a választásokon a kormányzó párt győzelmét. Aztán lett nagy pofára esés, vagy - kulturáltabban fogalmazva - minden előrejelzést, és az általános várakozást megcáfoló meglepetés. Mármost persze nem akarom azt mondani, hogy ez most is így lesz, mert akkor magam is fölsorakoznék a madárjósok közé.

De azért teljességgel kizárni természetesen ezt a lehetőséget sem lehet, éppen azért, mert addig még sok minden történhet.

Más kérdés persze a VALÓSZÍNŰSÉG. De a valószínűség - mint a fenti példa mutatta - nem minden. Valóban, "korábban hihetetlennek nevezhető intézmények és döntések" születtek, így hát ilyen, korábban hihetetlennek tűnő fejlemények bekövetkeztét kizárni természetesen a jövőben sem lehet.

És még egyetlen megjegyzés; nagyon is kérdéses, hogy az adott körülmények között lehetséges-e egyetlen, egységes ellenzékről beszélni - szerintem nem lehet. Az okok nagyjából ismertek, ezért felsorolni őket szükségtelen, na meg egy ilyen elemzés nem egy hozzászólás, hanem sokkal inkább egy poszt terjedelmét igényelné.
süti beállítások módosítása