1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.06.20. 19:06 HaFr

Szemét tévé kontra szemét politika

Félreértés ne essék, az RTL szemét (trash) tévé, és bár most beleállt a kormánnyal szembeni küzdelembe, ettől nem válik erkölcsi mércévé. Azt sem mondom, hogy csak anyagi okokból teszi, amit tesz (a harc kedvezhet a nézettségnek, és akár visszavonulásra is kényszerítheti Orbánt), van abban jogos felháborodás is, de sose feledtetheti az eddigi meghunyászkodását, a társadalom és a közélet lezülléshez való hozzájárulását. Tudom persze, nem közszolgálati, bla, bla, akár olyan megítélés alá is eshet, mint a Telekom (mi közünk nekünk a demokrácia minőségéhez, pajtás, nyereségorientált vállalat vagyunk, cseszd meg -- amit a szabadság érdekében el is kell fogadnunk), na de akkor is világos, hogy egy depolitizált, bármilyen humánusnak nevezhető üzenetre képtelen, a társadalmat a nemi szervek, a főzőműsorok és a kiloccsant agyvelők háromszögében elhelyező, és közben mérhetetlenül befolyásos entitás egy társadalomnak csak és kizárólag a kárára szolgál. Minél többen nézik, annál inkább. (És itt súlyos összeütközésbe kerül egymással a szabadság és az értékek ügye, ami egy konzervatív liberális kánonban kisebb, a liberális -- polgári -- konzervatív értékrendben viszont annál nagyobb, visszatérő feszültséget okoz. Ezt a feszültséget nem most fogjuk feloldani.)

De az RTL Klub méltó partnerére talált a politikának ugyanilyen színvonalú Fidesz-kormányzásban, és annak újdonat vezérhangyájában, Lázár úrban. A szemét politika dühkitörései és az RTL helyi főnökének, Herr Gerkens-nek a szavai a Magyar Narancsban (miszerint kénytelenek voltak belenyugodni abba -- bár nem értenek vele egyet! --, hogy a Való Világ nevű világra szóló szemetet 7-től még nem, csak este 9-től sugározhatják, holott szerény, bár több skálán védhető véleményem szerint éjfél után szabadna csak stb!) ugyanannak az éremnek a két oldala. Az RTL és a Fidesz-kormányzás egyformán a tömegtársadalmak és a prosztóság kiszolgálására és kihasználására létrehozott és üzemeltetett, szemét vállalkozások.

Ez van. Én meg mindig visszajövök az elvonókúráról, se a szavamat nem tartom be, se az idegeimet nem kímélem. Ezzel kell élnem immár.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr486390297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.20. 22:38:09

@Brendel Mátyás:

Ugyan-ugyan, minden rendben, nincs itt semmi izgalom.

A Fidesz Hazudik és Csal.
A Fidesz Hazudik és Lop.
Hazudni-Csalni csúnya dolog.

Az RTL meg mindezt nem hallgatja el, hanem elmondja az IGAZAT, a Fideszről, a Csalásról, a Lopásról, Orbánról, Mészárosról, Lázárról és a többi Fideszgörényről.

Mindenki a helyén van, mindenki azt csinálja amihez a legjobban ért.

Szerintem most minden rendben van, senki nem szólhat egy rossz szót: aki Hazudni-Lopni-Csalni akar, az azt csinálja, aki erről beszámolni akar, az meg azt csinálja, oszt JóNapot! :)

Darth_Vader 2014.06.20. 22:48:38

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?:

Az RTL-ben keresed az igazat, szellemi rokkantkám?

DR. Smit Pal 2014.06.20. 23:08:47

Ez a reklam ado egy nagy szar, lazan kigazdalkodjak.
Majd nem keresnek havi 3-5 milliot a szupersztar verfurdo hiradosaik. Meg a gyozike se, fog evi 500 milliot keresni a gyogyos musoraval, hanem megelegszik szereny 100 millioval evente.
Ha meg nem tetszik, ellehet hagyni az orszagot, senki sem fogja sajnalni, ha megszunik az rtl.

_most_ 2014.06.21. 00:05:06

a fidesz kártékonyságáról hosszú a lista, de konkrétan mégis milyen társadalmi károkat okozott az rtl klub? A szocializmusban volt ez a szöveg, hogy a nyugati kultúra rombolja a nagyszerű szocialista társadalmat.

Ramil Safarov 2014.06.21. 00:42:12

@_most_: "de konkrétan mégis milyen társadalmi károkat okozott az rtl klub?"

Azzal, hogy kiszolgalja, a PRIMITIV DEBIL KRETENEK legostobabb igenyeit is, azzal megerositi ezeket veglenyeket abban, hogy amit csinalnak, ahogy elnek az normalis. Es ez sulyos tarsadalmi kar, ami nem csak azt erinti, aki nezi, hanem azt is, aki soha egyetlen pillantig sem nezne ilyen csatornakat. Azok barbar, embernek nem nevezheto, szellemileg leepult idiotak, akik ilyen csatornakat neznek csak ido kerdese, hogy mikor jutnak el odaig, hogy embereket fognak gyilkolaszni az utcan, mert majd aktualis valovilag mar nem elegiti ki minden degeneralt igenyuket. Ma meg csak hajlektalanokat gyilkolasznak egy buli utan a fiatalok, par ev, es az ilyen csatornak hatasara, az utcan fognak teged vagy a csaladodat szorakozasbol leolni, mert gyozike szerint az meno lesz akkor.

Nem megadoztatnam, hanem ELETFOGYTIGLAN bortonbe zarnek mindenkit, akinek koze van ezeknek csatornak a mukodesehez.

gizmo26 2014.06.21. 01:01:35

Az RTL Klub egyszer már megbuktatta a Fideszt a Heti Hetessel. Most sem kellene ujjat húznia vele a hatalomnak, de szerencsére túl hülyék, hogy ezt felfogják.

_most_ 2014.06.21. 01:12:09

@Ramil Safarov: agresszív stílusod alapján te sokkal inkább tűnsz veszélyesnek a társadalomra, mint a valóvilág nézők, amely műsorban amúgy tilos az erőszak.

Ramil Safarov 2014.06.21. 01:37:17

@_most_:

Ime az rtl klub torzskozonsege, es ezeket az embereket batoritjak, erositik az ilyen csatornak.

"Hajléktalanokat vertek az elhúzódó szilveszteri bulin"
index.hu/belfold/2014/06/20/hajlektalanokat_vertek_az_elhuzodo_szilveszteri_bulin/

_most_ 2014.06.21. 02:18:58

@Ramil Safarov: a leírtak a alapján az elkövetők inkább a kuruc.info olvasói lehetnek.

incze 2014.06.21. 05:09:13

megnéztem két-három rtl híradót, eléggé rendben voltak, magyar mértékkel meglepően jó és egyenletes színvonalon.

a @posztból süt a sértettség (ha a szeméttévé mongya, odafigyelnek, ha én, tojnak rá, pedig mennyivel nemesebb a motivációm). ez pedig elég éretlen dolog valakitől, aki a politikával a nagy nyilvánosság előtt flörtöl egy ideje.

a taxisblokád sem terézanyu akció volt, a francia parasztok sem a világszabadságért zúzták porrá a mekit.

tessék egy kicsit felnőni, és hátrébb az egókkal.

bölcsbagoly 2014.06.21. 05:58:11

@Boka1: de miért KELL? Ezzel az érveléssel akár az emberhús árusítása is megokolható: profitot kell termeljen a gyilkosoknak! S persze a drog/fegyverkereskedelem is, hiszen az is profitot termel egyeseknek, a stricik életvitele úgyszintén. Erkölcsi problémák már nem is léteznek szerinted?

bölcsbagoly 2014.06.21. 06:00:13

@gizmo26: egyszer volt Budán kutyavásár....

bölcsbagoly 2014.06.21. 06:02:18

@_most_: a te és hasonszőrű társaid kártékonysága napi problémája a bűnüldözésnek! lsd. elvbarátaid büntetőpereit...

bölcsbagoly 2014.06.21. 06:08:59

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: hazudsz, orbánfóbiás OPNI-ápolt! akárcsak az rtl-ed! Csak őket meg lehet érteni, a tyúkszemükre léptek. neked is?
- proli irigység, Boldvai, Gyurcsány, Bajnai, Veress, stb. vagyona nem zavar?
- a közbeszerzésen bárki résztvehet, ha megfelel a feltételeknek;
- egyetlen rendőrségi nyomozás sincs ingyen, s ha van feljelentés és indokolt, akkor nyomozni kell egy fogpiszkáló ügyében is! Amúgy nem 20 hanem 4 millió az összeg.hazudni, csak szépen, ahogy a csillag (Gyurcsány)....

nu pagagyí 2014.06.21. 06:32:03

Minden relatív. Szerintem a társadalmat jobban zülleszti a Fidesz tevékenysége és a közpénzből kitartott hazug média, mint az RTL.

Az RTL a piacról él, fő bevételi forrása a piaci cégektől származó reklámbevétel, ezért olyan műsort kell szolgáltatnia, amit ténylegesen is néznek az emberek. Egy magáncég ugyanis racionálisan olyan médiában reklámoz, amelyik megfelelő nézettségű. Csak az állam és az állami cégek engedhetik meg maguknak, hogy közpénzből, korrupt módon gyér nézettségű médiákat részesítsenek előnyben.

Az RTL akkor foglalkozik politikával, ha valami miatt ez a téma tömeges érdeklődésre tarthat számot. Most pont ez a helyzet van. Az emberek szeretik és érdeklődéssel nézik, amikor a politika és politikus belebonyolódik saját hazugságaiba. Kétségtelenül blikkfangos téma, ha a nagyhatalmú politikusról, aki az arányos közteherviselésről, "igazságról", felelősségről szónokol, kiderül, hogy vagyonát korrupcióból, adóelkerülésből, hatalmi visszaélések elkövetéséből szerezte. A téma ráadásul újszerűnek mondható, mert más tömegmédia még nem cuppant rá a dologra. Az RTL jó érzékkel, ismét kitalálta, mi érdekli az embereket.

nu pagagyí 2014.06.21. 06:43:07

@bölcsbagoly: Rogán, Lázár és Orbán egész felnőtt életében csak és kizárólag politikus volt, mégis volt idejük arra, hogy profi üzletembereket megszégyenítő módon, valahogyan extraprofitra tegyenek szert, amelyből saját stadiont, előkelő negyedben többszintes házat, svájci bankbetéteket sikerült összehozniuk. Gyurcsánnyal és Bajnaival más a helyzet, bármennyire szeretnéd mocskos haverjaidhoz hasonítani őket. Utóbbiak ugyanis az üzleti életben és nem politikusként szerezték a vagyonukat, amikor felelős szerepet vállaltak a politikában, akkor az állami jövedelmükről is lemondtak, ellentétben a saját apanázsát megemelő fideszes csürhével.

bölcsbagoly 2014.06.21. 06:49:55

@nu pagagyí: megint előbújt belőled a proli irigykedő! osztályharcot hirdetsz? Az említetteket fiatalon, pályakezdőként kapta el a gépszíj, politika formájában! A politikusság is egy szakma, ha nem tudnád, amit művelnek az is munka, méghozzá igen kimerítő. S ha nem lenne érdemes csinálni, ki a franc vállalná?
A kedvenceid már kezdetektől kezdve szélhámosok és kapcsolataiknak (KISZ, családi) köszönhetően lettek vagyonosok. nem dicsekednék vele a helyükben! A te erkölcsi mércédet mutatja, hogy elfogadod őket.Ti vagytok a z élősködő csürhe, példaképeiddel együtt s mivel a partvonalon kívülre kerültetek, naphosszat sivalkodtok.

béla a görög (törölt) 2014.06.21. 07:03:16

felhívnám arra az 'aprócska' tényre a figyelmedet, hogy kapitalizmus van és a pénz a motiváló tényező nem az erkölcs!
Azt a nyamvadt erkölcsöt nem egy magánvállalaton kell keresni hanem a nyamvadt kormányon kellene!
Nem az a kérdés, hogy milyen az RTL jó/rossz ez teljesen lényegtelen - ott a távkapcsoló aztán szabadon meghozhatod az itéleted.
(Hogy befolyásos? - azért lehet életképes - ettől különbözik a Bebe TV-től vagy más TV-től - nem mellesleg ez igen sok pénzbe kerül(t) amit finanszírozni kell)

Észre kéne már venni hogy az RTL egy gazdasági szereplő a kormány meg NEM az és soha nem is lesz az mert nem is lehet az. Amit a kormány művel azt a te tulajdonoddal műveli - csak szólok. Ezért nem kéne összemosni a két intézményt. A kormányt el kell zavarni az RTL-ről pedig el lehet kapcsolni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.21. 07:10:25

@bölcsbagoly: na, ez egy értelmes vita megint, egyik csoport gazemberrel védeni a másikat, gratula

lavór 2014.06.21. 07:16:31

@DR. Smit Pal:

Még jó, hogy nem a középkorban élünk. Maximum a földi sugárzási jogot tudják elvenni tőlük. A mai világban léteznek más formák is.
Elsőként a műholdas sugárzást említeném, amit nem egy magyar nyelvű adó választott (A Viasatot is addig piszkálták, míg kiment.). Emellett még ott van az internetes televíziózás lehetősége is, ha minden kötél szakad. Jellemző magyar gondolkodásmódra ez a szocialista csökevény, hogy ami kicsit is zavarja a hatalmat, azt gyorsan tilcsuk' be, zsaroljuk meg, lehetetlenítsük el... etc... A műsorszerkezetet nem az RTL alakította ki, ők mutattak néhány variációt . A kedves néző pedig ezt a szennyet választotta (a kultúra nem kellett), amit manapság sugároznak. Ha nem nézné senki, nem tudna eladni reklámidőt az RTL. Szóval: egy erkölcsileg és szellemileg leépült társadalomban nem kell mást várni egy kereskedelmi tévécsatornától. Ha nem tetszik, el kell kapcsolni. Sőt, behangolni sem muszáj a tévékészülékedre.

2014.06.21. 07:17:48

@bölcsbagoly: Csak nevetek a sötétségen, ami a fejedben lapul. És még bölcs bagolynak nevezed magad. Ezt kikérem a baglyok nevében, mert sértő rájuk nézve.
Orbán és társai azért mentek politikusnak, mert nem akartak dolgozni és nem is dolgoztak soha életükben, ezért fogalmuk sincs az élet normális, dolgozós oldaláról. Ők az új uralkodóosztály, akik feletted uralkodnak. Pedig alattunk kellene szolgálniuk, mert ez lenne a feladatuk.
Aki politikusként gyorsan, erősen meggazdagszik, az korrupt. Ez a világon mindenhol így van, csak nálunk vannak olyan bölcs állatok, akik azt hiszik, hogy természetes dolog a gyors meggazdagodás politikusként. Politikusnak az megy, aki hatalmat és vagyont akar szerezni és aki bejut a parlamentbe, az csak ezzel foglalkozik, az országot leszarja.

nu pagagyí 2014.06.21. 07:37:28

@bölcsbagoly: Szerintem, az emberek politikai oldaltól függetlenül, lehetnek becsületesek és lehetnek nem becsületesek. Gyurcsány nem a "spontán" privatizáció során szerezte meg a cégét, hanem később, normális privatizációs pályázaton. Nyilván nem spekulációs céllal, hiszen a cég ma is működik, ráadásul olyan területen, amelynek nincs köze az állami beszállításokhoz, az államnak ugyanis nem kell kádkő, a dolomittal ellentétben. Bajnai meg szerintem, nem is különösebben gazdag, nem tudok róla, hogy saját cégei lennének és arról sem, hogy bármilyen közpénz eltulajdonításához köze lenne.

Nem mondható mindez el, a Kaya Ibrahimos cégeken keresztül meggazdagodott fideszes macsókörre. Utóbbi cégekbe hatalmi eszközökkel pumpáltak bevételeket, majd a pénzt eltüntetve, tetemes adóssággal külföldiek nevére írták. A nyomok eltüntetésére Simicska Lajost Apeh elnökké nevezték ki.

Emlékezetes eset Orbán papa helyzetbe hozása fia miniszterelnöksége alatt. Ehhez csak a Dunaferrt kellett megszállni, hogy jogsértően kipakolják onnan a hosszú távú szerződéssel rendelkező mészkő beszállítót és Orbán-papát tegyék a helyére, aki lényegesen drágábban (extraprofitért) végezte ugyanazt.

Arra is emlékszünk még, hogy a Tokaji Kereskedőházat többmilliárdos állami juttatással tőkésítették fel, hogy megvehesse Orbánék cégének (ahol nem volt taggyűlés) vacak szőlőjét (drágán). Azt a minőséget normál nem vette volna át az állami cég, most meg abból van botrány "hungarikum" fronton, hogy keverik a lőrét a minőségi borral.

Emlékezetes eset volt Orbán miniszterelnöksége alatt, hogy az ország adott évi teljes vízrendezésre szánt pénzéből csak Felcsútra jutott, más helység nem nyert pályázatot. Ma már világos, hogy miért. A strómanokkal felvásároltatott föld és falu valódi kis fideszes sasfészek lett, stadionnal, kisvasúttal, repülőtérrel. Minden négyzetméter ottani föld ára állami beruházásokkal százszorosára nőtt.

És elérkeztünk a mához. Ezt már Te is látod. A fideszes maffia ma már az egész országot zsebre tették, nem csak innen-onnan lopnak egy kicsit. Intézők, pandúrok, dzsentrisereg gondoskodnak a tizedek és huszadok behajtásáról. Amire a kegyelmes úr rámutat (föld, gyár, közüzem, média), annak tulajdonosait a hatalmi gépezet azonnal "kezelésbe" veszi és mindaddig szekálja, amíg ingyen le nem mond jogairól.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.21. 07:37:58

@nu pagagyí: Persze, ezt nem is vontam kétségbe

explanatus 2014.06.21. 07:39:04

Én meg úgy látom, nem csak az említett "népkielégítést" művelő csatornára van igény, hanem erre a blogra is. Egyébként mivel magyarázható, hogy ki van téve a tábla: szabadság miatt zárva, ti meg velem együtt egymásnak adjuk itt a kilincset. :)

Persze, a műsor lehetne jobb is, persze lehetne a kormányzás is jobb. Mindkettő esetében erre van igény, viszont van egy óriási különbség a két dolog között. A távirányítóval akár percenként lehet az éppen aktuális, igazi újságírós, nyalizós, csupán nézettséget növelő, agymosó (nem kívánt rész törölhető) műsorokról ítéletet mondani, a kormány munkájáról azonban csak négy évenként.

Ezért nem szabad lebecsülnünk ennek a blognak, meg a hasonló blogoknak a hatását, mert ugye azt nem hihetjük, hogy nincsenek a hatalom, meg a "népkielégítést" művelő csatornák fókuszában.

Ha egy blogbejegyzés nézettsége közelít a pár tízezerhez, akkor az egyik helyen is, meg a másik helyen is megszólal a riasztó és a hatalom hoz egy blogsorvasztó döntést, a "népkielégítést" művelő csatornák meg bővítik a repertoárt. Most éppen ezzel.

Ha majd a bloggerpofozással növelhető a nézettség, akkor mi kerülünk sorra. Csak idő kérdése.

balfék 2014.06.21. 07:53:53

@bölcsbagoly: Bagoly mondja verébnek...!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.06.21. 08:32:47

Jó post, korrekt párhuzam az rtl és a fidesz között. Tekintve hogy alapvetően az rtl is a butákat szolgálja ki, így lehet, hogy eléggé célba talál a híradóvá avanzsált híradó. Ne felejtsük el, az rtl-nek több nézője van, mint a fidesznek szavazója, és a butaság által nagy a közös halmaz.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.21. 08:38:45

Az RTL nem állt bele semmiféle kormány elleni küzdelembe. Az RTL azért veri a taknyát, mert azt hitte (így, múlt időben!), hogy nézőszámot növelhet a hisztijével.

Nos, mint azóta tudjuk - talán éppen az Indexen jelent meg róla elemzés - ez nem sikerült.

Az RTL ezt benézte, nem jött le nekik, még időben, amikor arcvesztés nélkül ki lehetett volna farolni a kormányellenes híradó-kampány buta ötletéből, nem jött le nekik, hogy a nézők egyre KEVESEBB hányadát lehet megszólítani azzal, ha valaki elkezdi a TÖBBSZÖRÖSEN BUKOTT baloldal seggét nyalni. (Bocs a szóhasználatért, NEM vagyok fideszes.)

Tegnap pl én is meg akartam volna nézni a késő estére ígért limonádé sci-fi következő részét, éjjel fél 12-től.

Küldtem is a picsába őket, amikor fél órát csúszott az egyébként is késői kezdés (limonádéról van szó, kb a délutáni műsorsávba illene), azért, mert beraktak elé egy fél órás HISZTI-HÍRADÓT, aminek egyetlen perce se kötötte le a figyelmemet.

Majd megnézem ma, ha időm engedi, a tegnap tévéjén, a reklámokat áttekerve :)

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 08:51:48

@explanatus: Na most a kormányról éppen most mondtak ítéletet, 2/3-al nyertek.

Egy kormánytól az emberek nem azt várják el, hogy a ballib média és "civil" szervezetek embereit etesse, gazdasági holdudvarukat kímélje, hanem azt, hogy növelje a GDP-t, csökkentse az államháztartási hiányt, pörgesse a gazdaságot és ne veresse meg mindenféle átlátszó ürüggyel az ellenzékét.

Ezek pedig megvoltak.

bölcsbagoly 2014.06.21. 08:57:33

@roli101: politikusnak az megy,a kinek arra van hajlama, ahogy orvosnak vagy utcaseprőnek is! csak a bunkó prolik számára számít csak a kubikolás vagy az esztergálás munkának!

bölcsbagoly 2014.06.21. 09:01:01

@nu pagagyí: kezeltesd a fideszfóbiádat, de tőlem bele is fulladhatsz! Ő Persze, mindenki megvehet egy felturbózott üzemet 5 milliós vagyonnak (ha a bankalelnök anyósa ad hozzá 700 millió hitelt a semmire, akkor már igen! A lizengeléseiről már ne is beszéljünk).

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:03:03

@Pocakos focista: Hülyeségeket beszélsz, mert az a buta, aki Gyurcsányék által prezentált gazdaságpolitikára szavaz: Hatalmas méretű eladósodás, majd a csőd elkerülésére IMF hitel.

Az pedig az okos, aki az Orbánék által prezentált gazdaságpolitikára szavaz: Egyre jobban felpörgő gazdaság, 3%GDP, alacsony államháztartási hiányok, IMF hitel visszafizetése.

Te vajon melyikre szavaztál?

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:04:05

@bölcsbagoly: Igen, az valahogy nem zavarta őket, amikor Gyurcsány MAGÁNAK vásárolt ezt-azt állami pénzen.

Kerek négyszög 2014.06.21. 09:07:45

Jó a post, de a lényeg kimaradt. A szemétrevaló műsorokat el tudom kapcsolni, egy kis mozdulat a távirányítón. A szemétrevaló kormányt meg nem tudom kikapcsolni. Vagy más hasonlattal: olyan ez, mintha a szemétrevaló műsorokat kötelező lenne nézni. Na ezért sokkal jobb a szemét műsor, mint a szemét kormány.

Kerek négyszög 2014.06.21. 09:10:58

@♔bаtyu♔:
"Na most a kormányról éppen most mondtak ítéletet, 2/3-al nyertek."

Észak-Koreában még ennél is nagyobb arányban szokták a népek megszavazni a saját elnyomóikat.

bölcsbagoly 2014.06.21. 09:11:38

@Kerek négyszög: akkor nézd! pont az ilyeneknek készítik mint te is.

32FNewYork 2014.06.21. 09:16:50

Nem lehet egyetérteni többek gazdasági szereplőkről elképzelt békaperspektívájával. A cégek, így az RTL sem teheti meg, hogy kizárólag profittermelő üzemként viselkedjen. Ha erre magától nem jön rá, az államnak kell rákényszerítenie. Éppen ezért a modern demokratikus társadalmakban működő cégek sokaságának céges policy-je szükségszerűen tartalmaz társadalmi felelősségvállalást (corporate social responsibility), melyért pénzt és energiát áldoznak, és mindezt erőteljesen kommunikálják is. Az RTL magyarországi részlege azért szemét cég, mert minderről azt gondolta, hogy a gyarmatokon szükségtelen, mert sem a politika sem polgárok nem kérik tőle számon. Ami most történik az a Fidesz akaratával szemben éppen a civilizáció gyarmati evolúciója. Most majd lesz egy szemét cégnek is társadalmi felelősségvállalása, akár akarja akár nem: vissza már csak jelentős veszteséggel vonulhat. Persze amilyen szemetek, az is lehet, hogy az a veszteség sem érdekli őket. Azonban civilizált társadalmakban a közügyekre nem adó cég profitot kell hogy veszítsen.

Kerek négyszög 2014.06.21. 09:17:49

Na most aztán hisztizik a maffiakormány, nincsenek hozzászokva a demokratikus média egyik legfontosabb feladatához: a TÁJÉKOZTATÁSHOZ. Vajon mi van a hátterében, ha egy kormány elkezd köpködni, ha egy hiradó bemutatja a sikeres Magyarok egyik gyöngyszemét, Mészáros Lőrincet.
Aki nem büszke arra, ha egy vízszerelő 4 év alatt milliárdos lesz, az hazaáruló. Mi lehet a veszett fékteleh düh mögött? Talán titkolni kéne a sikeres vállalkozóink sztorijait?
Egyáltalán Magyar ember az ilyen?

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:18:53

@Brendel Mátyás:
"Igen mély rejtély az RTL működése!
Van egyáltalán morális alapjuk?"

Ez a Fidesz (Orvbán) ...és az RTL klub csatája...
Morált emlegetsz ?
Morálisan mindketto nulla !

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:21:05

Egyébként nem értem a Fidesz felháborodását...
Most kicsit korrektebben tájékoztat az RTL ,...mint a választások elott...
Van tartalmi kifogásuk ?
Nincs !
Van cáfolat a hírekkel szemben ?
Nincs !
Van viszont sértodottség és sírás-rívás...

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:22:40

@Kerek négyszög: Hihetetlen okos gyerek lehetsz te, É-koreában fejbelőnek, ha nem a főelvtársra szavazol.

Itt te tapasztaltál hasonlót?

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:23:20

@bölcsbagoly: Igen, a csóka hűséges néző lehet. Nagyon okos.

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:24:23

@Kerek négyszög:
""Na most a kormányról éppen most mondtak ítéletet, 2/3-al nyertek.""

43 % az a 2/3...

Kerek négyszög 2014.06.21. 09:25:12

@bölcsbagoly: bagolykám! Az imént arról írtam, hogy én tudom hogyan működik a távirányító!

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:25:57

@dr kíváncsivagyok: Ok, akkor ugyanilyen viszonyok között a ballib oldal összes pártja?

Akkor róluk milyen ítéletet mondtak?

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:26:01

@♔bаtyu♔:
"Hihetetlen okos gyerek lehetsz te, É-koreában fejbelőnek, ha nem a főelvtársra szavazol.

Itt te tapasztaltál hasonlót? "

Nem...még nem...
Félnek az EU nemtetszésétol , és hogy elmarad a pénzfolyam...

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:27:08

@♔bаtyu♔:
"Ok, akkor ugyanilyen viszonyok között a ballib oldal összes pártja?

Akkor róluk milyen ítéletet mondtak? "

Azok is szavaztak , akik nem mentek el...
A sok mocskos politikus ellen...

dr kíváncsivagyok 2014.06.21. 09:27:18

@♔bаtyu♔:
"Ok, akkor ugyanilyen viszonyok között a ballib oldal összes pártja?

Akkor róluk milyen ítéletet mondtak? "

Azok is szavaztak , akik nem mentek el...
A sok mocskos politikus ellen...

Kerek négyszög 2014.06.21. 09:28:36

@dr kíváncsivagyok:
Ja, olyan meghekkelt, eltorzított szabályokkal, amitől már orbánék egykori szövetségesei is sugárban hánynak. De ők erre büszkék.
Hahahaha..

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:29:04

@dr kíváncsivagyok: Ezt nem értem? Már, hogy ezért szavaztak Orbánékra?

♔bаtyu♔ 2014.06.21. 09:30:12

@dr kíváncsivagyok: A ballib pártok legfontosabb üzenete az volt, hogy aki nem megy el szavazni, az ORBÁNÉKRA szavaz.

Így ha azok is szavaztak, akkor nyilván nem a ballibsi pártokra szavaztak.

bölcsbagoly 2014.06.21. 09:43:08

@Kerek négyszög: tudod te a fenét! ha tudnád, akkor használnád.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.06.21. 09:54:11

nehezen lehetne egyetérteni mindennel, ami ebben a posztban leírásra került, hacsak nem mondta volna kolosi azt néhány hete, hogy "ha megütnek, akkor vissza kell ütni". Ez valami hihetetlen primitív gondolat volt, nemhiszem el, hogy Mo. egyik médiaügyi aspiránsából több nem tudott kibukni.
szóval ja, azóta picit leértékelődöt az rtl-forradalom

vuvuvu2 2014.06.21. 09:59:50

mindenki azt kapja amit megérdemel :-(

25 év alatt ez az ország totálisan lezüllött, érdemes elgondolkodni vajon kiknek köszönhető ez. az egyik kulcsszereplő kétsételenül a retekklub aki sokat tett ennek érdekében. eredmény: a kádárkori proliból létrejött a posztkádárista proli, aki a tesco-reality/sorozat-web2 háromszögben éli az életét és azt gondolja hogy több mint kádárkori őse, pedig nagyon nem. ugyanúgy nincs önálló véleménye, akarata és ugyanúgy halad a tömeggel ami sodorja mint őseit 30-40-50 éve. további részletek le bon "a tömegek lélektana" c. művében és trier dogville valamint manderley c. filmjeiben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.06.21. 10:19:59

@♔bаtyu♔: Nem beszélek hülyeségeket, és neked sem jogod sem okod nincs megmondani, hogy ki beszél hülyeségeket, mert egy feltétel nélküli fidesszoponcnál nincs nagyobb hülye.

Egyébként 1001-edszere is leírom, mert egy kaktusz is gyorsabban tanul mint te: akinek nem tetszik a fidesz működése, annak nem feltétlenül tetszett a gyurcsány kormányé. Fel bírod fogni végre?

explanatus 2014.06.21. 10:40:23

@Kerek négyszög: Közös barátunk szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve. Irigylésre méltó boldogság. Ebben csupán annyi a bibi, hogy a szavazni még eljárók száma (lassan) megegyezik a fideszre szavazók számával. A többiek, ALTERNATÍVA híján már feladták, már nem szavaznak. Az adat- és tendenciaérzéketlen fülkeforradalmárok most megint sikeresen találtak egy legyőzhető ellenséget.

Van azonban egy kemény, le nem győzhető ellenfél, vannak úgy hatszázezren, meg párszázezren kik vagy úton vannak, vagy készülődnek.

Avatar 2014.06.21. 10:55:57

@vuvuvu2: A rendszerváltástól 1996-97-ig szerinted folyt-e bármiféle züllés? A Tesco ugyanis '96-ban nyitotta meg első (Pólus) hipermarketét, '97-ben a másodikat (Fogarasi út), és 98-tól terjeszkedett országos szinten, illetve a kereskedelmi TV adók is 97 óta működnek, az előtt csak a "királyi" 1-es és 2-es csatorna volt országos magyar adó...
Mit csináltak a kádárkori prolik 97-ig? Züllöttek, vagy fejlődtek?

bölcsbagoly 2014.06.21. 11:07:33

@Avatar: a proli nem attól proli, hogy fizikai munkás, vagy hogy iskolázatlan, nem diplomás, hanem a proli gondolkodása (irigykedés, blődség, pofátlankodás, stb) teszi azzá! Ergo a kádárkori prolik akkor is azok maradtak, ha közben meggazdagodtak és a Rózsadombra, vagy a Szemlőhegyre költöztek! A pesti lakosság jórészére pont ez a mentalitás jellemző, ahogy a kommentekből is leszűrődik.

Ambiorix 2014.06.21. 11:17:24

A távkapcs nem segít, mert a társadalomra ráborított fekália előbb-utóbb a normálisokat is eléri a milliónyi makogó szubhumán révén, akiknek máris a faszhelikopter az etalon.

bölcsbagoly 2014.06.21. 11:32:33

@Ambiorix: a gyerekekről, fiatalokról nem is szólva,a kiknek akarva/nem akarva akár minta is lehet!

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.21. 11:44:49

bulistar.hu/magazin/divat-szidni-a-realityket-kolosi-visszaszol-a-fanyalgoknak

Normális emberek 12 éves kor felett pontosan különbséget tudnak tenni a követendő és nem követendő példa között, tudják, mi az, amit véresen komolyan kell venni, és mi az, amit nem.” – kezdte Kolosi."

ilyen pszichológiai műveltséggel rendelkező alakok vannak az rtl-nél. ő pl. a programigazgató.

burakefendi 2014.06.21. 11:58:04

baloldali urak, nem igazán értelek benneteket. hogy tudtok ennyire elszakadni a társadalomtól. megvetitek a "kisembert", lenézitek természetes szövetségeseiteket... tömegdemokráciában élünk, tömegeket kellene tudni megszólítani. nem csoda, hogy ott tartotok, ahol..

cleanwater 2014.06.21. 12:10:07

Ha száz év múlva a tudósok találnának egy fideszes agyat /Batyu, Bölcs bagoly/ nagy dilemában lennének, hogy a lelet mikori.Valószinűleg, miután lemérték köbcentire, az előemberre tippelnének.

Laikus Érdeklődő 2014.06.21. 12:10:17

@bölcsbagoly:
"Ha van még remény, a prolikban kell lennie, mert csak ez a nyüzsgő, lenézett tömeg, Óceánia lakosságának nyolcvanöt százaléka teremtheti meg azt az erőt, amely elpusztíthatja a Pártot. Belülről nem lehet megbuktatni. {...}
A proliknak azonban, ha egyszer valahogy tudatára ébredhetnének saját erejüknek, nem lenne szükségük összeesküvése. Csak fel kellene kelniük és megrázniuk magukat, mint ahogyan a ló rázza le magáról a legyeket. Ha akarnák, reggel darabokra törhetnék a Pártot."
(V.I. Lenin)

bölcsbagoly 2014.06.21. 12:23:11

@cleanwater: te idióta műveletlen barom! az előembernek akár nagyobb is volt az agya mint a tied! A minőség számít nemcsak a mennyiség!

bölcsbagoly 2014.06.21. 12:24:36

@Laikus Érdeklődő: no igen, de a prolik vezetők nélkül semmit sem érnek! S a vezetők mindig az anarchista/libsi szélhámosok!

Zedder 2014.06.21. 12:39:23

Mindig csodálkozva olvasom és hallgatom azokat a magukat "művelt polgárnak" hazudó embereket, akik ugye sose nézik ezeket a műsorokat, de az aktuális celeb, valóságshow és szappanopera történésekkel az utolsó mozzanatig képben vannak.:))

Illetve az is egy rejtély, hogy miért nem tudnak átkapcsolni másik csatornára. Vagy hogy miért bízzák a gyerekük nevelését a TV-re, ahelyett, hogy maguk foglalkoznának vele.

Azt pedig meg sem merem említeni, hogy akár a hanyatló nyugaton, akár a most istenített keleten micsoda fertő megy a TV-ben - nem magyar jellegzetességről van szó, a világ lakosságának jelentős részének az a szintje, a média csak kiszolgálja az igényeket.

Laikus Érdeklődő 2014.06.21. 12:45:10

@bölcsbagoly: Egy arisztokrata mégsem állhat a prolik élére, hogyan nézne kiazmár a klubban.

Omelette du fromage 2014.06.21. 13:40:15

@Hidvégi Mihály: "Nem hibáztathatók ezért teljesen, az, hogy a magyar populáció ennyire alulfejlett értelemben, ennek nem okai. Kicsit részesei, de nem okai."

A magyar társadalom 10, de inkább 20%-a cigány. Meg lehet nézni, hány putriról hiányzik a tányérostévé és ezt össze lehet vetni az egy főre eső fogatlan cigányok arányával a mónikasóban. :)

bölcsbagoly 2014.06.21. 13:48:12

@Zedder: arról nagyvonalúan elfelejtkezel, hogy a retek klub fiókái reklámidőben a saját mamájuk főműsorait is népszerüsítik? Egyetlen BB-t, VV-t, esti pestet, maunikát, győzikét, barátok közt meg hasonló adást sem láttam, de kénytelen voltam velük napirenden lenni!

Zedder 2014.06.21. 14:05:46

@bölcsbagoly: passzolom, amíg otthon éltem 2001 óta nem volt TV-m, most is csak azért van, hogy legyen min filmeket nézni vagy éppen a konzollal játszani.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy akármelyik csatornán vagy, a távirányító működik. Reklámot eleve nem nézek, akkor inkább továbbtekerés máshova, illetve mióta is van timeshift? Már a 2000-es évek elején tudták a PC-s tunerszoftverek, IPTV is van egy ideje a világon, illetve a legtöbb mai TV alapból nyújtja a timeshift lehetőségét.

Őszintén szólva el nem tudnám képzelni, hogy film közben reklámokat nézzek. Ha véletlenül arra fanyalodnék, hogy klasszikus TV adón sugárzott bármilyen műsort nézzek, akkor azt timeshifttel teszem, és egyszerűen átpörgetem a reklámot. Azért pedig, "csak hogy menjen a háttérben", nálam sosincs bekapcsolva a TV, ez egy egyszerű döntés, millió értelmes dolgot lehet csinálni TV-zésen kívül.

Azt hiszem itt kezdődik az értelem szikrája. Akinek az a szellemi szintje, hogy egész nap a TV-n sugárzott anyagot nézi és hallgatja, azt nem tudom se nem sajnálni, se nem elfogadni a siránkozását a színvonal miatt.

dukeekud 2014.06.21. 14:22:28

@roli101: " Orbán és társai azért mentek politikusnak, mert nem akartak dolgozni és nem is dolgoztak soha életükben, ezért fogalmuk sincs az élet normális, dolgozós oldaláról. Ők az új uralkodóosztály, akik feletted uralkodnak. "

Ostobasagot beszelsz. Persze sok politikus van, aki csak a penz es hatalom miatt akar politizalni, de Orban Viktorra ez egyaltalan nem igaz. Ok meg az eletuket kockaztattak azzal amikor az akkori diktatura ellen felleptek, mert akkor meg itt voltak az oroszok.
Nezz bele a Szabadsagter 89 utolso musoraba, hogy egy kicsit kepbe legyel honnan indult Orban Viktor.
youtu.be/SPlbeMItoAM?t=26m14s

Zedder 2014.06.21. 14:32:59

@dukeekud: " Ok meg az eletuket kockaztattak azzal amikor az akkori diktatura ellen felleptek, mert akkor meg itt voltak az oroszok."

Hogy oda ne rohanjak, meg vissza.:))) Az életét kockáztatta ez a drága jóember, amikor már papíron le volt zsírozva a teljes kivonulás...:))) És Viktor véletlenül sem volt beszervezve ügynöknek, az apukája sem volt MSZMP pártfunkcionárus, az egész család akkora ellenálló volt, hogy még Angliába is eljuthattak tanulni.:)))

Mondj még ilyen szépeket!

bölcsbagoly 2014.06.21. 14:39:31

@Zedder: nem mindenki kedveli az okos-tv-ket! Nálunk a 3-ból csak egy olyan.Én inkább szörfözök közben a csatornák közt a reklám alatt. Amúgy, nem okvetlenül az értelmi szinttől függ. Gondolj az idősekre, betegekre, nekik ez az egyedüli szórakozásuk az olvasáson kívül.. S az ország lakosságának 1/4-e idős ember!

bölcsbagoly 2014.06.21. 14:41:08

@dukeekud: ezeknek mind mondhatod. buzog bennük az osztályöntudat (prolik), no meg a fideszfóbia!

bölcsbagoly 2014.06.21. 14:42:47

@Zedder: lehet, de ííííígrósz elvtárs azért még éppen lövethetett volna a munkásőreivel! Ők ma is hűek az "eszméhez", hát még akkor!

vitéž munkášőr 2014.06.21. 15:02:46

@bölcsbagoly: szia hulye! az elozo linkem cc-ben a tied is - nehogy meg hulyebben hagyd majd el a ner arnyekvilagat

anyadmajma 2014.06.21. 15:19:14

Én arra vagyok kíváncsi, hogy az RTL-től ki lesz az első, akit ez a bolsi hazaáruló először bevitet a gyorskocsi utcába, a tőle eddig megszokott koholt vádak alapján. Mint a jobbik a Kovács-ügyben, pl. Milyen hamar elkussoltak, mihelyt rájöttek, hogy ők is csak a fasz rossz végén állnak.
Asszem ez lesz az RTL vége is.
Nem a jobboldaltól borsózik a hátam, hanem ezektől a hazaáruló hatalommániás bolsevikektől, akik jobboldalinak adják el magukat a sok csököttagyú baromnak.
És nem az RTL tehet arról, hogy nézettsége van. A kurvák is azért állnak még az út szélén, mert jó pénz, és van rá kereslet.
Én tévét se nagyon nézek, nemhogy királyit meg RTL meg tv2.....

anyadmajma 2014.06.21. 15:34:46

@bölcsbagoly: az a jó a prolikban, hogy van erkölcsi érzékük. Olyan, amilyen, de van. ellentétben veled meg a hozzád hasonló senkiházi szarrágó faszkalap hazaárulóban.

_most_ 2014.06.21. 15:36:09

@dukeekud: úristen, hogy lehet valaki ennyire sötét :D

_most_ 2014.06.21. 15:39:04

@bölcsbagoly: lol, hol halottad ezeket, csak nem a birkamenetben, hihetetlen, hogy a propaganda mennyire átmosta az "agyad", téged olvasva látszik csak igazán a köztévés agymosás mekkora káráokat okozott a társadalomban.

STIRLITZ 2014.06.21. 15:48:41

„az extra profitot realizálók, extra adót is fizessenek”. Ez ám a korlátolt demagógia, ami még ráadásul saját elveikkel is ellenkezik. Hát nem ők jöttek azzal, hogy az egykulcsos adó azért igazságos, mert nem bünteti magasabb adóval azokat, akik jobban boldogulnak? Most akkor, hogy van ez? Az RTL jobban „boldogul” akkor gyorsan nyomjunk rá plusz adót? És a lakosság adóztatásánál miért nem így csinálják? Az ellenzék pont azt mondja: legyen progresszív adózás, hogy a nagyobb jövedelműek nagyobb részt vállaljanak a terhekből is. Ezt a Fidesz elveti, de azért az RTL –re alkalmazza? Kétszínű és átlátszó az egész! Az igazság az, hogy igenis zavarja őket az RTL, mert nem képesek irányítani! Határtalanul félnek attól, hogy az RTL hatalmas tömegeket tud befolyásolni és például róluk, a Fidesz potentátokról kínos híreket közvetít! Mint az Orbán apuka vagyonosodása, a felcsúti polginak átnyomott pénzek, vagy Lázár utazgatásai és folytathatnánk.

És még valami: k*rvára semmi köze az egészhez annak, hogy az adott TV csatorna milyen színvonalon működik, milyen műsorokat sugároz, vagy hányszor adja a Valóvilágot. Valahol a demokráciához, a szabadságjogokhoz és az elvekhez van köze. Csupa olyasmihez, amiket idehaza már egy ideje alig tudnak értelmezni az emberek. ... Na ez a gáz nem a ruszkik nemzeti kincse.
A lényeg: koznaplo.blog.hu/2014/06/21/miert_idegesito_az_ellenorizetlen_media

Zedder 2014.06.21. 16:29:46

@STIRLITZ: extraprofit, ez jó.:) Akkor fogok igazán röhögni, amikor ez az 1-2 millió agymosott, akik most kurvanagy jobbosnak képzelik magukat, egyszercsak ráébred, hogy végig kőkomcsi ideológiáknak csápoltak...

Bár szerintem nem lesz itt semmilyen ébredés - tudják ők a lelkük mélyén, hogy kommunisták, mindig is a máséra vágytak, félnek a versenytől és a világpiactól, félnek az emberi szabadságjogoktól. Önmaguktól max. levegőt venni, táplálkozni és szarni tudnak, a rendes, értékteremtő munka nem megy, nekik iránymutatás kell, személyi kultusz kell: cáratyuska, kádár, orbitron, mikor ki. Önálló gondolat nincs.

A népet leváltani nem lehet.

bölcsbagoly 2014.06.21. 16:40:58

@anyadmajma: na ja, de nem mindegy, hogy miféle erkölcs miféle érzéke! Engedelmeddel, de nem kérek belőle, s tisztelni sem tudom.

Gáz van! 2014.06.21. 17:58:29

Eleve azt kellene megadóztatni, aki nézi őket. Mint mondjuk a dohányosokat. És persze kötelezővé tenni egy bannert, hogy káros a -mentális- egészségre.

Intruder71 2014.06.21. 18:01:16

Én csak azt nem értem, hogy akik itt nem tartják elég értelmesnek az átlag tévénézőt ahhoz, hogy maga döntse el, hogy mit akar nézni, az miért gondolja, hogy a négyévenkénti országgyűlési választásokon szavazásra alkalmasak?
Mindenkinek van távirányítója. Eldönti, hogy mit akar nézni. Ha sokan kapcsolnak máshová, akkor a szolgáltató vagy műsorszerkezetet vált, vagy megszűnik. Ennyi.
Valahogy a nézettségi adatok nem tükrözik azt, hogy Magyarország a 10millió Spektrum TV nézők országa lenne.

Agyereket meg a szülő neveli, nem a TV. Ha a szülő nem neveli, akkor könnyű minden másra fogni, hogy neveletlen hülyegyereke lett.

Szeretem, hogy akinek nincs otthon tévéje, vagy sosem néz rtl-t, az másodpercre pontosan emlékszik, mi volt adásban. :)

vuvuvu2 2014.06.21. 19:18:55

vicces ez a sok komment főleg a retek-szimpatizánsoké :-) azért vegyétek már kezetekbe azt a nyomorult magyar közlönyt és tekintsétek meg a vonatkozó törvényt elvtársak, értelmezzétek a sávos adózást, aztán pedig vonjátok le a megfelelő következtetést: a luxemburgi (= adóparadicsomi) székhelyű magyar fiókcég reklámbevétele vajon mennyi is lehet ha ennyire nagy a hiszti. az egész hűhó amit csapnak legalább annyira prolimentalitásra vall, mint a nézettségűket produkáló hátország. slusszpoén: a BK és a VV megszűnésével kampányolnak? ez a 2 borzalom egy napon úgy fog kimúlni mint annó maunika és senkinek sem fog hiányozni. ahogy a retek sem.

Intruder71 2014.06.21. 22:15:34

Bár nem én lettem megszólítva, de:
Ha már ennyire tájékozottnak gondolod magad, akkor kicsiny utánajárással megtudhatod, hogy az RTL Klub NEM luxemburgi (adóparadicsom) székhelyű, hanem MAGYARORSZÁGI Zrt!
És máris nem nézhetne senki hülyének.
Ez így csak egy ostoba öngól volt. Gratulálok! :)
Érdekes, hogy a sávos adózás ellen tiltakozott a hőn szeretett kormányunk, amikor rájuk és sleppjükre vonatkozott volna. Most valahogy ezt elfelejtették. :)

Szánalmasnak tartom a lejárató kampányukat is, amivel csak magukból csinálnak hülyét. azt próbálják sugallni, mintha az RTL nem fizetne adót, pedig de. Ahelyett, hogy a róluk szóló híreket próbálnák cáfolni. Ezzel csak azt érik el, hogy általuk is bevallottan igazak a hírek, viszont ők egyértelműen hazudnak és ferdítenek.
Meg milyen duma már Lázár elvtárstól ez a "rettegve nézi a híradót"! Úgy kell élni, hogy ne kelljen semmitől rettegnie.

Mindig is egy ostoba állatfaj volt a politikus, de ez a Lázár gyerek alulmúlhatatlan! :))))))

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.22. 08:40:02

@STIRLITZ: Meg lehet fordítani a kérdést. Szerinted a progresszív adó csak akkor jó, ha a középosztályt szívatják vele, ha a multikat, akkor rossz?

Megdöbbentően nagy hatást gyakorol a gyerekekre a média. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen személyiségeket sztárolnak a tévékben, mert a gyerekek közülük fognak példaképeket választani.

mediatorveny.hu/dokumentum/293/KidComm2_tanulmany.pdf

Szarik az RTL a hiteles tájékoztatásra, csupán fegyverként használja a Híradót. Tévedés a sajtószabadság melletti harcot látni az RTL tevékenységébe, szimplán csak a profitérdekek mozgatják minden lépésüket.Ha kapnának néhány milliárdnyi állami pénzt, akkor hirtelen nem lenne problémájuk a Fidesszel.

Intruder71 2014.06.22. 09:29:57

Szeretem, hogy sokan szemrebbenés nélkül siklanak el afölött, hogy a fideszeseket "támadó" hírek egytől egyig igazak.

A gyerek meg annyit néz tévét, amennyit a szülő engedi, és az értékrendjét is a szülő/család befolyásolja leginkább. Persze ehhez törődni kell a gyerekkel, nem pedig odaültetni a tv elé, mert addig is csöndben van.

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.06.22. 16:16:29

@HaFR: Így jár a kapitány, amikor elhagyja a (még) nem süllyedő hajót... Elszaporodnak a patkányok és megszállják a Fideszes bér-trollok...

Sajnos Magyarországon az emberek többsége primitív, tájékozatlan (és ezért ők a hibásak, nem a média), nyelveket nem beszélő, csordaszellemű, irígy, kontraszelekciós mentalitású, fájdalmasan provinciális, önálló (polgári) gondolkodástól elérhetetlen távolságra lévő kelet-európai/ észak-balkáni/ázsiai szánalmas csürhe. Ne várjunk tőlük túl sokat. A mai kommentelők többsége ezt jól bizonyítja. Egyenként és tételesen nem cáfolom a baromságaikat, mert az ÁBC-től kellene kezdeni, amit úgy sem fognak fel az agymosottak.

Sajnos a poszt alapfelvetése is hibás. HaFR-tól többet várna az ember. Miért nem kritizálta az RTL-Klubot eddig? Most, hogy objektív híradót kezdtek adni, máris hírértéke lett dolognak.
Látott-e életében egy nem magyar híradót a magyar lakosság? Nem, úgy tűnik.

A demokratikus, polgári és kultúráltabb országokban a híradók igenis a bűnügyekkel, katasztrófákkal, balesetekkel szoktak kezdődni. De ti, Kádár orbánista gyermekei még ahhoz vagytok szokva, hogy a Vezér munkalátogatásait nézzétek a híradóban, mint pl. Ceausescu Romániájában is, majd a kivégzését karácsonyi ajándékként. Ehhez képest tényleg furcsa és elfogadhatatlan számotokra, hogy bűnügyekről és a kormány gazemberségeiről beszél a híradó. És hol a TV2 kritikája? Az a kormány seggnyalásán és bűnyügyeken kívül mást nem ad.
A BBC, ami az adófizetők pénzéből (egész pontosan előfizetési díjakból) él NEM ad reklámot, és mai napig világszerte (kivéve Magyarországot) az etalon. Az előfizetési díj évi 150 angol font. Nem kötelező fizetni, még ha van TV készülék a lakásban sem, ha nyilatkozol, hogy nem nézed. -- Ott az élet becsületszóra működik, NEM MINT A RENDŐRÁLLAM Magyarországon, ahol a politikusok bűnözők és a törvényeket magukból kiindulva hozzák, mindenkit bűnözőnek, csalónak, hazugnak tekintve. -- A BBC híradóiban így is a bűnügyekkel kezdik, meg a királyi szappanopera aktuális fejezetével (Kate milyen ruhát vett fel ma pl.), majd oknyomozó riportokkal. Mert ez érdekli az embereket és mindennemű információ megosztasáa az emberekkel kötelező feladata a sajtónak. Nyugaton, ha kiderül, hogy valamit visszatartottak, akkor abból van a botrány és leváltások, lemondások következnek. Hihetetlen, mi? Csak ti a rendőrállami mentalitású, beszűkült, nacionalista, gőgös, túlkompenzáló agyatokkal ezt képtelenek vagytok felfogni! Tisztelet a kevés korrekt hozzászólónak, akik rávilágítottak a lényegre, anélkül, hogy - bármilyen elképzelhetetlen a bértollnokok számára - nem Gyurcsányisták, Bajnaisták, stb., hanem egyszerűen polgárok, akik a pénzükért minőséget akarnak és tudják is, hogy mi a minőség. Ezt a Fidesz-trollok fel sem fogják, mert önálló gondolatuk még nem volt, amióta megszülettek. Mert szoronganak, ha nem a mindenkori hatalom védőernyőja alatt élhetnek, mint a csecsemő, ha elválasztják anyjától (l. szeparációs szorongás, regresszió).

És itt jön be a blogger felelőssége. Szerintem nem teheti meg, hogy hónapokra eltűnik, és hagyja szétesni a kialakult közösséget, ahol eddig alig volt Fideszes troll. Magánemberként, ha megteheti, Föld körüli útra mehet a következő 50 évben, de pártelnökként (választások előtt!) és a demokrácia iránti elkötelezett harcosként nem.

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.06.22. 16:50:33

@HaFr: Helyes, ne add fel! Kár lenne! Több ezren várjuk naponta a posztokat. (Külföldről is lehet posztolni és kommentelni is.)
A kitartás így vagy úgy, de meghozza a gyümölcsét!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.22. 16:56:57

@Jedburgh, Darius R.: Ennek örülök -- bár néha két láb többet ér, mint két szem- különösen, ha változást akar valaki, sőt tenni is akar ezért.

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.06.22. 18:14:33

Érteni vélem a célzást és egyetértek...:-)
De most (még) csak a szem és a kéz működik, a lábhoz túl nagy a távolság.
süti beállítások módosítása