1000 leütés

A Polgári Konzervatív Párt azért polgári, mert a nevezettek részvételével és támogatásával (mindösszesen a katarzisa mellett) fog eljutni oda, ahova el fog. A PKP mindig a polgárság adott szellemi, kulturális, anyagi és erkölcsi állapotát tükrözi az országban, ha kicsi (mint most), akkor így, ha nagyobb lesz (mint, reméljük, lesz), akkor úgy. A PKP-t civilek csinálják a szó klasszikus értelmében: polgári foglalkozásukból élő, semmilyen bel- vagy külföldi pénzügyi alap által nem támogatott, semmilyen más párt által járszíjra nem fűzött, ismertséget semmilyen más politikai csatornán korábban nem szerzett, a nemzet felemelkedése iránt az átlagnál elkötelezettebb emberek.

Talán csak ez utóbbi -- a közjó iránti elkötelezettség -- az, ami megkülönböztet minket egy átlagpolgártól (ami szükséges különbség egy olyan országban, amelyben a nemzetet eltartó, a saját jogán értéket teremtő polgárságnak -- ne tévesszük ezt össze a dzsentrivel és a nagytőkével -- még sosem volt politikai képviselete, jobbára, mert ilyen polgárság sem volt kellő tömegben, és ami volt belőle, annak nem tellett -- pénzből és törődésből -- elegendő mértékben közcélokra): igen, ez az elkötelezettség és önfeláldozás az, ami lehetővé tette, hogy párt alakuljon, és az -- ha nagyon lassan is, lásd a fentieket -- nőjön és fejlődjön. A polgárság állapotából következően senki nem hiszi közülünk, hogy ilyen alapon politikai karriert lehetne befutni ebben az országban, azt viszont hisszük, hogy meg kell mutatni a hiányt. Ki kell alakítani az igényt. Ez a párt tehát legalább annyira fakadt társadalmi, mint politikai gondolatból.

A Polgári Konzervatív Párt konzervatív, mert a polgárság nyugat-európai felemelkedését lehetővé tevő (azóta megreccsent) erkölcsi alapon -- a munka révén képződő tőke, a megtakarítás, a tulajdon, az érdem, a lehető legszabadabb piaci verseny által megalapozott együttműködés, a kis állam, az erős autonómiák, az alacsony adók, az önbecsülés és a könyörület, a hellén-zsidó-keresztény kultúra és erkölcsi komolyság, ugyanakkor a folyamatos emberi reflexió, és minden összevetve az értékes emberi élet képviseletének alapján -- áll, az ember evilági megváltásával, a nagy kollektív gondolatokkal, a progresszió és a növekedés mantráival, és a mindenkori újrakezdéssel szemben. A társadalmi (nemzeti) összetartozás élményét nem nacionalista és szociális demagógiával, hanem a közös értékteremtés és a közös sikerek intézményrendszerének ápolásával akarjuk elérni.

A PKP politikája az elmondottak miatt szemben áll az összes ismert párt (és "független" képviselő) hatalomközpontú, "pragmatikus" (valójában amorális), NER-konform (a NER semmi más, mint az előtte is ismert magyar politikai morál vegytiszta megmutatkozása, a közhiedelemmel szemben nem a minőségében, csak a koncentráltságában tér el a rendszerváltás első húsz évének értékrendszerétől), item, társadalomellenes, radikális (a legtöbbször szocialista), keleties alapállásával. 

A PKP sosem lesz nagy párt, de ha elég nagy lesz, azzal érzékelhető változásra lesz képes a NER-konformitás tengerében. Mi mindig jelen leszünk, hogy felmutassuk az alternatívát a saját tehetségünk és lehetőségeink szerint. Ugyanakkor minden plusz tehetséget és lehetőséget szívesen veszünk, illetve a felkínálkozása pillanatában elbírálunk. Mindig éppen annyira vagyunk erősek, mint az autonóm polgárság. Mi mindig éppen  akkorák vagyunk, mint amennyire sikeres az ország.

A Polgári Konzervatív Párt végül nem tudott megállapodni Debreczenyi János volt fideszes polgármesterrel, és nem indítja a veszprémi időközi választáson.

Béndek Péter

Az illiberalizmus igézetében egymásra talált az autokratikus hajlamú fideszes hatalmi központ és a társadalomnak az a -- döntően -- két része, amely vagy a könnyű pénz lehetőségét látta a hatalmi központ kiszolgálásában, vagy menekült a kapitalizmus teljesítményelvű világától. Az eredmény egy olyan torz morál és gyakorlat lett, amely kiszívja az erőforrásokat a társadalomból (kompetenciákban, anyagi és erkölcsi téren), és teljesen téves perspektívába helyezi egy nemzet boldogulásának lehetőségeit. Röviden, a legjobb esetben is azt hiszik, van királyi út a ravaszkodáson keresztül a felemelkedéshez.

Azzal, hogy a magyar társadalom politikailag domináns része hatalomban tartja a Fideszt, folyamatosan rombolja a nemzetet és a közjót. Az illiberalizmus aljas ajánlata a kapitalizmus és a liberális demokráciák építő kritikája helyett azok meghaladásával kecsegtet. Az ajánlat azért aljas, mert egy alapvetően tudatlan, a nyugati civilizáció értékeinek védelmére felkészületlen közvéleményt vezet félre az alternatív politikai berendezkedésekben rejlő lehetőségek dicséretével, sőt amikor az ilyen alternatívák orosz gyöngyszeme éppen elgurulni látszik a semmibe, és már éppen leesne a hű fideszeseknek is a tantusz az alternatíva tényleges értékével kapcsolatban, a nemzetellenes miniszterelnök nem átall rákontrázni a nyilvánvaló valóságra, és megvédeni az autokratikus rezsim lehetőségeit (merthogy az képes, úgymond, "újratervezni"). A legrosszabb, sőt abszurd, tervgazdasági propaganda. 

Ami ráadásul most Magyarországon folyik, az sajnálatosan a radikális autokrata-nacionalista (tolvaj) establishment víziójának összecsapása a radikális anarchista-szocialista (mérges) anti-establishment (az utca és más semmi) víziójával, és ebben éppenséggel felőrlődhet a versenyképes, működő ország lehetősége. Ami az utóbbi csoportot illeti, az antiorbanizmus narkotikumán kívül egyelőre se kritikában, se programmatikusan nem tudott semmit produkálni, nem érti, hogy a liberális kapitalizmus miért jutott a jelenlegi állapotba idehaza, ez miben különbözik a nyugati rendszer válságtüneteitől, illetve természetesen nem érti, hogy miért a kapitalizmus és a liberális demokrácia kettőssége biztosítja még mindig a megújulás egyetlen potens intézményrendszerét a világban. A civilizációellenességében a kettő hasonlóan radikális, a civilizációs normákkal összevetésben hasonlóan versenyképtelen, sőt, ami azt illeti, önmaga létrehozására sem képesek rendszer formájában (nincsenek koherens implementációs és önfenntartási mechanizmusai), ami világosan látszik mindkettő viselkedésén (egyformán kimerülnek a szájtépő civilizációkritikában, illetve -- mivel éppen hatalmon van -- a tolvaj establishment mellékesen még tevőlegesen is tönkreteszi az országot, magyarán addig van, amíg van mit elszívnia a környezetéből, aztán -- ha előbb nem -- összecsuklik).

De hát jellemzően a magyar közéleti értelmiség felkészültségére (tisztelet a kivételnek), az egyik oldal az egyiknek tapsol, a másik a másiknak. Száz éve csinálják.

Egymást követik, egyikre ezer, a másikra 6-8 ezer ember megy el (a második netadós tüntetés elsöprő erejét nem sikerült megismételni), a legutóbbinak a hangosítása és a "content" oldala is hagyott kívánni valót maga után, ha csak a hivatalos részét nézzük is. A tüntetésszervezők beszorulni látszanak a pártpolitikától való idegenkedés és a radikalizmustól való félelem egyre szűkülő mezsgyéjére, miközben a Pillanat éppenséggel alkalmasnak tűnik arra, hogy jobb stratégiával és jobb szervezéssel bármilyen politikai célt elérhessenek. De a tüntetéseknek nincs politikai célja, amit kiválóan mutatnak a konfliktusos üzenetek az issue szinttől a 25 év generális elparentálásáig, a résztvevői spektrum a radikális baltól a középjobbig, a felbukkanó motivációk az egzisztenciális félelemtől a nagyobb sávszélességig.

A szervezők -- ha tegyük fel, bele is akarnának állni valamibe -- nem tudják, hogy mi lenne az. A demonstrálók reményével ellentétben többnyire lelkes, valóban civil amatőrök, a politikai stratégiához nem értenek, forrásaik szűkösek, a fenyegetettségük még mindig -- a Fidesz bomlása idején is -- jelentős, a társadalom szimpátiája esendő és kiszámíthatatlan. A kiszámíthatatlanságot azonban csak fokozza a szervezők vezetéstől való ódzkodása, márpedig a magyar társadalom rájuk rezonáló és növelhető tábora vezetőkre vágyik, akiket követni szeretne. Ha a szervezők sokat tipródva és a mondanivalóikban megrekedve megvárják, míg megcsappan mögöttük a lelkesedés, és ami a legnagyobb veszély, visszakerül a kezdeményezés az ellenzéki oldalon a baloldali roncspártokhoz, elveszítik minden elért eredményüket a tömeges ellenállás élményének megteremtésében, és félő, csak tovább fog nőni a kiábrándulás és frusztráltság a társadalomban, további tápot adva ezzel a szélsőségeknek. 

Vezetőnek többnyire nem születik senki, hanem azzá válik. De a célja is ez kell, hogy legyen. Ha a most tüntetéseket szervező, többnyire fiatalok közül néhányan nem vállalják fel ezt a célt, törvényszerűen elvész a mozgalom. A vezetővé válás céljának politikai célokkal kell párosulnia. Mi a távlati politikai cél? Kár ezzel kapcsolatban szemérmeskedni: a hatalom megszerzése. Csak így váltható le a NER, és alakítható ki egy "új ország". (Bár én ez utóbbiban nem hiszek, de ennyi különbség azért minden egalitárius balos és konzervatív között megvan.) Ha a vezető személye és a hatalom megszerzésének célja közül egyikkel kapcsolatban is kétségek vannak, a mai -- illegitim, autokrata, válságos -- kormányzás idején nem is érdemes az utcára menni. Már nem érdemes. A partikuláris kívánságok ideje lejárt, nem a cukor ÁFÁ-ja, a pedagógus bértábla és Lázár aranyórája a tét. Január 2-án sem lesz érdemes az utcára menni, ha beleragad ezekbe a retorika. A cél a vezető megmutatása és a hatalom megszerzése iránti elkötelezettség kinyilvánítása. Minden más love, peace, drog és rock 'n roll. Meg birkaság.

Január 3-tól pedig a "hogyan" kidolgozása következik mindazokkal a problémákkal számot vetve, amelyek egy részét már most is látni. De a sorrend mindenképp ez: vezető, cél, koncepció.

Viktorunk szerint Amerika műveleti területté nyilvánította az országot azzal, hogy hírek szerint százmillió dollárokat fog a korrupció elleni harca fordítani itt. És erre mi a miniszterelnök válasza, ha már a szokása szerint ismét belebotlott egy háborús metaforába? Még nagyobb elszántsággal habonyálja a magyar közéletet, hazudozik és fokozza az agressziót a magyar nemzettel szemben. Tegnap este megérkezett a viszont válasz: az emberek, akik egy részének már kevés veszteni valója van, már a testi épségüket is kockára teszik a korrupt, autokratikus rendszer ellenében. Elárulhatom: hasonló spirálban fog folyni a magyar közélet a továbbiakban is, átmeneti enyhülésekkel talán, de a logika változatlansága mellett, mert a parlamenti ellenzék diszkreditálódott (még mindig benn ülnek a Házban, egyszerűen felfoghatatlan!), Orbán agya nem alkalmas egyébre, mint a hazudozásra és az agresszióra, és még csak annyi reflexióra sem képes, hogy ebben a primitív, suttyó stílusban nem lehet országot építeni, és ha ő bennragadt a saját keretei között, hogyne ragadt volna benn a társadalom növekvő, elégedetlen, ebben az esetben a morális érzékében ráadásul jogosan felháborított hányada, amelynek nincs is más eszköze a Gucci- és Vuitton-táskás felkapaszkodott tolvajokkal szemben, mint az utcai agresszió. A kormány tette ezt a civil társadalommal, és most hazaárulókat szimatol bennük. Csak a szokásos aljasság, semmi más.

Mármost lesz-e itt Majdan? Azaz, pro primo, benne van-e Washington keze a dolgokban? Ez nem lehet pontosan tudni. Nem zárom ki. És akkor mi van? "Hazaáruló"-e az a civil szervezet, amely egy botrányos, fasisztoid, nemzetáruló, agresszor kormánnyal szemben névleg azonos értékrendszerbe tartozó, szövetséges ország(ok) segítségére szorul, ha már a közelebbi szövetségei rendszerünk, az EU, maga is korrupt, bürokratikus és teszetosza? Ízlés kérdése, szerintem nem. De ha ebben kétségeink is lennének, érdekel-e valakit is a nemzetközi jog meg Orbán szuverenitása, ha már nincs hova hátrálni, ha már nincs vesztenivalónk, ha már a gyerekeink élete a tét? Hát nem nagyon. Ezt érzik át egyre többen.

Pro secundo, lesz-e jelentősebb vérontás? Ezt kétlem. Az azonnal Orbán végét jelentené, amitől joggal tart a fickó. A nagy, nagy probléma, hogy a társadalmi cselekvők pályái már végletesen széttartanak, Putyin rendszerének bukásával (ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a nemzetközi jelentősége végre oda került mindenki szemében, ahova tartozik: max. a középhatalmak sorába), a magyar miniszterelnök elveszítette legfőbb, és egyedül potens külföldi támaszát, Orbán mozgástere egyre szűkül, az ellenfelei belül és kívül is egyre többen. De érdekel itt már valakit Orbán? Az az érdekes, mi jön utána. Hogy lehet hatékony intézményrendszert létrehozni a bűnös NER helyett, hogy lehet visszaállítani a kormány működőképességét lehetőleg a kollaboráns posztkomcsik bevonása nélkül, és hogy lehet sebészi pontossággal megszabadulni a politikai bűnözőktől. 

Orbán a dongóhoz hasonlítja az ezer sebből vérző, alacsony hatékonyságú, agyon adóztatott, bürokráciával, adóelkerüléssel és korrupcióval terhelt, a külföldi tőkének és piacoknak kitett, beruházásszegény magyar gazdaságot ("és mégis repül"), majd másnap indirekte középszerűnek nevezi az amerikai politikai kultúrát, mert az a hatalmak elválasztásának elvén alapul -- és kárhoztatja Európát, mert átvette ezt a junk-ot.

Közben -- a várakozásainak megfelelően -- az övéi párás szemmel hallgatják a sült ostobaságokat (konkrétan az autokrácia alapvetését), a lényeg, hogy jól megmondtuk Amerikának, tiszta danse macabre, a Válaszban megjelenik egy bátortalan kis is-is, sem-sem írás, véletlenül sem elküldve melegebb éghajlatra az orákulumot, ahova való, inkább csak úgy elviccelődve, hogy nahát, nahát, izé, akkor hogy értelmezzük, elvtársak, Montesquieu munkásságát ettől kezdve, vagy -- teszem hozzá én -- vegyük-e ki rögtön a filozófiatörténetből, ahogy Arisztotelészt, Locke-ot és Tocqueville-t is, esetleg Justinianus-tól Coke és Blackstone bírókon át Kelsenig és Lord Mustillig még néhány elég európainak tűnő nevet a jogtörténetből, az angol kongregacionalistákat és presbiteriánusokat, akik tisztán európai (megengedem, brit) aggyal, a történeti jogaik és a vallásszabadság jobb érvényesítése érdekében alapították egymás után az önigazgató kolóniákat Észak-Amerikában, vegyük ki a jogtörténetből a magyar Aranybullától kezdve az 1791-es francia alkotmányon át a korcs Alaptörvényünkig (!) az európai jogfejlődés törzsét, vegyük ki az állam és az egyházak elválasztását a 19. század végi Magyarországon, vegyük ki a német föderalizmust, a hatalomkoncentrációval szembeni lázadás kétezer-ötszáz éves intézményét, az először a hellén agórán megjelenő nyilvánosságot und so weiter -- mi legyen most, Viktor?

Mi legyen akkor, amikor a másik részről a bírák kinevezésének gyakorlata túl bonyolult ahhoz az USÁ-ban, hogy egyértelműen mentes legyen a többi hatalmi ág befolyásától, Angliában a Queen-in-Parliament eléggé összefonódik a kormánnyal, és az egész olyan kesze-kusza, hogy a magyar miniszterelnökön kívül nem is merné más fél mondatban összedobni az egészet. De persze másnak nem is egyszemélyes ellensége Amerika, mert más nem beszél a saját belpolitikai mozgásteréről az ország szuverenitásának kérdéseként... Mert másnak -- leszámítva egy-két keleti diktátort -- nem engedi meg ezt a népe.

Még hogy "minden hatalmat a parlament delegál"! Ezzel Orbán nem annyira a saját szellemgyengeségét bizonyítja, mert azért azt nyilván tudja, miért nem optimális -- ami lassacskán kialakul nálunk --, hogy ő egy személyben a kormány, a parlament és a bírói ág (plusz lassan az Magyar Tudományos Akadémia az összes osztályával és a magyar tehenészettel együtt), mint inkább a minden gátlás nélküli hatalommániáját és saját csápoló táborának végtelen lenézését támasztja alá nap mint nap.

Az egész, ami itt egy ideje folyik, egyetlen rossz vicc. Kicsit náci, ami az antiintellektualizmusát és a kérkedő barbarizmusát illeti, kicsit komcsi, ami a szociális demagógiáját, kicsit szociopata, ami az empátia és a realitásérzék teljes hiányát, és kicsit aljas, ami az országvezetése stílusát és eredményét illeti. Mielőtt az ország végleg egyetlen nagy Orbán Viktorrá válna, remélhetően feleszmélünk.

Az Orbán-rezsim napjai meg vannak számlálva. Lehet, hogy években vagy hónapokban folyik a visszaszámlálás, de megkezdődött. Az ország köré vont hálójuk elszakadt, kilátszik mögüle a kedvezményezettjeinek rút fizimiskája, lelepleződtek a silány szándékok, fény derült az olcsó, önös érdekű hazugságokra, amelyekkel megtévesztették a jobboldali szavazókat. Orbán, aki soha életében nem volt autonóm polgár, nem volt a személyes hagyományaira büszke, az ország történelmét gyengéden, a hibáival együtt ismerő politikus, és akiből a kellő személyiségjegyek híján természetesen nem válhatott a nemzetet értő kritikával és kellő alázattal a több száz éve vágyott fejlődési pályára segítő államférfi -- volt viszont radikális kalandor, mióta csak bekapcsolódott a magyar rendszerváltásba --, mostanra elvesztette minden eszközét annak a pótlék politikának az érvényesítésére, amelyet a nemzetépítés helyébe állított.

Nem kárhoztathatjuk a magyar polgárokat, amiért hatalmas vágyukban, hogy kint lássák az országot a posztkommunista mocsárból és a liberális demokráciával visszaélő korrupt politikai kultúrából, a bizalmukkal ajándékozták meg Orbánt, és a bizalmuk fejében elviselték az Orbánnal érkezett kártékony politikusi miliőt.

De most a polgároknak bizonyítaniuk kell, hogy megtéveszteni talán tudták őket a jó szándékukban, de elvakítani nem, mert az identitásuk, a kultúrájuk és a nemzet iránti elkötelezettségük túléli Orbánt. Annál is inkább, mert veszély van! Orbán hatalmának szétzüllése, a jobboldal szétforgácsolódása  azzal fenyeget, hogy visszatér az uralomban az erkölcsileg és kormányzóképességükben is megbukott MSZP és szatellitjei.

A polgároknak még esélyük van ezt megakadályozni a Polgári Konzervatív Párt támogatásával, amelyik a versenyképes, autonómiákban gazdag, átlátható és hatékony jogállamot üzemeltető, identitására büszke társadalom érdekében politizál. Szükségünk van mindenkire, aki a jobboldal összeomlása előtt alternatívát szeretne képezni a régi baloldallal szemben, és nem tartja alternatívának az új társadalmi mozgalmak alapján képződő új baloldalt, ahogy az orosz zsoldban álló szélsőjobbot sem.

Új, európai jobboldalra van szükség Orbán után. Legyél ott! Jelentkezni a pkonzervativok@gmail.com-on lehet. Várunk. Szeretettel és bizalommal.

A különbség az eddigiekhez képest a bizonytalan, szavakat kereső, félreérthetetlenül komikusba hajló Orbán volt. A fénypontok:

Nem biztos, hogy a matricákkal nő a költségvetés bevétele, és tulajdonképpen megvédjük a magyarokat az agglomerációs útdíjjal, hiszen a külföldi átmentő forgalmat adóztatjuk. (Azok nem vették már meg a matricát Hegyeshalomnál, apuskám?) Kellő előkészítéssel történt a bevezetése, "kellően megalapozott kérdés, régóta vitatjuk". (Ja, mondjuk három perce.) Jobb a magyaroknak, mint az eddigi rendszer. (Tehát jobb, mint az ingyenesség, polgárok.) Bár az eredménye egyelőre nem tudható. (Csak azért van, hogy nektek jobb legyen. Durva.)

A költségvetésnek minden fillérre szükség van. Európai mércével is sikeres költségvetés lesz a 2015-ös. (Itt néhány mondatot elmulaszthattam, mert két percig sírtam a nevetéstől.) 2008-ban és 2009-ben is 7%-os költségvetési hiányról indultunk. (Nem onnan indultunk).

A "legfontosabb célunk", hogy anyagi biztonságban tudjuk a családokat, sőt megtakarításaik is legyenek. (Naná. Ismerünk benneteket. Pont ez a célotok.) Eltűnjön a gyerekszegénység, a gyerekéhezés. A 2000-es évek közepétől Magyarország ezt nem tudta megadni a gyerekeknek. (Valóban bejelentették az ingyenes étkeztetést azon családok gyerekeinek, akik egy hónapban élnek összesen annyiból, mint amennyit egy rendesebben kibélelt Fidesz-káder kisebb társaságban elkölt vacsorára. Kinek köszönjék? A vajszívű papnak vagy egyenesen a vezénylő tábornoknak?) 

A kormány nem törődik a saját népszerűségével (a kampányig). (Akkor pedig az aktuális népszerűségéhez igazítja a választási szabályokat.) Jól kell kormányozni. (Nekünk legyen mondva.) Mindennapi politikai kampány van, ami akadályozza a kormányzást. (Az ember el is gondolkodik, minek van az ellenzék, ha nem kerékkötőnek. A helyzet Leninért kiált.) "Láttam már sok mindent. Az ellenzék kampányban maradt." (Ehhez hadd tegyem hozzá a Napi Gazdaságban közölt gondolatait: az emberek azért tüntetnek, mert a politikai ellenfeleink még nem törődtek bele abba, hogy nem ők nyerték a választásokat. Értve vagyok?) Ám közben: "másodlagos, hogy nem az ellenzék van az utcán", és "minden tüntetésnek örülni kell." Orbánnak fogalma sincs, mit beszél.

"A drogtesztnél is annyi szamárságot hall az ember. A drogteszt egy szolgáltatás, amely az áldozatokat védi. A gyerek a szülőé, nem az államé." De biztos, ami biztos, ezt el kell mondani. Lehet, hogy nem volt olyan egyértelmű még tegnap? Mégis mi a disznózsírban sütött, keletileg nyitott, unortodox nénikétekről beszélünk?

Ja, és a kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot. Rögtön belehelyezzük a hülyeségeket egy messzetekintő stratégiai nemzetmentő a világnak elébe vágó példamutató galaktikus csodakontextusba, mi? Reframing, mi? Unjuk, ember, elér végre az agyadig?

Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. (Szeretjük a kormányfő bölcsességeit. Szerencsére nagyon sok nagyon hosszú takarót osztott ki az utóbbi években az övéinek, a redőik közt eltűnő egy milliárd egy gázszerelőnek már nem is tétel. A többi pedig érje be a pénteki tudással. Az égboltozat csendben repedezik.)

Egyébként pedig az egész érvelési struktúra annyira szánalmas már. Megjelenik a századvéges Habony-budoárokból származó, a nyilvánosságban sehol sem egyeztetett döntés, amit nyilván elkezdenek támadni a sértettek (jóllehet már önmagában ez is éppen elég magyarellenes), mire a kormány először lekicsinyli az ellenérveket (ha nem éppen agyonhallgatja őket, de azt már nem tudja), aztán lehülyézi, legyurcsányozza és lenemzetellenesezi a képviselőit, illetve a végén, ha már egyik se megy, akkor beépíti a támadók érveit a (nem létező, arroganciával pótolt) sajátjai helyére, majd akkurátusan lehülyézi a közvéleményt, hogy nem érti a kormány (angyali) szándékait. Pfuj. Ez lett volna a kitörési kísérlet az utóbbi hónapokban felállt karanténból? És még az utóbbi napok kulcsmondatát is elfelejtette! "Élni és élni hagyni, ez a mi politikai filozófiánk."

De a végén tényleg kivívta a szélesen hullámzó kacagásunkat. Ennyi hősies makogás után a csattanó: "Lassan elmondhatjuk, hogy Magyarország polgárai energiabiztonságban vannak. (Az atomerőművet illetően) a finn átláthatósági szabályokat fogjuk nálunk is bevezetni. (Célunk) a belső nyugalom, kiegyensúlyozottság, átláthatóság. Megindítjuk Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési tervét 2015-ben."

Akkor nekünk tényleg annyi.

PS.: A napigazdaság.hu-interjút tényleg érdemes elolvasni. Ebből látszik eddig a legvilágosabban, hogy a rezsim megbukott.

POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT! TÁMOGASS MINKET!

Mielőtt meg nem bukik ez a kormány, tehetne valami jót is. Íme néhány adófajta címzettje:

- Olyan legalább 50%-ban állami megrendelésből élő vállalkozások, amelyek a szabad piacról származó  közvetlen vagy közvetett (alvállalkozói) jövedelmükhöz képest legalább kétszeres ütemben növelik az éves, közvetlenül vagy közvetettet módon (önálló alvállalkozóként, vagy azonos tulajdonosi csoport vagy konzorcium részeként) az államtól szerzett bevételeiket, és/vagy az utóbbiak fedezetaránya 10%-kal meghaladja az előbbiek fedezetarányát, az állami típusú bevételeikre jutó nyereségre 25%-os különadó.

- Minden hibásan kitöltött képviselői és (újonnan bevezetendő) államigazgatási vagyonnyilatkozat esetében a növekményre vagy a piaci értékére számolt 25%-os büntetőadó, a választott képviselői vagyonnyilatkozatok teljes nyilvánossága mellett.

- Minden képviselői és államigazgatási költségelszámolással kapcsolatos visszaélésre a különbözet visszafizetésén túl 25%-os büntetőadó.

- A politikai mandátum és az államigazgatási megbízás időtartama alatt az igazoltan legális jövedelmeken túli vagyongyarapodásra (a szükséges adóhivatali stb. eljárás által megállapított büntetésen túl) a gyarapodás 25%-ának megfelelő különadó. A vagyongyarapodást évente együtt vizsgálja a KEHI és az Adóhivatal.

- A közpénzekből finanszírozott projektek kedvezményezettjeinek minden megszerzett ilyen jövedelmük után helyben kell adózniuk.

Hirtelen ennyi.

(OS) A Polgári Konzervatív Párt sürgeti Orbán Viktort és kormányát, hogy állítsák helyre az ország kormányozhatóságát, fordítsák vissza a társadalom fokozódó perspektíva-vesztését és kiábrándulását, és adják vissza az arra vonatkozó hitet a nemzet tagjainak, hogy a kormánynak nem célja a társadalmi erőforrások szűk körbe való átcsoportosítása, és korrupt módszerekkel való privatizációja.

Ennek első lépéseként indítványozzuk, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Számvevőszék végezzen átfogó és beható vizsgálatot az Európai Unióból érkező pénzek 2010 óta történt felhasználásáról, és részleteiben hozza nyilvánosságra e források kedvezményezetti körét. A rendőrség és az ügyészség kezdjen vizsgálatot a NAV-nál, hogy megnyugtató választ kapjunk az ÁFA-csalásokkal kapcsolatosan a közvéleményben élő gyanúkra.

Követeljük a politikusok és választott tisztviselők vagyonosodási vizsgálatát 2010-ig visszamenően, a tágabb családjukra is kiterjedően, mert a látszatát is el kell kerülni annak, hogy visszaéltek a közbizalommal.

Felszólítjuk a kormányt a Paks II szerződéssel kapcsolatos megtérülési számítások, illetve a szerződés és záradékainak teljes körű nyilvánossá tételére, mivel minden ilyen horderejű döntésnek átláthatóan kell történnie egy polgári demokráciában.

Végül követeljük, hogy a kormány általában is térjen vissza a közjó szolgálatába!

(A Polgári Konzervatív Párt közleménye)