Egymást követik, egyikre ezer, a másikra 6-8 ezer ember megy el (a második netadós tüntetés elsöprő erejét nem sikerült megismételni), a legutóbbinak a hangosítása és a "content" oldala is hagyott kívánni valót maga után, ha csak a hivatalos részét nézzük is. A tüntetésszervezők beszorulni látszanak a pártpolitikától való idegenkedés és a radikalizmustól való félelem egyre szűkülő mezsgyéjére, miközben a Pillanat éppenséggel alkalmasnak tűnik arra, hogy jobb stratégiával és jobb szervezéssel bármilyen politikai célt elérhessenek. De a tüntetéseknek nincs politikai célja, amit kiválóan mutatnak a konfliktusos üzenetek az issue szinttől a 25 év generális elparentálásáig, a résztvevői spektrum a radikális baltól a középjobbig, a felbukkanó motivációk az egzisztenciális félelemtől a nagyobb sávszélességig.
A szervezők -- ha tegyük fel, bele is akarnának állni valamibe -- nem tudják, hogy mi lenne az. A demonstrálók reményével ellentétben többnyire lelkes, valóban civil amatőrök, a politikai stratégiához nem értenek, forrásaik szűkösek, a fenyegetettségük még mindig -- a Fidesz bomlása idején is -- jelentős, a társadalom szimpátiája esendő és kiszámíthatatlan. A kiszámíthatatlanságot azonban csak fokozza a szervezők vezetéstől való ódzkodása, márpedig a magyar társadalom rájuk rezonáló és növelhető tábora vezetőkre vágyik, akiket követni szeretne. Ha a szervezők sokat tipródva és a mondanivalóikban megrekedve megvárják, míg megcsappan mögöttük a lelkesedés, és ami a legnagyobb veszély, visszakerül a kezdeményezés az ellenzéki oldalon a baloldali roncspártokhoz, elveszítik minden elért eredményüket a tömeges ellenállás élményének megteremtésében, és félő, csak tovább fog nőni a kiábrándulás és frusztráltság a társadalomban, további tápot adva ezzel a szélsőségeknek.
Vezetőnek többnyire nem születik senki, hanem azzá válik. De a célja is ez kell, hogy legyen. Ha a most tüntetéseket szervező, többnyire fiatalok közül néhányan nem vállalják fel ezt a célt, törvényszerűen elvész a mozgalom. A vezetővé válás céljának politikai célokkal kell párosulnia. Mi a távlati politikai cél? Kár ezzel kapcsolatban szemérmeskedni: a hatalom megszerzése. Csak így váltható le a NER, és alakítható ki egy "új ország". (Bár én ez utóbbiban nem hiszek, de ennyi különbség azért minden egalitárius balos és konzervatív között megvan.) Ha a vezető személye és a hatalom megszerzésének célja közül egyikkel kapcsolatban is kétségek vannak, a mai -- illegitim, autokrata, válságos -- kormányzás idején nem is érdemes az utcára menni. Már nem érdemes. A partikuláris kívánságok ideje lejárt, nem a cukor ÁFÁ-ja, a pedagógus bértábla és Lázár aranyórája a tét. Január 2-án sem lesz érdemes az utcára menni, ha beleragad ezekbe a retorika. A cél a vezető megmutatása és a hatalom megszerzése iránti elkötelezettség kinyilvánítása. Minden más love, peace, drog és rock 'n roll. Meg birkaság.
Január 3-tól pedig a "hogyan" kidolgozása következik mindazokkal a problémákkal számot vetve, amelyek egy részét már most is látni. De a sorrend mindenképp ez: vezető, cél, koncepció.
Az utolsó 100 komment: