1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.07.15. 10:45 HaFr

A helyzet

Magyar film 1.0 - Alapfilmek

A magyar nép kritikus tömege számára – történelmi okok miatt – a nemzeti, a családi és a személyes kultúrából behozhatatlanul kimaradt a polgárosodás, a személyes szabadság iránti elkötelezettség (liberalizmus), az individualizáció és teljesítményelvű értékrend. Összefüggésben ezzel – végeredményben a politikai közösségünk torz fejlődésével -- a magyar politikai társadalom legnagyobb közös osztójává (amire néppárti politikát építeni lehet) a nemzeti érzelem/kollektivizmus (függetlenségi etnicizmus), az agresszív- sérelmi politizálás és a xenofóbia vált. Minden más értékrend sokkal kisebb politikai erőt képviselhet csak a posztfeudalizmus és a tömegtársadalmi manipuláció szorításában vergődő országban. Fejlettebb személyes és közösségi kompetenciáknak híján a („független, szuverén”) nemzet és a („védelmező” funkciót ellátó) állam nemzeti szocialista összefonódása adja azt a biztonságot a magyarok kritikus tömegének, amellyel szemben (a közfelfogás szerint) az egyéni (szabadság-)stratégiák csak bizonytalanabb kimenetelűek lehetnek, kockázatosak, ezért értelmetlenek, ezért fölöslegesek -- jóllehet az uralmi réteg látványosan szívja el a nemzet erőforrásait és ennek többé-kevésbé Orbán hívei is tudatában vannak.

A „nemzet” a személyes szabadságok és végeredményben a nép ellen fordult az utóbbi jóváhagyásával. Kellően öntudatos, szabad emberek híján a magánéletek és a nemzet sorsa között a magyarok nem hoznak létre összefüggést, nem érzik a személyes felelősséget az utóbbiért. Történelmünk – részint az objektív nehézségek, részint a mindenkori elit sorozatosan rossz döntései miatt – nem a szabadság és a szabad polgárok közötti koordináció kitartó építését mutatja, hanem a folyamatos megalkuvásba belehasító közösségi szenvedélykitörések ismétlődését, amit a magyarok ugyan – kellő önreflexió hiányában – a „szabadságszerető nép” illúziójává emelnek, de valójában éppen a szabadságra való képtelenségünket bizonyítják. Mindez miatt és a relatív szegénységének ellenére az itt vázolt, tágan értett politikai inkompetencia a helyzetbe való beletörődésre ösztönzi a többséget.

Orbán ezt ismerte fel és erre támaszkodva építhetett ki hallatlanul erős politikai hatalmat. A narratívája az ország objektív teljesítményromlásának és a relatív szegénységnek ellenében is működik (erős propagandagépezet és a hivatalos ellenzék komplex tehetetlensége mellett). Az Orbán-rezsim mára ún. optimalizáló diktatúrává érett, amely mindig a végcélhoz (az abszolút alkotmányozó többség biztosításához) rendeli az eszközeit. Nem tudni, mit nem tenne meg a hatalma megőrzése érdekében, de vélhetően még messze nem érte el a radikalizálódása végpontját. Joggal lehet tartani tőle és a keleti barátaival való együttműködésétől a magyarok szabadságának tovább fokozódó eltiprásában.

Az ellenzék semmit nem ért Magyarországból -- "javára legyen írva", hogy Magyarországot a magyar közéleti értelmiség hagyományosan nem érti. Szerintem -- persze elég kritikus vagyok osztályos társaimmal és a fajtámmal szemben is -- jó, ha félszáz magyar értelmiségit tudunk felmutatni az utóbbi kétszáz évből, aki a maga korában elég pontosan látott mindent. A többi doktriner, felszínes vagy épp pártos, lefizetett manipulátor volt/van. A félszázban a politikus, mint a fehér holló. Sajnos Orbán épp ilyen fehér holló, amelyik épp cinikus is.

215 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3016006836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sync 2020.07.15. 11:13:23

Mit jelent az, hogy érteni a magyar épet?

DrGehaeuse 2020.07.15. 13:19:22

Kedves HaFr!

Szerintem nem ennyire sötét a helyzet.
Az individualizáció például biztosan végbement a magyar nép elsöprő többségében. Már a kádári rezsim 1968 utáni 20 évében (1980 után különösen) tömegek számára vált világossá, hogy relatív jólétét csak egyéni stratégiákkal tudja elérni (ill. lecsúszását elkerülni). Minden szinten felbukkant a fusizás, maszekolás, gebinezés a 80-as években a GMK-zás. Azok is pontosan tudták ezt akik nem tudtak benne részt venni. A táppénzcsalás és a "leszázalékolás" is individualista "ügyeskedés" és egyéni stratégia volt elönyök szerzése és könnyebb élet reményében.
Sajnos a polgárosodás tényleg nem érintette magyarok zömét, a bolsevik és a náci kollektívizmus viszont soha nem lett a töbség elfogadott életformája, azokat a nép többsége csak elviselte ill. eltűrte. A mai rezsimet is inkább csak eltűri és elviseli illetve a többség csak közönyös iránta.
Amit a fidesz nagyon jól csinál az elöször is a szavazatvásárlás a szegény és megvezethető rétegek körében, másodsorban saját kissebségi táborának harci üzemmódban tartása, a klientúra és holdudvar "etetése" és a közömbösök passzivitásának maximalizálása.

Nem hinném hogy bárkinek érvényes tudása lehetne a magyar nép "kritikus tömegének" valós értékrendjéről.

Nagyon komolyan meg kellene vizsgálni a 2018-as választás adataít (amíg még hitelesen hozzáférhetők).
A nép kritikus tömege nem orv-bán fan (sőt) és azt is tudja mit kell tennie. Egy alkalmas erőre (alkalmas vezetővel) és RELEVÁNS gondolatra vár ami mögé beállhatna.

screpes 2020.07.15. 13:36:42

@DrGehaeuse:

Bogdán lászló polgármester (is) volt.
Nem tudsz valamilyen jelöléséről?

Bánegressy 2020.07.15. 13:46:12

@DrGehaeuse:
tömegek számára vált világossá . . .
a tömegek nagy részének csak túlélési stratégiái lehettek. akiknek nem, akik, mint stratégák ennél többet tudtak, azok zöme található meg most a fideszben.
viszont ezek a remek stratégák ácsolták a deszkát a fejek fölé, aminél följebb itt már nincs. akinek ennyi jó kevés(azt érje gáháháncs és megvetés :D), annak kívül tágasabb

Egy alkalmas erőre . . .
- hát mit mondjak. roppant mód meglepne, ha ezek itt magyar földön bukkannának föl mostanában.
sőt! ahogy e-pillanatban érzem, ha valaha is.
beette magát ide ez a ner, mint penész az alagsori mosókonyhába.
vagy azt is mondhatná(m): "A sehova kapuját akkor léped át, amikor úgy érzed, hogy nem kell tovább tapogatóznod a fal mentén , minden kérdésedre választ kapsz és boldog lehetsz a földön. A sehova azonban, csak egy buta és kegyetlen szürke köd. Elhomályosítja a szemedet és eltompítja az agyadat. Végül minden zsigeredbe beeszi magát és soha többé nem ereszt el. Kérlek, tapogasd tovább a falat! Még akkor is, ha talán soha nem találsz igazi átjárót! Inkább kutass egész életedben semmint, hogy átlépd a sehova kapuját!" (Pintér Béla)

screpes 2020.07.15. 14:06:25

@DrGehaeuse: országgyűlési képviselői.. minimum.

DrGehaeuse 2020.07.15. 14:34:19

@screpes: Nem tudok ilyenről. Ettől még lehetett.

Sajnos immár BL mindent zárójelbe tett.
Magyarország egyik nagy reménységének tűnt számomra.
Nem tudom milyen oka volt arra amit tett (ha igaz hogy önkezével? Sajnos -szerintem- ebben nem lehetünk biztosak), nagy rejtély.

Én minimum szociális és munkaügyi miniszteri poszton láttam volna szívesen egy első valódi Magyar Köztársaság felelős kormányában.

Moin Moin 2020.07.15. 20:04:29

Egy apró, zavaró elírás:
"... jó, ha félszáz magyar értelmiségit tudunk felmutatni az utóbbi kétszáz évből, aki a maga korában elég pontosan látott mindent... A kétszázban a politikus, mint a fehér holló." - feltételezem, hogy a második mondatban is "félszázat" akatál íri "kétszáz" helyett.

Amúgy meg: "Igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna.":)

lecsós 2020.07.15. 20:09:12

Hafr: Ezt a történetet az "elit" 40 éve cseszte el, amikor minden olyan lehetőségét elvett a néptől, amivel fel tudott volna emelkedni. A módszerváltáskor esélye nem volt az átlagnak kitörni abból a szarból, amibe a féltudású elit betette. Az elmúlt 30 év meg ennek a folytatása. Nézd meg, nincs nemzetközileg versenyképes KKV szektor, ami az alapja lenne egy polgárosodásnak. A mai KKV-k, meg nemzetközileg nem versenyképesek, és nincs is meg a tudásuk arra, hogy nemzetközi piacra lépjenek, talán a krémnek sem. Ha meglenne, pezsegne az export minden megyében.
A technokrata elit szépen tolta a multik játékét, mivel abból lehetett megélni valamilyen nyugatihoz hasonló szinten. tehát nem tudom, mit is kérsz számon. Az "elit" csak védi azokat a javakat, és stallumokat, amelyeket nyalással megszerzett magának, ez van. Ebben élünk. Nem volt itt rendszerváltás, ugyanazok a 70 éves hálózatok irányítják a történetet, mint régen, csak XXI. századi díszletek között. Ezért húzott el egymillió ember, - a másik hárommillió meg passzív, nem tesz semmit, ha lehet - mivel hitt a demokráciában. A cégeinken rajta az emocionális üvegplafon, mivel a cégvezetők nem hisznek a szabad piacban - soha nem is volt errefelé az, hogyan hinnének benne? - mivel soha nem is működtek ilyen keretek között. Talán a hazai cégek 2%-a, amelyik eléggé tökös, de az meg már nem itthon termeli a GDP-t, pont azért, mert tökös. Szóval a "zelit" ott 30 éve nem tudta - vagy nagyon is tudta - hogy ma ebben a valóságban simán az életünk részévé válik ugyanaz a szürreális valóság, mint a Pulp fictionben. Ennyit értünk el. Polgár. A polgár az nem retteg, hogy kibasszák a melóhelyéről, meg nem retteg a miatt, hogy éhbérért robotol, mivel ez nincs benne a valóságában. Itthon nagyon kevés a polgár, ha meg van, akkor azok a polgárok eléggé narcisztikusak, kb. ott tartanak, mint a nyugat 1912-ben. Meglát 100 millát, és remeg, mint a szar. Pénzt veszít, összetörik, mint a rigamotor délidőn. Kapitalisták nélküli kapitalizmus, ahol a multik előírt kivihető profitja határozza meg a félelem szintet az egész országban. Ennyit tud az elit előadni 30 év alatt. Eléggé szánalmas. Mára megint ott vagyunk, hogy Gy, vagy V. Őgyes. 30 év, pár tízezer milliárd HUF tűnt el...

Moin Moin 2020.07.15. 20:12:49

@DrGehaeuse: Amit te összetévesztesz a (polgári) individualizmussal, az nem más, mint egy eleve "öröknek és legyőzhetetlennek" érzett hatalommal szembeni meglapuló, a hatalom felé alakoskodó-idomuló, napról napra folyó, improvizatív egyéni túlélési taktika.*

Ez legalább a török.kor óta a magyar társadalmi eszközkészlet és stratégia domináns eleme - és éppen ez a "lelki akadálya" bármiféle polgári-állampolgári önszerveződésnek: nem hisznek abban, hogy ez sikeres lehet a hatalommal szemben ("nem éri megy az egyéni kockázatot") és persze egymásban (az elvileg azonos érdekű-státuszú társaikban) sem képesek megbízni.

...

*Megjegyzem, Orbán is éppen így viselkedik az eu-s térben és belföldön egyaránt, ahogy ez a posztban is szerepel: "Az Orbán-rezsim mára ún. optimalizáló diktatúrává érett, amely mindig a végcélhoz (az abszolút alkotmányozó többség biztosításához) rendeli az eszközeit." Ő is éppúgy napról napra él túl és improvizál, mint "a magyarok": neki is ez az egy igazán ismerős (és persze nem polgári) társadalmi stratégiája van. Jó példa erre az, amit a 2010-es hatalomátvétele után pórbált (elengedtetni az EU-val a 3%-os adósságplafont), majd amikor erre Barroso keményen nemet mondott, akkor egyik pillanatról a másikra, mindenféle előzetes orbáni terv nélkül jött a "szabadságharc Brüsszel ellen". Amikor Orbán elindult Barrosoval tárgyalni, még eszében sem volt, hogy "szabadságharcot" hirdet majd pár nap múlva...

Moin Moin 2020.07.15. 20:44:18

Egyébként: az a baj, hogy mnég azokból a magyarokból is hiányzik az egymás iránti bizalom és a közösségi önszervezés-képesség, akik értékrendje nem is nemzeti-etatista. ha ez nem így lenne, ha belőlük e készégek nem hiányoznának, akkor lenne reális lehetőség az ő politikai közösségként és "legnagyobb (legerősebb) kisebbségként" való megszervezésükre.

Érdekes ebből a szempontból a minapi lengyel elnökválasztás végeredményének területi és társadalmi csoportok szerinti lebontása, íme:

Itt vannak a választási terjesztési statisztikák, amelyeket a PMC adott. Idézet no comment.
Érdekes összefoglaló... ugye?
Lengyelország:
Varsó 67:32 Trzaskowski
Krakkó 61:38 Trzaskowski
Poznań 71:28 Trzaskowski
Gdańsk 70:29 Trzaskowski
Lublin 51:48 Trzaskowski
Katowice 61:38 Trzaskowski
Bydgoszcz 62:37 Trzaskowski
Szczecin 63:36 Trzaskowski
Wrocław 66:33 Trzaskowski
Gdańsk 62:37 Trzaskowski
Külföldi:
Belgium 75:24 Trzaskowski
Írország 77:22 Trzaskowski
Németország 77:23 Trzaskowski
Kína 87:13 Trzaskowski
Franciaország 66:34 Trzaskowski
Horvátország 86:14 Trzaskowski
Hollandia 83:17 Trzaskowski
Japán 85:15 Trzaskowski
Korea 89:11 Trzaskowski
Szingapúr 94:6 Trzaskowski
Thaiföld 88:12 Trzaskowski
Portugália 92:8 Trzaskowski
Spanyolország 82:18 Trzaskowski
Svédország 77:22 Trzaskowski
Csehország 88:12 Trzaskowski
Fehéroroszország 51:49 Duda
Ukrajna: 53:47 Duda
USA 54:45 Duda
Oktatás:
Magasabb 66:34 Trzaskowski
Átlagos 50:49 Duda
Profi 74:25 Duda
Alapvető 77:23 Duda
Életkor:
18-29 csoport 65:35 Trzaskowski
30-39 csoport 55:45 Trzaskowski
40-49 csoport 55:45 Trzaskowski
50-59 csoport 60:40 Duda
60-es csoport + 62:38 Duda
Szakmai csoportok:
Diák 70:30 Trzaskowski
Szolgáltatások 56:44 Trzaskowski
Menedzser / specialista 68:32 Trzaskowski
Cég tulajdonos 67:33 Trzaskowski
Munkanélküli 65:35 Duda
Nyugdíjas 64:36 Duda
Munkás 66:34 Duda
Farmer 81:19 Duda
Teljes városok 67:33 Trzaskowski
Teljes falu 63:37 duda
Forrás: PMC.

Mivel a lengyel társadalom sokkal inkább közbizalommal teli, tagjai (legalább a véleményközösségen belül) sokkal inkább képesek összetartani és önszerveződni, ezért a politikai érdekérvényesítés is sokkal jobban megy nekik.

morpho 2020.07.15. 23:49:59

Egyrészt azt gondolom, hogy ez a jelenség minimum 500 évre visszavezethető a magyar történelemben. Másrészt nem tudom, hogy ki az az 50 értelmiségi, akire gondolsz, mert én ötöt is nehezen tudok összeszedni. Ettől még persze igazad van, de e

morpho 2020.07.15. 23:51:46

...ettől még persze igazad van, de ez a magyar nép történelmi " küldetésének" tűnik és nem gondolom, hogy valaha lesz belőle kiút.

Reding Roli 2020.07.16. 01:28:40

@Moin Moin: A lengyel választások eredmènye azt mutatja, hogy a közèp- európai illiberalis , populista rendszereknek leáldozóban van a csillaga, hiszen a demográfiai változások mindenhol ezen rendszerek fennmaradása ellen dolgoznak.
Lengyelország 2\3- át, Trzaskowksi nyerte , ami nagyjából lefedi a volt Porosz , ès Habsburg megszállási övezetet , az elmaradott keleti rèszek, volt cári orosz megszállási zóna szavazott Dudára...Duda csak úgy nyerhetett , ha a keleti területeket elsöprő fölènnyel nyerte meg , máskèpp nem jön ki a matek ( vagy csalással )
Az elmúlt hetek tanulsága most az , hogy meginogtak a tekintèlyelvű , autoriter rendszerek Európa keleti , ès dèl-keleti rèszèn. Szerbiában Vucsics ellen tüntetők ès Bulgáriában Bojko Boriszov ellen tüntetők is ugyanazt akarják : ha kell erőszakkal elsöpörni a korrupt ," state capture" -maffia államot , elzavarni a nèpet agymosó propagandával manipuláló kormányzó hatalmat
Magyarország egyelőre nagyon csendben van....Az embereket mèg èppen csak megèrintette a rendszerválság előszele , de Orbán már rendkívül proaktív módon megígèrte a 13- ik havi nyugdíjat ...Pedig , rendszer tartalèkai elfogytak, a nèmet autóiparra egy darabig nem biztos hogy gazdasagpolitikat lehet èpíteni , a külső források bizonytalanokká váltak , a forint- olcsítás -pènznyomtatas - haveri pènzosztas csak az inlációra hat, de nem èpít modern gazdaságot...
Ha meg akarják fogni Orbánt , akkor azt most lehet megtenni , pl ha az európai nagypolitika nem fogadja el Orbán zsarolását az európai helyreállítási alappal kapcsolatban....Szüksèges lenne a jogállamiság szubsztanciáit lefektetni , mert Orbánèk mindig arra hívatkoznak , hogy azok nincsenek lefektetve ès csak ideológiai okokból folyik ellenük boszorkányüldözès ...Közben itthon gőzerővel folyik az egyetlen mèg többè- kevèsè független hatalmi ág a Bíróságok bedarálása...
Gazdasági fronton is egèszen elkèpesztő lèpèsek vannak : államosítási hullám indult,amely a règi kommunista időket idèzi ..
((A barátom cègèt, a híres debreceni Dispomedicor KFT - t, most kèszül elvenni , államosítani az Orbán - kormány...))
Ha pedig a helyi autonómiak , az önkormányzatok helyzetèt tekintjük, szintèn siralmas a kèp , hiszen az állam által elvont helyi adók teljesen kiherèlik az egèsz önkormányzati rendszert ....
Az állampárt idomtalan gólemkènt nyomul előre , napról- napra , mèg sincs számottevő kormányellenes társadalmi mozgalom ( egyelőre ), sem tüntetèssorozat ... Sőt, a vezető èrtelmisèg megalkudni látszik ezzel a bűnös rendszerrel , Freund Tamással az èlen..." Mert vètkesek közt cinkos aki nèma "

Reding Roli 2020.07.16. 09:15:13

@szélsőséges középenálló:
Ezt miért nem a választásokon szavazatokkal tetszenek megoldani?
Vagy ez az új trend? Akkor az AfD-nek is joga van forradalommal elzavarni mertkelt"

Az európai állampárti rendszereket lehet hogy olyan esemènyek fogják megdönteni , amelyek Szerbiában jelenleg is zajlanak, trendek inkább azok, hogy a fiatalabb generációk már kevèsbè vevők a tekintèlyelvű , autoriter jellegű betendezkdèsre...
Az AFD termèszetsen nyerhet , Nèmetorszag demokrácia, de èppen mostanában olvastam

Reding Roli 2020.07.16. 09:25:52

Hogy 2017- óta most a legalacsonyabb a támogatottságuk...Az általános percepció szerint Merkel Jól kezelte a válságot , így a CDU visszaerősödni látszik...
Nyugat- Európa kitart a plurális demokráca mellett, sőt a migráns- apokalipszis is elmarad ...
Az, hogy Orbannal hány elègedetlen ember lesz, majd 2 èv múlva meglátjuk ...Addig kièpíti a totális , nem a kvázi állampárti rendszert ...
A válságok általában átmenetileg az aktuálisan regnáló kormányt erősítik, de 2022- ig még sok idő van ...A generációs változások nem Orbánt fogják erősíteni ....

Nalanda 2020.07.16. 10:25:40

A posztban tökéletesen van megfogalmazva a baloldali szabadság téveszme. Az egyéni szabadságot hiányolja a közösségivel szemben. A valóságban nincsen egyéni szabadság, csak szabadosság van. Szabadságot csak közösség együtt tud kivívni és együtt tud meghatározni szabadságjogokat. Mivel eredendő jogok sincsenek. Az egyén szabadsága pontosan addig terjed, amíg páran össze nem fognak és le nem gyűrik.

Hauptrichter2 2020.07.16. 10:43:31

Az emberek 51%-a jellemzően mindenhol normális és jó irányba menne, csak meg kell tudni szólítani őket.
A cikk nagyon jó, a tanulság megint csak az, hogy ótvar az ellenzék összességében - hja, ahol az mszp is része az ellenzéknek... :-) (a korrekt ellenzéki személyek ne vegyék magukra).
Most már tényleg írhatnál a létező MEGOLDÁSról, mindig csak ez a sírás-rívás megy a részedről is, ez már nagyon uncsi ...

Hauptrichter2 2020.07.16. 11:18:41

@DrGehaeuse:
"...A nép kritikus tömege nem orv-bán fan (sőt) és azt is tudja mit kell tennie. Egy alkalmas erőre (alkalmas vezetővel) és RELEVÁNS gondolatra vár ami mögé beállhatna...."
IGY VAN.
Ami szép,hogy a RELEVÁNS (és teljesen korrekt) gondolat már meg is van, csak valahogy be kellene vinni a köztudatba, a HaFr által megénekelt "politikus"-okon keresztül. Csak persze mint ő is írta: "...A félszázban a politikus, mint a fehér holló....". Sajnos ő maga sem "politikus", ezt már bizonyította.
Bogdán László viszont valóban az volt és lehetett volna, ahogy írtad is. Micsoda "véletlen": a fent hivatkozott, meglévő RELEVÁNS gondolatban (leírt koncepcióban) nevesítve komoly szerepe lett volna.
A koncepció tehát megvan, "politikusok" kellenének még, ahogy fogalmaztad és a koncepcióban is pontosan így szerepel:
"...Egy alkalmas erőre (alkalmas vezetővel) [vár a nép]...".
Keresem őket vadul, persze kis segítség elkelne, a probléma két-három éve csak annyi, hogy ha én nem ismerem őket személyesen (márpedig nem), akkor megközelíthetetlenek, alsóbb osztályból jövőkkel (mint én pl., esetleg te is?) eleve szóba sem állnak sem ők, sem a velük kapcsolattal rendelkezők (na ilyen személy lenne HaFr), vagy ha igen, úgy állnak hozzá, hogy "nehogy már egy ilyen jobban tudja". Pedig ebben az esetben pont ez van. Na ezen bukott meg pl. HAFr is.
És ha már belekezdtem: viszonylag függetlennek és tisztességes hozzáállásúnak tekinthető, inkább ellenzéki "Nagyjaink" közül sajnos nem is olyan nagyok pl. a következők: Gémesi, Mellár, Pálinkás, Bajnai, a már említett HaFr, Hadházy, Szél, Bod Péter, Andor, ...
Erősen fogy a még szóba jöhetők listája, de még van pár, aki esetleg valódi államférfi ("politikus") lehetne, amit kezdésnek pl. azzal tudna bizonyítani, hogy nem öntelt :-) ...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.07.16. 11:53:59

@D.J.CS: Én vidéken élő, nyolc általánost végzett szellemi szabadúszó vagyok, és velem privátban is szóba állt a bloggazda. Szóval nincs igazad.

dare 2020.07.16. 11:55:51

Orbán cinizmusáról.
Valóban célt tévesztett a Fidesz, ezt még legelvakultabb szavazói is jól látják, nem az erős polgárság megalakítása az elsődleges célja, mivel ha sikerül is felépítenie bármit az itt található emberanyagból, még mindig ott van annak a veszélye, hogy kártyavárként egy baloldali szellő miatt maga alá temeti majd az őket.
Ám én mégis ezt tartanám járható útnak, mivel a baloldalt csak úgy lehetne igazán csendre inteni sokáig, ha mérséklődne végre a saját klikk vagyonosodása, és hagynának helyet az asztalnál azoknak is, akik tudással és szorgalommal is tudnának érvényesülni (bármilyen területen), nem csak lojalitással.
Na itt jön a cinizmus, ami még így is a Fideszt tartja hatalomban, ha nem is azt és nem is úgy képviselnek, mint ahogy azt elvárnák sokan tőlük, mert a cinizmus pont hogy erőt ad nekik, és nem gyengíti a pártot.
2002- ben még gyengített.
2022-ben pedig úgy néz ki jelen pillanatban, hogy nem.

A múltat végképp eltörölni alakulattal szemben rájöttek arra, hogy le tudják őket győzni a saját fegyverükkel is.
A baloldal lételeme a rombolás (na jó, csak a radikálisabbnak, de azok egyre többen vannak, és egyre hangosabbak), ők bárkit leépítenek maguk közül az eszme szent nevében, ha az egy apró pillanatra csak hangot téveszt a kánonban.
Míg a jobboldalon fontosak a személyek, addig a baloldalon a személyek jelentősége eltörpül az eszme mellett.

Hogyan lehet a legjobban küzdeni azok ellen, akiknek semmi se szent, akik bárkibe vagy bármibe bármekkorát bele mernek rúgni?
Pont így, ahogy azt a Fidesz jelenleg csinálja.
Trollkodnak.
Erős cinizmussal.
Innentől kezdve van az, hogy nincs olyan esemény, ami könnyen kiverné sokaknál a biztosítékot, mivel csak addig feszegetik a határokat, ameddig az ellen feszegette az adott kérdésben.
Sokan ezt úgy élik meg, hogy túllicitálja azt ( van erre is példa persze), de nem ez a jellemző, csak az erős balosok érzik ezt.
Így amíg a baloldal nem csinál rendet a saját oldalán, addig a jobboldal köszöni szépen a lehetőséget, biztos nem fog mérséklődni a cinizmusa (ami már baromira idegesítő így is).

A helyzet tehát változatlan, és nagyon úgy néz ki, hogy ez marad még 22-ig.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.16. 12:05:30

@Hauptrichter2: rengeteget írtam már a "megoldásról"

Hauptrichter2 2020.07.16. 12:08:03

@D.J.CS:
"..."a korrekt ellenzéki személyek ne vegyék magukra." Mondj egy nevet. ...".
Szívesen.
De előtte rövid magyarázat:
NE úgy nézd, hogy ezek a személyek alkalmasak lennének-e miniszterelnöknek,vagy miniszternek, mert jellemzően nem igazán, vagy nem feltétlenül.
ÚGY nézd, hogy ezek a személyek KORREKTEK-e, azaz pl. alkalmasak lennének-e arra - megszabadítva őket a SLEPPjeiktől, az őket függő helyzetben tartani igyekvő pártoktól és pártbefolyásoktól - hogy tisztességesen, a lelkiismeretüktől hajtva azt mondják pl. hogy:
"... Magyarországnak előnyös lenne, ha a pártok befolyásától megszabadulva PL. (tehát csak pl.!) Bogsch Erik (aki szakmailag nyilvánvalóan jó, a nagy többség számára elfogadható) lenne miniszterelnökjelölt és ő egy korrekt, szakmai kormányt hozna létre (nyilvánvalóan szakmailag / emberileg jó személyekből) és hogy egy ilyen - az ország számára sok-sok szempontból előnyös szituáció (benne: tisztességes viszonyokhoz visszatérés minden téren) - egyáltalán felmerülhessen, a nevemet adom az ezt elérni tudó koncepcióhoz [ami megvan, azon ne vitatkozzunk]...".
ÍGY nézve mondok neveket:
Karácsony Gergely
Márki-Zay Péter
Ángyán József
Jeszenszky Géza
Jávor Benedek
Szent-Iványi István (ne a korábbi pártkötődést nézd, hanem az embert)
Mellár Tamás (bár részben nekem is csalódás)
...
Aztán itt most jönnek az inkább helyileg ismert személyek:
[Bogdán László az élre kívánkozna, de sajnos ő már nem jöhet szóba]
Tóth József (XIII. ker. polgármester - ne azt nézd, hogy formálisan mszp-s, hanem az eredményeit),
László Imre (XI. ker. polgármester - ne azt nézd, hogy formálisan dk-s, hanem az eredményeit),
Baranyi Krisztina, Pikó András, ...
Elég lesz kezdésnek ennyi név? :-)
A lényeg: vannak KORREKT ellenzéki politikusok, párfüggetlenek, vagy pártokon belül, csak nincsenek (még) összefogva, pedig az lehetséges lenne...

Robur 2020.07.16. 12:17:43

A magyar áljobboldal elélvülhetetlen érdeme, hogy a rendszerváltás után, nem a modern európai(világ) jobboldalt igyekezett kiépíteni, hanem visszamászott a parasztromantikába.

Hauptrichter2 2020.07.16. 12:35:18

@HaFr:
"...rengeteget írtam már a "megoldásról"..."
Tényleg nagy tisztelettel megkérnélek, hogy elevenítsd fel nekem a linket, ahol lépésről lépésre leírod a "megoldást". Én nagyon sokat olvastam tőled, mert nagyon jó gondolataid, levezetéseid vannak, nagyon jól írsz, nagyon értékes ember vagy - de megoldásra - arra nem emlékszem tőled (a PKP természetesen egy abszolút gyakorlati és korrekt próbálkozás volt - bár levezethetően nagy eséllyel sikertelenségre volt ítélve, emiatt ne emészd magad, így nézve nem a te hibád -, de az az utáni időkről beszélünk most).
Csak a biztonság kedvéért írom, hogy az nyilván nem megoldás, hogy pl.
"...az a megoldásom, hogy keressünk alkalmas vezetőket és alkalmas mondanivalót...".
Az viszont már megoldásnak számít, ha leírod, hogy KIK lehetnének alkalmas vezetők, MIÉRT állnának ezek a személyek össze egymással és MI lenne az újszerű mondanivaló és az MIÉRT lehetne vonzó a választók jelentős részének. Én ez utóbbit tettem meg.
Te jössz! :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.16. 12:41:37

@Hauptrichter2: ne haragudj, nem tudom megkeresni, tényleg sokat írtam, narratíváról, programot írtam, implementációs módszert írtam -- de arra nincs se időm, se energiám, hogy vissza is keressem magamat, ezt rábízom a tényleges érdeklődőkre

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.16. 12:47:03

@Hauptrichter2: légy kedves, ne etesd nálam a trollt, jó? Ha van kedved vele csevegni, cseréljetek elérhetőséget a blogon kívül

Hauptrichter2 2020.07.16. 12:48:01

@HaFr:
Azért ha találsz akár csak egy linket pl. egy egy összefoglalóra, amiben KONKRÉT, fogható megoldás(részlet) van (lépésről lépésre, hogy KONKRÉTAN mit kellene tenni), azt örömmel venném. Én nem találtam ilyent. Általános megoldási javaslatokat (pl. "fejlesszük az oktatást" szinten) igen, de az itt most nem játszik.

Szalay Miklós 2020.07.16. 13:38:28

Egy összefoglaló írás a nemzetről, nemzeti identitásról, a nemzetek egységéről és törésvonalairól.

egyvilag.hu/temakep/074.shtml

Ez meg a szabadságról, korlátokról, szabadságvágyról:

egyvilag.hu/temakep/045.shtml

screpes 2020.07.16. 13:45:41

@Hauptrichter2:

ez a megközelítés halálra van ítélve, mert megosztja a szóba jöhető embereket.

az ún nemzeti minimum is, mivel közben államias propaganda "szól" róla.
(Trianon, Erdély, székelyek, turulmadár...)
Az alapjövedelem is megosztja őket-minket..

A külügyi orientáció úgyszintén..
A korosztályi érdekellentétek a krumpliszsák mellé dobják a nyugdíjasokat..

A cigánykérdést lehetetlen beilleszteni össztársadalmi minimumként a közöségi tervezésekbe.
A lusztrációt is..

Az EU-hoz való viszonyt is...

Bogdán jelensége azért lett volna jó, mert "egyszerűen" elvette volna a fidesz nyomorúságban tartott, minimum négy-hatszázezer szavazóját.
Ha nem nyer, akkor is.

Hauptrichter2 2020.07.16. 14:05:23

@HaFr: Troll-téma: Természetesen jogos a kérésed, én nem figyeltem eléggé, hogy mikor lettek törölve a bejegyzései, én csak abból indultam ki, hogy amíg azok fent vannak, addig legyen korrekt válasz a feldobott kérdéseire; így külsős olvasónak tiszta a kép.

Hauptrichter2 2020.07.16. 14:09:14

@screpes:
"...ez a megközelítés halálra van ítélve, mert megosztja a szóba jöhető embereket...."
A felvetés maga jogos, de nem ismerheted a koncepcióban azt a részt, ami elegánsan megoldja, hogy BÁRMILYEN témában (pl. legyen alapjövedelem vagy ne legyen alapjövedelem? Ugye bármit mondasz, megosztódnak a szavazók, potenciális szavazókat vesztesz)
NE lehessen megosztani a szavazókat kampányban.

Billy Hill 2020.07.16. 14:25:27

Egy összefoglaló írás a nemzetről: hu.wikipedia.org/wiki/Nemzet

Ez meg a szabadságról: hu.wikipedia.org/wiki/Szabads%C3%A1g

;-)

dare 2020.07.16. 14:29:45

@screpes: Ha Bogdánhoz hasonló gondolkodású ( bár neki is voltak hibái a kissé egyoldalú gondolatisággal , de az akarása kompenzálta ezeket nálam) emberekből állna össze a baloldali és a liberális elit, akkor a Fidesz csillaga leáldozna pillanatok alatt.
Nem ez a helyzet sajnos.
Bár lehet a Fidesz is tudna akkor változtatni a politikáján, sokan viszont úgy látják, hogy képtelen lenne már a változtatásra, túlságosan belemerevedtek ezen álláspontjukba.
Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon kényelmes nekik ez a mostani szerep.
Két direktíva van csak.
Kettő.
A valóságot az identitásharc elfedi, ami mind a két oldalnak tökéletesen megfelel.
Miért változtatnának rajta?
Miattunk?
Ugyan.

screpes 2020.07.16. 17:57:51

@dare:

Félreértettél.
Én kifejezetten arra gondoltam, hogy Bogdán pusztán származásával, és
kiállással felérő projektjeivel vonna el szavazókat Orbántól.
Ismerve ezeket a közösségeket és motívációjukat, egy ilyen vezető megjelenése átrajzolta volna az erővonalakat. De nem azért, mert úgymond "baloldali". mindazonáltal abban a mezőben is hitelesebb lett volna a többieknél. Itt szó nincsen liberális elitről.
De, ismétlem: ő egyszerűen tömegeket vont volna el a fideszklakk aljából, anélkül, hogy becsapott volna bárkit is. Egy képzavarral élve: ez az az eset, amikor a birka hegyezi a fülét.

dare 2020.07.16. 18:52:57

@screpes: Azért kételkedek ebben kissé, mert nem tegnap kezdte el azt amit, és eleddig nagyon kevés támogatója volt a romák részéről.
Nem beszélve arról, hogy a romák is elég megosztottak, sok Fidesz szavazó is van köztük ( ki ezért, ki azért, ezt most nem fejtegetném), ahogy sokan sírják vissza a 2010 előtti időszakot is közülük.

Nem lehet az erővonalakat átrajzolni!!!
Eddig minden ilyen irányú kezdeményezést csírájában elintézett mind a két oldal.
Nem értettelek amúgy félre, csak kiegészítésnek szántam amit írtam, hogy miért nem lehet pl nemzeti minimumról, vagy EU-hoz való viszonyról beszélni, mivel nincs közös nevező, és soha nem is lesz.
Soha nem is volt, legalábbis a rendszerváltás óta.
Két teljesen ellentétes világnézet, ami nem tud gesztust gyakorolni a másiknak, mert azt a másik rögtön gyengeségnek veszi.
Leírom egyszerűbben.
Az, hogy ilyen vezetők megjelenjenek a baloldalon, arról nem csak a Fidesz tehet, ha ez nem történik meg.
Ahogy a Fidesz oldalán se jelenhetnek meg a mérsékeltebbek, más időket élünk, a belgák kíméljenek korszak van ott is.
Ez a helyzet, erővonalakat átrajzolni a jelen pillanatában szerintem teljesen lehetetlen küldetés.
De persze ez csak egyéni vélemény, nagyon remélem persze, hogy nincs igazam ebben.

Reding Roli 2020.07.16. 20:32:15

@dare: A politikai erővonalak , vagy inkább az egyes oldalak politikai súlya azèrt várhatóan változni fog a jövőben...A gazdasági válság az nem elkerülhető , csak a mèrtèke ès a hossza kèrdèses , és újabb fiatal generációk fognak a" szavazópiacra " lèpni...
A változáshoz kellene egy új társadalmi mozgalom ,majd párt , amely valós közèputas politikát kèpviselne, mondjuk Pálinkás József miniszterelnök -jelölèssel...A többi jelölt,- beleèrve Márky - Zayt , Vona Gábort , vagy Dobrev Klárat is- nem elèg jelentős , vagy túlságosan megosztó, könnyen karakter- rombolható....Egy valóban köztiszteletben álló szemèlyt könnyű lenne felèpíteni , ès mèg baloldali megbèlyegző liberalizmussal sem lehetne vádolni... Egyèb aljas politikai támadás persze èrhetnè ....
A fő gond nem ott van , hogy egy egyesült ellenzèk nem tudná befogni azt a nèhany szazalèkot ,amivel az állampárt vezet , - hiszen a fiatalok között úgysem lesz nyerő a Fidesz , ès a demográfia az eljövendő 2 èven is dolgozik - hanem az, hogyan egyeztessèk össze a választási stratègiát ..A programok egyeztetèse már elkezdődött ( Marky Zay )
A választási rendszer az igazán kemèny dió...Ha mondjuk lenne második forduló , akkor azt mondanám 60:40 az egyesült ellenzèk esèlye 2022- ben, de nincs , így csak 50:50
Az tiszta mindenkinek, hogy egy közös ellenzèki jelölt mehet egy állampárti ellen, máskèpp nincs esèly, viszont úgy az összefogó pártok arányosan elvesztik a választási tamogatásukat, így nem tudnak majd kampányolni...
Ráadásul , úgy fognak nekimenni 2022- nek, hogy Orbán elve lefelezte a normatív állami támogatásukat ..a másik oldalon meg ott lesz a pártállam gusztustalan propagandagèpezete , a folyamatos lejárató kampányok, ès a nèp riogatáa...Ha kell, a legnagyobb köztiszteletben álló szemèlyből pillanat alatt csinál egy pedofil zaklatót, a közmèdia...
Maximum kèt szövetsèges lehet: az egyik a "règi baloldal " a másik a " 21 századi pártok" - úgy tűnik, ide kell besorolni valahogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak is , hiszen már pártot nem fognak tudni ennyi idő állat èpíteni, ahogy Pálinkasèknak sem...
Így is pènz nèlküli "koldus- hadsereg " lesz , szemben Orbán 10 milliárdos propaganda pènzből gazdálkodó hadigèpezetèvel...
A nácik mèg lecsipeghetnek pár szazalèkot a Fidesztől, ez is realitás , ahogy jönnek felfelè...

dare 2020.07.16. 21:58:08

@Reding Roli: "A politikai erővonalak , vagy inkább az egyes oldalak politikai súlya azèrt várhatóan változni fog a jövőben."

Ha a járvány miatt egy erős válság kialakul, akkor igen, van rá esély.
Most még ez nem látszik, de persze 22-ig ez változhat még.

"Az tiszta mindenkinek, hogy egy közös ellenzèki jelölt mehet egy állampárti ellen"

Eddig is az volt, 14-ben és 18-ban is.
A személy nem mindegy, hogy kicsoda, meg ki áll mellette, mögötte, előtte.
Emlékszel még gondolom a 2014 előtti bohóckodásra: youtu.be/bbTQm1dpEss

Csak nehogy megismétlődjön...

Reding Roli 2020.07.16. 23:16:48

@dare: Kompetens és hiteles jelölteket kell találni a közös jelölteknek , lehetőleg helyi szinten már ismerteket, vagy már most meg kellene kezdeni felèpíteni őket, de minden gátja a pènzhiány, amely jelen van most , jelen lesz kèsőbb , különösen a kampányidőszakban...A közös jelöltek állítása is rengeteg pènzvesztesèg lesz , amit csak a párttörvèny kijátszásával lehetne megoldani..
Az ellenzèk - a Momentummal együtt- rendkívül tapasztalatlan ellenfelei a rendszernek , úgy látom , hogy fogalmuk sincs mivel tudnák megfogni Orbánt , ráadásul eszköztelenek is ...Egy közös program megalkotása , a rendszerváltás ígèrete alap, de ezzel önmagában nem lehet nyerni ...
Ez egy közèp- európai , meglehetősen elmaradott társadalom, ès úgy tűnik a tömegek manipulálsával lehet nèpszerűsèget nyerni ...A kèrdès az, hogyan lehet mobilizálni az aniktív állampolgárokat , ott lennènek választási tartalèkok ès mi lenne az üzenet , ami megmozgatja a tömegeket ..A demokracia ès a jogállam állapota nem èrdekel elèg embert , ( sajnos ) az alapjövedelem sem , viszont , ha valaki kiplakáltolná Tiborc István ès a NER -burzsoázia piszkos ügyeit , az már felkavarná a mindig az adott rendszerhez loyalis vidèki kisember indulatait is ...Lsd: Borkai- ügy...Nem vèletlenül hozták a plakáttörvènyt : "Amíg ti dolgoztok, azok lopnak "- ez ütött ....Ez egy ilyen eltorzult szemlèletű társadalom ...
Orbánnak mèg így is az összes eszköz a kezèben van : nyugdíjat emelhet , a 13-ik havi nyugdíj bevezetèse szintèn egy zseniális lèpès ( bár csak követi a V4 módit )
Mögötte az állam teljes anyagi ereje , ès erőszakszervezete, a 10 milliárdos propagandagèpezet, a helyi vèlemènyformalok megvásárlása, a hatósági fenyegetèsek ( ügyèszsèg , ASZ, stb) ...

Ezzel szemben van a minden tèren fragmentált , kicsi ès gyenge pártok alkotta ellenzèk , majdnem nulla pènzzel, azaz hálózatfejlesztèsi erővel ....
Úgy látom , hogy csak a fiatal generációk szavazókorú polgárrá válása fogja megdönteni ezt a rendszert , így vagy úgy ( az utcán vagy a fülkèben lesz forradalom ...)

lecsós 2020.07.17. 08:10:05

@screpes:
Ha pl. az EU -hoz való viszony, a lusztráció, Erdély, Turul, trianon megosztja a baloldalt, akkor az nem igazi alternatíva, csak valami hobbi sörözgetők gyülekezete, akik csak azt akarják, hogy menjen tovább a business as usual. Mi történik 30 éve? Ugyanazok a figurák, és köreik tolják a mantrát, néha előre tolnak egy-egy friss arcot, de a képlet nem változik, ami a következő: Minden szereplőnek meg kell kapnia a felső 40 000 életstílusához szükséges lóvét minden időben a rendszer oldaláról, bárhogy is forduljon a politikai szél.
Kb. ezt látja az átlagpógár amikor belenéz az nyertes önkormányzati választások utáni pozíció osztozkodásokba. 30 éve ott lebzselő baloldaliak kaptak pozíciót, mert gondolom nekik ez jár.
Ezzel nem tud azonosulni egy 45 év alatti, itt tartunk. Persze hogy nincs konszenzus a fenti témákban, mivel egyszerűen nem tűzhetik zászlóra a lusztrációt, mivel akkor az egész bagázsnak sanyiztak. Mit csinál az ellenfél? Szisztematikusan épít erre a narratívára, hogy a Gy gyerek komcsi csecseken lett milliárdos.
Akiket mondasz emberek, nem hitelesek, egyszerűen azért, mert kis hazánkban nincs középosztály, mert vagy képes vagy kifizetni a magánkórházat, vagy megdöglesz, nincs más út. A mostani technokrata elit kölkei meg nyugaton ugatják a holdat, mert az mennyire cool. Egy a gond velük is. Hiába jönnek haza, és akarod felépíteni hiteles figurának, nincs a csókáknak utcai tapasztalatuk. Az ellenzéki politikusok, akik Bürsszelben tolják a mantrát évi 300 milla nettóért tehetnének valamit Pl. felemelhetnék a seggüket, és vihetnék ki a mostani 45 év, és alatti generációt repülős kirándulásokra kicsit megmutatni nekik, mi is a Brüsszel, és miért jó. Nem csak azért, mert jó a gyakornok csajok segge, és jól táncolnak a Grand Place melletti dizsi bárban.
Szóval vagy cool lesz az ellenzék egy 45 alatti szemében, és elhiszi azt, hogy képesek arra, hogy kibasszanak minden régi arcot, és végigvigyék a lusztrációt, valami konszenzust találjanak Erdély, és trianon kapcsán, vagy totál bukásra vannak ítélve. Az lenne az igazi, ha mondjuk nyernének 2022-ben, és másnap azt mondanák, hogy gyere nép, mesélj mán' mit akarsz. Oszt lenne egy nemzeti minimum - lusztráció, privatizáció, eu-s lóvé, stb -, ezt képviselnék a nép - majd alapít választási pártot- oszt feloszlatná önmagát. Valahogy így. Na most ezt teljes, vagy részleges hatalomvesztést jelentene minden mostani szereplő számára.
Az ország végérvényesen 4 részre szakad, a mezőgazdaság 10 embernek termeli a zsé-t, a kkv-k nyomokban regnálnak, középvállalataink talán még rabszolgább melóra építenek, mint egy multi.

Sok olyan család van, aki tisztességesen meg akart élni a hazai valóságban, de egyszerűen bármit tettek, kibaszottul nem jött össze.

24.hu/kulfold/2020/07/16/podcast-kilepok-peterfy-gergely-nemetorszag-hegedus-adrienn/

Elhúztak a pélóba, és jól élnek.
De sokan haza is jöttek, azokat meg végképp nem tudod megszólítani ezzel a politikai baszakodással, hogy akkor, most hogyan is legyen.

Valamit kellene mondani arról, hogy hogyan tették kollektíve az elit ezt országot 30 év alatt élhetetlenné, amiből az következik, hogy nulla a emberek, és az üzleti szereplők közötti bizalom, és mindenki kinyírná a másikat 50 fillér + zsetonért. Ennyire balfasszá tették a népet.
Valami ötletek kellenének, hogy a nép érezze, hogy fontos, de ezt nagyon nem látom. Most, hogy az önkormányzatoknak nincs, és nem is lesz lóvé, nem azon kellene siránkozni, hogy jááj, mi a fasz lesz, hanem azon, hogy okkás vazz, hogyan lehet megoldani, mert van ezer meg kismillió erőforrás, de nincs lóvé, hogyan lehetne felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat a nép javára? Ehhez meg nem kell MBA, meg közgazdász diploma.
De ezeket a kérdéseket fel sem lehet vetni, mivel az azzal járna, hogy valami jó is kisülne belőle, amit ugye nem lehetne irányítani, és képbe jöhetnek más arcok is, szóval nem egyszerű ez gondolom.

www.youtube.com/watch?v=y0PpFPrqXlA
Már ennél rosszabb kis hazánkban.

screpes 2020.07.17. 09:01:29

@Reding Roli: @dare:

Minden jelentős alkotót meg lehet ismerni arról, hogy kissé átírja műfajának (amiben alkot) a szabályait.
Shakespeare a szonetteket, Arany a balladákat, Illyés vagy Moldova a szociografiákét...

A politikusokkal is hasonlóképp van.
A jelentős személyiség alkalmas arra, hogy új olvasatot adjon a megmerevedett helyzeteknek.
Például Bogdán...

Idáig mindannyian arra játszottunk, hogy EGY jelölt legyen, és nem is vitatta érdemben senki.
Ez azért volt, mert a lényeget érintő módon nem bontható vissza a fidesz-szavazói klakk, annak ellenére sem, hogy egyáltalán nem egyféle erőkből tevődik össze, a felső harmad keményen érdekelt, a középső harmad fél hogy lehull az alkalmazotti esélylesők fájáról, de mi van a harmadik, megfélemlített, megvezetett nélkülőző eséyltelenek szavazatával?

Mi van akkor, ha "jön" egy nettó cigány jelölt? (amilyennek Bogdán volt tarható).
Mindjárt kellhetne, lehetne három, vagy négy "komoly" versengő jelölt, ugyanis Bogdán Orbántól tömeget venne el. mindazokat, akik AZT HISZIK, hogy rajtuk csak a velük egyivású segíthet...
De mi van, ha az új jelölt még a jelenleginél is sokkal klasszabb, és "konkrétabb"?!

Akik jelenleg is körzeti jelöltek után kutatnak, nyilván tétovázás nélkül felírták már Bogdán nevét. (És az is biztos, hogy ezt az eseményt lekövette az "elhárítás is...)

Ha egy kvázi negyedik jelölt ELVESZ az orbánéból, akkor megnyílik az esély a többiek előtt, még akkor is, ha a befutó nem Bogdán -lett volna.
Summa summárum: az orbáni többséget alapjaiban kezdte volna ki egy olyan szereplő, mint Bogdán volt.

Ha nem ez a logika érvényesül, akor a kormányhűek két-és fél milliójára KÉNE licitálnia az egyesített nettósított ellenzéknek, hárommillióval. Ez az, ami edig nem ment, mert ilyen mértékű öszefogást b á r m i v e l meglehet zavarni, bontani.

A bogdános megoldás az, hogy tömegeket vegyünk el az orbáni, színleg kormányhű tanulatlan, könnyen megtéveszthető bázisból.
Egy probléma van (lett) csak: ehhez egy ilyen politikai szereplő kellett volna, mint BL.
---------------

Reding Roli 2020.07.17. 11:22:28

@screpes: A kèrdès az, hogy a túlságosan alternatív , progresszív ellenzèki potenciális jelöltek elèrhetik- e a kevèsbè tanult , elmaradottabb rètegeket....Ebben nem vagyok olyan biztos...Minèl lejjebb megyünk a társadalmi règetegekben, annál inkább konzervatívabban viszonyulnak az emberek az új szemlèletekhez az alternatív jövőkèpekhez. De, ezen nem a klasszikus konzervatív gondolkodást kell èrteni ,hanem az aktuálisan regnáló rendszer - lojális szemlèlet, ès iskolázottság nèlkül a befogadókèszsèg hiányát ....Korábban az államszocializmus idejèn az MSZMP, most a Fidesz az etalon, másra nem nyitottak az említett rètegek, talán sokan kedvelik autokrata jellegű államberendezkedèst is , hiszen mindig megmondják nekik mi a jó , ès mi a helyes ès működik egy tekintèlyelvű hierarchia is . .A forradalmat mindig a fiatalság , az èrtelmisèg ès városi polgárság csinálja ès nem az elmaradott kistetepülèsi rètegek..
Egy rendszerből bèkès úton átmenni a másikba , ritkán gyökeres fordulat ...Ezért került az MDF hatalomra 1990- ben , mert az tűnt kevèsbè teljesen másnak, mint az előző rendszer , ès nem az akkor túl radikálisnak tűnő SZDSZ..
Ha pl egy" 21- ki századi párt" kèpviselője lemegy egy kistelepülèsi környezetbe pl hàlózatot fejleszteni , ès megpróbálja elmagyarázni hogy mit jelent a rèszvèteli demokrácia , senki sem fogja èrteni ...
Nagy radikális, hirtelen változtatásokra nem kèsz ez a társadalom...
Szerintem a közèprèteget kell inkább megcèlozni a kormányt váltani akaróknak, nem a perifèriát...
Ehhez kell egy olyan jelölt , mint Pálinkás József , akit nem èrhet a jobbos, nemzeti oldalról sem kritika, hiszen a nemzeti konzervatív- liberális èrtèkeket kèpviseli ès valós nemzeti összefogást
Èrti a világot , politikailag tapasztalt, bölcs, zöld gondolkodasú és a nemzeti alapkèrdèsekre is fogèkony ( a határon túli magyarság , stb..)
Ez lehetne a reális alternatíva most, a túl radikális , hirtelen jövőkèpet váltó fordulatokban nem hiszek ...

dare 2020.07.17. 11:28:21

@Reding Roli: @screpes: Jókat írtok, csak rajtam már kellőképpen eluralkodott a pesszimizmus az elmúlt hónapok történési láttán, ezért nem tudok sajnos már úgy lelkesedni, mint mondjuk 2 évvel ezelőtt.

@lecsós: Pont így

lecsós 2020.07.17. 12:19:04

@Reding Roli:
Olvasom, amit írsz, pl. ilyen szavakat használsz: "....lemegy". Ne gyere le, de tényleg. Ebbe bukott bele az egész történet. Mindenki le akart jönni, vagy lejött, és megmondta. ha meg ne jött le, akkor letelefonált, oszt volt ott valaki - pl. a hivatalba - aki meg azt mondta, "Igenis uram". Most meg megy a virnyák, hogy jájjj, akkor most hálózat kell, meg satöbbi. Elképzelem, hogy Pálinkás lejön pl. egy egyszerű Balaton-parti településre télidőn- /télen errefelé nem járnak az audik sem, de még a ferráris csajszik is NY felé veszik az irányt - tehát kurvára nincs meló, a helyi nép - aki nem gazdag, és melóból kellene hogy megéljen, nem tud, mert olyan, hogy jól fizető meló errefelé sincsen -
Tehát elképzelem, hogy "lejön" a srác, és kultúrba elkezdi nyomni, hogy mennyire fasza politika kellene. A helyiek néznének ki a fejükből, és azt mondanák, hogy persze, már megint "lejöttek"..
Errefelé nyáron nagyon sok olyan arcot látni - mondhatni velük van tele a strand az Adria helyett így a vírusban - akik "lejöttek". Süt róluk, hogy 5 óra alatt érnek le pöstről, mert most mindenki egyszerre akar "lejönni". Oszt beszabadulnak a strandra. Őrületes látvány, ahogy süt róluk, hogy nem tudnak mit kezdeni egy zöld stranddal, mivel a betonhoz, a lékondis irodához, a meetingekhez, meg a nulla zöldhöz vannak szokva.
A viktor meg nem ment le, odamegy. Meg ha már odament, akkor elkezdett valakivel beszélni, az meg nem jött le, hanem ott volt, mert ott van. Ez kurvára más attitűd, ezt nem látja az, aki csak "lejön". A viktor meg ezt csinálja 40 éve, ebből épített játékot 40 év alatt. Biztos azt mondta neki a papa, hogy menj oda fiam, ha akarsz valamit.
Na most ezt a történetet nem lehet átérezi havi 2-3 millás nettó fizetések mellett. Ezt vagy egy olyan milliárdos éli át, aki mindenét elvesztette minimum négyszer, és felállt, és nem lett egy nárcisztikus pöcs. - Ilyen kis hazánkban nincs, vagy kurva ritka - A másik szereplő a "középosztály" gyerekei lennének, akik megjárták a várost, oszt hazamentek, mert van miért. Na most ezzel van gond. Mert nem mentek haza, mert inkább elmentek, vagy maradtak városon, belőlük lett a pesti. Pest meg vidék egyszerűen röhejes, hogy itt tartunk 30 évvel a módszerváltás után.
Miért van az, hogy 30 éve olyan politikusokat sikerül kinevelni, hogy akiknek adsz egy pici hatalmat, az már el is felejti, hogy honnan jött? 40 éve a komcsik nem csinálták ezt. A gy betűs igen, erre a válasz a v- féle ner.

Reding Roli 2020.07.17. 16:09:57

@lecsós: Orbán Viktornak az a nagy előnye, hogy ő maga is falusi gyerek , így jobban èrt a nèp nyelvèn. A nagyvárosi közegbe születő , ès nem csak ott egyetemet elvègző- különösen igaz ez a Budapestiekre- èrtelmisègi, egèszen más világ ...Egy akadèmikus hiába megy el valamelyik vidèki kistelepülèsre , nem fogja megtalálni azt a közös nyelvet, amit a vidèki kisember is megèrt...Nagyjából az ilyen közönsègtalálkozókra is a Budapestről vidèkre települt èrtelmisègi fog elmenni..
A fő gond, hogy a kistelepülèsek fejlődèsère , fejlesztèsère nem nagyon van olyan jövőkèp amely garantálná a hosszú távú fennmaradásukat.
A földtulajdon egyre inkább koncentrálódik ès a gèpesítettsèg is növekszik , ha meg kell munkaerő , arra ott lesz az olcsó ukrán vagy erdèlyi magyar cigány munkaerő...
A vidèki területek ember- megtartásához új gazdasági ágazatokat kellene felfuttatni , pl iparosodni, vagy a turizmust fejleszteni , de azt sem lehet mindenhol...Elvileg a Balaton vidèke egy gazdag terület , a keleti hatarvidèkhez viszonyítva minenkèpp.
Vagy lehetne a nyugati nyugdíjasok paradicsoma a dunántúli kistepeülèsek egy rèsze ( ahogy van is ilyen irányú mozgás...)
Amit èn látok problèmat az, pl hogy exrèm módon kezd megdrágulni a Balaton környèke ...Veszprèmben olyan èttermi árakat láttam, hogy majd leesett az állam ...Ez is mutatja, hogy diszfunkcionális a magyar gazdaság ...A bèrek az árak durván elszakadtak egymástól...

ijontichy 2020.07.17. 16:42:51

@lecsós: @Reding Roli: Azt hiszem ebbe a "tyúk-tojás" problémába (avagy vihar a biliben) nem kéne ám belemenni. Különösen a "FELment az én rózsám Pestre" fényében nagyon nem. Nomeg, a jó öreg Hofi alapján, hogy megy LE a pesti Zircre??? Ezek a szófordulatok beépültek a magyar nyelvbe, és akinek ettől kisebbrendűségi komplexusa támad, az forduljan az analitikusához.

ijontichy 2020.07.17. 17:06:49

@Reding Roli: "Egy akadèmikus hiába megy el valamelyik vidèki kistelepülèsre , nem fogja megtalálni azt a közös nyelvet,"
Nem fogja, ha nem akarja! Ez ilyen egyszerű. Emiatt a - legrosszabb értelemben vett - elitizmus miatt szoktam összerúgni a port @JT-vel.

FrVili 2020.07.17. 17:14:32

@lecsós:Pontosan. Nincs már pesti. A sokadik generációs nagyrésze elhúzott már innen. A multiknál dolgozók 97%-a vidéki gyerek. Ők Pesten laknak albérletben, de amint 30 felé közelednek,és ahogy a hitel, CSOK, fizu lehetőségek engedik, - mert vissza már nem megy "le" csak hétvégenként vagy lagzira- kompromisszumos megoldásként az agglomericióba költözik kis kertes lakóparkos házba és inkább bejárnak két autóval a büdös városba (dugó oda dugó vissza, de legalább lehet otthon füvet nyírni). Húszas éveik vége harmincas elején 1000-ből 970(hogy következetes legyek) így él, vagy ebbe az irányba törekszik. Pesten kevesen élnek már ,itt csak laknak. Egy példa: egy pesti körúti és egy belvárosi (polgári)társasházban is voltam, ahol a fesztiválzenekar a belső udvarban ingyenkoncertet adott, meghálálva a bérleteseknek a támogatást. A gangra kiment emberek látványa siralmas volt. Ott van egy világviszonylatban is magas értéket képviselő társulat és a gangra pár idős lakón, airbnb-s, vagy éppen a netflixet néztem, mi ez pakolok mert mindjárt megyek "le" haza a szüleimhez a hétvégén ill. felhangosítom a tv2-t mert nem hallom a zenétől ki se jövök típusokon kívül nem nagyon van más. Húsz év alatt sokat fordult Budapest, nem tudom feltűnt-e valakinek -gondolom nem nagyon- mert akinek "térkép e táj" - azt pont nem érdekli, de szimbolikusan szólva eltünedeznek a zongorák a nappalikból és a Beethoven sziluett a falról, helyette 4k-s tévék és ikea képek kerülnek fel. Húsz éve kicsit más lett volna a helyzet. Ez az urbanizációs átalakulás a szemünk előtt zajlik. Ez elkerülhetetlen, de a középosztály kivándorlásának mértékében és ennek az új középosztálynak a minőségében a Fidesznek fontos szerepe van, bár a minősággel még senki nem ér rá foglalkozni mert még a padlást kell feltölteni. A Teljes orvos évfolyamok külföldön élnek, évfolyamtalálkozók szervezése lehetetlen. Mérnökök dettó.Ezért fontos megérteni, hogy a jövő értelmisége nem budapesti, csak itt lakó, tanuló, dolgozó vagy bulizó fiatal. Esetleg kis kerület részek kis lokálpatrióta közösségei léteznek elszórva, de azok is falvak a maguk módján.

lecsós 2020.07.17. 20:06:23

@FrVili: @Reding Roli: A pesti szisztematikusan kinyírta a saját kultúráját, ezzel végzett a 90-es évek végére. A "pesti ügyvéd" szállóige lett vidéken, és pl. a kis drága szerény bajnai rá is tett erre a sztereotípiára vidéken, amikor egy pesti papírozással nyírta ki a Hajdú-bétet, és majmolta meg. na szóval ez a pesti ember, mert ilyen, átbaszós. Ennyire egyszerű, orbán meg szépen rá is játszik erre. Ott veszett el a dolog - amit mára legitimált a ner, miszerint ki lehet nyírni pestet - amikor a pesti ember lemondott a saját kultúrájáról, Óbuda, elvesztette Óbuda jelegét, A XI. ker elvesztette Budai polgári jellegét, és mondjuk Budafok elvesztette Budafok jellegét. Kb. ennyi. A pesti elmegy Londonba, a vidéki követi pár éven belül. A pesti léthez kell havi nettó két milla, napi 5-6 órás meló mellett. Ezt meg tudja tenni egy nyugati expat, akit kibasztak a végekre, vagy az aki felnyalta magát a ranglétrán, vagy valamelyik minisztérium seggében van.
Ne keress egy olyan helyen kultúrát, ahol a nép feladta önmagát. Lassan az egész ország területén ez lesz, mivel nettó 170 000 HUF-ból nem tudsz csak nyomorogni. Most mutattak be a negyedéves orvosok a valóságnak, hogy köszi, de egyetem után 185 000 -ért melóba sem állnak. Ekkora balfasz az elit, ennyit tudott 30 év alatt elérni, hogy ebben az országban ne lehessen haladni egyről a kettőre. Amúgy deklaráltan nem kell pest, most nyitottak technológiai fejlesztő központot Balatonfüreden, jó lesz itt is a BME. Aki meg lemond a kultúrájáról, és nem védi, azt meg szét lehet kapni. Ez történik. Ezt legitimálja a ner.
Veszprém, és a közeli Balaton az drága, normális családi házat nem kapsz 120 misi alatt. Na most a ház 120 misi, a nettó fizetések meg a béka segge alatt, ebből lesz komoly gond. Errefelé Balatonkenese - Tihany - Veszprém háromszögben nincs olyan, hogy koncentrálódna a külterület egy kézben, mivel a helyiek nem adják el, mivel szart nem ér a forint. Panaszkodnak is pestiek hogy hiába jönnek ide pár száz misivel , hogy vesznek ezt-azt befektetési céllal, nincs, vagy ha van akkor szar, mert nem látsz rá a Balatonra, az meg nem kő. Szóval itt más szelek fújnak, de nem rózsás s helyzet itt sem.
Az akadémikus meg azért akadémikus, - azért kapja a lóvét - hogy tisztában legyen azzal, mi megy az országban, és tegyen azért, hogy jobb legyen. Ehhez meg kellene egy kis kitekintés, és önálló gondolkodás. Kéri mondta nem régen, hogy senkinek fogalma sincs pesten, hogy mi a tököm történt a pandémiában a népesség alsó két tizedével. Miért, nincs Kecskeméten kihelyezett tagozat? hazamentek, vagy mi van? Hogy-hogy nincs real time adat?
Szóval ezek a gondok azok, melyeket a ner észrevett, és azt monda, hogy ennek így semmi értelme. Az akadémikusoknak járna kellene a vidéket. A legjobb az lenne, ha tolná 3-5 fős vállalkozását, alkalmazna pár cigányt is, és a napi meló végén tolná az előadást a vidéki kultúrba. Ilyen nincs, ebben nincsenek 100 milla nettó évente a családnak.
Alapvető gondok vannak,, ezt meg a ner úgy gondolja, hogy ebben a formában nincs rá szüksége. Ebben a világban élünk, és a legnagyobb gond az, hogy annyira feszült a helyzet a fizetések terén, hogy itt már nem segít 5- 10%-os emelés. Ebből lehet még balhé.

Reding Roli 2020.07.17. 20:16:40

@ijontichy: A nagyvárosi elitizmus ès az urbánus - nèpies ellentèt mindig is jellemző volt Magyarországra ès ahogy nőttek a különbsègek vagyonilag a rendszerváltás után ez csak fokozódott...A mèrsèkelt konzervatív - liberális elit a legjobban Remetehegy- Rózsadomb - Pasarèt háromszögben èrzi jól magát , nekik Bakonszegre menni a szegènyparasztok közzè nem derogál ...A pesti liberális , zöld , progresszív elit legjobban a Szent István Krt- Terèz Krt- József Krt ès a Duna által határolt területen èrzi jól magát ....A klasszikus baloldali elit termèszetes közege Angyalföld , Kőbánya ès Újpest ( pedig , Újpest nem Pest , tanyaközpont ..:)
Vidèkre senki sem megy politikát csinálni , Orbán sem , de neki ott vannak az emberei, az ún. helyi vèlemènyformálók, akik a vidèki lakosság nèzeteit jelentősen tudják befolyásolni ( szelíd erőszakkal ) ....Aki nem áll be a sorba, azt elegánsan kicsináljak,kirúgják a pedagógus állásából, stb...A kiszolgáltatott rètegek örülnek hogy van közmunka ès karácsonyi ajándèkutalvany ...
A helyi vállalkozók szintèn csendben vannak , mert csak csurran- cseppen valami az orbáni infrastuktúra fejlesztèsekből ...
Senki sem mer a rendszer ellen fellèpni vagy akár lázadni ....Esetleg a nagyvárosból hazajáró gyerek ,akinek még nincs vesztenivalója , munkája , aki Momentumos lett az egyetemen, de őt nem veszik komolyan ...
Ezek után az is èrthető , hogy nem toszul senki a kistelepülèsekre felvilágosító munkát folytatni , programot -, alternatívákat ismertetni ...A művházat eleve ki sem adják , vagy ha mègis, akkor leküldik a " vadhajtasos " kopasz fickót, hogy trollkodja szèt az egèszet , ès \ vagy vágjon mellbe valakit ( úgysem büntetik meg èrte...)

lecsós 2020.07.17. 20:27:51

@Reding Roli: Ez tragédia, hogy ezt sikerült elérni 30 év alatt...

Reding Roli 2020.07.17. 20:36:50

@lecsós: Èn azért úgy látom , hogy van egy rèteg amely elkèpesztő vagyonok felett diszponál...A 120 milliós balatoni haz vagy az 500 milliós budai villa , csak a vidèki átlagembernek sok , a nersevik elitnek nem...Csak hotel èpítèsre egyesek milliárdos állami szubvenciókat kapnak , akkor " hogy a viharba " ne tudnának megvenni egy pár száz milliós ingatlant...
Ez a rendszer mèg mindig az " eredeti tőkefelhalmozás" időszaka....Nem olyan règen jártam a Remetehegyen Budán ....Azt gazdagságot egy kistelepülèsi kormánypárti szavazó el sem tudja kèpzelni...A NER- ifjak felköltöztek a hegyre, hatalmas villákba, előttük a Duna , mesès panoráma , 2-3 ,10-20 milliós kocsi ház előtt, odabent instagramm sztar - bikinimodell pi...a....Ez is Magyarország , ne feledjük azèrt....Nem mindenki menekül , mert aki megtalálja a helyèt ebben a rendszerben , valahogy csókos lesz, jó helyre születik, nősül, rövid idő alatt hatalmas vagyonra tehet szert...
Azt lehet mondani , hogy az EU- és a hazai szubvenciókból 1000 milliárdos , jórèszt èrdemtelenül szerzett vagyon született , a nemzeti burzsoázia ...De, nem elit, csak burzsoázia...

lecsós 2020.07.17. 20:53:46

@Reding Roli: Ezzel nincs semmi gond, de azzal igen, hogy ezek a vagyonok semmi hasznot nem termelnek. Egy idő után eléggé frusztráló tud lenni az, hogy balfasz vagy a saját vagyonodhoz, mivel nem magad szerezted, és fogalmad sincs, mi miért működik. De vannak ezermilliárdok. Szóval felmerül a kérdés, hol az elit? Vagy volt-e egyáltalán? Szerintem 70 éve kinyírták az elitet. A mostani kulák unokák, meg a túlélő sárga csillagos szatócsboltos, gyáros unokája lehetne az elit, de az meg passzív, vagy elhúzott. Látom ezeket a mostani 20 éveseket ebből a kategóriából, akkora ladikok vannak a Balatonon, mint Monakkóbban. Na most ezeket Adriáról hozták vissza, mert olcsóbb a kikötő itt, mint ott. A sellők a tetején, a nyári napon, 30 fokban, és szól róla a mulatós. Na ez a kultúra, és itt nagyon komoly gondok vannak. A pénz nem jár együtt a műveltséggel, ezt tudjuk, de azzal nagyon komoly gond van, hogy igény sincs rá. Amúgy a történelem látott már olyant, hogy egy bizonyos idő után nem működik a történet, a nagy számok törvénye szerint itt is ez lesz. Kibaszottul nagy a kontraszt.

Reding Roli 2020.07.17. 21:03:39

A NER- eliten kívül- hogy legyünk tárgyilagosak - a felső 5% is jól járt az orbáni politikával ... pl 6-8 ève mondjuk egy jobb módú polgári budai család rendelkezett egy házzal ès mondjuk 2 lakással...Zusammen èrhetett 80 milliót...Mára pedig az ingatlanpiac mestersèges felpörgetèsèvel ( negatív reálkamat , Csok) olyan 200 milliót ....
Óriási vagyonátcsoportosítas zajlott és zajlik most is , vannak nagy nyertesek ..
Szerintem a jómódú rètegek pont ezért támogatják Orbánt , mèg akkor is , ha a legtöbbüknek már sok ez a politika a családi összefonódaásokkal, a korrupcióval , a demokrácia- deficittel bíró politika ..
Orbán valóban jól kidolgozta a hatalom megtartására optimalizált rendszert ès szinte minden társadalmi rètegnek - kivètel talán a szèlesebb dolgozói közèprètegek - ajánl valamit ...A nagytőkèseknek milliárdos állami szubvenciókat , városi "nagypolgárnak " dráguló ingatlanpiacot , a vidèki helytartóinak biztos egzisztenciát , a közmunkásnak közmunkát , most pedig 13-ik havi nyugdíjat, a nyugdíjasnak .. Ebből adódik, hogy az ellen-altervatívának a dolgozó rètegeket kell megszólítani elsősorban : a kádári közèptől ( most alsó osztály ) felfelè a nagyvárosi èrtelmisèg ès a kisvállalkozókig bezárólag ..Nekik csak a munkaállamot ajánlotta meg a rendszer...

lecsós 2020.07.17. 21:10:24

@Reding Roli: Tudna mást ajánlani mint robotolást a semmiért? A jól fizető munkahelyekhez kellene olyan, hogy hazai innováció, pl. hazai ipari bázison. Hazai ipar meg nincs, ezért innováció sincs..

Reding Roli 2020.07.17. 21:12:39

@lecsós: Legutóbb a 19. században lehetett magyar elit , esetleg mèg valamennyi a két háború között...Ma már inkább felkapaszkodott senkiházik vannak ...( a pelenkát kiszórják az autópálya mellett ..)
Az èrtelmisèg egy másfajta elit , mivel vagyont ott a legtöbben nem halmoznak , így adakozni sem tudnak a magánvagyonukból..
De pl èn Pálinkás Józsefet elitnek tartom , mert világos gondolkodású, mèrsèkelt , közèputas , nemzeti èrzelmű ember, ezért gondolom , hogy alkalmas lenne miniszterelnöknek ...

kistót 2020.07.17. 23:58:22

@ijontichy:
"Ezek a szófordulatok beépültek a magyar nyelvbe, és akinek ettől kisebbrendűségi komplexusa támad, az forduljon az analitikusához."

Szívemből szóltál. A vidéki ismerőseim magától értetődően LEmennek vidékre haza, aztán FELjönnek Pestre. Eszükbe sem jut, hogy ebben valami sértő vagy furcsa lenne.
Az itteni kommentekben viszont pár héten belül a második pampogást olvasom arról, hogy ez a szóhasználat állítólag degradáló. Gerjed a hiszti, éledezik a szobordöntögető álérzékenység...

Rodney_2 2020.07.18. 00:19:36

@kistót: Ez nem "álérzékenység", ezek valóban ennyire idióták (nemzetközileg is értve). Illetve nyilván van egy részük akik csak felülnek a "mozgalomra" és így jobban tudnak megélni mintha valami valós teljesítményt kellene produkálniuk.

Rodney_2 2020.07.18. 00:45:25

@Reding Roli: Kicsit pontosítanám itt ott

Ingatlanpiac azért is ment jól, mert megjelent rengeteg külföldi befektető (kínaiak, volt szovjet térség és még nyugatiak is). Ezt nem én találtam ki hanem az ingatlanpiaci elemzésekben lehetett olvasni.

A felső 5%-hoz. Az ADÓRENDSZERT ne tessék kifelejteni. A lineáris adókulcshoz képest mikor megjelent Botka a fizessenek a gazdagokkal, akkor hol lehetett az a jövedelem határ ahol a vér is megfagyott a jól kereső (multinál keményen dolgozó) polgárban???
És a gyerekkedvezmények. Ismerősöm kb 1 milliót keres multinál és 4 gyereket nevel egyedül. Gyakorlatilag ma már nem fizet SZJA-t, járulékokat fizet. Ebből szépen polgári módon tudja nevelni a 4 gyereket. Ha visszajönne a progresszív SZJA és eltörölnék a mostani kedvezményeket, akkor mit mondana anyuka az éhező gyerekeinek? Hogy most már rendben van a jogállamiság és végre jut pénz a migráncsok etetésére is?? B+
Az adórendszernél ne felejtsünk el egy fontos elvi dolgot: akit adóztatnak (és / vagy kap kedvezményeket a fizetendő adóból) az termeli meg az egész szuperbruttó összeget a munkájával!!! És ebből vesznek el tőle többet vagy kevesebbet ilyen olyan célokra. Azt csak a pszihopata bűnöző mentalitású baloldaliak gondolják úgy, hogy a pénz a fán nő, vagy csak úgy leesik az égből és ezért nekik joguk van megmondani, hogy akik megtermelik a pénzt, azoktól mennyit kell elvenni és szétosztani jellemzően maguk között. És ezt a rablást (francia alkotmánybíróság) van pofájuk társadalmi igazságosságnak hívni. Hogy rohadna meg az összes :)))

A felsorolásodból az is szépen látszik hogy a fidesznek nincsen szüksége választási csalásra (másik mitosza az idiótáknak), elég széles rétegek számára vonzó az a rendszer amit működtetnek. Ez akkor kerülne veszélybe, ha az ellenzék kontraszelektált barmok helyett fel tudna mutatni több tucat komoly embert, akikről el lehet képzelni, hogy hatalomra jutva néhány év alatt nem viszik csődbe az országot. Ezen kellene dolgozni, de ebben a jelenlegi ellenzéki pártok vezetői abszolút ellenérdekeltek, mert pont őket kellene lecserélni.

Rodney_2 2020.07.18. 00:57:00

@Reding Roli: Magyar elit adakozik

Csak mondok 3 teljesen más tipusú ismert (milliárdos) embert aki adakozik:
Csányi alapítvány
Mészáros Lölö
Varga Zoli

És mondjuk Demján Sándor RIP

Azért ha nagyon gazdag vagy, akkor nem vág földhöz egy kis adakozás, úgysem tudod felzabálni és elkurvázni az összes pénzedet :)))

Reklám gazdag olvasóknak: a Deloitte már Magyarországon is kínál olyan szolgáltatást, hogy felállít egy "Private Office" nevű izét, aminek a standard része a filantrópiával foglalkozás is :)))

DrGehaeuse 2020.07.18. 07:44:12

@lecsós: Fején találtad a szöget!
Ne jöjjön le! Jöjjön ide! Fogja meg a lapát nyelét ha kell.
De az se lenne rossz ha valaki egyszer végre “vidékről” menne oda Pestre és csinálna valamit.
Bogdán Laciban például volt ilyen karizma (én láttam benne). MZP-ben is van, de ő kicsit nárcisztikus és nem eléggé nyakas. A hosszú birkózást is bírni kell.
Ott van még Miskolcon Veres Pál polgi. Egy lehetetlen küldetést már végrehajtott.

DrGehaeuse 2020.07.18. 08:02:03

@lecsós: Jah! Innováció! Hungárián Ilonmaszk kéne egy pár, nem egy tucat nersevik mint a vej.

lecsós 2020.07.18. 09:32:17

@Rodney_2: @DrGehaeuse:
Ha belenézel a magyar valóságba, akkor az a gazdasági szerkezet, ami most van, azt még a komcsik papírozták le ott a 70-es évek közepén. A 90-es évekre meg szépen el volt rendezve szépen minden. Ezzel egy gond van. Soha nem volt itt verseny, mivel a rendszer soha nem is engedte azt, hogy legyen verseny. Gondolj csak arra, hogy a csókák ott a 90-es években KFt-ket alapítottak a tsz-ekből, meg RT-ket, és ezeken keresztül szépen tönkretették a vidéket. A recept nagyon egyszerű volt. Nulla értéken megvenni a területeket, meg a cégeket, márkákat, és miután nyugati kézbe került, azonnal nyugati ára volt midennek. Ezen lehetett húzni pár milliárdot a vezetőknek. Erre volt felépítve az ingyenhitel, a bankok "bedőltek" amelyeket az állam konszolidált. 6 év alatt teljesen szétkapták a teljes hazai infrastruktúrát.
Kibaszott nagy lóvék mentek erre-arra. Szóval ezeknek az akkori aranyifjaknak tolta alá a valóságot a politika, és businesseltek mindennel, amibe kurvasok lóvé volt. Na mst egy két öreg motoros még kirakatban van - 60-70 év közöttiek -akik valamilyen szinten konszolidálták az arcukat, mert mondjuk létrehoztak egy alapítványt, és verik a mellüket. Erre a rendszerre épült fel a neres játék. És a nagy baj ezzel az, hogy mivel a 20 évvel ezelőtti példa a 80-as évek végi volt, a ner is úgy gondolta, hogy nem lehet másképp lóvét csinálni, csak úgy, ahogy az szépen kialakult ott a 80-as évekre.
A magyar gadzasági elitnek hazudott embertömeg meg ebben a rendszerben konszolidálódott, és el sem tudja képzelni, hogy mehet ez másképp is. A magyar balfasz nép meg hozzáidomodott ahhoz, hogy szegény marad, nem pofázik, mivel tudat alatt elhiszi, hogy nem lehet másképp, meg ha kinyitja a pofáját, akkor elveszíti mindenét, a munkahelyét, és mindenét.
Ha a gazdasági elitben tényleg lenne egy kis tök, és visszaakasztaná a golyóit a fiókból, akkor megfogadná Pálinkás tanácsát, és elkezdene ténylegesen részt venni a gazdasági folyamatokban. Megkockáztatom, hogy ehhez nincs meg már a tudás, abban az esetben, ha emberünk olyan nettó 2 milliárdot ér. Ahogy látom, ez az a határ, amikor a csóka elszakad a valóóságtól, és már a nyugati gazdag minta jár a szeme előtt, mivel a balfasz 90-es években meggazdagodott réteg elfelejtette kialakítani a gazdagság kultúráját pesten, ezzel önmagukat lőtték tökön, szerintem ez nem tudatosul, pedig kellene.
Pedig nettó két milliárd lófasz lóvé nemzetközi szinten - mert ott tudják, hogy nem a lóvé a lényeg, hanem a tudás - az kb. olyan Ł 5,1 millió font, egy fél házat nem kapsz rajta London szebb környékén. Szóval ez az elitnek hazudott embertömeg sem az egyik, sem a másik oldalról nem fog befektetni hazai innovációba, mivel nem is érti, és nem is kell neki ilyen balfaszságokkal foglalkozni, amikor fix zsét tud kajálni - nettó kivehető havi pénzáram - az állam, meg az eu csecseiről. Minden ágazatban megfigyelhető a koncentráció, és maximum 1-3 szervezett konglomerátum jelenléte. Igaz, kicsit a vírus átrendezte a történetet, de oly mértékben, hogy a struktúra változzon. A multik erre épülnek rá, ezért itt versenyt ne keress, olyan nincs, és nem is lehet, nem engedi a rendszer.
Mivel a struktúra komplex nettó napi kivehető kp termelő - gondolj itt egy szállodára, vagy multi beszállítóra - kurvasok forint van, de nincsen innovatív projekt, amibe be lehetne tolni a zsé-t, mivel ott már Londonnal, Berlinnel, meg Indiával, meg Kínával kellene versenyezni, ami kurva gáz. Nemzetközi verseny? Ugyan már, abba csak bele lehet bukni.
Tehát az van, hogy kibaszott komoly forintbőség mellett szegényedik el a nép, áll le a hitelezés a kkv-k felé - az nhp, meg a többi az nem szül innovációt, hanem egy 50 évvel ezelőtti struktúrát konzervál alacsonyan fizetett melóhelyekkel - húz le a picsába az innovációra képes réteg.
De lesz pl. új magánkórház, mert mondjuk az egyik gazdag ebbe tol bele most két milliárdot. Ennyi bazdmeg, ezt tudjuk. Én nézek ki a fejemből, hogy mi lesz itt, mivel többen vannak azok, akik nem tudják megfizetni a magánkórházat...
Kimegyek Londonba pl. egy KKV kiállításra, és tudok beszélni 10-100 milliomossal, és milliárdossal, aki ott van, és azt akarja, hogy te is milliárdos, vagy milliomos legyél, mivel ebben a szaros kapitalizmus játékban egyszerűbb úgy részt venni, ha gazdag vagy.
Mindenki ráállt erre, hogy gazdaggá akarják tenni a népet, mert tudják, ha nem teszik akkor itt a pandémia után eszkalálódhat a helyzet számukra, azt meg nem akarják. Reklámozzák a gazdagságot, és teszik ezt úgy, hogy vonzó legyen az emberek számára, mint cél.

lecsós 2020.07.18. 09:33:36

@Rodney_2: @DrGehaeuse:

A magyar meg gyűlöli a saját milliárdosat. Hogy a bús picsába van ez? Érted, olyan mély ellentétek vannak a társdalomban, hogy roppant nehéz áthidalni. Ez a ki nem mondott tudat meg átszivárog pl. amikor befektetésről van szó. Sok innovátor húz a búsba, mivel magyarokkal szóba sem áll, minek?
Te meg aztat mondod, hogy kőne ide Ilonmaszk, de nem tud kipattanni a valóságból, mert nincs tere, előbb döglik éhen, mint letegye a produktumot. A balfasz, hozzánemértő, nárcisztikus valóság miatt.
Hány olyant láttam, hogy a csóka tolta itthon, belefáradt, kiment Londonba, meg máshova, és két mozdulattal sínre tette , azt amivel itthon szopott mint a torkosborz.
Erre mondom azt, hogy balfaszok vagyunk a saját valóságunkhoz, még azokkal az erőforrásokkal sem tudunk jól bánni, ami még megmaradt. Ez meg nyugatról, meg nagyon távoli, meg a kicsit közelebbi keletről nézve süt, nem kicsit!
Pedig kőne az innováció...

Reding Roli 2020.07.18. 10:52:21

@Rodney_2: A többkulcsos adózás nem baloldali találmány , hanem a társadalmi szerződès egyik fontos eleme a nyugati fejlett kapitalista államokban ès a kevèsbè fejlett országok nagy többsègèben is ez működik. Az USA- ban pl 7 kulcs van, sávosan , a legfelső 37%...Így is volt rá pèlda, hogy pár filantróp milliárdos szólt, hogy ők szívesen adóznának többet...
Az egykulcsos adó tipikusan a volt kommunista országokban bevezetett adózási forma , de úgy nèz ki hogy abban a formában ahogy elkèpzeltek nem váltotta be a hozzá fűzött remènyeket , ezèrt először Szlovákiában , majd Litániában ès Lettországban is viszavezettèk a progresszív adózást ...
Egyèbkènt , Milton Friedman ennek az adózási rendnek - valójában a családi adózásnak , az eltartottak számára kivetített adózásnak a kitalálója ...
Èn azt gondolom , hogy egy jól összerakott progresszív adózás , kellően magasra állított progresszív kulcsokkal , ès családi családi kedvezmènyekkel kiegèszítve jobb lehet mint a tisztán lineáris egy kulcsra alapozott , de mindkettő mellett szólhatnak èrvek...
A jó adórendszer az soha nem a jobban kereső dolgozókat cèlozza , hanem a valóban módos felső rètegeket , akik kedvezmènyezettjei az adott társadalmi rendszernek ..
Magyarország valójában egy adóparadicsom , hiszen 9% - os társasági adó mellett ( ami rendkívül alacsony ) mèg hatalmas állami szubvenciókat is kapnak a nagytőkèsek , azaz egyfajta fordított újraelosztás működik.
A nagy vagyonokra sincs kivetve semmi jelentős adó , èrdemi ingatlanadó nem is lètezik...Pedig, milliárdos ertèkű ingatlanok vannak ès hatalmas nagybirtokok...
Miközben a világ egyik legmagasabb fogyasztási adóját fizetjük...

A magyar adórendszer - vèlemènyem szerint - a felső 5% igènyeihez optimalizált ès ezen nem segít sokat a családi adózás sem ..
Az elitnek sikerült a saját èrdekei szerint szabni az adózást ...Persze , mindenki a saját osztalyperspektívájából szemlèli a világot , hogy neki szemèly szerint mi a jó...Nyugaton ilyen módon leosztott közteherviselèst biztosan nem lehetne keresztülvinni , mint nálunk...

Nem is az egykulcsos a problèma, igazán - ha jól tudom most nem forszírozzák már az ellenzèki pártok sem a progresszív adózást -
hanem az, hogy túl sok ès feleslegesen magas adót kell a kisembernek befizetni ahhoz, hogy az extrèm alacsony lehessen a társasági adó, ès a felső 2% sok esetben nettó kedvezmènyezettjei a rendszernek ...
Pl akik kaptak a Kisfaludy - programból, volt aki rögtön 8 milliárd vissza nem tèrítendő támogatást akvirált , az mikor fogja visszafizeni adókènt az államnak ? Lehet , hogy soha ..Èrtem èn hogy gazdasagfejlesztès meg társai , de ez így brutál igazságtalan ...Az átlagember dobja össze egy szűk rèteg tőkefelhalmozását....

Reding Roli 2020.07.18. 11:01:01

@lecsós:
A magyar meg gyűlöli a saját milliárdosat. Hogy a bús picsába van ez?"

Azért gyűlölik, mert kevesen lettek az eszük miatt milliárdosok...

A rendszerváltás után a rabló privatizátorok tettek szert nagy vagyonra a politikai kapcsolatok rèvèn , most meg azok, akik pártállam csecsèn - haveri, családi kapcsolatok rèvèn gazdagodnak , más emberek rovására ..
Kevès a valóban tehetsèges, vilagcèget lètrehozó magyar vállalkozó ..
Ha van van valaki , mint a Gattyán Gyuri -az is az online szexiparban lett világhírű...

pátyi 2020.07.18. 11:06:06

@Reding Roli: Bocsi, de elítélően írsz a tekintélyről és a tekintélyuralmi rendszerről, ami engem zavar. Ha nincs tekintély, nincs rend. Akkor anarchia van és egy élhetetlen állapot. Lásd USA egyes vidékeit, városait, vagy Ny Európa városainak egyes részeit.
Kell, hogy tekintélye legyen egy politikusnak, tanárnak, rendőrnek, vezetőnek. Minden emberi közösség ettől közösség és ebből következik a természetes emberi tekintély és alapvető emberi jog.
Másik dolog, ami zavar, hogy úgy értelmezitek, ezeket a "tekintélyuralmi" rendszereket a vidéki, aluliskolázott, alulinformált, idősebb, kiszolgáltatott emberek, rétegek tartják hatalmon.
Ez féligazság. Valóban ezek az emberek tartják hatalmon ezeket a rendszereket. De én azt állítom, hogy ők a józan többség.
Mennyivel több információja van a valóságról, az életről, annak a fiatal, városban élő, egyetemista, vagy éppen azt elhagyó fiatalnak, aki egész nap a számítógép előtt ül, többnyire zárt térben, hasonló korú, gondolkodású emberek között és olvassa a különböző hírportálok híreit, illetve véleményeit, publicisztikáit a hírekről. Ő nem jól informált lesz, hanem tökéletesen manipulálható. És ez a manipuláció figyelhető meg a lengyel elnökválasztás eredményében. A véleménybuborék és ideológiai ketrec, ami gátolja a városi, fiatal, tapasztalatlan ember szabad gondolkodását.
A vidéki, kevésbé iskolázott, idősebb ember hozájut ugyanazokhoz az információkhoz, ehhez nem kell egész napot a gép, vagy a TV előtt ülnie, ideje sincs rá, mivel valós dolgokkal foglalkozik. Dolgozik, gyárban, földön, szolgáltatásban, gyerekeket nevel, család, barátok és kis közösség veszi körül. Tapasztalata van a valós problémákról. Eszében sincs forradalmat csinálni, nincs rá oka sem Magyar, sem Lengyelországban.
Majd az a városi fiatalember is idősebb lesz, családja, gyerekei, felelőssége lesz, tapasztalata és élményei lesznek a való világról és aztán majd őt is nehezebb lesz manipulálni az ideológiával, utópiával. Jó konzervatív lesz belőle tíz-húsz év múlva. Ez a világ rendje.
Persze mindíg lesznek örök álmodozók, aki fel akarják forgatni a világot. Niha sikerül nekik. Na akkor lesz a baj és sok halott.

Reding Roli 2020.07.18. 12:05:01

@pátyi: Ha nincs tekintély, nincs rend. "
Ennek èppen ellentmondanak a nagyon sikeres holland vagy skandináv társadalmak , ahol szinte ismeretlen a társadalmi hierarchia mert már èvszazdokkak ezelőtt egyfajta egalitarius paraszt- polgár társadalmak voltak ...Ahol van tudatos közössèg , van állampolgári önkontroll, ott nagyon jól működik a gyengèn hierarchiát társadalom is ...A modern demokrácia fejlődèsi iranyok is , a hierarchia minèl erősebb visszaszorítására irányulnak , mint a bázisdemokracia vagy a rèszvèteli demokrácia ...
Az megint egy más kèrdès, hogy egy társadalom adott fejlettsègi fokán mi lesz működőpèpes ..
Ami működik Hollandiában az soha nem fog működni Kínában...
A törtènelmi fejlődès ès a kulturális öröksèg mindig meghatározza az adott társadalmi bázison lètrejövő allamberendezkedèst ...

Miért lennènek jók a tekintèlyuralmi rendszerek az embereknek ? Az elmúlt èvszazadok politikai törekvèsei , a felvilágosodástól kezdve èppen arról szóltak , hogy ne legyenek tekintèlyek a társadalomban. A tisztelet az teljesen más kategória , mivel hatalmi jogok nem kapcsolódnak hozzá ...De ," a tekintèly " egy feudális èrtèkmaradvany ....Miért kellene pl Donald Trumpot tisztelni egy átlag amerikainak? Össze- vissza beszèl, saját magának is ellentmond gyakran , alacsony az intelligenciája, nincs komoly tudása , doktori címe, hoax - el èlmèletekben hisz, tudományt tagad, stb......Tipikusan egy olyan vezető , akit nem lehet tisztelni , nemhogy a tekintèlyèt elfogadni ...
A világ rendje pedig - az emberiség törtènelme azt bizonyítja - a progresszió, bár a haladás nem lineáris , de csak kimásztunk a feudalizmusból is , kivaltották magukat a parasztok, lassan lett általános választójog, szociális demokrácia Nyugat- Európában stb...azaz: fejlődès van , progresszió ...A progressziót soha nem a vidèki , alacsonyabb. Iskolai vègzettsègű , megállapodott emberek fogják vezeti , hanem a városi polgárok , a fiatalok , az egyetemisták ...
Ezek nèlkül nem lett volt egyetlen forradalom sem , ès társadalom fejlődèse is megállt volna ...
56- ban is az egyetemisták vonultak ki először ès városi munkások és ők vívták a forradalmat, nem a vidèkei parasztság
A lengyel helyezetről:
Adott az egyik oldalon a varsói , sőt, az összes nagyvárosi polgárság , és a fejlett nyugati területek ...Ezzel szemben volt a " cári orosz területek" , az elmaradott, bigott , földműves Lengyelorszag. .. A kèrdès az, hogy mi lett volna jobb Lengyelországnak leegyszerűsítve : ha a polgárság , vagy ha a parasztság akarata győz...

lecsós 2020.07.18. 12:55:04

@Reding Roli: Gattyán Gyuri itthon alapozott meg egy világbirodalmat, csak a balfasz valóság ellene fordult, és volt annyi esze, hogy nem rettent meg a saját árnyékától. Még akkor is befektetett, -luxus áruház - amikor tüzeltek rá rendesen, minden csövön, ami kifér, és csak később döntött, hogy offolja az országot. Oszt mit tett? Vitt ki mindent, ahova kell, és egy szaros vasat nem ide adózik, mert minek? Pedig a srác akart ide adózni, de nem hagyták. Maga építette fel, tökéletesen tisztában van vele, hogy az általa irányított rendszer szempontjából kurvára mindegy, hogy hol a székhelye a cégnek, vagy hogy ú maga hol él fizikailag. Érdekes, hogy kis hazánk nem tud semmilyen szinten globálisan- lokálisan gondolkozni. Pedig ha nem tesszük, akkor nagyon le fogunk maradni mindenben. Az ilyen figurák, mint a csávó - aki deklaráltan nem az iparban tolja, hanem média vállalkozása van, ami jól fizet- ilyenek kellenének Pestre. Hogy tolja előre a szekeret, és tanítsa a népet, hogy hogyan kő ezt csinálni. De nem pöstön él, ilyen egyszerű ez.
Hol a többi?

pátyi 2020.07.18. 19:03:31

@Reding Roli: Értem, amit írsz. Itt-ott egyet is értek vele. Nem ismerem közelről a gyengén hierarchizált skandináv államokat. Béke időben, nincs nagy jelentősége a hierarchiának. Bár szerintem a demokrácia is arról szól, hogy kiválasszuk azokat, akik méltók arra, hogy a közösség dolgait intézzék. Méltók a szolgálatra. Ez valami tekintélyt feltételez. A tekintély jelenti egy közösségben a tudást meghaladó bölcsességet, vezetői képességet.
Valamikor régebben hittem a részvételi demokráciában. Rájöttem, hogy nem működik. Saját tapasztalat szerint csak a duma volt, a döntés felelősségét és következményeit nem lehetett elvárni a résztvevőktől.
Értem, amit a progresszióról és a városi ember kapcsolatáról írsz és egyetértek sok tekintetben. A város az, ahol a sok ember, kis távolság, a sokféle kulturális hatás, tudás, tapasztalat koncentrálódik. Ahogy a pénz és a lehetőségek is. Itt születnek az új gondolatok amik a viták során érlelődnek.
Viszont néha megbillen az egyensúly. Van, hogy a hatalom merevsége miatt, vagy mert a progresszió kap gellert.
Ennek eredménye a jakobinus diktatúra, fasizmus, kommunizmus.
Miért érzem azt, hogy most is egy ilyen időszakort élünk meg a BLM és Antifa mozgalmakkal?
A szabadság és a demokrácia valóban veszélyben van. Biztos, hogy itthon?
Péter levelében /Biblia/ írja valahol, hogy" szabadságot ígérnek nekik, pedig maguk a romlottság szolgái. Mert mindenki szolgája annak, ami által legyőzetett."

kistót 2020.07.18. 19:40:21

@Rodney_2:

"Ismerősöm kb 1 milliót keres multinál és 4 gyereket nevel egyedül. Gyakorlatilag ma már nem fizet SZJA-t"

Az adó az állam szolgáltatásainak ára, ha az ismerősöd nem fizet adót, akkor ingyen kapja az állam szolgáltatásait, vagyis nem önellátó polgár, hanem az állam segélyezettje.

"Ha visszajönne a progresszív SZJA és eltörölnék a mostani kedvezményeket, akkor mit mondana anyuka az éhező gyerekeinek?"

Szóval az ismerősöd havi bruttó 1 milliót keres, de ha nem kapna adókedvezményt, akkor éheznének a gyerekei.
Mennyit esznek azok a gyerekek?

"Csak mondok 3 teljesen más tipusú ismert (milliárdos) embert aki adakozik:
Csányi alapítvány
Mészáros Lölö
Varga Zoli"

Én mondok egy 4., teljesen más típusú ismert (milliárdos) embert, aki adakozik: Soros György.

ijontichy 2020.07.18. 20:06:34

@kistót: Apage satanas! ;-)

@pátyi: Az elvtelen tekintélyelvűség ugyanúgy nem keverendő össze a tekintély tiszteletével, ahogy a beteges nacionalizmus az egészséges hazaszeretettel.
"Biztos, hogy itthon?" Biztos (hogy otthon ;-)).

Reding Roli 2020.07.18. 20:47:32

@pátyi: A demokráca eredeti formájában , vagyis az athèni demokraciában tökèletes rèszvèteli demokrácia volt ( most a periokoszok ès különböző politikai jogokon kívül lévőket nem tekintem , csak a szabad polgárokat ...)
A polgároknak meg kellett tanulni gondolkodni ès felelős döntèseket hozni a saját sorsukról a Nèpgyűlèsben , hiszen a nèpgyűlès volt a főhatalom, ahol èrvènyesült a közvetlen demokrácia ....Az athèni demokrácia az közvetlen, rèszvèteli demokrácia volt , azaz közvetlenül választottak a vezetőket , pl a sztratègoszokot, arkhónokat ....Athènt 10 plylère ( kerületre ) osztották ès azon belül is harmadoltak, arányosan , hogy minden társadalmi osztály kèpviselői bekerülhessenek a bulèba , kèsőbb az 500- ak tanácsa, ahová sorsolás útjan kerülhetett minden teljes politikai jogú állampolgár. A teljes jogú állampolgároknak kötelező volt rèszt venni a politikában , közvetlenül alakítani a társadalmi rendszert , ez lenne a rèszvèleli demokrácia lènyege.. Amikor "közvetett " demokráciában a "tekintèlyek" - akik legtöbbször a nèpet fèlreveztő színjatèk , a propaganda segítsègvel jutnak hatalomra , az ókorban türannoszoknak hívták őket , ma pedig " populista " vezetők- a nèp nevèben, annak kèpviseletère hivatkozva a saját hatalmuk megtartására optimalizálnak egy rendszert, fondolatos eszközökkel bebetonozzák a hatalmukat , így a számonkèrhetősègüket, az nem tekinthető demokráciának ....
A demokrácia lènyege NEM a többsèg uralama , aki azt mondja az nem tanulmányozta az athèni demokráciát , hanem az, hogy minden egyes polgár vegyen rèszt benne , pozíciók vállalásával is adott esetben, legyen hatalmi rotáció és ne jöjjenek létre klánhatalmak ...
Aki a nèpuralomra hívatkozva minden más èrdeken keresztülgázol az nem demokrata!
A modern demokrácia az nem más , mint a társadalomban együtt jelenlèvő , különböző osztályèrdekek minèl harmónikusabb összeegyeztetèse , és nem folytonos harc a máskènt gondolkodók ellen..

A tekintèlyről , tiszteletről:
Ha már elèr egy társadalom egy adott fejlettsègi szintet, akkor nem a tekintèly, a hatalom vagy az erőszak tartja össze , hanem az egyenlő polgárok kölcsönös èrdekeken alapuló együttműködèse...Mi sem bizonyítja jobban , hogy a nyugat- európai plurális demokrácia virágzott vagy 70 èvig, a baloldal és a jobboldal együtt kormányzott, voltak tisztelt vezetők( de inkább utólag ) de nem alakult ki tekintèlyelvű rendszer , a 2vh tanulsága okán is , mègsem lett belőle plurális rendszerből anarchia, sőt ...
Minden az adott ország általános mentalitásának a függvènye , hová fejlődik egy rendszer..

Rodney_2 2020.07.18. 21:03:04

@kistót: Látom Soros-ügynök tetszik lenni, köptem egyet :(
(ha volna fogalmad hogy Soros miért "adakozik" akkor lehet hogy most ezt nem hoztad volna elő... meg hogyan szerezte a vagyonát, stb.)

Az neked nyilván rendben van amikor a "szegények" nem fizetnek adót, cserébe kapják az állami szolgáltatásokat (ez van minden progresszív adórendszerben Gyurcsányisztántól Hollandián át a UK-ig)
Gyerekkedvezmény/családi pótlék stb akkor is van ha valaki nem is dolgozik egész életében és a gyerekcsinálásból próbál megélni. Az miért jogos?? (ilyen is van Gyurcsányisztától a UK-ig)
Ez a mostani magyar konstrukció csak a szokásos dolgok összekombinálása avval a fókusszal, hogy azok akik nem költenek a gyerekeik nevelésére ne tudjanak jól megélni a farkukból, és azokat ösztönözzék gyerekvállalásra akik statisztikailag várhatóan a társadalom hasznosabb leendő polgárait nevelik fel, költenek a taníttatásukra, stb. Ezt hívják social engineeringnek és minden kormánynak a feladatai közé tartozna ez is. A ballib időkben ezt nem véletelnül hívták "cigánytenyésztésnek" miközben már az átlagos fizetést progresszívan adóztatták. Ez a mega elkúrás :(

Igazítsd meg a kettős mércédet :)

Rodney_2 2020.07.18. 21:13:36

@lecsós: A Gattyán egyik pillanatról a másikra jelent meg a köztudatban és egyszerre csak ő lett a leggazdagabb magyar. Ettől a Csányi idegrohamot kapott és intézkedett hogy nemááá. Na ilyenekkel is meg kell küzdeni. Kicsit lehetsz milliárdos ha jóban vagy és gazsulálsz azoknak akiknek kell (lásd még Bige story)

Rodney_2 2020.07.18. 21:17:44

@Reding Roli: Gattyán az IT infrastruktúrát teszi a "szexipar" alá, nem ő manageli a kurvákat. Elég nagy különbség. Az ő viziója világklasszis IT szolgáltatások létrehozása, ennek megfelelően keresi az embereket is a cégeihez. AZ hogy talált egy high margin businesst, szerintem nem hátrány vagy szégyellni való, de csinál ő sok mást is csak azok nem olyan nyereségesek.

Reding Roli 2020.07.18. 21:32:19

@cvsvrs: mi indokolja azt, hogy szolnokon vagy nyíregyházán ne legyenek akadémiai dolgozók"
A tudományos műhelyek a tudomanyegyetemekhez kapcsolódóan jöttek lètre, ott ahol vannak megfelelő tudományos fokozattal rendelkező kutatók. Most azt a világos èrtèkelesi rendszert kellene kidolgozni a kormánynak, a tudománypolitikának, amely alapján elosztják a forrásokat , azaz: világos kritèriumokat mindenkinek ..
Eddig voltak normatívák, ami viszonylagos nyugalmat teremtett a tudományban, ezután majd pályázati úton kell versenyezni ....
Szerintem kar volt beleszólni a tudomány autonómiájába , különösen így, hogy nincsenek jó tudománypolitikusaink..Palkovics ugye nem az....Ezt meg a kormánypárti akadèmikusok is kimondják...

pátyi 2020.07.18. 21:36:24

@cvsvrs: Szerintem az ehhez hasonló érvelésre mondanád, hogy populizmus. Saját magával elnéző az ember.
Az érdekes, hogy kunhegyesi születésű vagyok. 14 éves korom óta nem élek ott és hozzám hasonlóan sok-sok kunhegyesi születésű diplomás szóródott szét az országban. Még erzsébetvárosban is biztos találsz belőlük néhányat. Ez a magyarázat a számaidra, persze nem 100%-ban.

Reding Roli 2020.07.18. 21:39:46

@cvsvrs: Igen , csak nálunk sem westminsteri demokracia ( jól elválasztott hatalmi ágak ès kètkamaras parlament nincs). de, nèpszavazas sem nagyon ....Ott azért könnyen nagyot bukhat a relatív " többsèg "- esetleg kiderülne - legalább egy adott ügyben - hogy a többsèg a kisebbsèg...Közvetlenül megválasztott köztársasági elnök sem lesz soha...Az is " fèlelmetes " lenne, hogy belèp egy új balance a rendszerbe ...Nem biztos , de a lehetősèg adott volna...
Én minden közvetlen demokráciát támogatok...Inkább mint barmely trükkös számítási módszerekkel elèrt parlamenti "többsèg"...

pátyi 2020.07.18. 21:44:47

@Reding Roli: Nem volt és nem is lesz tökéletes társadalom.
Az embernek mindíg meg kell küzdenie a szabadságért, a jólétért. Ez a szép és izgalmas benne. Ma többnyire nem külső erők akadályozzák a szabadságomat, hanem saját gyengeségem, befolyásolhatóságom, gyávaságom, lustaságom.
Aki azt hiszi, hogy az ö életét a tökéletlen társadalom, rossz kormányzás teszi tönkre, az szerintem, rossz nyomon jár. Saját életemért csak én vagyok a felelős.

alöksz róz 2020.07.18. 21:52:16

@kistót: "Szóval az ismerősöd havi bruttó 1 milliót keres, de ha nem kapna adókedvezményt, akkor éheznének a gyerekei.
Mennyit esznek azok a gyerekek?" - inkább mit.

tilos disztingválni

Reding Roli 2020.07.19. 00:08:36

@cvsvrs: A tudományegyetemnek eddig is kutatóegyetemek voltak ..Ami változott , hogy eddig volt egy normatíva, most meg pályázni kell mindenre ....Ebben a bizonytalan környezetben sok kutató fogja a lelèpest választani, főleg azok, aki nem tarsadalomtudósok, várják őket a világban 4x pènzèrt...Plusz források nèlkül nem lehet sokat bűvèszkedni, így nem is leszünk szerintem a világ vezető egyetemekkel rendelkező országai között...Az első 200 egyetem közzè bejutni legalább egy orvosi vagy termèszettudomany illetve mèrnöki területen, vagy "összetettben"...Erre már 28-29 ország kèpes a világon..Mi ettől messze vagyunk...A tudományegyetemeket politikai jelöltek vezetik, a Debreceenit is ès a SOTE- t is ...

kistót 2020.07.19. 00:26:51

@Rodney_2:

Soros-ügynöközést ignorálom, a mentegetőzés méltóságon aluli.
Soros nem tartozott a tárgyhoz, csak azért hoztam szóba, hogy oldjam a fagyos légkört. Gyuri bá' soha sehol nem tartozik a tárgyhoz, neki már ez a sorsa. Őt mindig figyelemelterelésre használják, lásd pártunk & kormányunk propagandáját. Amúgy bele lehetne menni, hogy hogyan szerezte a vagyonát, de fölösleges, mert a pénznek nincs szaga. Sőt, az ebül szerzett pénzt még inkább kötelesség osztogatni. Cívis barátunk is egyszer követelte, hogy Soros az összecsalt pénzéből juttasson vissza a kizsákmányolt országoknak. De hiszen éppen azt teszi!
Igyekszem tapintatosan fogalmazni, de nem rögeszme nálad ez a progresszívadó-dolog? Minden második kommented erről szól, és nagyon illogikusan. A következő mondatod ugyanis mindig az, hogy milyen rohadt jó dolog, hogy a többgyerekesek adóját elengedik. Mármost, ha úgysem kell befizetniük, akkor tökmindegy, hogy lineáris, progresszív, regresszív, vagy bármilyen.

Fölteszed a kérdést:

"Gyerekkedvezmény/családi pótlék stb. akkor is van ha valaki nem is dolgozik egész életében és a gyerekcsinálásból próbál megélni. Az miért jogos??"

Nem jogos. Juttatás csak akkor jogos, ha rászorulókhoz kerül. A cigánynak is és a magyarnak is csak akkor kéne kapnia, ha rászorul, és ha tényleg a gyerekére költi, és nem a "polgári" életformára, mint az ismerősöd. Számodra a politika fő kérdése, hogy "cigánytenyésztés" vagy "magyartenyésztés" legyen. Szerintem egyik se legyen, mert az ember nem nyúl.
Röhögni fogok, amikor majd kiderül, hogy ez az orbáni mini baby-boom is jórészt cigány gyerekekből jött össze.

U. i.: Egyébként a progresszív adó szerintem is marhaság.

Reding Roli 2020.07.19. 00:36:15

@cvsvrs: ha szabadkán egy magyar műszaki főiskolát próbál a kormány gründolni"
Minek ? Már így is èvi 84 milliárd adófizetői forintot költ a kormány határontúli iskolákra, templomokra ès focipályakra....Ennèl olcsóbb lenne idehozni a tehetsèges magyarokat tanulni , úgyis Magyarországra fognak jönni előbb - utóbb , a magyar iskola elvègzèse után ....Kutatóintèzeteket gründolni egy idegen országnak , megint marhaság ....Előbb a hazai tudományt kellene nyugati szintre felfejleszteni...
El kellene már engedni a Trianon előtti törtènelmi Magyarország restaurálásának a vízióját...Nem fog menni..A használható tudású , fiatalabb emberek többsège már mind elvándorolt Magyarországra vagy Nyugatra ...A magyar nemzetisègűek vèszesen fogynak , közülük lassan csak a kettős identitasúak ès az öregek maradnak , meg a magyarul beszèlő romák ....A határontúli magyarok támogatása soha nem fog olyan demográfiai eredmènyeket hozni, amiket ti gondoltok...De, arra is van egy fogadásom , hogy regionális autonómia sem lesz soha Szèkelyföldön...

Rodney_2 2020.07.19. 03:25:07

@kistót: OK, nekem a fő tétel az a progresszív adó "marhaság" jellege, ebben egyetértünk. Szerintem a lineáris adó (mindenféle kedvezmény nélkül) igazságos. Történelmileg és kultúrákon keresztül is elfogadottá vált ( "tizedet / kilencedet ad mindenéből") Egyszer próbáltam utánanézni honnan jött ez a progresszív adó nevű elmebaj és amit találtam az kb a 19. századra megy vissza amikor háború és egyéb csapások miatt egyszerűen az államnak több adót kellett beszednie mint ami lehetséges volt lineáris adóból anélkül hpogy a szegények éhen ne haljanak és ekkor jött a zseniális ötlet "temporary" jelleggel. Aztán a kommunista elmebaj tette "általánosan elfogadottá". Az elfogadottságát jelzi hogy a gazdagabbak milyen jelentős létszámban próbálnak kibújni ezalól (németek, skandinávok, usákok svájci, lichtensteini, luxemburgi bankszámlái, elköltözés alacsonabban adózó államokba, stb) Egész népek gazdagsága múlt ezen :)))
Gondolj bele hogy milyen demokrácia az amikor a politikusok egy csoportjának az a programja, hogy kiraboljuk a gazdagokat (i.e. akik szorgalmas munkával megtermelik a GDP-t) és szétosztjuk a csőcseléknek, erre a csőcselék rájuk szavaz. Nagyon termékeny idea :)))

A kedvezmények meg a "social engineering" része. Minden kormány preferál bizonyos csoportokat, általában ezek a saját választói csoportjai. Itt már semmi igazságos nincsen, itt jön az egyszerű szavazatvásárlás vagy egy felelősebb kormánynál valamiféle Social Engineering. Pl a nyugdíjpénztári befizetések adókedvezménye sem a munkanélkülieket és lumpeneket preferálja és az volt a szoclib időkben is. Ez egyszerű ösztönző a hosszútávú megtakarításra, ami az aktuális politikusok szerint "társadalmi érdek". Ugyanígy a gyerektámogatás is. Nem társadalmi érdek a "létszám" ha annak jelentős része analfabéta bűnözőkben manifesztálódik, mert az még rosszabb mintha az sem lenne és milliószám kellene importálni szír fogorvosokat és IT szakembereket :)

A Sorost te hoztad ide egy olyan témához hogy a "magyar" gazdagok akik "elit"-nek számítanak, adakoznak-e. Az volt az állítás hogy nem (mert nem tudnak róla). Az a 3 féle ember akiket felsoroltam, csak az érdekesség kedvéért, mert annyira más figurák és 2/3-uk vagyona nagyon börtönesélyes (Egyedüla Varga a klasszikus befektető akinek bejött hogy okos volt és 2008 tavaszán kiszállt az ingatlanportfoliójából és beszállt a wizzairbe amikor a legjobb volt beszállni, 15 év alatt hopp meg is volt a sok milliárd :) ) ezek mindannyian ilyen olyan szegény gyerekeknek, betegeknek stb adakoznak, klasszikus "adakozás" és filantrópia.

A Soros meg a klasszikus holocaust szindrómás zsidó aki a teljes vagyonát egy aggresszív (holocaust élménye által motivált) politikai agenda (társadalomfelforgatás) megvalósítására szánja aminek része politikusok, bírók stb megvesztegetése is. Hadd ne ájuljak már el ettől a "filantrópiától". Sajnos nekem vannak zsidó barátaim akik ugyanúgy gondolkoznak mint ő, nem akarlak stresszelni azzal hogy mi az igazi motiváció az egész mögött. Ez olyan messze van a filantrópiától hogy nagyon :(

lecsós 2020.07.19. 08:56:05

@Rodney_2: Érdekes a hozzállásod, amikor arról írsz, hogy beszedjük a gazdagoktól, és kiosztjuk a csőcseléknek. Ilyen szavakat olyan mond, akinek természetes az, hogy gazdag, és az is marad. Ezzel még nem lenne semmi gond, a gazdagok általában így gondolkoznak, a nagyon gazdagok vagyona - meg tegyen bármit, ha nem nagyon balfasz - akkor a GDP-vel együtt nő. De nagyon komoly gondolkodásbéli problémák vannak egy szóhasználat mögött, amit kb. azzal lehet leírni, hogy zárják azt a pályát, hogy bárki alulról közéjük kerülhessen. Na most ez megy a us-ben 40 éve, erről makog a csóka, hogy a mosatni öregek építettek egy világot, ami nagyon nem jön be a többségnek ámerikában, mert jött egy trump, és bevonult a fehérházba, mivel azok, aki küldték, elhitték, hogy újra lesz középosztálybéli élet, meg jól fizető melóhely a külvárosban - nem lett - nem baj,, majd szavaznak másra, de egy biztos, nem a mainstream történetre.

time.com/magazine/us/5280431/may-28th-2018-vol-191-no-20-u-s/

Kis hazánkban ugyanez, 10 éve a viktor van uralmon, és az ellenzéki elit, egy kibaszott szót nem tud mondani arról, hogy miért is van ez így, miért alakult így, és mért lett háromszor kétharmad. Nincs ellenzéki vezető erő, de egy szaros ötlet sincs, amivel lehetne valamit kezdeni.
Tényleg kezdem azt hinni, hogy általános ez a befogom a pofámat jelenség, párosulva a teljes ötlettelenséggel. Szerintem azért van ez, mert a pártiskolákon nagyon nem tanítják a valóságot. Venni kellene üzemanyagot a superbbe, oszt dolgozni fizikailag melóhelyeken, megnézni hogy mi van a függöny mögött. A fidesz ebben kibaszott jó. Képes ezt a játékteret átlátni. Erre mondom azt, hogy közgazdász ne pofázzon a valóságról addig, ameddig nem látja azt, hogy hogyan él egy kurvára szegény, egy alsó középosztálybeli - ilyen már nincs - egy középosztálybeli - ilyen sincs - és hogyan él a felső 5 decilis.
Nem látom azt, hogy bármelyik párt is becsatornázná ezeket a tudásokat, és kezdene vele valamit.
Tehát megy a nagy duma, és közben semmi érdemi nem történik, az orvosok mellett mindenki, akinek használható tudása van, az húz a picsába, mert havi 185 000-ért egyszerűen nem állnak munkába. A kis feri ott a 2000-es évek közepén elásta az országot a balfasz gazdaságpolitikájával 40 évre, az utolsó 10 év meg szépen rátesz egy lapáttal.

lecsós 2020.07.19. 09:21:41

@cvsvrs:
Ebből hogyan lehet valami szinergia a vidékkel? A Balaton mellett a települések beleálltak a térfoglalásba, minden szinten blokkolják, ha a helyiek érdeke nem egyezik az újonnan betelepülni szándékozókkal.
Pest nagyon nem üzletel a vidékkel, csak akkor, ha valami olyan van a történetben, amivel roppant sok lóvét lehet keresni, minimális erőfeszítéssel, megy a földbusiness, ingatlanbusiness, stb, minden, ami nulla kockázat, egy zárt rendszerben egymás között.
London, Berlin, és Párizs sokkal nyitottabb ebből a szempontból, ott kicsit mélyebb szinergiát látok a város-vidék kapcsolatában.

kistót 2020.07.19. 09:23:06

@Rodney_2:

"Szerintem a lineáris adó (mindenféle kedvezmény nélkül) igazságos."

Ezt kőbe véshetjük, olyan igaz. A progresszív adó eredete után én nem nyomoztam, de olyasmi lehet, amit írsz, állam bácsinak hirtelen sok pénz kellett, elvette onnan, ahonnan lehetett, utólag pedig kisütötte, hogy így igazságos. Akik ma sürgetik a visszaállítását, azok jórészt valamiféle szimbolikus büntetésnek szánják a gazdagokkal szemben, hiszen az SZJA aránya az állami bevételben tudtommal úgyis világszerte csökken (talán Amerikát kivéve). Orbánt sokat szidják a világcsúcs áfáért, de szerintem jól teszi. Ez a jövő.
De azért nem kéne mindenféle adózást elmeszelni olyan alapon, hogy a gazdag ("szorgalmas") embertől elvonja a pénzt és a semmirekellőknek adja. Ne feledd: a munka (a GDP-termelés) társadalmilag csak akkor hasznos, ha adózik. Amúgy magánügy. Ha teremtünk egy bővítetten újratermelődő réteget, amelyik gyerekvállalás címén adómentességet kap, akkor pár nemzedék múlva itt állhatunk nyakig a teleszült Kárpát-Medencében, ahol senki sem adózik, de a közszolgáltatásokat mindenki elvárja. Abból pedig előbb-utóbb 1789 lesz.
Ami Soros illeti: én nem hiszek a konteókban. Ha Gyuri bácsi foglalkozik politikusok és bírók megvesztegetésével, azt biztosan nem az alapítványain keresztül bonyolítja, mert az ilyesmit sehol sem papírozzák le. A filantrópiát nem kell idézőjelbe tenni, mert az létezik, és alapvetően jó dolog. Csak akkor válik a pokolba vezető út kövévé, ha olyan "áldozatokat" pártfogol, akik nyilvánvalóan szimulánsok. Lásd Gyöngyöspata.
Amúgy jelzem: vasárnap reggel van. Neked mint keresztény magyar embernek ilyenkor a templomban a helyed! Nem a plázában, mint a libsiknek.

Reding Roli 2020.07.19. 10:50:53

@cvsvrs: A GDP termelès mögött munka van, különben ha nem így lenne , akkor összeomlana a gazdasági rendszer , mert nem kèpződne a piacon elcserèlhető áru- ès szolgáltatás alap. A bővített újratermelèshez ( a GDP- növekedèshez ) beruházni kell, befektetni a jövőbe, egyèbkènt az amortizáció miatt gyorsan elavul a termelèsi rendszer ...
A lènyeg az, hogy mibe ruháznak be: emberi infrastuktúra- oktatás , kutatás, innováció vagy a tárgyi infrastruktúra...
Az emberi infrastuktúra megtèrülèse lassabb ès kevèsbè látványos ....Az èpített beruházások gyorsan latványos eredmènyt hoznak , de sok esetben ezek improduktív beruházások , csak a pènz viszik a " jövő fejlesztèse" elől...
A pènzteremtès csak látszólag korlátlan , hiszen a teremtett pènzek megjelennek a költsègvetèsben , az államadósságban, valahonnan hiányozni fognak , vagy előbb -utóbb vissza kell fizetni valakinek...Másrèszt , az eltúlzott pènzteremtès , gyakran csak az inflációt pörgeti fel a gazdaságban...
Leginkább a felsőbb rètegeknek szokott kedvezni az eltúlzott pènzteremtès , mert az a legritkább ha kiosztják " helikopter" - a nèp közzè beszólt pènzkènt ( az USA- ban most ez a módi..)

Reding Roli 2020.07.19. 11:03:01

@cvsvrs: Az is melózik...:) Ők az üzletemberek , a döntèshozók, akik aláírnak.....A piacgazdaságban a saját tőkèjüket kockáztatják , vagy a bank tőkèjèt , nálunk meg a mi pènzünket ( az államèt..)
Èn is szívesen eltogadnèk 8 milliárd vissza nem tèrítendő állami támogatást a Kisfaludi programból és èpítenèk egy hotelt...
Ennèl jobb ès kockázatmentesebb üzlet nincs a világon...Ezt csinálja a NER burzsoázia...

Reding Roli 2020.07.19. 11:10:18

@cvsvrs: Az egyik fő alapkèrdès az, hogy mire költse az állam a korlátos erőforrásait : improduktínak tűnő - a pillanatnyi GDP- t ugyan pörgető beruházásokra , lsd: stadion program - vagy az innovatív kis - ès közèpvallalatokat támogassa ès adja Tudományos Akadèmianak ...Nyilván ez nem vagy- vagy kèrdès - de nálunk súlyos torzulások vannak...
Minek nekünk Budapest - Belgrád vasút , kínai hitelből? Ez a kÍnaiak üzlete nem miènk, nekünk csak vesztesèg lesz.a hitelt vissza kell fizetni egy hszontalannak tűnő beruházás után...

Reding Roli 2020.07.19. 11:24:50

@cvsvrs: a magyar társadalom elnézi ezt az egészet"
A magyar társadalom nem tehet mást , minthogy elnèzze , hiszen ez egy gyenge , polgárosulatlan társadalom ...
Az emberek mèg azt sem èrtik, miből következik az egyèni emberi szabadság ès a jólét...
Pedig nagyon egyszerű: " Property and liberty " - monda Hayek ( de lehet hogy Misses volt)
Vagy : mi mondott Wesselènyi Miklós báró?
Szabadság ès tulajdon !! Ez az alapja a polgári társadalmnak ès a szabadságnak!
Vegye vissza az állam Mèszaros Lőrinc, ès többi állam csecsèn felgazdagodott oligarcha tulajdonának egy rèszet , ès adja oda rèszvèny formájában kedvezmènyesen az embereknek...
A zöldbárók nagybirtokaiból vegyen az állam ès ossza ki a vidèki földnèlkülieknek ...
Amíg nem lesz általános a polgári tulajdon , addig nem lesz itt polgári fejlődès...Illetve : csak Budapesten , ahol be tudnak kapcsolódni a globális üzleti hálózatokba ....Ez mèg Debrecennek sem nagyon sikerül, lsd: tök üres Forest Offices..
A nemzeti burzsoázia pènzlenyúlása most inkább már gát lett, mint a fejlődèst segítő tènyező ...

Reding Roli 2020.07.19. 12:22:12

@cvsvrs: A nèpre öntött helikopter pènz egyfajta vàlságkezelès ès a nagyvállalatokat cèlzó állami mentőcsomagok egy másik fajta válsagkezelès ...Ezzel időt lehet nyerni , de nem oldja meg a rendszerszintű bizalmi problèmákat ès a rendszer működèsènek hosszú távú fenntarthatóságát ...
A nem egyformán , de alapjaban vève szabadpiaci kapitalista gazdasági rendszer és annak társadalmi rendszere liberalis demokrácia akkor tudna egyensúlyba kerülni , ha mèrsèklődnènek a hatalmas vagyoni különbsègek társadalmon belül ès internacionálisan is....Ez viszont nem fog megtörtènni, mert különböző az egyes nemzetállamok ( valójában a nemzetállami nagytőkèt kèpviselő nemzetállami politika) ereje , èrdekèrvènyesítő kèpessège , " a nagykutya b...ik" elve alapján a vezető centrum államok mindig előnyben lesznek a perifèria ès a fèlperifèri országokkal szemben , amely gazdasági egyoldalúságokat szül..Egy adott társadalom belül szinten nem csökkenek a különbsègek már èvtizedek óta, èppen a globalizáció miatt , inkább növekednek ...
Van a politikai - gazdasági elit , amely a saját hatalma megtartásában ès a korlátlan erőforrások elèrèsèben èrdekelt leginkább , ere optimalizálnak, ők azok akik leginkább èlvezik a globális munkamegosztás előnyeit , de nem, vagy alig versenyeznek ...( Mögöttük az állam pènzforrasai..)
A kisember meg folyton versenyzèsre van kènyszerítve...ez a fő különbsèg...
A helyi hatalmi elit válasza a globális - valójában nem megoldható problèmákra- manapság a populizmus , a hamis ígèretek halmaza ...
Valójában nem tesznek semmi lènyegit , csak elhitetik az átlagemberekkel , hogy ők jobbak , okosabbak mint mások- kell egy külső vagy belső ellensèg , erre használható a nacionalizmus -csak az ellensègek miatt nem sikerül előre lèpni .De, most van egy olyan kormányzó elit, mely segítsègèvel eljön a várva várt utópia , nemzeti felemelkedès korszaka ( nekik biztos..)
Valójában nem fog eljönni az utópia : a gazdag egyre gazdagabb lesz , a szegèny meg marad szegèny , mert neki ott globális konkurencia , a verseny , bèrek ès a fogyasztás terèn, ráadásul a pènzosztasból is kimaradnak ...

Reding Roli 2020.07.19. 12:30:12

@cvsvrs: Ez mind szèp dolog, az ehhez hasonló vidèki innovációk, de a globális èrtèklancokhoz Budapest tud leginkább kapcsolódni , nagyobb hozzáadott èrtèkű gazdasági iparágak ott működnek ès ott èl az iskolázott munkaerő jelentős rèsze is..
Budapest az "információs ès döntèsi központ " + az egyedüli jelentős fogyasztói piac...Nem lehet mèg Debrecennek sem ezt kiváltani , hiába szeretnènek regionális ellenpólust kèpezni...

kistót 2020.07.19. 13:19:05

@cvsvrs:

1. Kastélyt építek. Téglaépítéstől kezdve mindent magam végzek. Elkészül, eladom 100 millióért. GDP termelődik.
2. Hitelt veszek fel. A bankban a számlámra írnak 90 milliót. A semmiből teremtik. (Valójában nem, mert a tartalékráta és egyéb előírások miatt kell valamennyi betétállománnyal rendelkezniük, de vegyük úgy.) Elkészül, eladom 100 millióért. GDP termelődik.

Mi az elvi különbség a kettő között? A 100 milliónak mindkét esetben fedezete van: a kastély.

Rodney_2 2020.07.19. 13:25:05

@kistót: Szerintem kb egyetértünk, csak a vita kedvéért izélgetsz még, mert igazi értelmiségi vagy :))) (a teleszülés ugye pont a ballibsi rendszerben pörgött föl, ez még Orbánnak is sok volt, mert vizionálta ahogy hamarosan megtelik a Kárpát medence a sok tezsvírrel aztán gameover, amíg egy "magyar" nagy nehezen szült egyet, addig tezsvíréknél a megélhetési szülés lehozott 2 generációt mert már 14-15 éves korban kezdtek szülni a lányok hogy legyen pénz az embörnek játékgépre meg alkoholra, nem is tudod mennyi jót tett Orbán a magyar cigányság felemeléséért :))) csak hát hozott anyagból dolgozunk, erről már sok szó esett itt "magyarozás" közben. A Nyugati országokban a 2 alatti reprodukciós ráták is brutális tényeket rejtenek, az "őshonos" fehéreknél ez általában 1 alatt van és a (még) jóval kevesebb "migránshátterű" húzza fel 1,4-1,7 közé, ez is 2 generáción belül gameover, egyszerű matematika, majd döbbennek. Német nemnáci statisztikus barátom traktál néha elképesztő számokkal, neki is indiai felesége van, a saját 2 gyerekét fogalmam sincs hogy hova számolja)

Éppen Lengyelországban vagyok, itt ma zárva vannak a plazák de a templomok akkor is tele voltak amikor lehetett plazázni, még a nagyvárosokban is. Itt rendes népek élnek, a buzulást is éppen most szavazták le egy paraszthajszálnyival :)
HaFr elemzéseiben Lengyelország pozitív példa (és tényleg), tehát keresztényfasizmust is lehet rendesen csinálni, ha nem magyar az ember :))))

Gyuri bátyádat inkább privátban írnám ha lehet, "ismerd meg a családodat" jeligére.

Rodney_2 2020.07.19. 14:02:36

@kistót: Te értelmes ember vagy, magyarázd már el nekem ezt a pénzteremtés dolgot. Én vezettem bankot meg eszköz-forrás bizottságot is de kurvára nem sikerült soha pénzt teremtenem. Pedig nagyon akartam, majd beszartam az erőlködéstől :)))
Azt a bullshittet ismerem (videon is megnéztem, kár volt) hogy felveszik a hitelt aztán beteszik betétbe a másik bankba aztán ott is felveszik a hitelt, stb (mindíg lejön a tartalékráta persze).
Olyan van, hogy a jegybank teremt pénzt. Például éppen most márciusban az ügyesen kooperáló, csúcsegyetemekkel telerakott roppant sikeres UK ment éppen csődbe és a Bank of England iszonyat mennyiségű pénz nyomtatásával mentette meg. Csak néztem hogy milyen ügyesek voltak már :))) Mekkora mázli hogy nem csatlakoztak az eurózónához :)))

lecsós 2020.07.19. 15:12:30

@cvsvrs:
Itt van ez a majka gyerek, aki bekapatja a harcifaszt azokkal, akik azt mondják, hogy menjenek el az előadóművészek szenet lapátolni ebben az átmeneti időszakban. Majka tud valamit, tolja az ipart, meg hiteles, továbbá a cége a fizetésén kívül évente hoz minimum 40 milla nyereséget. Igaza van a csókának, lassan rájönnek az ápolók, meg a mérnökök, meg az összes többi, hogy itt komolyan át lett baszva a nép ezekkel a fizetésekkel. Ez egy hang egy ózdi gyerektől, aki kibaszottul megdolgozott azért, amiben most él. Nem is akar mást csinálni, oszt szevasz. A baj azzal van, hogy a politikusok sem akarnak mást csinálni, meg akarják keresni az évi nettó 100 millát minimum a családnak, hogy legyen kenyér a levesbe. Tehát szerintem kezd valami elindulni az országban, valami olyan, hogy együtt gondolkodás.
Debrecen szép város, van is ott sok SSC, aki tolja az ipart. Na de van egy kis gond vele. Azzal rajolnak errefelé az onnan szalasztott hr-es toborzó kiscsajok, hogy menjünk oda, mert mennyire fasza az, hogy 20-40%-al kevesebb lóvét kell adni egy melósnak, mint pöstön, és az egyetem ontja magából a diplomás, nyelveket beszélő - mondjuk ki, "ingyen embereket" - akik egy-két évig tolják az SSC-ben. Ezt nyomják errefelé. Meg egy vezetőnek is aki odamegy, nem kell annyit fizetni, mint Londonban, vagy Berlinben, mivel elég neki a kevesebb is. Ez SSC béta verzió, Mumbai külsővel, vagy Manila külsővel kell felvennie a versenyt Debrecenek, és sajnos nem Wroclaw a példa. Ottan kicsit más a helyzet az ezekkel az SSC játékkal. Ott a példa a nagy Berlin, London, vagy parasztosan münkhen, és a bérek maximum 5-7 %-al alacsonyabbak mint münkhenben. Mivel a legyel állam a helyén kezeli ezeket a multikat, és mással rajol.
Tehát a veszprémi egyetemistának közelebb van Lengyelország, mint Debrecen. Pedig lenne ott zsír ebben a történetben, csak kellene valami olyan innovációs platform, ami rá lehetne építeni valamit, ami nem Munbai külsővel, vagy Manila külsővel versenyezik a melóért, mivel egy idő után ezek ott a messze keleten lenyomnak mindent, mert kurva olcsók, és baszottul hatékonyak, és korlátlanul van nekik olcsó, hatékony, fiatal melós. Szóval Debrecentől, de pösttől, meg Veszprémtől is kurvára messze van Szilézia, ez a nagy gond.
Mondtad, hogy kellene valamit alkotni az agrár történetre, de erre a játékra pályázik Gödöllő, meg Keszthely, meg Sopron is tradicionálisan. Most épített egy egyetemi kutatóbázist a BME Balatonfüreden, hogy így lesz itt majd innováció. Na most egy gond van ezzel. Nincs cég, Veszprémben van egy-két autóipari beszállító multi, - épp most döglődnek - a KKV rendszer meg igen karcsú errefelé, oszt innen tényleg másfél órára vannak a sógorok.
Tehát az van mint Debrecenben, van fizikai infrastruktúra, de nincs kutató, vállalkozó, aki tud, és képes az innovációra, ebből kellene kitörni. Lóvé van ezerrel. Erre mondom azt, hogy kibaszott nagy forint bőség mellett fog padlót fogni a KKV szektor, mivel egy életképtelen struktúrát konzervál a mostani hitelezési boom, pl. az HNP, meg a többi jegybanki játék.
Amúgy errefelé Veszprém környékén nem látszik a pártunk és kormányunk foglalkoztatási politikája, de az építkezések mennek...

Reding Roli 2020.07.19. 16:11:12

@lecsós: Lengyelország egy kedvezőbb adottságokkal rendelkező ország , van eleve kèt nagy rivális központ , mint Varsó ès Krakkó , de ezenkívül igen fejlett nagyvárosok , mint Wroclaw, Póznan , vagy Gdansk, Lodz, amelyek mind 600 ezres lèlekszammal bírnak, de az agglomerációval együtt milliós települèsek ...Ráadásul , ezek korábban nèmet városok voltak , nèmet hagyománnyal ...A betelepülő tőke könnyen otthonra talál...Ma már azt mondják hogy: " Poland the new Germany" ...Csehország ès Lengyelország ugyanaz a nèmet mentalitás , a világ legiparosodottabb règiói , ez lehet a jövő Európájának az ipari központja ...Egyelőre , a tömeges migració mèg nem problèma , de ott is egyre több az indiai, pakisztani , török - leginkább az ukrán , ők már tudják , hová èrdemes költözni ahol jövő lesz Európában...
Egy kicsit èrdekes azért , hogy a lengyelek lesajnált nèp voltak a 80- as èvekben ( szüksègálllapot, Jaruzelsky ) ...Olyan szegènyek voltak ès munkanèlküliek , hogy a magyar piacokra jártak ruhát árulni,ma meg milliós tömegű vendègmunkasnak biztosítanak munkát...
A 90- és èvekben kiadott világatlaszban a lengyel egy főre jutó GNP( akkori számítás ) 1960 dollár, a magyar meg 3000 ezer felett volt ...
Ehhez kèpest jól felküzdöttèk magukat , igaz hogy adósságot nem nagyon örököltek , meg mèretökonómiailag kedvezőbb helyzetű a lengyel gazdaság , Nèmetorszag is közelebb van, de akkor is ...Hatalmas fejlődès , amit elèrttek...

Reding Roli 2020.07.19. 17:03:51

@lecsós: Magyarország helyzete speciális , hiszen van a főváros , amely egy globális " Alpha world city " magasan kiemelkedik a lakosság számával ès az egy főre eső GDP- fel ( 147% az EU átlagnak ..)
Viszont , egyèb jelentős város nincs . A Dunántúl Pècset ès Győrt kivève, szinte teljesen kisvárosias , falusias terület , a Duna másik oldalán sem sok fejlesztèsi központ adódik, Szeged ès Debrecen , most úgy nèz ki , hogy Debrecen lesz a nyerő, mint Budapest regionális ellenpólus szerepben ...De , mèg ott is alig több mint 200 ezres a lakosság ...Max 300-350 ezer ember ,ha minden kisebb várost a környèken hozzászámítunk...
Az FDI - èrt folyó harcban viszont Ljublajanával, Wroclawal , vagy Vilniussal versenyzik...
Debrecennek mègis sikerült elèrni , hogy a közèp- európai règióban ott a 4. Leginkább üzlettársát a környezet...( EBRD)
Mindezt olyan áron, hogy a kormány ès a város hatalmas pènzekkel támogatja a betelepülő tőkèt. Máskèpp nem is jönnènek , egy mèg közèp- európai szinten sem túl nagy városba...
Egyelőre a magyar fejlődèsi út az, hogy nagyon kedvező pènzügyi feltèteleket teremtenek a külső befektetőknek , ès minden eszközzel alacsonyan tartják a magyar bèreket, euróban számítva ...A bèrversenyt már majdnem megnyertük Európában..
A magyar innovációk mèg nem nagyon jellemzőek , vagy az, hogy egy magyar vállalkozás learatja a külpiacot..

Reding Roli 2020.07.19. 18:39:22

@cvsvrs: A debreceni polgárság mindig is csak paraszt- polgárság volt , nem olyan pesti tudós- zsidós- nèmetes..
Valójában , maguk a debreceni születèsű polgárok sem nagyon szerették Debreceniek lenni...Csokonai Vitèz Mihály ès Fazekas Mihály is vègül rossz sorba kerültek Debrecenben, Móricz megírta a Nyilas Misit , az akkori város ès társadalom korrajzát..
de, Petőfi sem volt volt elragadtatva...
A város híres volt a szűk látókörű, bigott, vaskalapos , idegengyűlölő polgárairól...Nem is lehetett anno letepedni akárkinek..
Ez ma már nyílván változott , az egyetem kapcsán , de a règi beidegződèsek mèg működnek...Nem vèletlen lett azèrt a Fidesz fellegvara Debrecenben..

Reding Roli 2020.07.19. 18:49:00

@cvsvrs: Debrecennek meg nèhany èvtizede is rossz híre volt, hogy a Debrecenben èlő emberek nem fogadnak be senkit ...Ebben volt is valami , sokan menekültek vissza akik úgymond "lementek " Budapestről vagy a Dunántúlról.
Ott azért teljesen más a mentalitás...Budapest mindig is egy viragzó, csapongó , liberális szemlèletű, nyitott város volt...
Az anyai nagyapám testvèrènek már a 2vh előtt boltjai voltak Budán , teherautója ès szemèlyautója...
A debreceni , apai nagyapám csak szekeren járt , és a református egyháztól bèrelt földbirtokon gazdálkodott...
Egy gyökeresen más világ...
Budapest , az nèmet- zsidó- szláv - magyar keverèk város...De, az echte budapestiek inkább nem magyar gyökerűek...Sok magyar a 2vh utáni iparosodás után költözött Budapestre , többek között az Aldöldről...

Reding Roli 2020.07.19. 19:09:19

@cvsvrs:
és ez így liberális demokrácia? jogállam? igen. azért, mert demokrácia minimuma teljesül. és elindulhat egy olyan párt a választásokon, amelyik azt mondja, hogy lófaszt fogják ezeket a botlábú focistákat támogatni"

Elindulni elindulhat, de minek, ha úgysem nyerhet..:) Hiszem , ha olyan futballpályán kell focizni , amely erősen lejt az ellenkező irányból, a másik csapatnak sokkal nagyobb a pènzügyi kerete, jobb jatèkosokat igazolhat, akár a bírót is megveheti, ott csak az elmèleti esèly adott a sikerre ...Az ismerve a demokráciának , hogy van elszámoltathatóság - az állampárti rendszerben ez nem adott, vannak "checks and balances"- az nálunk szinten nem működik, ès lètezik a politikai váltógazdálkodas rendszere ..

Reding Roli 2020.07.19. 19:22:38

@cvsvrs: az ellenzéki értelmiség ez ügyben is egy teljesen abszurd narratívával áll elő. azzal, hogy magyarországon a tudást üldözik. és a tudósokat ölik"

Ilyet nem mondanak , csak azt, hogy a politika ne szóljon bele a tudomány autonómiájába...A demokráciában a kormányok váltakoznak : vannak liberális , vannak konzervatív, nemzeti-nemzetközi kormányok - de tudomány " szent tehenèhez " nem illik hozzányúlni , mert az akkor előbb- utóbb visszaveti az önjáró , kreatív tudósok munkáját..
Az egyes tudományágak támogatását is a tudomanyágak művelőinek bevonásával együtt kellene meghatározni , kompromisszumokkal, nem kormányzati diktátumok alapján..

boborján20 2020.07.19. 19:59:34

@HaFr: nem akarok pucsitani neked, de jó, hogy csinálod eszt.

érdeklődéssel olvaslak, majd minden nap.

u.i.: ha árki aszt hiszi, hogy..., nem az;)

boborján20 2020.07.19. 20:02:27

@cvsvrs: te ezeket a zagyva hülyeséget egyedül tolod, vagy segítenek neked?

me egy önálló ember nem lehet ekkora lakáj, mint amilyen te!:))

abdul hackeem 2020.07.19. 20:42:22

Ez a helyzet:
www.facebook.com/jozsefvarosujsag/videos/488464422003807/

Az ellenzék kb. ennyit tud tenni. Bemutatja a valóságot.

Reding Roli 2020.07.19. 21:51:28

@cvsvrs: Józsefváros a szubkultúra , az alternatív gondolkodás , a liberális szellem egyik pesti központja , egy kicsit lepukkant , korábbi bűnközpont, mára kupálódó, rehabilitálódó terület....Igazi multikulti ....Roma, lassan arab ès nèger kerület ....
Ilyen varosrèszek minden világvárosban vannak, ez nem speciálisan budapesti jelensèg....De, úgy tűnik nagyon fáj ez neked , mint megrögzött Budapest- gyűlölőnek.....Igaz, Orbán is gyűlöli Budapestet ....Tudja , hogy 2022-ben mèg az eddiginèl is nagyobb veresèg várja a budapesti kerületekben ....Nem èri meg háborút folytatni 1,7 millió ember ellen...Lehet , hogy pont ott dől el a csata....

abdul hackeem 2020.07.19. 21:53:31

@cvsvrs: Szerintetek kifelé:
hirtv.hu/ahirtvhirei/piko-ellen-tuntettek-2505364

Az megvan ugye, hogy a lukácsrudolf által szervezett demonstráción szolnoki, jászkiséri és más, vidéki lakosok tüntikéztek a nyóckerben.
Az OGY választásokat is így nyeritek.

Reding Roli 2020.07.19. 22:03:16

@cvsvrs:
józsefváros piaci alapon fogyaszt. innetől kezdve az állam támogatására szorul. mert szabad piaci alapon mit állít elő"

Semmit. Józsefváros egy kerület , ahonnan az emberek bejárnak dolgozni mondjuk az 5. kerbe , vagy kijárnak Kőbányára dolgozni...Miért , a debreceni Újkert mit állít elő ? Nagyjából semmit...az is csak egy lakóterület... Csak egy város egèszèben lehet csak egy főre jutó GDP - T számítani , de mèg az is erőltetett...Mondjuk a gödi Samsung gyár hol termeli a GDP- t , illetve kinek? Gödnek vagy Budapestnek?

Reding Roli 2020.07.20. 09:02:06

@cvsvrs: Weiss bácsival csináltak egy propaganda cikket...

" a polgári kormány 12-13 év alatt próbálja megváltoztatni a világot, talán egy kicsit türelmetlenek vagyunk. Alapvetően változott a bérezési és a támogatottsági rendszer (.....) A magyar egészségügy ma is világszínvonalú.
Meggyőződéssel vallom, hogy nincs baj az egészségüggyel. "

Ehhez hasonló propaganda anyagok , egy nem normalisan működő demokráciában nem jellemzőek , a stílus hasonló kb . mint anno az államszocialista rendszerben...A sajtó szerepe az mindig is az aktuális kormánykritika lenne , nem pedig az elvtelen seggnyalás , ami ráadásul szöges ellentètben áll a valósággal...

kistót 2020.07.20. 11:11:11

@Rodney_2:

Lengyelországért irigyellek, az most jó hely. Régen is jó hely volt, csak másképp. Én például '85-ben jártam ott, a nyomor legmélyebb bugyrában. Éppen készülök, hogy milyen lesz 35 év múlva visszamenni ugyanoda. Jó, hogy vénül az ember, nőnek a kontrasztok.
A buzulás ottani leszavazásának ne örülj, mert neked nem ártott volna.
A "pénzteremtés" most a kedvenc gumicsont. Én is láttam idevágó, diszkréten uszító videókat. A pénzügy egy tudomány, de nálunk már annyi szakértője van, mint a focinak. Ez nemcsak nekem szúr szemet, Ricardo is írt valami ilyesmit az egyik kommentjében. A magam szakértelme arra elég, hogy felhívjam mások figyelmét a saját szakértelmük korlátaira. Ezen a fórumon kb. ennyit tehetünk.

Reding Roli 2020.07.20. 11:52:04

@cvsvrs: A helyzet az, hogy van a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer ès annak különböző formái, leginkább attól függően , hogy az állam mennyire avatkozik be gazdaságba...A klasszikus liberlizmus szerint a " laissez faire" kapitalizmus- a lehető legoptimálisabb kapitalizmus , amikor sok piaci versenyző szabadon versenyzik egymással , "szabad" a piac , sok a kínálat, ami a határköltsèghez közeli árakhoz közelít az ár, ami legkedvezőbb összgazdaságilag ...A klasszikus liberálisok azt mondják , hogy az állam feladata csak az, hogy őrködjön a piaci verseny tisztaságán....
Úgy vèlik , az állam legyen minèl kisebb , ne gazdálkodjon, mivel az államnak csak úgy lehetnek eszközei , hogy elvesz valakitől..Pont azoktól, akiknek sok pènzük van, akik jól gazdálkodtak , vagyis ez összgazdaságilag káros...
A legtöbb modern kapitalista rendszer ma már inkább egy korlátos állami beavatkozást megenged , hiszen szèleskörű állami eszközrendszer nèlkül nem lenne fenntartható a szociális rendszer ès a társadalmi stabilitás , a már kivívott munkavállalói jogok, de ettől még alapjaiban megmarad a piacgazdaság ...
A következő lèpcsőfok az, amit államkapitalista rendszernek hívnak: amikor az állam - valójában egy uralkodó politikai elit- elkezdi felvásárolni a magántulajdont , vagy rosszabb esetben államosítani ...Az ilyen rendszerek egytől -egyig autoriter rendszerek , vagy totalitárius diktatúrák...
Könnyű megèrteni , a demokrácia attól demokrácia , hogy - elvileg - a politikai hatalom , a gazdasági hatalommal nem konveftálódik ide- oda..
A politikus egy adott időre mandátumot nyert , hogy kèpviselje a közössèg èrdekeit , de nem arra, hogy közben gazdasági hatalmat , vagyont èpítsen magának ...
A nagy állami tulajdon , az mindenhol melegágya a korrupciónak , sehol sem a nèp èrdekeit szolgálja, hanem egy szűk hatalmi rèteg èrdekit...
Ennèl tisztábbak a szabadpiaci mechanizmusok: ott ha a menedzsment nem teljesít, seggbe rúgják a rèszvènysek..

A helyzet az, hogy a szabadpiaci kapitalizmus nem hiba nèlküli, mivel óriási az egyes piaci szereplők között a különbsèg, nincs egyenlő verseny . Van ahonnan az állam nem vonulhat ki, pl infrastuktúra fejlesztès , ami nem terül meg belátható időn belül, vagy ami fontos , de nem rentábilis , pl egy állatkert fenntartása , stb..
De, mèg mindig jobb mint olyan gazdasági rendszerek , ahol az állam, -valójában egy politikai hatalom- túlterjeszkedik ès a piaci alapon működő szabad rendszer helyett , kiváltságok alapján működő haveri kapitalizus alakul ki...
A kapitalizmus akkor működik jól, ha minden gazdasági szereplő versenye , minèl egyenlőbb lesz..Az államnak ezt kell segíteni a peremfeltètelekkel, nem pedig a" kiválasztottak" tèrnyerèsèt ..

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 13:34:41

@Reding Roli: Döbbenetes azért az, hogy cvsvrs taktikája a jelek szerint senkinek sem tűnik érezhetően fel (vagy csak mindenki hallgat csendben?): ő nem vitatkozik, hanem a magyar társadalom többségének a közhelyeit ismétli vehemensen. A célja tehát nem az, hogy logikai vagy ténybeli tévedésekre mutasson rá, hogy cáfoljon érveket, hanem kizárólag az, hogy a magyar társadalom többségének a közhelyei útján megmutassa a liberális értelmiség IDEGENSÉGÉT. Ugyanis aki ellenkezik a többségi társadalom IQ 97-es közhelyeivel (Budapest idegen, a kurucok jók, a labancok rosszak, épül az ország, az értelmiség hülye, az egyszerű ember kormánya van hatalmon stb.), az ezáltal bizonyítja be a saját idegenségét, magyartalanságát. Cvsvrs-el való vitatkozás tehát a magyar társadalom többségi közhelyeivel való vitatkozás, azaz a többség sértegetése. Lényegileg ez a célja - szerintem - a jelenlétének és 150%-os teljesítményt nyújt. De mindez lehetetlen lenne az "ellenzéki" hozzászólók aktív és felmérhetetlenül értékes közreműködése nélkül. Ami egy másik kérdés, az az, hogy miért képtelen a liberális értelmiség a propagandára, azaz miért csak a társadalom 1-10%-a számára kommunikál. És mit akar ezzel elérni? Mert ha semmit, akkor nagyon sikeresen teljesíti a céljait.

Bánegressy 2020.07.20. 15:16:20

@Főnix Oszlár Gazdag:
miért, miért?!
miért a fideszhez köthető elit beágyazottsága természetes és jóval nagyobb, lényegében a társdalom 90%-ában. :D hát azért.
de az ő felvetéseinek a lényege az is, ami egyébként mindkét elitet érinti(nem kis részben az urbánust is), hogy a magyarok nem eredendően verseny orientáltak; ellenkezőleg központi irányítás orientáltak.
nem sikerorientáltak a saját teljesítményük révén, hanem a propaganda közvetíti nekik a "magyarok közösségének sikereit", ami szintén természetesen nem kis részben a központi irányításnak köszönhető[jó, tudom, ez is mint minden felemás, de a sikert elértek később is "be kell érjék" csak az életjáradékkal és kevésbé gyarapíthatják a személyes közreműködésükkel(kivéve, aki mégis), "a siker mindannyiunké"] illetőleg akik igazán sikeresek, azok ilyen szürke zónából előbukkant kétes figurák, mint lölő, vagy mint simicska volt, akinek ha végképp nem győz meg bárkit a sagája arról, hogy m.o. nem jogállam az nettó hülye.
amúgy meg a hivatkozott hozzászóló ezekben a kommentjeiben: cvsvrs 2020.07.19. 18:14:19
cvsvrs 2020.07.19. 18:20:16
cvsvrs 2020.07.19. 18:29:40
eddigi terjengős grafomániáját meghazudtoló módon viszonylag meglepően tömören van foglalja össze, hogy magyarországnak miért nem lesz soha a büdös életben demokratikus polgársága és miért nem lesz valóban szabad, valóban független, versenyképes ország.
azaz miért nem lesz(nem lehet) valódi verseny a gazdaság belső szereplői között és miért keresi mindenütt a gyengeséget, ahol nyomulni lehet.
és miért érdemes megfogadni a "javaslatát" azaz tipli, amíg ki nem basznak(mert ahogy többször írogatta, "ezeket" innen ki kell baszni. méghogy nem nácik :D de igény az volna rá!)

screpes 2020.07.20. 15:27:41

@Főnix Oszlár Gazdag:

Cvsvrs naponta, kötelességszerűen beszámol a lölöféle megyei lap híradásairól, mintegy megsokszorozva azokat.
fölösleges emésztődni azon, hogy miféle megállapodás van emögött, kap e valamit érte, és miféle szerződés keretében.
Az olyan lenne, mintha a zsebében kotorásznánk, holott ő kotorászik Hafr zsebében.
itt elér egy olyan olvasóközönséget, amelyet egyébként seholsem találhatna meg.

screpes 2020.07.20. 15:36:30

------------------
@szélsőséges középenálló:

Tüntessenek "elegen"?!

Elég egyszerűen ellene lehet vetni a szemléletednek és következtetéseidnek is.
Öt,- öt és fél milllió emberről gondolkodhatunk, mert célszerű azokkal mérni lehetőségeinket, akik szavazóként is mutatnának aktivitást.

A külföldről szavazók (mint tüntetők) leszámítandók, a nyugdíjasok is, részben.
A főváros is elszakítandó a vidéktől e számításban.

ahhoz hogy az elégedetlenek "utcára menjenek", számos indok, elfogadást erősítő körülmény kell:

1. "elegen legyenek"? - ez nem igazi érv, Hiszen akkor meg kéne tudni mondani, hogy mi az IGAZI tétje, kimenete egy-egy ilyen demonstrációnak, vagyis m i h e z is lennének elegen?.
2. lássák fellépésük értelmét is, az eredmény képzetét, (nem általáns jövőképről van szó)
3. szervezhetők legyenek, de NE az MSZP által, vagy a Jobbik által..
4. Témájuk is legyen (ld 1. és 2. pont)
5. ne félhessenek személyi következményektől
6. még további érv lehet, a motíváló tényezők harcában, immár versenyen kívül: legyen elméleti kifutása is az opponálásuknak.
Olyanféle ez, mint a vásárlói várakozások, igényeink szerkezete.
Ha a Maslow piramissal érvelünk, akkor itt is öt-hat lépcsőt (szintet) látunk, kb hatféle IGÉNY, "vásárlói" várakozás húzható rá erre a helyzetre.
Mik is ezek?
Az elemi fogyasztási szükségletek beteljesülésének ígérete, a biztonságra való vágy, a szociális igények teljesülése, önérvényesítési ambíciók, Maslownál.
A magasabbakról most ne is beszéljünk, mert annyira hiányzanak.

Te egyetlen indokról próbálsz "számot adni" amikor úgy fogalmazol: nincs
számottevő, orbánékkal elégedetlen ember... Mérceként pedig egyedül azt hozod, hogy "elegen legyenek"...
Kevés vagy, mint bárányfelhőben a vitamin.
---------
* egyébként a megfelelő időjárás is játszik: tömegek nagy hőségben és nagy mínuszban NEM mennek ki az értelmes emberek...

a mozgékony, elégedetlen massza külföldre ment. Egymilliós nagyságrendről van szó, a külföldön dolgozókkal egybe számolva, becsléssel élve.

tényező a főváros és vidék elszakítottsága: a "lentiek" traktorrral tudtak jönni, amikor még megfizathatő volt a gázolaj, és trakatorból kétszáz is nagyon sok.

----------

screpes 2020.07.20. 15:39:53

@lecsós:

Egyetértek, sokadszor írod ezeket.
Amiben fontos különbséget tennék, az annyi, hogy jelenleg az "elit" már NEM csak a szerzetteket védi.
(....."az "elit" csak védi azokat a stallumokat, amiket nyalással meg- szerzett..." stb)
Hanem újólag is szerez, javakat.. Eszmei javakat is szerez, jóllehet nincs mögötte eszme, eszmeiség sincs. Olyan, mintha... Jobboldaliakként beszélnek róla.
Újnak számít a magyar társadalomban az a támadó, nyílt arrogáns hatalmi tobzódás, amellyel a még mindig új - a maradék - stallumokat kikényszerítik vagy kialakítják ezek a részben ismert, részben névtelen figurák.
A maradványértéken létező ellenzék pedig szipog, hogy " tényleg, mert nem jött fekete autó.." Alázatában véres tünetekre vadászik , arra vár a demokrata érzület, küszöbérték-üzemmódban.
úgy teszünk, mintha ma is ez lenne a mozgalomban a mértéke az ellenállásssal járó veszélyeknek...és észrevételezése pedig a tárgyilagosság tünete..

E botcsinálta teoretikusok szerint az utcáramenés, a tömeges... az kéne...
Ami nincsen.
Annak mértéke a z éhezés, vagy az időjárás, áramszünet, vagy az influenzajárvány...
Ha LENNE vezéralak, az talán mindezek ellenében cselekedhetne?!
(akkor hibát követne el..).

Ellenpéldaként mindenkor az internet-adó elleni tüntetés jön fel példaként... Ha ki akarod venni a telefont a tinédzserek kezéől, akkor jó időjárásban este kimennek a hídra...
látszani...
Mert az is csak egy látványséta, lehettett, világítani a kütyüvel...

-----------

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 15:46:19

@screpes: Engem nem igazából a motiváció vagy a módszer érdekel, hanem az azzal szembeni "liberális értelmiségi" reakció. A félelmetes az az, ahogy reagálnak egyesek erre az populista érvelésre. A legtöbben racionális, értelmiségi érvekkel próbálnak reagálni egy alapvetően a proletár-paraszt pogány önszeretetre épülő öndicsérő érvelésre vagy egyszerűen csak dühösen ellenkeznek. Mindkettő teljesen amatőr hozzáállás. Ezért mondtam, hogy a Cvsvrs-el szembeni viselkedés tökéletes megmutatja azt, hogy miért veszít az ellenzék lassan egy évtizede. Mert: 1.) a népet nem lehet nevelni 2.) a megrendelőnek mindig igaza van 3.) a liberális értelmiség nem képes elfogadni azt, hogy a nép nem olyan, amilyennek hitte évtizedeken keresztül 4.) a liberális értelmiség voltaképpen a versenyképtelen, rugalmatlan és fafejű 5.) semmiféle konstruktív megoldása sincsen a liberális értelmiségnek semmire, csak azt mondja ki, hogy legyünk valakik, akik nyilvánvalóan nem vagyunk. Ez meg nem megoldás, hanem értelmetlenség.

ijontichy 2020.07.20. 15:56:22

@Főnix Oszlár Gazdag: Feltűnik. De úthengerrel szemben nehéz (nomeg ez egyre kevésbé az én ügyem, jobbára szórakozás).

Reding Roli 2020.07.20. 17:33:21

@cvsvrs: orbán azt mondja, hogy a nyugat-európai és észak-amerika is arra a korrupcióra van alapozva, amit ő nyíltan művel"

Nem! Ez totális hazugság! A nyugat az innovációra van alapozva, ezèrt van Bill Gates, Steve Jones, Larry Pages, Elon Music ès van Microsoft, Apple, Facebook, Tesla...
Az oligarcha, haveri kapitalista rendszerekben mièrt nincs innováció? A tènyek azok, hogy a fejlett nyugati országokban alig van korrupció , ahogy haladunk kelet felè, viszont egyre nagyobb..A társadalmi percepció is azt mutatja , hogy nyugaton ez nem rendszerszintű problèma, mint nálunk..
Az nem demokratikus rendszer- jellemző, hogy a miniszterelnök veje, testrvère, apja milliárdos állami megbízásokból gazdagodik...Ez színtiszta haveri kapitalizmus ! Ez Felszámolandó! Mèszaros Lőrinc dollármilliárdos falutársról nem is beszèlve..

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 18:46:38

@Reding Roli: Figyeljed meg, hogy mit csinál Cvsvrs. Az elsődleges mondanivalója a kulturális-genetikai öndicséret. A génhordozó a saját génhordozó szerepét isteníti. Azaz annak a legjobb lenni, ami vagy, mert az a tökéletes (a gének azt akarják, hogy elégedett legyél velük, mert a saját szaporításuk a legfontosabb számukra). Az idegen géneket lebecsüli vagy azt állítja, hogy azok ugyanolyanok, mint a saját gének. A génhordozó lét a lehető legjobb. Minden tökéletes, ha a saját génjeinket és a saját kultúránkat hordozzuk. A saját génjeink morálja a legjobb a világon. Mindent ahhoz kell mérni. Az idegen gének és kultúrák ismerete lényegtelen. Mindenki a gének ellensége, kivéve, aki aláveti magát a gének akaratának. Néha megemlíti az idegen gének elűzését is (territorialitás). Mivel akartok vitatkozni? Ezek nem érvek, amit Cvsvrs mond, hanem génhordozó biológiai programok. Mi lenne az ellenérv ezekkel szemben? :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 19:08:30

@cvsvrs: A sanyi bácsik génjei. A populáció kollektív statisztikai jellegét tükröző gének, amelyeket a kultúra és a morál tesz láthatóvá.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 19:14:28

@cvsvrs: Félreértettél. Én nem moralizálok, hanem elemzek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 19:38:48

@cvsvrs: Argumentum ab auctoritate, argumentum ad hominem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 19:46:56

@cvsvrs: A FIDESZ semmiféle rendszerváltást nem végez be, hanem átirányítja a forrásokat pár ezer ember kezéhez, miközben a proletár-paraszti tömegeket egy evolúciós-génhordozó tömegpszichológiai propagandával hülyíti. A parancsuralmi rendszer nem pótolja az önszerveződő társadalmi hatékonyságot, hanem megpróbálja szimulálni azt állami eszközökkel. A nemzeti tőkések jelentős részben érdemi sikertermék nélkül jövedelemvadászok, amely (jórészt az államtól függő) jövedelem nem új termelőkapacitáson alapszik, hanem csak a források átirányítása. Ezt bizonyítja az is, hogy az egy főre eső GDP növekedése szinte változatlan 2010-2020 között.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 19:55:14

@cvsvrs: De, abból áll, a szavazók meg szlopálják az evolúciós-génhordozó tömegpszichológiai propagandát és elsírják magukat Trianon miatt a stadionokban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 20:38:31

@cvsvrs: 2.8 millió > 5.2 millió. Fidesz matek.

Rodney_2 2020.07.20. 20:48:02

@kistót: A Lengyel látogatást ne halogassad. Le fogod fejelni a falat. Magyarországgal pl nem lehet összehasonlítani (és ez nem Orbán vagy Gyurcsány hibája). Szerintem 1985 óta annyit fejlődött mint a UK a 19. században :))) Valaki rájött hogy hogyan lehet pénzt lopni a vasútfejlesztésből, az eredményt majd meglátod. Olyan mint a stadion csak ennek azért több értelme van (mondjuk amikor Sziléziában az IC-n ülök, 160-nal megyünk és a párhuzamos vágányon elhúz mellettünk a régiós "kisvasút", akkor azért felmerülnek bennem kérdések a hatékony közpénzfelhasználást illetően :))) Nagy ország és legalább 5-6 nagyvárost érdemes megnézni mindenfele. Vidéken meg olyan paloták vannak full korabeli berendezéssel hogy elképesztő.
Ha érdekel az épitészet, (MODERN + régi) akkor kérj Gyuri bátyádtól valami 1-3 hónapos diverziós projektet full Poland coverage :))))
Itt a buzulás teljesen komolytalan. A varsói pride-on úgy vannak alig, hogy nagy mennyiségben vannak kihajtva kiskorúak akik boldogan masíroznak kifestett arccal és szivárványos szatyorral (nemtom miért adnék börtönt, de ezért biztosan). Ugyanakkor a Katolikus Egyház azzal támadja a buzilobbit hogy a pedofiliának ágyaznak meg (és vannak is erre jó példáik). A Katolikus Egyház. Érted-e? Ha az ember ezeket komolyan veszi akkor röhögni kell. Vagy a Zeneakadémia előtt tüntetés a (fasiszta) lengyel rezsim kultúrpolitikája ellen. Odamegyek, hát rendőri biztosítás mellett kb 100 barom azért tüntetett, hogy benn egy "zsidó" zenekar játszott amikor vannak jó lengyel muzsikusok is (a "zsidó" zenekar is lengyel volt). Na... Amúgy iszonyú jól elvannak :) És elképesztő kulturális örökség maradt meg a földig rombolás ellenére. Szuper muzeumok tele jó cuccokkal, régi városközpontok, templomok mindenhol szépen felújítva. Elképesztő. Jó kaja, jó nők :)))
Ha oda jutsz, szivesen segítek utitervet csinálni.

abdul hackeem 2020.07.20. 20:50:24

@cvsvrs: És ha a polgármester asszony távozik, akkor elfogadják egy az egyben a költségvetést?

Reding Roli 2020.07.20. 20:55:10

@Főnix Oszlár Gazdag: A propaganda leginkább az autoriter, a totalitárius rendszerek ,tudatos pszichológiai eszközök felhasználásával vègzett tömegmanipuláló eszköze ...
A propaganda már messziről bűzlik , hiszen jellegzetes , megkülönböztethető retorikai eszközökkel dolgozik...
Egy tudományos ígènnyel megírt politikai elemzès arra törekszik , hogy minèl inkább tárgyszerűbb, tènyekkek alátámasztott , logikailag összefüggő ès koherens legyen ...Inkább kèrdèseket tesz fel , gondolkodásra kèsztet , mintsem megoldásokat ad , vègső konklúziókènt ...

A propaganda ezzel szemben profán , egyoldalú, primitív iromány , mèdia vagy cselekvès ...
Szinte mindig ugyanazt a pszichológiai eszközt használja : az emberekben meglèvő látens szorongásokra, frusztrációkra, a pánikra alapoz ...Gonosz Cippola mesterkènt , szugeralják a tajèkozatlan ès kiszolgáltatott tömegeket ...Mert a propaganda szinte mindig a közèprèteg alatti osztályokra hat leginkább..
Az ellensègek kijelölèse, a szemèlyeskedès , a megbèlyegzès - szinten a negatív propaganda eszközei...
A pozitív propaganda is lèzetik , magyarul önfènyezès , de a legjobban mindig az alantas ösztönök felkorbácsolása a cèl..
A diktátorok attól sem riadnak vissza , hogy háborúba fogjanak , vagy egy múzeumot mecsettè alakítsanak , lsd: Orbán haverja ...
A plurális demokraciában , ahol váltógazdálkodás van , nem egypárti hatalom, ott általában nincs propaganda - bár amióta az orosz manipulációs gèpezet beindult, azóta már ezt az USA- ról sem lehet elmondani - a propaganda általában az autoriter ès a diktatórikus rendszerek sajatossága..

Az liberális demokráciára a sokszínűsèg jellemző ideológiailag ès más tèren is ..Vannak zöldek, szocdemek, balos liberálisok, , polgári liberálisok , keresztènydemokratak , keresztènyszocialistak...A vèlemènyek szabadon ütköznek ès nincs egy vezér ideológia a sokszínű társadalomban...
A szólásszabadság határa szokott csak a kèrdès lenni, hogy hol kezdődik pl a rasszizmus ...Le lehet írni egy bűnelkövető származását - szerintem igen - de azt már nem , hogy lőjünk minden afrikait a tengerbe ( a 888- on ez működik a komment szekcióban...)

Rodney_2 2020.07.20. 20:57:28

@Főnix Oszlár Gazdag: Nyugtass meg hogy te nem az elmebeteg neoteny vagy egy sikertelen pszihiátriai kezelés után :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 21:00:25

@Rodney_2: Argumentum ad hominem, ab absurdo.

Rodney_2 2020.07.20. 21:02:09

@abdul hackeem: Ember, ez egy teljesen demokratikus eszköz, nézzél már szét a minta jogállamokban. A hatalmon levőknek a dolga hogy biztosítsák a szükséges létszámot a szavazásoknál. Ha nem sikerül, akkor buktak. Ne mondd hogy ilyenről még nem hallottál. Ezt a mai ellenzék bármikor megcsinálná a parlamentben (a te logikáddal azért, hogy kibasszon a magyar emberekkel :))) ) ha elegen lennének hozzá.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 21:04:57

@Reding Roli: Nem a szólásszabadságról van szó, hanem arról, hogy néhány populista politikai erő kifejezetten az evolúciós alapösztönök tudatos és profi manipulálására építi rá a teljes politikai stratégiáját.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 21:08:59

@Rodney_2: Mmmmm, ha le kell menni erre a szintre nektek, akkor tényleg bajban van a kampány. ;)

abdul hackeem 2020.07.20. 21:11:11

@Rodney_2:
"a polgármester gyengítése érdekében a fideszesek egy olyan év zárszámadását nem hagyták jóvá, amelyikből 10 hónapig ők irányították a várost."

Bármikor. Ja.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 21:14:41

@cvsvrs: Ja, kezded érteni a dolgot. Aki azt hirdeti, hogy 2.8 millió ember a magyarság, az Gyurcsány szintjén áll. A legigazabb mondatod.

abdul hackeem 2020.07.20. 21:19:34

@cvsvrs: "A polgármesterjelölt elmondta, hogy a posztot a DK felkérésére vállalta el. Magát pártoktól független, a közéletért és városért tenni akaró gazdasági szakemberként jellemezte, akinek a könyvelőirodája kilenc embernek ad munkát."

Te ostoba propagandista.

abdul hackeem 2020.07.20. 21:31:14

@cvsvrs: Baszki, akik pártérdekből a nagyrészt saját munkájuk zárszámadása ellen szavaztak, azoknak a helyi embereket kellene képviselni, ugyanis ők szavazták be őket az önkormányzatba.
Gerinctelen férgek, ahogy írod: "a fidesz lepaktált a széljobbal" = nácik.

Bánegressy 2020.07.20. 21:48:07

@Főnix Oszlár Gazdag:
"Nem a szólásszabadságról van szó, hanem arról, hogy néhány populista politikai erő kifejezetten az evolúciós alapösztönök tudatos és profi manipulálására építi rá a teljes politikai stratégiáját".

no akkor erre találj ki valami nem elkeserítő értelmiségi vakert, ami a populistákkal szemben megnyerheti a társadalom többségét.
amikor a ner többségre jellemző a leginkább az, amit a csvrs propagandista a freund szájába adott, illetve helyesbítve: döntő többségük ostoba. 60%. annyi szavazott rá. a kommunista időszakból megmaradt bagázs. a illiberálisnak mondott kutyaütők. és ők zilálják szét a társadalom megmaradt, emberinek mondható részét. a fidesz bevégzi a rendszerváltás totális visszafordítását nemzeti/szocialista(államkapitalista) alapon. azzal a megjegyzéssel, hogy az állam egy szűk gazdasági politikai bűnözőcsoport tulajdona. kizárólagosan rendelkeznek vele.

abdul hackeem 2020.07.20. 22:01:25

@cvsvrs: Ó, hova is lett... a jó öreg unionista.
A kopasz csiga hozzá képest egy mamut gerincoszlopa.

abdul hackeem 2020.07.20. 22:06:45

@cvsvrs: "a fidesz nem szavazza meg az indítványait"
LOL. Azok a "képviselők" tökön is lőtték magukat.

Rodney_2 2020.07.20. 22:06:58

@abdul hackeem: Tényleg nem érted?? Kreálj egy fiktív esetet ahol balliberálisok csinálják ugyanezt valahol és kérdezt meg a Soros-ügynökséget hogy ez megfelel-e a demokratikus értékeknek és meg fogsz lepődni :)))
Nem a konkrét ügyekről van szó hanem hogy egy demokratikusan választott hatalom még mindíg tudja-e hozni a gyakorlatban a többséget.
És akkor még nem mentünk bele a jelentés részleteibe, lehet hogy volt valami amivel nem értettek egyet (pl ha megkérdőjelezett a jelentés valamilyen pénköltést, akkor azt nyilván nem fogják megszavazni, ezért kel ltöbbség a hatalomgyakorláshoz)
Ha még mindíg nem érted, akkor addíg gondolkozzál rajta amíg egyszer csak sikerül :)))

Rodney_2 2020.07.20. 22:10:50

@Főnix Oszlár Gazdag: Csak azért kérdeztem, mert végtelen vitákat folytatsz tudjukkivel és elkezdted magad ismételni mint az a szerencsétlen (pl Red Herring az nagyon racionális ellenérv, ugye?) Azt meg hogy dilis vagy már korábban tisztáztuk :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 22:21:05

@Rodney_2: Jézusom, te tényleg nem viccelsz, ugye? Fogalmad sincsen arról, mi a red herring. en.wikipedia.org/wiki/Red_herring

abdul hackeem 2020.07.20. 22:22:24

@Rodney_2: Meg fogsz lepődni: normális helyeken a kisebbségi kormányzás is működhet, a böszme bolsikkal ellentétben.

A konkrét (nem fiktív) esetről meg olvassál:
www.facebook.com/posztovics.ilona/

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 22:26:35

@Rodney_2: Másrészt tudom, elvtárs, hogy a brezsnyevi pangás a kedvenc történelmi korszakotok (abban nőttetek fel és arra vágytok titokban), de hogy már a rendszerkritikus embereket is elmegyógyintézetbe akarjátok zárni, mint a szovjetek? Mi lesz a következő húzás? A lakossági fórumokon nyugtatót injekcióztok a választópolgárokba? Vagy esetleg a a szavazókörökben lesznek KGB-sek? Illiberalizmus mindenek felett? Hát, ti tudjátok. Mi mindenesetre ott leszünk a szavazófülkékben, ne aggódjatok. Még aki 12 éve meg sem mozdult, az is. Csak miheztartás végett, hogy lélekben készüljetek.

kistót 2020.07.20. 22:38:48

@cvsvrs:
Teljes mértékben osztom a közgazdászokkal szembeni szkepszisedet, a vitáik néha azt juttatják az eszembe, mintha két elismert biológus hajba kapna azon, hogy a fenyőfa növény-e vagy állat, ekkora nézetkülönbség egyszerűen megkérdőjelezi egy tudományág komolyságát. De mégis, szerinted kik azok, akik az általad joggal hiányolt matematikatudás nélkül lila elméleteket agyalnak ki, és ránk erőltetik azokat? Ki a filosz, és ki a biosz? Szerintem a biosz szabad kereskedelmet, nyitott határokat, akadálytalan mozgást, korlátozás nélküli kapcsolatteremtést kíván, és a filosz az, aki mindezt korlátozni akarja. Lehet, hogy jogosan teszi, de ne hivatkozzon természetes vágyakra, életösztönre, józan paraszti észre és hasonlókra, mert ezek mind az ellenkező oldal mellett szólnak.
A kilencvenes évek "ősbűneiből" levezetni a mai helyzetet merész próbálkozás, és szerintem rossz következtetésekre jutsz. A taxisblokád idején tanúsított bűnpártolása valóban sok ember szemében gyűlöletessé tette a "liberális" értelmiséget, de ezek az emberek nem törő-zúzó szélsőjobberek, hanem dacos konzervatív szavazók lettek. Aztán Horn beleszaladt ugyanabba a pofonba, mint Antallék, és Bokros magával rántotta őt a bukásba. Akkori gyerekes elfogultságainkat félretéve nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás bal- és jobboldali kormányait is a szociális demagógia buktatta meg, és minimum pontatlan azt mondani, hogy "úgymond baloldaliak és úgymond liberálisok éheztettek" minket, már csak azért is, mert a taxisblokád idején jobbos kormány volt.
Már ettől az "úgymond" baloldalitól, "úgymond" liberálistól, "álbaloldali"-tól kiráz a hideg, mert a kilencvenes évek kényszerhelyzeteiben össze-vissza felcserélődtek a szerepek, baloldaliak privatizáltak, jobboldaliak szociálisan érzékenykedtek, senki sem a dolgát tette. Ezt a mai pártok dehonesztálására felhasználni olyan, mintha egy mostani egyházat legyilkosoznának a vallásháborúkban játszott szerepe miatt.
Azzal a többször elismételt állításoddal pedig végképp nem tudok mit kezdeni, hogy az ország csődje csak Budapest csődje árán kerülhető el. Az ország nincsen csődhelyzetben, ha lenne, akkor nem lehetne megmenteni valamely város(ok) kiéheztetésével, de ha mégis, az elemi jogérzék akkor sem engedné, hogy egy szűk csoportra lőcsöljük a közösség baját.
Ez a "zero sum" logika elmebajhoz vezet, nem igaz, hogy egy ember(csoport) helyzete csak úgy javulhat, ha egy másiké romlik. Azt hiszed, hogy ha valahol valakit vízbe fojtanak, akkor neked több levegő jut?

abdul hackeem 2020.07.20. 22:48:23

@cvsvrs: Akkor rendben lesz a zárszámadás és elfogadják?

Rodney_2 2020.07.20. 23:05:05

@Főnix Oszlár Gazdag: Attól hogy valaki rendszerkritikus, még lehet elmebeteg. Biztosan láttám már az utcán ordibáló deklasszált elemet rendszertkritizálni :)))

Red Herring: ember, én a UK-ban jártam egyetemre, szerintem előbb tudtam mi a red herring mint te :)))
Azt tudod-e hogy mi a "kibbeling met saus" ?? :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.20. 23:13:26

@Rodney_2: Ne aggódj, attól még, hogy valaki illiberális, lehet normális is. Ha tudod, mi a red herring, akkor nem a tudással, csak a morállal van a gond. És a holland fickó miatt van minden!

Rodney_2 2020.07.20. 23:25:34

@kistót: Egyszer a Vincenten elmélkedtünk arról Jótündérrel hogy a társadalomtudományok mennyire nevezhetők tudománynak, versus talking shop :))) Abban maradtunk, hogy a közgáz az ami még a legobjektívabb az összes társadalomtudomány között. Innentől viszont kuka az egész :))) Próbáld viualizálni a jobboldali matematikát vagy a baloldali/liberális anyagtudományt, biológiát, stb. Agyrém. Pl Piketty addíg maszírozza a számokat, amíg olyat talál ami beleillik a szélsőbalos prekoncepciójába. Ettől híres lesz. Kimutatják, hogy mind számítási mind módszertani hibákat vétett és nem is úgy van az egész. Ettől nem válik jobboldali közgazdásszá, hanem mint egy durcás gyerek deakkoris felkiáltással tovább keres számokat amik igazolják az elméleteit. Agyhalál...
A 2008-as váság után néhány évvel két USA "baloldali" Nobel díjas közgazdász átszólt az óceánon hogy Európa úgy kellene kilábaljon a válságból, hogy jól megadóztatják a gazdagokat és a pénzet kiosszák a szegényeknek akik abból nyomban fogyasztani kezdenek. Bazmeg... És ez tudod mikor volt? Azután hogy a UK-ban éppen visszavitték a válság miatt 50-ről 55%-ra emelt top SZJA kulcsot az eredeti 50%-ra és a francia alkotmánybíróság rablásnak nevezve elkaszálta a degenerált kommunista Hollande 70%-os top SZJA kulcsát. Na. És az USA tudod hogy lábalt ki gyorsan a válságból? Hogy gyorsan konszolidálták a bankrendszert és be tudott indulni a hitelezés, Európában meg nem :))) Csak ez nem illeszkedik a "raboljuk ki a gazdagokat" baloldali alapvetéshez. Tudomány. Sure...

Rodney_2 2020.07.20. 23:32:34

@Főnix Oszlár Gazdag: a kibbeling volt egy red herring
tetszik érteni? szerintem remek vicc :)

Nem olvastam végig a vitátokat mert hosszú szövegek megszakitva egy egy red herring-gel emlékeztettek néhai neoteny kollégára aki képes volt napi 24 órában vitatkozni ilyen szinten ahelyett hogy hagyta volna a picsába :)

na alvás :)

kistót 2020.07.21. 00:30:40

@cvsvrs:

Tarlós idejében miért nem tartottad elkerülhetetlennek Budapest csődjét?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.21. 06:16:32

@Rodney_2: Arra céloztam csak, hogy cvsvrs hirtelen témaváltásai klasszikus red herring-ek, vagy pedig ad hominemmel érvel, amikor nem marad más érve. Ezért ez nem vitának tűnik, hanem propagandának. A propagandával nem vitatkozni kell, hanem ellenpropagandát kell készíteni. Egyebekben a kibbeling tőkehalból van, nem? És nem vörös, hanem panír és tésztaszínű? De OK, értem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.21. 06:30:32

@Bánegressy: A Fidesz gyenge pontja Isten, Jézus, a Biblia és a kereszténység. Aki akár minimális teológiai ismeretekkel rendelkezik, annak a számára nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem igazságban és lélekben keresztény, hanem jórészt egy machiavellista-nietzscheánus párt. Csak mondjuk a neomarxista, neobolsevik és ugyancsak jórészt nietzscheánus "ellenzéki kultúrát" is meg kellene haladni.

kistót 2020.07.21. 08:27:13

@cvsvrs:

"vidéken olcsóbb a szavazatvásárlás."

De semmi szükség rá, hiszen - tőled tudom - a vidék úgyis a Fideszre szavaz. A szavazatvásárlás szempontjából célszerű lenne elvenni Debrecen színházát, és Pesten építeni egy sokadik újat.

lecsós 2020.07.21. 09:22:08

@cvsvrs: @Reding Roli:
Beszéltünk itt Sziléziáról. Azért a lengyelek kicsit másképp tekintenek a fejlesztési régióikra, mint mi. Persze, mindent megtesznek azt FDI-ért csak nem minden áron teszik ezt. Worclawban azért nagyon komolyan jelen van a KKV rendszer, és egy lengyel kkv az általában szinergiában van a környezetével. Tehát a fejlesztési politikájuk nem az olcsó, jól képzett melósra van alapozva, mivel tisztában vannak azzal, hogy egy fiatal melós, aki jól képzett, az csak maximum 1-3 évig ül be egy alacsonyan fizetett SSC állásba, és ha nincs más lehetőség a városban, akkor dobbantani fog.
Tehát arrafelé egy nagyon komolyan végrehajtanak egy komplex kkv fejlesztési stratégiát, és teszik ezt úgy, hogy simán meg lehet élni abból, hogy van egy ötleted, mivel szépen be lehet csatornázni az ötletedet, van lokális, meg regionális kkv rendszer, ami hajaz a "német mittelstandra"

Eléggé szégyen az, hogy a lengyelek mára fényévekkel előre járnak, duplán előzték meg Magyarországot ez idő alatt.

Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy belássuk végre, ha őgy megy tovább, el fog néptelenedni az Alföld nagy része, -kivéve a városok körüli területeket -, sok lesz az olyan munkaerő - főleg a falvakban, akik nem rendelkezek az alapképességekkel sem, -. Ez meg Indiát vetíti előre, vagy Manilát, ahol teljesen természetes, hogy az utca egyik oldalán high-tech kormányzati, és IT negyed, az utca másik oldalán meg ott a pangó szegénység. Tehát nem Szilézia lesz, hanem Manila, meg India.

Valamilyen szinergia kellene, a városnak a környezetével. Ez már Magyarországon hiánycikk 30 éve, de inkább a Bokros-csomag verte be az utolsó szöget a szinergiába.
Erre jöttek rá a Fülöp-szigeteken is, meg Indiában is, hogy ez nem mehet így tovább, tolni kell a "vidékfejlesztést". Na most ezt nem látom sajnos itthon, sem arrafelé, sem pl. a Balaton mellett. Ebből lehet gond. A high-tech városok mellett a város vonzáskörzete ki fog ürülni, minél több olcsó melóra alapozott FDI-t tud bevonzani egy város, sőt, el fog szegényedni a nép, mivel a bevonzott nagy cég a lehető legtöbb lokális erőforrást fog azonnal, és szisztematikusan elvonni a lokalitásból. Ezt nevezik UK-ban "tesco hatásnak". Amelyik lokális körzetben megjelent a tesco egy hipermarkettel, a helyi high street, és a többi lokális kkv-k elkezdtek eltünedezni, mivel mindenki a tescoba vitte a zsé-t, és nem a Joe-nál vette meg a lekvárt a sarki boltban. Ezért Joe 40 éves businesse tönkre ment, Joe családja meg elszegényedett.
Na ez az, amire a Lengyelek rájöttek olyan 30 éve, e szabály szerint működnek. Mivel nem mindegy, hogy hol költ a nép. Nekik a céljuk az, hogy Magda, akinek sarki boltja van, oda menjen Karl, és ne a helyi multiba, mivel Magda a boltjában megkeresett lóvé nagyobb százalékát költi el helyben, helyi vállalkozóknál, mint egy lokálba telepedett multi. Ja, az kiviszi legkésőbb nap végén a profitot. mert ezért van itt.
Szóval nem minden az FDI. Japán meg kitalálta 50 éve, hogy fasza dolog a helyi pénz, osztnem virnyákol érte senki. Lengyóban is nagyjából kettős pénzrendszer van, van az EUR, meg a PLN, egyelőre, oszt lesz majd gondolom tényleges is.

Rodney_2 2020.07.21. 09:54:46

@Főnix Oszlár Gazdag:
1 szerintem hagyni kell a faszba :)))

2 tőkehal és semmi köze az egész témához, tehát vörös herring na (mellesleg hollandoknál az a legnépszerűbb street food és csak a Jóisten/Allah a megmondhatója hány kilót zabáltam fel életemben, met saus :))) ) BTW milyen lehet egy "halal" hal???

3 relaxáljál néha :)

Bánegressy 2020.07.21. 10:03:54

@Főnix Oszlár Gazdag:

ezt azért tartom hü.bolondságnak, mert a politika világában szvsz ha létezik is olyan párt, amelyikre jellemző ez, amit a fideszen számot kérsz a bibliával és a kereszténységgel, ugyanolyan machiavellista, (sőt:nitzcheánus, csak nem tudja, vagy tagadja), csak ráadásul vallási szekta is. l.: sok helyi repu usában. új protestáns szektás hagymázasék.
aki(k) alapvetően hatalom orientáltak, olyanoktól ne várj mást.
a fidesznek az a baja elsősorban, hogy egy bűnöző stratégián indultak el a fülkerendszerváltás után, amitől már nem lehet eltekinteni, hiába az állam minden fölötti totális ellenőrzés. a szerzés, a gyarapodás a nemzeti tőkésosztály csillapíthatatlan étvágya hajtja előre a nert és nincs megállás.
mint ahogy a cápa megdöglik ha megáll, ugyanúgy a ner is. és ha ez a törtetés, ami nemcsak a szerzés, a politikai tér totális hézagmentes kitöltése, az állandó propaganda még azután is; a világ minden pontján lesekedő ellenség szünetmentes falra vetítése abbamarad, hirtelen betörhetnek a helyükre azok a toposzok, amiket a komcsi-libsi ellenzék ugyan most is szeret hangoztatni, de most "szerencsére" erősebb a szabadságharc hangja.
hidd el.
nincs megállás. nem lehetséges és ez vezethet el a végső diadalhoz, a magyar nép dicsőséges diktatúrájához.
nem proletárdiktatúra lesz, hanem népnemzeti.
lehet, hogy a nevében nem is fog a diktatúra szerepelni, mert minek? nem veszi jól ki magát. elég maga a tény.
de a rendszer működése, akkor sem lesz más, a propaganda még akkor sem állhat le.az ellenségekkel nap mint nap föl kell venni a harcot. közel már a győzelem, csak még ezt, meg ezt meg ezt . . . le kell győzni és még ezt meg ezt, meg ezt föl kell építeni, hogy lássa a világ a csodát, a népek okeánjából kiemelkedő aphroditét, a nemzetet, amely most már makulátlanul, tisztán, hófehéren emelkedik a világ népei fölé.
egységben, különbségek nélkül.
az emberek már nem is esznek és nem is finganak és a gondolat útján, a szeretet és összefogás erejéből szaporodnak.
na hajrá em

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.21. 10:29:38

@Rodney_2: Na de mind a tízmilliónyian relaxáljunk? Akkor mivé lesz a nemzet? :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.21. 10:36:09

@Bánegressy: A Biblia/a kereszténység az evolúciós túlélési pszichológiával szemben alakította ki a logikáját és ezért rendkívül alkalmas annak a kordában tartására. A felvilágosodás ugyan fantasztikus technológiai fejlődéssel járt együtt, de egyben visszafejlesztette az emberi morált. A pogány evolúciós önimádat a globálisan katasztrofális változásokat okozó XXI. században pedig nagyon gyorsan nukleáris háborúhoz vagy népirtáshoz vezethet el. A génhordozó, önimádó evolúciós pszichológia (a sovinizmus, az etnicizmus) végzetes lehet, ha a modern technológiával kombináljuk.

Reding Roli 2020.07.21. 11:04:09

@lecsós:
Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy belássuk végre, ha őgy megy tovább, el fog néptelenedni az Alföld nagy része, -kivéve a városok körüli területeket -, sok lesz az olyan munkaerő - főleg a falvakban, akik nem rendelkezek az alapképességekkel sem"

Ez a folyamat már zajlik egy jó ideje...Nemcsak az Alföld , hanem Èszak Magyarország - ès Dèl - Dunántúl jelentős rèsze is el fog nèptelenedni. Egyszerűen annyira rosszak a demográfiai viszonyok: elöregedő lakosság , és csak a kèpzetlen munkaerő marad helyben, munkalehetősègek hiányában ...A mezőgazdaság önmagában nem tud mèg a kevès helyben maradó embernek sem munkát adni , ehhez új gazdasági tevèkenysègek kialakítása kellene, de sem tőke, sem termelèsi hagyomány , sem a a szándèk nincs meg...A demográfiai problèmak , elöregedèsen túl is súlyosak : egyre nagyobb mèreteket ölt az "elcigányosodás " ami egy gyökeresen más èletmódot hoz magával , mint amely a gyors felzárkózáshoz , polgárosodáshoz vezet....
Az országban olyan demográfiai mozgások vannak , hogy magyar , úgymond polgári lakosság a fejlettebb nagyvárosokba ( kevès van ilyen) Budapestre , Debrecenbe, Szegedre , Győrbe, Szèkesfehèrvárra,Kecskemètre, illetve Èszak-Dunántúlra tömörül , vagy van nèhany fejlődő kistèrsèg, az idegenforgalmi centrumok körül , mint Sárvár , vagy Hèviz, Balaton környèke..

A többi terület viszont a rendszerváltás óta csak stagnál ...vagy inkább romlik a helyzet a tragikus demográfiai jellemzők miatt.
Ott van pl Debrecen , amely szigetszerűen emelkedik ki a környzetèből, de ha mondjuk elindulunk Hajdúhadház, Hosszúpályi vagy Hajdúsámson irányába, akkor rendkívüli elmaradottsággal , ès siralmas állapotú ember-
anyaggal találkozunk ...
Mondhatnám azt , hogy zárkóztassuk fel őket, de ezen a naív ideán már règen túl vagyok...(De, ne legyen igazam..)

A 21- ik század vègen úgy fog kinèzni Magyarország , hogy lesz vagy 8 millió lakos , nèhany fejlett központban " pontszerűen" lesznek èlhető viszonyok , "európaias " èlet ...A kistelepülèseknek viszont "annyi lesz ". Ez alól csak azok skanzen falvak lesznek kivètelek , amelyeket a budapesti jómódúak felvásárolnak maguknak üdülőterületnek, vagy a règi svab falvak , amelyek mèg èppen jók lesz egy csóró nèmet nyugdíjasnak ...
De , a vidèk túlnyomó rèszère sanyarú sors vár!

Reding Roli 2020.07.21. 11:16:47

A Balaton környèke ès a Balaton - felvidèk a nyertes tèrsègek között lesz, Tiborc Istvánnak sem vèletlenül vannak jelentős befektetèsei arra , de a fèl NER ott nyomul az állami hotelèpítèsi pályázati programmal ...A budapesti elit köreiben a balatoni nyaraló birtoklása már alap...Ez egy olyan tèrsège az országnak - feltehetően- amely fejlődèsre lesz ítèlve....

kistót 2020.07.21. 11:18:43

@cvsvrs:

Gyügyei paraszt nem a kimeszelt templom miatt szavaz a Fideszre, hanem mert lelkész úr a szájába rágja, hogy ez a helyes. Vagy pedig, elunva az agitációt, elszokik a templomból (személyesen ismerek ilyen reformátust!), és akkor meszelhettek egymásnak. Az Orbán által az egyházaknak juttatott apanázsból a Holdat is ki lehetne meszelni (vö. Neoteny aranyborjúja).
Mindez részletkérdés, mert senki sem ellenzi az egyházak társadalmi szerepvállalását. Nemigen hallom libsi részről a vallás magánüggyé nyilvánítását, szerintem ez az ti áldozati pózotok része, önsajnálatból ismételgetitek. Ha mégis elhangzik, akkor nem annak kapcsán, hogy mit meszeltek, hanem akkor, amikor bele akartok szólni egy ateista magánéletébe.
A rendszerváltás utáni kormányok egyik napról a másikra éltek, Orbáné az első, amelyik úszik a pénzben. Még szép, hogy jut templomra!
Amúgy a Szadesz részéről valóban hülyeség volt a kisegyházak erőltetése. Ők ezt a "tekintélyelv" elleni harcuk részének tekintették, ami szintén hibás törekvés.
A színházak közvéleményformáló szerepében nem hiszek, az emberek a már meglévő meggyőződésükhöz keresnek színházat. Ma már nem fordulhat elő, hogy a kitóduló közönség forradalmat csinál, mint a XIX. században. Ezt előrebocsátva jelzem, hogy Vidnyánszky színházát nem a libsik fúrják, hanem a közönség kerüli.
A szabad piaci alapon megélő színház újabb "libsi szlogen", amit sohasem a libsiktől hallok, hanem mindig tőletek. Például amikor kinyírtok egy balos orgánumot...

Bánegressy 2020.07.21. 11:19:46

@Főnix Oszlár Gazdag:
hát ö-ö-ö ez a logika azért nem nyert, mert a végső következtetése, a van élet az élet után nem elég meggyőző érv a mégiscsak genetikailag túlélésre szakosodott emberállat számára.
pláne, ha ezt az élet utáni életet egy másik ember, esetleg a hatalom megbízottja révén nyeri el keresztre feszítéssel, fejlevágással, akasztással stb.
viszont, ha már túlélés, ne érjük be ennyivel. harcoljunk egy jobb életért. itt. most.
ahhoz, hogy az ember ebben hinni tudjon . . . hinni kell. de a hit mindig azzal szembesül, hogy jól élni mégiscsak jobb - és ezt a hit védelmezőinek, terjesztőinek példája is igazolja(l.:98mrd hitre a refkóknak 2018.ban) - mint egy élet utáni jobb életben híve nyomorogni(esetleg), alázatoskodni, vagy meghunyászkodni.
"keresztelő jános napjaitól pedig mostanáig erőszakot szenved a mennyek országa és erőszakosak ragadják azt magukhoz" mt.11:12 (mint most)

Reding Roli 2020.07.21. 11:29:33

@cvsvrs: ezekhez a gyönyörű tervekhez előzetesen ki kell fosztani a fővárost. mert ha pozsonyban, kassán, ungvár, kolozsvárt, temesvárt magyar intézet nyílna, akkor az nem kevés pénzbe kerülne. a revízió humán emberi errőforrás átcsoportosítás."

Miért akarod kifosztani Magyarországot ahhoz, hogy idegen országokban újabb kulturális intèzeteket gründoljon a magyar állam?
A jelenlegi intèzmènyrendszer fenntartása is már 100 milliárd közeli forrást emèszt fel èves szinten..Nem azt mondom , hogy ne támogassák a határon túli magyarságot , mert tegyèk , az egy fontos dolog...De , ott van Szabolcs vagy Hajdú megye : óriási tömegű szegèny lakosság , elmaradott kistèrsègek..
Biztos hogy egy soha meg nem nyerhető kultúrháborút kell folytatni egy idegen ország területèn , újabb tízmilliárdokból?

kistót 2020.07.21. 11:30:02

@Rodney_2:
Lengyel tippeket előre is köszönöm, érdeklődve várom.
Hát persze, hogy Piketty f@aszkalap...
De mit látok? Te pertu vagy Jótündérrel? Azt hittem, onnan kitiltják a jobboldaliakat.

Rodney_2 2020.07.21. 13:01:03

@kistót: Hát nem szabad niggerezni (pedig aki látott Délolaszban frissen érkezett migráncsot azért abban felmerülnek bizonyos kérdések :))) ) meg dicsérni a holocaustot :))) Meg nem szabad viccelődni, hogy nagyapám ügyes volt és a 2. vh-ban valahogy kéz alatt szerzett egy jó állapotú zongorát :(
Iskolatársak voltunk általánosban de nem egy évfolyam. Volt a Váci utcában egy remek kisérleti matek tagozat. Majdnem kollégák lettünk :) Van olyan osztálytársam aki cikket írt vele és nekem jobban ment a matek és könyörögtek is nekem hogy menjek matematikusnak, de nem :) Ő elvileg jobboldali vagy jobbközép (de liberális) és csak a tőle 1 cm-re jobbra állókat tiltja ki illetve attól kifele :))) Így aztán ő ott a legjobboldalibb: logic :))) De amikor a fidesz a jobboldal akkor esetleg nem látszik, hogy ő jobboldali lenne mert nem olyan mint a fidesz :)) de ha megnézed néhány utolsó posztjában kb az összes törzskommentelőjével vitába került és (szélső)balról támadják :))) ha nem titlja ki a "nácikat", lenne aki megvédje :))) én néha beszólok nekik, de nem állok le vitatkozni elmebeteg kommunistákkal akik életükben nem dolgoztak semmit, csak a bullshitgenerátor gombját nyomogatták.

Khonsu 2020.07.21. 13:21:42

@Reding Roli:

Ráadásul, ha továbbvisszük azt a gondolatmenetet, miszerint a kultúrharc megnyerésének ára Magyarország lakosságának elszegényedése, akkor abból egyenesen következik, hogy a "magyarság" mércéje az lesz, hogy valaki mekkora mértékben hajlandó egyénileg is vállalni ezt az áldozatot (elszegényedés). Tehát a szegény lesz a magyar, és minél szegényebb, annál magyarabb. Aki pedig nem szegény az eszerint a logika szerint nem lehet magyar, őket "ki kell b.szni". A NER-lovagok helyében én kezdenék aggódni... :)

Reding Roli 2020.07.21. 15:23:03

@Rodney_2: : Hát nem szabad niggerezni (pedig aki látott Délolaszban frissen érkezett migráncsot azért abban felmerülnek bizonyos kérdések :))) )"

Egy dolog a televízióban látni a migránsokat ès más dolog, ha egy kicsit megismeri őket az ember , elmondják az èlettörtènetüket, stb ...Aki hosszabb időt tölt Olaszországban , az könnyen kapcsolatba kerülhet velük ès a fèlelem ès az elutasítás mellett felèbredhet az empátia...Az átlag olasz is hasonlóan èrez: nem örül ennek az aggasztó mèreteket öltő globális jekensègnek , mègis , a legtöbben segítenek ezeknek az embereknek ...
Magyarországról nèzve sok embernek a túltolt állami propaganda miatt veszèlyes ès primitív tömegnek tűnnek, pedig a legtöbbjük csak a jobb èlet remènyèben indul el Európába , hogy innen támogassa a családját , vagy èppen valódi menekült, mert a Boko Haram èlhetetkennè tette az èletèt...Èn nagyon sok migránssal beszèlgettem Olaszországban , sőt többet mondok: megveszem a strandon árult hülyesègeiket- pedig maximálisan ellene vagyok ennek a globális folyamatnak , de első a humánum és a valódi keresztény szellemisèg!
Ahhoz hogy megèrtsük, hogy jutott el Európa a jelenlegi önsorsrontó helyzetèbe, azt kell mègèrteni ,hogy mitől vagyunk európaiak , mitől vagyunk zsinórmèrtèk mèg mindig a világnak ez a kontinens , az emberi jogok ès a mèltósag tiszteletènek területèn ...
Csak a nyugat - európai ember ( ès az angolszász kultúrájú : USA, Kanada , Ausztrália ,Új Zèland )
Kèpes az altruizmusra , valódi önzetlen segítsègre ès a transzcendens gondolkodásra , semmilyen más kultúrkörre ez ennyire nem jellemző...Ha európainak akarunk maradni , akkor európaikènt is kell gondolkodni , azaz: nem lehetünk önzők a segítsègre szorulókkal szemben...
Ez a valódi felsőbbrendűsèg , nem pedig az szuper individualista , szűklátőkörű , önző politika ...
A nyugati ember altruista , a 2vh borzalmai után , èppen ezért gondolkodásban nagyban különbözik mondjuk a Kelet- európai polgartarsaitól...
Náluk, gondolkodás téren , egyfajta racionális konzervativizmus van, alapvetően önző a többség , nyugaton inkább irracionális progresszivizmus , önzetlensèg uralkodik ...
Ennek a kèt gondolkodásnak kellene összesimulni az Európai Unióban...

Reding Roli 2020.07.21. 15:36:08

@Khonsu: Ráadásul, ha továbbvisszük azt a gondolatmenetet, miszerint a kultúrharc megnyerésének ára Magyarország
lakosságának elszegényedése"

Bármilyen kuktúrharc , haború teljesen èrtelmeletlen , csak óriási áldozatok árán kivitelezhető , ès sehová nem vehet...
A jövőt a globális trendek fogják meghatározni : hogyan alakul a nèpesedès, a globalis nèpmozgasok, de elsősorban az, hogy mennyire fogjuk átvenni a vezető technológiákat , mennyire tudunk adaptálódni...A kisebb ," okos " ország mèg mindig jobb opció, mint egy olyan nagy, amelyet a különböző belső ellentètetek feszítenek...
A kicsi ország meg előny is lehet , a jövőben, ha kis mèret előnyeit jól használjuk ki ...
Vagy elfogadjuk a globális trendeket ès átváltunk alkalmazkodás üzemmódba , vagy egy "köldöknèzegető" autarkiaba fordulunk ....aminek disztópia lesz a vège ...

Bánegressy 2020.07.21. 15:57:15

@Reding Roli:
pláne, hogy a kicsi ország nem is a selyemút fő csapásvonalán helyezkedik el. ha jól megnézzük.
de sztem még ebből is származhat több előny, mintha az egy övezet egy út jelentős térségéhez tartozik kicsi ország.
kína ezt a selyemutat nagyon komolyan gondolja, a kicsi országok meg buknak rá, mint gyöngytyúk a takonyra.
profit7.hu/uploads/images/iron_silk_road.jpg

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.21. 16:34:51

@Bánegressy: Ha nem hisz valaki a túlvilági életben, az nem hisz Krisztusban. Azaz pogány vagy ateista. Aki nem hisz Krisztusban, az nem keresztény. Másrészt a krisztusi főtörvény egyértelmű: 36 "Mester, melyik a főparancs a törvényben?" 37 Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.38
Ez a legnagyobb, az első parancs. 39 A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40 Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták. (Mt22)".

Reding Roli 2020.07.21. 17:20:42

@Bánegressy: Kína eladósít mindenkit a kínai fejlesztèsi hitelekkel , a fő cèl a világuralmi hegemónia , az egyenlőtlen feltètelekkel folytatott kereskedelem kièpítèse , és ha ez megvalósulna, akkor keserű sors vár a világra ....Az afrikaiak már tudják , mit jelent a kínai függősèg ...Ott most èbredezik èppen a kínai - ellenes rasszizmus....

Khonsu 2020.07.21. 17:34:41

@Reding Roli:

Az ország adottságai nem lennének rosszak, jó dolgokat lehetne itt összehozni. Az a baj, hogy erre sem szándék sem tömeges igény nem látszik. Ezért valószínűleg marad a rothadás, míg valami külső hatás ki nem kényszeríti a változást, ahogy az a történelmünk során mindig is történt. Itt belülről, önként semmi sem fog megváltozni, mert a tömeg vágya és csúcsteljesítménye úgy tűnik az, amiben épp élünk. (a politikai ellentétek is döntően arra korlátozódnak, hogy ki szeretne inkább nacionalista és ki inkább progresszivista árnyalatot tulajdonképpen ugyanannak a posványnak) A változáshoz túl kevesen vannak azok akik ki tudtak lépni ebből és ezért többre vágynak. Ráadásul ők többnyire már vagy külföldön vannak vagy indulni készülnek.

A globális trendekből kiindulva, szerintem a döntő mozzanat az lesz az ország jövőjére nézve, hogy a lassan megszülető, és nyugaton szerintem hamarosan a jelenlegi kurzus helyébe lépő futurista/technológiai "vallás" békés, bezárkózó, vagy hódító, birodalomépítő lesz. Előbbi esetben még évtizedekig folytatódhat az, ami most van, senki sem fog beleszólni. Utóbbiban a változás elkerülhetetlen lesz.

Rodney_2 2020.07.21. 18:17:25

@Reding Roli: Én évi minimum 1 hónapot töltök el arrafele és pont a személyes tapasztalataim alapján izé... én is szoktam beszélgetni akikkel lehet. Sajnos némelyek nem annyira barátságosak. Engem már támadtak meg (de rábasztak mert aikidóztam, katonai rendész voltam és kurva agresszív tudok lenni veszélyben) és volt olyan hogy vasuti kocsiból full fekete csapat mellől a rasszista kalauz vezetett el két kocsival odébb és mondta hogy itt biztonságban leszek, pedíg én először nem is féltem :)))
Én is szeretek beszélgetni mindenféle emberekkel, zseniális történetek vannak. Pl az iráni aki élete legszebb félévét töltötte a debreceni táborban (délolaszban találkoztunk) és mikor félve mondtam hogy magyar vagyok akkor felviláglott az arca és keblére ölelt és amikor kérdeztem tőle az aktuális ballibsi propagandahazugságokat hogy milyen csúnyán bánnak a magyarok a migránsokkal akkor azt a döbbent arcot látnod kellett volna, hogy ő még ilyet nem is hallott senkitől.
Ezt a csávót egyébként szintén a vonaton szedtem össze úgy hogy feltünt hogy egy fekete társaság egyik tagjával angolul arról beszélgetnek, hogy melyek a jó diszkók Isztambulban. Kérdeztem hogy WTF és akkor mondták hogy hát amikor ott várták hogy tovább mehessenek Európába, akkor így éltek a szerencsétlenek hogy diszkóba jártak esténként. Bazmeg. Majdnem elsírtam magam ennyi szörnyűség és emberi szenvedés hallatán... Kicsit más amit akkor mondanak amikor segélyt szeretnének.

A strandcuccaik kinai szarok és a kinai maffia adja ki nekik árulásra reggel, aztán este elszámolnak. Láttam :)) Pl napszemüveget ne vegyél tőlük mert megvakulsz :))) Szerintem még az egyen fából faragott törzsi tárgyak amiket árulnak Otrantótól Rómáig, az is madeinchina lehet :)))

A többi részét a Soros-manifesztódnak inkább kihagyom mert szerintem 1-2 generáció múlva (Ny?)Európa már nem lesz egy jó hely, pont a lakosságcsere miatt (de finoman fogalmaztam). Szerintem ez a folyamat elég jól látszik, de nem lehet mindenki okos :))) Már készítik a Darwin díjat az általad felvázolt kultúrkörnek :(((

abdul hackeem 2020.07.21. 18:22:31

@Rodney_2: Tavaly nyáron Szicíliában nyaraltunk és bejártuk a szigetet.
Kedves szicíliaiakkal találkoztunk.
Bukik a migránsriogatás is.
Mesélj még Andersen!

Reding Roli 2020.07.21. 18:38:21

@Rodney_2: Európának szerintem egy választása van: Wir schaffen das" :) meg ha sokan nevetnek is ezen ...Senki sem fogja megállítani a globalis migrációs folymatokat, sem Orbán , sem Salvini, sem más ..Időlegesen lassítani , az talán lehet....De ezt a globális nagytrendet megfordítani nem lehet ...Egyre többen vannak nálunk is, by the way...
Olaszországba , azért dèlen elég jól beilleszkedtek...Ott brutálisan elöregedő a lakosság ...Elfoglalják a lakatlan èpületeket ès dolgoznak a földeken ...Èn nem tapasztaltam nagy utalálatot a helyiek rèszèről...
Persze , van nigériai maffia és sok egyèb probèma is, de most jól jöttek a dolgoztaható migránsok, a covid- válságban..
Afrika egy demografiai bomba , Kínán ès Franciországon kívül szinte nincs ott senki , pedig indokolt lenne , ha az EU nagyobb összegeket fektetne be ...Nem is olyan rossz üzlet az ès kölcsönösen gyümölcsöző lehetne ..
Ezt a problèmat kezelni kell, aki már itt van , azt vagy hazaküldeni vagy beintegrálni valahogy ...Aki még nem indult el , azt otthon segíteni ...

Reding Roli 2020.07.21. 18:53:11

@Khonsu: Magyarország mèg egyfajta premodern állapotban van, hiszen hiányzik , vagy alig van jelen a kreatív, èpítkező , innovatív polgári rèteg...Az sem nagyon van mèg kitalálva, hogy mire specializálódjunk ...Nem úgy nèz ki, hogy ez egy èszt típusú digitális társadalom lesz , világhódító tech start up vállalkozásokkal... Akkor mást kell kitalálni , hogy mivel lèjünk a világpiacra...
Dèl - Franciorszagban parfümöt gyártanak, Svájcban órát, Firenze környèken luxus ruha- bőripar, ezek sok esetben kis - és közèpvallakozassok - nem kizárólag a multikra alapoznak ...Ebből lehet polgári tarsadalmat kialakítani....
Nekünk is kellene találni valamit, amit világszinten el tudunk kèszíteni ès el is tudjuk adni...itt csak a csodaváras megy." Majd jön a BMW ès munkát ad a fèl Alföldnek.."

Rodney_2 2020.07.21. 21:25:37

@abdul hackeem: Te vagy a feketöves migránsfasszopó, nyilván egy szavadat sem hiszem.
Puglia és Campania úgy néz ki hogy kb minden négyzetméteren álldogál egy fekete. A hozzád hasonló bérhazudozóknál lejjebb már nem nagyon van.
Az igaz hogy az utóbbi egy évben nem nagyon volt utánpótlás, de az a Salvininek meg a COVID-nak köszönhető. Majd jönnek most megint a Soros hajókkal, hogy rohadnátok meg.

abdul hackeem 2020.07.21. 21:43:26

@Rodney_2: A migráns, meg soros megvolt, brüsszel meg kimaradt.
Szóljál az ápolónőnek te barom, hogy nem vagy jól.

Rodney_2 2020.07.21. 21:43:55

@Reding Roli: Azok ott nem kapnak segélyt és ha munkát sem találnak, akkor egy idő múlva már nem olyan békések mert pl éhesek. Engem pl Róma közepén üldözött egy ilyen árus (2019) hogy vegyek tőle valalmit mert nincs mit ennie. De mi a faszt csináljak azzal a sok szarral amit árul :(((

A hazudós szardarab nem látott migráncsot Sziciliában, azt gondolja hogy mi hazudunk, mert mi meg láttunk.
Egyébként amelyik dolgozik az is érdekes. Mondok 2 példát: templomszolgák/takarítók nyakukban félméteres kereszttel: néhány éve az öreg nyanyák csinálták ugyanazt. Vagy már nam tudnak mozogni, vagy kihaltak. Jön helyettük ugyanazt csinálni a migráns. A másik mondjuk a nápolyi halpiacok. Évekkel ezelőtt az "owner" pakogatta a halas tálakat és termelt X GDP-t. Most ott áll az "owner" és mellette egy fekete pakol. Továbbra is X GDP-t termelnek. Ez nem a meggazdagodás útja.
Pár éve volt valahol délen hogy felgyújtották a fekete gyümölcsszedők tömegszállását, mire azok elmenekültek. Utána viszont nem volt aki leszedje a gyümölcsöt, ott rohadt meg a fán. A helyi lakosság inkjább otthon feküdt. Nyilván a demográfia és a túlfejlett jóléti állam a 2 fő probléma. A jóléti állam megoldódik ahogy elszegényednek :)))

WARNING! Délen nagyon megtanulhatod hogy milyen gyorsan változik a világ (Nyugat hamnyatlása témához). Ha mész bármerre, jó kis szellemvárosok vannak, romos barokk palotákból álló kis városok. 150-250 éve ez nagyon gazdag vidék volt. Amikor még a mezőgazdaságból jól meg lehetett élni. Arrafele kétszer érett meg a termés az időjárás miatt, a földtulajdonosok gazdagok voltak és barokk pompában éltek. Nézd meg most. Szánalom :( EU pénzeket kapnak városrészrehabilitációkra (pl Tarantó óvárosa) amit természetesen részben ellopnak az "illetékesek". Jogállamiság?? WTF?
Sic transit gloria mundi

Rodney_2 2020.07.21. 21:55:06

@Reding Roli: A kulcskérdés a beilleszkedés. Ilyen szempontból az igazi probléma a muszlimok, mert ők nem is akarnak beilleszkedni, és az átmeneti időszak amíg a többiek beilleszkednek. Most ezt szopjuk éppen.
A demográfia nagyon durva. Itt sokan a robotizációról és AI-ről álmodnak mint megoldásról de érdemes kiszámolni a demográfiát hogy milyen brutál mértékben öregszik el a társadalom. Egy generáció múlva a németek nem csak kevesen lesznek, hanem aki lesz azok nagyrészt nagyon öregek lesznek. Osztasztán majd az AI fogja tisztába tenni őket. Majd jön Dr Watson és diagnosztizál, az még rendben van...

PS: éppen most ettem egy isteni Masala Dosat egy déllengyel koszfészekben :))) (Kerala, nem muszlimok, nem vágták le a fejemet a zsebkésükkel, hanem adtak finom kaját :))) )

Khonsu 2020.07.21. 23:41:42

@Rodney_2:

Egy generáció múlva arrafelé még az is esélyes, hogy az "AI" tegye őket tisztába, de ha nem, akkor is megoldják majd a K-európai bevándorlók. A magyarokat ellenben nem tudom ki fogja tisztába tenni, mert a demográfiai helyzet errefelé sem jobb, de mi még legalább csórók is vagyunk mellé.

Persze lehet, hogy addigra belőlük Nigéria lesz, belőlünk meg Svájc, de azért egyiket sem tartom nagyon valószínűnek. :)

Reding Roli 2020.07.22. 00:28:25

@Rodney_2: Pugliat pont nagyon jól ismerem , Tarantótól a barokk Leccèn át , Brindisin keresztül Gallipoliig mindent bejártam..Ezek a rèszek már a tömeges migráció előtt is gazdasági ès demográfiai válságtól szenvedtek..
A tarantói vaskombinat is azért èlpült anno, hogy kezeljèk a gazdasági problèmakat ..Ma egy brutál ronda, környezetszennyező komplexum .....A kitörès a munkanèlkülisègből nem jött össze akkor sem , ès most sem...De mèg így sem èlnek annyira rosszul , nem egy borsodi, szabolcsi szint..
Arrafelè furcsa a mentalitás ...Mintha megállt volna az idő, angolul szinte nem beszèl senki...Minek, nincs arra szüksèg...Na jó, volt egy- kèt kivètel...Aki ambíciózus, piackèpes tudással bírt, az már mind elmenekült Olaszország èszaki rèszère, vagy Usa, Nyugat- Európa..
A migránsok csak betöltöttèk a demográfiai rèst..Az olaszok alapból nem szaporodnak , 40 èves korig mamahotel , a lányok primadonnának kèpzelik magukat..
Tipikus vesztes társadalom ...Csak nehogy mi is az ő útjukat járjuk ...Az átlag olasz azt gondolja magaról , hogy ő a világ közepe pedig Róma dicsősège már a múltè...
A migránsok nekem úgy tűnik nagyon jól èrzik magukat ès beilleszkedtek a rendszerbe ...Az olaszok is elfogadták hogy olcsó munkásaiak lettek...Egyelőre ez mèg kisebb- nagyobb döccenőkkel, szimbiózis ...A jövőben persze biztos megunják majd az "új olaszok " , hogy nekik a legalsó társadalmi helyzet van determinalva...

Reding Roli 2020.07.22. 00:41:19

@Rodney_2: A lengyel pèlda is azt mutatja, hogy nagyjából egy irányba megy a világ: felgyorsult a globális ,interkontinentális migració ès már a sokáig izolált , volt kommunista országokban is egyre nagyobb mèreteket ölt...A lengyeleket az indiaiak "találtak" meg , èrdekes módon, a cseheket a vietnamiak és most az afrikaiak.....A youtube- on külön indiai fórumok vannak , bevádorlás tèmaban ...Magyarország Kiskína lehet a jövőben, de az török- arab irányból is van vonzalom...

Khonsu 2020.07.22. 00:45:46

@Reding Roli:

Első lépésnek mondjuk azt kellene elérni, hogy akiknek vannak ötleteik egyáltalán akarjanak és tudjanak is valamire jutni ezekkel az országban. Aztán a többi már jönne "magától". Amíg nem tudják az ötleteiket sikerre vinni itthon, vagy eleve meg sem tudják/merik próbálni, addig marad a csodavárás. Szerintem bőven lenne itt jó ötlet, csak a többségük álom marad, a többi pedig külföldön valósul meg. Mert a kivándorlás önmagában is súlyos veszteség az országnak, de akik értékes innovációkkal a fejükben mennek ki, ők hatványozott veszteséget jelentenek. Talán őket kellene/kellett volna inkább felkarolni a familiárisok helyett, és akkor lehetne igazi, sikertermékekkel rendelkező nemzeti tőkésosztályunk. Ma aki kicsit is átlátja a helyzetet, annak szerintem meg sem fordul a fejében, hogy itthon innováljon, hanem már eleve azt keresi, hogy hova lenne érdemes kivinnie az innovációját.

lecsós 2020.07.22. 07:22:05

@Khonsu: @Reding Roli:
Én nagyon sok innovátorral találkoztam az életem során Európában, a legjobb az volt, amikor egy nemzetközi tanszékre való tudás jött össze egy gyorsétterem éjszakai műszakjában. Volt ott fizikus, tanár, mérnök, játéktervező, stb. Akik csak egy-két napot melóztak egy héten, hogy tudják fizetni a szállásukat, meg kapjanak egy kis kaját, a többi időben meg járták a cégeket, és házaltak azzal, amit megterveztek. Mindenki meg is találta a számítását. Na most ezek nem akarnak hazamenni pedig voltak ott olaszok, lengyelek, ukránok, pár magyar is.
90-es évek óta nem tud befogadni egy innovációs ötletet a magyar valóság, mivel itt nem volt, és nem is lehet verseny, ez ilyen egyszerű. Nézd meg, a nagy privatizátorok még midig pozícióban vannak, és nem fektetnek be csak fix hozamú dolgokba, nulla kockázat mellett. Gondolok itt waberersre, meg a mondjuk a csányira. Ezek ikonikus figurák, és az hogy most jön az általuk kinevelt második generáció, az nem fog változtatni semmin.
Nagyon nincs meg a tudása, és a valóságba beágyazott támogató közege annak, hogy egy ötletet a nulláról fel tudjon építeni az ötletgazda, mivel a folyat közben vagy lenyúlják, vagy direkt teszik tönkre. Inkább külföldön kezd bele. Nagyon sok olyan emberrel találkozok, aki negyed annyi erő befeketetésével mint itthon nagyon faszán megél, és köszöni szépen, neki ott jó.
Na most eljutottunk oda, hogy kezd pénze lenni a magyar másodvonali kkv-nak, melyeket támogatna az állam is lóvéval, hogy tolja az innovációt, erre presszionálja az egyetemi rendszert is. tehát lenne olyan, hogy cégek balace sheet-ről tolnák a befektetést, meg a cégvétel, meg a többit.
Na de nincs ötletgazda, mivel az már külföldön nyomja, ott meg nagyobbak a cégek erőforrásai. Versenyezni kellene valamivel, csak az meg nincs, mivel a csóka azért ment el, mert beszopta ugye.

AZ egyetemi hálózat meg nagyon nem tudja támogatni a lokális kkv innovációt, mivel nincs meg hozzá a tudása - jelzem 30 éve nincs - , szerintem jelen állapotban ez nem valid cél. Nem NRW-ben, vagy Surreyben, vagy Cornwallban, vagy Wroclawban vagyunk.
Meg a nagy egyetemi tudásokat meg le kellene fordítani a kkv valós helyi működési környezetére úgy, hogy azonnali lóvét tudjon belőle csinálni. Ez a trafó rendszer meg sehol nincs. Ezért is rohad minden,madár mindegy, hogy a mostani aranyifjaknak mennyi lóvéja van.
Erre mondom azt, hogy a kkv rendszer a mostani forintbőség mellett fog padlót fogni. A németek nem engedik el a rendszer kezét, nekik kő az a a lóvé, a rendszerből, amit ki lehet belőle venni, mivel erre tervezték 30 éve, nem arra, hogy polgári életet lehessen belőle élni. Kis hazánk a friccek kihelyezett lerabolható gyarmata.
Hogy mit gyártsunk? Bármit, de azt kezdjük már el. AZ ország agrárország, az élelmiszergazdaság meg a XXI. század leginnovatívabb ágazata a gyógyszeripar mellett. Ehhez meg meglátásom szerint a japán stílusban kellene megszervezni, alapítani az 1-3 fős kkv-kat, betolni őket a minőségi körökbe, hogy be tudjanak szállítani a lokális . helyi szintű -, és a globális - ország által exportra legyártott termékrendszerekbe. Erre volt ötlet a 80-as évek elején, csak 89-be jöttek a gazdasághoz balfasz féltudású módszerváltók, és elásták az országot 60 évre. Antall, meg a többi birka.

kistót 2020.07.22. 10:23:27

@Rodney_2:

A demográfia jelentőségét túlbecsülik. Ha az elöregedés olyan nagy gond lenne, a japánok már éhen haltak volna, ha az elvándorlás annyira veszélyes lenne, Írország már nem létezne. Ezek az országok virulnak, mert valamilyen mechanizmus begyógyítja a demográfiai sebeiket.

Más téma. Jótündér kommentelőit eddig nemigen olvastam, mert első blikkre úgy tűnt, hogy szellemesek ugyan, de olyan egyöntetűek, mint a régi lapok munkáslevelezői, nincs köztük igazi vita. Ezek szerint van, csak tovább kell olvasni.

Rodney_2 2020.07.22. 19:15:53

@kistót: A jappánok (direkt így) 20 éve stagnálnak. Egyik ok a demográfia, a másikat már elfelejtettem. Néha olvasok elemzéseket de annyira nem érdekel. Felzabálom a sushit meg a rament aztán hagyjuk egymást békében :)
Az íreket valszeg a masszív alkoholizmus tartja életben :)))
Demográfia hülye dolog mert minden "szakemeber" szerint az egyik legnehezebben befolyásolható dolog (kivéve románok, ez vicces: anno dacumál mikor a Gyurcsány v Bajnai?? 2008-as válságkezelés címén levitte a valahogy hívott gyerekkel otthonmaradás időtartamát 3 évről 2-re, akkor ment a sikoltozás hogy nemzethalál. A románok felvitték 1 évről 2 évre, gondolván hogy a válságban a nők ne munkanélküliek legyenek hanem otthon üljenek és babázzanak. Mi történt, basszus az összes nő elment szülni 1-2 éven belül.)

Nem érdemes olvasni, már én sem csinálom. Ha akarsz elmebeteg szintű szélsőballibfasisztaprogresszív lószart olvasni, akkor good luck. Egyébként jobb ha lefejeled az asztalt. Gondolkoztam hogy én is indítok egy blogot és minden nap lesz egy poszt arról hogy fasiszta diktatúra van és minden másnap arról is, hogy minden magyar antiszemita és genetikusan alávaló. Mennyire hiánypótló lenne. De rájöttem hogy ilyen már van.

Rodney_2 2020.07.22. 19:21:21

@Reding Roli: Lengyelországban állítólag kb 5 éve jelentek meg az első indiaiak (akik talán jelentős részben bangladeshiek illetve déliek lehetnek) és most meg tele van. Jó kinai étterem nincsen, ha bemész egy "kínaiba" általában vietnami szerű emberkékből áll a személyzet. Ilyenkor gyorsan ki kell jönni. Kivéve ha vietnami étterembe mentél :)
Van nekik 2 millió ukránjuk is, megértem ha nem szeretnének még kvóták alapján pár millió muszlimot is bekapni:)

Rodney_2 2020.07.22. 19:32:46

@Reding Roli: Pugliával egyetértek. Annyi hogy nekem úgy tűnik a helyiek nem örvendenek annyira a szép szál fekete fiatalembereknek, mert délen az olaszok körében is nagyon magas a munkanélküliség. Van néhány barátom arrafele (helyiek)

25 éve dolgoztam olaszokkal Londonban, már akkor azt mondták hogy a fiataloknak semmi esélye munkát találni Olaszban. Azóta sokat romlott a helyzet. Most ott tartanak hoyg a vírus miatt kb a GDP 160%-ára megy fel az államadósság. Ezeknek annyi. már 10 éve amúgy is az ECB tartotta őket életben megszegve mindenféle szabályokat (jogállamisáááág!!) Szerettem amikor a Rutte azzal érvelt, hogy azért ne kapjanak az olaszok segélyt mert úgy is ellopják illetve bénán használják fel. Nem PC beszéd volt de igaz :)))

Egyébként a migráncsolásnak is van valamiféle határa. Pár éve beszélgettem egy bangla csávóval Nápolyban. Mondja hoyg 5 éve egyre rosszabb az illegális migránsoknak mint ő, mert ez egy külön munkaerő piac és 5 éve egyre több mindenféle illegális migráns jön Nápolyba és felsorolta kb a világ összes szegényebb országát. Ezek lenyomják a béreket és már nem lehet megélni. Kérdeztem hogy ő mikor jött Nápolyba?? Mondja hogy 6 éve. Érted-e? Azóta ezenm röhögök.

Rodney_2 2020.07.22. 19:57:17

@Khonsu: Te nem vagy a számok embere. Nincsen elég K-Európai, hogy pótolja a kihaló nyugati fehéreket. Ezért kell a Majom Migráncs :)))

Belőlük kalifátus lesz ahol végre leölik a feminácikat és buzikat. Belőlünk lesz Nigéria. Nagyon egyszerű. Hova menjen a következő addicionális 1 milliárd fekete?? Az éhenhalásnál és napon kiszáradásnál a magyar szolga bér is jobb lesz.

A technikai fejlődés szerintem sokkal lassabb mint amit előrevetítenek azok akik abban élnek. Modnok egy hülye példát. Mikor a GE megvette a Budapest Bankot, azt mondták a nagy tudású usákok, hogy a retail terjeszkedési stratégiához nem kell fejleszteni a fiókhálózatot, mert mindenki internetbankolni fog. 10 év múlva (TÍZ) jöttek rá hogy teljesen elbaszták és kezdtek fiókokat nyitni. A versenytársak addigra teljesen elhúztak a hagyományos módon. De ez nem csak nálunk történt így hanem pl Angliában is. És amikor erőltették az elektronikus csatornákat, akkor rájöttek hogy ha az ügyfél nem jön be a fiókba, akkor szinte semennyi kereszteladást sem lehet csinálni (bemegy hogy elintézzen egy átutalást, erre rásóznak egy hitelkártyát vagy lakáshitelt :))) ) - Rábaszás...

Szóval téged nem az AI fog tisztába tenni, hanem Kunta Kinte :))) próbálj lelkileg rákészülni :)))

Rodney_2 2020.07.23. 10:19:31

@abdul hackeem: Te nyilván nem érted amit olvasol. Reménytelen. Tudod az csak a te retardált köreidben van úgy, hogy ha nigger pénisszel a szádban rohangálsz akkor okos európéer értelmiséginek látszol :)))

Mikor vette meg a BB-t a GE? A 90-es évek közepén Bokros Lajos Soros-ügynök ( :))) ) pénzügyminisztersége idején. Miröl szól a cikk? Hogy a 2008-as válság után a bankkonszolidáció kapcsán bezártak egy csomó fiókot (mellesleg a bankok száma is csökkent és nem okos dolog 2 bank összeolvadása után ugyanazon a téren megtartani mind a 2 fiókot).
Te tényleg olyan hülye vagy mint a segg. Funkcionális analfabéta és fogalmatlan idióta. Igazi balliberális értelmiségi :))) Remélem azért hazatalálsz :)

Rodney_2 2020.07.23. 10:31:46

@abdul hackeem: Ki volt 10 évvel ezelőtt az Index fő tulajdonosa? A Spéder aki 1990 óta fideszes. Ez a szardarab már 2011-ben "elmenekült" és lett a 444. Akkor most mi a probléma? Tessék a 444-et olvasni és kész. Dráma... Már várom a Zsidó Világtanács elitélő állásfoglalását a kérdésben :)))
444 mint független médium. Mitől független?? Talán a valóságtól. De akinek az kell, hogy a fojtogató kognitív disszonanciájával megküzdjön, hát olvasgassa.
A "független" médiáról meg annyit, hogy próbálj a The Guardianban vagy a The New York Timesban egy NEM szélsőségesen balliberális cikket megjelentetni, nem fog sikerülni. Az ott maga a sajtószabadság, közös értékek, blabla. Lassan utolérjük a Nyugatot :)))

abdul hackeem 2020.07.23. 23:56:58

@Rodney_2: "Mikor a GE megvette a Budapest Bankot, azt mondták a nagy tudású usákok, hogy a retail terjeszkedési stratégiához nem kell fejleszteni a fiókhálózatot, mert mindenki internetbankolni fog."

"Mikor vette meg a BB-t a GE? A 90-es évek közepén"

Ha jól emlékszem, nekem 2001 tavaszán lett ISDN alapú internetem.

Egyébként meg anyáddal személyeskedjél az utcasarkon.

Rodney_2 2020.07.24. 20:26:52

@abdul hackeem: Én khonsunak írtam valamit amibe te belugattál úgy, hogy nem is értetted miről van szó és egyből személyeskedtél: "Megint bekapcsolták a netet a bolondok házában." És utána még anyázol. Esetleg le is nácizhatnál, az menő balliberáliséknál amikor tárgyszerű vitában alulmaradnak :) Egy hülye segg vagy, ennyi.
Szép hétvégét!

abdul hackeem 2020.07.24. 21:15:07

@Rodney_2: Isten óvjon tőled mindenkit.
süti beállítások módosítása