Állítólag a miniszterelnök győzni megy Brüsszelbe és megint leveri/leverte -- másképp, magyaros furfangra tanítja -- a nyugati operetállamokat és a Soros-fiúkat. Az Orbán-hívek ünnepelnek, megint sikerült.
Sikert sikerre, győzelmet győzelemre halmozunk. Nem sokkal ezelőtt az Orbán-hívek azt ünnepelhették, hogy a magyar kormánynak sikerült felvennie 2,5 milliárd euró (ma még csak kb. 900 milliárd forintnyi) hosszú lejáratú hitelt. Csodás, elvitathatatlan sikere ez a magyar népnek (az államadósság 88%-on, a mostanságra annak idején -- amikor még nagyon ment az álmodozás -- beharangozott 50% helyett, a különbözetet forintosítsa, aki akarja, de elárulom, sok: ma az álmokból már csak a sikeres eladósodásra futja 35%-kal elromlott forint közepette).
Mit is ünneplünk még? Hát mindjárt itt van, hogy a magyarországi a világ második, harmadik legrosszabb COVID-halálozási rátája. Ünneplendő? Természetesen. Sokkal rosszabb is lehetne, ha nem védekeznénk olyan sikeresen (ezen a fronton is). Jó, van még x ezer lélegeztetőgép, amin valakik meggazdagodtak (pusztán a magyarok védelmében persze), de már a kutyának se kellenek, mert 1. nincs személyzet, hogy üzemeltesse őket, 2. ma 600 körül van használatban, innen lehet érzékelni az arányokat, azaz még harmincszor ennyi van ("lezsírozva"), hacsak nem adtuk át azóta egy részüket a baráti Azerbajdzsánnak és Gabonnak (ehhez lásd a Kabaré c. film megfelelő jelenetét), 3. az invazív lélegeztetésről azóta kiderült, hogy inkább ne... mert a kiszivárgó kórházi jelentések szerint 80-90%-ban (!) meghalnak bele a páciensek (well, de főleg a menet közben beszerzett fertőzésekben). De nem baj, nem is költünk -- mert nem kell -- már annyit az amúgy is európai színvonalú magyar káslerügyre se; miközben 50 milliárdot a kormány egyébként is adott, lám, jutott közben 140 milliárd sportra plusz a szombathelyi stadion megvételére is (amit a város nem tud fenntartani). Mi ez, ha nem az erőnk újabb bizonyítéka?
Mit is ünnepeljünk még, fideszes barátaim az Úrban? Nem akarok ennél a két hétnél jobban hátrálni az időben, mert a blog eddigi 360 megabájtja se volna elég a sikereink dicsőítésére. Mindenesetre látványosan összeköti ezeket egy dolog: a furfang.
Magyarország nem azt ünnepli, hogy -- mondjuk -- űrrakétát küldött az univerzum szélei felé. Még csak nem is azt, hogy feltalálta a COVID-vakcinát. Nem azt, hogy az oktatási rendszere világhírű és az 5-10 elitiskolán kívül is minden magyar gyermeket jól fizetett, autonóm, hozzértő tanárok tanítanak jól felszerelt oktatási intézményekben és három egyetemünk is benn van a világ legjobb százában. Nem a tőkekivitelünket ünnepeljük, ami a magyar technológiát és tudást kamatoztatja a világ 200 országában. De még csak nem is azt, hogy tíz év alatt minden régióinkat kimenekítettük legalább az EU legszegényebbjei közül, vagy hogy a nyugdíjasaink viszonylagos létbiztonságban élhetik az utolsó évtizedeiket (ezt már csak a születéskor várható élettartamuk miatt sem). Nem ilyen földi hívságokat, ó, nem. Mi nem ilyen sorosbitang mérce szerint élünk! (Jó, explicit nemzeti -- azaz xenofób, passzív-agresszív mintájú -- kultúra se nagyon kél Demeter Szilárd körmei alatt, de azért várjuk ki! A liberálisoknak is volt rá száz évük és akkor még Kun Bélát és Rákosit nem is számoltam. Csak Sorost.)
Hanem ünnepeljük, hogy sikerül újabb ezermilliárdokat kiverni, kiügyeskedni, kizsarolni -- a nyugati adófizetőkből. A magyaros furfangot. Fogalmam sincs, hogyan, de bevetettük és megint meghozandó(nak látszik) a megérdemelt gyümölcsöt (ide Vörösmarty illik). A furfang jegyében a magyar fideszes öntudatos kullancsként ássa bele a fejét mások bőre alá és gajdol és sivalkodik perverz teljesítményének sikere láttán. Az ország tehát mostantól még inkább nyugati tőkéből és nyugati közpénzekből él, meglehet a fideszes észjárás szerint ez jogos ellentételezése az innen elvitt (tkp. kilopott) nyugati profitnak, ergo győztünk.
Közbülső népnevelő jegyzet a profithoz. Egy, a profit az olyan, hogy azé, akié a tőke. Nem a másé, nem az államoké és főleg nem a politikai vezéreké. Kettő, a fideszes szavazó láthatóan (nagy többségében) nem maga akarja megszerezni itt a profitot a saját eszével és tudásával, hanem hőzöng a mások befektetett pénzének nyereségét észlelve és magának követeli azt (amiben van egy szemernyi igazsága, tudniillik, elég sok adójába került idecsábítani azokat, akik ellen majd hőzöngeni fog, de hát valaki mégiscsak idecsábította őket, mert úgy érezte, jó lesz az neki, a csábítónak, és valamelyest a fizetett dolgozóknak is -- sajátos triplacsavar az élet).
Mindazonáltal a fideszes szavazónak az állammal kapcsolatos perverz teljesítménymércéje nyilván aszerint csúszkál, hogy mit mond éppen a fideszes szavazó vezére (az, amelyik a külsőjéből vezérel, vö. József A.). Olyannyira úgy csúszkál, hogy a fideszes szavazót az se érdekli, mennyi az annyi. Hogy valójában mi lesz a (nyugatilag hajtott) GDP-növekedésből. Mi jut neki ebből. (És vele szemben mi az egyre éhesebb politikai gengnek.) Az a lényeg, hogy "mi" győztünk, ahogy a méltán elismert Varga miniszterasszony máris elébe futott az eseményeknek. Az Orbán-hívőnek főleg a győzelem érzése kell, a haszna -- önzetlen, igaz magyar módján -- nem annyira. (Közben arat a halál a kórházakban, de hát a halálhoz is hozzá lehet szokni, van kockázatosabb létállapot is ennél: pl. bátornak, okosnak és értékteremtőnek lenni. Most éppen a halálhoz vagyunk hozzászokóban, ami a civilizáció feladásának egyik fontos ismérve.)
Az orbánista önfeledten ünnepli a törzs győzelmét az egyébként szintén magyarul beszélő másik törzs fölött, miközben mindkét törzs három perc alatt fonnyadna el, ha nem lenne (most ne firtassuk, milyen) nyugati érdek a táplálásuk. Tehát -- ha egy pici rendet viszünk itt a gondolataiba -- az Orbán-hívő úgy hőzöng a szuverenitás mellett, hogy közben vágyja a Nyugat béklyóit és ostorcsapásait. Speciális magyar szado-mazo játék ez, amiben mindkét fél mi vagyunk és magunkkal játszunk a saját politikai gengünk megelégedettségére. Álmok álmodói, nyunyókák, világra szóló magyarok, majd csak mindig lesz valami, nemde, ahogy eddig is volt?
