1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.12.08. 09:24 HaFr

Behányás az MCC-ben és a napi 525 forintnyi élelem

Erdélyi magyar másodéves egyetemistáknak hirdet felvételt az MCC kolozsvári  programja

Kétmillió magyarnak ennyi jut: élelemre szűk 1,5 euró, ha éppen erős napja van a forintnak. (Már rég volt.)

A KSH szerint havonta fejenként 27 100 forintot költöttek átlagosan a magyarok élelmiszerekre és nem alkoholos italokra -- ebből a kereseti statisztikákkal, termékenységi rátákkal, a mennyiség és a minőség árhatásával számolva 20 ezres (!) medián körüli összeg jöhet ki, azaz ennyit vagy ennél kevesebbet költ a társadalom fele havonta fejenként átlagosan élelmiszerre. De persze a KSH valamiért már évek óta nem számol mediánt. "A legszegényebb kétmillió magyar fejenként havonta 15 766 forintot költött tavaly. Ez napi 525 forint, ami még akkor is nagyon kevés, ha hozzátesszük, hogy a legszegényebbek között sok a nagycsaládban élő és a gyerek. Ételre-italra a leggazdagabb ötödben havi 39 750 forint jut fejenként. Ráadásul az olló is nyílik: a legszegényebbeknél ez 2,2, a leggazdagabbaknál 3,1 százalékos növekedést jelent. És ha ehhez hozzátesszük azt, hogy az élelmiszerek ára tavaly ennél nagyobb ütemben, 5,9 százalékkal nőtt, látjuk, hogy ez együtt mit jelent: sokan az ételeken spóroltak."

Az önmagában is mellbeverő átlagadat így szépen elvész a háztartások fogyasztási egyenlőtlenségében (gyakorlatilag a két felső tized él csak az európai átlaggal összemérhető színvonalon).

Látszólag más. Hallom, hogy 3-4 illusztris NER-es az 1 milliárd euróval kistafírozott Matthias Corvinus NER-káderképzőben bölcselkedett. (Ezt közvetlenül azután hallottam, hogy az is kiderült, hogy a keresztény-nemzeti kormány --  miért ne nevezzem így, idézőjelek nélkül, ha se az egyházakat, se a népünket nem zavarja -- 50 milliárd plusz forrást biztosított az egészségügyre, ezzel szemben 140 milliárdot adott sportra a vírus megjelenése óta. Kvázi zavartalanul folyik a kormányzás. A halálozási ráta csak ne érdekeljen senkit.) A Telex beszámolója szerint az szóban forgó esemény apropója Orbán Balázs -- MCC-gondnok és olajozott rendszercsavar -- könyvének megjelenése volt, “A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye” (Istenem, ne hagyj el!), aminek a borítóján a csodaszarvas olyan egyértelműséggel áll napfelkeltében a budai Vár előtt, mint Mercedes a rendes NER-káder csokos villája előtt. Mint kiderült, ez a 21. század felemelkedő magyar államát kívánta megjeleníteni, a csodaszarvas ugyanis “annak a jelképe, hogy felismerjük, hogy valójában kik vagyunk”, mik az erősségeink és gyengeségeink. Orbán (B.) szerint evidensen csodaszarvas vagyunk (különösen azok ott az 525 Ft-os kvótával), de azért majd én mindjárt elmondom a magánvéleményemet is erről, henem fokozzuk még előtte egy picit. Közben ne feledjük, bármilyen nehéz, hogy csupa gerinces, okos hazafi beszélgetett itt a publikum előtt, erősen ügyelve arra, hogy szakmai és nemzeti érdekű beszélgetésnek tűnjön, ami egyébként csak az Orbán (V.) iránti lojalitásuk mértékében eltérő rovott múltú közpénz bulímiások rendszerapologetikus esztrádműsora volt a jelen és a jövő közepes senkijei előtt.

"Azzal kapcsolatban, hogy a politikában sokszor a kíméletlen és akár erkölcstelen döntések hozzák meg a sikert, az ünnepelt szerző azt mondta, hogy a hatalom egy utazás, és csak a végén derül ki, hogy jó emberek maradtunk-e. Nehéz döntéseket kell hozni, nagyon nehéz megítélni, hogy mi az igazságos döntés adott helyzetben. Mint hozzátette, a végén azért majd kiderül." Tehát ami kíméletlen és erkölcstelen, az még lehet igazságos (Orbán úr szerint), de meglehet, ez annyira komplikált, amit legföljebb csak néhányan képesek egy adott pillanatban átlátni (pláne megreszkírozni), a többiek meg szépen reménykedjenek, hogy az 1 milliárd euróval stb. vezetője és az ő vezetője (az ember, akinek semmi köze a hatvanpusztai majorsághoz, Mészáros és Garancsi pénzügyeihez, a veje meggazdagodásához, hanem csak a maga puritánságában -- lásd Kármelita -- szolgálja az Ő népét, most éppen százmilliárdoktól és ki tudja mitől még fosztva meg Árpád sarjait az EU-val "csatázva") a sorssal összhangban cselekszik és olyan súlyos igazságosságot képvisel, ami a nyilvánvaló (nem is nagyon tagadott) kíméletlenségét és erkölcstelenségét is ellensúlyozza majd (ah, mi mélysége a bölcselet kútjának illen ifjú emberben!). A bizalmam határtalan a sorsban, de azért megelőlegezném a saját véleményemet már most, ha tűrné a nyomdafesték. Közben még mindig ne feledjük, bármilyen nehéz, hogy csupa gerinces, okos hazafi beszélgetett -- cserélt eszmét! -- itt a publikum előtt szépen zakóban, mind fontos pozícióban, ki újraaktivált ménesgazda, ki passzivált alkotmánybíró, ki leszerepelt EU-biztos meg egy emberi arcát az orkékra cserélő kancellár, mintha az erkölcsi világunk intakt volna.

“Aki nem érti az elmúlt száz év magyar mozgásterét, politikai lehetőségeit, az képtelen ma cselekedni” - szól bele ezen a ponton a ménesgazda, a távlatos vásárhelyi gondolkodó, Áfész-stratéga (akinek se kastélya, se dohánya), alig észrevétlenül beleradírozva a perzsába a még sáros gumicsizmáját. Hadd segítsek: a magyar mozgásteret vegyesen inkompetens és erkölcstelen gazemberek jelölték ki már akkor is, akik úgy tettek, mintha lenne mozgásterük azon túl, amit a józan ész, a reálpolitika és egy nép szolgálata egyébként diktálna, és ezért visszatérően feláldozták magyarok százezreit a különböző vágóhídakon. Ma is így van, szordínóban. Az ország legpotensebb hagyománya az önsorsrontás és aztán a passzív-agresszív önhergelés, közben a racionális építkezéssel szembeni utálkozás és a törvényszerű tovább süllyedés. A vér (még) nem patakzik, csak a pénz hömpölyög innen (tőlünk) oda (ahol az urak csücsülnek és beszélnek), de az erkölcsök és a tehetség ugyanaz itt is (szerény), ott is (a gazembereké). Így juthattunk oda közös akarattal, hogy ebben az országban az igazságnak semmi esélye, a Nyugat ellenség, az országot nemzeti kánya, nemzeti féreg és nemzeti kígyó marja a választott és választatlan képviselőink személyében, a nép meg várja a csodát.

"Ez egy sokkal erősebb ország, erősebb nemzet, mint 2010 előtt volt” -- nyugtázza a vidéki ember és a csizma talpa már közel nett. A nagy fenét, Sir. Tán még sose voltunk ilyen gyengék. Sose volt még, hogy a magyar nép egyszerre romlott volna erkölcsi normáiban, jogrendjében, életlehetőségeiben, szövetségesei számában, az uralkodó rétege minőségében, saját öntudatosságában és reményeiben. Ez a nép mély válságban van és csak a Jóisten tudja, hogy fog kikeveredni belőle, ha egyáltalán. Tíz éve szorgos munkájával “eljutottunk ide, és nem tudjuk, mi lesz a megoldás” -- bölcselli az orkképű (ha nem is egészen ebben az értelemben), és ez így jó befejezésnek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr716323008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2020.12.08. 11:26:29

OB ismeri a strat. mnmt eszköztárát - de arra használja, hogy igazolja ura és parancsolója, a Nagy Király, a "legfelsőbb szuverén" politikáját. Az, hogy egy úgynevezett stratégia legfontosabb célja az, hogy biztosítsa a szuverenitást - bullshit, a korlátlan politikai-gazdasági hatalom megideológizálása.
Egyrészt ma egyetlen ország sem lehet abszolút módon szuverén, (tán még É-Korea sem), hiszen vagy együttműködésre vagy elzárkózásra vagyunk ítélve, s a geopolitikaitól kezdve bármely területet vesszük, a stratégiai kérdések nemzetközivé váltak. (Érdekesség: ezt GG is mondta). Lényegében u.erről van szó, amikor a szubszidiaritást állítjuk előtérbe: ez alapján viszonylag könnyen megállapítható, hogy mi az, amit csak globális, országos vagy éppen önkormányzati szinten lehet/érdemes megoldani.
Amikor azzal zsonglőrködnek, hogy a közjó az a nemzeti függetlenség minden áron - mert így értik a szuverenitást - azt leplezik, hogy tényleg a mi döntésünk, hogy kihez-kikhez akarunk tartozni. A papír sok mindent kibír - így pl. azt is, hogy egyszerre vagyunk az EU piac részesei, ugyanakkor jó kapcsolatokat "ápolunk" az oroszokkal, kínaiakkal. Azt hisszük (ill. Nagy Szuverénünk) azt akarja elhitetni, hogy ez működőképes - pedig csak kiszolgáljuk őket, hisz országként csak addig vagyunk érdekesek, amíg az EU tagjai vagyunk. (Nem tartom őket annyira hülyének, hogy ezt ne látnák - de eközben Nagy Szuverénünk bebetonozhatja saját hatalmát itt, ezen a kis K európai szemétdombon. Csak a mi kis díszkakasunk azt felejti el, hogy a beton szemétdombon - egy idő után még kapargatni sem lehet.)
A szereplők közül OB, GG egyértelműen Orbán Viktor csicskái - Stumpf, Navracsics, Lázár pedig bűnsegédi bűnrészesei. Mert pl. hiába lehet kiolvasni/kihallani, hogy ezek az utóbbiak nem vinnék kenyértörésre a dolgot, pl. nem vétóznának - de ezt kimondani már gyávák. ß@rok, na!

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.08. 11:27:55

Sajnálom, ez a dalszöveg jutott az eszembe, be kell, hogy idézzem (kicsit hosszú):
Wolfsheim - The Sparrows And The Nightingales
how long have you been free
in this world of hate and greed
is it black or is it white
let's find another compromise
and our future´s standing still
we're dancing in the spotlight
where is the leader who leads me
i'm still waiting ...
leaving home ...
and god is on your side
dividing sparrows from the nightingales
watching all the time
dividing water from the burning fire ... inside
and god is on your side
dividing cruelty from tenderness
watching all the time
dividing fiction from reality
move in circles walk on lines no human being in sight
calm the winds and calm the seas
let´s try another kind of peace
who fights this holy civil war
a million men in uniform
wo ist der führer der mich führt?
ich warte immer noch ...!
and god is on your side
dividing presence from our history
watching all the time
dividing deaf men from the listening ones
leave a light on in the night for me, that i can find you
remember when we both where young and reckless and so curious ...
now you're hiding from your child ... a new day's dawning
remember that you felt alive, sometimes ...
and god is on your side
dividing soldiers from the fisherman
watching all the time
dividing warships from the ferryboats

Abba Abba 2020.12.08. 12:31:58

Baromira arrogáns és irritáló, hogy Lázár kapcsán a poszt összefüggésbe hozza az ő butaságát azzal, hogy vidéki, és "ménesgazda"!

2020.12.08. 13:04:28

@Abba Abba:Én inkább azt érzem, hogy a pártfunkcionáriusok ide-oda pakolhatók, anélkül, hogy bármilyen szakértelmük lenne. Ez volt jellemző az 50-60-as évekre, amikor a párt megbízható, de tanulatlan embereket rakott fontos beosztásokba.
Volt egy film, a Ménesgazda, amiben deklasszált katonatisztek képviselték a szaktudást, a vezető pedig egy jószándékú, de alkalmatlan ember volt. Érdemes megnézni.

Abba Abba 2020.12.08. 13:18:46

@Honóriusz: Láttam, és mindig is furcsálltam, hogy a szocializmus idején ilyen film születhetett

2020.12.08. 13:21:24

@Abba Abba: Nem volt furcsa. Ott volt a XX. kongresszus a Szovjetúnióban. Kádár is meghírdette a szakítást a Rákosi-rendszerrel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.08. 13:38:28

@Abba Abba: megnyugtatlak, a vidéki jelző semmiféle értékítéletet nem tartalmaz, tisztán helymeghatározó jelző -- noha egyéként arányosan a nem-nudapestieknek többet köszönhetünk Orbán fenntartásáában, de ha ki akartam olna ezt fejezni, ezt írom

Gery87 2020.12.08. 15:01:17

Itt vér nem fog folyni...lassan megfőlünk a saját hugyunkban, aztán....aztán tovább...amíg örmény szintre nem érünk, a totális örök reménytelenségbe, kilátástalanságba.

Ki polgárhábotúzna kivel? a habzószájú nyuggerek egymással? A fiatalok ennél többért sem mennek vérre már...
ugyan....

Gery87 2020.12.08. 15:03:54

@HaFr:

Nem kell mentegetőzni.
Vidékiként mondom hogy - főleg falun - rengeteg a hülye és "ÚGY hülye" ahogy a sztereotípiák tartják és rengetegen vannak...

Abba Abba 2020.12.08. 16:41:01

@HaFr: Nem köszönhethünk nekik többet, mert nincsen ilyen monolit kategória. A 12. kerületi még mindig fideszes, Szeged és Hódmezőváráshely meg nem.

Abba Abba 2020.12.08. 16:41:22

@Gery87: Én pedig vidékiként mondom, hogy ez gusztustalan általánosítás.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.08. 16:59:35

@Abba Abba: hát azért nézd már meg a statisztikákat, mielőtt még jobban a szívedre veszed a dolgot

Abba Abba 2020.12.08. 17:01:45

@HaFr: Mármint? NINCs olyan, hogy "a vidék". Olyan sincsen, hogy "a város", mert akkor Kabul és New York ugyanaz lenne. Egyéni, egyedi települések vannak.

ricardo 2020.12.08. 17:16:28

@Abba Abba: Én azt látom, hogy a fővárosiak meglehetősen prolik, illetve agresszívek és arrogánsak.

Abba Abba 2020.12.08. 17:32:07

@ricardo: Ez ugyanúgy hülye általánosítás.

Abba Abba 2020.12.08. 17:33:14

Budapest majdnem kétmillió ember és számtalan kerület. A vidék 8 millió ember, és 4-5 ezer település. Egyik sem monolit.

Reding Roli 2020.12.08. 17:34:39

Ez a nép mély válságban van és csak a Jóisten tudja, hogy fog kikeveredni belőle, ha egyáltalán. Tíz éve szorgos munkájával “eljutottunk ide, és nem tudjuk, mi lesz a megoldás"

Rövid távú megoldás nincs. Az ország modernizációs csapdába került, ennek a következmènye a populizmus ès nacionalizmus ideiglenes előretörèse. A jó hír az, hogy a kollektív tudat manipulaciójára èpülő rendszereknek èppen leáldozóban van a csillaga ...Zajlik a digitális forradalom, a modern technológa előretörèse, új tudáskèszlètek èpülnek, leginkább a globális makrotrendnek befolyásolják az emberisèget - az identitásba temetkezès a tudáshiányos , èppen ezért a külvilág kihívásaitól rettegő emberek mentsvára marad ...Pedig nyilvánvaló: egyetlen globális szintű problèma sem fog megoldódni nemzeti szintű befelè fordulással , hanem globális - de legalább az EU- n belüli- konszenzusra van szüksèg, nyitottsága ,a racionális gondolkodás elfogadására .
Egy társadalom sikeressège azon múlik, hogy tagjai mennyire kèpesek alkalmazkodni a globális kihívásokhoz, ehhez tudásra, innovációra ès nyitott gondolkodásra van szüksèg- lehet úgy mondani: ez egy verseny ès szolidaritás egyensúlyos , liberális kapitalista rendszer ...Más út, nincs ! Aki mást mond az mind hazudik, leginkább egy abszolút hatalom nevèben vezet fèlre..

A szèlsőjobb populizmus ma èppen azokat a tömegeket vezeti fèlre , akik èppen a legsebezhezőbbek a vidèki információ - ès tudáshiányos embereket - azok, akik elkèpesztő kognitív disszonanciában èlik meg a való világ realitásait ...
Ők azok, akik minden elnyomó rendszer törzstámászai , sokszor nemcsak társadalmi helyzetben , hanem geográfiailag is elkülöníthető helyeken, de mindig a legelmaradottabb règiókban èlnek , legyen szó Magyarországról, Törökországról, Lengyelországról, vagy akár az USA- ról...
A jó hír az, hogy - elvileg hosszú távon - globálisan ès Magyarorszagon is egyre inkább tudásalapúvá válik a társadalom, új generációk jönnek, zajlik a városiasodás ...
Mindezen folyamatok együttesen fogják megoldani a társadalmi fejlődèsi csapdába került országok problèmáját.
,

Fülig José 2020.12.08. 17:58:03

@Reding Roli: te mit szedsz...? kérek belőle!
"A jó hír az, hogy - elvileg hosszú távon - globálisan ès Magyarorszagon is egyre inkább tudásalapúvá válik a társadalom,"
az orbáni közoktatásról beszélsz? ahol kiégett tanárok dolgoznak középkori eszközökkel és tanmenettel? ahol a csúcs-vízfej egy guriga klotyópapírt nem juttat az intézményekbe, de belebeszél az ültetésbe is? egy ország, ahol generációk nőnek fel úgy hogy tudják/látják: nem tanulni/dolgozni kell, csak a főnököt vagy egy sameszát kell lecidázni jó bő nyállal és megvan amerika? amikor a fényességes vezír és csahos kutyái szemrebbenés nélkül hamisítják a történelmet hogy a csőcselék döngethesse a mellét? mégis, mi a f.szomban reménykedsz...? még 5-10 év és reszeltek. olyan bibliai sötétség fog ereszkedni a kipcsakra, hogy arra nincsenek szavak... örményország, muhahaha.... nem fog látszani a fejünk felett a búvárbéka segge.

Reding Roli 2020.12.08. 18:24:37

@Fülig José: Ha túlèlte az ország az államszocialista rendszer agymosását , akkor az Orbán - rendszert is túl fogja èlni! Èn a hosszú távú trendfolyamatokról beszèlek...Lehet, sőt biztos, hogy Orbánèk elkèpesztő barmolást vègeznek a közoktatásban, a közèpiskolai oktatás színvonala is " plummeting " - illetve a recipensek is katasztrófális szinten vannak , de èn mègis bízom az ifjúságban...A megfelelő tudást - ha nem is az iskola keretein belül- de meg fogják szerezni ...Ennèl nem lehet pesszimistább az ember, különben tènyleg nincs èrtelme ebben az országban èlni ..Azt azèrt nem szívesen gondolja be az ember, hogy nincs jövő...

Fülig José 2020.12.08. 18:33:56

@Reding Roli: aha, csakhogy a szoci rendszerből nehéz volt kiugrani, míg ma egy döntés kérdése (véleményem szerint ezért fog a cigány buddha kilépni az unióból, bármi áron)
már a cucilizmus is behozhatatlan hátrányba taszította a népet, úgy néztünk '89-ben Bécsben mint a lopott ló, de legalább nem voltunk 1edül. ha jól dolgozik (haha) a duce, Románia, Szlovákia, Dél-Oszétia és Togó is hangsebességgel fog elhúzni tőlünk.
Beszélget az optimista meg a pesszimista
aszongya a pesszimista:
-bazz, ennél szarabb már nem lehet...!
mire az optimista:
-már hogyne lehetneee!!!

ijontichy 2020.12.08. 19:43:42

@Reding Roli: "túlèlte az ország az államszocialista rendszer agymosását" Ez rosszabb. Akkor azért mindig jelen volt egy "jóvanna, te is tudod, hogy a ruszki tankok ellen nem lehet..." összekacsintás. Momentán csak a koszvadt bolsigyerek nyomulása van.
Persze, nem lesz "sír, hol nemzet sűlyed el", de nekem továbbra is úgy tűnik, amíg vitya békében fel nem dobja a talpát, Mo. marad az a középszar hely, ami ma jellemzi. Ezzel együtt remélem, hogy a Muttinak az EP-ben most már nem sikerül megvédenie kedvenc keresztfiacskáját.
@Fülig José: A HUxit már nagyon kétségbeesett lépés lenne. Vlagyimirnak nincs pénze vityára, a kínaiknak nem tud annyi hasznot hajtani, hogy a "nevükre vegyék a hülyegyereket" ;-), a nagypofájú "majd a piacról finanszírozunk" műsornak meg gyorsan vége lenne, ahogy a piacok beárazzák a HUxit-ot (és a piacok sokkal gyorsabban reagálnak, mint a brüsszeli bagázs).

FreeTibet 2020.12.08. 20:52:37

A baloldal állandó receprje: Szociális demagógia => Osztogatás => Eladósodás => Kényszerpálya és durva megszorítások az államcsőd elkerülése előtt.
Lázár Jánosnak pedig igaza van abban, hogy 50% alá kellett volna vinni a GDP arányos államadósságot. Persze lehet akkor sokaknak még napi 525 Forint sem lenne meg a betevőre.
Örökölt helyzetből nyilván többet is ki lehetett volna hozni, de ettől még jobban állunk, mint 2010 előtt - az ellenzék viszont még mindig azokból áll, mint 2010 előtt, ráadásul az országról alkotott bármiféle működő vízió nélkül.
Szóval az urak az MCC-ben erősen a kompetencia látszatát keltik, a rendszert pedig úgy alakították ki a gecik, hogy a többi párt anyagilag és ezáltal szellemi muníció terén is óriási hátrányban legyen.

Reding Roli 2020.12.08. 21:27:07

@FreeTibet: de ettől még jobban állunk, mint 2010 előtt -"

A kèrdès csak az, hogy ebben mekkora szerepe van az Orbán kormánynak, ès mekkora az elmúlt 10 èven zajló általános közèp- európai prosperitásnak...Gyanítom, hogy inkább a jelentősebb...
Valójában egy szerencsès törtènelmi helyzet volt: az èves GDP 4-6% - át kitevő EU források, zèró euró kamatok , ès szolid összeurópai prosperitás ...Ehhez kèpest nagy èletszínvonalbeli ugrást nem láttunk, a magyar bèrek meg a V4 - ben is legrosszabbak....

az ellenzék viszont még mindig azokból áll, mint 2010 előtt, ráadásul az országról alkotott bármiféle működő vízió nélkül."

Honnan veszed hogy nincs víziójuk, hány ellenzéki vezető politikust ismersz szemèlyesen ? Èn többet is !
Van víziójuk, ès volt \ van minden ellenzèki pártnak választási programja is , csak egy kicsit utána kellene olvasni ...

A 2009-2010 utáni magyar politika " termèke " Karácsony Gergely , vagy Szèl Bernadett - èrtük "garanciát " tudok vallani , hogy jó emberek, Schiffer pedig a legjobb ellenzèki teoretikus ( igaz ő most nincs az aktív politikában ..)
A fiatalok között ott vannak a Momentumosok , őket szemèlyesen nem ismerem ...
Ennyit tudott az ország 10 èv alatt " kitermelni"- ebben a reménytelen ," nihilizált" társadalmi rendszerben ...
Ha valakinek ez nem tetszik, menjen el politizálni és majd megtudja , mi vár a családjára az Orbán- fèle illiberális demokraciában...

Reding Roli 2020.12.08. 21:43:07

@ijontichy: @Fülig José:
Remènykedni kell, hogy az ország nèpe valahogy " Háry Jánoskènt " - saját magát kihúzza a slamasztikából...Kár abban remènykedni , hogy majd az EU megbuktatja Orbánt...Ezt a harcot a Magyarországon èlő embereknek kell megvívni ! Más út nincs , csak előre!:)

Gery87 2020.12.08. 21:48:50

@Abba Abba:

Ettől még igaz.
(mondanom se kell, kivételek vannak)

Fülig José 2020.12.08. 21:56:24

@Reding Roli: ja, a remény hal meg uccsóra... nekem ennyi időm nincs. A kipcsak csak kipcsak marad ( appám, ezt ismételgesd ;-))
Elakadva kelet és nyugat, ég és föld között, se hús se hal, sem nem valami és nem is semmi. Meglelné a helyét ha elfogadná a sorsát és elöre tekintene, de nem lehet: átkozott vezetők alatt mered a múltba és sajnáltatja önmagát.

vucsidol 2020.12.08. 22:15:14

Hogy is mondjam csak.
A nap a címlapon épp lemenőben van az égtájak szerint, tehát a hanyatlás szimbóluma.

legeslegujabbkor 2020.12.08. 22:40:59

@Reding Roli:
"Remènykedni kell, hogy az ország nèpe valahogy " Háry Jánoskènt " - saját magát kihúzza a slamasztikából..."

Évek óta adakozom különböző szervezeteknek, közben azon gondolkozom, hogy az államnak befizetett adóforintjaim miért nem oda jutnak, amire szánnám őket. (helikopter meg jacht nem szerepelt benne)

Minden utalásnál csak arra tudok gondolni, hogy az állam helyett támogatok olyan civil szervezeteket, akik a választáson erre a kormányra fognak majd szavazni.

Szerinted?

ijontichy 2020.12.08. 22:59:58

@Reding Roli: Ámen. Egyébként Mo. ma messze rosszabbul áll, mint 2010 előtt. Bár @Khonsu olvtárs nem értene egyet, de szvsz. még sokáig az ember a fontos tényező, s nem az MI ;-). Márpedig a magyar társadalmat a ner olyan szinten leamortizálta "agyilag", hogy háromésfél gazdasági csődből hamarabb fel lehet állni, mint abból a "humánkatasztrófából" :-(. De - a "dum spiro, spero" jegyében - ne legyen igazam.

@legeslegujabbkor: Amikor néha elszontyolodom, mindig az a gondolat vidít fel, hogy az adómat a ner már nem tudja "reorbanizálni" :-) (maximum csak centeket, szóval hajrá jogállamisági kritérium!)

Reding Roli 2020.12.08. 23:33:24

@Fülig José: Akinek nincs ideje, annak marad a kivándorlás , mint èletlehetősèg, ahogy ez már nagyon sok százezer,vagy inkább magyar ember megtette az elmúlt 100 èvben...A fènyes magyar jövőre valóban nincs garancia...

@ijontichy: A " humankatasztrófa " a gondolkodás kollektív eltorzulását jelenti , így Orbán eddigi fennmaradása is torzult társadalmi tudat termèke , hiszen amíg abszurd rendszerèt - 1000 milliárdos lopások , osztogatás a családnak\haveri körnek, az egypárti hatalom bebetonozása, felvilágosodás elveinek megtagadása, stb- jelentős nèptömegek normalitaskènt fogadják el, addig nem lehet világos jövőről beszèlni...Persze , remènyedni azt igen..:)
Sajnos, a tudáshianyból fakadó irracionalizmus ,a kollektív delúziók, a propaganda által terjeszetett tèveszmèk teljesen a csőd szèlère tudnak juttatni egy nemzetet...

Reding Roli 2020.12.08. 23:47:30

@legeslegujabbkor: Magyarország - saját bevallásuk szerint is ( Navracsics ) - egy erősen központosított állam . Azt ugyan nem vallják be nyílt színen , de valójában egy egypárti , autoriter rezsim , ès az ilyen rezsimek úgy működnek, hogy felszámolnak minden társadalmi autonómiát , legyen szó önkormányzatoktól, egyetemekről, vagy èppen civil szervezetekről...
Nálunk pont ez törtènik! Csak halkan jegyzem meg: èppen ezeknek az autonómiáknak a működèse vagy nem működèse miatt lehet demokratikus vagy nem demokratikus egy állam!!!! Ez e lènyeg , nem pedig a sokszor absztrakt jogi kritèriumok...
Nálunk 10 èv alatt már teljesen kicsontozták ès kiüresítettèk a Magyar Köztársaságot , holott már előtte sem volt jó bőrben ......Vagy már csak " Magyarország "vagyunk, köztársaság nèlkül...A Tákolmány minden szava számít, mit akart mondani a jogalkotó ès mi a vèlemènye a demokráciáról...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.09. 07:19:29

@vucsidol: komolyan? ez vicces -- magam nem láttam a képet, hvg-re és a konferencián szerzett leírásra támaszkodtam

Billy Hill 2020.12.09. 15:04:14

@Reding Roli: Á, megint a nagy klásszikus! "már csak "Magyarország "vagyunk, köztársaság nèlkül... A Tákolmány minden szava számít".

Ezzel szemben - Alaptörvény B cikkely (2) bekezdés: "Magyarország államformája köztársaság".

Ha Rolinak hívnak, attól még a személyi igazolványodon lehet Roland, sőt valószínű. :-)

Billy Hill 2020.12.09. 15:11:52

@posz: "Sose volt még, hogy a magyar nép egyszerre romlott volna erkölcsi normáiban, jogrendjében, életlehetőségeiben, szövetségesei számában, az uralkodó rétege minőségében, saját öntudatosságában és reményeiben."

Igen, mert sokkal jobb volt itt az élet mondjuk 1956. november 5-én, 1944. április 29-én, 1920. június 5-én, 1849. október 7-én, 1541. augusztus 30-án vagy épp 1526. augusztus 30-án. SOHA nem volt még ilyen rossz a helyzet...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.09. 15:50:39

@Billy Hill: Azt mondod, hogy volt 6 (HAT) nap már a magyar történelemben, amikor ennél is rosszabb volt a helyzet? Ha ezzel a Fideszt véded, akkor ilyen barátokkal ellenségre sincsen szüksége...:)

Reding Roli 2020.12.09. 17:02:39

@Billy Hill: Ezzel szemben - Alaptörvény B cikkely (2) bekezdés: "Magyarország államformája köztársaság"."

Az Alaptörvèny , " Alapvetès " A cikk pedig csak szerènyen - Hazánk neve : Magyarország
Lehetett volna itt is az hogy : " Magyar Köztársaság "
Az Alaptörvènyben mindenhol csak Magyarország szerepel , kivètel az államforma megjelölèsekor ...
A lènyeg : a köztársaság szó használata nagyon eltűnt az Alaptörvènyből...Szerintem, ebben lehet egyfajta implicit szándèk a jogalkotó rèszèről...

Glokta 2020.12.09. 17:25:07

@Reding Roli: Nem tök mindegy?
Elképesztő, hogy egyesek ezen problémáznak.
Ahogy a jobboldal mániája hogy bekerüljön az Isten meg a keresztény az alkotmányba, a baloldalé az, hogy köztársaság legyünk. :D

Gery87 2020.12.09. 20:30:58

@Abba Abba:

Az általánosítás, miszerint a vidéki, falusi, burokban élő, főleg idősebb emberek tartják fenn a fideszt a szartengeren...

ijontichy 2020.12.09. 20:40:14

@Reding Roli: Hááát... '90 után az a szólás járta, hogy "az ország nevéből kikerült a NÉP, a pártéból meg a MUNKÁS", s hogy ez nem biztos, hogy jó ;-). Lovagolhatunk a szavakon, ha nincs mögötte tartalom. '98-ra a fityisz mantrája lett a "POLGÁR", sajnos nulla tartalom nélkül :-(.

ijontichy 2020.12.09. 20:40:55

@ijontichy: * mármint nulla tartalommal :-)

Abba Abba 2020.12.10. 00:21:14

@Gery87: "Az általánosítás, miszerint a vidéki, falusi, burokban élő, főleg idősebb emberek tartják fenn a fideszt a szartengeren..."
Ha valaki fideszes burokban él, akkor nem számít a lakhely. Ha valaki falun él, de nem burokban, akkor nem lesz fideszes.

stupidity 2020.12.10. 13:47:10

@Abba Abba: Fölvetnék egy másik kategorizálást: kívülről, belülről vagy vallások által irányított emberek, s ez nekem magyarázza is, miért sikeres a popzene. Vidékiként merem mondani, hogy olyan alapfokú tudatlanság van a fejekben, hogy pl. azt se tudják a 70 éve falun lakók, miből lesz a humusz, amiben a virágjaikat kapálgatják. A tv-ből áradó idiotizmus rendesen beleradírozott a fejekbe.
süti beállítások módosítása