A szakszervezetek, a civilszervezetek és a baloldali politika egymásra találásával - szimbolikusan szólva - szombaton megkezdődött Magyarországon az ellenzéki populizmus harca a kormányzati fasizmussal. A két hozzáállás különbsége abban ragadható meg, hogy a populizmus a szélesen értelmezett középrétegek dühét a elit (vezető réteg) ellen, a fasizmus ugyanezt a dühöt a társadalom kisemmizettjei, a mélyen élők, a társadalmon kívüliek (az idegenek) ellen igyekszik fordítani. Fontosnak érzem ezt az egyértelmű kontrasztot, hogy világos legyen: a várhatóan egyre konfliktusosabbá váló politika mögött készen áll már ez a viszonylag egyszerű alapvetés, és ebben az értelemben nagyot léptünk előre a frontvonalak tisztázódásában. Ugyan a populisták oldalán vannak még liberális, centrista, közjogi és emberjogi érdeklődésű csoportok, de ezek hatása -- éppen a mozgalom tömegbázisának szélesedése miatt -- szerintem csökkenni fog, illetve önállóan változatlanul nem juthatnak sokra. (Ti. jó lenne, ha nem így történne, de a választók túlnyomó részének nincs igénye ilyesmire.)

Ennek megfelelően mindkét irányzat célja a kb. a másodiktól a hetedik jövedelmi tizedig bezárólag értett széles középrétegek mindenekelőtt a szívének, kisebb részt az értelmének megszólítása. A harc - ebben a mederben legalábbis - a kit kit győz le jegyében fog folyni. Ha az ellenzék mégis megalkuszik és kilép ebből a -- populista -- mederből (például, mert az eddig korrupt, aulikus politikát folytató pártjai, leginkább az MSZP és az LMP elgyávulnak), vagy nem veszi észre az ebben rejlő politikai előnyöket, akkor a fasizmus hosszú időre rendezkedhet be -- egészen addig, amíg a középrétegek kisemmizése megint elér egy kritikus szintet, amikor a harc újrakezdődik. Mivel a parlamentarizmus és az alkotmányos rend már régóta diszfunkcionális, a polgári demokrácia intézményrendszere és a liberális, polgári pártok elhanyagolható szerepet játszanak majd ebben a várhatóan elhúzódó harcban.

A fasizmus semmi más ebben az értelemben, mint a populizmus hazug kiadása. A népet eszközként használva és megtévesztve a nép ellenében cselekszik. A baloldali populizmus egyelőre azzal áltat, hogy a nép érdekében fog, és amennyiben célja a fasizmus leváltása, biztosan így is tesz. Hogy mi lesz ezután, azt még nem tudni (például a mai populizmusok simán fordulhatnak át baloldali ihletésű fasizmusba -- szemben a létező jobboldali, etnicista kiadással). Nekem nincs kétségem afelől, hogy a populizmus elitellenes dühe -- amelynek egyik kiváltója világszerte az elit erkölcsi és politikai züllése, tulajdonképpen a liberális demokrácia erkölcsi és civilizációs gátjainak gyorsuló felszámolása és részint a korrupt etatista kapitalizmussal, részint a bal- és jobboldali identitáspolitikákkal való helyettesítése -- éppen eléggé kártékony a tágabban vett középrétegekre nézve, de ma idehaza nem vagyunk olyan állapotban, hogy a képviseleti demokrácia és a kapitalizmus reformjának akár bárki hitelt adna, akár bárki tudná a módját, akár - ami azt illeti - túl sokakat érdekelne ez az országstratégia.  Meglehetős válságban vagyunk így e két populizmus (szocializmusok) szorításában, amelynek még nincsen itt a mélypontja és amelyből a kilábalásnak középtávon is kicsi az esélye.