1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.12.10. 19:26 HaFr

"Az ellenfeleinket semlegesítettük"... Mi jön most?

Sedentary Revolutionaries: Two Academics Who Joined the Nazi Party -  Quillette

Igencsak klasszikus vita folyik Brüsszelben, amiben a civilizáció éppen meghátrálásban van. A jogállam és a politikai döntéseken alapuló jogelmélet vitája lassan százéves: fő figurái akkoriban a jog uralmának elsőbbségét és normatív megalapozását hirdető Hans Kelsen, vele szemben pedig a később náci jogásszá vált Carl Schmitt, a szuverenitás és a decizionizmus -- velük pedig a jog hatalmi megalapozása -- kombinált álláspontjának képviselője voltak. Mindkettő -- a jog politikát marginalizáló uralma és a politika jogot marginalizáló uralma -- radikális nézet volt a maga idejében, de mindkettőnek megvannak a mai hívei (szoftabb kiadásban): a jog uralmáé az európai magországok, a politika jog fölöttiségét jelentő szuverenitás-decizionizmusé Orbán.

Bár a civilizáció éppen taktikai (?) meghátrálásban van sok nyugati politikusnak sem tetszően és Orbán sokkal többet látszik elérni a napokban folyó brüsszeli összecsapásban, mint azt például a hazai ellenzéki pártok hirdetik, a jog uralmát mindazonáltal nem fenyegeti semmi Nyugaton, Magyarországon viszont már nagyjából -- a schmitti szuverenitáselméletben értett lényegét tekintve, miszerint a szuverén (ha van) az, aki a kivételes állapotról dönt: márpedig Magyarországon praktikusan van ilyen szuverén -- már vége a jog uralmának. Amikor Orbán azt hirdeti, hogy nem engedi jog(állam)i kérdéssé tenni a kifizetések ügyét (a jogállam ügyét "politikai vitának" minősítve), illetve elérte, hogy a jogállami kritériumok élesítését jó két évvel eltolják (vagy még tovább, mire egy bírósági ügynek kötelező eredménye lehet), akkor a demokrácia és vele a politika szuverén-értelmezésével érvel (magyarán azzal, amit szuverénként ő határoz meg), azaz a jogot a politika alá rendeli (= a politikának nincsen korlátja, mindössze a négyévenként bármilyen eszközökkel "kivívott" demokratikus felhatalmazás).

Arról azonban, hogy mi lesz az országunkkal 2022 után, ha Merkel segítségét is felhasználva Orbán győz a következő parlamenti választásokon, mindössze egyet lehet meggyőződéssel kijelenteni: jogállam biztosan nem. Orbán mai győzelme biztos, a jövőbeni veresége nagyon bizonytalan. Minden oka megvan hát az örömre. Jobb minden ellenzékinek szembenézni ezzel a ténnyel, nem elhazudni vagy elszakmázni azt.

A címben feltüntetett idézet ebben a szellemben született, forrása értelemszerűen Orbán, aki a Schmitt-breváriumot kiegészítendő a barát-ellenség felosztás jegyében szemléli az Európa- és a belpolitikát is. Mindent összevetve tehát a szuverenitástan (a kivételes állapotról való döntés, illetve az ehhez koncentrált hatalom, lásd a vírushelyzet kezelését), a decizionizmus (az, hogy a jog forrása, így az alkotmány értelmezése is politikai akarat és döntés kérdése) és a politikát barátokra és ellenségekre osztó szemlélet, ez a három együtt a nácizmus jogtanának alapja és az ún. Führerprinzip (vezérelv) előzményei. A vezérelv helyett tekintélyes politológusok ma még egyelőre a vezérdemokrácia szót használják (caveat: jóval összetettebb, a vezérelvtől még megbízhatóan távol álló értelemben, de azért mégis a helyzetre jellemzően).

Közben Orbán maga néhány órája -- ő és környezete nem először -- a hitlerájhoz hasonlította a brüsszeli EU-s intézményeket. Csak hogy tudjuk: a saját civilizációs tanulságainkat forgatja ki és szegezi a civilizáció védelmezői ellen. Brüsszel volt már Moszkva, most pedig a Harmadik Birodalom reinkarnációja, jóllehet gyenge eszközeivel -- amiket ma német vezérlettel sutba is tett -- a jogállamot védi. Orbán pedig a normalitás, a nemzetek, a kereszténység és Európa védelmezője lenne. Hát örüljünk, európaiak, világ, hogy Orbán nem egy jelentősebb európai hatalom vezetője. Magyarként azonban nem tudok optimista lenni. Ezek itt fönt mind nagyon elméleti kérdéseknek tűnnek, de a gyakorlati értéküket (működésüket) lebecsülni botorság volna. Ez a politika működtetésének mai váza itt nálunk. És nincsenek pariban vele Kelsen kései utódai.

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7516327452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.12.10. 20:11:56

Én már látom, hogy mi lesz két év múlva. Ez a jogállamososdi elfelejtődik.

Moin Moin 2020.12.10. 21:00:56

@Honóriusz: Aligha!

Mark Rutte holland miniszterelnök ma este elérte azt, hogy a jogállamisági klauzula visszamenőlegesen akkor is 2021. január 1-ével legyen érvényes, ha a mechanizmus végrehajtását késleltené az Európai Bíróság előtti procedúra.

2020.12.10. 21:22:38

@Moin Moin: Orbánnak mindegy, csak nyerje meg a 2022-ben a választást. Azután akár az EU-t el is hagyhatja. Találgatok. Szerintem Orbán sem tudja, csak a nyerje meg a következő csatát.

2020.12.10. 21:27:34

@Moin Moin: Visszamenőleg érvényes törvény egy jogállamban?

Rodney_2 2020.12.10. 21:33:14

@Moin Moin: Jó és ez mit fog jelenteni a gyakorlatban? Hogy mire Karácsony lesz a miniszterelnök, kezdheti visszafizetni a milliárdokat? Vagy akkor már nem kell?

Moin Moin 2020.12.10. 21:35:35

@Honóriusz: Ha egy jogszabályban benne áll, hogy a jogszabály esetleges bíróság előtti megtámadása, majd a bíróság általi helyben hagyása esetén a jogszabály életbe léptetésének napjától érvéynyes és alkalmazandó, akkor az csupán látszólagos visszamenőlegesség.

Moin Moin 2020.12.10. 21:36:10

@Rodney_2: Karácsoynból akkor lesz miniszterelnök, amikor te elsüllyeszted a Bismarckot...:)))

Rodney_2 2020.12.10. 21:52:14

@Moin Moin: Ne becsüld alá Karácsonyt. Attól hogy debilnek néz ki, még simám nyerhet 2022-ben :)))

Reding Roli 2020.12.10. 21:52:21

@Honóriusz: A helyzet az, hogy Orbán ezzel a pirruszi győzelemmel nem nyerte meg magának a 2022- es választást , hibába jön 6+7-8 milliárd euro , abból te vagy èn - az átlagember - semmit sem fogunk látni \ èrezni, mert minden pènzt az utolsó fillèrig ellopnak...A politikai következènye ennek az alkunak inkább az lehet, hogy Orbán vèrszemet kap, ès felbátorodva hogy az EU- ban mindent lehet, folytatja eddigi ámokfutását, ès egyre nyíltabb diktatúrába vezérli az országot, amely a hatás- ellenhatás törvénye alapján a jelenleginèl erősebb társadalmi ellenállást fog szülni...
Arról a rendkívüli ellenszenvről ,elhiteltelenedèsről, politikai páriává válásról amit most kivívott magának nyugaton, már ne is beszèljünk...

ijontichy 2020.12.10. 22:27:00

@Honóriusz: Hogy mi lesz, az erősen függ attól, ki követi a Muttit (legyen neki könnyű a nyugdíj; sok kárt okozott az alcsúti bolsi-simogatással). Vitya egyébként már évek óta előrefelé menekül. A "nagy álmodás" nem jött össze (mármint úgy enbloc Mo-nak). Mondjuk ezen nem lepődtem meg (azon jobban, hogy a magyar társadalom elitjének mennyire nincs önbecsülése). Kábé a '98 utáni első két és fél év kormányzása értékelhető valamire, a többi mélyrepülés (fel nem foghatom, mit lehetett várni egy félművelt, akarnok parasztbolsitól?).
Az ET-ben ez a műsor még - köszönhetően Merkelnek - bejött, de az EP már csak befogott orral áll kötélnek.
@Reding Roli: Szvsz. '22-t még hozni fogja. A 2/3 talán nem lesz meg. Btw. kérdeztem már (mert a lustaság fél egészség), hogy az EU-ügyészséghez csatlakozáshoz sima, vagy minősített többség kell? Van itt hozzáértő jogész?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.10. 22:29:00

Túl sok az érzelmi hisztéria és túl sok a tartalmatlan pánikolás a magyar ellenzék soraiban. Orbán és a Fidesz folyamatosan, megállás nélkül és rendkívül ügyesen manipulál és manőverezik, ez tény. Egy dolog miatt azonban fabatkát sem az uralmuk: nem tudják az erkölcstelen familista morális és hatékonysági csődöt megjavítani, sőt, meggyőződésükké vált, hogy az egy csodálatos dolog. Így aztán semmi értelme sincsen sem Orbán, sem a Fidesz lavírozásának. Virtuóz módon nem változik semmi, na ja, szép munka, nem mondom. ;) Ideje új megoldásokat keresni. Ennek meg egy útja van: a társadalom hatékonysági alapú megosztása két párhuzamos kultúrára. Meggyőződésem, hogy sem Orbán, sem a Fidesz nem képes egy hatékonyabb kultúrát kiépíteni (különben már megtették volna 10 év alatt), tehát most jöhetnek a friss ötletek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.12.10. 22:31:00

fabatkát sem az uralmuk=fabatkát sem ÉR az uralmuk

Reding Roli 2020.12.10. 23:51:46

@Főnix Oszlár Gazdag: Az ellenzèki politika alapja a hitelessèg felmutatása , a proaktív politika ès a mèrsèkeltsèg lehet. Kell közös szövetsèg , amely a nyugalom megteremtèsènek kèpessègèt ès a kormánykèpessèget " sugározza " magáról...Harcba - szerintem -nem most kell indulni Orbánnal szemben...Ezt a hatalmasra nőt agyaggólemet - a pártállamot- most hagyni kell hogy botladozzon, hibázzon , hiszen ez törtènik nap mint nap...Előbb- utóbb magától összeomlik az egèsz ...Orban önmagára ès rendszerère nèzve is pusztító abszolút hatalmat èpített ki , ès ezek a mèlyben ható bomlasztó tènyezők jobban ölik a rendszert, mint bármely ellenzèki politika...
Az ellenzèknek - szerintem - már önmagával kellene foglalkozni: megtalálni azokat az embereket akik a leghitelesebbek tudnak lenni ( ez sem egyszerű...) ès közösen megalkotni egy nemzeti minimum programot , felvázolni egy új jövőkèpet az országnak ..
Ahhoz , hogy esèly legyen leváltani az Orban- kormányt " unortodox " módszerekre lesz szüksèg ,hiszen ez nem egy fair politikai verseny ...Ha zsiványságban akarnak Orbánnal versenyezni, akkor paradigmát kell váltani, mert Orbán 30 ève zsiványkodik, abban ő a profi ...Az új politikai trendek tèrnyerèse globális síkon zajlik, ezekre a trendekre kell rácsatlakozni a változást akaró magyaroknak is ...Most èppen a szèlsősèges populizmus , az autokrata vezetők hanyatlását látjuk...Ez vár Orbánra is szerintem ,és ez nem wishful thinking ....
@ijontichy:
Èn inkabb bukást látok Orbánèknak 2022-- re ...Nem azért , mert az ellenzèk olyan jó lenne, momentán szar, hanem mert túl sok már a hatalomban töltött 4+12 èv ...Már szinte minden társadalmi rèteggel ellentètbe került valahogy ,egy idő után már nem hat , lejárt lemezzè válik a libsi- soros - migráns propaganda ...és közben egyre újabb generációk kerülnek szavazói korba, mások meg " elmennek "
A konklúzióm az, hogy ennek a szar ellenzèknek már több mint 50% esèlye van megnyerni a 2022- es választást , ha képesek közösen erős, és hiteles jelölteket állítani az egyéni körzetekben ès kèpesek egy új víziót kínálni a magyar társadalomnak ...Az is kell még termèszetesen, hogy Orbánból ne legyen Trump, vagy Lukasenkó...
Attól fèlek, hogy most vèrszemet kapott....

FrVili 2020.12.11. 00:00:18

Sajnos, jó poszt. A kép jobb oldalán Heidegger van, nem Kelsen.
Orbánt kiismerték már. Nem vagyok biztos abban, hogy nincs elrejtve semmilyen jogi trükk, amivel csőbe húzhatták.

chrisred 2020.12.11. 05:22:43

Egyik szekértábornak sem lehet szava. Orbán ugyanúgy megkapta a lehetőséget az Uniótól a 2022-es választás megnyerésére, mint anno Gyurcsány a 2006-os választásnál.

2020.12.11. 08:03:19

@Moin Moin: Legyen, kezdjék a törvényt alkalmazni január 1.-től. Mire alkalmazzák? Az összes EU-s költés le van papírozva. Az EU-ügyészség sehol. Mégis mit vizsgálnak? Hogy ML-hez kerültek a pénzek? ML egy magyar nagytőkés, joga van indulni a pályázatokon. Legfeljebb lesz néhány kamu versenytársa.

tatárfejű kutya 2020.12.11. 08:10:24

@Reding Roli:

"hiába jön 6+7-8 milliárd euro , abból te vagy èn - az átlagember - semmit sem fogunk látni \ èrezni, mert minden pènzt az utolsó fillèrig ellopnak..."

Dehát az emberek 60-70%-a eddig se érezhetett sokat az EU-ból jövő forrásokból. Orbán ezután is tudja a klientúráját és a médiát fizetni, és továbbra is egy rózsaszín nemzeti álmot tud fenntartani annak a 2-2.5 millió szavazójának, akikre szüksége van 22-ben a korlátlan hatalomhoz vagy a kényelmes többséghez. És ezzel a 2 éves haladékkal megkapta a korlátlan forrásokat az újabb győzelméhez!

Már megint a gumicsizmás suttyó győzött!

Nemhiába tartja a mondás.."aki időt nyer, életet nyer"!

Moin Moin 2020.12.11. 09:05:01

@Honóriusz: Nem akarom részletezni az új szabáloyzás mellé kerülő ellenőrzési mechanizmusokat - de pl. arra is kitérnek, hogy mindent egyvalaki nyerne egy országban.

Moin Moin 2020.12.11. 09:06:55

@Rodney_2: Ne haragudj, de nem kedvelem a horrorkomédiákat!:)

Rodney_2 2020.12.11. 09:28:52

@Reding Roli: "A helyzet az, hogy Orbán ezzel a pirruszi győzelemmel nem nyerte meg magának a 2022- es választást , hibába jön 6+7-8 milliárd euro , abból te vagy èn - az átlagember - semmit sem fogunk látni \ èrezni, mert minden pènzt az utolsó fillèrig ellopnak.."

Ezt a hülyeséget honnan veszed?? Valahogy rendet kéne tenni az ellenzéki nagyon okos fejekben és az olyan baromságot konzisztenssé kellene rendezni, hogy ha nem jönne EU pénz leállna a magyar gazdaság és Orbán megbukna, minden fejlődés az EU pénzekből van, EU pénzek nélkül nem lennének beruházások, stb. Minden EU pénzt ellopnak az utolsó fillérig, stb. Ettől teljesen hülyének és hiteltelennek tűnik minden ellenzéki megmondóember.
A valóság ezzel szemben a következő: 2018-ra valami ellenzéki think tank kiszámolta és az Átlátszón publikálta, hogy az összes fidesz közeli oligarcha összes cégének összes állami megrendelése a piaci árazáshoz képest 80 milliárd forinttal volt túlárazva. Ha piaci áron és piaci profitmarzs mellett végeznek el egy munkát, az ugye nem lopás legfeljebb szomorkodni lehet hogy ez fideszest gazdagít és nem MSZP-st :)))
Ezzel szemben az ÁFA beszedés hatékonyságának javításával 2018-ban 1000 milliárd nagyságrendben szedtek be több áfát a gyurcsányi hatékonysághoz képest. Ezt a pénzt korábban a random áfa csaló magyar vállalkozói szféra lopta el. Az mennyivel szuperebb volt és mennyivel jobban fejlődött az ország ettől.
Szedd már össze magad, te egy értelmes ember vagy, ne írjál sült baromságokat. A válságalapot is ki fogják szórni a nép közé. Ha pl a Mészáros meg a Roy Zsidai vendéglátós cégeiben dolgozók kapnak bőkezű bértámogatást belőle és ezért nem lesznek munkanélküliek, azt pont hogy érezni fogják a zemberek. Valamennyit meg nyilván ellopnak belőle, de ennyi pénzből jut bőven mindenkinek :)

tatárfejű kutya 2020.12.11. 09:38:03

@Rodney_2:

"piaci árazáshoz képest 80 milliárd forinttal volt túlárazva"

Ok, ha igaz ez a 80 milliárd...de a lényeg az, hogy mibe megy el az EU-s támogatás és milyen vállalkozók kezén megy keresztül. Atlétikai stadion, templom felújításba és betonba...ez a legnagyobb baj a források felhasználásával. Az életben nem fognak megtérülni. Pár napos hír, hogy a szombathelyi stadion működtetési jogát az államnak adták át, mert még fenntartani se képes a város, nemhogy profitot termeljen belőle. Ez a gond, hogy a források olyan fejlesztésekbe mennek, ahol nem a megtérülés a prioritás, hanem az árrés és a klientúra kiszolgálása. Mindegy, ha az országút a semmibe vezet, mindegy, ha a Budapest-Belgrád vasút soha sem fog hasznot hozni, a lényeg a baráti vállalkozók foglalkoztatása állami-úniós forrásokból.

2020.12.11. 09:45:31

@Moin Moin: Hol olvastad a szabályozást? Szerintem még most vár kidolgozásra.
Ezt érdemes átfutni: 444.hu/2020/12/11/europaban-a-demokracia-allapota-maganugy-marad

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.12.11. 09:59:38

@Rodney_2: ezt a 80 milliárdod elég ékesen cáfolja a 100 leggazdagabb magyar 2010-es és 2020-as listáinak összehasonlítása; a tíz év alatt felhalmozott fideszes vagyon ugyan nem pontosan indikatív az ellopott EU-s forrásokra vonatkozóan, de a helyzet még rosszabb: a vagyonelemek nagy részére ugyanis nem okvetlenül EU-s közpénz felhasználásával (bankokon, zsarolással, áron aluli vásárlással, bedöntéssel és csődökkel) tettek szert. Az EU-s források csak egy tört része a boltnak.

HaCS 2020.12.11. 10:28:01

@Rodney_2:

"Szedd már össze magad, te egy értelmes ember vagy, ne írjál sült baromságokat. A válságalapot is ki fogják szórni a nép közé."

Nem tudom a te köreidben hogyan megy a szétszórás, de az én szakmámban a "nép"-et 3 cég képviselte kb. 100-150 főnyi alkalmazottal. A többieknek meg jutott egy nagy ló****. Én speciel most teljesen más területen dolgozom.
De nézd meg mit művelt mondjuk a Hunguest Hotels? Kapott a cégcsoport valami 17 Mrd HUF fejlesztési (?!) támogatást, közben elküldték az alkalmazottak felét.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/hunguest-hotel-tamogatas-leepites.707104.html

Ez a nemzeti nagytőke mítosz egy nagy bullsh*t.

abdul hackeem 2020.12.11. 10:31:21

Gyorsan elfelejtette Európa (és mindenki), hogy hogyan és mi történt 70-80 évvel ezelőtt. Akkor is ilyen elnézőek voltak.

lobaszopiatej 2020.12.11. 11:09:02

Amig németeknek egy jövedelmező gyarmat vagyunk, Orbán zsarolni tudja Merkelt.
Ez buta embereknek azt a hamis illúziót kelti, milyen fontos ez az ország és milyen befolyásos Orbán. Valójában külpolitikánk erőtlen (lásd román/ukrán/szerb/szlovák felsőbb politikai szintű üldöztetése), amint letérünk az érdekek menti útról (profit), tehetetlenek vagyunk.

Reding Roli 2020.12.11. 12:07:17

@Rodney_2: " Valahogy rendet kéne tenni az ellenzéki nagyon okos fejekben és az olyan baromságot konzisztenssé kellene rendezni, hogy ha nem jönne EU pénz leállna a magyar gazdaság ....(....).... minden fejlődés az EU pénzekből van, EU pénzek nélkül nem lennének beruházások"

Nèzzük meg akkor a kèrdèst tènyszerűen:

Az EU források èves szinten a GDP 4-5%- át tettèk ki az elmúlt èvtizedben, ami èves szinten akár 3,5 milliárd eurót is jelenthetett Magyarországnak ...A magyar költsègvetès tervezett kiadási oldala 21793 milliárd forint , a tervezett EU- források 1687 milliárd forintot tesznek ki, a beruházások összege pedig 2000 milliárd forintot ...A kèrdès az, hogy mennyi fejlesztési pénze lenne èves szinten a magyar államnak , ezen szubvenciók nèlkül? Alig pár száz milliárd... A fejlesztèseket újra hitelekből kellene finanszírozni, ahogy a 2000- és èvek elején ....Most az EU egy Marshall - segèly nagyságrendű szubvencióval segíti az országot ( nyilván nekik is származik haszon belőle , de nem ez a kerdès... ) ,ami törtènelmileg is egyedülálló fejlődèsi lehetősègeket teremtett....
A beruházások másik rèszèt a privát szféra adja, de a kèrdès az, hogy hány beruházó választotta volna Magyarországot , ha az állam nem tudott volna adni 20-30 millió forint támogatást munkahelyenkènt?
Valójában a privát beruházások jelentős rèszèt is az állami\EU szubvenciók hajtják ...A BMW azért ment Debrecenbe, mert itt ajánlottak a legjobb anyagi ès infrastruktúra feltèteleket ...
Az a pár milliard euro fejlesztèsi pènz úgy kell az országnak mint egy falat kenyèr, anèlkül sajnos brutális lenne a visszaesès ...
Az állam hibába nyomtatna pènzt , a piac úgy beárazná a forintot, hogy csak lesnènk ...Most is ez törtènik nagyjából , de a külső források megtámasztjak a hazai fizetőeszközt...
Lám , ahogy lètrejött a megállapodás , a forint máris megtáltosodott ...Ez is mutatja , hogy mennyire EU- forrás függő az ország ...
A korrupció mèrtèke az pontosan soha nem lesz meghatározható, csak becslèsek vannak , vannak akik átlagosan kb 25%- ra teszik az EU projektek túlárazását ...
Amit biztostan tudunk az, hogy az EU egyik legmagasabb összegű fejleszèsi pènzeit kapta az ország , arányosan , de a fejlődèsünk, hogy úgy fogalmazzak :nem túlságosan volt acèlos...
Ha Lengyelországban dolgozol , akkor láthatod a különbsèget mondjuk az Èszak- Alföld ès keleti legyel règiók fejlődèse között...

Ha pènz érkezik az országba - az említett újjáèpítèsi alap pènzei - az nyilván segíti az országot összgazdaságilag jó, jobb sokkal mint a semmi...Abban nem vagyok biztos , hogy a kisember ebből túlzottan sokat fog profitálni...A NER "okosai" már a zöldgazdaságra és digitális átállásra gyúrnak, ès cègeket gründolnak ...Ők biztos nagyon jól fognak járni , de hogy az Alföld nèpe Európa egyik szegènyhaza marad, abban is biztos vagyok....A helyi "voldemort nagyurak" világa - köszönhetően az állampárti irányításának, ès pènzleosztasnak - újra hatalmas vagyonokat kaszálhat...A többi ember meg jogosan èrezheti úgy hogy "ellopnak mindent", mert vezetőivel ellentètben ő nem halad...

abdul hackeem 2020.12.11. 19:35:46

A kakadufejű haknizásáról, meg a főni okosságáról jutott eszembe, hogy a párt új neve legyen FiNeSz.

Rodney_2 2020.12.12. 10:15:06

@tatárfejű kutya: Az EU forrásokat szerintem pántlikázva adják, pl infrastruktúra fejlesztésre. Romániában pl kiépitették az utakat az unesco világörökség régi templomokhoz (gödrös földút helyett aszfalt az utolsó szakaszon) de hogy oda hogy jutsz el az más kérdés. Felujitottak családi ház méretű "városházát" előtte 1 állású "buszpályaudvarral" ahol kb 4x állt meg a busz naponta de nagyon szép volt. Nem tusom jól leírni, 10 percig röhögtem. Az egész régióban (K-Európa) minden város és falu főtere díszkövezve szökőkúttal (EU pénzből). Lengyelországban az ÖSSZES templom szépen fel van újítva és mindegyiken ott a tábla az EU pénzekről. Ez önmagában nem baj, ha ilyenra akarják elbaszni a nyugatiak az adójukat, hát tessék (stadion szerintem magyar adófizető pénzből van, nem EU forrás). A lengyelek egyik nagy húzása az volt hogy a vasútat cakumpakk felújították az elmúlt években és 160-nal mennek a vonatok. Kell is mert nagy ország. Az autópályákkal kicsit le vannak maradva és a 2x2 sávos utakon is állandóan meg kell állni forgalmi lámpák miatt, meg lehet őrülni tőle. Ott sem mindneki okos...

A 80 milliárdod én is keveselltem, de ez volt a "független" (magyarul ellenzéki) agytröszt számítása, biztosan elmolyoltak vele egy darabig. Az ilyen benchmarking elég sima ügy, én egyszer így jöttem rá hogy a főnököm (vagy az ő főnöke??) ellopja a marketing budget kb 35%-át, mert 30%-kal többet költöttünk ugyanarra mint a piaci átlag és abban már volt 6% piaci "best practice" "jutalék". Ezeket elég jól tudják akik benne vannak.

Rodney_2 2020.12.12. 10:30:14

@HaFr: Gondold át mégegyszer:

1. a 80 milliárd csak egy adott évre vonatkozott, 2018-ra. Szorozd fel 10 évvel, máris 800 milliárd. Az nem kevés pénz :)

2. a nagy varázslat az, hogy ha minden pályázatot ők nyernek (ami így nem is igaz), akkor a normális piaci profit is náluk csapódik le, ami 1.-nek akár a többszöröse is lehet. De ez nem lopás, mert bárki csinálná meg, annyit számlázna érte (a "piaci árat" ) Azon persze lehet problémázni hogy miért Mészáros kapja a biznicet és miért nem Leisztinger vagy a Strabag, de az azért elég vicces :)))

Nekem is ez a számításos cikk nyitotta fel a szemem arra, hogy ez a "mindent ellopnak" mekkora hazugság. Egyrészt megépülnek dolgok, annak van tényleges költsége. Másrészt a "tisztes piaci profit" nem lopás. Nem lehet egyszerre "mindent ellopni" és teleszarni az országot stadionokkal. Remélem érted. Az egy délolasz best practice, hogy meg sem épül semmi, biztosan ismered a viccet: 100% :) (és ilyet azért Romániában is láttam)
Egyébként néha vannak elemzések arról hogy sok ilyen "már megint Mészáros ellopott 20 milliárdot" projektben még vannak nyugati alvállalkozók is akik kb megcsinálják a munkát a 20 milliárd nagy részéért, így folyik vissza az EUs pénz egy része Muttiékhoz (más része a beruházások támogatása és adókedvezménye, baromi összegek), de közben épül ez az.
A szomorú tanulság ebből az, hogy az átlagos ballib média legalább olyan primitív és félretájékoztató, mint a primitív jobboldali /fideszközeli. Ha a valóság nem tetszik, akkor törd össze a tükröt, az mindíg működik :)))

Rodney_2 2020.12.12. 10:42:14

@HaFr: @Reding Roli: @HaCS:

Van még egy dolog ami nem olyan nyilvánvaló, illetve nincsen a köztudatban, ami van az is a rosszindulatú és ostoba ballib médián átszűrve.

Az ellopott pénzek egy részéből csendben és valamennyire titokban megy a "Nagymagyarország" visszavásárlása (nem csak az izraelieknél van meghirdetve ez a visszavásárlás :))) ). Erről nyilván nem lehet nagyokat nyilatkozni, mert akkor az ottani hatóságok keresztbe tesznek. Csányi és mások ezt teljesen komolyan gondolják valamiféle nacionalista megfontolásból és dolgoznak is rajta keményen. Rengeteg termőföldet vásároltak fel pl. és művelik is. Én tudok néhány trükköt hogyan nyomulnak hogy ne lógjon ki a lóláb, de most itt nem fejtem ki.

screpes 2020.12.13. 09:41:16

Az aktuális vita keretében az álláspontok jellegzetesen kétfélék:
egyik azt hiszi (mert azt éli meg), hogy az állami (az ő közössége) alkalmas a közképviseletre, (és ennélfogva engedni kell az ő álláspontjának, amit ráadásul a hatalom képvisel), a másik, úgymond a miénk, azt állítja, hogy felszámolták hazai keretek közt e mechanizmust, (a jogállamiságot), és úgy hagyják választott figurák (figura) kezében a döntések jogát, hogy effektiv közösségi többség (pártoktól függetlenül) már nem áll mögötte, és az ellen vélemény korlátaival együtt szerveződik.. Amikor "ők" kimondják, hpgy nemzet nem lehet ellenzékben, akkor megvalósíitják, hogy ellenzékiség nem lehet a nemzetben.....
Ezt a nemzetközi uniós jogrend nem tudja feldolgozni. ( ajogrend, az OTTANI nem írhatja felül ( nem "marginalizálja") az itteni politikákat. Van der Leyen, nem rúghatja farba orbánt. weber sem, pedig kár.
Nem feladatuk feloldani, hogy a felhatalmazottság errefelé mást jelent, olyasmit, amibe ők nem is akarnak beleszólni. Ha törvénytől függetlenek akarunk lenni váálasztott képviselőink többsésge útján, akkor az "keleties" "balkáni"lesz, NOSZA!

-----------
Úgy illik, hogy egy keresett, sokak által járt polfilozófiai blogban tisztává tegyük, és rögzítsük, mit is jelent esetünkben a győzelem, és a vesztés,
Erre teszek kísérletet, kérem a blog prominens szerzőit, javítsanak ill. egészítsenek ki.

1. a téma (győzelem/vesztés) nem tárgyalható, nem említhető e kettőségétől függetlenül, tehát annak feldolgozása nélkül. Mi a győzelem, és mi vesztés.

Erről ír Hafr is: a jogállami fogalomkészlet európai akar lenni, a politikai aktuál pedig itt politikai hatalomformálsából adódik, ami kétes: többségi okokból, és eljárásjogi (ld választási törtvény) miatt is.

2. eredetileg a EU költségvetés elfogadásáról volt szó, együtt a Covid-helyreállítási pénzek kifizetésésvel, amelyek fele vissza nem térítendő plusz hitel. Emellé rendeltek volna jogállamisági feltételeket.
Ez ellentmondani látszott a szuverenitásunknak. Magyar vétó (belengetése) miatt folyamat megakadni látszott. (beakadt..)
Szuverenitás csak akkor van, ha NEM érvényesülnek eu -s kritériumok (?!)

3.
A magyar álláspont az lett : nem emelnek vétót, (A KIFIZETÉSEK ELLENÉBEN!)
Nincs azonnali jogállamisági alapú konzekvencia, jogalapok átszövegezése

4. vizsgálódás stb ... viszont VAN, (ez "normális" "szokásos", és "lassú"...) az sajnoshálisten "úgyis" évekig eltart ...
"nem is kell", de lesz, sőt VAN - januártól, jogi huzavona hosszas tárgya.

---------
a jogállamiság kritériumai közt EGZAKT módon említtetik:
- A bírói személyek és szervezetek pártatlansága,
- Pénzek lopása akadályokba ütközzön (átláthatósági- kifizetési, kontrollálási)
- Sajtó és választás környezete háborítatlan legyen (üzleti alapra már nem állítható, mert abban jelen a kormányzati (párt) erőfölénye.
-----
Véleméyn: a Praxis sérteni FOGJA, a normákat , most is sérti, és változásokról nincs szó... jóllehet bírósági dönrtések okozhatnak MAJD korrekciókat..

Gery87 2020.12.13. 21:00:51

@ijontichy:

Szemeteket beloruszra vessétek...
Ott egy a NER-nél is nyíltan diktatórikusabb rezsim és vezetője ellen egy a magyarnál jóval tökösebb ellenzék és tömegmozgalom, tüntetéshullám sem ért el még sikert és valószínűleg sajnos nem is fog.
Nem tudom elképzelni hogy a magyar társadalom ezeknek a felét kitermelje és hónapokon át Orbán leváltását követelje...bebörtönzés, emigráció és net lekapcsolás mellett....

Gery87 2020.12.13. 21:04:55

@Főnix Oszlár Gazdag:

Minek kellene neki kultúrát építeni mikor erre igény sincs?
A magyar társadalom eléggé amorális, erkölcstelen hulla...lózungok kellenek csak meg törzsi torzsalkodás. Kuruc labanc játék.
Ezt megkapják tőle.

Sem Kaleta sem Szájer nem ütötte át falat....mert nincs fal.
A fél ország röhög a másik fele meg legyint és soroshálózatozik, libernyákozik tovább.

screpes 2020.12.14. 08:53:42

@Gery87:

Itt egy katonaviselt ember megírhatná, (lehet képzett is), hogy a fegyverbeszerzésekből milyen hadviselés kell következzék?
Nyilván látszania kell, hogy a fegyvernem miként határozza meg az adott (adódó) ellenség karakterét, támadó- vagy védekező készségét.
süti beállítások módosítása