A nemzetek Európája már a múlté, mivel elsősorban a nemzetállamok nem működnek már. Az EU problémáinak nagyobb része (a közös értékrend kiüresedése, a bürokratikus és a gazdasági érdekek tenyészete, a hatékony demokratikus mechanizmus - ráadásul büszkén vállalt - hiánya) is abból fakad, hogy maguk a nemzetállamok nem voltak képesek elvégezni, illetve mára feladták a homogenizációnak azt a feladatát, amiért létrejöttek, legyen ez prioritásaiban - bár egymással összekapcsolódva - etnikai, kulturális (és erkölcsi és vallási) vagy politikai integráció/homogenizáció. (De ide lehetne venni a gazdasági integráció kérdéskörét is, amely -- amikor egyes etnikai vagy vallási csoportok a kárvallottjai -- hatással van a liberális demokrácia iránti lojalitásra is.) Se az etnikai nemzet, se a kulturális, se a politikai nemzet nem realitás már és bizony a legnagyobb baj az utóbbit érő folyamatos fenyegetettség.
Sorolhatjuk a példákat. Egyre inkább a zsidók sorsává válik a muszlimok, a neonácik és - amennyiben Izrael állam a már-már vak kritika tárgya - a progresszívok célkeresztjében élni. Így egyszerre. Alig csökken a távolság az EU keleti és nyugati fele között gazdasági termelékenységben. Az identitáspolitika mindenhol kikezdi a liberális demokrácia értékrendjét, amelyről kiderült nem hozott létre elég erős kulturális kódot a politikai és jogi intézményrendszer támogatására. A tolerancia - helyesen, mivel önfelszámoló maga az elgondolás is - elfeledett szóvá vált. És így tovább. Ezek mind gyökereikben "nemzetállami" reziduumok, amiket az EU nem oldhatott fel, mert nem nála (szupraállami szinten) képződött a probléma.
Amikor tehát Orbán a nemzetek Európájához akar visszatérni, persze az eredeti törekvésekre nyomaiban sem emlékeztető alapon (a nemzetállami koncepció mindenhol liberális és demokratikus volt, megkülönböztetendő az etnicista programtól), akkor egy olyan projektet akar feltámasztani a halottaiból, amelynek már azelőtt vége volt, hogy az EU szorosabb integrációjának felmerült volna a komolyabb szándéka a maastrichti szerződéssel (1992-1993). Az EU valójában a nemzetállami kudarc belátásából született, nem annak ellenében! De az is tény, hogy habár megszületett, egyelőre csak a saját problémáival tetézi az azelőtt is bukdácsoló politikai társadalmakat, az utóbbiakéból nem oldott meg semmit. Sőt, ahogy a nemzetállami romantika a mai helyzetben, úgy az EU maga is strukturálisan hazugságokra épül, mert ugyanezeknek a halódó nemzetállamoknak a kormányai mégiscsak a saját gazdasági és politikai érdekeiket tartották szem előtt, amikor egy ezt elfedtetni igyekvő szöveget aláírtak és gyakorlatot meghonosítottak (lásd az eltérő érdekek megjelenését a közös pénz mögött, ami miatt viszont máig bizonytalan kimenetelű ez a részprojekt). A formálisan szupraállami EU-t nemzetállami hatalmi törekvések irányítják, de miközben a fenti értelemben vett egységes nemzetek és azok által kijelölt értékrendek nincsenek, jobbára állami tényezők döntik el, milyen érdekek mentén történjen az EU evolúciója. Az európai jelenünk -- ha őszinték akarunk lenni -- imigyen egyetlen kuplerájjá állt össze.
Ellenben a kereszténységre építeni Európa politikai stb. jövőjét mégis csaknem olyan, mintha a zoroasztrizmusra építenénk. Ugyanezt ráadásul nemzetállami alapon tenni -- mintha a kereszténység a hajdani definitív közegében nem éppen nemzetállamok feletti, vagy inkább inneni törekvés lett volna akár pápai, akár birodalmi formájában -- csak újabb hazugságot hoz be a történetbe. A keresztény nemzetállamok Európájához éppen csak két dolog múlt el visszavonhatatlanul: a keresztény Európa és a nemzetállamok.
Tehát míg az ember (pontosabban e sorok szerzője) szimpatizál a muszlimok kívül tartásával -- addig biztosan, amíg Európa nem bizonyítja magának, hogy képes a liberális demokrácia kultúráját újradefiniálni és ennek a gyakorlatába integrálni az identitás-kisebbségeket -- és szimpatizál a keresztény artefaktumokon túlmutató élő európai és magyar hagyományaink reintegrálásával, ezt a feladatot nem egy bűnözőkből, tahókból és nímandokból, illetve megtévesztett szavazóikból összerakott rezsim fogja elvégezni, mert ez annál lényegesebb bonyolultabb és -- az elgondolása, de a működtetése is -- lényegesen színvonalasabb, erkölcsösebb embereket kíván.
Ám momentán úgy állunk, hogy amit az európai projektből tudunk, abból egyetlen dolog megkérdőjelezhetetlen: a nemzetállamokhoz már nincs visszatérés. Egyébként Európa most a nemzetállami csőd hordaléka alatt fuldoklik, és ha akárcsak egy-két évtizedre elsüllyed -- hiszen szükségszerűen vissza kell térnie --, azok a káosz, a virtualitást a hatalmi manipulációval keverő, a semmi fölött táncoló politika évtizedei lesznek. Egyszerűen mert nemzetállamok Európa nagyobb részében már nincsenek, és amennyiben az EU keleti felében még vannak, ez a történeti megkésettség jele és -- talán belátják a megveszekedett hívei is -- mit sem tud változtatni a nyugati társadalmak realitásán. Olyan nincs, hogy Orbán toporzékolással el tudná fújni a nyugati társadalomfejlődés utóbbi kétszáz évét. Egy ilyen próbálkozás Magyarország tragédiája lesz. Tragédia az objektív kimenete szerint és tragédia amiatt is, hogy népünk nagyobb részének közben fogalma sincs, mire "vállalkozik".
