Az orbánizmus illeszkedik a magyar nép kulturális, politikai habitusához, sokak értékelése szerint irracionálisan, de erősíti a magyarokat abban az érzésükben, hogy "otthon" vannak a világban. Nem magyarázom ezt tovább. Miközben az Orbán-rezsim kétségkívül a legkorruptabb és a legkockázatosabb a rendszerváltás óta, láthatóan ez sem zavarja a magyarok döntő részét annyira, hogy helyette egy liberális-modernizációs pályát válasszanak az országnak, olyat meg végképp nem akarnak, amelyet a mai baloldali ellenzék határoz meg. Mindez -- szemben Almási akadémikus tenyérbemászó, irracionális kirohanásával a többségi magyar állásponttal szemben -- méltánylandó.
Közben világszinten a trumpizmus akár erősítheti is a gazdasági versenyt, a liberalizmus adu ásza, a szabadkereskedelmi megállapodások viszont visszafogják. A globalizáció visszahelyezése nemzeti alapokra csökkentheti az államszervezeteket, erősítheti az államok versenyképességét egyéni megoldásokkal, és végső soron igen, erősítheti a középosztályosodást is a Nyugaton, de legalább annak kevésbé korrupt fertályán. Kinek lesz rossz (feltéve, hogy a világháborút elkerüljük)? A fejlődő országok lakossága alsó 90%-ának. Számukra a blanket globalisation visszafordulása valóban hátrányos lesz.
(Magyarázat: a globalizáció a felső 1-2% és a globális alsó 20%-nak kedvezve erősen fogyasztás- és nem beruházás/innováció vezérelt lett. A közhidelemmel szemben az utóbbi 20 év innovációs és produktivitási teljesítményénél alig van alacsonyabb a 20. század eleje óta a világháborús periódusokat leszámítva, a szabadkereskedelem pedig nagyon kedvez az adóelkerülésnek és a gyenge hozzáadott értéknek. A nemzetállamok versenye minden említett szempontból jobb helyzetet teremthet, miközben helyreállítja a közép státusát és a politikai demokrácia támogatottságát a globális intézményi megoldások hajszolásával szemben.)
A liberális világrend óvatos átfazonírozása tehát akár jót is hozhat nekünk (az országnak és a magyarok nagyobb hányadának), ha nem tapadunk hozzá az orosz érdekszférához. Egy lépést hátrább kell lépni, hogy az ember újra szemügyre vehesse a világunkat. Amit ekkor láthatunk, az nem egyértelműen jó, nem a konzervatív ideál, csak a valóság, amely ceteris paribus nem rosszabb, mint ahova 2010 körül tartottunk. Ha félre tudja tenni valaki a jó ízlését, az eszményeit, vagy legalább rájönni, hogy ezek nem politikai kategóriák, akkor ez a világ még élhető is lehet. A rózsáinkat meg locsolgassuk és tetvetlenítsük a kertben, ha örömöt keresünk.
Az utolsó 100 komment: