Az 25 éve megalakult MDF-kormány sok nehézségei, kiútkeresése, és gyakorlatlan politizálása után az első Orbán-kormány volt, amely karaktert és súlyt adott a polgári politizálásnak, akár politikai termék volt ez, akár (kezdetben, legalább néhány embertől) elkötelezettség terméke. Bár akkor is félni lehetett már, hogy a kereszténynek és polgári konzervatívnak beállított ideológiának túlsúlyossá válik az ún. antikommunista (tehát akkor már szükségképpen manipulatív) jellege, a kormányzás második felére az antikommunizmus és a nacionalizmus elegye valóban átvette a konzervativizmus helyét. 2002-ben az első fordulóban elszenvedett vereség nyomása alatt Orbán először foglalta beszédbe (a Testnevelési Főiskolán) az autokratikus kifutású populizmusának (a.m. néphülyítésnek) azt a programját, amelyben se a polgárságnak, se a konzervativizmusnak nem volt már alkotó helye, annál inkább az "antikommunizmusnak", a messianizmusnak, a nacionalizmusnak és a féktelen gyűlölködésnek. (Aztán persze Medgyessy és Gyurcsány mintha csak azért kormányoztak volna, hogy Orbán kirohanásait visszaigazolják.)

De ha a kezdeti polgári konzervativizmus termék lehetett, akkor nyilvánvalóan az volt a populizmus is. Orbán számára semmivel nincsen nagyobb igazságértéke ennek, mint a valamikori "konzervativizmusának", vagy ha már itt tartunk, a még valamikoribb liberalizmusának.Többször megírtam már, hogy Orbán politikai karrierjének egyetlen egy folyamatos kerékvágása van (a nyilvánvaló hatalomimádaton túl), ez pedig a radikalizmus -- amely azoknak a sajátja, akik a politikai eszméket kizárólag a politikai hasznuk tükrében szemlélik. Orbán radikalizmusa (amennyiben minden felvett ideológiadarabból -- elsősorban talán a személyes beállítottsága miatt -- kinyeri annak legszélsőségesebb formáját, feltrancsírozza, kisajtol belőle minden politikai lehetőséget, majd eldobja azt) több áldozatot szedett a 25 év alatt eszmékben, emberekben és anyagi erőforrásban, mint bármilyen más hazai politikai beállítottság, program. De a legfontosabb veszteségének én a polgárság és a polgári eszmék meghamisítását érzem.

Mivel a hazai polgári hagyomány igen gyenge, Orbánnak tulajdonképpen nem került nagy erőfeszítésébe maga mögé állítania a történelmi dzsentri, a kádárista "kibekkelők" (a.m. kollaboránsok) és a karrierista amorálisak meghatározó értelmiségi csoportjait, akikkel sikerült elhitetnie, hogy tulajdonképpen ők a polgári létforma örökösei és fenntartói ebben az országban. (Ahelyett, hogy éppenséggel óvta volna őket ettől a fajta önelégültségtől, és alkotásra sarkallta volna őket.) Olyannyira sikerült elhitetni velük azt, amik nem voltak, bár esetleg lehettek volna, hogy ezek se a koronaúsztatáson, se az állami lakáshitelezésen, se a második Orbán-kormány durván méltánytalan állami patronázsán, se a keleti politikáján, se az egekbe szökő állami korrupción nem akadtak fönn, sőt -- mivel az értékeik éppen olyan bizonytalanok, mint Orbáné -- úgy gondolták, ez mind része lehet az új polgári világnak. Ami jár, az jár. De a "polgári kormány" természetesen polgári a legkevésbé sem volt, ahogy a hívei nagy része sem. Állam és a hagyományos állami hajbókolók találtak ismét egymásra.

A közös munka eredménye az lett, hogy minden, amihez Orbán és parazitái valaha hozzányúltak -- antikommunizmus, konzervativizmus, nemzet, kereszténység, polgárság, állam, demokrácia -- annyira stigmatizálttá vált, annyira ragad a politikai szennytől, hogy évek munkájába kerül majd kivakarnia őket egy valóban patrióta politikai garnitúrának. A reménybeli polgárság nem is tudja, mennyit vesztett Orbánnal. Annyit, hogy az elég lehet egy olyan inkompetens, gyülevész politikai hadnak, mint a mai baloldali pártelit túlnyomó része, a visszatéréshez, mert szemmel láthatóan elfogytak a jobboldal vezényszavai, végképp elapadt az erkölcsi tartaléka, viszont szégyenteljes, korrupt vezetői és kiszolgálóik nyilvánvalóan ragaszkodni fognak a hatalomhoz, amíg végleg el nem pusztítanak maguk körül mindent. Ideértve a magyar polgársággal kapcsolatos maradék illúziókat is. És közben intimebb együttléteik -- mondjuk, egy Fidesz-születésnapi zsúr -- alkalmával teli szájjal röhögnek rajtunk.