Skócia jó eséllyel a függetlenségre szavaz, az Alternatíva Németországnak (AfD) másfél évvel a megalapítása után tartományi parlamentekbe jut(ott), hogy csak a két legfrissebb fejleményt említsem, tehát olyan országokban gondolják újra a gondolati és államszervezeti kereteket, amelyeket messze nem gyötört meg a válság annyira, mint Magyarországot, miközben a hagyományos etnikai, a bevándorlás-ellenes, és az antipluralista törésvonalak is tovább erősödnek Európa-szerte. Az EU-projekt győzteseknek és veszteseknek más szempontból, de hasonlóan terhes, miközben Európa versenyképessége látványosan romlik, a gazdasága stagnál, és az EU intézményrendszerének hatékonysága és legitimitása egyaránt súlyos problémákkal küzd.
Az európai népek egyre türelmetlenebbek a technokrata gazdasági racionalizmussal és a korrupt elit politikai rendszereivel szemben, az egzisztenciális aggodalmak elsöprik a kínnal összeeszkábált kontinentális kereteket, a politizálás egyre populistább és egyre inkább érzelem-vezérelt -- ugyanakkor kétségtelenül jórészt jogos indulatokat céloz meg. Nyugaton mindez egyelőre egy jól kiépített és bejáratott polgári demokratikus kultúra keretein belül zajlik, és nem veszélyezteti az állampolgárok jogait és a szabadságot. Magyarországon azonban, amely az utóbbi kontextust csak hírből ismeri, a nacionalista kormányzat különösebb ellenállás nélkül gyarmatosítja a társadalmat, nem kis részben magának a társadalomnak az egyetértésével, sőt úgy tűnhet, a "legmodernebb konzervatív" politikát viszi Európában, hiszen élen jár a nacionalista, antiglobalista hisztériában. Csakhogy e nacionalista, antiglobalista hisztéria itt a szabadságjogok visszaszorítása mellett történik. Az avant garde (trendi) érzületnek, az illiberális (választási) demokráciának, a nacionalizmusnak, a populizmusnak, a korrupt etatizmusnak és az oligarchiának az összekapcsolása (szám szerint mind e hat komponensé) lassan tökéletesen megvalósul országunkban, de ez nem európai, nem konzervatív, sőt még csak nem is olyan fejlemény, amely a megrendült európai önbizalmat helyre tudná állítani, és a problémák megoldásával kecsegtethetne. Az antiglobalizmus örvén (amely egy tiszteletre méltó álláspont) kiszolgáltatja a társadalmat és az emberi szabadságot a rabló önkénynek, ami -- tehát az antiglobalista nacionalizmus és a szabadságvesztés összeállása -- nyilvánvalóan nem európai perspektíva (ázsiai), és nyilvánvalóan megtévesztő úgy beszélni róla, mintha ez lehetne a kontinens jövője.
Európa viszont kétségtelenül nem elég erős ahhoz, hogy ezzel a jövővel szemben fellépjen ott, ahol az már megvalósult (Oroszország) vagy megvalósulni látszik (Magyarország), ami önmagában is hatalmas csalódás, és nem tesz jót az erkölcsi világunknak. A kétségbeesés idejéről is beszélhetnénk, ha nem tudnánk, hogy megengedhetetlen luxus lenne. És íme, amit tegnap megengedett magának a kormányzat a civil szervezetekkel szemben, az már a nyílt diktatúrák sajátja. Period, end of story.
Az utolsó 100 komment: