1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.05.21. 17:15 HaFr

SZABADSÁGOT!!!

A magyarságnak újra megadatott, hogy végigkísérje egy olyan bűntény megtörténtét, amelyben az áldozat ő maga. Megesett ez már, nem is egyszer. A házmesterek és a feljelentők országa vagyunk, ami szomorú, de az életbevágó kérdéseket mégsem ezek, hanem a nagy, rendíthetetlen massza dönti el, amelyik kritikus időben, mint ma, otthon ül bezárkózva a négy fal között, nézi, mi történik, és az istennek sem mozdul -- ezért a dolgok valóban megtörténnek. Adott esetben persze a függöny mögött ücsörgőkért is eljön az állam, de mielőtt áldozattá válthatnának, tudniuk kell: tétlen szemlélők is voltak. Nem méltók a sajnálatra.

Ma a magyar jogállamot folyamatosan és szisztematikus ássa alá egy szűk érdekszövetség, amelyik három éve indította el az alkotmányos jogi és intézményi koherencia, magyarul a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását (amelybe csak ma belefért a választási jogok újabb korlátozása, a titkosszolgálati törvény módosításával a magánszféra megrendítése, és a negyedik alaptörvénymódosítás átcsusszanása az eszköztelen Alkotmánybíróságon). A magyarok -- néhány tucat tiltakozót leszámítva -- most is otthon ülnek, nem mozdulnak. Agyrémnek beillő indokokkal és sötét, baljós érvekkel támasztják alá (ha egyáltalán alátámasztják), miért jó így nekik -- mígnem visszafordíthatatlanná válik a bűnbanda rombolása, és beleküldenek minket egy újabb zsákutcába, amelyből nincs kiút, csak súlyos szellemi és fizikai károk árán.

Az ellenzék a demokráciáról papol, amikor a demokrácia csak eszköz. Itt nem a demokrácia forog kockán, hanem az emberi SZABADSÁG. És ezt nem az elkoptatott, kivehetetlenül fakó hangoknak kellene elsutyorogniuk végre, hanem érctorkoknak, amelyek felzúgják, hogy igen, a jogállam, a demokrácia, az alkotmányos eszközök mind a szabadság garanciáiként kapnak szerepet a kultúrállamok fejlődésében, és egyetlen funkciójuk ennek a szabadságnak a védelme. A demokrácia nem az államokat, hanem a SZABAD polgárokat hivatott védeni, ezért amikor a hatalom puszta legitimációjává silányul, mint most, akkor valami nagy baj van! A demokrácia nem pártügy, nem -- bah! -- politika, nem olyasmi, amiért pártoknak kell kiállniuk, hanem a társadalom legfontosabb közügye! Az önvédelmünk eszköze. A SZABADSÁGUNK garanciája.

Magyarországon persze nem akkor fordult meg a világ, amikor a mai rezsim elvette az alkotmányunkat, és sokatmondó gesztussal a szabadság és az emberi jogok védelme helyett egy beteg és korrupt országról vallott hagymázas álmait öntötte az alaptörvény paragrafusaiba. A világunk fokozatosan sötétült el attól a pillanattól, hogy a politikai osztály az első szabad választások másnapján képletesen szólva összekötözte és a parlament alagsorába láncolta a közérdeket és a szabadságot -- amelyek azóta sem láttak napvilágot. Orbánék csak kiteljesítik a felelőtlen, korrupt politizálás két évtizedét, amelynek során a szabadság és a közérdek közötti teret kisajátították az állam és csatolt szervei, a polgárokkal pedig szépen fokozatosan elfeledtették azt az egyszerű igazságot, hogy nem ők vannak az államért, hanem az állam értük, és ennek jegyében kell berendezni a világukat.

Az újságoknak rég gyászkeretben kellene megjelenniük, ha komolyan vennék magukat. A rádióknak rég gyászzenét kéne sugározniuk, ha egy cseppet is érdekelné őket vagy tudatában lennének a szabadságra leselkedő veszélynek: hogy nincs már -- a saját gusztusán kívül --, ami elejét vehetné egy ember gátlástalan randalírozásának. Ha az ellenzéki pártok kultúrájában ismert okok miatt nincs is benne az emberi szabadság féltése és a társadalom végső értékeinek pontos tudása, ezért minden szavuk egyformán hangtalanul veszik el az éterben, vannak olyan művelt magyarok, akikben meg lehetnek ezek, de a jelek szerint -- e néhány tucattól eltekintve -- ezek otthon kushadnak. Ez a rezsim, amelyik gátlástalanságában lassan odaér, hogy nem engedheti meg magának a pozícióinak feladását és egy választás elvesztését, a demokráciát szükségképpen tovább fogja rombolni, míg nem az már végképp a múlté lesz, és a szabadságunknak minden garanciája eltűnik.

Emberek, a legfőbb gondotok a SZABADSÁG legyen! Azt kérjétek számon a rabló és mameluk hadakon, amíg egy cseppnyi esélyetek van!

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr595311037

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.22. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemtanú 2013.05.22. 17:03:19

A szabadság olyan, mint az igazság: relatív. Igen mélyről kezdtük mindkettőt '89-ben, így bőven van még tartaléka a ma politikusainak, jobbról is, meg balról is.

Mesterlövész 2013.05.22. 17:06:13

@Ándi bácsi: De nagy faszságokat hordasz itt össze. Ne égesd már magad, ha neked ez fekszik, akkor irány Fehéroroszország, ott befogadnak majd! És még nincs is olyan messze.

szonár 2013.05.22. 17:07:05

Téved a szerző, mert nem a demokrácia a szabadság eszköze, hanem éppen fordítva: a szabadság a demokrácia eszköze.

A szerző szemlélete éppen a demokrácia modern ellenségeinek szemlélete, akik a szabadságra építve akarják korlátozni (végső soron kiiktatni) a demokráciát.

Egyébként az, hogy a magyarok "nem mozdulnak", nem annak a jele, hogy hülyék.

Hanem egyszerűen nem érzik a szerző által felvázolt fene nagy diktatúrát. Bocsi, de egyszerűen nem gondolják azt, hogy itt diktatúra lenne. ez van.

J.László 2013.05.22. 17:09:02

@blah:
Ez duma. Az írott történelem 99%-a monarchiák története. A köztársaság egy 1789-es szabadkőműves baromkodás.

Ezen az alapon különben egy angol alkoholista futballhuligán sem tudja, mi a jó neki, hiszen neki is van egy királynője. Nem mintha őket tekinteném követendő példának.

egyetmondok 2013.05.22. 17:11:29

Hafr,szerintem ilyen még nem esett meg a magyarsággal. Nincsen erre történelmi példánk,ami van,és ehhez hasonlítható esetleg, mind külső katonai hatalommal függ össze.
Ha 1867-et nézem,ha 56-ot nézem, vagy éppen a két világháború magyar állapotát,a vesztes háborúkat nézem.
Ilyen eset szerintem nem volt,s talán ezért nem a legjobb ötlet magán a népen számon kérni,akár gúnyosan,akár lelkesítőn, hogy mijafas...é nem tesz valamit.

Lexa56 2013.05.22. 17:21:22

@HaFr: Az orbáni gondolkodástól a magyar nép csak önmagát szabadíthatja meg - ha majd egyszer akarja. Amíg jó neki, vagy legalábbis egy olyan relatív kisebbségnek, amely elég ahhoz, hogy akár államcsínyt is hajthasson végre, és amíg az ezt ellenzők nem tudnak egymással megegyezni, addig marad. A rendszer is a maga beteg gondolkodásával, a manipulált gyűlölettel, a paranoid vonásokkal és a felelősségtől való félelemmel.

Éhes_ló 2013.05.22. 17:35:55

Szerencsére a postert jellemző szdsz-es hányadékokat a választók lehúzták a budin évekkel ezelőtt.
A maradéka - a posterrel és a haverjaival - most megy utána.

Ettől ilyen idegbetegek.
De minden ilyen hányadék a bázisukat csökkentio tovább.
Nap nap után.

Én meg jókat röhögök a vergődésükön.
Nem rossz műsor, a végére pezsgőt bontok megint!

J.László 2013.05.22. 17:50:07

A cikkíró apokaliptikus látomásai alapján kénytelen vagyok feltételezni, hogy legalább ennyire féltette a szabadságot (csupa nagybetűvel ugyebár) példának okáért 2006 ősze környékén is.

Sir Galahad 2013.05.22. 17:56:15

@vakapad: Na most ha ez mind így van, ahogy írod - meglehet - , akkor tökéletesen fölösleges volt ez a poszt és az ellenzék helyzete is teljesen reménytelen.

explanatus 2013.05.22. 18:39:11

„... A házmesterek és a feljelentők országa vagyunk...” no meg a hülye tanácsadók országa.

Sokáig hezitáltam, hogy milyen blogba illene ez a nyelvtani fatális Orbán - Merkel félreértelmezés. Mivel itt a szabadságunkról van szó, talán passzol ide. Gondolom, a sajtófigyelő tolmács szépen, ahogy kell lefordította és megkapták az elemzők, hogy tegyenek javaslatot mit kell tenni. Kell-e tenni valamit, ha igen mit. És megszületett minden idők legfatálisabb szövegértés félreértelmezése.

Lengyelország legnépszerűbb és legkedveltebb politikusa Angela Merkel német kancellár egy vita során védelmébe vette a magyarokat a kihívója provokációjára reagálva. Steinbrück, az esélytelen szabadságával minden alkalommal fogást keres a népszerű kancelláron. Odáig ment ebben a -csak felhúzom ezt a csajt valamivel- mániájában, hogy ha rajta múlna a magyarokat már kirúgta volna az unióból. Erre Angela valami olyat mondott, hogy csak az érti, aki éri a német politika apró rezzenéseit is.

Szóval, Angela úgy védett meg minket, hogy mondott egy olyat, hogy rendesen visszavágott ennek a magyarokat fenyegető Steinbrücknek. Magyarul és Merkelt ismerve Merkel azt mondta, hogy -nem kell a magyaroknak mindjárt nekiesni, mint borjú az anyjának-. Tehát ezt mondta a vitapartnerének. NEM NEKÜNK. A vitapartnerének ! Erre, a magyar miniszterelnök tanácsadói kapásból azt látták jónak, hogy neki kell esni és jól meg kell mondanunk a magunkét még a németeknek is. Eddig a történet.

Tanulságok: Időszerű lenne bevezetni az „udvari bolond” intézményét, mert ha a nyalonc-udvaroncok nem képesek kancellár asszony szavait értelmezni, akkor kellene valaki, aki merné mondani, főnök, nehogy azt mond amit ezek súgnak. Csak égetni fogod magad a világ előtt.

Hallottam egy történetet a nyolcvanas évek végéről. Egy delegáció meglátogatta az egyik legjobb német autógyárat. A tolmács hölgy a legnagyobb igyekezettel fordított innen oda, onnan ide, mígnem elhangzott a kérdés -minden tolmács rémálma, ha valami olyat kell fordítani, hogy előtte történelemórát kellene tartani- Mennyibe kerül a színhibás autó? Ugye nem kell mondanom, hogy senki nem értette a kérdést. Azért egy cinikus megjegyzést a kérdező még eleresztett. No mi van kislány, nem megy a német?

Tehát vannak dolgok, amivel legjobb, ha elő se hozakodunk, mert csak magunkat áztatjuk el. Talán ha Orbán Viktor miniszterelnök úr bekopogna Angelához egy csokor virággal és azt mondaná, Angela, sorry, tegnap óta új tanácsadóim vannak. Talán, helyre hozná, amit a tanácsadók elcsesztek.

Szóval, ez is a szabadsághoz tartozik, hogy én -a kisember- merek szólni, amikor a NAGY EMBEREK nagyon nagy hibát követnek el.

Itt olvasható a német szöveg:

www.faz.net/aktuell/politik/ausland/europa/ungarn-und-deutschland-schon-wieder-die-kavallerie-12189003.html

„Es ging um den Weg Europas. Ungarn war ein Thema am Rande, das Steinbrück für einen Angriff auf die Kanzlerin zu nutzen suchte: Er wundere sich, so wurde er in Agenturmeldungen zitiert, dass Orbán mit seiner Fidesz-Partei Mitglied in der Europäischen Volkspartei (EVP) sei und die CDU-Vorsitzende nicht mehr Druck auf ihn mache. Dabei verwies er auf die Möglichkeit, einem Land Mitwirkungsrechte in der Europäischen Union zu entziehen, wenn es gegen demokratische Grundwerte verstößt (Artikel 7 des EU-Vertrags). „Mit Blick auf die Entwicklung in Ungarn, die ich als klar antidemokratisch und auch als diskriminierend empfinde, würde ich eine solche Entwicklung nicht ausschließen wollen.“

Frau Merkel machte daraufhin eine Anspielung auf einen brachialen Ausspruch Steinbrücks, mit dem er in der Zeit, als beide noch Regierungspartner waren, Druck auf die Schweiz ausgeübt hatte. „Wir werden alles tun, um Ungarn auf den richtigen Weg zu bringen, aber nicht gleich die Kavallerie schicken“, sagte sie.”

camilló 2013.05.22. 18:44:45

@J.László: Rosszul tudtad, nézz utána bátran! Ukrajnában hamar kijózanodtak, bár a zsidó pogromokban a lakosság tevőleges szerepet játszott. A német és sajnos a magyar hadsereg is hamar kimutatta a foga fehérét, így a lakosság elenyésző része vált kollaboránssá. Franciaországban az ellenállók fegyveresen is megtorolták a kollaborációt.
2006 őszéről jobb ha nem beszélsz mert a békésen ordítozó tömeg szétverte fél pestet. Ugyan nézd már meg nyugaton mennyire tolerálják az ilyen jellegű tömeget. Persze a rendőrség is kezelhette volna másként az eseményeket. Az hogy olyan ember is kapott a gumi lövedékből aki csak bámészkodott, véletlen. Egyébként, ha a rendőrség felszólítja a tömeget arra, hogy oszoljon, és mégsem teszi meg a tömeg, akkor mindenki magára vessen, ha kap az "áldásból"!

fermion 2013.05.22. 18:51:32

A posztoló nagyon rosszul választotta meg a mondanivalója címét!Sajnos a funkcionális analfabéták nem is tudták a mondanivalójának lényegét megragadni.Na de segítek a nagy okos ,mindenkinél okosabb magyaroknak!
Ez a lényeg :
" Orbánék csak kiteljesítik a felelőtlen, korrupt politizálás két évtizedét, amelynek során a szabadság és a közérdek közötti teret kisajátították az állam és csatolt szervei, a polgárokkal pedig szépen fokozatosan elfeledtették azt az egyszerű igazságot, hogy nem ők vannak az államért, hanem az állam értük, és ennek jegyében kell berendezni a világukat."
Nagy okosok ez a hiba forrása,ezen kell változtatni vagy beledöglik az ország!!!!!ja ,hogy az benneteket nem érdekel csak nektek legyen igazatok......gratulálok nektek,igazi "értelmes" emberek vagytok!

szonár 2013.05.22. 18:52:58

@explanatus: A szokásos libeárlbolsevik hülyeséget tetszik beszélni annál is inkább, mert Viktor egy szóval sem említette a válaszában, hogy Merkel asszony nézeteire reflektál. Vagyis, maga teljesen önkényesen veszi - egyébként a liberálbolsevik rögeszmés idióta német sajtóval együttt - hogy Viktor Merkel asszonynak szólt vissza.

Az igazság az, hogy az Önök Viktor-gyűlölete már nem normális. Ez pedig fatális tévedésekre vezet.

high up! 2013.05.22. 18:55:22

@camilló:

Mi van Gyúrtcsány Camilló, magyarázod a pogromjaidat a nép ellen? Töki baba, gergényiék bandájára elsőfokon a bíróság már ki is mérte az ítéletet. Az ujjakat törő Vágó László, akit meg még elő is léptetett a görény gyúrtcsótány bandád, meg már rég dutyiban tölti a megérdemelt jutalmát. A szemmahasságban kilőtt gumilövedékből meg akár anyád is kaphatott volna. Na akkor nézném meg hogy hogyan ünnepelnéd meg a komcsi diktátoraidat.

explanatus 2013.05.22. 18:58:15

@szonár:
Én a helyedben addig olvasnám újra meg újra, amíg meg nem érteném. Ha meglátod Orbán Viktor nevét egy blogban, az nem azt jelenti, hogy „Viktor-gyűlölet” van.

high up! 2013.05.22. 19:00:16

Az elmúlt 23 év eredménytelensége arról szól, hogy mire is lehet jutni a komcsikkal a kormányban. A maszop elmúltnyolcéve legendás mélypont a magyar történelemben gyúrtcsány maffia vezérel az élen.

De most itt van a másik oldal, a felcsúti párttitkár fia és a bandája. A fajtiszta komcsi családból származó Kövér Lackó. Meg az a halom MSZMP-s komcsi. Matolcsy, Hoffmann, Pintér, Martonyi, Bencsik Birkavezér András, Kerényi kultúrbugris Imre, na meg az alázatos komcsi rendszer kiszolgálói, a Schmitt Puli, Némethné és a többi elvtárs.

Ezeket, meg a mintegy három millió híveiket már rég ki kellett volna telepíteni valahova Szibériába. A maradékkal meg már rég EU középerős ország lennénk. Csak ennyi múlik a siker.

explanatus 2013.05.22. 19:04:23

@szonár:

Én le tudom írni, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök úr”

neked meg csak egyszerűen Viktor és én szenvedek„Viktor-gyűlölet” -ben.

ob.szerver 2013.05.22. 19:35:58

@J.László:

"legalább ennyire féltette a szabadságot (csupa nagybetűvel ugyebár) példának okáért 2006 ősze környékén is."

Még jobban. A Kubatov elvtárs által szervezett, Sz. Feri és baráti köre által vezetett puccsista csőcseléktől.

J.László 2013.05.22. 19:36:34

@camilló:
A Sztálingrádot ostromló 6. hadsereg kb. 300 ezer fős élelmezési létszámából mintegy 50 ezer volt szovjet állampolgár. Miután az oroszok sztálingrádi offenzívája során Manstein tábornagyot nevezték ki a Don hadseregcsoport parancsnokának és őt a vinnyicai hadiszálláson Hitler meglátogatta, meglepetten tapasztalta, hogy a hadseregcsoport parancsnokságának őrsége kozák katonákból áll. Utánanézhetsz.

A német hadseregben a II. vh. alatt összesen legalább 500 ezer szovjet állampolgár teljesített szolgálatot. Orosz SS-katonák még Berlin védelmében is részt vettek.

Éppenséggel nem a német hadsereg (pláne nem a magyar), hanem a megszállt területek civil közigazgatása cseszerintette el a dolgot a viselkedésével. A katonák ettől kétségbe voltak esve, mert jól tudták, hogy a Baltikum, Fehéroroszország, Ukrajna vagy a Kaukázus népe megnyerhető a németek ügyének.

Furcsállom a 2006-os dogmát, hiszen maga Bajnai Mester is bírálta Ferenc barátunk 2006-os mutatványait. Értve ez alatt természetesen a békésen lövöldöző rendőrnek látszó köztörvényeseket.

ob.szerver 2013.05.22. 19:44:31

@explanatus:

"Talán, helyre hozná, amit a tanácsadók elcsesztek."

Annál azért egy kicsit többről van szó. A múlt heti incidenstől függetlenül Orbánt egy megbízhatatlan, hazug, demagóg maffiózónak tartják Berlinben és szerte a világon. Nem véletlen, hogy sehol nem fogadják (Finnországba bekönyörögte a külügy a rokonság kapcsán), és senki nem jön ide.

Ez pedig nem a tanácsadókon múlik.

ember100 2013.05.22. 19:53:26

@Ándi bácsi:
Helló !

Ezt azért annyira nem értem , kifejtenéd mire , kire gondolsz ??

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 19:57:27

@Dekatlon: Sajnos nagyon is igaz amit írsz :(

J.László 2013.05.22. 19:57:45

@Ándi bácsi:
... aztán az MSZP frakció megszavazza a következő rezsicsökkentést. Mutogatni való egy bagázs, az biztos.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 20:00:51

@J.László: A legmocskosabb önkényuralom a monarchia! És a koronát mint önkényuralmi jelképet is be kellene tiltani. És ha már itt tartunk az ősközösség meg évezredekig működött. (na és?) Államok nélkül.

J.László 2013.05.22. 20:04:26

@ob.szerver:
Legutóbb pölö csak az egész zsidó világkongresszus jött ide. Aztán mintha még elnézést is kértek volna tőle valamiért. De biztos rosszul emlékszem az egészre.

LallyPop 2013.05.22. 20:17:45

@camilló: Olyan hogy francia ellenállás csak a discoveryn létezik.

A 44 nyári partraszállás előtt marginális szerepet játszottak, néha felröbbantottak egy sínt v. lezuhant pilótákat bújtattak. Esetleg rádióztak, de inkább nem. Az SS ugyanis gyanúra is főbelőtte az ellenállókat, a franciák meg közismerten gyáva népség. Annál több volt a francia náci.

J.László 2013.05.22. 20:19:47

@Ándi bácsi:
Bismarck szerint reménytelen eset (mármint Franciaország).
Eisenhower szerint pedig magatehetetlen protoplazma-kocsonyák. Legalábbis, ha jó a fordítás.

LallyPop 2013.05.22. 20:23:14

@J.László: Hát, Napóleon óta nem sok sikert mutathatnak fel. De látod, nem is kell, elvannak,

zobod 2013.05.22. 20:32:18

Még jó, hogy vannak a zsarnoksággal foteljükből bátran farkasszemet néző bloggerek, megtudja tőlük az ember, micsoda szörnyű elnyomásban él...

_most_ 2013.05.22. 20:33:58

@J.László: 2006-ban még szabadság volt, csupán néhány, a fidesz által felhergelt, jobboldali terroristát intettek rendre a rendőrök. Viszont akkor még bárkinek lehetett trafikja, most már csak annak, aki ott volt a békemenetben.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 20:35:23

@Sztavrosz_: Lefagyott a propagandagépezet? Erre a kérdésre nem írt űrlapot Gulyás Gergely?

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 20:37:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem feltétlenül diktatúra (ezt nem is mondtam) de mindenképpen az uralkodó önkényuralmát mindenek felé állító elnyomó rendszer. Emberiségellenes.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 20:42:32

@camilló:

Az emberek persze utólag megmásítják a dolgokat. De alapvetően a hozzáállás semleges volt, nem ellenséges a németekkel szemben. Valóban, a kezdeti tömeges németbarátság gyorsan lecsökkent, ez tény, s ez a németek politikája miatt történt. Viszont tény: a németektől félnivalójuk csak a zsidóknak volt, más nemzetiségeknek nem, csak a zsidók ellen volt a tömmeggyilkosság a német hozzáállás. Kijevben a németek még ukrán színházat is nyitottak. Szóval a helyzet furcsa volt, kettős.

Egy példa. Egy idős orosz ember mesélte még 20 éve. Az illető ortodox pap volt, emigránsok családjában, Luxemburgban született. Amikor Hitler megtámadta a SZU-t, fel lett ajánlva orosz emigránsoknak, hogy mehetnek a németekkel együtt felszabadítani hazájukat a k kommunizmus alól. Ugyanekkor Sztálin is hívta az emigránsok az "haza" védelmében.

Ismerős mesélte: se ide, se oda nem mentünk. Mert a német megszállást bűrmilyen indokkkal segíteni hazaárulás, de a Lenin-Sztálin-bandát segíteni meg elmebetegség.

J.László 2013.05.22. 20:42:35

@_most_:
Mesterházy orbánista módszereihez mit szólsz?
www.origo.hu/itthon/20130519-hogyan-alakitotta-at-az-mszpt-partelnokkent-mesterhazy-attila.html

Különben évek óta megfigyelhető, hogy az MSZP tudatosan vagy tudat alatt a Fideszt koppintja sok dologban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 20:44:00

@Sztavrosz_:

Nem ez nem igaz.

A diktatúra a jogtalanság uralma. A monarchia meg a hagyományoké. A diktátort nem köti semmi, bármit tehet. A monarcha viszont nem véthet az ország szokásai elllen.

vakapad 2013.05.22. 20:46:30

@Sir Galahad:

Akkor megismétlem (hátha elkerülte a figyelmet):

"Viszont hogy a három éve (válság nélkül!) tartó stagnálás, a rendkívül deklaráltan csökkentendő adósságállomány (mindenféle irtózatos összegű lenyúlások és megszorító csomagok ellenére) nem csökkenése, és a közmunkások nélkül jóval 13 % feletti munkanélküliség, meg a már az amortizációt se fedező beruházási ráta megváltozzon, valamint a bóvli kategóriából kikerüljünk, az viszont az ő dolguk. És nem is kellene érte olyan sokat tenni. Viszont amit tenni kellene, bár az nem sok, arra a FIDESZ sosem lesz hajlandó."

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 20:47:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: És az miért jó nekem ha egy vérfertőzött belterjes arisztokrata seggfej akarja megmondani hogy ki ellen vagyok köteles ontani a véremet? Mert a monarchia kb erről szól.

J.László 2013.05.22. 20:51:38

@Sztavrosz_:
A vérfertőzött belterjes "liberális" mennyivel jobb? Elnézést a közbeszólásért.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 20:53:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A monarchia azon államformák gyűjtőfogalma, ahol az uralmat egy személy gyakorolja (a monarcha), aki hatalmát örökléssel vagy választással szerzi és haláláig uralkodik.

Szó sincs hagyományokról. És az Alkotmányos-Monarchia megint más. A legtöbb-ben az uralkodónak csupán veto joga van. Ez megint más mint vágóhídra küldeni a népet egy darab földért.

LallyPop 2013.05.22. 20:56:30

@Sztavrosz_: Annyiban mindenképp jobb a monarcha hogy családja ált. évszázadokon keresztül hozzá volt kötve egy földdarabhoz és a rajta élő plebshez. Igy felelősséget is érzett iránta.

A 'demokrácia' legfontosabb hozadéka hogy nincs és nem is lehet nemzeti elit, hanem mindenki világpolgár.

Ez viszont csak annak jó, aki világuralmat akar.

J.László 2013.05.22. 21:00:37

@Sztavrosz_:
Churchill, aki mégiscsak demokrata volt állítólag, még ifjú korában megjósolta, hogy a (liberalizmus által "demokratizált") népek háborúja sokkal véresebb lesz a dinasztiák háborúinál. Ebben történetesen igaza lett.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:00:45

@Ándi bácsi: Az ősközösség meg annyival volt jobb hogy ha nem voltál képes beilleszkedni elzavartak vagy megöltek. Sorrend felcserélhető tetszés szerint.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 21:01:39

@Sztavrosz_:

A demokráciák ugyanígy a vágóhídra küldik az embereket, ha ez szükséges.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 21:04:15

@Sztavrosz_:

A parlementáris monarchiában a monarcha olyan, mint a KE a parlamentáris köztársaságban - hatalma vagy nulla vagy minimális.

Ellenben a szűkebb értelemben vett alkotmányos monarchiábana monarcha hatalmi tényező.

Tény, hogy a mai Európűban már csak 2 alkotmányps monarchia maradt, a többi parlamentáris (plusz a Vatikán, ami speciális eset).

_most_ 2013.05.22. 21:05:14

@Ándi bácsi: lol, ez milyen baromság már, a demokrácia jobb, mint a monarchia ez teljesen evidens, ezért is kell megvédeni a demokráciát Orbántól. Mondjuk itt is be lehetne vezetni azt a korlátozást, hogy maximum csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:06:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A munkaerőpiacon is farkastörvények uralkodnak. De a demokráciában "elvileg" "jóesetben" szavazással döntik el hogy mi szükséges és mi nem. A monarchiában elég egy megrészegült elme és milliók vére folyik.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:09:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Az önkényuralomnál minden jobb.. én inkább nem szűkíteném le.

_most_ 2013.05.22. 21:11:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a kommunizmussal mi a baj, amennyit halottam róla, tök jó lehetett.

németh györgy 2013.05.22. 21:13:23

@zorki:
A polgári értékekhez polgárság kell, hogy ez hogy fog alakulni a XXI. században ezt nem tudom. Kontaktlencsét nem hordok. Azt gondolom a 2002-2010 közötti sikertelen múltból nagyon kevés megóvandó és ösztönző erővel bíró átmenthető emlék, tradíció vagy élmény maradt, ami ma hatna az emberekre. A 2010-2013 évi ellenzéki tevékenység összességében eldobható, egy-egy megvillanás kivételével a mondandó céltalan, még légvárak szintjén is nagyon erőtlen. A szétporladt ellenzék döntően elhasznált szakszerűen kiképzett dilettánsokból áll. A Fidesz a kétharmaddal persze többet tehetett volna, de néha süketségből, néha kényelemből, vagy a sajátjai előrejuttatásának segítése mellett ennyire - és ez nem kevés - futotta (válsággal a nyakában): Magyarország megáll a talpán. A jelenlegi ellenzéki vízióknál jobb a helyzet. Úgyhogy mondom továbbra is: egyelőre a Fidesz jobban teljesít. Egyébiránt nincs mese, ha egy népnek erkölcsi ereje és jelleme van, nem hivatkozhat mindig valamire, saját magának kell kiküzdenie mindent!

LallyPop 2013.05.22. 21:14:11

@Sztavrosz_: dehogy uralkodnak farkastvek. az eu női kvótájáról hallottál-e

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 21:21:36

@_most_:

Akkor nem hallottál róla eleget: teljes jogtalanság, jogállamiság hiánya, emberi és polgári jogok hiánya, kötelező ideológia.

ob.szerver 2013.05.22. 21:23:24

@J.László:

"Legutóbb pölö csak az egész zsidó világkongresszus jött ide."

A zsidó világkongresszusnak mi köze Orbánhoz, ember?

Számottevő országba nem mehet kétoldalú tárgyalásokra, és ide sem jönnek kormányfők. Egy közös fénykép vele, és egy életre lejáratnák magukat a saját választóik előtt. Kerülik, mint a leprást, és minden okuk megvan rá.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:28:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nekem ez a királyságot és a koronázási ékszereket tisztelni KELL és a kereszténység alaptörvénybve foglalása kimeríti a kötelező ideológia fogalmát. A trafikmutyi és a szerencsejáték valamint manyup pénzek lenyúlása meg a teljes jogtalanságot és jogállamiság hiányát az emberi és polgári jogokról nem is szólva. Hajléktalanok törvényenkívülivé tételének még a gondolata is.

ob.szerver 2013.05.22. 21:29:52

@madárjós:

"ennyire - és ez nem kevés - futotta..."

Mire is?

Mit lehetett volna jobban elbaszni, hogyan lehetett volna több kárt okozni az emút3évben, mint ahogyan az megtörtént? Sorold már lécci az eredményeket. Legyen az bármilyen aprócska részsiker is. Nos, melyek azok?

zobod 2013.05.22. 21:31:23

@ob.szerver: ... legalábbis a baloldali mesemondók szerint, ezt tegyük hozzá.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 21:32:57

@Sztavrosz_:

Nincs kötelező ideológia jelenleg.

A korrupció meg nem jelenti a jogállamiság hiányát.

ob.szerver 2013.05.22. 21:35:28

@Ándi bácsi:
@J.László:

Akkor soroljátok azokat a számottevő országokat, ahova Orbánt meghívták (bilaterális találkozóra), vagy azokat a miniszterelnököket, akik ide látogattak az elmúlt 2 évben.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:39:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: De kötelező elfogadnom az állam törvénykező és rendfenntartó szerepét. Ez is egyfajta ideológia. Ne akarj úgy élni ahogy szeretnél majd mi megmondjuk írásbafoglaljuk hogy kivel élhetsz kivel házasodhatsz mit ihatsz mit ehetsz és mekkora cukortartalommal. Majd megmondjuk mi minősül egyháznak majd kiválogatjuk hogy mi is az az önkény. Az alaptörvény rám is vonatkozik. És a kutya se kérdezett hogy mi legyen benne. Ez a baj minden törvénnyel. És ezért vesszen az államiság örökre!

_most_ 2013.05.22. 21:39:31

@ob.szerver: hát nem csodálom, hamar rájöttek a külföldi politikusok, hogy Orbán minden szava hazugság. Homlokegyenest mást mond külföldön, mint itthon, és nem érti mi ezzel a probléma. Ez már az imf-es huzavonában is megfigyelhető volt, egyik nap még felvesszük a tárgyalásokat az imf-el, másnap egész oldalas újsághirdetésben szidjuk őket.

J.László 2013.05.22. 21:39:44

@ob.szerver:
Orbán a legtöbbet utazó kormányfő 1990 óta, pupák. Szamárságokat beszélsz.

_most_ 2013.05.22. 21:44:35

@J.László: ja utazik, csak nem hívják, meg azért azt ügye vágod, hogy a focimeccseken való részvétel, mint például bl döntőre való elutazás nem számít diplomáciai útnak :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 21:47:04

@Sztavrosz_:

Amit leírsz, az minden államra igaz, a demokratikusra is.

Az anarchia rpsszabb a diktatúránál is.

J.László 2013.05.22. 21:47:04

@_most_:
Srácok. Beírjátok szépen Larry Page mester keresőjébe: Orbán külföldi útjai, vagy ilyesmi és lehet szemezgetni. Marhaságokon veszélyes dolog vitatkozni.

ob.szerver 2013.05.22. 21:47:53

@_most_:

"és nem érti mi ezzel a probléma."

Valóban nem érti. Nagyon tanulságos volt a pávatáncos beszéde, ahol azt adta elő, hogy hogyan bassza át a tárgyalópartnereit (gyengébbek kedvéért: nem azt, hogy hogyan taktikázik egy tárgyaláson), hogyan ígér meg valamit, amit azután úgysem tart be, és tényleg nem érti, hogy mi ezzel a probléma.

Úgy nőtt fel, hogy a legalapvetőbb morális értékekre sem lett megtanítva, és ezeket ő valójában még csak át sem hágja, mert számára ezek egész egyszerűen nem is léteznek.

ob.szerver 2013.05.22. 21:49:48

@J.László:

"Orbán a legtöbbet utazó kormányfő 1990 óta..."

Ez igaz. Minden fontos meccsen ott van.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 21:54:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Te már csak tudod.. nagy tapasztalatod lehet benne egy olyan helyen ahol a monokini is törvénytelen.
Majd idővel rájössz hogy csak a természet törvényei működnek eónokon át. semmi más.

J.László 2013.05.22. 21:56:12

@_most_:
"egyik nap még felvesszük a tárgyalásokat az imf-el, másnap egész oldalas újsághirdetésben szidjuk őket."

Az IMF-fel ezt kell csinálni. Jól tette.

Sztavrosz_ (törölt) 2013.05.22. 22:01:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ugye hogy van kötelező ideológia most is. Köteles vagy engedelmeskedni az államnak. a monarchia is csak a történelemkönyveken keresztül szép, és a demokrácia se biztosíték arra hogy ne idióták és önjelölt színészek kormányozzanak. Esetenként milliónyi emberélet felett döntsenek. Sokkal inkább szól a hatalom diktatúrájáról mint a szabadságról. Bár ez csak az elmélet szvsz manapság sokkal inkább a pénzről szól. Ha megéri beindul a hadigépezet rögtön. Bérgyilkosokkal a sorkatonák ellen.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.05.22. 22:13:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Az anarchia rpsszabb a diktatúránál is."

Mi az a tulajdonsága az arkhosznak ami annyira nélkülözhetetlenné teszi hogy még a legönkényesebb manifesztációját is preferálod a hiányával szemben?

villamos alóli kacaj 2013.05.22. 22:40:35

Ja!
Jól mondja!
Szabadság!
Elvtársak!

birkakhoz 2013.05.22. 22:40:35

@J.László: Szerintem neked fogalmad nincs ugy amblokk semmirol ! A legnagyobb gyuloletkelto Orban es a fidesz oszd meg es uralkodj elven sajnos mukodik pont azert mert rettenetesen sotet emberek azt hiszik jobb , bal , liberalis partokrol szol a politika . Valojaban csak a kozpenzek sajat zsebbe aramoltatasa a cel , a tobbi mese , Orban szarik mindenre es mindenkire a 2000 milliardos maganvagyonaval ezt most meg megteheti , de elobb inkabb utobb neki is el kell majd szamolnia , egy biztos teljes moralis es gazdasagi valasagba dontotte az orszagot , fontos poziciokba idiotakat ultet akik jol bologatnak de semmihez nem ertenek ezert aki teheti menekuljon addig amig le nem zaratja a hatarokat az elmebeteg VEZER!

birkakhoz 2013.05.22. 22:51:09

@J.László: Igazad van Lacika vegyunk fel 5%- os kamatra penzt barkitol , de az IMF -tol nehogy nert az csak 2.5%-ot ker vegul is te meg a sok birka fizeti majd ki nem Orban, az EON EXTRA 150 milliardjat sem Orban fizeti hanem te LACIKA MEG A SOK HULYE AKI AHELYETT , HOGY ELZAVARNA OKET MEG TAPSIKOL IS HOZZA! Orban 50 eves de meg eleteben nem dolgozott, valoszinu ezert nem ert semmihez a nacionalista populista szonoklason kivul. Trafikos mutyi, nincs , gazdasagi novekedes van , maffia az a baloldal, az unio pedig csak minket szegeny magyarokat bant, hiaba a media nagy hatalom az pedig Orban-Simlicska kezeben van es jon is belole a hazugsag , mukodik az agymosas rendesen.

azbesztos 2013.05.22. 22:52:14

Emberi szabadságról szónokolnak a szemkilövető, kordonozó, szovjet seggeket nyaló, szadista ávósok tolvaj ivadékai.

J.László 2013.05.22. 22:54:13

@birkakhoz:
Orbán 2000 milliárdos magánvagyona. Te be vagy csavarodva, ne haragudj. Komplett hülye vagy. Nagyon ritkán mondok ilyesmit, de most nem tudom megállni. Honnan a faszomból veszitek ti ezeket az eszeveszett hülyeségeket?

birkakhoz 2013.05.22. 22:57:23

@ob.szerver: Ez tuti Orban szo szerint minden fontosabb meccsen ott van termeszetesen a mi penzunkon dorbezol nem sajatbol pedig ott aztan van ugy vagy 2000 milliard ! Szombaton a wembleyben lesz az biztos este nyocc utan.Ott fog poffeszkedni es nyalogatja majd a szajat rendesen ahogy mar lathattuk egy parszor a bajnokok ligaja dontoiben .

birkakhoz 2013.05.22. 23:06:03

@J.László: Onnan hogy kicsi az orszag te teljesen korlatolt felelosseggel biro isten barma! Kozgep , es a komplett Simicskanak tulajdonitott cegek valod tulajdonosa Orban kb 600-700 ceget olelnek fel az unios tamogatasok nagy resze is hozzajuk vandorol van radiojuk nem is egy most eppen a tv2 veszik meg hogy onnan is a hazug propagandat folyassak! de latom Ulaszlo eleg tajekozatlan foszer vagy a Herceghalmi allami gazdasag is az ove persze Stromanokon keresztul ! Ekozben tonkre teszik a kis es kozepvallalatok tulajdonosait ! tajekozodj ugy vagy 6 honapot aztan irogass megint! 1 baratomtol vettek el ceget maffia modszerekkel! Neked amugy nemcsak a fideszes mediakbol kene meritened de segiteni mar nem tudok , elvesztel.

J.László 2013.05.22. 23:08:56

@birkakhoz:
Te barom:
www.borsonline.hu/20130503_csanyi_sandor_maradt_a_leggazdagabb_magyar

Ha tudsz olvasni, nézd meg az ország legnagyobb magánvagyonát: 135 milliárd.

Akkora hülye vagy bazd meg, hogy azt sem tudod, mit beszélsz. Fingod nincs, te segg.

Hihetetlenül ritkán beszélek így másokkal, de ekkora vadbarmot sem tudom, mikor láttam utoljára.

birkakhoz 2013.05.22. 23:11:29

@azbesztos: Igen a Fidesz tele van ezekkel! Valosagrol neked sincsen fogalmad es 47 ezerbol jol meg lehet elni Zsiga Marcika is megmondta aztan lebetonoztatta a sajat utcajat kozpenzbol , hogy a hazat mibol vette arra nem valaszolt de neki nem is kell, mentelmi joga van !!!!!!!

birkakhoz 2013.05.22. 23:19:42

@J.László: Te isten barma nem erted nem lehet az o neven ! Inkabb okoskodj otthon! Szerintem te egy korlatolt agymosott okor vagy ezzel a legutolso hozzaszolasoddal egyertelmusitetetted a fogalmatlan frocsogo enedet ! Csanyinal ,Simicsaka is sokkal gazdagabb pedig o csak egy gazdasagi vegrehajtoja Orbannak ! Nagyon sokan nincsenek rajta a listan , lista innetol lenyegtelen! Amugy csak az olajszokitesnel 3000 milliard tunt el valahova , de erdekes 6 milliardos energolos ugy latott csak napvilagot! Posta Banknal eltunt 1400 milliard de senki nem ult a le is eltunt ! Rettenetesen fogalmatlan egy taj paraszt fkalap vagy ULASZLO!

Morrózió 2013.05.22. 23:33:20

Én egy kicsit másképp látom: szabadok vagyunk és ezt felelőtlenül ki is használjuk. Ne felejtsük el, hogy itt él velünk legalább két generáció, amely nem volt kész a váltásra és még mindig a régi világot sírja vissza. Kíváncsi lennék, hány százalékuk eszmélt már rá, hogy jólétük pont azon rétegen múlik, amely ellen alkalmanként szavaznak.
Szerintem legnagyobb veszélyt jelenleg mi magunk jelentjük azzal, hogy nagy többségünk passzív, nem gondolkodik előre, nem vállal felelősséget, vagy hogy egész egyszerűen a hatalomtól várja a megoldást. Nem hibáztatom ezt a többséget, egyrészt mert felkészületlen volt mikor a váltás történt, vagy a gondoskodó állam szépen elfeledtette vele hogyan kell megélni a saját lábán.

Nem fogunk egyik napról a másikra összerakni egy jóléti államot. Generációknak kell váltani a régieket, olyanoknak, akik már megtanulták kérdőre vonni a hatalmat és hallatni a hangjukat, illetve - ha hatalmon vannak - akkor érteniük is kell a dolgukat. Amit most látunk ügyetlen kísérletezés, de legalább az eddigi kormányokkal szemben a szándék már megvan a változtatásra.

Lehet itt egymás hajába kapaszkodni, hogy gátlástalan libsi vagy begyepesedett agyú konzervatív, de ettől semmi sem oldódik meg.

Morrózió 2013.05.22. 23:42:54

Ugyanakkor nem tudom elhinni a jelenlegi kormányunknak, hogy tényleg az ország teljesítménye a élvezi a legmagasabb prioritást.
Gyártottam egy hülye szót arra, ami látszólag leköti energiájuk javát: "újraelitesítés".

Reszelő Aladár 2013.05.23. 00:15:08

Csak 1 olyan országot mondj, ahol szerinted a SZABADSÁG létezik. Frankón összedobunk neked egy csak oda jegyre. Ha mégsem jönne be, akkor marad a szolgasor...

camilló 2013.05.23. 04:55:24

@high up!: Nem szokásom, vitakultúrával nem rendelkező kommentelővel vitatkozni, de most megteszem, mivel szegény anyám emlegetted!
1. Gyurcsány számomra mindig is ellenszenves volt, mint politikus, és mint ember is! Közöm sincs, a fajtájához.
2.Gőzöd sincs mi a jellemzője a diktátoroknak.
3. A mai Magyarországon véleményem szerint ritka az olyan bíró, aki politikától mentes ítéletet MER hozni.
4. Szegény édesanyám az események történtekor már halott, volt. Ha esetleg valahol találkoznánk, nem is igen javasolnám a számodra, hogy emlegesd, mert semmit nem tudsz sem róla, sem rólam. Ha csak szitkozódni tudsz, és normális érveid nincsenek, javaslom azt is, hogy ne írkálj!

camilló 2013.05.23. 05:10:10

@J.László: Valóban teljesített szolgálatot sok szovjet állampolgár, a német hadsereg oldalán. A többségük a Vlaszov hadseregbe volt sorozva, de voltak akik SS katonaként harcoltak. Az un. Atlanti falnál lévő hadosztályokban is voltak "önkéntesek", akik alig várták, hogy megadják magukat. (Cornelius Ryan: A leghosszabb nap) Sőt volt egy olyan hely is a volt Szovjetunió területén, amit "partizán mentesítettek", és a Német Birodalomhoz csatoltak. (Nem jut eszembe a neve az illetőnek, aki vezette ezt.) Általában elmondható, hogy aki valóban önként állt át az keményen és meggyőződéssel harcolt a Vörös Hadsereg ellen. Ha ismered a történelmet akkor azt is tudod miért. (Doni kozákok.) A Wermachtnál a háború elején, több, kevesebb sikerrel, betartották a Genfi egyezményt, sőt volt olyan tábornok, aki tiltakozott az SS tevékenysége ellen, mondván, hogy a barátságos lakosságot a hadsereg ellen hangolják, az ilyen jellegű akciók. Később változott a helyzet, és a reguláris német egységek is majd akkora lelkesedéssel követtek atrocitásokat, mint az SS. A Magyar Hadsereg viselkedéséről, meg olvasd el a Krausz féle könyvet, de nekem személyesen is meséltek olyanok, akik kinn voltak.
Határozott véleményem az a 2006-os eseményekkel kapcsolatban, hogy a rendőröknek nem kellett volna beavatkozni, és ha már megtették, akkor meg nem így, bár ez nem menti a felszólításnak nem engedelmeskedő tömeget, és megint csak felhívom a figyelmed, nyugaton miként kezelik, az ilyen eseményeket. Talán elég, ha a 68-as Párizsi eseményekre utalok, de ha közelmúltból akarsz példát, akkor nézd meg a Genovai antiglobalizációs tüntetésen történteket.

camilló 2013.05.23. 05:18:21

@Ándi bácsi: Elég ha a D-day eseményeket megvizsgálod, hogy mennyire is működött az ellenállás, de hogy tovább menjek, ugyan olvass már utána, hogy a Dél_Franciaországi partra szállás után, miért is volt majdhogynem sétagalopp a szövetségesek előrenyomulása. Ha akarsz akkor megint csak nézz utána, hogy mennyi féle, és milyen ellenálló csoportok voltak. A náci gyűlölet, egy oldalra sodorta a kommunistákat, és még a monarchistákat is. A csoportok, vagy azért vettek részt az ellenállásban, mert nacionalisták voltak, vagy meggyőződésből. A Szovjetunió megtámadása után aktivizálódtak a kommunisták, akik ezek után a legkeményebben, ha tetszik a legkegyetlenebbül harcoltak, mind a kollaboránsokkal, mind a megszálló csapatokkal szemben, és még a nyugati történet írók is elismerik, hogy ők adták az ellenállás vezető erejét. Ha van kedved, meg időd a youtube-on elég sok videót találsz, ahol az akkori partizán induló elhangzik.

camilló 2013.05.23. 05:27:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ha ismered Hitler elképzelését a jövő Európájáról akkor nem írsz ilyeneket. A szlávokat, eleve rabszolgáknak tekintették, mi magyarok csak egy fokkal voltunk eléjük sorolva. Ugyan keress már rá, Himler elképzelésére, miként is fogják működtetni a "végső győzelem" után a megszállt területeket, miként fognak viselkedni a csatlós államokkal szemben. Sztálin nem véletlenül vette elő az Orosz Anyácska fogalmát. Az oroszok is nacionalisták, és az ősi orosz föld védelme volt az, amivel harcra tudta serkenteni az embereket. Ajánlom figyelmedbe, a támadás utáni első beszédét, amiben addig elképzelhetetlen kijelentéseket tett, addig csak negatív értelemben emlegetett történelmi személyeket emelt ki, mint a Haza védelmezőit. Nem véletlen, hogy Sztálinnak máig létező kultusza van a volt szovjet utódköztársaságokban. Nyilván ismered az orosz mentalitást, ha nem akkor annyit azért tudj, hogy mindig is kellett nekik egy "Cár Atyuska". Ez volt először Lenin,majd Sztálin, napjainkban pedig Putyin.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.23. 08:51:36

@camilló:

Egy dolog a likvidálás, más dolog a szolgaság. Azt hiszem, nem ugyanaz a kettő.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.05.23. 09:09:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az hogy egy uralkodó nélkül nincs rend, csak egy feltételezés. De hogy a diktatúrában rengeteg önkényes erőszak van, az tapasztalat.

Sir Galahad 2013.05.23. 12:34:26

@vakapad: Nem kerülte el, csak amit írtál, irreleváns abból a szempontból, amit én vetettem fel.

camilló 2013.05.23. 18:22:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egy idézet amivel egyetértek."Inkább állva meghalni, mint térden csúszva élni!"

népoldali 2013.05.24. 12:56:03

A nép nem szereti ha önmagának kell döntenie.Elvárja,hogy kormányozzák.Mint egy nö sem szereti,ha önmagátol kéne teherbe esnie.A nép vágyik egy /férfi/ eröre,mely joságosan és igazságosan kormányozza öt.
Annek fogja szivét/és szavazatát is/ adni,aki ezt a jóságot,és igazságot biztositja.
A többi meg csak legyen belpesti ,egyenruha szerüen sálat viselö,sápadt és sovány intellektuellek rekereációs szeánsza.

hajmási 2013.05.27. 11:15:35

@Lexa56: A kommenteket olvasva az az érzésem, hogy ebből aligha lesz program. Ahelyett, hogy elmondanátok (elmondanánk) mit tudnátok (tudnánk) hozzátenni a kezdeményezéshez, egymást - néha egészen durván - leszóljátok, (leszóljuk). Pedig ha jól látom, hosszú távú mozgalom vagy párt konstruktív programjáról lenne szó. Szerintem érdemes lenne világossá tenni:
1. Nem a 2014-es választási siker ennek a pártnak a programcéja, hanem messzebbere tekint.
2. Ezt a célt a jelenleg közzétett programtervezet csak elemeiben szolgálja. Nagyrészt olyasmit tartalmaz, amit a többi ellenzéki párt is megfogalmaz, vagy megfogalmazhatna.
3. Ahhoz, hogy a "mi" kezdeményezésünk ennél több legyen helyzetünk alaposabb elemzésére lenne szükség.
4 Ehhez az elemzéshez legalább három-négy év áll rendelkezésre.
5. Ez idő alatt - néhány alapkérdésre fókuszálva - fontos kérdésekre lehetne válaszolni.
a.) Jobban meg ellene érteni az Orbán rezsim természetét, jellegét. Hol vannak a határai, milyen végkifejlete lehetséges?
b.)Meg kellene érteni, miért is lehet sikeres, vagy legalábbis elfogadható ez a rendszer az ország lakosságának igen nagy többsége számára?
c.) Mire - milyen hazai és európai - alapokra és tendenciákra lehetne alternatív programot felépíteni?
d.) Mit kellene tenni annak érdekében, hogy az ország lakosságának jelentős része megértse és kifejezze cselekvő egyetértését a programhoz, hozzájáruljon alakításához?
Annak érdekében, hogy ne csupán másokat bíráljam én is,a témákkal és az iménti kérdésekkel kapcsolatban egyetlen momentumot említek vázlatosan. Mégpedig azt, hogy hazánkban a nemzeti gondolat kezdettől fogva félelemmel van átszőve. Hivatkozásul említem Szechenyi "Kelet népe" írását, melyben - a 19. század elején! - elsőként fogalmazza meg összefüggéseiben e félelmet. Azt mondja, hogy amennyiben a Habsburgokkal szemben a nemzeti függetlenség programjával lépünk fel, akkor példát szolgáltatunk a mi nemzetiségeinknek, hogy ők is így lépjenek fel velünk szemben. Javaslata: legyünk olyan modern ország, mint pl. Anglia, s akkor (talán) elég vonzó lesz Magyarország, hogy a nemzetiségiek otthonává is legyen. Látva elképzelése kudarcát és ennek következményeit valóban bele kellett őrülnie abba, amit ennek alapján előre látott.
S igaza lett, mert végül is Trianon a félelmek beteljesítése volt, s újabb félelmek forrása, mely erős és védő szövetséges keresésére ösztökélt. A erős és agresszív szövetségessel a hátunk mögött akartuk aztán visszaszerezni, ami elveszett, és mi kezdtünk fenygetőzni, félelmeket keltve és újabb félelmeinkre adva okokat. És valljuk be: jóval később a hatvanas évektől a kádári enyhülő terror sem csupán a regnáló hatalomtól való félelemre épített, hanem egyben azt is ígérte, hogy garanciákat is kapunk a bennünket fenyegető szomszédainkkal szemben, ráadásul egy puha diktatúra fészekmelegének (csalóka) biztonságát nyújtva. A rendszerváltás azután a kisegisztenciák meghitt, megszokott zárt világát szünettte meg: a globálissá alakuló szabad világ leverte az ágról a hamis biztonságot adó fészkünket, s nem csupán feltámadtak a korábbi félelmek, hanem újabbak is keletkeztek. Megint a szomszédok, a kitágult világban helytállás, a személyes létezés, az önállósággal együtt járó felelősség vállalásának félelmei.Orbán jól megérezte ezt, s azt mondta: eloszlatom, mégpedig úgy, hogy magamra veszem a félelmeiteket, ha meglátjátok bennem a népmese bátor fiát és vezéreteknek fogadtok. Ebben a tekintetben Orbán mi magunk vagyunk: megtestesíti félelmeinket, ebből fakadó ösztönös agresszivitásunkat. De miután mindezt megszemélyesítette és magára vette, egyúttal magára szabottan oldja is fel. Önmagát, közvetlen hozzátartozóit, barátait mentesíti a félelemtől anyagi és személyes biztosítékok rendszerével és mások megfélemlítésével.
Bevallom, nem tudom miképpen lehetne kimenteni önmagunkat és az Orbánban bizakodókat (nem az elvakult, vallási hittel rajta csüngőkre, vagy a lekenyerezettekre gondolok) ebből a félelemből. De enélkül biztosan nem fog menni. Ha pedig megtaláljuk ennek a módját válaszoltunk az egyik (tényleg csak az egyik) olyan kérdésre, amelyet egy valóban új párt komolyan feltehet és fel is kell tennie magának.

Lexa56 2013.05.27. 13:56:47

@hajmási: Kedves Hajmási. Nincs szó lesajnálásról, legfeljebb rezignációról, meg arról a félelemről, hogy az a nézetrendszer, amit az itt hozzászólók többsége (magam is) képvisel még annyira sem reprezentatív, mint Orbán tábora (amely 20-25%-kal tudja a torz választási rendszer miatt hozni a 2/3-ot), ezért ha hatalomra kerülne, épp olyan kevéssé, vagy még kevésbé tudná a nemzet egészét képviselni. Ha pedig így van, csak erőszakkal tudna uralkodni, akkor pedig cseberből vederbe kerülnénk.
Ami az elemzést illeti, elég jónak látom a Méltányosság Kutatóközpont napokban megjelent elemzését a magyar jobboldalról - sok Általad felvetett kérdésre válaszol.
Ahhoz, hogy kis népünk kimásszon a maga által ásott gödörből szembe kellene nézni saját bűneivel (is), ez pedig nem nagyon akaródzik. Olyan ez, mint a megtérés: amíg csak annyit látunk, hogy felebarátain miért érdemelték ki a poklot, esélyünk sincs a megváltásra.
süti beállítások módosítása