1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.06.04. 23:00 HaFr

Majd' száz év magány: a nemzeti széttartás napjára

Trianon után lassan száz évvel elmondható, hogy a magyar állam függetlensége egyetlen összefüggő kudarcsorozat. A magyar nemzetállam és intézményei száz éve válságból válságba tartanak, a nemzet nem tud mit kezdeni önálló létével, a modernizációjának és identitása megőrzésének kettős küldetése sikertelen, az egymást váltó politikai elitek hol nemzetellenesen, hol csak diszfunkcionálisan viselkednek, a nemzet valójában már eszméjében sem létezik, kulturálisan ellenséges részekre szakadt. Újabban emléknapja is van a trianoni traumának: a Nemzeti Összetartozás Napja. Ránk annyira jellemzően az ünnepeink éppen az ellenkezőjére figyelmeztetnek annak, amit az elnevezésük sugall. Majd' száz éve a nemzeti széttartás újul meg ezen a napon (is). 

Nem mintha ne éppen az etnikai nacionalizmus lett volna a ludas (a nagyhatalmi érdekek mellett) a Királyság bukásában is. Se Trianon előtt, se utána nem hozott semmi pozitívumot a magyar nemzet számára. A Királyság addig működött jól, amíg jogi képződmény volt, egymással együtt élő etnikumok hazája a magyar nemesi hegemónia alatt, az etnikai öntudat árnyéka nélkül. A magyar kormányzóképesség ebben szocializálódott, és mióta szétesett a Monarchia, száz év nem volt elég az utódainak arra, hogy az egymást követő rezsimek során új, működőképes politikai kultúrát hozzanak létre.

Trianon hatalmas cezúra a magyar önkormányzó képességben. Elveszítettük európai horizontunkat, és sose nyertük vissza igazán. Elveszítettük egy liberális birodalom felívelő momentumát, kiestünk a modernizáció liberális-jogias medréből, a konzervativizmusunk reakciós, majd rasszista lett, a liberalizmusunk demokratikus, majd baloldali, a modernizációnk gyökértelen: a 20-as évek rövid stabilizációs korszaka után előbb bolsevik típusú, majd globalizációs. A modernizáció elvált a nemzeti identitás kulturális programjától, a nemzet kulturális paradigmából a politikai tűzvonalba került, ahol etnicizálódott, ekként külső és belső irányba is agresszívvá, majd kontraproduktívvá vált, és máig megmaradt ilyennek. A Nemzeti Összetartozásban is az etnikai összetartozást vagyunk kénytelenek ünnepelni, pedig a magyar nemzet ma minden tekintetben hanyatlik és széttart. Külső és belső agressziója a legrosszabb időket idézi, megtartó ereje gyenge, miközben nem ismeri a felemelkedés és a siker útját, a jövője minimum bizonytalan. Trianon egy kormányzati kultúra bukása is volt, amely a kudarcosság ellenére az utolsó volt, amely magyar volt, európai és modern.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr288780266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2016.06.05. 06:47:35

Trianon Magyar uralkodóréteg, (országvezetés) baromsága!
.
„Unalom a rosszra hajló embert rosszá, a jóra hajlót boldogtalanná teszi, s valóban szánakozásra méltó kinek az életben dolga nincs.” Széchenyi Hitel 1836! S maguk tudják munkásságaik által elejét venni jövendő elaljasodásoknak”. Emlékezzünk a magyar nemesség volt a mai szóval uralkodó osztály, amely magának tartotta fenn az ország vezetés jogát. Akit Petőfi így jellemzett: „Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok”… Munkátlanság csak az élet, van életem, mert henyélek”.
Hogy a nemesség nagyobb részének olly szívre ható szegénysége, hiányos vagy semmi nevelése s ekképp égbekiáltó tudatlansága s járatlansága közt, olly törvények alatt, melyek a rendbontóknak kedveznek, inkább mint a rendszeretőknek, a közhenyélésnek közepette, nincs a hazában több baj, több veszély, mint melynek tanúi vagyunk. ” Herman Ottó: Magyarokról
Valóban Magyarország?

Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
1956 4000 páncélos hívása, lóháton, lánc ingben helyett, lánctalpon! Hitler Oroszországot, Hruscsov/Kádár Magyarországot támadta + ennyivel!
„István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
Polgári hagyomány:
A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság. Nem szabad követniük a nyugati népek példáját, ahol minden társadalomban volt viszonylag erős, saját etnikumú polgársága. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, ellenben örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat.

Nyelvében él a nemzet? (Szent királyunk áldásos bölcsessége nyomán! Legfeljebb!)

Magyarul beszél, gyakran sehogy máshogy. Neve román, sváb, vagy tót! Aszerint, hogy apja mi vót! Kettős keresztnevű, (A vezetéknév is keresztnév, gyengébbek kedvéért) vagy rubint, gyémánt, átverés gyanánt! Jött a szakadt, elűzött, kocsmát bérelt, harminc év, hamar milliomos lett! Később bankár, vagy gyáros, képvisel ő, politikus, miniszter akár, (milyen kár! Rákosi, Kádár, Antall) … mindenképp káros, tisztessége sáros!
„Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)
2015-ös változat :
Mindinkább meggyőződöm róla, az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes megvédeni magát a gazemberek töménytelen elszaporodása, kormányzati pozíciókba behatolása folytán!

„el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak” Máig tartó örökségünk!
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

zipe moha 2016.06.05. 08:50:58

..Hafr..+1....igen, így van...

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.06.05. 08:55:46

Talán ha egyre többen tennénk föl magunknak a kérdést, hogy mi kötöm hozzá.

digipenna.blog.hu/2016/06/03/trianon_ahogy_meg_nem_lattuk

Trianon esősorban annak a föl nem ismert „játéknak” az eredménye, ami leglátványosabban az afrikai kontinensen ment végbe. Nagyhatalmak érdekszférákra osztották föl a világot maguk között, máig hatóan. (Migránsválság)

www.hist-chron.com/afrika/kol/N3-2004_Bismarck-1884-d/011-karte-Afrika-Africa-1885-1914.gif

Ahol ez nem volt járható út, mit Magyarország esetében, ott ugyanezek a nagyhatalmak, valami éppen aktuális ürüggyel (nemzetiségek önrendelkezése) mégiscsak véghezvitték akaratukat, így egy erős országból csináltak több kisebb gazdaságilag, társadalmilag erőtlent, melyek ráadásul egymás foglyai azóta is. Amit akkor közös erővel szétvertek, ma ugyanők közös erővel akarják újra összehozni, hiszen az akkori Magyarország kezdetlegesen, de magában hordozta a mai Európai Uniót.

Az azóta uralkodó magyar elitek a mai napig ránk mért átokként tekintenek Trianonra és sem megmaradt, sem az elszakított országrészekkel, sem a bennünket körülvevő országokkal nem találják meg a hangot. A kezdeményezés, mint a Visegrádi négyek kirekesztő, hiszen a többi térségbeli ország nem tagja ennek a csoportosulásnak, így nem csoda, hogy eredményeit tekintve messze elmarad a lehetőségeitől.

Khonsu 2016.06.05. 15:02:04

Az "anti-trianont" úgy hívják, hogy föderális Európa, de ettől a hazai közgondolkodás nagyon messze van...

A "nemzeti összetartozás" pedig ott van elrontva, hogy állandóan definiálni akarják a nemzetet, épp aktuális politikai nézet szerint, hogy ki tartozik bele és ki nem, ahelyett, hogy hagynák a természetes rendezőelvet működni ezen a téren is. A hasonló a hasonlót szereti, a hasonló tulajdonságokkal, gondolkodásmóddal rendelkező emberek megtalálják egymást, és megvalósul az az összetartozás a politika "segítsége" nélkül is.

werecke 2016.06.05. 18:54:41

Uraink szolgák voltak, egynek sem volt szava
Sohasem kérdezték meg : mikor mentek végre haza ?
( Hobo )

Tamáspatrik 2016.06.06. 23:08:19

@Szúrófény: Jó. Két megjegyzés ide kívánkozik: 1.A magyar nemesség mint önmagát túlélt, funkciótlanná vált lovagi osztály. Eredeti funkciója az állam lakosságát, a területén élőket MEGVÉDENI. (Ismerős ez valahonnan? Újraéledt?)
2.Nem volt téma a középkorban, hogy egy területen különféle nyelveket beszéltek, egy ember gyakran 2-3 félét bizonyos szinten (a papok és deákok közös nyelve a latin, az iparosoké a német, a földművelőé magyar esetleg román stb.) Ez TERMÉSZETES volt az emberiség történelmében és ma is az a primitív népeknél. Az IPAROSÍTÁS, a modern kor a szabványosítás igényét hozta el, a nacionalizmus népszerűvé válása alighanem innen ered. És innen az is, hogy egy soknyelvű országot több viszonylag homogénné szedtek szét. + még a megvert országba bele is rúgtak, hajánál fogva előrángatott érvekkel is elvettek területeket.
süti beállítások módosítása